Új Szó, 1970. április (23. évfolyam, 76-101. szám)

1970-04-11 / 85. szám, szombat

Ne feledd! Az antifasiszta harcosok nemzetközi szolidaritásának napjára MANAPSÁG — bár nem minden országban — világszerte megünneplik az antifasiszta harcosok nemzetközi szolidaritásának napját. Tulajdonképpen nem is ünnep ez, hanem viszszaemlékezés azokra az évekre, amikor a német, olasz és japán fasizmus szinte végzetesnek tűnő szennyes áradatként elnyeléssel fenyegette a világot. Visszaemlékezés ez egyben azokra az embermilliókra, akik nemcsak felismerték ezt a mérhetetlen veszélyt, hanem tudatosan és minden áldozatot vállalva, összemérték vele erejüket. A haladó emberiség a második világháború óta ezen a napon évről évre felidézi 1945 tavaszát is, amikor elsősorban a szovjet hadsereg halálos csapást mért a hitlerizmusra, és beköszöntött új szabadságunk hajnala. Az azóta eltelt negyedévszá: zad kiemeli ennek az emléknapnak jelentőségét. Talán nem akad a társadalmi haladás pártján álló gondolkodó ember, aki legalább ezen a napon ne idézné fel a régi emlékeket, élményeket, a második világégés mementóit. Ez a nap juttassa eszünkbe, hogy a 20. század derekén az imperializmus rémuralma, a német, az olasz és a japán fasizmus által kirobbantott világháború mintegy 32 millió ember életét oltotta ki, ugyanannyi embert nyomorékká tett és utána 3 millió gyerek hiába várta vissza szüleit. Borzalmas adatok ezek, és aki nem élte át ezt a kort, az szinte hajlamos arra, hogy hihetetlenül csóválja a fejét. Éppolyan dolog ez, mint amikor az ember napjainkban ellátogat mondjuk a Német Demokratikus Köztársaságban a buchenwaldi volt koncentrációs táborba, amely éppen ma 25 éve szabadult fel, az ausztriai Mathausenbe vagy a lengyelországi „halálgyárba", Auschwitzba, ahol a kísérők tényszerűen pergő szavakban sorolják a fasizmus embertelenségének megdöbbentő adatait. Az ember visszariad attól, amikor azt hallja, vagy olvassa, hogy Itt 6 millió embert pusztítottak el a gázkamrákban és a mindig füstölgő krematóriumokban, ott a kőbányában az embertelen munka hónapról hónapra ezrével szedte áldozatalt, amott német pedantériával gyűjtötték a meggyilkoltak hasznosítható személyi tárgyait, a gyerekjátékokat és az arany fogsorokat, az emberek haját és az Európa minden országa cégjelzését viselő cipőket. Ezek azok a tények, számok, adatok, amelyek alapján — nézetem szerint — még csak megközelítő „helyzetképet" sem festhet akár a legjobb újságíró, vagy író. A borzalmaknak van ugyanis egy határa, amelyen túl sikerrel nem merészkedhet a legbeavatottabb toll, az írás legnagyobb mestere sem. A LÁTLELET azonban világos: a fasizmus müve volt ez, és az sem vitás, hogy erről megfeledkezni nemcsak mulasztás, hanem bűn is. Bűn ez különösképp akkor, ha ezen a napon, de más napokon is, újra és újra felidézzük magunkban, hogy a fasizmus 25 évvel ezelőtt nem halt meg, nem távozott a világ, a politika porondjáról, és nemcsak kísértet, hanem ma Is reális veszély. Gondoljunk csak arra, hogy Spanyolországban, Portugáliában és Latin-Amerika több országában még napjainkban is fasiszta rendszer van uralmon, hogy Görögországban az ezredesi junta brutalitása kísértetiesen emlékeztet a barna- vagy a feketeingesek tobzódására, hogy világszerte még ma is úgynevezett lokális háborúk folynak, amelyek magukban