Új Szó, 1970. május (23 .évfolyam, 102-127. szám)
1970-05-28 / 125. szám, csütörtök
A Népi Kamara és a Nemzetek Kamarájának plenáris ülése (Folytatás az t. oldalról| vetően az új képviselők: Tibor Demmer, Daniel Futej, Štefan Ferencei, Anna Hirková, Miloslav Hruškovič, Jan Janik, Matej Lúčan, Ladislav Martinák, František Mišeje, Retkes Lajos, Viliam Šalgovič, Anna Ševčíková és Michal Hríb letették a képviselői fogadalmat. A Nemzetek Kamarája alkotmányjogi bizottsága elnökének, dr. Štefan Infnernek és a Szövetségi Gyűlés elnöksége két tagjának, Josef Kempnýnek és dr. Stefan Infnernek, a megválasztása után a Nemzetek Kamarája bizottságainak kiegészítő választásaira került sor. Ezt követően a képviselők jóváhagyták a Legfelsőbb Bíróság néhány bírójára vonatkozó felmentő javaslatot, majd J. Pelnáí képviselő előterjesztett javaslata alapján megválasztották a CSSZSZK Legfelsőbb Bírósága és a katonai bíróságok hivatásos bíráit. Ezekkel a programpontokkal a szervezési kérdéseket kimerítve, a napirend következő pontja a költségvetési bizottságnak terv- és költségvetési bizottsággá való módosítására irányuló javaslat, valamint a kerületi és járásbíróságok bírói funkciós időszakának a képviselőtestületekbe történő választásokig, legkésőbb ez év végéig való meghosszabbítását célzó kormányjavaslat volt. A kormányjavaslatot dr. Karol Laco azzal indokolta, hogy eddig a határidőig, vagyis 1970. december 31-ig a bíróválasztások megfelelően előkészíthetők és foganatosíthatók úgy, hogy politikai konszolidációnkkal egyidőben a kerületi és járásbíróságok káderkérdései is megoldást nyerjenek. Ezután a háborús és az emberiesség elleni bűnök el nem évüléséről szóló, 1968. november 26-án New Yorkban létrejött megállapodás jóváhagyása következett. Ján Marko, a CSSZSZK külügyminisztere a hazánk és Franciaország között létrejött 1969. január 22-én Prágában aláírt konzuláris megállapodás jóváhagyását javasolta. A megállapodás legfontosabb része a polgárainknak és a jogi személyeknek nyújtandó jogsegélyre és jogvédelemre, valamint a kereskedelmi, gazdasági, kulturális életünk fejlődéséről nyújtandó kölcsönös tájékoztatásokra helyezi a fősúlyt. — Kapcsolatainkat az utóbbi időben megzavarják ugyan a francia tömegtájékoztatási eszközöknek emigránsainkat támogató, s ezzel hazánk ellen irányuló kitörései — folytatta Marko miniszter. Sajnálattal állapította meg, hogy a francia hivatalos körök ahelyett, hogy közbelépnének, még lehetőséget nyújtanak emigránsainknak ahhoz, hogy nyilvánosan fellépjenek a tv-ben és a rádióban. Ez ellen tiltakozásunkat fejeztük ki. Nagy kár, hogy szavunk nem talált meghallgatásra és a támadások ellenünk folytatódnak. Ennek ellenére a CSSZSZK hajlandónak bizonyul az egyenjogúság alapján továbbfejleszteni kapcsolatait Franciaországgal, feltéve, hogy partnere megszűnik beleavatkozni belügyeibe és megértést tanúsít jogos követelményeink iránt. Miután a Nemzetek Kamarája jóváhagyta a szerződésjavaslatot, a déli szünetet követően elsőnek Karol Martinka miniszter emelkedett szólásra. Az 1970. évi népgazdasági terv végrehajtásának biztosításáról szóló jelentést és a vállalatok idei első negyedében elért eredményeit ismertette. Jelenlegi gazdasági nehézségeink megkövetelik — mondotta — hogy az állami népgazdasági terv ismét a népgazdaság irányításának legfontosabb eszköze legyen. Csak ily módon teremthetjük meg a társadalmi rendszerünk konszolidációjához vezető feltételeket, melyek teljesítésének biztosítékát az 1969. áprilisban megválasztott új pártvezetőség irányító munkájában látjuk — folytatta. Az 1970. évi terv