Új Szó, 1970. április (23. évfolyam, 76-101. szám)
1970-04-23 / 95. szám, csütörtök
AZ ELÉN A HELYZET VÁLTOZATLAN A Sparta befogta a 1 rnavát • A Slávia létfontosságú győzelmet aratott Az I. labdarúgó-liga ujabb hétközi lordulójában az érdeklődés a bajnoki címért és a kiesés ellen folyó küzdelem felé fordult. Mivel a Slovan Zsolnán, a Trnava pedig, — nagy meglepetésre —, otthon vesztett egy-egy pontot, maradt négy fordulóval a befejezés előtt a pozsonyi csapat négy pontos előnye. A remekül hajrázó Sparta pontszámbin már beárte a bajnokot, s egyelőre csupán gólaránya miatt szorul mögé. A kiesési fronton a Slávia, — elsősök ban Veselý érdeméből, — nagyon értékes győzelmet aratott, előnye jelentős, nyugodtan nézhet a liga-idény vége felé. Az Ostrava és a Gottwaldov csapata már mögötte van... 1:1 (0:0) Žilina Slovan Zsolna, 14 ÜDO néző, játékvezető Fiala, góllövők: Chobot, illetve Móder. A kezdeti nagy hazai nyomást kiállta a vendégek védelme, s a jól védő Vencel segítségére sietett a kapufa is. Szünet után a zsolnai csapat Pažický beívelése és Chobot lövése nyomán vezetésre tett szert, de négy perccel a befejezés előtt Móder, akit csak a második félidőre tettek be, kiegyenlített. A felázott talajon nem alakult kl valóban jó játék, de a Slovan megtizedelt csapata így ls derekasan tartotta magát. Az eredményt a megfigyelők igazságosnak minősítették. 1:1 (0:1) Trnava Teplice Trnava, 8000 nézS, játékvezető Kalaš, góllövők: Švec, illetve Zalud. Meglepetésre a vendégek szerezték meg a vezető gólt, s a kiegyenlítés nagyon sokáig váratott magára. Adamec nélkül nem volt elég átütőerős a hazai csatársor. Az egyenlítő gól után valóságos tűzijáték alakult kl Sedláček kapuja előtt, de Dobiáš les miatt érvénytelenített gólján kívül más említésreméltó esemény már nem adódott. A trnavai csapat tehát elszalasztotta a felzárkózási lehetőséget. Ostrava Sparta Ostrava, 18 000 néző, játékvezető Ondrušek, góllövő Jurkanin. Annak ellenére, hogy a vendéglátók együttese az idény legjobb teljesítményét nyújtotta, nem volt valóban esélye a minden csapatrészében, de különösen védelmében lényegesen jobb prágai csapat ellen. A válogatott jelöltjei közül Migas játszott a legjobban, de jurkanin meg Veselý teljesítménye is nagyra értékelhető. A Sparta tehát nagy sikerrel folytatja az üldözőversenyt. Trenčín Bohemians 0:1 (0:1) 5:1 (2:0) Trencsén, 2000 néző, játékvezető Mácha, góllövök: Benedik (2), Nagy, Schwarz, Bartovič, illetve Findejs. Mutatós játék nem alakult kl, mert a hazalak kissé könnyen vették a találkozót és nagyon sok kecsegtető helyzetet hagytak kihasználatlanul. A prágai zöld-fehérek alig-alig Igyekeztek, beletörődtek sorsukba, amely Ismét a II. ligát jelölte ki jövőbeli küzdelmeik helyéül. Ott kell megkeresniük az újabb felemelkedés lehetőségét, útját. A trencséni csapat még ilyen arányban is feltétlenül rászolgált a győzelemre. Csatársorában a fiatal és roppant tehetséges Benedik hívta fel magára a figyelmet, aki szinte állandóan izgalmi állapotban tartotta a vendégek védelmét. 