Új Szó, 1970. május (23 .évfolyam, 102-127. szám)

1970-05-21 / 119. szám, csütörtök

TANONCOK OLIMPIAI VETÉLKEDŐJE 1Ó KISZOLGÁLÓK LESZNEK Nemrég a bratislavai Mladá garda főiskolai diákotthon érdekes vetélkedő színhelye volt: ott rendezték meg a volt nyugat-szlovákiai kerület Potraviny vállalat tanoncainak 111. olimpiáját. A diákotthon nagytermében tehát felhérköpenyes tanoncok foglaltak helyet az asztaloknál, melyekről ezúttal az üzleti mérlegek sem hiányoztak. S ez természetes, hiszen ezek a tanoncok valamennyien elárusítók lesznek — élelmiszerboltokban, húsboltokban, büfékben —, vagyis a mérleg használatához jól kell érteniük. A vetélkedő első napján pedig éppen a legfontosabb versenyszámra került sor, a szakmai ismeretekből kellett a tanoncoknak helytállniuk. A további napokon kulturális és sportvetélkedőre került sor. Ezen vers- és prózamondást, éneklést, népi táncok bemutatását, illetve futást, magas- és távolugrást, súlylökést és krikettlabda-dobást kell érteni. A tanoncok olimpiáját Stefan Kállay, a Potraviny bratislavai vállalati igazgatója nyitotta meg. Hangsúlyozta a vásárlók kiszolgálása állandó minőségi javításának jelentőségét, melyhez a tanoncok alapos szakmai felkészüléssel járulhatnak hozzá. A felkészülésben pedig serkentőleg hat rájuk az immár hagyományossá vált tanoncolimpia megrendezése. A megnyitó után a tanoncok azonnal munkához láttak: elméleti feladatokat oldottak meg. Ezalatt Stefan Kállay igazgatótól megtudtuk, hogy a tanoncolimpiák rendezése nagyon bevált. A verseny járási fordulóiban tulajdonképpen minden tanonc részt vesz. Ez a Jednota esetében kerületi viszonylatban 1500 tanoncot jelent. A kerületi vetélkedőn a járási versenyek első három helyezettje vesz részt — minden évfolyamból. A kerületi verseny helyezettjei pedig részt vesznek az országos vetélkedőn. A jó szereplés nemcsak a tanoncok szívügye, hanem nevelőiké is, akik növendékeik jó szereplése esetében szintén anyagi jutalomban részesülnek. A győztes versenyzők már hazai és külföldi julalom• A helsinki egyetemi könyvtár igazgatója kedden 17 640 font sterlinget fizetett Jean Sibélius híres finn zeneszerző kottáiért és néhány leveléért, melyeket a londoni Sotheby árverésteremben adtak el. A kották kőzött található a zeneszerző néhány eddig Ismeretlen szerzeménye. utazáson is részt vettek. Az eddigi tapasztalatok bizonyítják, hogy az olimpia valóban hozzájárul a szakmai ismeretek alaposabb elsajátításához. Ezenkívül helyesen befolyásolja a tanoncok szabad idejének kihasználását és felhívja a fiatalok szakma iránti érdeklődését. Ma már egyre több fiút is találunk az elárusítók közt. Számuk azonban még mindig kevés. Kivált a húsboltokban lenne nagy szükség rájuk. Jelenleg 180 fiú van a tanoncok közt, ebből 90 elsős. Fejlődést jelent az is, hogy ma már a kilencéves iskolákról egyre több kitűnő tanuló jelentkezik elárusítónak. Sőt, érettségizett tanoncaink is vannak — ezek egy év alatt végeznek. A szakmát a fiatalok tanoncközpontokban tanulják — Bratislavában, Galántán, Komáromban, Érsekújvárott stb. A szlovák fővárosban internátust is építenek a Potraviny tanoncai számára, s azt még^ ez idén átadják rendeltetésének. A szakma iránt érdeklődő fiatalok számára nyilván nem közömbös az az