Új Szó, 1970. április (23. évfolyam, 76-101. szám)

1970-04-23 / 95. szám, csütörtök

ÁRDRÁGÍTÓK Az árbefagyasztásról szőlő múlt évi kormányrendelet legfőbb célkitűzése a csehszlovák korona megszilárdítása volt. A legfelsőbb párt- és kormányszervek a gazdasági helyzet elemzésekor jól látták, hova vezet' az árképzés szinte parttalan liberalizálása. A vállalatok szinte egymást túllicitálva emelték az árakat, aminek eredményeképpen a bérek is növekedtek. Csak éppen a termelés nem növekedett, hanem sok vállalatnál egy helyben topogott, mi több, nem egy helyen csökkent a teljesítmény. Mindezek következményeként a múlt év folyamán egyre több jel mutatott arra, hogy az infláció beláthatatlan következményekkel járhat az ország gazdaságára nézve. Ugyanis az árumennyiség stagnálása (vagy éppen csökkenése) és a bérszint aránytalan fokozódása szükségszerűen inflációhoz vezet. A lakosság nagy megelégedéssel vette tudomásul, hogy az ármoratórium a kiskereskedelemre is vonatkozik. Szociális biztonságot jelentett ez a kisember számára és az intézkedés kétségkívül politikailag is rendkívül pozitív visszhangra talált. Azt az elvet szem előtt tartva, hogy „minden intézkedés annyit ér, amennyit az elképzelésekből sikerül megvalósítani", a kormány gondoskodott az árbefagyasztás betartása ellenőrzésének hatékony rendszeréről. A nemzeti kormányok árhivatalai (és a hatáskörükbe tartozó ellenőrző szervek) rendszeres ellenőrzéseket tartanak az üzemekben és a kiskereskedelemben egyaránt. Az ellenőrzések azt bizonyítják, hogy a rendeletet nem mindenütt tartják be. A termelő vállalatoknál egyrészt a termékek árát emelték indokolatlanul, de más módon is kijátszották a kormányrendeletet. Gyakran megtörténik, hogy réges-rég elavult termékeket is besorolnak az exkluzív termékek kategóriájába, és az árképzésnél is az ilyen gyártmányokra vonatkozó előírásokat érvényesítik. A Szlovák Arbivatal vezető dolgozóinak véleménye és tapasztalata szerint az árképzési előírások se mindig felelnek meg a követelményeknek. Nem egyértelműek, sokszor félremagyarázhatók. Néhány vállalatnál megállapították, hogy a kiindulási alapnál beszámítják a termék előállításához felhasznált túlórabéreket is. A példákat tovább sorolhatnánk. A fogyasztót, a háziaszszonyt és a családfenntartót azonban inkább az érdekli, hogyan tartják be az ármoratóriumot a kiskereskedelemben. Mert az is érdekes és elgondolkoztató, hogy a március végéig ellenőrzött 60 termelő gazdasági egységben dz ellenőrök 55 milliós árdrágítást fedeztek fel. Az sem közömbös a fogyasztók előtt, hogy a vállalatokat jelentős büntetésre és az árdrágításból származó összeg visszafizetésére ítélték. A legelgondolkoztatóbb azonban az, ahogyan a kiskereskedelmi dolgozók rövidítik meg a vevőt. Az Állami Kereskedelmi Ellenőrzés dolgozói jelentős apparátussal végzik munkájukat. Szükség is van erre, mert az év első negyedében a 19 Interhotel-üzemben végzett ellenőrzés több mint elgondolkoztató eredménnyel végződött. A 88 próbafogyasztás csaknem felénél állapítottak meg árdrágítást. Száz korona értékű terméknél a pincérek, csaposok, főpincérek átlag 10 koronával csapták be a vevőt. Hasonló eredménnyel végződtek az élelmiszerüzleti bevásárlások is, és a zöldségüzletekben végzett ellenőrzések sem a kereskedők jóhiszeműségéről tanúskodnak. Ml lenne a teendő? — kérdi bizonyára a fogyasztó. A Szlovák Árhivatal dolgozói jelentős tapasztalatokkal rendelkeznek. Tudják, hogy a nagyvállalatoknál pusztán a jóhiszeműségre, állampolgári becsületre hivatkozni — elégtelen. A nagyvállalatokkal szemben — ha erre szükség van — a törvény erejével kell fellépni. Hogy a legfelsőbb pártszervek az ármoratórium betartását milyen