2:0(1:0) Slávia Kladno Prága, 15 000 néző, játékvezető Jelinek, góllövő: Veselý és Knebort. A kiesési rangadó mindvégig Jobb csapata a Slávia volt, amely különösen Veselý révén veszélyeztetett sokat. A győzelem egyik fő részese ö volt. A kladnóiak csupán a Slávia vezető gólja után kísérleteztek támadással, de abban akkor sem volt átütőerő. Fr. Veselý, röviddel a VB előtt ismét bebizonyította, hogy formája felfelé Ível, s Jozef Marko nyugodtan számíthat szereplésére. 2:1 (2:1) 1970. IV. 23. inter Gottwaldov Pozsony, 3000 néző. Játékvezető: Paulovič. Góllövők: Szikora (20. perc), Szikora (40), illetve Urban (45). Nem volt küzdelmes, drámai a mérkőzés. A vendégek félénken, Pelét kitüntették Brasilia város tíz éves fennállása alkalmával rendezett ünnepségek keretében 200 brazil állampolgárnak adományozták a „Rio Branca" brazil állami kitüntetést. Köztük volt a világ egyik legjobb futballistája, Pelé Is. óvatosan játszottak, míg a hazaiak kevés lendülettel és ugyanannyi szellemességgel. Inkább az első félidő hozott színvonalasabb labdarúgást. Igaz, kevés volt az akció, a kapuralövés, de Szikora és Ondrášek egy-két szép alakítása tapsra ragadta a nézőket. Az első Inter-gól előtt az ekkor még nagy kedvvel játsző Ondrášek becsapott két védőt, középre adott és Szikora elegáns fejessel megszerezte első tavaszi gólját. Szikora labdarúgó-művészetét dicséri a második gólja is, amikor egy szabadrúgásnál Šolín legurította neki a labdát, s ő 25 méterről, félmagasan nagy gólt „ragasztott" Jurásek kapujának bal sarkába. Talán nagyobb arányú ls lehetett volna az Inter győzelme, de a kétségkívül nagy jövő előtt álló fiatal Luprich feleslegesen sokat cselezgetett, önzőén játszott; tiszta gólhelyzetekben veszítette el a labdát. Az is igaz viszont, hogy l:0-ás hazai vezetésnél egyenlíthetett volna a Gottwaldov: Malits az üres kapu mellé gurította a labdát. Egyébként nem volt olyan szoros a mérkőzés, mint azt az eredmény mutatja. Nyilatkozatok — Békéšský, a Gottwaldov együttese: „Elégedett vagyok az eredménnyel. Sajnos, többre nem képes csapatom. Az Inter védelme lyukas volt." Kacsányi: „Nagyobb arányú győzelmet nem érdemeitűnk volna. Csak az első félidő elégített ki. Később érdektelenül játszott a csapat. Szikora, Šolín és a gottwaldov! Urban játéka tetszett." (tomi) VSS Lok. Košice váltotta fel, de ez sem segített. Végül is döntetlenül végződött a derby, amelynek jó színvonala, helyenként magas Irama volt. Remekelt mindkét védelem. A vendéglátóknál Desiatnik, Pivarník, Strausz és Pollák, a vendégeknél Móder emelhető ki, de a Lokomotívában általában mindenki jó teljesítményt nyújtott. Valeš játékvezető apró hibákkal vezette a mérkőzést. (Battaj A TÁBLÁZAT ÁLLÁSA: 1. Slovan 26 14 10 2 33:13 38 2. Trnava 26 13 8 5 50:21 34 3. Sparta 26 14 6 6 37:22 34 4. Inter 26 11 8 7 39:26 30 5. Lokomotíva 26 11 7 8 33:20 29 6. Teplice 26 10 9 7 24:17 29 7—8. VSS 26 9 9 8 30:28 27 Dukla 26 9 9 8 30:28 27 9. Trenčín 26 8 9 9 32:24 25 10. Prešov 26 8 9 9 20:21 25 11. Žilina 26 9 7 10 32:36 25 12. Slávia 26 6 10 10 26:39 22 13. Ostrava 25 5 11 10 18:28 21 14. Gottwaldov 26 7 S 13 26:40 20 15. Kladno 26 5 714 22:51 17 16. Bohemians 26 2 9 15 19:57 13 0:0 Kassa, 15 000 néző. játékvezető: Valeš. Telt ház várta a helyi rangadó résztvevőit. A