Új Szó, 1970. április (23. évfolyam, 76-101. szám)

1970-04-16 / 89. szám, csütörtök

• • B mint gyümölcs a napfényben AZ UDVARDI ÓRIÁS N

em a legszerencsésebb dolog, ha az ember egy riportot magyarázkodással kezd. Most azonban mégis vétenem kell a bevett szokás ellen. Ha ezzel az Írással csupán egyetlen célt szolgálnék, erre „ainml szükség, viszont a cél most kettős. Két legyet szerették agyonütni egy csapásra. Egyrészt helyreigazítani a március 1-i lapszámunk hátsó oldalán közült hirecskét, amely az udvardl tyűkfarmről nagyon is a feje tetejére állított képet ad. Másrészt a valóságnak megfelelően bemutatni — már amennyire erőmből és értesüléseimből futja — a kérdéses tyúkfarmot, vagy hogy egy kicsit elszakadjak a prózai valóságtól, a udvardi óriást, azt az új, méreteiben az országban párját iltkító baromfitelepet. Hogy őriásnak nevezem semmiMi ôem követek nagyobb hibát, mint azok, akik tojásgyár néven emlegetik. A kérdéses tyúkfarmnak persze gazdája is van. Az Érsekújvári Járási Baromfiüzemi Társulás tulajdona. Hogy miért építették, mit várnak tőle, mit eiedményezett eddig, az mára következő fejezetbe illetve bekezdésbe tartozik. Michal Šúcha, az érsekújvári járási pártbizottság titkára szerint az udvardi tyúkfarm fölépítése szerves része annak a gyümölcsöző folyamatnak, -mely — hovatovább — közel egy évtizede elindult a járásban. Ezt ők a mezőgazdasági termelés szakosításának nevezik. Lényege, hogy ne teimeljen mindenki mindent, hanem egyes mezőgazdasági üzemek bizonyos termékek, illetve termények előállítására specializálják magukat. A

z udvardi óriás megszületése tehát ennek az indokolt és hasznos gondolat gyakorlati megvalósításának egyik formája. Anélkül, hogy a járás valamenyi mezőgazdasági üzeme foglalkozna tojástermeléssel, ez az egy teljesiti majd azt a feladatot, amellyel eddig a járás több mint félszáz mezőgazdasági üzeme is csak nehezen tudott megbirkózni. Szabó László mérnök, a baromfiüzemi táisulás zootechnikusa már közelebbi felvilágosításokkal szolgál. Hogy csak a leglényegesebbekre szorítkozzunk. Szerinte a szakosításnak ez a formája már igen-igen szükségessé vált. Miből is indultak ki? Abból, hogy a járás területén a mezőgazdasági üzemek húzódóztak a tojástermeléstől. Hogy miért? Azért, mert a legtöbb szövetkezetben ráfizettek a tojástermelésre. Termelni viszont kell. Az országos terv évente 22 millió tojást várt a járástól. A társulás vállalta ezt a feladatot. A járás 52 szövetkezete, a Miklósi Állami Gazdaság és a terményfelvásárlő vállalat létrehozta az Érsekújvári Járási Baromfiüzemi Társulást. Közös megegyezés alapján a mezőgazdasági üzemek egy-egy hektár föld után 300 koronával járultak hozzá a közös alaphoz. A termény felvásárló üzem viszont 1 millió koronát utalt át a társulás folyószámlájára, sőt szubvenció formájában az állam is a segítségükre sietett, így vált lehetségessé, hogy 60 millió koronás költséggel megkezdhették a tojásgyár építését. Az építővállalat jő munkáját dicséri, hogy a tervezett három esztendő leforgása alatt a terv valósággá vált. A tojóházak berendezését a magyar Komplex Külkereskedelmi Vállalat szállította. Nem szeretnék túlzott részletességbe bocsátkozni, de néhány dolgot mégis szükségesnek tartok megemlíteni. Azt például, hogyan oldották meg a takarmányszükséglet biztosítását. A telepen ma már 80 000 tyúkot tartanak. Ezeket — akármilyen minimális is a takarmányszükséglet — etetni kell. A közeljövőben, amikor a tyúktelep már teljes kapacitással dolgozik majd, több mint 100 000 tyúkot fognak itt összpontosítani. A társulásnak viszont nincs földje, amelyen takarmányt termelhetne. Van azonban a tagüzemeknek, a szövetkezeteknek. A társulás alapszabályzata értelmében a terményfelvásárlő vállalaton keresztül a mezőgazdasági tagüzemek adják a takarmányt. t E