újdonság, hogy az üzletek az árut ma már legfeljebb 25 kg-os csomagolásban kapják, vagyis az elárusítóknak ma már nem kell olyan súlyos csomagokat emelniük, mint régen. A tananyag összeállítói sok egyéb közt nem feledkeztek meg a vásárlók lélektanáról sem. Magyarán szólva: a jövő elárusítói fognak tudni az emberekkel bánni. Az olimpiára a vállalat évente 300—400 000 koronát fordít, de ez a kiadás az eddigi észrevételek szerint nagyon is kifizetődő. Hogy teljes képet kapjunk, néhány tanoncot is megkérdeztünk, hogyan vélekedik jövendő szakmájáról. A — harmadikos — komáromi Kertész Marika azok közé tartozik, akik kitüntetéssel végezték a 9. évfolyamot. Szakmája azért tetszik neki, mert embereket szolgálhat ki. Már eddig is nagyon sokféle embert ismert meg. Természetesen idegeseket is. Szerinte a Jó kiszolgálás megnyugtathatja az ingerült vásárlókat. Az elárusítást könnyű szakmának tartja. Az olimpián tavaly is részt vett, mindhárom ágazatban versenyzett. A Zdroj 20. évfordulója alkalmából Csehországban rendezett ünnepségen is fellépett. — Ha újból kellene választanom, akkor is elárusítónak mennék — mondja a 2. évfolyamos Beke Nusi. Jelenleg a komáromi Koktél-bárban szolgál ki. Persze, csak minden második héten, mert az első és a második évfolyamosok egy hét gyakorlaton és egy hét elméleti oktatáson vesznek részt. Magyar nyelvű alapiskolát végzett. A szlovák nyelv csak kezdetben okozott számára nehézséget. Az olimpiára úgy készültek fel, hogy minderit határidőre végeztek: számoltak, mértek, csomagoltak stb. — Én eredetileg nem akartam elárusító lenni, de egy hónap után már megszerettem a munkámat — szól az ugyancsak Komáromban tanuló Kocó Eva. A 2. lakótelepen dolgozik — önkiszolgáló üzletben. Szeretne azonban pultos üzletbe kerülni, hogy a szakma minden fortélyát jól elsajátíthassa. Iskolába már csak két napot jár hetente, mivel harmadikos. Gál Marika egy galántai élelmiszerboltban tanul. Elmondja, hogy már kislány korában is mindig „üzletesdit" játszott. Szerinte egy hátránya is van a szakmájának: hogy gyakran ünnepnapokon is dolgozniuk kell. Belokostolský Teréz nagymácsédi és már menyasszony. Szakmája nemcsak neki tetszik, hanem a vőlegényének is. A járási versenyen első lett és 300 korona jutalomban részesült. A harmadikos Klimasz László érsekújvári és húsboltban lesz kiszolgáló. Munkáját egyben szórakozásnak is tekinti. Vagyis: jól választott. Az olimpián tavaly is részt vett. A szentpéteri Kalló Gyula Komáromban „prakszol" egy pultos üzletben. Miután kitanul, szeretne szülőfalujában dolgozni. Eredetileg elektrotechnikát akart tanulni, de nem bánta meg, hogy így történt. Fiúbarátjainak is ajánlja ezt a szakmát. Befejezésül nem is kívánhatunk mást, mint azt, hogy a jövőben egyre több olimpiai bajnok és résztvevő szolgáljon ki bennünket. FÜLÖP IMRE Nincs megoldás ? HOZZÁSZÓLÁS AZ ÚJ SZÓ CIKKÉHEZ Nincs megoldás? Kérdezi a szerző az Oj Szó 83. számában. A cikk a népgazdaságot érintő igen komoly kérdéssel — a termőtalaj állandó csökkenésével foglalkozik. Szarka István Írásán elgondolkozhat az olvasó, de azt megszívlelhetnék az illetékes szervek is. Nem szükséges bizonyítani a cikkben felvetett kérdés gazdasági jelentőségét, hiszen a termőtalajt a törvény védi. Ezt