Új Szó, 1970. május (23 .évfolyam, 102-127. szám)

1970-05-26 / 123. szám, kedd

fjrrn 1970. V. 26. Az FKP nem bocsátkozik csalárd játékba Fock Jenő, a Magyar Népköztársaság miniszterelnöke, vasár­nap megtekintette az árvíz sújtotta területeket. Árvíz Magyarországon, Romániában és Jugoszláviában Budapest — A Tiszán levonu­ló árhullám hétíőn délelőtt Ti­szafürednél elérte és már 1 cm-vel meghaladta a maximu­mot, a 765 cm-es vízszintet. Ezen a szakaszon azonban még további áradás várható. A teg­napi nap folyamán több mint 7000 ember védte a gátakat a hullámveréstől, és küzdött a buzgárok és a felfakadó víz ellen. A Bodrogon Zarkod és Viss térségében ugyancsak erős hul­lámverés veszélyeztette a gá­takat, azonban homokzsákter­heléssel és kőterítéssel sike­rült megakadályozni a gátsza­kadást. A Maros Makónál már apadt a tetőzés óta, de a védekezés­ben nincs szünet, folytatják a munkát, a gátak erősítését. Bukarest — A vasárnap reg­geltől leesett nagy mennyiségű csapadék következtében újabb árhullám vonult le Románia több folyóján. Nem teljes ada­tok szerint 27 helység került ismét víz alá és újabb tízezer­nyi hektár termőföldet öntött el az ár. SZÉLJEGYZETÜNK UTCASEPRŐ BELÜGYMINISZTER Nincsen abban semmi megle­pő, ha egy belügyminiszter felügyel országa köztisztaságá­ra. Sőt, ha már egyszer belügy­miniszter, a piszkos munkát természetesen másokkal végez­teti. S mivel Patakosz a görög katonai junta belügyminiszte­re, arra is van gondja, hogy a koszt katonai fegyelemmel tá­volítsák el. Más kérdés, hogy kiket ál­lított a belügyminiszter a „tisz­ta Görögországot" jelszó jegyé­ben fogant mozgalom élvonalá­ba. Ugyanis gyötör bennünket a kíváncsiság, vajon a görög is­kolásgyerekek képesek lesz­nek-e Hellasz ősi földjéről az összes szemetet kiseperni. Igaz ugyan, hogy büntetés terhe mellett kötelesek megjelenni a a kijelölt munkahelyeken s feladataik teljesítését szemé­lyesen Patakosz „koszmester" ellenőrzi, aki e célból külön repülőgépen száguldozik az or­szág egyik csücskéből a má­sikba. A belügyminiszter tud­valevőleg szerfelett precíz és kötelességtudó ember, szeret személyesen is részt venni a sepregetésben ... Sohasem le­het tudni, ugyebár!... Őszintén szólva ennyit remél­ni sem mertünk! Valóban di­cséretre méltó igyekezet. Mert amit Patakosz és társai végez­nek, azt méltán nevezhetjük ezek után többsíkú tisztogatás­nak. Ebben az országban ugyanis ki-ki a maga posztján tisztogat. Egyesek hivatássze­rűen, mások másodállásként vállalják. A belügyminiszter így személy szerint a demokratikus erők és általában az értelmiség kiseprését vállalta. Roppant munkabírásának ékes bizonyíté­ka a szemétakció megszervezé­se is. Mi viszont reméljük, hogy eljön még az az idő, ami­kor Patakosz összes energiáját ez utóbbi tevékenységnek szen­telheti. Mert úgye, ő ehhez ért a legjobban. Arról nem is szól­va, hogy a társadalom egészsé­ges fejlődése szempontjából rendkívül fontos tényező: ki-ki a saját képességeinek megfele­lő helyen tisztogasson. Kivált­képp Görögországban!... BALOGH P. IMRE Aggasztó a helyzet Moldvá­ban is. Birlatban szinte a vá­ros egész lakossága a gátakon dolgozik. Belgrád — Négyezer köb­méter víz zúdul le másodper­cenként a Tisza jugoszláviai szakaszán, amire eddig nem volt példa a folyónak ezen a részén. A jugoszláv árvízvédel­mi szervek minden biztonsági intézkedést megtettek. A Ti­sza árhullámának első csúcsa már elérte a jugoszláv—ma­gyar határt, de a legnehezebb napokat június 3-a után várják. A Duna a Vaskapunál napon­ta 20—30 cm-t árad, és előre­láthatóan veszélyeztetni fogja több, a Vaskaputól északra fek­vő jugoszláv falu biztonságát néhány sorban Párizs — A párt ellen folyó