Új Szó, 1970. április (23. évfolyam, 76-101. szám)

1970-04-10 / 84. szám, péntek

i

ak

äs

ka„a

rí NÉHÁNY NAPJA részt vettem egy beszélgetésen, jobban mondva vitaesten Pozsonyban. Az egyik körzeti nemzeti bizottság képviselői és a körzet lakosai találkoztak egy könyvtárban. Különféle típusú emberek gyűltek össze az eszmecserére. Volt olyan, aki meg sem várta a beszámoló végét, máris felszólalásra jelentkezett. Kerek vádbeszédet intézett a nemzeti bizottság ellen, a választó pozíciójából — követelt. — Elvtársak — mondta —, a ház környékén, ahol lakom, nem épül garázs! A ház mellett kicsi a parkolóhely. Nincs hova tennem az autómat! Önök a legrosszabb nemzeti bizottsági tagok, akiket valaha ismertem! Majd azzal folytatta, hogy szomszédai közül sokan nem fizetnek ebadót. Szónokias kérdése után, „meddig tűrjük ezt még, elvtársak?", elmaradt a taps. A mellettem ülő fiatal mérnök rosszmájúan megjegyezte: — Otthon, úgy látszik, keveset szavalhat, hát itt produkálja magát. A sarokban egy munkás zavartan gyűrögette sapkáját, miközben beszélt. — Már tizedik tele fázunk a hideg radiátorok mellett, pedig első osztályú lakbért fizetünk. A ház tatarozása is késik. Szeretném, ha írásban is válaszolnának kérdésemre. A gyűlés elnöksége, amire tudott, válaszolt. Megígérték, hogy a panaszokat továbbítják a nemzeti bizottság tanácsához, és a döntéseket írásban meg. küldik a panasztevőknek. Hazafelé menet egy negyven év körüli hivatalnok társaságában gyalogoltam az autóbuszmegállóig. Sokáig kellett várnunk a buszra, beszélgettünk. — Ön miért nem szólalt fel? — kérdeztem. — Nem akartam szerepelni, mint az „ebadós" — mondta fáradt mosollyal —, különben is Jól vizsgáztak a nemzeti bizottságok A tőkelerebesi járás nemzeti bizottságai évről évre szép sikereket érnek el a falufejlesztési verseny szervezésében. Amint ismeretes, ez a járás szlovákiai viszonylatban a járások közti versenyben a harmadik helyre került az elmúlt esztendő folyamán elért eredményei alapján, amikor ls a járás dolgozóinak a falufejlesztés terén kifejtett kezdemé nyezése, munkája több mint 189 millió korona értéket eredményezett. Az SZSZK Icormánya Ruszka községnek elismerő oklevelet és 100 ezer korona pénzjutalmat adományozott. A járási nemzeti bizottság tanácsa pedig Slov. N. Mesto, Polyany és Tiszacsernyő községnek 25—25 ezer korona. V. Ozorovce és Dvorianky községeknek 10—10 ezer korona jutalmat szavazott meg. A nemzeti bizottságok jő szervező munkájáról lanúskodik, hogy a járás dolgozói ebben az évben is lelkesedéssel folytatják a falufejlesztési akciót, s a felszabadulási jubileum tiszteletére 170 kollektív és több mint 16 ezer egyéni felajánlást tettek, melyek értéke meghaladja a 65 millió koronát. —tk—• Baráti kapcsolatok A csehszlovák—szovjet határ menti, nagykaposi vasútállomás dolgozói évekkel ezelőtt hasznos kapcsolatokat tartottak fenn az ungvári vasútállomás dolgozóival. Ezek kedvezően kihatott az árucsereforgalom folyamatosságára. Habár az 1968-as események bizonyos mértékben csorbát ejtettek ezen a barátságon, a két határ menti állomás dolgozóinak együttműködése megmaradt. A lenini centenárium s hazánknak a szovjet hadsereg állal történt felszabadítása 25. évfordulójának évében a két állomás