hordozzák a fasizmus veszélyét. Gondoljunk csak például az amerikaiak vietnami háborújára, amely százával és ezrével megmételyezte és megmételyezi a fiatal amerikai katonákat, akik az utóbbi Időben nyilvánosságra hozott hátborzongató dokumentumok tanúbizonysága szerint nem kevésbé kegyetlenül megismétlik azt, ami ellen huszonöt évvel ezelőtt az amerikai katona is harcolt. Az antifasiszta harcosok nemzetközi szolidaritásának napja egyben alkalom annak tudatosítására, hogy a fasizmus ott is fenyeget, ahol a reakcióval szövetkezve felüti a fejét a féktelen nacionalizmus, ahol elmarasztalják a humánumot. Sohase feledjük, hogy akármilyen formát ölt is a nacionalizmus éle — akár a magyarok vagy a szlovákok, akár a szovjetek, a németek vagy más ellen irányul —• mindig mérgezett. Ennek tudatában itt és most legfontosabb feladataink egyike a más nemzetiségű polgártársainkkal szemben toleranciát, megértést nem ismerő nacionalizmus és a sovinizmus elleni elvszerű és következetes küzdelem. VILÁGNÉZETÜNK, a marxizmus-leninizmus és alapvető elveinek egyike, a proletár internacionalizmus gondolata diktálja ezt és erre kell, hogy ösztönözzenek bennünket a régebben, illetve a közelmúltban átélt tapasztalataink és az átéltek óva intő szava: „Ne feledd". GÄLY IVÁN KÉT ŰJ KÖNYV Nemes Dezső: A lenini eszmék ereje A Lenin születése 100. évfordulójának a tiszteletére megjelent kötet tényekkel, meggyőző érvekkel bizonyltja a leninizmus időszerűségét, a lenini eszmék értékét és erejét. A szerző helyesli és jónak tartja azt az általánosan Ismert meghatározást, hogy a leninizmus ,,az imperializmus és a proletárforradalmak korszakának marxizmusa." Elsősorban azért, mert Lenin tárta fel az imperializmus alapvető jellemvonásait, ő mutatta ki, hogy az imperializmusnak ez a lsgfelsőbb, s egyben utolsó, hanyatló szakasza, amely megérleli a proletárforradalmakat. Tanítása — a munkásosztály forradalmi pártjáról, a forradalmi párt elvileg szilárd és ugyanakkor rugalmas politikai taktikájáról, a proletariátus szövetségeseiről, a nemzetiségi kérdés forradalmi és igazságos megoldásáról és suk másról. — Igazolja a tétel helyességét. Kiegészítésre szorulónak véli viszonl a sztálini definíciónak azt a részét, amely axt tartalmazza, hogy „a leninizmus a proletárforradalom elmélete éa taktikája általában, a proletárdlk tatúra elmélete és taktikája különösen." A proletárdiktatúra lenini elméletéből — írja Nemes De zső — kiltön kiemelendő az, amit Lenin a szocialista társadalom építése terén alkotott, s tanulságul szolgál azt követően is, amikor az új társadalom a proletárdiktatfira Időszakán inár tfiljut, s a kommunizmus építésének szakaszában van. Többek között találóan mutat rá arra, hogy napjainkban vannak olyan „marxisták", akik elhatárolják magukat Lenin tanaitól, megpróbálják szembeállítani a „korszerűsített marxizmust" a leninizmussal. Márpedig antllenlnista marxizmus nincs, csak marxista köntöst magukra öltő antlleninisták vannak. Kifejti, hogy mind a tőkésországokban, mind a fiatal fejlődő országokban, sőt a szocialista országokban is, előfordul, hogy leninistáknak nyilvánítják magukat olyanok is, akik elfogadják ugyan az imperializmusról szóló lenini elmélet sok kétségbevonhatatlan megállapítását, „túlhaladotténak tekintik viszont a marxizmus—leninizmus alapelveit a