kampányról, fean-facques Ser­van-Schreiber reakciós kezde­ményezéséről beszélt vasárnap Párizsban egynőgyűlésen Geor­ges Marchais, az FKP főtitkár­helyettese. A munkás- és de­mokratikus erők egységéért folytatott küzdelem kezdi meg­hozni első gyümölcseit. A bur­zsoázia pedig éppen ezt a pil­lanatot használta ki arra, hogy dühödt kommunistaellenes kam­pányt indítson. A cél világos: arról van szó, hogy csapásokat mérjenek az FKP-ra, amely az ország demokratikus megújulá­sának fő ereje. Arról van szó, hogy bármilyen eszközzel ls, de megakadályozzák a dolgo­zók egységét és a baloldali pár­tok szövetségét. De nemcsak a hatalmon lévő reakciósok kísérlik meg a kommunistaellenes kampány fel­használásával megosztani a bal­oldal erőit — folytatta az FKP főtitkárhelyettese —, ugyanezt teszi Servan-Schreiber, a Radi­kális Párt új főtitkára is. Leg­utóbbi lyoni beszédében felleb­bentette a fátylat arról, hogy az ő célja egyszerűen az, hogy felelevenítse a régi szövetséget, amely a szocialistáktól a pil­lanatnyilag centrista címke alatt rejtőzködő reakciósokig terjedne. A Chaban-Delmas irá­nyában tett kacsintgatások azt is megmutatják, hogy Servan­Schreiber kész lenne ezt a szö­vetséget a jelenlegi kormány­többség egy részére is kiterjesz­teni. Servan-Schreiber azért akar kormányra jutni, hogy a burzso­ázia érdekeit képviselje. A dol­gozók és a demokraták nem egy másik reakciós kormány­zattal akarják felcserélni a je­lenlegi kormányt, ezért az FKP sohasem megy bele egy ilyen csalárd játékba. A KÍNAI külügyminisztérium szóvivője a 474. tiltakozást je­lentette be az Egyesült Álla­moknál amiatt, hogy egy ame­rikai katonai repülőgép május 22-én a déli órákban behatolt Kína légiterébe Kuang-tung tartomány felett. AREAUIPÄBAN, Peru máso­dik legnagyobb városában pén­teken és szombaton összetűzé­sekre került sor tüntető diákok és rendőrök között. A diákok, akik megszállták az egyetem helyiségeit, a rendőrök erő­szakos cselekményei miatt til­takoznak. AZ ARGENTIN kormány be­záratta a cordobai főiskolákat, ahol a múlt héten diák- és munkászavargások voltak. Amint a diákszervezetek beje­lentették, a rendőrség egy diá­kot agyonlőtt. A kormány be­tiltotta a Cronica című lapot, amely a cenzúra ellenére kö­zölte a hírt a diák haláláról. A SCINTEIA jelentése szerint a szovjet folyami hadiflotta,­amely több szocialista ország­ba ellátogatott, vasárnap Brai­lába érkezett. BRÜSSZELBEN tegnap meg­kezdődött a Közös Piac tagál­lamai munkaügyi és népjóléti minisztereinek tanácskozása. A szociális politika problémáit vi­tatják meg. A BELGA kommunisták kon­ferenciát tartottak, amelyen megvitatták az októberi tör­vényhatósági választásokkal kapcsolatos választási hadjárat idején folytatandó pártpolitikát. A kérdésről Drumeaux, a Bel­ga KP elnöke tartott beszámo­lót. A KONGÓI Demokratikus Köztársaságban törvényen kívül helyeztek minden ellenzéki pár­tot, és Mobutu az ősszel ese­dékes elnökválasztás egyetlen jelöltje. Ezeket a határozatokat az uralkodó párt, a Népi For­radalmi Mozgalom szombaton befejeződött első és rendkívüli kongresszusán hozták. WLADISLAW ANDERS tábor­nokot, a második világháború II. lengyel hadtest parancsno­kát Monte Cassino lengyel hősi temetőjében helyezték örök nyugalomra. A tábornok Lon­donban halt meg, és végren­deletében meghagyta, hogy azok mellé a lengyel katonák mellé temessék, akik a máso­dik világháborúban Olaszor­szágban estek el. Scheel és Rocjers Rómában Bonn — Walter Scheel nyu­gatnémet külügyminiszter hét­főn reggel Párizsba érkezett, hogy tájékoztassa Schumann francia külügyminisztert a kás­seli találkozó eredményeiről, és megtárgyalja vele a két ország esetleges közös eljárását