viszont többnyire figyelmen kívül hagyjuk. Felmerül a kérdés: vajon a termőföld további csökkenését csupán a helyi vagy a járási szervek helytelen eljárása okozza-e? Már 1958-ban kimutatta a Geodéziai és Kartográfiai Hivatal, hogy az 1956-ban nyilvántartott 1 791 000 ha szántóföldből két év alatt 15 000 ha területet vesztettünk el. Már akkor mondtuk, hogy ez így nem mehet tovább! A helyzet radikális orvoslást kíván. A kérdés már akkor is így hangzott: „Tényleg, mi lenne a megoldás?" És ennek már több mint 10 éve. Az eredmény? Sajnos, amint az említett cikk szerzője is írja — tovább fogy a föld, a jó talaj, sőt tudatosan „degradáljuk" élelmezésünk alapját, a termőföldünket. Felmerül azonban egy további kérdés: vajon a törvény alkotói a vitás esetekben, a döntés meghozatala előtt — éppen a szóban forgó törvény értelmében — meg fogják-e hallgatni a szakemberek véleményét is. Ogy gondolom, hogy a szakértői véleményt díjtalanul bocsáthatnánk az érdekeltek rendelkezésére, az ún. „talajtérképekkel". Szerintem kötelezővé kellene tenni, hogy a talajtérképeket az építési engedélyek kiadásakor vegyék figyelembe. Ezek nélkül ilyen ügyek intézését szigorúan meg kellene tiltani. Ez a rendelkezés nemcsak a helyi vagy a járási szerveket segíthetné a határozathozatalban, hanem elősegíthetné a föld védelmére hozott törvény maradéktalan érvényesítését is. Biztosan kevesebb lenne azoknak az eseteknek a száma is, amelyekről a szerző ír. A mezőgazdasági üzemek dolgozóinak kellene rámutatniuk, hogy a sík területen levő építőtelkekben is bő a választók. Köztudomású, hogy 1—2 hektáron, sőt kisebb területeken is változhat a talaj fizikai és vegyi összetétele. A múltban Križany nad Váhomban az építkezések előtti tárgyalásokon az építtető által kívánt sík talajon a talajtérképek segítségével — újabb ásás és fuvarköltség stb. nélkül — mindkét fél teljes megelégedésére sikerült kiválasztani azt a talajnemet, amely mind a mezőgazdaságnak, mind pedig az építő üzemnek megfelelt. Szükséges-e további bizonyíték? A talatérképek használatával kapcsolatos javaslatomat 1959. augusztus hó 16-án jóváhagyta az illetékes szerv. Ügy gondolom, érdemes lenne a javaslat realizálásával, val<imint a termőföld további csökkenésével többet foglalkozni, mint eddig. Nem kétséges ugyanis, hogy a föld műszaki rendezéséhez használt, nagy költséggel elkészített talajtérképek 1-től 250 cm mélységig a valóságnak megfelelően mutatják a talaj egész keresztmetszetét. Ma ezek a térképek az egyes hivatalok asztalfiókjaiban hevernek kihasználatlanul. Felhasználásuk, az említetteken kívül, segíthetné a földadóügyekben beadott panaszok igazságos elbírálását is. KMOSKÚ LÁSZLÓ LELKES UNNEPSEGEK Ezekben a napokban megsza porodott szerkesztőségünk postája. Levelezőink közül igen sokan ragadtak tollat és elmondták, hogyan ünnepelték falujukban vagy városukban Lenin születésének 100. évfordulóját, és hogyan emlékeztek meg a munkásosztály nagy napjáról, május elsejéről, és a felszabadulás 25. évfordulójáról. A beszámolók némelyike csak a tényeket közli. Sok azonban az olyan levél, amely részletesen leírja az ünnepségek eseményeit. Mindegyik tudósítás, mindegyik beszámoló érdekes, adatgazdag. Kivétel nélkül azt sugallják, hogy az ünnepségek