proletárforradalomról és a proletárdiktatúráról, a szoeialista államról és a munkásosztály vezető szerepéről. Találkozni néha olyan „leninistákkal" is, akik a két világrendszer békés egymás mellett élésének lenini elveit az ellentétes ideológiák „békés egymás mellett élésének" igazolására, az ideológiai osztályharc feladására, a burzsoá ideológia előtti kapitulációra próbálják felhasználni. Márpedig — szögezi le Nemes —, aki a leninizmus eszméit antileninlsta nézetekkel keveri — ha rokonszenvezik is a kommunizmus eszméivel, mert ez gyakran fgy van — nem leninista. Kimutatja, hogy a leninizmus történetét átitatja a szüntelen eszmei harc a burzsoá és kispolgári ideológia, valamint a munkásmozgalmon belüli revizionizmns, anarchizmus, trocklzmus és más antileninlsta és antlmarxlsta irányzatolt ellen. Lenin e küzdelemben kérlelhetetlen volt. A polemikus hangvételű, közvetlen stílusban megírt kötet elemzi a két világrendszer harcát, a leninizmus és a szocialista világrendszer fejlődését és külön tejeiéiben tekinti át a leninizmu* magyarországi fejlődését (Kossuth Könyvkiadó, 197U.) Szobó Katalin: Terv vagy piac? A népszerű Napjaink kérdései sorozatban megjelent kötet a gazdasági élet,, időszerű kérdéseit elemzi. Rámutat a kapitalista és szocialista termelés közötti különbségre és arra a szinte nálnnk is naponta felmerülő kérdésre ad választ, hogy mit tartsunk döntőnek: a tervet vagy a piacot? Elmondja, hogy a „piaci szocializmus" a „tökéletes piac"-ot tartja célszerűnek. Ha azonban jobban megvizsgáljuk ennek az irányzat híveinek az érveit, kiderül, hogy a „tökéletes piac" nemcsak korunk termelőerői számára tökéletlen forma, hanem olyan egyensúlytalanságok forrása lehet a társadalomban és a gazdaságban, amelyek nemcsak hogy nem adnak lendületet a fejlődésnek, hanem egyenesen meghiúsítják azt. Ugyanígy kudarcot vallott minden olyan törekvés, amelyik abból a feltételezésből indult ki, hogy a szocializmusban létezhet valamiféle „tiszta tervszerűség", amely kiküszöböli a piaci viszonyokat. Szabó Katalin frása végén levon ja a konklúziót: napjaink szocialista gazdaságában éppen úgy nem képzelhető el a terv piac nélkül, mint a piac a piaci mozgásokat meghatározó terv nélkül. (Kossuth Könyvkiadó, 1970.) BALAZS BÉLA ¥. I. LENIN ÉLETE (8) A háborúból való kilépés következtében a szovjet munkásosztály és dolgozó parasztság békés lélegzetvételnyi szünethez jutott, amelyre szüksége volt, hogy megerősítse a szovjethatalmat s továbbfejlessze a szocialista forradalmat. Ebben a legfőbb érdem Leniné volt. Lenin bölcsessége, elvhűsége és acélos akarata biztosította az egyedül helyes politika valóra váltását. A bresztl békeszerződés megkötése ragyogó példája a lenini taktika hajlékonyságának, a visszavonulást képességnek, amikor erre szükség van, hogy időt nyerjünk és erőt gyűjtsünk a további harcokban kivívandó győzelemhez. 1918. március 11-én a kormány átköltözött Moszkvába, amely most mér a szovjet állam fővárosa lett. A népbiztosok tanácsa és az összoroszországl Központi Végrehajtó Bizottság a Kremlben székelt. Ide költözött Lenin is. A szovjetek rendkívüli, IV. összoroszországl kongresszusa, amelyet Moszkvában március 14-re hívtak össze, elfogadta a Lenin által megfogalmazott határozati javaslatot a békeszerződés ratifikálásáról. A felszabadító vllágmozgalom fejlődése a bresztl béke megkötése 6ta Igazolta Lenin bölcs számítását, tudományos előrelátását. 1918. IV. 11. novemberében Németországban forradalom tört ki és a rabló 5

