Új Szó, 1970. április (23. évfolyam, 76-101. szám)

1970-04-30 / 101. szám, csütörtök

SEBES TIBOR RIPORTSOROZATA A Rhodesia elleni gazdasági szankciók többsége Zambiát is sújtotta, hiszen rézexportját addig a rhodesiai vasutak révéén főként a mocambique-i Beira kikötőjén keresztül bonyolította le. Akkoriban egy ideig néhány óriásrepülőgéppel a tanzániai főváros, Dar es-Salaam kikötőjébe szállították a zambiai rezet — azonban a nagy költségek ellenére is csupán a rézexport 3 százaléka jutott így ki az országból. A Tanzániából Zambiába vezető 1300 kilométeres országútnak azóta csak egy kis részét sikerült korszerűsítéssel használhatóvá tenni, a főként kínai hitellel építendő Tan-Zam vasút pedig még csupán a tervezésig és a helyszín kijelöléséig jutott el öt év alatt... Nemes valuta Rhodesiának Kaunda elnök kormánya nehéz választás előtt állt 1966ban, hogy az exportjának 95 százalékát képező rezet kivigye az országból. A Katangán és Angolán át vezető Benguelavasút felújításával lehetővé vált évi 200 ezer tonna kiszállítása, de kétszer-háromszor ennyi még fennmaradt... Zambia végül is kénytelen volt megalkudni sorsával, és nemes valutával fizetni ellenséges déli szomszédjának, Rhodesiának, hogy a rhodesiai vasúton eljuttassa rezét a világpiacra. De szüksége van még rézkohóinak a rhodesiai elektromos áramra és szénre is. A Lusaka közelében épülő kafuei erőmű turbinái 1971-ben adnak először áramot, s a zambiai rézbányák akkor majd nem függnek olyan nagymértékben a rhodesiai Kari ba-erőműtől. A Rhodesiából behozott szenet pedig már az idén hazai bányákból pótolják. Egyelőre azonban Zambiának kereskednie kell Rhodesiával, s így kerülnek a lusakai üzletekbe rhodesiai, sőt dél-afrikai áruk, egyenesen a Cairo Roadon kirakodó rhodesiai rendszámú teherautókból. A Viktória-zuhatagnál, a Zambezin átívelő hídon fényképeztem a Rhodesiából érkező vasúti szerelvényeket, amelyek Salisburyből Lusakába tartottak ieponyvázott vagonjaikkal. A hídon a Zambia Airways autóbusza vitte át a Lusakából idáig repülőgéppel érkező utasokat a túlsó, rhodesiai parton épült Victoria Falls repülőtérre. Onnan a rhodesiai légitársaság gépével indulhattak tovább Salisburrybe, vagy Johannesburgba... Itt az útjelzőtáblák pontosan tudatják velünk, hány mérföldre állunk a rhodesiai va^y a dél-afrikai városoktól, amelyeket egyébként közvetlen iárcsázással hívhatunk bármelyik zambiai telefonállomásról. Zimbabwei gerillákkal Az összképhez tartozik az a találkozás is, amelyre a Viktória-zuhatagtól jónéhány kilométerre, a Zambezi északi partja közelében, a ZAPU nevű zimbabwei ellenállók — így nevezik magukat a Rhodesiában bevetésre kerülő partizánok — egyik őrhelyén került sor. Ez zambiai területen fekszik, ahonnan jól látható a folyó déli partján vezető rhodesiai járőrösvény. Másfél óra alatt két helikopter és egy repülőgép húzott el a folyó felett — rhodesiai és dél-afrikai őrjáratok ... Zambia nem akadályozza a partizánok akcióit, s Kaunda elnök, aki korábban „tyúktolvajoknak" tartotta ezeket a gerillákat, megváltoztatta véleményét. A zimbabwei gerillák ugyanis olyan eredményesen működtek Rhodesiában, hogy a Smlth-rezsím kénytelen volt dél-afrikai katonaságot hívni segítségül. Ez viszont új helyzetet teremtett. Korábban a Zimbabwe-partizánok szakasznyi, sőt századnyi csoportokban keltek át a Zambezin, de így könnyebben rajtuk ütöttek. Most egyenként, vagy kettesével szivárognak be Rhodesiába, ahol jelenleg nem a fegyveres harc, hanem a politikai felvilágosítás a fő feladatuk! De azért a rajtaütések sem ritkák. Éppen akkor büszkélkedtek a ZAPU lusakai rádiójában, hogy a rhodesiai Victoria Falls repülőterén a partizánok felgyújtottak két délafrikai helikoptert... Zambia