a NATO római értekezletén. A délutáni órákban Scheel Párizs­ból Rómába repült, ahol Rogers amerikai külügyminisztert tájé­koztatta Brandt és Stoph tár­gyalásairól. A nyugatnémet küldöttség el­járásának célkitűzéseit a római NATO-ülésen hivatalosan nem tették közzé, de nyilvánvaló, hogy az NSZK állásfoglalása igen ellentmondásos: Bonn ru­galmas politikával támogatni óhajtja az esetleges leszerelési javaslatokat, és ugyanakkor ál­lást foglal a NATO katonai po­tenciáljának megőrzése mel­lett. William Rogers amerikai kül­ügyminiszter vasárnap a késő esti órákban érkezett Rómába. Megérkezése után kijelentette, hogy a NATO egyik fő célja ebben az évtizedben -kiküszö­bölni a Kelet és Nyugat között „a hidegháború örökségekép­pen" fennmaradt ellentéteket. A külügyminisztérium épüle­tében tegnap Aldo Moro alasz külügyminiszter fogadta Ro­gerst. A minisztérium szóvivő­jének közlése szerint a két ál­lamférfi a közel-keleti válság­ról tárgyalt. FOLYTATÓDNAK A LETARTÓZTATÁSOK CIPRUSON Nicosia — Ötvenre emelke­dett azoknak a személyeknek a száma, akiket a limaszoli rend­őrkapitányság megtámadásá­nak kapcsán őrizetbe vettek a hatóságok — közölte vasárnap délután egy hivatalos nicosiai nyilatkozat. A razzia azonban tart és még mindig négy fon­tos személy van a körözöttek listáján. Az elrabolt fegyverek egy részét Limaszol közelében egy gödörben megtalálták. A ciprusi kormány szóvivője kö­zölte, hogy bár a mostani letar­tóztatásokat az érvényben levő büntetőtörvénykönyv előírásai­nak megfelelően foganatosítot­ták, a kormány nem fog ha­bozni, hogy éljen új jogkörével, és három hónapig terjedő idő­szakra őrizetben tartson embe­reket az előzetes letartóztatással kapcsolatos rendkívüli törvény értelmében. Ismeretessé vált, hogy az ed­dig őrizetbe vett 50 ember kö­zül öt tagja a rendőrségnek, egy ember pedig a hadsereg őr­mestere. Ellentétek India kommunista mozgalmában Delhi — Az Indiai Kommu­nista Pán elítéli a marxista— kommunista pártnak a szak­szervezeti mozgalom szétoszla­tására irányuló törekvéseit. Az Indiai Kommunista Párt vasár­napi nyilatkozatában hangoz­tatja, hogy az IKP Nemezti Ta­Koszigin fogadta a koreai nagykövetet Moszkva — Alekszej Koszi­gin, a Szovjetunió Miniszterta­nácsának elnöke hétfőn a Kremlben fogadta Rem Thö Dunt, a Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaság nagykövetét, akivel baráti hangú beszélgetést folytatott. Ugyancsak hétfőn fogadta Alekszej Koszigin Dzsamsid Marker pakisztáni nagykövetet, akivel barátságos beszélgetést folytatott. Bahr jelentéstétele Bonn — Egon Bahr nyugat­német államtitkár vasárnap be­számolt Willy Brandt kancel­lárnak és Walter Scheel kül­ügyminiszternek, Moszkvában folytatott tárgyalásai eredmé­nyéről. Bahr szombaton érke­zett vissza Bonnba, miután Moszkvában több megbeszélést folytatott Andrej Gromiko szov­jet külügyminiszterrel, az erő­szak alkalmazását kizáró szer­ződés megkötéséről. Bonni po­litikai körökben úgy vélik, hogy a szövetségi kormány még ezen a héten elkészíti a Bahr által Moszkvában végzett szondázás első mérlegét. nácsa aggodalmát fejezi ki a marxista—kommunista párt nyíltan hirdetett szándékai fe­lett, amelyek az Összindíai Szakszervezeti Kongresszus fel­oszlatását és egy • új paralel szervezet létrehozását tűzte ki célul. A marxista—kommu­nista párt ennek érdekében május végére Calcuttába össze­hívja az általa ellenőrzött szak­szervezeti szervezetek konfe­renciáját. NEMES JÁNOS MOSZKVAI TÁVIRATA a Komszomol 16. kongresszusa Mától kezdve öt napon keresz­tül, a Kreml kongresszusi pa­lotájában ülésezik a Komszo­molnak — a Szovjetunió Kom­munista Pártja ifjúsági szövet­ségének soron következő 16. kongresszusa. A