komolyan veszik, az abból is látható, hogy az utóbbi öt hónapban a pártelnökség tagjai úgyszólván minden adódó alkalomkor hangsúlyozták: az árbefagyasztásról szóló rendelet betartását a párt teljes erejéből támogatja. Az állami szervek tehát komolyan veszik az általuk hozott rendeletet, és be is tartatják. Hosszú lista lenne a rendelet ellen vétő vállalatok felsorolása. Közöttük vanifak olyan patinás nevű és hagyományú üzemek, mint a füleki Kovosmalt, a bratislavai BEZ, a Matador, a matejovcei Tatrasmalt, a trnavai Magasépítő Vállalat és az aranyosmaróti Calex. Szinte országos méretű vita kezdődött arról, hogyan lehetne jobb belátásra bírni a tör vények ellen vétő gazdasági vezetőket. Egyesek az illetők neveinek közzétételét, állami és pártvonalon történő megbüntetésüket javasolják. Végső soron azonban majd valószínűleg csak az egész csehszlovák népgazdaság konszolidálása, megfiatalítása, korszerűbbé tétele oldja meg a problémát. A kiskereskedelemben azonban az egyéni kezdeményezéssel is sokat javíthatnánk a helyzeten. A vásárlót sokszor közömbösen hagyja az elárusítók basáskodása. Lehet, hogy fél, az is lehet, hogy nemtörődömségből tesz így. Dr. Gallo, a Szlovák Árhivatal elnöke kijelentette: az állani egész apparátusával támogatja azokat, akik az árhivatali szerveket segítik a törvény ellen vétők leleplezésében. Jogunk van tudni, hogy egy-egy termék milyen minőségi kategóriába lett sorsolva. Jogunk van ismerni, lejárt-e már egyegy termék jótállási ideje, vagy sem. £' ; szóval: jogunk van a jó ter lék vásárlására. Törvényes áron van erre jogunk. (T. M.) KÖZSÉGEINKET és városain kat járva szinte hétről hétre változásokat észlelhet az ember. Itt egy új áruház, ott egy iskola, gyalogjáró, amott egy új zöldsáv, sőt park hívja fel magára a figyelmet. Gyakran lehetünk szemtanúi annak is, hogyan, milyen lelkesedéssel végzik a társadalmi munkát az emberek — fiatalok és idősebbek egyaránt. Ha ilyesmit látok, nemegyszer eszembe jut egy ismerősöm, aki néhány évvel ezelőtt arról igyekezett meggyőzni egy heves vita során, hogy a társadalmi munkák időszaka örökre véget ért, az emberek rájöttek: nem érdemes ingyen dolgozni. Hiába állítottam neki, hogy az ingyen fogalom viszonylagos, s ebben az értelemben nem azt fejezi ki, amit ő állít. A társadalmi munkákból ugyanis az abban részt vevőknek hasznuk származik, tehát nem „ingyen" dolgoztak. Állítása helyességének igazolására — tudniillik, hogy az emberek rájöttek: nem érdemes — azt hozta fel, hogy egyre kevesebb a szocialista kötelezettségvállalás. S ez valóban igaz is volt, hiszen egy időben csakugyan nem értékeltük kellőképpen a szocialista kötelezettségvállalások és versenyek jelentőségét. A vállalások egyre sablonosabbakká váltak, értékelésük nemkülönben. Egyre kevesebbet törődtünk a kötelezettségek reális voltával, aminek következtében sok helyen meghiúsultak az egyébként őszinte szándékú elképzelések. Az is igen gyakori hiba volt, hogy divatba jöttek a hosszú időt igénylő kötelezettségvállalások, melyeknek megvalósítását a polgároknak nem volt elég türelmük kivárni. Ám időközben megváltozott a helyzet: a mozgalom reneszánszát éli, sőt újból virágzik. Hogy ez az állítás nem túlzás, annak bizonyítására elég néhány sokatmondó számot megemlíteni. A község- és városfejlesztési akció keretében csupán az elmúlt esztendőben 2,8 millió korona értéket hoztak létre Szlovákia lakosai. Hogy ez mit jelent konkrétan? Egyebek közt 37 művelődési házat, 53 új nemzeti bizottsági épületet, 88 sportlétesítményt, 52 tűzoltószertárt, 12 fürdőt, 3 egészségügyi központot stb. A szocialista kötelezettségvállalások mozgalma az anyagi értékeken túlmenően természetesen felbecsülhetetlen erkölcsi