Új Szó, 1970. április (23. évfolyam, 76-101. szám)

1970-04-14 / 87. szám, kedd

Bratislava — virágváros Az amszterdami tulipánok ikebana tudomány 0 Aznap nyitották meg a bra lislavai nemzetközi virágkiállítást. Zuhogott az eső. A tavasz ugyan már közeledett felénk, de még mindig csak a lehelletét éreztük itt-ott. Nehezen érkezett, ami azonban egyáltalában nem gátolta az emberek százait abban, hogy eljöjjenek, mindjárt az első napon megnézzék a virágkiállítást. Két tinédzser is eljött. Kihallgattam a beszélgetésüket. Az egyik: — Valamikor régen — állítólag — minden fej virággal érkezett a randira ... A másik: — Röhejes lehetett... Ebben mindketten megegyeztek. Es derűsen szemlélték a rózsalugasokkal, tulipán parcellákkal, szegfű ligetekkel és más, számunkra ismeretlennek tűnő virágokkal betelepített Téli Stadiont. Beszédbe elegyedek velük. — Magának még senki se vitt virágot a randevúra? — kérdem a szőkét. Határozottan megrázta a fejét. Ilyen még nem fordult elő. A barna viszont elárulta, hogy tavaly márciusban ibolyát hozott a barátja, de a tavasz első hírnökét siralmas állapotban a belső zsebéből kotorta elő. Amiből arra lehet következtetni, hogy a fiú — szégyenkezett a virág miatt. Irena Ďuričková, a kiállítás forgatókönyvének szerzője, lényegében a virágkiállítás rendezője csak mosolyog a tizenéveseken. Példákkal bizonyítja, hogy soha még annyi virág nem fogyott, mint manapság. — Miért nemzetközi a kiállítás? — Mert a virágkereskedelem nemzetközi méretűvé fejlődött. A törökök Franciaországba exportálnak és fordítva. Kevesen tudják, hogy az év egy-egy szakában nap mint nap kamionok indulnak Bratislavából is Bécsbe, a Német Szövetségi Köztársaságba, meg Svédországba. Es repülőgépekkel is néha, ha túlságosan érzékeny és könnyen hervadó a szállítmány. A nemzetközi virágkiállítások — ahogy ebből is látható — nem öncélú rendezvények. Hazánkból legalább egy tucatnyi vállalat exportál virágot. Érdekes, elegáns és titokzatos nevük van a virágoknak. Megtudom, hogy a kedvesen bólogató muskátli hagyományos neve: pelargónia. Egy rószalugas névjegyén ez áll: Rosa hybrida queen of Bermuda. Es így tovább. A virágnevek láttán egzotikus országok jutnak az ember eszébe. Hogy a virágtermelés és a virágkereskedelem komoly üzlet, az abból is sejthető, hogy a részt vevő vállalatok parádés kiállítású prospektusokat készíttettek. Az NDK kiállítóinak termékeik propagálására egy külön e célra készített vaskos könyv áll rendelkezésükre. A virágtermelők itt egy közös vállalatba tömörültek, amelyben ma már 1100 többnyire középilletve főiskolát végzett szakember irányítja a virágtermesztést. Erfurtban, a kertészeti főiskolán külön tanszékek foglalkoznak a megfelelő szakemberek képzésével. Szakemberképzés terén mi sem maradtunk el szomszédainktól: a bmói mezőgazdasági főiskola oirágkertészeti szaka Lednicén működik. A magyarországi virágkertészek is színpompás exponátumokkal jöttek el hozzánk. — Hogyan lehet, hogy a legjellegzetesebb magyar virág, a muskátli nem található a magyar „parcellán"? Horváth Lászlótól, a Hugaroflor képviselőjétől kérdem ezt. A kérdezett különben egy Budapest melléki virágtermelő szövetkezet, a Rozmaring tsz jőkertésze. — A muskátli