kongresszuson 4695 kül­dött képviseli a szovjet ifjú­ságot, vagyis mintegy 1000 de­legátussal több van jelen, mint az 1966-ban tartott 15. kon­gresszuson. Ez megfelel annak a taglétszám és befolyásnöve­kedésnek, valamint szervezeti erősödések, amelyet négy év óta az ifjúsági szervezet elkönyvel­het. Az előző kongresszus egyébként pontosan négy éve zajlott le, 1966 májusában, csak azzal a különbséggel, hogy az akkor követte a párt kongresz­szusát, míg ebben az évben megelőzi az SZKP-nek csak az ez év végére tervezett 24. kong­resszusát. Kedden fevgenyij Tyazselnyi­kovnak, a Komszomol Központi Bizottsága első titkárának két­órás előadói beszédével kezdő­dött a tanácskozás. Utána — az ifjúsági munka jellegének, a korszerűbb és lényegre törőbb vitamódszernek megfelelően — nem csupán plenáris üléseken, hanem munkabizottságokban ve­szik számba a küldöttek a szov­jet ifjúság problémáit. Tíz szek­ció működik majd, amely fog­lalkozik az ifjúság marxista­leninista világnézetű képzésé­nek, a munka termelékenysége és a gazdasági hatékonyság emelésének, az oktatásnak, az esztétikai nevelésnek kérdései­vel, és még több, a fiatalokat foglalkoztató üggyel. Ugyancsak a kongresszus új, fiatalosabb munkastílusát mu­tatja, hogy a tanácskozást meg­előző napokban a küldöttek, mintegy delegálóik nevében, Moszkvában felkeresték a mi­nisztériumokat és főhatóságo­kat, hogy közvetítsék az ifjú­ság kívánságait, javaslatait, megkérdezzék, mit tettek és fő­leg, mit szándékoznak a jövő­ben tenni e felső irányító he­lyeken a fiatalokért. Ez az elő­zetes tájékozódás, a megbízók nevében végrehajtott ellenőrzés és helyzetfelmérés nyilvánva­lóan konkrétabbá és munka-jel­legűbbé teszi a tanácskozást. A Komszomol kongresszusára egyébként 90 ország ifjúsági szervezetének, valamint a DIVSZ-nek (Demokratikus Ifjú­sági Világszövetség) és a Nem­zetközi Diákszövetségnek a képviselőit is meghívták, de közvetlenül a kongresszus után Leningrádban még egy nagy nemzetközi ifjúsági eseményre kerül sor: a Lenin-centenári­umnak szentelt nemzetközi if­júsági fórumra, amelyen több mint 100 ország fiataljainak képviselői vesznek majd részt. A világgazdaság hírei • SZOVJETUNIO A korszerűsített TU—114-es személyszállító repülőgép meg­tette első útját, fedélzetén 224 utassal. Ennyi személyt egy­szerre az Aeroflot szovjet légi­közlekedési vállalát egyetlen repülőgépe sem szállított ed­dig. • CSEHSZLOVÁKIA A csehszlovák—magyar me­zőgazdasági és élelmiszeripari állandó munkabizottság ülése jegyzőkönyv aláírásával fejez­te be munkáját. Az ülésen a két ország növénytermesztési és ál­lattenyésztési együttműködése további kiszélesítésének prog­ramját dolgozták ki. • NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG A Szovjetunió és az NDK kö­zötti kereskedelem terjedelme 1950 óta megtízszereződött és értéke az Idén 15 milliárd már­ka lesz. Az 1966—1970 közötti időszakra kötött hosszú lejára­tú kereskedelmi egyezmény ke­retében az NDK többek között 340 hajót, 5000 vasúti hűtőko­csit és 3000 személyvagont ex­portál a Szovjetunióba. A Szov­jetunió 1949 óta az NDK leg­fontosabb kereskedelmi partne­re. A Szovjetunió külkereske­delmében az NDK 1957 óta az első helyet foglalja el. • ALGÉRIA Algéria, Líbia és Irak kőolaj-, illetve gazdaságügyi minisztere Algírban megkezdte értekezle­tét, amelyen a három arab or­szág kőolajpolitikájának össze­hangolását tárgyalják meg. • TÖRÖKORSZÁG A török sajtó ismerteti az állami statisztikai hivatal je­lentését, amely szerint Török­ország külkereskedelmi mérle­gének hiánya 1969-ben 264 394 ezer dollárra rúgott, vagyis 2,9 millió dollárral volt na­gyobb az előző évi deficitnél.

Next

/
Thumbnails
Contents