Új Szó, 1970. április (23. évfolyam, 76-101. szám)

1970-04-14 / 87. szám, kedd

FEJLESZTÉST - GYORSÍTOTT ÜTEMBEN MEGKÉTSZEREZŐDÖTT AZ ÁRAMSZÜKSÉGLET MARADÉKTALANUL érvényes az az alapelv, hogy az energiatermelés és felhasználás az alapja a népgazdaság valamennyi más ágazata fejlődésének, és közvetlenül befolyásolja a társadalmi munka termelékenységének növekedését, a termelőerők fejlődését, valamint a lakosság életkörülményeit. Noha Csehszlovákiában az áramszükséglet az utóbbi tíz év alatt megkétszereződött és ugyanezen idő alatt az áramtermelés csaknem 8 százalékkal növekedett — vagyis már eléri a fejlett ipari országok színvonalát —, mégis felmerül a kérdés, hogy a növekedésnek ez az aránya megfelelt-e a népgazdaság dinamikus fejlesztése szükségleteinek? Amint azt az utóbbi évtized eredményei bizonyítják — főképp azonban 1969. és 1970. év januárja, amikor is az áramszolgáltatás nem volt képes fedezni a népgazdaság szükségleteit, és így több vállalat és üzem termelésének korlátozására, sőt esetenként leállítására kényszerült —, nem lehetünk megelégedve Csehszlovákia energetikai iparának fejlődésével. A villanyáram strukturális felhasználása 1965-ig inkább az alapvető ipari ágazatokban nyilvánul meg, mint a kisfogyasztóknál, akiknek az áramfogyasztása aránylag csekély volt. 1966-ban bizonyos fordulat következett be, a lakosság ftramszükséglete is szemmel láthatóan megnövekedett úgy, hogy a lakosság fogyasztása 1968-ban elérte a teljes áramfogyasztás 21 százalékát, amely jelenség a lakosság és a háztartások életszínvonala egyik mércéjének tekinthető. Ez az áttolódás megfelelt a világszerte mutatkozó hasonló irányzatnak a fejlett ipari államokban, habár ezekben a szóban forgó százalékarány lényegesen magasabb. AZ ENERGETIKÁBAN 1969ben bekövetkezett kedvezőtlen helyzetet főképp az áramtermelés! tartalékok csökkenése okozta, amely az új kapacitások elégtelen számbeli gyarapodásának és meglevők megbízhatatlan üzemeltetésének, a szilárd tüzelőanyaggal való ellátás fennakadásának és a vízi erőműveket ellátó folyók vízszintcsökkenésének tudható be. 1969-ben mindössze egy, 110 megawatt teljesítményű turboaggregátort helyeztek üzembe, amelyet tulajdonképpen még az előző évben kellett volna megindítani. A hőerőművek üzemzavarainak százalékaránya is növekedett — 1965-ben ez az arány 2,95 százalék volt, 1969ben pedig már 5,05 százalékot ért el. Az erősen korlátozott tüzelőanyagellátás miatt 1969 első felében erősen megcsappantak a villany- és a hőerőművek tüzelőanyag-tartalékai, és ez átlag 3,3 napos kiesést jelentett. E fölöttébb kedvezőtlen helyzetet a múlt év második felében kormányrendelettel igvekeztek orvosolni, növelték a KGST-országokból az árambehozatalt, a tüzelőanyag-ellátásban előnyben részesítették az energetikai ipart, biztosították a szénszállítmányok és a vagonok kirakásának folyamatosságát, a széntermelés növelését, különösen szabad szombatokon és vasárnapokon, valamint a rnunkaerőtoborzást a bányákba. Ugyanebből a célból megalakították a népgazdaság és a lakosság tüzelőanyag- és áramellátásával foglalkozó ideiglenes kormánybizottságot is. jóllehet, a foganatosított intézkedések enyhítették a feszült helyzetet, a múlt év augusztusában mégis korlátozni kellett a nagybani áramfogyasztást (augusztusban 14 százalékkal, a további hónapokban 5 