a nemzeti jövedelem maximális képzésének lehetőségeiből kiindulva megköveteli, hogy a vállalatok teljes mértékben kihasználják a munkatermelékenységben, a nyersanyagokban stb. mutatkozó tartalékokat. Csak ha ez sikerül, biztosítható a nemzeti jövedelemnek tervbe vett 90,5 százalékos növelése. Ennek megfelelő az ipari nyerstermelés terve is. Különösen igényesek a gépiparral szemben támasztott követelmények: az 1969. évi helyzethez viszonyítva négyszeresen azaz 11,2 százalékkal fognak emelkedni. Gépiparunknak azonban a beruházási építkezésekkel kapcsolatos feladatok teljesítését is befolyásolnia kell. A hús felvásárlásának, behozatalának és árusításának, valamint a gabonakészletek növelésének ezentúl különös figyelmet kell szentelni. Ugyanez vonatkozik az építkezésekre, illetve az építőanyagokra, melyeknek behozatalát illetően történtek már intézkedések. A közlekedés és a hazai piac problémáinak megoldása ugyancsak folyamatban van — jelentette ki az előadó — noha tagadhatatlan, hogy a hiánycikkek problémájának teljes megoldásával az év végéig nem számolhatunk. A Népi Kamara ülésszakát a Spanyol-teremben a kamara elnöke, dr. Soňa Pennigerová nyitotta meg. A szervezési kérdések előterjesztése és jóváhagyása után, valamint dr. E. Barsa képviselő képviselői fogadalomtételét követően dr. B. Kučera miniszter a háborús és az emberiesség elleni bűncselekmények el nem évülésére vonatkozó szerződés törvényjavaslatát ismertette, melyet a szocialista országok jóvoltából az ENSZ 23. közgyűlésén New Yorkban írtak alá. Ez a szerződés az imperializmus elleni harcunk jelentős sikerének tekinthető — hangsúlyozta a miniszter —, mert megerősíti a nemzetközi jognak azt az elvét, amely szerint a háborús és az emberiesség elleni bűncselekmények semmivel sem menthetők és ezért nem is évülhetnek el. A szerződés kifejezi azt a meggyőződést, hogy a háborús bűnösök méltó megbüntetésével megelőzhetők lesznek a hasonló cselekedetek, és ezért a szerződés biztosítani fogja az emberi alapjogok védelmét, a nemzetek közötti együttműködést, a kölcsönös bizalom felújítását, valamint nem utolsósorban a békénk és biztonságunk megszilárdítását. A törvényjavaslat ismertetését és a vele kapcsolatos vitát követően a képviselők a tervezetet elfogadták. A Népi Kamara képviselői ezután meghallgatták a CSSZSZK főügyészének, Legfelsőbb Bírósága elnökének és belügyminiszterének az 1968—69 években elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatos jelentését. A szocialista hazánk szerveivel szemben mesterségesen előidézett bizalmatlanság és az erkölcsi értékek lényeges csökkenése az állami és társadalmi fegyelem felbomlását eredményezte a válságos években — jelentette kl dr. L. Feješ főügyész. Ezzel magyarázható a bűncselekmények számának emelkedése is. Ezért a legsürgősebb feladat a hazánkban végbemenő konszolidációs folyamat során áthidalni az anarchista irányzatokat és megszilárdítani a fegyelmet. Ez aligha sikerülne, ha nem vennénk fel a harcot a bűncselekményeket kiváltó okok és körülmények ellen, amelyek azokat elősegítették. Ennek egyik legfőbb feltételét az előadó a bűnügyi szervek minősítésének fokozásában és többek közt a készülő szervezési intézkedésekben látja, melyek a büntető szervek szorosabb együttműködésére irányulnak. A továbbiakban a Népi Kamara napirendje megegyezett a Nemzetek Kamarájának napirendjével. Mindkét kamarában elhangzottak még a törvényes intézkedésekről és a Szövetségi Gyűlés elnökségének az őszi és tavaszi időszakban hozott intézkedéseiről, valamint a nemzetek Kamarája és a Népi Kamara tevékenységéről szóló