s most valaki megkérdezhetné: Azonkívül, hogy a szövetkezetek megszabadultak a tojástermelés gondjától, mi hasznuk a társulásból. A távlati tervek szerint 1970 végétől számítva 8 éven belül a befektetett költségeknek meg kell térülniük. Ezután már évi 7 millió korona tiszta jövedelemmel számítanak, amelyből a tagüzemek — ha szabad ezt a kifejezést használnom — részvényeik arányában részesülnek majd. Még csak annyit, hogy gyakorlatilag két telep épült. Egy Csúzon, egy pedig Udvaidon. Az előbbi jelenleg még Magyarországról kapja a naposcsibéket. Itt nevelik 18 hetes korukig, innen kerülnek aztán a tulajdonképpeni tyúkfarmra. A csibeszállltási szerződés Magyarországgal viszont csak három esztendőre szól. Azután már ugyanezeket a hibrideket a nyltrai keltetőüzemtől kapják. Ez azonban az lndiferens olvasó számára már nem annyira érdekes, mint például az, hogy a tervezett tlz tojóházból fokozatosan már nyolcat betelepítettek. Az első kettőt még a múlt év őszén. A tyúkok száma azőta 80 000-re szaporodott. A baromfitelep március végéig 5 millió tojást termelt. Nem 160 000-ért, ahogyan abban a bizonyos kis hlrecskében szerepel. Azt mondtuk, hogy a mezőgazdasági üzemek nem szívesen foglalkoztak tojástermeléssel, mert ráfizettek. A tojásgyárban viszont Ilyesmiről szó sincs. Az egy tojásra jutó termelési költség jelenleg 65 fillér és eddig a tojások darabját 1 korona 20 fillérért értékesítették. Nagy dolog ez. Mégis azt kell mondanom, hogy csak részecskéje annak a nagy gazdasági átalakulásnak, ami az érsekújvári Járásban folyik. Michal Sucha elvtárs szerint ma már komolyan foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy valami hasonló lépésre szánják el magukat a sertéstenyésztés terén is. Azt forgatják a fejükben, hogy a Járás sertéstenyészetét öt helyre, mégpedig a takarmánykeverő üzemek szomszédságába összpontosítják. A magas szintű gépesítés, a szalagrendszer segítségével így a szállítási munkákat a minimumra tudnák csökkenteni, a gyakorlatban megvalósulna az, hogy a hizlaló üzem egyik végén bejönne a szemes termény, a másikon viszont a hízókkal megrakott vagonok távoznának. Rengeteg munkaerőmegtakarítást jelentene ez. Fele áron termelhetnék a sertéshús kilóját. .. A

z egyik óriás, a tyúkfarm már felépült és bizonyít. Ne csodálkozzunk rajta, ha kedvet ad a további vállalkozásokhoz. A tyúkfarm a járás vezetői és mezőgazdasági üzemei számára befejezett tény. Ma már az újabb terveket vitatgatják, gyúrják, formálják, hogy egyszer csak szépen, csendesen hozzáláthassanak gyakorlati megvalósításához. Hogy mikor? Erre bizony még nehéz lenne pontos választ adni. A gondolat azonban mégiscsak érik, érlelődik ... SZARKA ISTVÁN Sikeres lengyel gépkiállítás ÉRDEKES TALÁLMÁNYOK A GYAKORLATBAN ( CSEHSZLOVÁK EGYÜTTMŰKÖDÉSSEL KÉSZÜLT AZ URSUS-TRAKTOR LENGYELKORSZERŰ GÉPGYÁRTÁS S Z Ü L Ö K , NEVELÖK FÓRUM A A KÖZÖSSÉG FEJLŐDÉSE Érdekes kiállítást rendeztek április 6 és 16 között a lenyyel külkereskedelmi vállalatok Bratislavában a Kutlúra és Pihenés Parkjában. A lengyel gépipar legjobb termékeit állították ki, mégpedik azzal a szándékkal, hogy tovább fokozódjék ezáltal a két szomszédos ország között a gazdasági együttműködés. Ugyanis — mint az utóbbi években kiderült — a gépiparban sok olyan ágazat van, ahol még távolról sem használták ki az együttműködés adta lehetőségeket. • Ahol az kooperáció megkezdődött, ott már beérett az első gyümölcs. A Duna-parti nyílt térségen ott sorakoznak a ma már világszerte korszerűnek mondott Ursus-traktorok. A brnői Zbrojovka traktor-konstruktőrei büszkén monŕ .látják: Az Ursus gépekben az ő munkájuk is benne van. A Zetor-gyárak szSlőhelyén néhány évvel ezelőtt