tehát elmozdult a „félútról", ha ezt a kifejezést politikájukra alkalmazzuk. Megnyirbálta a rézövezet külföldi trösztjeinek hatalmát, saját erőművet épít Kafuenál, megkezdte a gazdaság, s a közoktatás zambianizálását és bázislehetőséget nyújt a rhodesiai Smith-rezsimet támadó partizánoknak. ... A lusakai városi könyvtárban Zambia történelmével foglalkozó könyveket böngésztem, s ott bukkantam a mohó gyarmatosító Cecil Rhodes utolsó szavaira: „Vajon megváltoztat ják-e majd az ország nevét?" — kérdezte halálos ágyán Rhodes, akiről a Zambezi folyó két partján kreált két angol gyar matot elnevezték. Észak-Rhodesia nevét hat évvel ezelőtt a zambiaiak letörölték Afrika térképéről. Azóta Zambia nemcsak az ország névét változtatta meg, politikáját is messzire fordította Rhodes örökségétől... Vége Mintha nem is afrikai városban lennénk. A lusakai bankházak árnyékában. IA szerző f elvétele j Iparunk potenciális lehetőségei 0 Jelentős szovjet megrendelések 0 Bútor-konjunktúra következik # Csodálatos a cseh üveg A

z átlagember az I. brnói nemzetközi közszükségleti ipar vásárt szemlélve gyakran felteszi a kérdést: vajon miért volt szükség erre? Hiszen a nagy külkereskedelmi vállalatok az őszi vásárra úgyis minden évben elküldik képviselőiket és termékeiket a morva metropolisba. A hazai külkereskedelmi szakemberek erre a kérdésre legtöbbször olyan magyarázatot adnak, ami a laikust is meggyőzi arról: kellett az ilyen típusú vásár is, szükség volt a közszükségleti cikkek nemzetközi seregszemléjére. Említsünk meg néhány adatot a leglényegesebbek közül. Elsősorban is gyors ütemben fokozódik hazánkban a közszükségleti cikkek kivitele és behozatala. Amíg ennek az árucsoportnak a részaránya külkereskedelmünkben 1955-ben még csak 7,8 százalékot tett ki, tavalyelőtt már meghaladta a 12,5 százalékot. Köztudomású tény, hogy hazánk gazdasági fejlődése jelentős mértékben — mondhatnánk azt is, hogy döntően függ a külkereskedelmi tevékenységtől. Az utóbbi években a közszükségleti cikkek importjának jelentős fokozódása és az export elég kedvezőtlen ingadozása miatt világossá vált, hogy a jövőben az eddiginél többet kell tenni a külkereskedelmi mérleg kedvezőbb alakulása érdekében. A brnói tavaszi vásárt ennek az igyekezetnek a jegyében rendezték meg. Közszükségleti cikkeinket szemlélve lépten-nyomon felteszi az ember a kérdést: vajon miért csak itt, a reprezentációs vásáron láthatók a kiváló minőségű termékek. Vajon az üzletek polcairól miért tűnnek el oly gyorsan? Sokszor feltették a kérdést például a bútoripari vállalatok képviselőinek is. Ugyanis máiévek óta az a helyzet, hogv amilyen sokféle, esztétikailag jóval állagon felüli a választék az ilyen seregszemléken, olyan szegényes a kínálat a bútorüzletekben. Arra a kérdésre, miért kevés a bútor, a leghíresebb üzem, az interier-Prága (13 országba exportálja termékeit) képviselője így felelt: „A meglevő termelő kapacitást a faipar csak felében-harmadában használja ki. E téren a fejlett tőkésországok termelő tevékenységét kellene tanulmányoznunk, ahol a legtöbb munkát éppen a legkorszerűbb gépeknek „adják". Magyarán megmondva ez azt jelenti, hogy: üzemeltetik őket, mégpedig nem egy-másfél műszakban, hanem a napnak mind a huszonnégy órájában . . ." Itt már az ipar potenciális lehetőségeinek kihasználásáról van szó. L