most — fázna. Későn köszöntött be a tavasz, így a Hungaroflor „aktuálisabb" virágokat hozott a kiállításra. Többek között szegfűt, meg rózsát. Igaz, hogy ön mindent tud, amit a virágtermesztésről tudni lehet? — kérdem Horváth Lászlót. — Nézze, én jóidéig csak — repülőn érkeztek 0 Az Randevú — virág nélkül? hobbyból termeltem virágot. Csak úgy, a magam gyönyörűségére, hogy szebb legyen a házam táfa. Később azután megkértek, vállaljam el a Rozmaring tsz főkertészi tisztjét. A Rozmaring — mit tagadjam — üzleti vállalkozás. Budapesten szeretik a virágot, sok fogy belőle az év minden szakában. Megkérem a főkertészt, mondjon el néhány érdekességet a virágokról. A muskátlival kezdi: — Kevesen tudják, hogy a muskátli — dél-afrikai növény. Akárcsak ez, a többi dísznövény zöme is trópusi eredetű. Hosszú história lenne annak leírása, miként jutottak el hozzánk, hogyan szelídültek meg a mi égövünk alatt. Sokan a tulipánt is magyar virágnak tartják. Tudni kell, hogy az meg perzsa eredetű. A tulipán valamikor a török időkben honosodott meg nálunk. Legtöbbet — egész nagy területen — Hollandiában termelnek belőle. A hollandok a fél világot ellátják tulipánnal. Virágszállításra külön repülőgépeket rendeznek be és kamionok százaival exportálják a virágmezők termékeit. Csak úgy mellékesen: ma már több mint 4000 tulipánfajtát ismerünk. — Ön mindent tud a virágokról. Talán azt is tudja, hogy maguk a hollandusok szeretik-e a virágot. — Ez egy külön fejezet. Megtörténik, hogy a holland családba éppen nagytakarítás után, vagy szabadságról visszatértük után toppan be az ember. Már minden a helyén van, a lakás ragyog a tisztaságtól és a holland — bocsánatot kér, hogy nincs minden a helyén. Ugyanis: nincsenek helyükön a virágvázák, meg a lakást díszítő miniatúr kertecskék. A holland tehát bocsánatot kér. Akárcsak a magyar család, ha teszem azt, nem tudja a vendéget — mert nincs otthon kávé — feketével kínálni. — Hol van a legnagyobb virágkultusz? — Valószínűleg Hollandiában. Angliában is igen szeretik a virágot, de csak a vágott virágot. Cserepeset be nem tennének a lakásba. A kiállítók munkáját az egyenruhás idegenvezetők könnyítik meg, akik — szintén szakmabeliek. Ezekkel elbeszélgetve az ember megtudja, hogy a virág-szakmában is jelentős tényező a divat. Régebben például neveletlenségnek tartották, ha a menyasszonyi csokor nem csupa hófehér virágból volt összeállítva. Ma már más színű virágot is kötnek a mátka csokrába. Vagy egy másik példa: a századforduló táján csak a teljesen "kinyílott rózsák kerültek be a virágkereskedésekbe. Ma a rózsabimbó vásárolják a legszívesebben. Régebben gyakran megtörtént I persze, ez igen régen volt), hogy a fiatalember vörös szegfűvel, vagy krizantémmal a gomblyukában érkezett a randevúra. E téren is megváltozott a divat. Ma a „fej" szíve vá lasztottjának már csak a belső zsebbe rejtve visz (ha visz) virágot. Mindezek után csak az a csodálatos, hogy Bratislavában évente mégis több millió szál virágot vásárolnak. (T. M.) M