csehszlovák és lengyel géptervezők dolgoztak egymás mellett. Később, a termelés megkezdése után ls megosztották a feladatokat. Az alkatrészek egy részét a hazai üzemek aJlltják elő, más alkatrészeket pedig a lengyei gépgyárak. Az összeszerelést minden ország traktorgyára külön-külön végziMindez azt Jelenti, bebizonyosodott: kifizetődik az együttműködés. A kiállítás területén a hazai gépgyártás szakemberei gyakran adnak egymásnak találkozót. Az autósztráda építőit például igen érdeklik a nagy teljesítményű lengyel útépítő gépek. Valószínű, hogy sor kerül azok megvásárlására is. Sok mezőgazdasági dolgozó sajnálattal vette tudomásul, hogy a traktorok, meg a többi mezőgazdasági gépek nem eladó „hoci-nesze" alapon. Ezek vásárlásával és eladásával csak a külkereskedelmi vállalat foglalkozhat, csak azok közvetítésével lehet a ma nálunk hiánycikk számba menő gépeket beszerezni. — Pedig azonnal a nyergébe ülnék — mondotta szomorkásán az egyik Nyitra környéki szövetkezetes. Ebben nem is kételkedünk. Nem, mert azt is elárulta, hogy a szövetkezet bankszámláján hány milliós betét van feltűntetve. A belső piac helyzetének szilárdítását is jelentősen elősegíti egy-egy ilyen kiállítás. A lengyelek nagyobb mennyiségű tartós fogyasztási cikk exportálására képesek. Igen jó minőségűek például a hűtőszekrényeik, de a magnetofonok, a rádiókészülékek és a sportfelszerelések (hogy csak néhány árufajtát említsünk a sok közülj szintén konkurrenciaképesek. Külön figyelmet érdemelnek a lengyel méiőmüszerek és a számítógépek, meg az automatizációs berendezések. Az eddigi — részben Nyugatról érkezett — megrendelések arra engednek következtetni, hogy mérőműszereik például felvehetik a versenyt a legnagyobb konkurrenssel: a Marconi és a Philips céggel ls. Lengyelországban — ahogy a jelenlevő szakemberek hangoztatták — most van folyamatban az ipar átépítése, korszerűsítése. Ez az a folyamat, amelyet mi itthon általában differenciált ipartelepítés néven emlegetünk. Lényege az, hogy az ipartelepítés során a modern ágazatok fejlesztésére helyezik a fő hagsúlyt. Meggyőződésünk, hogy a szocialista országok közötti együttműködés az ipar korszerűsítését csak elősegíti. A Jelek szerint majd egy csehszlovák gépipari kiállításra is sor kerül — Lengyelországban. (ím/ A SZOCIALISTA pedagógia sok szempontból igyekszik megvilágítani a közösségi nevelés problémáját. Egyik nagyon fontos feladata a közösség fejlődése törvényszerűségeinek a feltárása és megmagyarázása. Az alapokat e vonatkozásban Makarenko rakta le, aki hangsúlyozta, hogy a törvényszerűségek önmagukban nem biztosítják a nevelőmunka sikerét. Mindig az adott, teljesen ellenőrzött gyakorlat dönti el, milyen lesz a nevelőmunka hatékonysága. Az ember társadalmiságán két momentumot kell érteni. Az ember csak más emberekkel kialakított aktuális kapcsolatában lehet egyáltalán ember, s élhet valóban emberi életet; másrészt az individium csak úgy lehet emberi egyén, ha elsajátítja és tevékenységbe foglalja azokat a magatartásformákat, eszméket, amelyeket a korábban élt egyének megalkottak. Ebből következik, hogy az egyén önmagában véve társadalmi-történeti termők. A közösségek nem egyszerűen az egyedek összegét jelentik, hanem olyan csoportok, amelyek tevékenységük során meghatározott kapcsolatba körűinek egymással, s e kapcsolatok hatására formálódik személyiségünk. A közösség tehát a társadalmi erők hatására jön létre, nem spontán erők terméke, hanem bizonyos céltudatossággal szervezett hatásrendszer. Ez fokozott mértékben vonatkozik a tanulói közösségekre is, amelyek szintén társadalmilag meghatározottak, s a társadalmi hatás koncentrált módon nyilvánul meg bennük. A pedagógus a társadalmi érdekeket, mint pedagógiai követelményeket közvetíti. A