százalékkal). CSEHSZLOVÁKIÁBAN 1970 ben az áramfogyasztás előreláthatólag 50 milliárd kW-óra lesz (korlátozás nélkül), és ez azt jelenti, hogy 1969-hez viszonyítva 6,9 százalékkal növekszik. Az 1970. évi teljesítménytervezetből azonban kitűnik, hogy az áramszolgáltatási tartalékok nem érik majd el azt a kívánt teljesítményt, amely biztosítaná az országos elektromos hálózat zavartalan üzemeltetését, úgyhogy ebben az évben is szükség lesz a korlátozáson kívül az áramszolgáltatás regulációjára szabályozási terv szerint. A szükséglet és a feltételezett áramtermelés közötti különbség körülbelül 500 —700 megawatt lesz. Az új villanyerőművek építésének egyik legnagyobb akadálya a területi elhelyezésükre vonatkozó hosszadalmas tárgyalások, mivel az üzemeltetésük során keletkező kénes gázok káros hatással vannak a kör nyező lakosság életkörnyezeté re. Ez a tény szükségszerűen oda vezet, hogy mielőbb meg kell gyorsítani az atomvillanyerőművek kiépítésének a prog ramját, amely a jelek szerint már 1980-ban megvalósulhatna Az áramtermelő kapacitások hiányával kapcsolatban egyre sürgetőbb a vízi erőművek mielőbbi kiépítése. Szlovákiában három nagy méretű építkezés jön számításba: a Liptovská Ma ra-i, a bősi—nagymarosi és a Fekete-Vágon építendő vízi erőmű. Az energetikai ipar feladata a lakosság központi hőellátása ls. A hőerőművek egyre növekvő építési költségei miatt — amelyek lényegesen magasabbak, mint a hőszolgáltatásért kiszabott díjakból befolyó bevételek — ezeknek a kiépítése is jóval elmaradt társadalmunk szükségletei mögött. Az 1970—1975-ös években — noha a már meglevő kapacitások hőtermelése csaknem -70 százalékkal növekszik ez alatt az idő alatt — szintén nem számíthatunk a fogyasztási szükséglet ( különösen a lakás építkezések miatt) maradéktalan fedezésére. Ez viszont ellentétben áll a lakásépítkezés fejlesztésével, mivel ezen a téren egyre követelőbb szükséglet a lakónegyedek és városnegyedek komplex közművesítése, s így ezt a problémát is gyorsított ütemben kell megoldanunk. AZ IMÉNT VÄZOLT problémákkal ez év februárjában részletesen foglalkoztak a Cseh Nemzeti Tanács és a Szlovák Nemzeti Tanács illetékes bizottságai, mégpedig azzal a céllal, hogy Csehszlovákia egységas áramellátó rendszerének háló zatát megerősítsék. Ezért a KGST tagállamokkal az együttműködést és általában Cseh Szlovákia elektrifikációja fejlesztésének meggyorsítását javasolták, amely alapvető feltétele a népgazdaság fejlesztésének és a lakosság életszínvonala emelésének. F. H. Az elvek tábornoka Lukács György születésének 85. évfordulója Évek óta viták pergőtüzében áll. Híveinek és ellenfeleinek a tábora egyformán óriási. Hatása nemcsak hazájában és a szocialista táborban, hanem Nyugaton is igen számottevő. Marxisták és antimarxisták idézik, írók, tanárok, politikusok tanulnak tőle és vitatkoznak vele. Életét és munkásságát értékelni nehéz, egyben izgalmas feladat. A munkásmozgalom kiemelkedő alakja, a világszerte ismert és elismert filozófus, esztéta és irodalomtörténész 85 évvel ezelőtt született Budapesten. Fejlődésére, szellemi kibontakozására ugyanaz a történei mi és kulturális adottság, ugyanaz, a politikai és világnézeti küzdelem hatott, amely Ady Er.dre és Bartók Béla művészetét ihlette. Esztétikai munkásságát a Nyugatban és a Huszadik Században megjelent tanulmányaival kezdte. Az