Új Szó, 1970. május (23 .évfolyam, 102-127. szám)

1970-05-20 / 118. szám, szerda

ľ, :•>••: HÍD A DUNÁN MEGKEZDTÉK A HÍDSZERKEZET SZERELÉSÉT • ESZTÉTIKAI SZEMPONTBÓL IS ÉRTÉKES ALKOTAS • KÁVÉHÁZ A PILLÉR TETEJÉN • 420 LÉPCSŐFOKON FEL A TETŐRE Az építésvezető — abból az alkalomból, hogy elkészült az új bratislavai Duna-híd pillére — városnézésre hívott meg Bennünket. — A pillér tetejéről nézve mintha a tenyerünkön pihenne a város. Rálátunk a „Manderla" tetejére, magunk alatt tudjuk a Műszaki Főiskola 26 emeletes felhőkarcolóját, és szinte egy magasságban leszünk a vár tetejével . . . Ezt ígérte az építésvezető. És megkérdezte tőlünk, nincs-e tériszonyunk. Mert ha igen, akkor a kevésbé kényelmes utat — a csigalépcsők megmászását — kell választanunk. A kényelem mellett szavaztunk, és beszálltunk az óriásdaru kosarába. A darukezelővel kísérőnk rövidhullámú adóvevő készülék segítségével csakanynyít közölt, hogy: „mehetünk", és a következő pillanatban elrugaszkodtunk a földtől. És öt másodperc múlva megbillent alattunk a föld. Mi legalábbis úgy látluk, megbillent. A valóságban a szél himbálta a daru kosarát. Szikrázva sütött a tavaszi nap, és mi a szokatlan helyzet okozta szorongásról megfeledkezve gyönyörködtünk a városban. Ismerős épületeket kerestünk a távolban, betekintettünk a vár második emeleti ablakán, s a hajósoknak integettünk, akik a magasból szinte ólomkatonáknak látszottak. Talán csak harminc-negyven másodpercig tartott az út, és a darukezelő „letett" bennünket a tetőn. Fent még ott voltak a szerelők, az utolsó simításokat végezték a pilléren. Valaki hatalmas kalapáccsal egyengette a mellvért hatalmas acéllemezét, nem messze tőlünk egyikük kezében még ott sistergett a hegesztőpisztoly. Egy külön e célra odaforrasztott tartóban pedig már ott pompázott a bokréta és májusfa. — Most 83,5 méter magasan vagyunk — kezdte magyarázatát kísérőnk. — Ogy vélem, nem lesz érdektelen, ' ha elmondok itt néhány műszaki adatot. Az „egylábú" — egypillérű — híd pillérjének súlya: 1260 tonna. Alkatrészei Vítkovlcén készültek, 150 darabban (némelyik súlya a 30 tonnát is meghaladta) szállították őket a helyszínre. A szokatlan méretű acélidomok összehegesztése igényes feladat volt, azt hiszem azonban — jó munkát végeztünk ... Csattognak a fényképezőgépek zárai. A szerelőkön kívül mi, néhány újságíró, vagyunk az elsők, akik innen, ebből a szokatlan nézőpontból szemléljük a várost. Lényegesen más, megkapóbb ez a lenti „béka" perspektívánál. — Miért lett a híd egypillérű? — A versenypályázaton — amelyet annak idején a városi nemzeti bizottság írt ki — oz a legfontosabb feltételek egyike volt. Esztétikai szempontból nagyon is indokolt ez a megoldás. A bal parton a vár a domináns. Ha szimmetrikus hidat építettek volna, felborul az egyensúly. A balparti pillér mindenképpen nehézkessé, szokványosabbá tette volna a konstrukciót. Ez a megoldás viszont — azáltal is, hogy á pillér ferde — az első pillantásra dinamikus benyomást kelt az emberben. Ma, amikor már elfogadott tény, hogy a híd elkészül, gondoljunk vissza azokra az évekre — mondhatnánk azt is: évtizedekre —, amikor a városatyák meg a technikusok meg a műemlékvédelmi szakemberek között késhegyre menő (sokáig terméketlen) viták zajlottak. Ahány tényező, annyi koncepció. — Végül is ki vagy mi vágta szét a gordiuszi csomót? — A régi híd. A régi, immár negyedszázada „ideiglenes" híd állapota. Közvetlenül a hídépítés megkezdése előtt már mindenki megegyezett abban, hogy: szükség van hídra. Ezzel azonban még távolról se oldották meg az összes problémát. Évekig tartott, amíg eldöntötték, kl építse a hidat. A mellvédnek