jelentések, amelyeket a Nemzetek Kamarájában V. Mihálik elnök, a Népi Kamarában pedig dr. Softa Pennigerová elnök terjesztett elő. A szerdai tanácskozások a képviselők interpellációival értek véget. —km— Katonai történészek A Külügyminisztérium szóvivőjének nyilatkozata a köztársasági elnöknél (ČS.TK) — Ludvík Svoboda köztársasági elnök tegnap a prágai várban fogadta a szovjet, a lengyel és a román katonai történészeket, akik a csehszlovák katonai történészekkel tárgyalnak a Csehszlo-' vákiai felszabadításáért 1944— 45-ben lefolyt harcok történetéről és az ezen a téren való további együttműködés elmélyítéséről. A fogadáson megjelentek az illető országok katonai attaséi is. Krocsány Dezső miniszter Kelet-Szlovákiában (ČSTK j — Spišský Štvrtokban, Kelet-Szlovákia egyik legjobb szociális gondoskodási intézetében tegnap az intézet fennállása 20. évfordulójának alkalmából a dolgozók értékelték az intézet eredményeit. Az 1950-ben eredetileg 21 férőhelyes intézetből ma már egy 145 férőhellyel rendelkező intézet létesült. A szociális intézmény tevékenységének értékelésénél jelen volt Krocsány Dezső, az SZSZK munkaügyi és népjóléti minisztere, aki méltatta az intézet dolgozóinak érdemes humánus munkáját. A magyar nagykövet Közép-Szlovákiában (ČSTK) — Kovács Imre, a Magyar Népköztársaság csehszlovákiai nagykövete búcsúlátogatás céljából tegnap Banská Bystricába érkezett. Sztankó Pálnak, az MNK bratislavai főkonzuljának kíséretében ellátogatott az SZLKP közép-szlovákiai kerületi bizottságára, ahol szívélyes megbeszélést tartott dr. Vladimír Pirosíkkal, az SZLKP közép-szlovákiai kerületi bizottságának vezető titkárával és a titkárság tagjaival. A barátság jegyében Mint már olvasóinkat tájékoztattuk, a Tisza áradása nagyon sok gondot okoz a folyó menti lakosságnak. Ezek megoldásában azonban nincsenek magukra hagyatva — a magyar vízügyi hatóságok mindent megtesznek a lakosság megsegítésére. A hazai erők mozgósításán kívül igénybe veszik a külföldi segítségeket is. Tegnap — a délelőtti órákban — a magyar árvízvédelmi kormánybiztos telefonon felhívta az SZSZK Erdő- és Vízgazdálkodási Minisztériumot: kétmillió homokzsákra lenne szükségük. Dr. Ján Krajčí, miniszterhelyettes, az országos árvízvédelmi kormánybiztos azonnal intézkedett: 50 tehergépkocsi — 250 ezer homokzsákkal — útnak indult. A. lehető leggyorsabb baráti segítség. Ugyanakkor megkezdődtek a tanácskozások a Cseh Szocialista Köztársaság illetékes szerveivel, hogyan elégíthetnék ki mielőbb a baráti Magyarország igényét. Ülést tartott a Szövetségi Gyűlés elnöksége (ČSTK) — A Szövetségi Gyűlés mindkét kamarája plenáris üléseinek befejezése után a prágai vár képtermében tegnap dr. Dalibor Hanes elnökletével összeült a Szövetségi Gyűlés elnöksége. Megállapította, hogy a Szövetségi Gyűlés mindkét kamarája beleegyező határozatának értelmében leváltották tisztségükből a CSSZSZK legfelsőbb bíróságának néhány bíráját és megválasztották a CSSZSZK Legfelsőbb Bírósága új bíráit, valamint a katonai bíróságok hivatásos bíráit. A Szövetségi Gyűlés elnöksége a csehszlovák föderációról szóló 143/1968 Tgy. számú alkotmánytörvény 45. cikkelye 3. bekezdésének értelmében kihirdette a kerületi és járási bíróságok bírái megbizatási időtartamának meghosszabbítását, amelyet a Szövetségi Gyűlés mindkét kamarája a tegnapi ülésen egyértelműen jóváhagyott. (ČSTK) — Az NSZK-ban május 16-a és 18 a között megtartották a szudétanémet honfitársi egyesület (Landsmanschalt) hagyományos találkozóját, amelyen mintegy 300 ezer személy vett részt. Immár ötödször esett Münchenre a választás. Nyilvánvalóan