Új Szó, 1970. április (23. évfolyam, 76-101. szám)

1970-04-09 / 83. szám, csütörtök

Kl TÖRŐDJÖN A TANONCOKKAL ? Egy szakszervezeti ankét nyomán < - iS Säfc.ül IÉ A pozsonyi Slovair vállalat repülőgépei nagy segítséget nyújtanak a tábori íárás földműveseinek is. Mintegy 14 000 hektáron végzik el az ősziek trágyázását. !§• Londa felv. — CSTK) Harcunk lényege és küldetése MINÉL JOBBAN távolodunk 1968-tól, annál jobban igyekeznek egyesek a feledés homályába meríteni a jobboldali opportunista és antiszocialista erők tevékenységét, mely tevékenység a Csehszlovák Szocialista Köztársaságot a katasztrófa szélére sodorta. Minél jobban mögöttünk marad 1968, néhányan egyre hangosabbak, mondván, hogy a pártnak nemcsak a jobboldali veszély, de a baloldali veszély ellen is harcot kell folytatni. Teszik ezt legtöbbször úgy, hogy a baloldali és jobboldali veszély közé egyenlőségi jelet tesznek. A kérdés ilyen felvetésénél azonban „szépséghiba" csúszik be, többen megfeledkeznek arról, hogyha egy veszély ellen harcolni akarunk, akkor szükséges világosan megfogalmazni, hogy miben rejlik maga a veszély, mivel és hogyan veszélyezteti a párt egységét és a párt politikájának megvalósítását. Pártunk a jobboldali veszély ellen azért tud ma a párton belül, és az egész társadalomban többé-kevésbé eredményesen harcolni, mert a jobboldali veszély lényege hovatovább pontos megfogalmazást nyert. Ma már mindenki tudja, hogy a jobboldali törekvés lényege a párt vezető szerepének felszámolásában, a munkásosztály szerepének tagadásában, a proletár nemzetköziséget a nacionalizmussal és a sovinizmussal történt helyettesítésében, a gazdaság területén a központi irányítás és tervezés likvidálásában és nem utolsó sorban hazánknak a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országokhoz fűződő barátságának a tudatos felszámolásában rejlik. Világos, hogy az ideológiai fronton ezeken az alapkérdéseken keresztül kell a pártnak megvívni harcát azok ellen, akik a fent említett ideológiai deformációk hordozói, többek között ezekre az alapvető kérdésekre várnak a párt szervei feleletet és világos marxista állásfoglalást a párttagságtól a tagkönyvcserével kapcsolatos beszélgetéseken is. Nézzük meg most azt, hogyan lehet a „baloldali veszély" lényegét minősíteni. Feltehetjük a kérdést, talán „baloldali veszély"-nek nevezhető az, ha a párttagság nagy része levonva a tanulságokat az 1968-as eseményekből, igényli azok eltávolítását a funkcióból, akik 1968. augusztusa előtt és után a jobboldali opportunizmus platformján álltak és az antiszocialista erők szövetségesei lettek? „Baloldali veszély"nek lehet-e minősíteni azt, ha a párttagság nagy része a demokratikus centralizmus és a pártfegyelem következetes megszilárdítását és a párt vezető szerepének következetes érvényesítését igényli, ha bátran és következetesen védelmezi hazánk és a Szovjetunió, valamint a többi szocialista országhoz fűződő baráti internacionalista kapcsolatainkat? Azt hiszem, ezt még rosszindulatúlag sem lehet „baloldali veszély"nek minősíteni. Fel kell tenni a kérdést úgy is, hogy van-e a pártban olyan számottevő erő, mely vissza akarna térni a Novotnýldőszak adminisztratív irányítási módszereihez, vagy az 1950-es évek deformációihoz? Véleményem szerint erre egyértelműleg csak azt válaszolhatjuk, hogy ilyen erő a pártban nincs! A párttagság óriási többsége ma is úgy tekint 1968. januárjára, mint szociális^ ta társadalmunk fejlődésének logikus és törvényszerű következményére, mint mérföldkőre, mely egy nagy lehetőséget adott a párt kezébe a deformációk és azok okainak felszámolására, a párton belüli demokrácia elmélyítésére, arra, hogy a párttagság többsége alkotóan részt vállaljon a párt politikájának kialakításából és végrehajtásából. Január lehetőségét kínálta annak, hogy a 20 évvel ezelőtt megkezdett utat sikeresebben járjuk. Hogy e lehetőséget nem használtuk ki, hogy a januári