vezetői, párt- és társadalmi szerveinek képviselői egyezséget kötöttek arra, hogy a baráti kapcsolatok továbbfejlesztése érdekében felújítják a már évekkel ezelőtt megindult szocialista munkaversenyt a két állomás között. Megegyeztek a verseny feltételeiben is, melynek eredményeit félévenként rendszeresen értékelik majd. -Icén a levelező panaszkodók fajtájából vagyok. Szoba-konyha az egész életterületem, s van két lányom. Tizenöt éve lakom így. Elképzelheti 12—14 éves lányokkal közös hálószobában. —- Hát a szövetkezett lakások? Azóta már kapott volna! — Feleségem beteges. Csak az én hivatalnoki fizetésemből élünk. — Tizenöt év nagy idő — mondom, s nem tudom, mit mondjak még, mert vigasztalni ízléstelen volna. Ez az ember megkeseredett a lakásigényléstől. Előttem van még most is filiszterarca, ahogy keserű iróniával mondja: „Lakást igényelni roppant egyszerű. Amikor az ember már nem bírja szűk lakása falainak szorítását, megírja a kérvényt. A lakásigénylő kérvényét elviszi a nemzeti bizottságra és vár. Vár négy évig, vár tízig. S ha bírja türelemmel, lányait férjhez adja, s elég lesz neki a szoba-konyhás lakás." Ha közben nem jön meg az autóbusz, talán még én is elmondtam volna ínséges albérletemet. Eszembe ötlik volt matematikatanárom, aki mikor szétosztotta a dolgozatfüzeteket, biztatásul a következőket mondta az osztálynak: „Fiúk, nincs az az összetett matematikai feladat, amelynek hideg fejjel végére ne lehetne járni." Ilyen „dolgozatíró" hangulatban kerestem fel a pozsonyi „Nivy" körzeti nemzeti bizottságot. Az elnök szívélyesen fogadott, s mikor elmondtam a vitaesten összegyűjtött tapasztalataimat, csak mosolygott. — Nem mond ezzel semmi újat — mondta —, tudnék még ilyen storykat mesélni, akár estig. Hogy az összetett feladatoknak „hideg fejjel" végére járjunk — több szem többet lát —, behívta még az irodába a nemzeti bizottság alelnökét és a gazdasági osztály vezetőjét. — Mennyi lakást kap körzetük évente? — kérdeztem. — Hat éve nem kaptunk egyetlen állami lakást sem. Kétezer indokolt lakásigénylés fekszik hivatalunkban. Igy csak olyan lakásokkal — évi átlagban harminccal — rendelkezhetünk, melyekből az eddigi lakó elköltözött, vagy a lakás elhalálozás miatt üresen maradt. — A nemzeti bizottság feladata a lakásigénylések megoldása esetében roppant abszurd — veszi át a szót az alelnök. — Minden évben új sorrendet állítunk fel, aszerint, kinek milyenek a lakás- és szociális igényei, de ezeknek nagyon kis százalékát tudjuk kielégíteni. Vannak bizony olyanok is, akik egyszobás lakásban laknak hetedmagukkal. — Hogy teljes legyen a kép — figyelmeztet a gazdasági osztály vezetője —, távlataink sem kecsegtetők. A pozsonyi lakásépítés nem fedi még a szövetkezeti lakásépítési igényeket sem. S ha figyelembe vesszük, hogy városnegyedeket romboltak le urbanisztikai okokból, akkor egyhamar nem remélhetjük, hogy körzetünk állami lakásokhoz jut. Bűvös kör, melyből nem lehet kiszabadulni? Nem. Körnek kör, mert a problémák, az okok szorosan egymásba kapaszkodnak. Azonban az okozót, az évtizedes mulasztásokat könnyű megtalálnunk. A lakások elmulasztott és hiányos karbantartása is hasonló problémakoszorút eredményezett. Bár annak, aki tíz telet fázott a központi fűtés hideg radiátorai