haszonnal is jár. Elég, ha arra gondolunk, hogy a közkincset akkor becsüljük meg igazán, ha létrehozásához magunk is hozzájárultunk. Például a parkok fáinak megrongáló! közt sohasem akadt olyan, aki részt vett a fák ültetésében. Aki pedig maga is részt vett az autóbuszmegálló bódéjának építésében, az bizonyára nem tudja Egy mozgalom reneszánsza közömbösen nézni, ha valaki beveri annak ablakát stb. Egyszóval a szocialista kötelezettségvállalási mozgalom hozzájárul az emberek, s főleg a fiatalság közös tulajdonhoz való helyes viszonyának a kialakításához. Ugyanakkor azt a — ma gyakran emlegetett — igazságot is segít megértetni velünk, hogy ininél kellemesebbé változtatjuk környezetünket, annál szebben fogunk élni. Mindezt az emberek nagy része már megértette. Erről nemcsak az eredmények győznek meg bennünket, hanem a nemzeti bizottsági tisztségviselőkkel s a lakossággal való beszélgetések is. A felhívásáról és eredményeiről országos hírűvé vált Jaslovské Bohunice községben (nagyszombati járás) például nem egy lakos elmondta, hogy egyáltalán nem számlálja, hány órát dolgozott le társadalmi munkában, s csak az eredményt, a létrehozott értéket tekinti mérvadónak. Pedig olyan emberekről van szó, akik a legtevékenyebbek közé tartoznak. Persze, nemcsak ebben az egy községben találkozhatunk ilyen példákkal. És ez egyben azt is jelenti, hogy egyre inkább megszűnik a mozgalomban a formalizmus. Ez viszont egyáltalán nem jelenti azt, hogy megszűnik a mozgalom versenyjellege. Annak továbbra is dominálnia kell. Egyáltalán nem mindegy például az, hogy egy község, város vagy járás győztesen kerül-e ki a versenyből. A győzelem vagy az előkelő helyezés ugyanis serkentőleg hat a lakosságra. Ráadásul a győzelem figyelemre méltó pénzjutalommal is jár — a három legjobb járás 250 000, 37 város, község, illetve körzet pedig 100 000 korona jutalmat kap a kormánytól. Külön versenyeznek a fürdővárosok. Nemzeti bizottságaink és a lakosság ma tehát ismét úgy tekint a szocialista kötelezettségvállalásokra, mint az életkörnyezet javításának egyik legbeváltabb eszközére. Ezen persze nem azt kell érteni, hogy ma már nincsenek rejtett tartalékai a mozgalom további fellendítésének, hiszen a régebbről ismeirt, s már említett hibák itt-ott még ma is felmerülnek. Olykor olyasmivel is találkozhatunk, hogy a nemzeti bizottságok azt is társadalmi munka eredményeként mutatják ki, ami egyébként nem az — például magántulajdonban levő víkendházak felépítését. A szocialista kötelezettségvállalási mozgalom fejlődésében az előző évekhez viszonyítva a legnagyobb ugrást az idei esztendő jelenti, melyben pártunk Központi Bizottsága a inunkakezdeményezés fokozására hívta fel az ország lakosságát. Erre a felhívásra a nemzeti bizottságok Mégpedig úgy, hogy a felszabadulás 25. évfordulóját szocialista kötelezettségek vállalásával ünneplik meg. Érthető tehát, hogy a nemzeti bizottságok közelmúltban megtartott járási konferenciáin nagyon sok szó esett a kötelezettségvállalásokról, melyek ezúttal főleg az alábbi pontok teljesítésére irányulnak: az életkörnyezet javítása, a magánlakásépítkezés fejlesztésének támogatása, a szolgáltatások, a kulturális, társadalmi és sporttevékenység fejlesztése, különös tekintettel az ifjúság szabad idejének helyes kihasználására, a pénzügyi eszközök forrásának létrehozása — főleg a helyi üzemek társadalmilag hasznos bővítésével, a régebben elkezdett építkezések befejezésével stb.. A járási konferenciák is igazolták, hogy a nemzeti bizottságok helyesen értékelik a szocialista kötelezettségvállalási mozgalmat és igen hatékonyan hozzájárulnak annak újraélesztéséhez. A kötelezettségvállalások teljesítése mindenekelőtt a lakosság