azért, mert a szudétanéinet hivatásos revansislák egyrészt nyíltan magukénak vallják a város náci múltját, ami természetes is, hisz régi henleinistákrAl és kiérdemesült nácikról van szó, másrészt pedig ezzel akarják demonstrálni azt, hogy a szégyenletes müncheni egyezmény még mindig érvényes. Ebben a városban — ahol 1972ben az olimpiai játékokat tartják — ebből az alkalomból — mint Becher, a honfitársi egyesUlet képviselője kijelentette — bizottságot akarnak létesíteni, amely gondoskodnék a Csehszlovákiából jövő résztvevőkről és látogatókról. Milyen megtiszteltetés volna, hogy valakiről Becher, az érdemes náci és henleinista zsidóverő s a hozzája hasonlók gondoskodjanak! Ismeretes, hogy a klerikális CDU—CSU pártok 20 évi uralma alatt a szudétanémet Landsmanschalt állami támogatással és gazdag pénzdotációkkal a hidegháború, és e találkozók agresszív politikájának eszközévé vált. Az új szövetségi kormány megalakulása, amely azt hirdette, hogy modus vivendit igyekszik keresni keleti szomszédaival, arra utalt, hogy e kormány talán levonja a megfelelő következtetéseket az áldatlan múltból. A tények azonban arra a megállapításra kényszerítenek, hogy sajnos, ez a kormány is eltűri, miszerint az NSZK területéről szégyenletes revansista követelések hangozzanak el a Ceshszlovák Szocialista Köztársaság ellen és államunk integritása ellen irányuló akciókat rendezzenek. Sajnálatos, hogy a müncheni revansista találkozón részt vett a szövetségi kormány egyik tagja is, s a különféle tartományi és közéleti tényezők rokonszenvükről biztosították e találkozót. Sőt Brandt kancellár még üdvözlő táviratot is küldött a találkozó résztvevőinek. Ggy tűnik, e képviselők nyilvánvalóan nem bánták, hogy a revansista fejesek e találkozón a müncheni diktátum érvényességét hirdették, és élesen felléptek az ellen, hogy az NSZK kormánya ezt az egyezményt kezdettől fogva érvénytelennek nyilvánítsa. E képviselők nem akadtak fenn azon sem, hogy a revansisták durván beavatkoztak Csehszlovákia belügyeibe, az európai háború utáni realitások megváltoztatását, államunk jelenlegi társadalmi rendszerének felszámolását követelték, ős jogot formáltak maguknak arra, hogy Csehszlovákia szövetségesei ellen is fellépjenek. Ebbe az uszító hadjáratba bekapcsolódtak a régi és az új csehszlovák emigráció képviselői is, akik a legdurvább antikommunista és antiszovjet kirohanásokkal léptek fel Csehszlovákia integritása ellen. Az úgynevezett . wieshadeni egyezményre" hív- óztak, amelyet az áruló Prch kötött 1950-ben a szudétaném Landsmanschafttal, és amelyh" i kitelepített németek Csehszlovákiába való visszatérését hirdetik. A szövetsági kormánynak tudatában kellene lennie annak, hogy a revansista szervezetek létezése és ellenséges tevékenysége az NSZK és a CSSZSZK közötti megértés egyik fő akadálya volt és marad. Nem igen képzelhető el ugyanis a kapcsolatok rendezése olyan szomszédállammal, amelynek területéről Csehszlovákia ellen minden eszközzel rendszeres ellenséges tevékenységet és gyűlölködő kampányt folytatnak. A csehszlovák Külügyminisztérium elitéli a szudétanémet nácik és revansisták provokációs támadásait. Most a szövetségi kormányon a sor, hogy végre véget vessen ennek a provokációs eljárásnak. Folytatja tanácskozását a „kiscsúcs" (Toly tatás az 1. oldalról j nyótalpas járművektől támogatott — izraeli alakulat szerdán hajnalban behatolt Libanon területére. Az izraeliek állítólag „őrállásokat" foglaltak el a határmenti izraeli félkatonai településekkel szem'közt fekvő térségekben. Az akció voltaképpen megismétlése a hasonló jellegű