támaszkodva egy hídépítő mérnök is ott gyönyörködik a városban. Hónapok óta ugyanaz a látvány tárul mindennap a szeme elé és — nem bír vele betelni. v—. Kár, hogy még az építés megkezdése után is tucatnyi problémát kellett megoldanunk. Sokszor előfordult, hogy egészen értéktelen, jellegtelen épületeket is műemlékké nyilvánítottak. Legutóbb például a sörgyárat... Ennek lebontása körül volt sok huza vona ... A pillér — óriási „A" betűre emlékeztet. Az alapja oly mély és tágas, hogy gödrébe a Manderla épülete könnyedén belefért volna. Kísérőnk ezt már az „A" betű egyik szárában levő csigalépcsőn lefelé ballagva mondja el. A félhomályban itt-ott még dolgoznak. A laikus számára titokzatosnak tűnő, számozott jelekre leszünk figyelmesek. — A hegesztés minőségét (bizonyos rendszer szerint) röntgenszúrópróbákkal ellenőriztük. A röntgenezett részt megjelöltük és az eredményt jegyzőkönyvekben rögzítettük. Ugyanis nem kis dologról van szó. Az ilyen munkában nem tévedhet az ember. Magyarázatából azt is megtudjuk, miért mondják a szakemberek: „A híd korszerű technológiával készül." — A pillérben és magában a hídkonstrukcióban egyetlen szegecset vagy csavart sem alkalmazunk. Az egyes alkatrészeket mindenütt hegesztik. Ez igen korszerű technológia. Elkészült a pillér, néhányan még dolgoznak rajta, a szerelők jórésze azonban már a híd szerkezetét készíti. Szép, érdekes és annak idején majd bizonyára nagy érdeklődéssel kísért látvány lesz, ha az építők megkezdik a 80 méter hosszú hídtestrészek helyszínre hajózását. Ezt a munkát is eddig szinte még nem alkalmazott technológiával végzik. A hagyományos technológia lényege az, hogy a szerkezeti elemeket (kezdettől fogva a pillérhez „ragasztva j egyenként teszik a helyükre. A bratislavai híd szerkezetét szárazföldön szerelik egybe, hogy a mintegy 80 méter hoszszú és 800 tonna súlyú konstrukciót végül is külön e célra készített hajón szállítsák a helyére. Hogy milyen merész és igényes megoldást választottak, azt az is bizonyítja, hogy a hajón fekvő szerkezetet végül még 2,5 méterrel (a vízen ringva) kell megemelni. A hídszerkezetet tehát három részben viszik be a két part közé. Az egyes szektorok hossza kb. 80 -80 méter lesz. A laikus — természetesen — arra is kíváncsi, hogy mi tartja a hidat. Hiszen a két part között egyetlen más pillér se lesz. A sodronyköteleket (ez az egyetlen anyag, amit nem hazai üzemben állíttattunk elő) Ausztriától vásárolta a kivitelező. A tartó sodronyelemek hossza: 22 kilométer. Egy egy ilyen sodrony 485 000 kg-nyi súly megtartására képes és minden egyes sodronyköteg 72 ilyen elemből készül. — Végül is, milyen színű lesz a híd? — Csillogó ezüstfehér. A pillért és az acélszerkezetet majd homokágyúval tisztítjuk le, és ezután következik majd a végső felületi megmunkálás. A tervek szerint a pillér csúcsán egy 125 személyt befogadó elsőosztályú éttermet is építenek. Ez lesz a város egyik nevezetessége, akárcsak maga a híd, amelynek felépítése már oly időszerű. Alig másfél évet kell már csak várnunk, hogy átsétálhassunk ezen a maga nemében páratlan alkotáson, amely távolról sem csak mérnöki mű. Akárcsak egy szép szobor, a híd is beleilleszkedik majd a városképbe. T. M. Plzeňi Finále '70 A hazai gazdasági és kulturális életben egyre jelentősebb szerepet játszó Plzeň városában május 21-én kezdődik a cseh és a szlovák filmek seregszemléje, a Plzeňi Finálé 70, melyet ez évben már harmadszor rendeznek meg. A május 21—27 között megrendezendő hazai filmek fesztiválján vetítésre kerülő hat cseh illetve szlovák játékfilmet a bíráló bizottság — társadalmi és művészeti szempontok alapján — a múlt év