őszinték és lelkesek voltak, emlékezetesek maradnak. A legszívesebben helyet adnánjc az összes ezzel kapcsolatos írásnak. Lapunk terjedelme azonban korlátozott. Ha a tudósítások mindegyikét közölnénk, az újságba nem férne más, sőt a mostani oldalszám még kevésnek is bizonyulna. A részletezés helyett ezért most inkább csak köszönetet mondunk Gál Gyula bátkai, Cserepes Béla karvai, Kirner Károlyné somorjai, Munka Béla rozsnyói, Sebestyén József tardoskeddi, Zsigmond Ármin ipolynyéki, Vitko Barnabás sajógömöri, Vámos Gézáné bussai, Bajkay Béla nagysallói, Fodor Rudolf nyitrai, Princzkel József zselízi, Budai József mulyadi levelezőnknek és mindazoknak, akik beszámoltak arról, hogy Dél-Szlovákia lakossága hogyan ünnepelt, hogyan tette környezetében meghitté és emlékezetessé az említett évfordulókat. J-a) SZABÓ BÉLA: A KOSÚTI PER Később Moskovics Kálmánnal is találkozott. Tőle ls megtudott néhány részletet a kihallgatás módjáról. Moskovics kedden, közvetlenül a sortűz után járt Kosúton. Azt mondta, már hétfőn este kísérletezett, hogy bejusson a faluba, de nem sikerült, mert a csendőrök elallták az útját. Másnap azonban gondolt egyet, fogta az aktatáskáját, és a csendőrök között úgy sietett át, mint egy hivatalnok, akinek sürgős dolga v^n... Nem is kérték az igazolványát. Igy jutott el a községházáig ... Csendőrökön kívül egyetlen lelket sem látott Kosút utcáin és főterén ... A községháza udvarában a esendőrök csoportokban álltak, beszélgettek, ő pedig a szemük előtt sétált be az épületbe. Ott egy szobába lépett, ahol az emberek a fal felé fordulva álltak sorban, és mozdulatlanul vártak a kihallgatásra .-. Közöttük ott látta a sellyei Hucskó Cecíliát is, de beszélni nem tudott velük, mert bejöttek a csendőrök és neki gyorsan el kellett hagynia a helyiséget. Nyomott a hangulat egész Kosúton, mintha valami betegség, járvány kerítette volna hatalmába az egész vidéket. A járvány kórokozói pedig a csendőrök. Az emberek meg vannak rémülve, akkor is viaskodnak a rémülettel, ha nem látják a csendőröket, hisz nem tudják, mikor kerül az ő kihallgatásukra sor. A csendőrök úgy járnak M és be a házakba, mintha ők lennének a ház urai. Ebben a légkörben folyik a kihallgatás és a fenyegető nyomásnak 3. pedig Csak azok tudnak ellentállni, akik valóban öntudatosak. Moskovics lebeszélte Steinert arról a tervéről, hogy Kosútra menjen, ő azonban nem hallgatott rá. Még a délután folyamán vonatra szállt és Galántára utazott. Óvintézkedése mindössze annyi volt, hogy sapkát tett fejére és mélyen a homlokára húzta, nehogy a spiclik azonnal ráismerjenek. Galántán felkeresett néhány elvtársat, azok előkészítették kosúti útját. Estefelé egy motorbiciklin elvitték Kosút közelébe és megmagyarázták neki az irányt, melyik úton kerülhet úgy a faluba, hogy elkerüli a csendőröket. A szó szoros értelmében árkokon kúszva, tövises bokrokkal viaskodva érte el az egyik kertet. Itt a kerítés mellett lapulva jutott el egy néptelen, sötét udvarra. Az ablakokban fény, világosság után kutatott, de sötétség, gyász uralkodott mindenütt. Hirtelen rettegés fogta el, nem attól félt, hogy valaki lebunkózza, hanem attól tartott, hogy kutyaugatás lármázza fel a falut, és feladatát nem teljesítheti... De szerencséje volt, nemcsak