szándékú breszti szerződés elvesztette érvényességét. Lenin, a bolsevik párt, a kor1970 mány sietett kihasználni a békés lélegzetvétel idejét a szovjethatalom megerősítésére, a szocialista építés kibontakoztatására. Ez nehéz dolog volt. Megdöntve a földesurak és a tőkések hatalmát, a nép olyan feladat elé került, amilyet még a világ egyetlen országa sem oldott meg. Oj államapparátust kellett felépítenie, rendbe kellett hoznia a gazdasági életet, meg kellett tanulnia az államigazgatást. A munkások és parasztok a gyárak, üzemek, a föld gazdáivá lettek. Ámde nem mindegyikük értette meg, hogy a társadalmi, állami tulajdont óvni és gyarapítani kell. Hogyan neveljék át a tömegeket a szocializmus szellemében? Hogyan tanítsák meg őket új módon dolgozni. Ezek a kérdések foglalkoztatták állandóan Lenint. 1918. április 29-én az összoroszországl központi végrehajtó bizottság ülésén beszámolt a szovjethatalom soron következő feladatairól. A beszédben és az erről a témáról szóló brosúrában Lenin feltárta az októberi forradalom győzelmének okait, kitűzte az oroszországi gazdaság szocialista átalakításának feladatát, megmutatta az új társadalom felé vezető út nehézségeit, felhívta a munkásokat, tanuljanak bele a termelés szervezésébe. Az új szocialista gazdaság megteremtése a fő feladat, tanította Lenin. „Ez a legnehezebb feladat — írta —, mert arról van szó, hogy új módon szervezzük meg az emberek tíz- és tízmilliói életének legmélyebb, gazdasági alapjait. S ez a leghálásabb feladat, minthogy csupán ennek megoldása után (fő- és alapvonásaiban) mondhatjuk majd, hogy Oroszország nemcsak szovjet, hanem szocialista köztársasággá is lett". Sok a szervező tehetség a népben, a munkások és a parasztok között — mondotta Lenin. — Meg kell találni ezeket a tehetségeket, mozgósítani kell őket, lehetővé kell tenni számukra, hogy kibontakozhassanak. Lenin különösen nagy jelentőséget tulajdonított a tömeges jellegű szocialista verseny megszervezésének és kibontakoztatásának. A szocializmusban — mondotta — először jön létre az a lehetőség, hogy a versenyt széles és tömeges mértékben szervezzük meg. Lenin azt tartította, hogy a szocializmus feltárja a népben rejlő rengeteg tehetséget, a dolgozók millióit és millióit történelmi jelentőségű alkotótevékenységre lendíti. Lenin rámutatott, hogy meg kell szervezni a termékek termelésének és elosztásának számbavételét és ellenőrzését. Felhívta a munkásokat, növeljék a munka termelékenységét, fejlesszék a nagyipart, a tüzelőanyag, a vas, a gépek gyártását, fokozzák a tömegek műveltségét és kultúráját, erősítsék a fegyelmet, fokozzák a munkaképességet. Lenin hangsúlyozta, hogy a munkatermelékenység növelése nem egyszerű dolog, hosszú Ideig tart és nagyon nehéz. Lenin útmutatásainak hatalmas Jelentőségük volt a szocializmus építése szempontjából. Ezek az útmutatások fontosak ma is. A kommunista pártnak a szocialista építés lenini tervének megvalósításéért vívott harca rendkívül nehéz helyzetben folyt le. 1918 nyarán az országban nagyon nehéz volt az élelmezési helyzet. A kulákok, vagyis a gazdag parasztok és a spekulánsok elrejtették a gabonát, azt akarták, hogy kiéheztessék a forradalmat. Lenin kiadta a jelszót: „A kenyérért vívott harc — harc a szocializmusért". A párt meghirdette a munkások falujárását Élenjáró munkások tízezrei, elsősorban Petrográd proletárjai élelmezési osztagokat szerveztek Lenin, a párt felhívására, és falura indultak. 