politika pozitív koncepciója csorbát szenvedett az elsősorban a pártban levő opportunista, valamint az általuk szabadjára engedett antiszocialista erők tevékenységének tulajdonítható. MINT MINDEN FOLYAMATBAN, a jelenlegiben is létezik egy bizonyos baloldalinak mondható radikalizmus. Ez azonban, szerintem, csak válasz arra a jobboldali radikalizmusra, melynek tanúi voltunk a társadalmi élet minden területén 1968. augusztusa előtt, sőt augusztus után is. (Üldözése azoknak, akik védelmezték a csehszlovákszovjet barátságot, a munkáskáderek válogatás nélküli eltávolítása, ártatlan emberek megbélyegzése és sokszor halálba kergetése stb.) Az úgynevezett baloldali radikalizmus megnyilvánulása aszerint csökken, amilyen mértékben csökken a jobboldali opportunizmus befolyása. Akik még mielőtt a párt leszámolt volna a jobboldali opportunizmussal, máris két fronton, két főveszély ellen akarnak harcolni, többnyire olyan emberek, akik nem szívesen beszélnek a jobboldali opportunista és antiszocialista erők 1968-as tevékenységéről, de ma is az unalomig emlegetik és felnagyítják az elmúlt 20 év hibáit, anélkül, hogy legalább egyszer megpróbálnák őszintén megfogalmazni saját viszonyukat a párt jelenlegi politikájához. Ismerek jó tollforgató embereket, akik 1968. augusztusa óta, sajnos, még nem találtak elég időt arra, hogy megbélyegezzék mindazt a deformációt, melyet a jobboldali opportunista és antiszocialista erők mesterkedése! hoztak létre ebben az országban. Ám a „baloldali veszély" ellen harcolni akarnak. Céljuk világos: elterelni a figyelmet a jobboldal ellenť harcról és egy újabb lehetőséget adni arra, hogy megtarthassák pozíciójukat, hogy időt nyerjenek és „átteleljenek". Erre a szándékra Husák elvtárs szavaival kell válaszolni, aki azt mondta: ahol a munkásosztálynak tavasz van, ott a jobboldali, antiszocialista erőkre hosszú tél vár. Mert azért a párt egészséges erői is levontak ám egy és más következtetést és tanulságot az 1968-as eseményekből. Megtanulták, hogy bátran kell hallatni szavukat a párt politikájának védelmére. VÉGÜL MÉG EGY problémáról. Sokan azt mondják, hogy nem lehet a párttagságot csak 1968-as magatartásán keresztül megítélni. Tény, hogy a marxisták—leninisták mindig az egész embert nézik, hibájával és érvényeivel együtt. Többek között ebben is különbözünk az úgynevezett „emberarcú" szocialisták"-tól. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy az 1968-ban tanúsított magatartást egyszerűen kiradírozzuk. A párt 1968-ban legnagyobb válságát élte át. Amikor mindenkinek alkalma volt megmutatni igazi arcát, bizonyítani ideológiai fejlettségét. Hogy ezt ki hogyan bizonyította, azt nem lehet egyszerűen elfelejteni. Voltak, akik tévedtek és tévedésüket munkával helyrehozhatják. Voltak viszont olyanok, akik nem félrevezetettek, de félrevezetők voltak. Ezeknek nincs helyük a pártban. VARGA JÁNOS A Rimaszombati Járási Szakszervezeti Tanács néhány hónappal' ezelőtt ankétot rendezett a hatáskörébe tartozó 8 tanonciskolában. Kétszáz űrlapot osztottak ki a tanoncok között, s az űrlapokon hét kérdést tettek fel. Az ankét névtelen volt. úgyhogy mindenki őszintén és előítéletek nélkül írhatta meg véleményét. A kérdések a többi között az ellátás, lakás, jutalmazás, szabadidő, a nevelő és a mester eljárása körüli problémákra vonatkoztak. A kérdezés módja nem tette ugyan lehetővé, hogy az ankét eredményét általánosítható következtetések levonására használják fel, vagy átfogó képet nyerienek a tanoncok helvzetéről, viszont lehetővé tette olyan problémák felszínre jutását, amelyek a szakszervezeti tanács előtt eddig rejtve maradlak. A gyakorlatban az ankétban felmerült problémák kiindulópontul szolgáltak vizsnálatok lefolytatására és ennek alapjáu a tanonciskolái viszonyok feltárására. Tehát nem az ankét maga leplezett le számos fogvatékosságo'. hanem a gondos vizsqálat. Az ankét első tanulságaként tehát leszögezhetjük: hasonló akcióknak akkor van értelmük és kellő eredményük, ha a megismerés forrásául nem tartluk kizárólag csak a kitöltött űrlapokat, hanem az ürlapakciót csak kiindulópontul használjuk fel gondos helyszíni vizsgálat lefolytatására. A fentieket nem szabad úgy értelmezni, mintha szükségszerű lenne a bizalmatlanság aziránt, amit az űrlapokra írtak. Távolról sem. Hiszen az ankét során felmerült panaszok mind igaznak bizonyultak. De véleményünk szerint kevés lenne, ha csupán a panaszokra és a tanoncok által látott problémákra szűkítenénk le a jelentős idő- és energiaráfordítást jelentő munkát. Ilyen esetben ugyanis megoldhatnánk egy-egy panaszt, elintézhetnénk a tanonciskola sportfelszerelési tárgyakkal való ellátásának problémáját, vagy valamely nevelő megdorgálását, de nem jutnánk tovább — képtelenek lennénk orvosolni a hibák gyökerét, s választ adni a kérdésre: ki, s hogyan törődjék a tanoncokkal. A Rimaszombati Járási Szakszervezeti Tanács nem formális módon látott hozzá a tanoncok kérdésének megoldásához. Az ankét értékelése után különbizottság szállt ki a tanoncközpontokba és a panaszok kivizsgálásával egyidőben felmérte a helyszínen az általános viszonyokat is. Azután tanoncaktívát szerveztek, amelyen nyilvánosan értékelték az akciót. Utána a vállalatvezetőségekkel folytattak tárgyalásokat a hibák kiküszöbölésére javasolt intézkedésekről. Az Intézkedések valóraváltását ellenőrizték. Végül — s erre ezekben a napokban kerül sor — negyedév múltán ismételten ellenőrzik a helyzetet, nem tapasztalható-e visszaesés, s nem újultak-e fel a régi hibák, nem keletkeztek-e újak. A tanonciskolái viszonyok néhány mozzanata talán érzékelteti, mennyire szükséges volt a helyzet alapos felmérése: | A vendéglátóipari tanonciskola •• internátusában például reggel fél nyolckor el kellett hagyni az épületet. Azoknak a tanulóknak, akik gyakorlati munkára jártak és délutáni műszakban dolgoztak, egész délelőtt nem volt hol tartózkodniuk. Csavarogtak a városban. Egyszerű ostobaság — mondhatnánk. Valóban az. A helyzet rendezése érdekében azonban nem elég, hogy a délutánosoknak helyet biztosítanak — ami meg is történt —, hanem a fontos az, hogy ilyesmi ne történhessen meg a jövőben. Elvégre a tanoncotthon vezetőjének tudnia kellett erről. Hogyan történhetett meg mégis, hogy a gyerekeket kizárták az épületből? Miért kellett járási szintű szakszervezeti fórumról jönnie annak a „lökésnek", amely rendezte a viszonyokat? 2

Egy másik tanonciskolában a • gyerekek elégedetlenek voltak az étellel. A kiszálló bizottság megállapította, hogy az előírásokat betartják ugyan, az orvos aláírja minden nap az étrendet. Tehát formális hiba nem történt. Viszont megállapították azt is, hogy az orvos csak az étrendet írta alá, de meg nem kóstolta az ételt, a hozzávaló nyersanyag ellenőrzése sein történt meg és az ételmintákat sem rakták el ellenőrzésre. Ismét: fentről, a szakszervezeti tanácstól kellett vizsgálatnak jönnie, hogy az egészségügyi ellenőrzés formaiságára fényt derítsen. A tanonciskolái ellenőrzés megelégedett azzal, hogy megnézte, ott vannak-e az aláírások az étlapon. Miért kellett fentről jövő embereknek rájönni arra, amire a helyszínen könnyen rájöhettek volna? > 3

A Hnúšťa-Likier-1 Vegyiművek • tanonciskolájában az egyik nevelő durván bánt a lányokkal, viselkedésével gyakran zavarba hozta őket, sokaknak kibírhatatlanná te'tn az inii>rnátusi életet. Úgyszólván miridefiki tudott erről a lehetetlen maga t a ľ irt-, ró 1 az internátusban. De ismét císak kívülálló volt képes úgy figyelmeztetni erre a'vállalatvezetőséget, hogy annak eredménye is legyen, s az illető nevelőt eltávolítsák az iskolából. Jeífémző, hoev a vállalat igazgatója őszintén meglepetten értesült a helyzetről és igen erélves Intézkedéseket hajtott végre. Megbízott abban, hogy azok az emberek. akiknek szolgálati kötelessége a rendezett viszonvok fenntartása a tanonciskolában, látván