mellett, vagy akinek lépcsőházában nagy foltokban hiányzik a vakolat, nem nyújt vigaszt az okfejtés. Kísérjük azonban végig az egymásba kapaszkodó okok láncát. Nézzük a problémát a számok tükrében: a körzet 774 épületében 11700 lakást és 200 egyéb helyiséget tartanak számon. Az eddigi karbantartási munkákra évi 7 millió koronát irányoztak elő. A lakások az ilyen ütemű karbantartás mellett tönkrementek. Hogy a lakások színvonala elérje a kívántat, tíz éven keresztül évente 40 millió koronát kellene karbantartásukra fordítani. Jelenleg azonban csak 20 millió koronát terveznek karbantartási célokra. — De hogy optimistább hangulatban fejezzük be beszélgetésünket — mondja a nemzeti bizottság elnöke —, reméljük, hogy a karbantartás terén jelentős eredményt fog jelenteni, ha felépül saját karbantartó központunk, melynek építését már elkezdtük. Az emberek zömét nem érdeklik a nemzeti bizottságok problémái. . Nehéz annak örülnie kis lakásban szorongó hét ember közt, hogy „majd az unokáim nem ismerik már a lakásproblémát". Hideg radiátorok mellett sem mérlegelik az emberek, hogy miért tévedett az a mérnök, aki kicsire tervezte a kazánt. Megoldást kell keresni, sürgős megoldást, összetett matematikai feladat, de a számok helyén emberi sorsok vannak. A beszélgetéseken, vitaesteken feljegyzett panaszokat feldolgozzák. Ezek a szociológiai jellegű értékelések a városi nemzeti bizottság elé kerülnek. Reméljük, ezzel nem fog bezárulni egy újabb bűvös kör. Lakáskabaré? Az sem. Aki ezt átszenvedi, annak még viccnek is rossz. GÁGYOR PÉTER BEMUTATJUK K0ŐS JÁNOST NE CSODÁLKOZZON és boszszankodjon a kedves olvasó, ha ezúttal nem azt nyújtjuk, amit vár. Gondoljuk, a népszerű magyar táncdalénekes úgy sem szorul bemutatásra, a mi Koós Jánosunkat viszont kevesen ismerik még. Igaz, az ö neve nem a világot jelentő deszkák és showműsorok sztárjaként kerül nyomdafesték alá, de azért az ő karrierje sem mindennapi. A mi Koós Jánosunk szűkszavú, megfontolt, komoly fiatalember, a Dobócai Efsz újdonsült elnöke ós — ezt feltétlenül hozzá kell tenni — még nincs huszonnégy esztendős. Nem tudom, vezetnek-e valahol az országban a szövetkezeti elnökök életkoráról statisztikát. Ha igen, minden bizonnyal ő a legfiatalabb a „szakmában". 1965ben fejezte be a középiskolai tanulmányait Ipolyságon. A katonaság letöltése után rövid ideig segédmezogaždász (agronómus), majd két esztendőn keresztül főmezőgazdász, s hogy töretlen legyen pályájának íve, az idén elnökké választotta Dobóca község szövetkezeti tagsága. Dióhéjban összefoglalva ennyi lenne a rimaszombati fiatalember eddigi pályafutása. Első kérdésem — azt hiszem, kézenfekvő —: Nem tartja-e túlságosan fiatalnak magát ahhoz, hogy ilyen felelősségteljes tisztségben dolgozzék? Pillanatnyi gondolkodás után komolyan válaszolja: — Nehéz kérdés, de úgy vélem, ilyen pozícióban az életkornak nincs döntő jelentősége. A leglényegesebb kritériumnak a megbízhatóságnak, a rátermettségnek és nem utolsósorban a szakmai tudásnak kell lennie. Más kérdés aztán, hogy sok helyütt a fiatal mezőgazdáA három rózsa városában Rozsnyói városfejlesztési tervek A rozsnyói, jelenleg siralmas állapotban levő vasútállomáson, a naptár szerinti első tavaszi napon sűrű köd és hószitálás, a városi