ostanában gyakran hangzik el: a következő három-négy évtizedben súlyos nehézségbe fog ütközni az emberiség élelmiszerrel való ellátása. Ha azt is figyelembe veszszük, hogy a föld lakosságának kétharmada nem ismeri a Jóllakottság érzését, feltétlenül tenni kell valamit, keresni kell a lehetőségeket, hogy a legközelebbi években hogyan hidaljuk át az élelmiszerkeresLet és a termelés közötti szakadékot. E kérdéssel szemben senki sem lehet közömbös. Annak ellenére, hogy hazánk az egy hektár mezőgazdasági területre jutó élelmiszertermelésben a világ legfejlettebb országai között foglal helyet, az eddig elért eredményekkel nem lehetünk elégedettek. Évről évre lényegesen fokozódik az ország élelmiszer- és élelmiszeralapanyag importja. Bizonyításként hadd soroljunk fel néhány tételt, hogy lássuk, mennyi élelmiszert hoztunk be 1968-ban: 1 371 000 tonna búzát, 388 000 tonna árpát és kukoricát, 342 ezer tonna más takarmányt, 88 000 tonna húst, 68 millió tojást és 13 000 tonna vajat. Ezek csak a legfőbb élelmiszerfajták. Ezenkívül sok ezer tonna más élelmiszert is importálunk. Az 1960-ás évhez képest a búzabehozatal 1968-ban 357 ezer tonnával nőtt, pedig az említett idő alatt a hektárhozamok 23,3 mázsáról 31,6 mázsára növekedtek. Vagyis a. hazai termelésnövekedés 1 650 000 tonnát tett ki. Látjuk tehát, hogy óriási mennyiségről van szó, mégis nőtt az élelmiszer-behozatal. Az így vásárolt termékekért jó minőségű áruval vagy kemény valutával kell fizetnünk. Közben azt is be kell ismernünk,, hogyha a világ egyes országai a rendelkezésükre álló élelmiszert igazságosan osztanák el, aligha sikerülne olyan nagy mennyiségű élelmiszert vásárolnunk. Tegyük fel a kérdést: vajon mivel magyarázható ez az aránytalanság? Kétségtelen, hogy a fő okot az egyre fokozódó személyi fogyasztásban kell keresnünk. Szlovákia például az egy főre eső húsfogyasztás-terén Európában a harmadik helyet foglalja el. Az éleliniszermérleg kedvezőtlen alakulása azpnban jóDRÁGA FÖLD részt a termőföld területének állandó csökkenésével is összefügg. A mezőgazdasági terület hazánkban évről évre csökken. Ezért érdemes alapos vizsgálat alá venni a kérdést, hiszen a holnapi, holnaputáni kenyerünkről van szó. Tény, hogy évente ezer és ' ezer hektárnyi mezőgazdasági területet igényelnek ki más célra, olyanra, melynek a mezőgazdasághoz semmi köze. Hadd beszéljenek azonban a számok. Köztársaságunkban 1951 és 1968 között 389 000 hektár mezőgazdasági terület ment veszendőbe. Ez az összterület 5,18 százaléka. Ha tekintetbe vesszük, hogy a szövetkezetek átlagterülete országos viszonylatban 1968-ban 625 hektár volt, kiderül, hogy 1951 és 1968 között 622 átlagos nagyságú szövetkezet tűnt el. Mintha csaknem minden tizedik szövetkezet megszűnt volna létezni... A szántóterület csökkenése is jelentős. Országos viszonylatban az egész szántóterületből tíz év alatt nem mezőgazdasági célokra 128 000 hektárt vettek el. Ez az 1968-ban rendelkezésünkre álló szántóterület 2,5 százaléka. Ha az elveszített területbe számunkra elsőrendű fontosságú terményt — búzát — vetettünk volna, 1,7 millió tonna kenyérgabonával kevesebbet kel lett volna importálnunk. E mennyiség az 1968-ban nálunk termett búza 53 százaléka. Ez tehát a termőfölddel való rossz gazdálkodás egy évtizedes mérlege. Sajnos, a termőföld védelméről szóló törvény nem állította meg — sőt mi több, még csak nem is mérsékelte — a föld elherdálását. Az