érdeme, amely a merész, de reális célok megvalósításából tevékenyen veszi ki részét. , FÜLÖP IMRE „A sajtó, a rádió és a televízió beavatkozott a pártéletbe, kikényszerítette a pártdokumentumok közzétételét, ankétokat rendezett arról, hogy kit válasszanak, illetve kit ne válasszanak a CSKP Központi Bizottságának tagjává. Gyalázkodó kampányt folytattak az olyan párttagok ellen, akik szilárd marxista—leninista, internacionalista nézeteket vallottak. Így több ezer tapasztalt, bevált párt-, állami és gazdasági vezető funkcionáriust távolítottak el a párt szerv ékből és a közéletből, akik áldozatkész munkát fejtettek ki a szocializmusért." (A CSKP Központi Bizottságának az alapszervezetekhez és a párttagokhoz küldött leveléből) A brnói traktorgyár gépait szinte n egész világon ismerik. Felvételünkön: Japán rizsföldek tárnára készített traktorok szerelése. (F Nesvadba f elv. — ČSTK) C

súzon is csalhatatlanul érezni már a levegőben a tavaszt. Az érsekújvári járásban levő, mintegy háromezernégyszáz lelket számláló község házait puhán és melegen ragyogják be a lemenő nap aranyküllői. Míg sofőrünk vizet töltött az alaposan „szomjazó" és jócskán átmelegedett hűtőbe, egy idős emberre figyeltem fel, aki baltával vágta a fát. — jó napot kívánok — szóltam oda neki. — De ő csak a fát aprította olyan buzgalommal, mintha fontosabb dolog nem is lenne a világon. Most már csak azért is észrevétetem magam — gondoltam és még hangosabban ráköszöntem. Komótosan felnézett, egy precíz mozdulattal bevágta a baltát a tőkébe, aztán a világ legtermészetesebb hangján azt mondta: jó napot. — Nincs itthon senki? — mutattam a ház felé. — Miért, én senki vagyok? — No, nem úgy gondoltam, de hát az asszony vagy más valaki... — Az nincs. De majd jön, ha megvárja. — Sok időnk nincs ... — De aki az én házam küszöbét átlépi és nem ül le, az elviszi az álmom. — Hát akkor isten neki, fakereszt, aludjon jóll — Kisüstit, bort? — Köszönöm, egyiket se. — Hogy-hogy? — Ivás nem volt az egyezségben, csak álmothozó leülés. Egyébként se iszom. — Soha? — Soha. — Ez meg hogy lehet? Miehntfa äácôi — Miért, a bácsi iszik? — Nem én, de a vendégnek dukál. — Akkor én rossz vendég leszek. Huncut szemével tetőtől talpig alaposan megnézett, majd megkérdezte: — Kicsoda az úr, már úgy értem, mi a foglalkozása? Bemutatkoztunk. Megtudtam, hogy Michnya Józsefnek, — ahogy mondják — a falu „mozisának", vagyis filmvetítőjének a vendége vagyok. Méghozzá szívesen látott vendége. — Hányszor vetít egy héten? — Kétszer. Csütörtökön és vasárnap. — Mennnyien járnak moziba? — Az attól függ. Ha jó a film, százan, száztízen. — Milyen filmeket szeretnek az emberek? — A fiatálság a „piff-puff" filmeket, az idősebbek komolyabbat. A széles vállú, erőteljes Michnya bácsiról csak úgy ránézés után senki meg nem mondaná, hogy 1954-ben már kihevert egy infarktust, s hogy ötven éve tagja a rokkantak szövetségének — Csakugyan ötven éve? — Igen. Az első világháború után megsebesültem és 25 százalékos rokkantnak ismertek el, Horthyékat ez nem zavarta, és a második világháború idején kétszer is kivittek a frontra. Először 13, másodszor 10 hónapot szolgáltam. A Don környékén a 47 fokos hidegben azután olyan reumát szereztem, hogy hosszú ideig alig tudtam lábra állni. Cudar egy dolog a háború. A mennykő csapott volna bele, ott, ahol volt .. . Egy villanásnyi ideig tartó dudálás adta tudtomra, hogy rendben a kocsi, mehetünk tovább. Michnya bácsi az ajtóig kísért. — Ha erre jár, jöjjön be máskor is! — Biztosan bejövök, elindultunk. A kanyargós '— országutakon még többször is eszembe jutott a derűs természetű, barátságos bácsi. S jólesik rágondolni most is, mikor ezeket a sorokat írom ... (komlósij