nemzeti bizottságon kellemes meleg és készséges tisztségviselők csoportja fogadott. Vlbry Viktor, a tervezési bizottság elnöke meleg szavakkal beszél a fennállásának 700. évfordulóját jövőre ünneplő, a régi bányászvárosokra jellemző archaikus építkezési stílusjegyeket magán viselő, megközelítőleg 12 ezer lakosú város múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Rozsnyó múltja elválaszthatatlan a bányászattól. Egykor antimont, aranyat, ezüstöt, vasat és rezet, ma „vastartalmú követ" bányásznak a város környékén. Ha röntgenszemekkel rendelkezne az ember, megdöbbenve látná, hogy a város alatt mennyi folyosó vezet, s ha ezek a katakombák beszélni tudnának, elmondanák, milyen nehéz sorsuk volt azoknak a bányászoknak, akik primitív munkaeszközökkel, nehéz fizikai munkával hozták felszínre a föld zsugori belsejében rejlő értékeket. Sokat dolgozó, szegény nép lakta Rozsnyót, amit a belváros sok-sok egyszoba-konyhás kis lakása is bizonyít. Nemsokára csak múlt időben beszélhetünk róluk, mert a műemlékvédelmi hivatal által nem óvott, száz évesnél is öregebb, egészségtelen lakások 90 százalékát lebontják és új házakat építenek. • Nem veszíti el ezáltal Rozsnyó jelenlegi, még ritkaság számba menő építészeti jellegét? — Nem — válaszolta Vibry Viktor —, mert a legértékesebb épületeket meghagyjuk. Itt van például a Nagycsucsomi utca, melynek házai valószínűleg a török időkben épültek, méghozzá tudatosan, harcászati szempontból a legelőnyösebb architektúrával. Ezt az utcát nem bontjuk le. A piacon is megmarad mindaz, ami értékes, a többi területet pedig a kereskedelem számára hasznosítjuk. • Bpiilnek új lakótelepek is? — Az Ojnegyedben, vagy ahogyan mi, rozsnyóiak hívjuk, a Varga réteu 4000 ember kapott új otthont 6—7-emeletes házakban. Most fejeztük be a „palakon túli" építkezést, ahol 60 — 70 lakásos háztömbök készültek el, és még ebben az évben átadnak az építők két 30-, és két 24-lakásos háztömböt. Az úgynevezett „középrészen" egy huszonkét tantermes, korszerű iskola építését kezdjük meg. Rozsnyó utcáit járva érdekes kontrasztokba ütközik a szemlélő. A piros téglával díszített, szok esetében éppen ez utóbbiakat vonják kétségbe az idősebbek. A legfrappánsabb választ a bizalmatlankodóknak nekünk, fiataloknak munkánk er^lményességével kell megadnunk. — Saját bőrén tapasztalta a fiatal kor hátrányait? — Hároméves ténykedésem során voltak nehéz pillanataim, de komoly bizalmatlanságot nem tapasztaltam. Lehet, hogy szerencsémre jó, megértő környezetbe kerültem, de szerintem nagyon sok múlik azon is, hogyan tud és akar a fiatal új környezetébe beilleszkedni. Engem a tagság választott meg, úgyhogy bizalmatlanságról az én esetemben nem lehet beszélni. — Milyen elvek érvényesülnek munkájában? — Mindig meghallgatom, sőt kikérem az idősebbek és közvetlen munkatársaim véleményét. Ugyanakkor teljes tudatában vagyok annak, hogy a felelősség az én vállamat terheli. Ez a körülmény aztán megkétszerezi a körültekintés és a mérlegelés fontosságát. — Mielőtt mezőgazdasági pályafutásáról tudomást szereztem volna, több száz szurkolóval együtt már ismertem a futballpályán elért sikereit, összeegyeztethető-e a labdarúgás jelenlegi beosztásával? ritkaság számba menő, németosztrák stílusban épült