utóbbiba írt egyik cikkében az elsők között ismerte fel Ady költészetének legfőbb sajátosságát, a demokratikus forradalmiságot. A kommunista pártba 1918ban lépett be. A Tanácsköztársaság idején közoktatásügyi népbiztos. A proletárdiktatúra bukása után emigrált. Évekig Németországban, majd a Szovjetunióban élt. Érdeklődését a filozófia alapkérdéseinek a vizsgálatára, majd a marxista esztétika elveinek a kidolgozására fordította. Hazájába a felszabadulás után tért vissza. Kezdetben tanárként dolgozott. Az újjászületésnél mind a politikai, mind a kulturális életből jelentős szerepet vállalt. A formalista és szektás törekvésekkel szemben többek között eredményesen terjesztette a realizmus eszméjét. Ekkori koncepciójának azonban — amely a „nagy-realizmus" néven vált ismertté — a számos helyesnek bizonyult esztétikai-filozófiai megállapítás mellett néhány hiányossága is volt. Leginkább azt vetették és vetik gyakran még ma is a szemére, hogy a kritikai realizmust túlértékelte, a szocialista realizmus eredményeit és lehetőségeit viszont lebecsülte. Olimpuszán csak Goethe, Shakespeare, Balzac, Tolsztoj, Gorkij és Thomas Mann kapott helyet. Az ötvenes évek táján kissé mereven és egyoldalúan azt állította, hogy a pártköltő „sohasem vezér vagy sorkatona, hanem mindig partizán", és hogy „a marxizmus-— leninizmus csakugyan a Himalája a világnézetek között. De a rajta ugráló nyulacska azért nem nagyobb állat, mint a síkság elefántja". Később azért marasztalták el, mert az újabb filozófia fejlődése fő kérdésének nem a materializmus és az idealizmus harcát, hanem a dialektikus ész és a dialektikusellenes irracionalizmus küzdelmét tekintette. Az utóbbi években írt néhány tanulmánya a jelenségek leszűkítésének jeleit viseli magén. Az a régi törekvése, hogy a szocialista realizmus elé kritikai realista eszményeket állítson a Mai szocialista realizmus című 1965ben publikált írásában például abban a konkrét formában nyilvánult meg, hogy a szocialista realizmus központi feladatának a személyi kultusz közvetlen művészi bírálatát tekinti. Néha sajnos abba a hibába esik, amelybe manapság olyan sokan mások is, hogy nem veszi figyelembe azt, hogy a szocialista építés folyamatosságát a személyi kultusz sem tudta megakadályozni és az úgynevezett „sztálini korszak"-ot nemcsak negatívum, hanem számos pozitívum is jellemezte. Ám hibája, tévedése eltörpül erénye és a marxista gondolkodásra gyakorolt hatása mellett. Főművének és munkássága koronájának talán Az esztétikum sajátossága című alkotását tekinthetjük. A közelmúltban megjelent kétkötetes mfl, amely a rendszeres marxista esztétika megteremtése szempontjából egyedülálló, az esztétika filozófiai alapvetését tartalmazza. Rendszerezi korábbi nézeteit, és számos új tételt épít koncepciójába. Lukács György nemzedékek figyelmét fordította a tudományos világnézetre, életműve alakítóan hatott értelmiségi rétegek magatartására. Sokakat az ő személyisége és példája juttatott el a munkásmozgalomhoz. Az elvek tábornoka ma ls lankadatlan szorgalommal dolgozik, figyeli az élet eseményeit, és vívja a maga következetes szellemharcát. BALAZS BÉLA ¥. L LENIN ÉLETE (9) Lenin részt vett az ország védelmének megszervezésére vonatkozó minden alapvető kérdés kidolgozásában. Kremli dolgozószobájából az ország minden részébe rendeleteket, parancsokat, utasításokat