hétfői és keddi lépésnek. A libanoni területekre átkelt alakulatokat időközben kivonták. Tel Aviv — Amman — Szerdán reggel ismét támadásra indult az izraeli légierő. Tel Aviv gépei 24 óra leforgása alatt harmadízben bombáztak egyiptomi célpontokat a szuezi fronton. Az éjszaka folyamán heves tűzpárbaj folyt a víziút mentén. A Szuezl-csatorna keleti partját megszállva tartó izraeliek közül négyen megsebesültek. A szíriai Golan magaslatokon állomásozó izraeli erők tüzérsége kedden éjjel az észak-jordániai Irbid városát támadta, Jordániai részről azt jelentették, hogy a becsapódó izraeli lövedékek károkat nem okoztak, és a jordániai tüzérség elhallgattatta a támadó ütegeket. Bejrút — A libanoni parlament kedden, az éjszakai órákba nyúló ülésén elhatározta, hogy 30 000 libanoni font öszszegű segélyt nyújt Dél-Libanonnak és külön hivatalra bízza ennek az összegnek a felhasználását. A parlament az ülését az általános sztrájk napjának végén tartotta, amelyet a délvidéki lakosság megsegítése érdekében hirdetett meg a siita egyházközség. A keddi sztrájkhoz számos baloldali szervezet is csatlakozott és három — köztük Dzsamblat belügyminiszter Szociális Haladás Pártja, a kommunista párt és a libanoni Baath párt — felhívást tett közzé, követelve, hívjanak Libanonba más arab hadseregeket, és vásároljanak külföldön fegyvert. A Komszomol kongresszusa folytatja munkáját Moszkva — A szovjet belpolitikai élet első számú eseménye változatlanul a lenini Komszomol kongresszusa. Szerdán a szovjet ifjúság képviselői nagy tanácskozásának második napján is a küldöttek felszólalásában egységesen fogalmazódott meg a szovjet fiatalok állásfoglalása: hűség a lenini tanításokhoz, hűség a párthoz. Külön érdekesség volt a kongresszus második napjának a mandátumvizsgáló bizottság jelentése, amely megállapította, hogy a jelenlevő 4601 küldött az ország 27 020 301 komszomolistáját képviseli. A delegátusok 42 százaléka munkás- és parasztfiatal. A munkásküldöttek 200 foglalkozást képviselnek az űrtechnikától a szolgáltatásokig bezárólag. A kongresszus részvevői a Szovjetunió 62 népét és nemzetiségét reprezentálják. A küldöttek 70,9 százaléka az SZKP tagja, illetve tagjelöltje. Éles támadások a Brandt-kormány ellen Bonn — A bonni Bundestag szerdán egésznapos külpolitikai vitát rendezett. A vita során a CDU-CSU szónokai rendkívül éles támadásokat intéztek a Brandt-kormány keleti politikája ellen. A demogógla határát messze túllépő beszédek során az ellenzék szónokai egyfajta „nemzeti ellenállást" jelentettek be a kormány keleti politikája ellen. A kormánykoalíció részéről Dorn (FDPj és Apel (SPD) képviselő, majd Scheel külügyminiszter visszautasította az ellenzék gyanúsításait és vádaskodásait. Brandt úgy foglalta össze kasseli tanácskozásának eredményét, hogy a két fél kölcsönösen megismerte egymás álláspontját és- meggondolásait s ez megadja az alapot a párbeszédnek konkrétabb formában való folytatására. „Az a tény, hogy két ízben érveltünk egymással, haladást jelent a múlthoz képest, amikor „háttal álltunk egymásnak". LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT RATIFIKÁLÁSRA JAVASOLTÁK A BARÁTSÁGI SZERZŐDÉST Moszkva — A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Szövetségi Tanácsának és Nemzetiségi Tanácsának külügyi bizottságai a Legfelső Tanács elnökségének tegnapi együttes ülésén ratifikálásra javasolták a Szovjetunió és Csehszlovákia között 1970. május 6-án Prágában aláírt barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést. A szovjet kormány nevében Andrej Gromiko külügyminiszter szólalt fél. 1970. V. 28.