filmterméséből válogatta ki. A fesztivál célja, hogy évenként bemutassa az előző év legsikeresebb alkotásait, teret adva a legkorszerűbb kifejezési eszközöket alkalmazó műveknek. A Finálé alapszabályzatának értelmében a versenybe csak azok a cseh és szlovák filmek nevezhetők be, melyek a múlt évben készültek és műsoron szerepeltek. De azok se mind, hiszen szavazás útján döntöttek arról, mely alkotások juthatnak be a szemle versenymezőnyébe. Ennek alapján az érdeklődők az alábbi filmeket láthatják: Vérnyomokon (Petr Schulhoff ), 322 (Dušan Hanák), Ecce homo Homolka (Jaroslav Papoušekj, A mi hétköznapunk (Ottó KrivánekJ, Világfik (Zdenék Podskalský>) és Géniusz (Štefan Uherj. A Plzeňi Finále ünnepélyes megnyitása alkalmából — versenyen kívül — bemutatják a Martin Hollý rendezte Réztorony című szlovák filmet, az eredményhirdetést követően viszont valamelyik most elkésaiil't cseh film ősbemutatójára kerül sor. A szemlét különféle viták, közönség-művész találkozók teszik majd színesebbé. A szakemberek és a filmkedvelők tábora érdeklődéssel várja, hogy a bíráló bizottság mely filmet, illetve alkotó csoportot érdemesíti a fődíjra s az ezzel járó 100 000 korona pénzjutalomra. - —ym— SZABÓ BÉLA: A KOSÚTI PER Néhány pillanat múlva ismét fel akartam tápászkodni, de nem tudtam, mert fejem emelésekor újabb ütés ért és ismét elvesztettem eszméletemet. Ettől a pillanattól kezdve semmire sem emlékszem és a sortüzeket se hallottam. Néhány perccel a lövöldözés után tértem csak magamhoz. Egész testem tele van kék foltokkal és véraláfutásokkal, különösen a hátam, úgyhogy teljesen világos, hogy az ütések legnagyobb része hátulról ért. Szlávik miniszter azon állításával szemben, hogy a tömeg taposott volna össze, csak arra mutatok rá, hogy a tömeg néhány lépésnyire állt a csendőrkordontól, míg én közvetlenül a csendőrkordon előtt tárgyaltam. Ha összetapostak — úgy ezt egyes-egyedül a csendőrök tehették". Jól ismerte Majort, hisz legmeghittebb barátai közé tartozott, tisztelte és nagyra becsülte hűséges, odaadó munkájáért, tudta, hogy minden szava igaz, és hogy minden úgy történt, úgy zajlott le, ahogy mondta. A fájdalom szívébe nyilallt, mert eszébe jutott, hogy a párt minden fontosabb megmozdulásának ő fizette meg az árát. Az 1929es nagy földművessztrájk miatt ugyancsak fogházba került és közel másfél esztendeig a cella lakója maradt, 1925ben pedig képviselővé való megválasztása szabadította ki a börtönből. A csendőrök, rendőrök, jegyzők és járásbírók hada fente rá a fogát, és mindent elkövettek, hogy elnémítsák. Most is világos volt előtte, hogy a csendőrtömeget azért összpontosították Kosútra, mert tudták, hogy ő tartja meg a 2. gyűlést, mert tudták, hogy a nép bízik benne és szereti... Még arra sem adtak neki időt, hogy bejelentse a gyűlés feloszlatását. Vérre, munkásvérre szomjaztak, így akarták megtorolni a galántai járás sztrájkolóinak a győzelmét, és így akarták visszariasztani a szomszédos járások nincstelenjeinek az összefogását. Gondolatmenetét nemcsak a cseh' és a szlovák kormánylapok közleményei, valamint Szlávik belügyminiszter nyilatkozata, hanem különösen a habzó szájú Prágai Magyar Hírlap kommentárja igazolta szemléltetőn. Kezében volt a lap, újra és újra elolvasta... és noha jól tudta, milyen munkásfaló szellem hatja át minden sorát, erre a szemérmetlen, gaz árulásra mégsem volt elkészülve. Semmi sem bizonyíthatta meggyőzőbben a cseh, a szlovák és a magyar burzsoázia aljas és bűnös szövetségét, mint az a néhány sor, amely nyíltan a gyilkos csendőrök mellett szállt síkra. A Prágai Magyar Hírlap mellveregető magyarjai a következőket írták: „ .. . a