építők néha azt gondolják, hogy azzal, hogy egy-egy gyárat vagy lakótelepet sík területen, termőföldön építenek és így olcsóbban hozzák tető alá az épületet, hasznot hajtanák a társadalomnak. Éppen ellenkezőleg, kárt okoznak ezzel. Kifizetődőbb lenne terméketlen, dimbes-dombos területre építeni. Igaz, hogyne lenne igaz, hogy a lakosság számára új munkaalkalmat kell teremteni, hiszen igényeink is fokozódnak. De az új gyárak számára miért éppen a legtermékenyebb területen kell az épltőparcellát kijelölni? Más megoldási lehetőség is kínálkozik. Például azzal, hogy az építővállalatok vagy a beruházók az elvett termőföld helyett eddig terméketlen területet csapolnak le, alagcsöveznek vagy más módon tesznek termékennyé. Ilyen lehetőség szinte minden község határában kínálkozik, csak meg kell őket találni. Hazánkban a mezőgazdasági terület és a nem mezőgazdasági terület aránya 100:80. Ebből csak arra lehet következtetni, hogy sok még a kihasználatlan lehetőség. E

gyszerű és mindennél fontosabb tétel, hogy ma, a kozmikus repülések korában is élelmet kell biztosítani a lakosságnak. E feladattal ősidők óta a mezőgazdasági dolgozók birkóztak meg és így lesz ezután ls. Ne nehezítsük meg hát helyzetünket, szeressük, kíméljük a termőföldet, hiszen mindanynyiunk kenyeréről van szó. VINCENT RAPANT mérnök Egy délelőtt a lakáshivatalban Különleges napon látogatunk a Rimaszombati Vnb lakásügyi osztályára: az utóbbi idők legnagyobb méretű lakáskiutalásának napján. Tudjuk ugyan, hogy e hivatali helyiségre nem is annyira a lakáskiutalási határozatok kiosztása jellemző, sokkal többször keserű sürgetések, rimánkodó kérelmek, panaszok színhelye ez. Ma azonban 86 új lakás tulajdonosa fordul itt meg és ezt az alkalmat nem szalaszthatjuk el. Először is szemügyre vesszük a lakáskárvényezők névsorát: 209 a kérelmezők száma, s közülük 111 került az idei előirányzatba. Sokan közülük, persze, több éven át az egyik kielégítetlen listáról a következő évire kerültek, hogy most végre előnyös helyen láthassák nevüket. Az idei évre előirányzott lakáskiutalásokat már az első félévben el akarják végezni a lakáshivatalban. Az építővállalat több mint 200 lakás befejezésén dolgozik ezekben a hónapokban, s ügy látszik, az idén, más évektől eltérően talán túl ls sikerül teljesíteni az előirányzatot. A kisméretű hivatali szoba íróasztalánál Valéria Antalová ül, s a kitöltött kiutalásokat rakosgatja, amelyeken csak az átvevő aláírása hiányzik már. Csodálattal nézünk a kötélidegzetű előadónőre, aki hosszú időn át egyre ismétlődő siráA Vítkovicei Klement Gottwald ben a technikusok várakozással történő első olvasztást. Vasmű új acélgyártó részlegészemlélik az új tandemkohóban (Felvétel: V. Švorčík — ČSTK) mok meghallgatója, jogosulatlan igénylők elutasítója, lakáshiány idején jogos kérelmeket kielégíteni nem tudó tehetetlenségében önmaga és az igénylő vígasztalója. A már régen ide járó kérelmezők szigorú, erélyes embernek tartják, ha férfi lenne, kemény legénynek „becéznék", kivéve azokat természetesen, akikre nem jutott kiutalás és csúnyát szeretnének mondani. Tekintélyt parancsoló magatartása azonban a heveskedést* csírájában fojtja ©1. Sokan talán mogorva, rideg embernek