egnagyobb forgalma kétségkívül a ,,B" pavilonnak volt, ahol a bútorokat állították ki. Űgy látszik, hogy a világszerte megnyilvánuló konjunktúra most hazánkat is elérte. SIKERES VÁSÁR UTÁN Szemet-lelket gyönyörködtető látvány volt például a sok műanyag felhasználásával készült hálószoba-garnitúra — a prágai Interier készítette — csak egy „kicsinység" hatott diszharmonikusan: az ár. Harmincezer koronája bútorra kevés családnak van. A szocialista országok többségének jelenléte révén láthatóvá vált, hogy a KGST országok mind nagyobb súlyt helyeznek a közszükségleti cikkek gyártására. A szocialista országok között jelentős üzletkötések történtek. Hazánk külkereskedelmi vállalatai például a szovjet külkereskedelmi szakemberekkel több százmilliós üzletet kötöttek. Ennek értelmében a Szovjetuniótól 200 000 méter gyapjúszövetet és 2 millió méter más textilanyagot vásárolunk. Ezenkívül még 65 000 tranzisztoros rádiókészülék (1 millió tartalék elemmel), 50 000 tv-vevökészülék és jelentős számú foto-felszerelést biztosítottunk a Szovjetunióból a hazai piac számára. A megkötött egyezmény értelmében Csehszlovákia 18 millió pár bőrlábbelit, 7 millió pár gumicipőt, jelentős mennyiségű üveget, porcelánt és bútort szállít a Szovjetuniónak. A vásáron megint bebizonyosodott, hogy jelentős mennyiségű olyan nyersanyaggal rendelkezünk, amelynek feldolgozásában hazai szakembereinknek komoly tapasztalataik vannak. Ha ehhez még hozzászámítjuk a hagyományokat is, nem kell csodálkoznunk, ha a vásáron a külkereskedelmi vállalatok dolgozói (pl. az üvegés kerámiai anyag eladásánál) hétszámjegyes — tehát milliókban kifejezhető — üzletkötésekről számolnak be. Vagy említsünk meg egy másik ágazatot — a hangszergyártást. A fa, a fém — de még inkább a szaktudás — a hangszergyártásban kitűnően gyümölcsöztethető. Kár, hogy az ágazat fejlesztését évtizedeken keresztül elhanyagolták, így kapacitás hiányában a Hang-' szergyártó Vállalat még H dollárral fizető vásárlók részére is csak évek múlva tudja teljesíteni a megrendeléseket. Érdekes, hogy az érdeklődőket <;z se riasztja el a vásárlástól. Szívesen várnak, mert tudják, hogy a csehszlovák gyártmányú koncertorgonák, dzsessztrombi- ' ták, zongorák és fúvóshangszerek minőség tekintetében mindmáig a legjobbak. A látottakon eltűnődve az embernek az az érzése: nem hiába építettük oly gyors ütemben az ötvenes években a nehézipart. Az akkori igyekezet — most már gyümölcsözhetne. Egy példa a sok közül: Mint a múltban már több ízben is, a ružomberoki textilgyár gazdasági vezetői most szintén figyelembe vették e körülményt. Olyan terméküket hoztak a nemzetközi vásárra, amelyek a legigényesebb érdeklődő — külföldi érdeklődő — tetszését is megnyerték. Jól tudták, hogy a piacon mutatkozó áruellátási nehézségek — átmeneti jellegűek. Tudják — és ezt már más textilgyárakban is „felfedezték", — hogy már a közeljövőben meg kell kezdeni a harcot a vevő megnyeréséért. Ipari ország vagyunk — úgy véljük, hogy ez a megállapítás a többi ágazatra is vonatkozik. Azt, hogy Brnóban éppen az időn rendezték meg az 1. nemzetközi közszükségleti ipari vásárt, az ország lakossága életében bekövetkezett változások tették szükségessé. Fokozódott a lakosság vásárlóképessége, de egyúttal a közszükségleti ipar termelőképessége is alaposan megnövekedett. A lakosság igényei kielégítésére vágyik, az ipar viszont termékei anyagi realizálását tartja szem előtt. E kettős igényből jött létre ai vásár. Hogy iparunk mire „képes", milyen mennyiségű terméket tud gyártani? Hadd feleljenek e kérdésekre a következő adatok: Az utóbbi húsz év alatt a bútoripar 14-szeresére növelte termelését. Ma háromszor annyi textilt gyártunk, mint két évtizeddel ezelőtt (pedig már annak idején is textil nagyhatalom voltunk). 