vizsgálat megállapította, hogy a csendőrök jogosan használták fegyvereiket, mert a támadó magyar munkások oldalán revolverlövés dörrent el... — dörrent az aljas agyukban ... néhány sort át kellett ugrania, mert képtelen volt folyamatosan elolvasni ezt a szennyes, kiagyalt szöveget. A vizsgálat megállapította — olvasta tovább a sorokat —, hogy Jánošík csendőrfőhadnagy ... előbb háromszor szólította fel távozásra magyar nyelven a tüntetőket... — rosszullét kínozta a szemenszedett hazugság miatt és újra átugrott néhány sort — ... senkinek sem jut eszébe — folytatta a jól fizetett tollnok — a csendőröket okolni, hanem kizárólag az izgatókat". Világos, a PMH szerint a fő izgató Major István. A kormány szándéka félreérthetetlen ..., és ha Szlávik belügyminiszter nem is nyilatkozott volna, akkor ez a néhány sötét sor is pontosan feltárja, mit akarnak ezek a mindenre elszánt gyilkosok a sortűz után elkövetni. Szándékuk nyilvánvaló: gyilkos tettük következményét .Majorra akarják hárítani, a kiontott vérrel őt akarják bemocskolni és rajta keresztül a pártot. Arra az eredményre jutott, hogy az eseményekbe sürgősen be kell avatkoznia. A párttitkárságról Clementishez, a védőhöz sietett, ott találta Laco Novomeskýt is... Elmondták neki, hogy a CSKP parlamenti bizottságával szerdán jártak Kosúton, hogy némi képet kapjanak a sortűzről. Csak rövid ideig tartózkodhattak ott, néhány emberrel beszélgethettek csupán, mert egy" dr. Fodor nevű vizsgálóbíró kiutasította őket a faluból. Három szuronyos csendőr kísérte ki őket áz állomásra, és addig nem tágítottak mellőlük, amíg fel nem szálltak az érkező vonatra. De ott-tartózkodásuk rövid ideje alatt is sok mindent megtudtak. Valóságos statáriumi légkörben temették el kedden délután a három áldozatot. Csak néhány perccel a temetés előtt értesítették a rokonokat, hogy hozzátartozóik utolsó útján részt vehetnek. A csendőrőrsök nemcsak Kosútot szállták meg, hanem a környező falvakat 19. DiószeB Részlet a szerző Hűség című regényének 2. kötetéből! gen például lovas katonaságot szállásoltak el, úgyhogy Kosút a világtól teljesen el van zárva. Közben folyik a vizsgálat. Azt is megmondták neki, hogy nemcsak osztják nézetét, hanem bizonyítékaik is vannak rá, hogy Major Istvánt bűnbaknak szemelték ki. Azok a csendőrök — Jánošík csendőrfőhadnaggyal az élen — hallgatják ki a tanúkat, akik leadták a sortüzet. Éheztetéssel, fenyegetésekkel csikarják ki az emberekből azokat a vallomásokat, amelyekre szükségük yan. Többeket meg is vertek. Gumibotjuk nyomát még ott hordozzák a testükön. Steiner Gábornak az volt a véleménye, hogy feltétlenül beszélni kell a ^ kosútiakkal, fel kell őket világosítani arról, hogy csak az igazat mondják meg, különben tanúvallomásuk súlyos következményekkel járhat Majorra. Clementls és Novomeský erre azt válaszolták, hogy ebben az irányban már tettek lépéseket, két kosúti lakossal, akik kiszabadultak a fogházból, megüzenték, hogy milyen döntő fontosságúak a tanúvallomások, de nem tudják, hogy üzenetük eredménnyel jár-e? ... Az a helyzet, hogy a tanúk zömét már kihallgatták. Persze az nem számít, ha a tárgyaláson azzal az indokolással vonják vissza vallomásaikat, hogy kényszer hatása alatt írták alá a jegyzőkönyvet. Clementis azt is megjegyezte, hogy tanúvallomásaik visszavonása azért indokolt, mert a jegyzőkönyv szlovákul van megszövegezve, márpedig a kosútiak zöme nem tud szlovákul, és mi sem természetesebb, mint- KM hogy megmondják, nem tudják mit írtak alá, és mert napokig ott-tartották őket, kényszerből aláírták a nevüket. 1970 — És mindez így megfelel a valóságnak — szolt Novomeský. v 2 (Folytatjuk) 4