hangulat paprikás volt a két szurkoló tábor heves szócsatákat vívott. Az első félidőben kiegyensúlyozott játékot láttunk. Feltűnt, hogy a VSS csatársorában gyenge napot fogott ki Daňko, Dojčák és Hoholka. Mindkét oldalon akadtak veszélyes helyzetek, de igazi gólszaga egyiknek sem volt. Szünet után a Lokomotíva került némi fölénybe. Csatársora gyors és ötletes játékot produkált. Móder, a mezőny legjobbjává nőtte ki magát és jól játszott az újoncnak tekinthető Boros is, akit pedig Pivarník őrzött. Ondo, Gyurek, Hric és Knapp ls többet nyújtott az átlagosnál. A 60. percben Dojčákot Boros A 27. forduló szombaton lebonyolításra kerülő, s a televízió képernyőjén is megjelenő Sparta Praha—Trenčín mérkőzéssel kezdődik. (16 ó.j Vasárnap ez lesz a folytatás: Teplice—Slávia, Kladno — Žilina, Slovan—VSS, Lnkomotíva — Inter, Gottwaldov— Ostrava, Bohemians— Prešov. A vasárnapi mérkőzések is 16 árakor kezdődnek. Sajátos ünneplés Bobby Charlton, az Észak-Irország felett 3:1 arányú győzelmet aratott angol válogatott újdonsült csapatkapitánya úgy ünnepelte századik válogatottságát, hogy csapata harmadik gólját lőtte. A Wembley stadionban 100 000 néző előtt lebonyolított mérkőzésen az angol válogatott mindvégig jobb volt, s a hatalmas nézősereg szűnni nem akaró ünneplésben részesítette a szerény, de nagyon népszerű csatárt. A brit bajnokság jelenlegi állása: 1. Anglia (2 mérkőzésből 3 pont), 2. Skócia (1 mérkőzés, 2 pont), 3. Wales (1 mérkőzés, 1 pont) és 4. 6.-Írország (2 mérkőzés pont nélkül). Zágrábban a helyi Dinamó barátságos mérkőzésen látta vendégül a Benfica Lisszabon együttesét, s felette Lamza, valamint Lali góljaival 2:0 arányú győzelmet aratott. Tömegjelenet a gottwaldovi kapu előterében. Jobbról a harmadik Szikora, aki egy nagyszerű fejesgóllal, meg egy ritkán látható, jól sikerűit lövéssel biztosította csapata győzelmét a „cipőgyáriak" együttese felett. (Alexy f elv. j A FEHÉR SPORT EREDMÉNYEI Olaszország nemzetközi teniszbajnokságának küzdelmei már a második fordulónál tartanak. Nagyon jól szerepelt a csehszlovák Kodeš, aki a spanyol Gisbertet fektette kétváilra, Holubová és Neumannová viszont vereséget szenvedett ellenfelétől. Érdekesebb eredmények (fér- * * • fiak): Kodeš—Gisbert 6:3, 6:3, 6:1, Pilics (jugoszláv)—Dent (ausztrál) 4:6, 3:6, 6:2, 6:1, 6:3, Orantes (spanyol)— McMillan (délafrikai) 7:5, 8:1, 8:6, Bowrey (ausztrál)—Pletrangell (olasz) 5:7, 6:2, 6:3, 6:0, Nastase (román) — Gowen (francia) 6:0, 6:2, 7:9, 6:2. va (szovjet)—Bassi (olasz) 6:0, 7:5, Wade (angol)—Glorgi (olasz) Nők: Mellville (ausztrál) — Austin (amerikai) 6:3, 6:1, Morozo6:1, 6:1, 6:2, Walkden (dél-afrikai) —Fretz (amerikai) 6:4, 7:5. A sportfogadás hírei A ŠPORTKA 16. játékhetének nyereményelosztása: 1. húzás: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 3 nyertes, á 16 220 korona, III. díj: 4S62 nyertes, á 320 korona, IV. díj: 79 570 nyertes, á 40 korona. 