1968-ban 33 millió darab konfekciós ruhát gyártottunk, bőrlábbelit pedig 53 millió párt állítottunk elő. 1960 és 1968 között a közszükségleti cikkek mennyisége a piacon 44 százalékkal növekedett. Ezek az adatok sok mindent c elárulnak, de elsősorban arról tanúskodnak, hogy fokozódtak az igények. Ez a körülmény tette szükségessé a tavaszi nemzetközi vásár megrendezését. rr. M.J Visszaszerzik hírnevüket A rimaszombati járásban a Vöröskereszt sajószárnyi helyi csoportja még nemrég is jó hírnévnek örvendett, a legjobbak közé tartozott. A 155 taglétszámú csoportnak jól kiképzett egészségügyi csapata is volt, amelynek orvosa dr. Kálmán, vezetője pedig a felesége volt. A körzeti és járási versenyeken mindig kitettek magukért, habár soraikban nemcsak fiatalok, hanem nagymamák — Sintajné, Grelákné stb. — is akadtak. Összehangolt, összetartó kis kollektíva volt ez akárcsak az egész helyi szervezet. Tavaly aztán hirtelen a szervezet munkája visszaesett. — Dr. Kálmánék elköltöztek, és ez hatással volt az egész szervezet, de különösen az egészségügyi részleg munkájára — mondja Tóth Istvánné, aki egy év megszakítással 1960 óta tölti bs az elnöki tisztséget. Elhallgat. Nem azért, mintha kifogyott volna az érvekből, hanem hogy megkavarja a készülő ebédet, majd így folytatja: — Nem akarok kibúvót keresni, de a helyi szervezet viszszaesésében nagy szerepet játszott a tavalyi álarcosbál... — Az álarcosbál? — Igen. Tizenkét elsősegélytáskával rendelkezünk. Ezeket időnként fel kell tölteni kötszerrel, orvossággal, mert másképpen mit sem érnek. Évente mintegy 200 esetben nyújtunk elsősegélyt. Az álarcosbál bevételéből akartuk a táskákat feltölteni. Megígérték, hogy engedélyt kapunk a bál megrendezésére, a hnb tanácsa is úgy döntött. . . Mit mondjak? ... lóvá tettek bennünket. Egy másik lömegszervezet rendezte meg, és így a bevétel is az övék volt. Lehet, hogy sértődöttség is közrejátszott, tény az, hogy a helyi szervezet felbomlóban volt. . . Az elnöknő a „volt" szót külön hangsúlyozza. Nem véletlenül. Egyéves tétlenség után ismét munkához fogtak. Eleinte nem akarta Tóth Istvánné elvállalni az elnöki tisztséget, azonban a tagság kérelmére maradt, és munkához is fogott, persze nem egyedül, hanem a tagsággal együtt. Igaz, hogy a 155 tagból csak 105 maradt meg. Egy-két hónap és a régi taglétszámot ismét elérik, sőt az is lehet,- hogy felülmúlják. — Az idei álarcosbált az ifjúsági szervezettel közösen rendeztük. Az 5000 korona tiszta bevételt megfeleztük. Az első dolog volt, hogy kötszert, orvosságot vásároltunk. Megünnepeltük a nőnapot és három orvosi előadást is tartottak részünkre — mondhatom sikerrel. Az idén az o—* ••» -écilieyi csapatot is ren'ib'i tesszük.*. Hogy az egészségügy szivfi.^yük. a ta.pok akarnak tanulni és lépést tartani a fejlődéssel, ezt bizonyítja, hogy a községbe 70 magyar, és 11 szlovák nyelvű „Népegészség" jár. A helyi szervezet vállalta a temető rendben tartását és négy idős emberhez önkéntes ápolónőt akarnak küldeni, ősszel pedig egy színdarab betanítását tervezik. — Véradók is akadnak a lagok között? — Igen. Több rendszeres véradónk is van. Valahogy azonban úgy tűnik, hogy a véradásra nálunk nem fordítanak kellő gondot. Tavaly is több mint 30 jelentkezőnk volt, és az utolsó pillanatban telefonáltak, hogy a véradás időpontját elhalasztják, és azóta sem értesítettek, hogy mikor lesz. A sajószárnyi Vöröskereszt helyi szervezetének ténykedésével kapcsolatban néhány szóval meg kell emlékezni az elnöknőről is. Ez a kétgyermekes, negyvenegynéhány éves asszony az állami gazdaságban dolgozik. Ápolónő szeretett volna lenni, de a sors másképp hozta. Tagja a hnb-nek, a Vöröskereszt járási ellenőrző bizottságának. Nemrég elvállalta a helyi könyvtárosi tisztséget is a mintegy 1000 kötetet tartalmazó könyvtárban. Hogy jut mindenre ideje, ezt csak ő maga tudja. Egy biztos, szívvel-lélekkel csinálja. /" múltbeli hírnevük visszaszerzését tűzték ki maguk elé. Bíznak abban, hogy a Kálmánházaspár helyett ta'álnak maid megfelelő segítséget NÉMETH JÁNOS IV 30.