a ház, az udvar volt néma, hanem az ebek is, mintha csak megszimatolták volna a falu gyászát, hallgattak. A ház kapujánál megállt, óvatosan kinyitotta és a térre esett pillantása. Mint valami hatalmas süketnéma tanú, ott ágaskodott előtte a templom, körülötte a sötét ablakú bázak úgy lapultak egymás mellett, mintha félnének és rettegve egymásba fogóznának, hogy a közös ellenség ellen védekezhessenek. Csendőröket sem látott, csupán kimért lépteiket hallotta... kavicsok csikorogtak, jajdultak nehéz lépteik alatt. Amikor a léptek eltávolodtak, kissé megnyugodott, letisztogatta és rendbe hozta a ruháját és éppen visszafojtott lélegzettel ki akart lépni a térre, amikor egy kendős asszony lépett ki a házból... Ulszszalépett és az asszonyhoz közeledett ... — Kit keres itt? — kérdezte csendesen az asszony. Steiner Gábor gondolkozott, mit mondjon ennek az idegen asszonynak, akit most lát első ízben. Ki tudja, megérti-e? ... Segítségére lesz-e abban, hogy összehozza a kosútíakkal. De aztán meggondolta magát, hisz amikor elhatározta, hogy keresztíilverekszi magát a csendőrkordonon, semmi másra nem számított, mint arra, hogy Kosút népe a sortűz hatása alatt él és azok is, akiket nem talált el a golyó, szívük mélyén meg vannak sebezve. Tehát nyíltan beszélhet... — Molnár vagy Cagan Mihály rokonait keresem — suttogta. Az asszony hallgatott egy ideig, nyilván ő is gondolkozott a válaszon. — Az úr honnan jön? — tette fel végül a kérdést válasz helyett. — Pozsonyból jövök — válaszolta —, de nem vagyok úr. — Hátha az úr nem úr — jegyezte meg az asszony bizalommal —, akkor bizonyára azért jött, hogy segítsen. — Azért jöttem — felelte higgadtan, és miközben levette sapkáját, zsebkendőjével megtörölte nedves homlokát. — Hát akkor jöjjön be hozzánk. Mi ugyan nem vagyunk közeli rokonai sem Cagannak, sem Molnárnak, dé azért rokonok vagyunk. Steiner Gábor mosolygott, tetszett neki a válasz. Az asszony folytatta: — Nem hívhatok ide közülük senkit, mert házukat csendőrszemek állandóan őrzik, vigyázzák ... De .azért csak tessék bejönni hozzánk. Néhány aszszony van nálunk, köztük Pszotáné, felesége annak a kertésznek, aki súlyosan megsebesült. Összejöttünk, mert jobb így, ha együtt vagyunk. Talán ha velük elbeszélne ... mert kimenni most veszélyes. Az asszony előre ment, Steiner Gábor szó nélkül követte. Koromsötét és fojtott levegőj ű volt az alacsony konyha, főtt krumpliszagot érzett, mintha nemrégen mosléknak valót főztek volna a disznóknak. Bent a szobában félhomály uralkodott, petróleumlámpa állt az asztalon, rajta fehér porcelánernyő, amely barna papírral volt lefedve, úgy, hogy a lámpa fénye az asztal lapjára esett, amelyen több újság hevert. Az egyik asszony előtt nyitott újság volt, és úgy tűnt, mintha az imént ő olvasott volna fel valamit a jelenlevőknek. Egy pillantást vetett még a gerendás mennyezetű szobára, látta, hogy az ablakok sűrűn le vannak fiiggönyözve, úgyhogy egy résnyi fény sem juthatott ki. Ezt egyébként maga is tapasztal

1 hatta, hogy a ház kívülről úgy hat, mintha lakói már rég álomra hajtották volna a fejüket. Az asszony egy széket hozott a szoba egyik sötét zugából és hellyel kínálta. (Folytatjuk) 197C V. 21. Részlet a szerző Hűség című regényének 2. kötetéből;