2. húzás: 1. díj: nincs nyertes, II. díj: 59 nyertes, á 16 010 korona, III. díj: 3938 nyertes, á 345 korona, IV. díj: 68 915 nyertes, á 35 korona. * * » A MATES nyereményelosztása: I. díj: 7 nyertes, á 87 035 korona, II. díj: 768 nyertes, á 1190 korona, III. díj: 21992 nyertes, ä 70 korona. * * » A SAZKA nyereményelosztása: I. díj: 7 nyertes, á 8545 korona, II. díj: 151 nyertes, á 620 korona, III. díj: 1587 nyertes, á 90 korona. A jövő héten Bournemouthban kezdődnek Nagy-Britannia nemzetközi teniszbajnokságának küzdelmei. A következő játékosokat emelték ki: férfiak: Roche (ausztrál), Okker (holland), Hewitt (dél-afrikai), El Shafei (egyiptomi), Co* (angol). Nők: Court (ausztrál), King (amerikai), Jones (angol), Heldmann és Casals (amerikai). Két válogatott erőpróba A magyar labdarúgó-válogatottra a közeljövőben egy-egy érdekes erőpróba vár. Május 2-án 17 órakor Lengyelország, május 16-án 17.30 órai kezdettel a VB-re készülő Svédország nemzeti tizenegyét fogadja. A sérülések nem kímélték meg az új szövetségi kapitány, Hoficr József legénységét sem, úgyhogy Bánkúti, Becsei, Pusztai és Karsal helyére más játékosokat kell igénybe vennie. Jelenlegi kerete a következő: Tamás és Rothermel (kapusok) — Vellai, Páncsics, Fejes, Noskó (hátvédek) — Dunai III., Vidáts, Halmosi, Konrád (középpályások) — Szabó Sándor (szombathelyi). Fazekas, Bene, Somogyi, Máté, Dunai 11., Kocsis (csatárok). Az NB I küzdelmei e hét végén a következő mérkőzésekkel folytatódnak: Csepel—Haladás, Bp. Honvéd—Dunaújváros, (mindkettő szombaton) Diósgyőr—0. Dózsa, Videoton—MTK, Tatabánya—Vasas, Rába ETO—Komló, Pécs—SZEOL, Ferencváros—Salgótarján. TIZENÖT ORSZÁG ÚJDONSÁGOK A kerékpárosok idei találkozója május 12-én kezdődik a Prága— Karlovy Vary útszakasszal és május 26-án Berlinben hirdetik ki a 15 útszakaszból álló Békeverseny győztesét. A 15 ország „porfelhőlovagjai" összesen 1978 kilométeren át tapossák a pedált. Az előző években — egyegy esettől eltekintve — a Békeverseny távja 2000 km-en felül volt. A mai szabályok szerint a napi táv nem lehet több 200 km-nél, az egész versenyé pedig 2000 kilométernél hosszabb. Ez alól a szabály alól csak az utolsó útszakasz a kivétel, melynek hossza 261 km. Ezért, ahol a távolság meghaladja az előírt távot a két város között, ott vonattal vagy repülőgéppel szállítják a versenyzőket egyik helyről a másikra. Így lesz ez Wroclavból Varsóba és Varsóból Plockba. Az előző évek három egyenkénti indításos versenye helyett, csak kettő lesz. Ez elegendő is ahhoz, hogy megállapítsák, ki tud önállóan, minden taktikázás nélkül „hajtani". Érdekes változást eszközöltek a csapatversenyben. Az idén nein hat-, hanem héttagú csapatok küzdenek az elsőségért, s az együttes négy (azelőtt három) tagjának idejét veszik figyelembe az értékelésnél. Mivel az Idei Békeverseny útszakaszai nem vezetnek kimondottan hegyes terepen, a szervező bizottság úgy döntött, nem lesz verseny a legjobb hegyi hajrázó címéért. MÉG MINDIG SZAjDHUZSIN Annak ellenére, hogy a Békeversenyen résztvevő kerékpárosokat csak május elején kell kijelölni név szerint, Dánia, Bulgária és Belgium már néhány nappal ezelőtt megnevezte a héttagú csapatokat. A dán névsorban található 29 esztendős K. J. Rodian, aki a tokiói olimpián ezüstérmet szerzett az országúti egyéni versenyben. A 15 ország (Anglia, Belgium, Bulgária, Csehszlovákia, Dánia, Franciaország, Hollandia, Jugoszlávia, Magyarország, NDK, Norvégia, Lengyelország, Románia, OlaszIdestova 23 esztendeje, hogy minden év májusában megrendezik az amatör kerékpárosok legnagyobb világ-versenyét, a Békeversenyt. 