1918 júniusában Lenin aláírta a szegényparasztok bizottságainak létrehozásáról szóló dekrétumot. Ezek a bizottságok a szovjet állam támaszává lettek a kulákok ellen vívott harcban, a városok és a hadsereg kenyérellátásáért vívott küzdelemben. Mindez megszilárdította a tanácsok helyzetét falun, elősegítette, hogy a ^özépparasztokat a szovjethatalom oldaléra állítsák. 1918 júliusában a szovjetek V. kongresszusa elfogadta az első Orosz Köztársasági Alkotmányt, amelyben törvénybe foglalták a szocialista forradalom vívmányait. A békés szünet azonban nem sokáig tartott. A külföldi imperialisták és a megdöntött burzsoázia, valamint a földesurak semmiképpen sem akartak beletörődni az oroszországi munkások és parasztok győzelmébe. Jól tudták, hogy forradalmi tűzfészek keletkezett, amelynek lángja átterjedhet más országokra is. Anglia, Franciaország, az Egyesült Államok tőkései nem akarták elveszteni azokat a rubelmilliárdokat, amelyeket kölcsönök formájában adtak a cárnak, a földesuruknak és a burzsoáziának. Nem akartak lemondani azokról a hatalmas nyereségekről, amelyeket Oroszország kincseinek kiaknázásából szereztek. 1918 tavaszán az amerikai, angol, francia és japán imperialisták háborút indítottak a szovjetország ellen, arra törekedtek, hogy fegyveres erővel fojtsák meg az éppen csak létrejött szocialista államot. A fehérgárdisták és más ellenforradalmárok a külföldi beavatkozók segítségével polgárháborút robbantottak ki. A kommunista párt, a szovjet nép kiállt a köztársaság védelmére. A lenini felhívás „Mindent az ellenség szétzúzásárat" a dolgozók harci jelszavává vált. Megalakult a Munkás és Paraszt Védelmi Tanács, amelynek élén Lenin állt. Az ország védelmének élén Nehéz elképzelnünk, milyen megfeszített iramban dolgozott Lenin a külföldi katonai intervenció és a polgárháború éveiben. Közvetlen vezetése alatt készüllek a hadműveleti tervek. Lenin gondoskodott a Vörös Hadsereg sorainak kiegészítéséről, a harckészség fokozásáról, az élelmiszer-, fegyver- és felszerelés-ellátásiól. A proletár hadseregnek saját parancsnokaira volt szüksége. Lenin javaslatára tanfolyamokat szerveztek és a parancsnoki állomány képzésének egész rendszerét dolgozták ki. Ennek gerincévé a munkások és a forradalmi érzelmű parasztok váltak. A kommunista párt és Lenin olyan kimagasló hadvezéreket, tehetséges katonai vezetőket nevelt a Vörös Hadsereg számára, mint M. V. Frunze, V. K. Bljuher, M. N. Tuhacsevszkij, Sz. M. BugyonnlJ, K. J. Vorosilov, G. I. Kotovszkij, A. J. Parhomenko, V. I. Csapajev, N. A. Scsorsz és a polgárháború sok más bőse. Lenin ugyanakkor arra törekedett, hogy minél jobban bevonja a Vörös Hadsereg munkájába a régi katonai szakembereket is. Úgy vélte, hogy katonai téren fel kell használni gazdag harci tapasztalatukat. A régi hadsereg szakemberei mellé beosztva járták ki a fiatal parancsnokok a katonai iskolát. A harcosok nevelésében nagy szerepet játszottak a katonai biztosok, akiknek révén a párt a hadseregben politikai munkáját végezte. IFolytaljuk)