tartják — megnyerő külseje ellenére is —, mert határozott fellépéssel leplezi érzelmeit. Vannak egyáltalán érzelmei? Kétségtelenül vannak, s bánatos lenne annyi súlyos, sokszor kétségbeejtő lakáshelyzet láttán, ha nem mentesülne erőszakkal az érzelmektől. amelyek csak akadályoznák munkáját. Ma azonban elárulja magát: amikor egy-egy ügyfél pecsétes, aláirt, érvényes lakáskiutalással elhagyja a szobát, megenyhülnek vonásai és szemmelláthatólag örül. Mások örömének. Aki csak ügyfélként ismeri, talán el sem hinné, hogy maga is meghatódik, amikor egyszerre 86 lakást osztogathat el . .. Apró idős nénike kopogtat, majd lép be az ajtón. Az előadó máris nyúl az Anna Chrípková feliratú kiutalás után. Chrípková néni, aki 1963 óta vár lakásra alig akarja elhinni, hogy igaz. — És magasan van? Vagy első emelet, ahogy kértem? — kérdi, mert most már biztos, hogy lakás van. — Igen, első emelet, a második bejárat. Szerdán költözhetnek. A néni hálálkodni akar, de a rövid, tárgyilagos beszéd hallatán csak megköszöni, még egyszer belenéz a papirosba, elteszi gondosan és mintegy megfiatalodva megy az ajtó felé. Most Sárközi Józseíné jön, aki ma nem kap kiutalást. Azzal jön, hogy talált üres lakást és ő bizony beköltözik, ha nem adnak neki papirost rá, akkor is. Ismét rövid tárgyilagos a válasz, ne féljen, lakást biztosan kap, csak épp most nem. A dacos beszéd sirámokkal váltakozik, de mivel minden lepe reg az előadóról, végül elmegy. Az előadóról azután kitűnik, hogy nem kell neki magyarázni, mi Sárköziék helyzete. Még családi viszonyaikat is ismeri, hány gyerek van, mekkorák, hol csurog a víz a lakásba. Tudja, hogy jogosultak új lakásra, csak hát a sorrenddet be kell tartani, kár a szóért. Egy cigányházaspár jön, akiket a kiutaláson a leginkább az érdekel, hogy az új lakás nem lesz-e azok mellett, akik eddig a szomszédjaik voltak, mert „azokkal nem lehet kibírni." Az asszony az elért cél tudatában kedélyesen beszél, pigarettát tesz a szájába és... és az az előadó, aki eddig olyan rideg és hivatalos volt hozzája, öngyújtójával tüzet ad neki. Megvan a kiutalása, most már nem ügyfél többé, nem kell hivatalos arcot erőszakolni magára. Egymás után jönnek az embereit. Szorongva lépik át a küszöböt, óvatosan, bizonytalanul, nem akarják elhinni, hogy igazán megkapják a rég várt okmányt. Van aki fiát, fiatalabb rokonát hozza magával, aki, úgymond, jobban ért a hivatalos ügyekhez, nehogy épp most az utolsó felvonásban „ejtsék át". Van, aki hálálkodni akar, de itt mindig felülkerekedik az előadó hivatalos hangja és eredményesen csillapít. A tétova, bizalmatlan tekintetek belépéskor és az akaratlanul is megkönnyebbülést, rejtett mosolyt eláruló arcvonások távozáskor érdekes mimikai tanulmány anyagát szolgáltathatnák. A kiutalások halmaza lassan fogy. Az ügyvitel minden esetben egyforma, csak az újdonsült lakástulajdonosok reagálása váltakozik ... Valéria Antalová előadó ma jókedvű. Mert elhessegeti a jövő héten rá váró munka látomását, amely ismét a megszokott kerékvágásba tereli hétköznapjait, s a lakást kiutaló szimpatikus, „drága asszonyom"ból újra türelemre szólító, várakozásra utasító, „kőszívű némber"-t varázsol sokak szemében. VILCSEK GÉZA 1970. IV. 14.