református templom közelében fővárosi jellegű étterem látható, a helyenként sikátorszerűen szűk, egyirányúsítolt forgalmú utcákon a texiszolgálat Volgái közlekednek, az egészségügyi középiskola tanulói a város főterén álló ódon torony alatt tárgyalnak, vitatkoznak a huszadik század gyógyászati vívmányairól. Beszélgetésünk folyamán Vibry elvtárs elmondotta azt is, milyen változásokra kerül sor a közeljövőben Rozsnyó életében. Nemsokára leállítják a termelést a nyersanyagokban már nem bővelkedő és a, nagy mélység miatt nem gépesíthető bányában. Mivel a városban nincsenek gyárak — az emberek egy része a közszolgáltatási üzemekben, a Járási Építővállalatnál és főleg a gépkocsifuvarozási vállalatnál dolgozik, így a bányászok megélhetésének biztosítása céljából egy szellőző berendezéseket gyártó új üzemet létesítenek. Az építkezést még ebben az évben megkezdik. Oj állomás is épül, melynek közvetlen közelében helyezik el a már említett ipari létesítményt. A közeli Gombaszögön egy mészgyár épiil még, amely mintegy 300—350 ember számára biztosít munkaalkalmat. Búcsúzásnál Vibry Viktor egy bársonnyal bélelt dobozba zárt plakettel ajándékozott meg. Egy angyal címert tart a kezében, melyen három rózsa és két kalapács látható. Az utóbbi megértése — bányavárosról lévén szó — nem okozott gondot, de a bárom rózsa már igen. —- Valamikor „Resenane"nek hívták a várost. Ez rózsákat jelent. Ennek alapján kapta később városunk a Rozsnyó nevet és került bele a három rózsa a város címérébe — mondotta Vibry elvtárs. Már kint jártam a főtéren, amikor a városi nemzeti bizottság épületén egy táblára figyeltem fel, melyen korabeli helyesírással a többi közölt ez a szöveg olvasható: „II. Rákóczi Ferenc e város falai között intézte nemzeti szabadságharezunknak hadvezéri és kormányzati ügyeit 1706 december — 1707 február hónapokban." Most pedig 1970 márciusában Luöko Ľudovít, a városi nemzeti bizottság elnöke, Várady Károly titkár és Vibry Viktor alelnök, a tervezési bizottság elnöke a vnb többi dolgozójával együtt végzi a .kormányzati ügyeket", és minden bizonnyal olyan jól, hogy nem kell szégyenkezniük a nagy előd emléke előtt. KOMLÓSI LAJOS — Rimaszombatban tagja voltam a néhány évvel ezelőtt még országos hírű ifjúsági-ligás együttesnek. Néhány idényen keresztül a jelenleg Mexikóba készülő Vladimír Hrivnák mellett játszottam a közvetlen védelemben, majd Feled kerületi bajnokságában szereplő csapatában játszottam. Innen kerültem be még az elmúlt esztendőben is a Gömöri Hírlap által összeállított „év csapatába". Az idén már nem kezdtem meg az alapozást volt egyesületemben. Jelenlegi beosztásommal ez sehogyan sem egyeztethető össze. De azért a labdarúgással sem szakítottam végérvényesen. Dobócán a járási bajnokságban szereplő együttes edzéseit irányítom heti egy-két alkalommal. Ezzel is azt szeretném elérni, hogy az ifjúság jobban megkedvelje a mezőgazdaságot. Bízom benne: Dobócán nemcsak az elnök lesz fiatal... A rendhagyó kérdés ezúttal is utoljára marad. Mik az újdonsült elnök tervei, vágyai? — Azt hiszem, vágyaim azonosak a Dobócai Efsz tagjaiéval. Olyan eredményeket szeretnénk elérni, hogy minden szövetkezeti tag elmondhassa rólam, s a többi fiatalról: Jó kezekbe került az örökség. HACSI ATTILA