küldött. Gyakran a késő éjszakai órákban telefonon ébresztette fel egyik vagy másik munkatársát és érdeklődött, vajon elindult-e valamely alakulat a frontra, el volt-e látva élelmiszerrel, fegyverrel és mindennel, amire szüksége van. Lenin gyakran megfeledkezett az alvásról és a pihenésről, a hadműveletek menetét figyelte, s minden intézkedést megtett avégett, hogy biztosítsa a győzelmet. Magához hívta a parancsnokokat, kérdezősködött, hogyan mennek a dolgok a frontokon és mire van szüksége a hadseregnek. Lenin felhívta a népet, hogy adjon meg a hadseregnek minden lehető segítséget. Annak ellenére, hogy az imII

KtT'

l perialisták fölényben voltak és mérhetetlen nehézségek támadl

q_

n tak — rendkívül nagy élelmiszerhiány, ruházat, fegyver-, IV. 14. lőszerhiány —, Lenin rendíthetetlenül hitt az új rendszer győ5

zelmében. Ezt a hitet beleoltotta a dolgozók széles tömegeibe. Szinte naponta, sőt néha naponta többször is beszédet mondott a munkások és vöröskatonák előtt, gyűléseken, kongresszusokon, gyárakban és üzemekben egyaránt. Lenin törődött a nép szellemi fejlődésével is, és azzal, hogy a nép hozzájuthasson a kultúra forrásaihoz. 1918 januárjában a szovjetek harmadik össz-oroszországi kongresszusán kijelentette, hogy korábban, a kapitalizmus idején, a technika és a kultúra minden áldását csak a gazdagok élvezték, a dolgozók még az egyszerű írás-olvasást sem sajátíthatták el. A szovjethatalom az egész technikát, tudományt és kultúrát a nép vívmányává tette. Lenin

1 erejét nem kímélve dolgozott. Az egyetlen pihenése az volt, hogy sétákat tett a Kremlben, és olykor ünnepnapokon feleségével és húgával együtt kikocsizott Moszkva környékére. Az imperialisták útmutatásai szerint és az ő pénzükkel a belső ellenforradalom összeesküvéseket szervezett a szovjet kormány ellen, előkészítette Leninnek és munkatársainak meggyilkolását. 1918. augusztus 30-án Kaplan eszernő gonosz merényletet követett el Lenin ellen, súlyosan megsebesítette, revolverrel közvetlen közelről rálőtt. A golyókat megmérgezték. A sebesült Lenint a Kremlben orvosi felügyelet alatt tartották. Lenin életét halálos veszély fenyegette. A párt és az egész ország mély aggodalommal figyelte vezérének egészségi állapotát. Éjjelnappal érdeklődtek Lenin egészsége, közérzete felől. Nagy volt a nép öröme, amikor Lenin állapota javulni kezdett. Alighogy felgyógyult, ismét hozzáfogott a párt és az ország vezetéséhez. 1918—1919 telén a harc a frontokon új erővel lángolt fel. Az amerikai, angol, francia és japán imperialisták újabb nagy katonai erőket vetettek be Szovjet-Oroszország ellen. Csapataik partra szálltak az ország északi és déli részén, a Kaukázuson túl, Közép-Ázsiában és a Távol-Keleten. Több mint egymillió állig felfegyverzett katona vette körül minden felől a szovjetországot. Az imperialisták segítséget adtak a fehérgárdista tábornokoknak. A párt vezette nép fokozta ellenállását az októberi forradalom ellenségeivel szemben. Ezer meg ezer kommunista, komszomolista, szervezett munkás ment a frontra a kommunista párt hívó szavára. Lenin nem titkolta a nehézségeket, a munkásoknak mindig csak az igazat mondta. Erre tanította a pártot is. A kommunisták elindultak a gyárakba, az üzemekbe, a bányákba, a munkástelepekre és a falvakba. Beszéltek a szovjetország súlyos helyzetéről, felhívták a