1948ban került sor az első találkozóra: Varsóból és Prágából (1104, illetve 872 km-es távon) egyszerre indult a két csoportra osztott mezőny. Az előbbit a jugoszláv Zorics illetve az angol Steer nyerte, ők voltak a Békeverseny első győztesei. SMOLlK ÉS A TÖBBIEK Tizenegy csehszlovák válogatott (Miloš Hrazdíra, Rudolf Labns, Karel Vávra, Ján Svorada, Ladislav Biro, Jirí Vlcek, Jiíí Háva, Jindrich Marek, Peter Hladík, Jirí Prchal és Ján Smolík) jelenleg Olaszországban készül a Békeversenyre. Előzfrteg Dudincén tartottak edzőtáborozást. A dudincei összpontosítás után így nyilatkozott Kamii Hafapka, a válogatott edzője: — A válogatott tagjai fegyelmezetten és nagy kedvvel készülnek a Békeversenyre. Nem várok tőlük csodát, de a teljesítmények alapján állíthatom, hogy nem lesznek sereghajtók. Sokan közülük, óriási becsvággyal tapossák a pedált (Smolík, Hrazdíra, Háva és ha nem jön közbe valamilyen váratlan akadály, akkor az előA BÉKEVERSENYRE ország, Szovjetunió) kerékpárosai között sok ismert versenyzőt találhatunk. Kétségkívül ezek közé tartozik a 32 esztendős Gajnan Szajdhuzsln, az 1962. évi Békeverseny győztese. Az ismét kitűnő formába lendült veterán, bajuszos Szajdhuzsintól sokat remélnek a szovjet szakvezetők. Nem az egyéni, hanem a csapatversenyben: ő lesz ugyanis a fiatal szovjet együttes „rendezője", irányítója, nagy taktikusa. Meglepetésnek számít, hogy az ugyancsak tapasztalt és nagyon jól ismert Kulibin nem tudta magát beverekedni a válogatottba. Az érdekesség kedvéért említjük meg, hogy a legjobbak közé csak egy moszkvai, Dmitrijev került. RAJTSZÁMOK A jelentkezési határidő már lejárt, így a szervező bizottság kiosztotta az egyes csapatok rajtszámait: 1—7 Lengyelország, 8—14 Jugoszlávia, 15—21 Szovjetnniő, 22— 28 Csehszlovákia, 29—35 Franciaország, 36—42 Hollandia, 43—49 Norvégia, 50—56 Belgium, 57—63 Olaszország, 64—70 NDK, 71—77 Dánia, 78—84 Bulgária, 85—91 Ro mánia, 82—98 Magyarország és 99—105 Algéria. kelő helyek egyikét is megpályázhatják. Ján Smolík igyekezetén nem is csodálkozunk, mert állítólag ígéretet kapott: ha a Békeversenyen sikeresen szerepel, elmehet profinak. Daler után tehát Smolík lenne a második csehszlovák profikerékpáros. MEGYERDI ÉS JUSZKÖ NÉLKÜL Tavaly november óta készülnek a magyar kerékpárosok a Békeversenyre. A tíz főből álló keret az európai kerékpáro sok nagy erőpróbájáig 8000 kilométert hajt, s csak ezek után, május 4-én jelölik ki az utazó hét csapattagot. A 23 évi át lagkorú együttes jobb helyezésre számít, mint tavaly. A kerettagok között nem találjuk a két legsikeresebb magyar versenyzőt, az egy aránt 30 éven felüli Megyerdit és Juszkót, akik egy-egy győzelmet arattak a Békeversenyen. A magyarok kerete (a név után az életkor, s zárójelben: hány Békeversenyen vett eddig részt): Takács Andr; 25 (3), Keserű Ferenc 24 (1), Gera Imre 23 |lj, Rajnai György 26, Fülöp József 21, Magyar Tibor 23, Pettermann József 53. Boros Pál 23, Tóth Endre 23, Zsebházi Gyula 19. (tv)