a helyzetet, saját hatáskörükben azonnal megfelelő intézkedéseket tesznek, vagv jelentik a visszásságokat. És pnnto^-ui ez az, ami nem történt meg. finnen az, akinek a gondja, nem végezi" íóI a munkáját. Vagi/ talán nincsenek megfelelően kijelölve az eqyes ilo^g^kért felelős emberek kötelességei, s ezért felsőbb szakszervezeti szervnek kell a vállalat igazgatója előtt felderíteni a helyzetet? ň A tanulóknak majdnem minden tanonciskolában fogalmuk sem volt arról, mennyi zsebpénz vagv (utalom jár nekik. Az ankét során többen panaszt tettek, hogy kevés zsebpénzt kapnak, ami hazautazásra is alig elég. Csak ismerőseik, felsőbb osztályosok és barátok elbeszélései alapján sejtették, hogy talán több pénz járna nukik. De felelősségteljesen, egyértelműen senki sem mondta ezt meg nekik. Lehet, hogv a beiratkozáskor — amikor a sok újdonság özönében az ilyesmiről megfeledkezik a 14 éves kezdő — tettek említést a tanoncoknak a juttatásokról, de ki emlékszik arra? Az ilyen hanyagság a legjobb feltétele annak, hogy a tanoncoknak járó pénz kezelői VÍSSZHéljenek lehetőségeikkel. Felmerül a kérdés: miért nem tesznek erről említést a tanoncok a legilletékesebb, legközelebbi vezetőnek? Miért csak a névtelen ankétlapon merik bejelenteni? Bebizonyosodott, hogy azért, mert az illetékesektől nem kaptak egyértelmű, világos felvilágosítást. Ez érthető. De érthető a járási államügyészségnek is. Hasonló példát többet sorolhatnánk fel. A szakszervezeti tanács beavatkozására rengeteg olyan intézkedést tettek a tanonciskolákban, amit már rég, saját hatáskörben, saját belátásuk szerint megtehettek volna. Például az egyik helyen csak olyan „apróságról" volt szó, mint a pingpongütő vagy a futball-labda, amire volt is pénz, lehetőség ls, csak éppen nem vették meg. Apróság? Tudjuk, mit jelent egy tizenöt-tizenhat éves gyerek számára a „bőr"! Ezt ne tudná egy tanonciskola nevelője vagy vezetője? Ostobaság! Tudja. csak nem szerzi be és a járási szakszervezeti tanács vállalatvezetőségen át beterjesztett követelésére van szükség ahhoz, hogy megvegyék. A józan ész ilyesmire, úgy látszik, kevésnek bizonyult. Befejezésül engedjen meg az olvasó egy katonai szolgálatból vett hasonlatot. Ezredünkhöz egyszer a minisztériumból ellenőrzésre jött e«y tábornok és sok magas rangú tiszt. A közkatonákat is megkérdezték, észlelnek-e valami hibát, bajt, ml nyomja a lelküket. Felsorakoztunk és jött a tábornok. Fejemben átvillant a „most aztán megmondom" és lepergettem a szám"-; visszásságot, amit tapasztalia

m. Aiinvi volt azonban, ami a lelkemet nyomta, hogy röviden, tömören — mert katonáéknál így kell — azt egyszerűen nem lehetett megfogalmazni. Ahogy a tábornok közeledett felém, fogalmaztam, hogy egy mondatba tömörítsem a mondókát és a sok bajt, viszont látnom kellett, hogy azért nemcsak bajok vannak szakaszunkban. Amikor azután a tábornok rám szegezte szemét és aránylag nyájasan megkérdezte, van-e panaszom, csak ennyire voltam képes: „Tábornok elvtárs, néhány hibától eltekintve minden rendben van." Attól tartok, hogy számos vállalatban a tanonciskolái viszonyok ellenőrzése a fenti katona-példa módján folyik. Egyszeri ellenőrzéssel sehol sem lehet megoldani a problémákat, de mégcsak felismerni sem. Rendszeres felülvizsgálatra van szükség ezekben a kérdésekben. És nemcsak kívülről, hanem és mindenekelőtt szolgálati síkon. A kötelességek pontos leszögezése, a feladatok teljesítésének feltétlen megkövetelése, a megfelelő emberek helyes megválasztása a tanonciskolák vezetésében — de nemcsak ott — elengedhetetlen. Ahol így tesznek, ott nem történhetik meg, hogy a tanoncok a „Mi a véleményed a politikai életről?" kérdésre egymás után azt írják: „Nem érdekel a politika." Pedig érdekli őket. Ugyanis éppen a róluk való gondoskodás és törődés vezetőik legalapvetőbb politikai nevelőmunkájal És ez a rimaszombati ankét második és legfontosabb tanulsága. VILCSEK GÉZA