munkásokat és a parasztokat, katonákat és tengerészeket, hogy erősítsék és védelmezzék a szovjethatalmat. A front legveszélyesebb szakaszain voltak, személyes példájukkal lelkesítették a harcosokat hőstettekre. A párt acélos állhatatossága, kitartása, amelyet ezekben a zord és súlyos napokban tanúsított, a győzelembe vetett rendíthetetlen hite szorosabbra fűzte kapcsolatait a néppel. A győzelmes háborúhoz —ahogyan ezt Lenin mondotta — erős, szervezett hátországra van szükség. A világ legjobb hadserege is elpusztul, ha nem támogatja a nép. A hadseregnek fegyver, élelmiszer, ruházat kell. Mindezt a hátország szolgáltatja. A vezér felhívására a munkások és az összes dolgozók a hősiesség tömeges példáival válaszoltak a munka frontján. 1919 tavaszától a moszkvai vasutasok példáját követve, a munkások az egész országban a munkanap végeztével kommunista szombatokat szerveztek, ingyen dolgoztak szeretett hazájuk javára. „Nagy kezdeményezés" című cikkében Lenin ezeket a szombatokat, mint világtörténelmi jelentőségű eseményt értékelte, mint a munka iránti kommunista magatartás tényleges kezdetét. A kommunizmus — vélte Lenin — ott kezdődik, ahol az egyszerű munkások törődni kezdenek a munkatermelékenység növelésével, minden pud gabona, szén, vas és más termék megóvásával, hogy ez teljes egészében a társadalomnak jusson. Lenin maga is részt vett egy ilyen szombaton, amelyet 1920. május 1-én a Kremlben rendeztek. Lenin felhívta a munkásokat, minden lehető módon fokozzák a munka termelékenységét. A munkatermelékenység végső soron — ahogyan Lenin hangsúlyozta —, a legfontosabb, a legfőbb/az új társadalmi rendszer győzelme szempontjából. A szovjetországnak védekeznie kellett 14 állam támadásával szemben. Mindent alá kell rendelni az intervenciósok és a belső ellenforradalmárok elleni győzelemért vívott harcnak. Nemcsak a hadseregben és a flottánál, hanem az iparban, a közlekedésben is — mindenütt katonai rendet vezettek be. Avégett, hogy a hadsereget s a munkásokat el lehessen látni, a szovjet kormány rákényszerült, hogy nagyon kemény intézkedéseket hozzon a szűkös élelmiszerkészletek elosztására, amelyekkel az ország még rendelkezett. Élelmiszerbeszolgáltatást vezettek be, amely szerint a parasztok beadták az államnak felesleges gabonájukat, a hadsereg és a munkások ellátása végett. Ostromlott erőd lévén — mondotta Lenin —, a szovjethatalom nem tarthatja fenn magát ezen intézkedés nélkül. Bevezették az általános munkakötelezettséget, élelmiszert pedig csak annak osztottak, aki dolgozott. Érvényben volt a gazdasági politika, amelyet „hadi kommunizmusnak" neveztek. Ez ideiglenes intézkedés volt, amelyet a háború és az elszegényedés kényszerített rá az országra. A külföldi intervenciósok és a belső ellenforradalom ellen vívott harc derekán ült össze a párt VIII. kongresszusa. A kongresszus 1919. március 18án, a Párizsi Kommün évfordulóján nyílt meg. Azt, amiről álmodtak, amiért a kommunárdok harcoltak, az oroszországi proletariátus megvalósította. Lenin a kongresszuson beszámolt a központi bizottság munkájáról, a párt programjáról és a falun végzett munkáról. A szovjet állam, ahogyan Lenin hangsúlyozta, következetesen folytatja békepolitikáját. A burzsoá államok azonban ádáz harcot vívnak ellene. Ez azt jelenti, hogy növelni kell a köztársaság védelmi erejét. (Folytatjuk)