társadalom csak tígy tudja fenntartani magát és úgy tudja további fejlődését biztosítani, ha minden rendelkezésre álló, s a célnak megfelelő eszközzel gondoskodik az új generáció neveléséről. A KÖZÖSSÉG egyik legjellemzőbb vonása, hogy bizonyos szervezeti formát tükröz. A szervezeti forma mindig az adott körülményekhez, a konkrét helyzethez kötött, s a közösség fejlettségi szintjétől függ. Iskoláinkon többféle közösségi forma található, pl. osztályok, műhelycsoportok, szakkörök, kultúrcsoportok, pionírrajok, őrsök stb. Sőt feltétlenül számolni kell a baráti csoportosulásokra is. Az iskolában tehát fokozatosan kialakuló, egyre bonyolultabbá váló, egymástól függő, egymásnak kölcsönösen alárendelt közösségrendszerrel van dolgunk, mely egyre jobban differenciálódik és dinamikus jellege van. Differenciáltsága a tartalmi munka kibontakoztatása során Jön létre, s a közös tevékenység eredményeképpen válik kontakt, integrált egységgé. Ez a törvényszerűség a közösség fejlődésében világosan kifejezésre jut. Ennek kapcsán egész sor nevelési kérdés felvetődik, mint például, milyen közösségi szerkezet a legmegfelelőbb a mi oktatási és nevelési viszonyaink között, milyen funkciót töltenek be a különböző közösségi formák a tanítási óra alatt és azon kívül, továbbá, hogyan lehetne legjobban összehangolni a családot és az Iskolai közösséget stb. Itt kell röviden megemlíteni az elsődleges közösségeket. Az elsődleges közösségek alkotják valamennyi fölérendelt közösség legkisebb, működésre képes sejtjét, mely az egyén és a közösség közötti átmenetet jelenti. Tagjai állandó baráti, ideológiai, munka- és életközösségben élnek. Ezek a közösségek kisebbek az osztálynál, Makarenko szerint 7—15 tagból állnak. A legújabb tapasztalatok szerint azonban ennél kisebb létszámú közösségek (4—7 tagból állók) is eredményesen dolgozhatnak. E közösségek akkor működnek a legeredményesebben, ha homogének, azaz egykorú gyermekek a tagjai. Pedagógiai megfontolásból azonban a heterogén közösségek működését is elő kell mozdítani. A közösség fejlődésének további nagyon fontos Jegye a progresszív önkormányzó képesség törvényszerűsége. Az önkormányzatban szinte döntő szerep Jut az aktívának. „Aktíván azokat a növendékeket értjük — mondja Makarenko —, akik szívükön viselik az intézet ügyét és feladatait, részt vesznek kulturális és klubmunkában". Az aktíva hagyományőrző, minden téren előtte Jár a többieknek, azétrt velük szemben minden téren nagyobb követelményeket támasztunk. Ök veszik át elsőnek a pedagógus által támasztott követelményeket és azok megvalósításán munkálkodva betöltik a pedagógus irányító szerepét. A TANULÖ akkor válik aktivistává, ha a közösségben ható törvényszerűségeket magáévá teszi, azok szellemében önállóan és alkotó módon cselekszik. Tervszerű pedagógiai irányítás mellett egyre nehezebb feladatokat lát el, s egyre bonyolultabb együttélési szabályokat sajátít el, melyek belső erőként, irányító elvként hatnak. Az önállóság növekedésével nő a szabadság, de a felelősség is. Az önállóság nem spontán módon, hanem céltudatos nevelés útján alakul ki. Az aktivisták egyre nehezedő feladataik végrehajtása közben nőnek fel, és újabbnál újabb, mindig bonyolultabb kapcsolatokba kerülnek egymással. A legfontosabb nevelési feladatok egyike, hogy minden közösségi tagnak legyen valamilyen, erejéhez mért közösségi feladata. A pedagógusnak tehát az a feladata, hogy létrehozza a közösség minden tagját átfogó kapcsolat- és tevékenységrendszert. Csak így lehet létrehozni követelményt, mely minden jól működő közösségben a kialakított kapcsolatokon alapul. Az aktivisták számának növekedésével, a munkaterületek gyarapodásával differenciálódik a közösség szerkezete, létrejönnek a vezető szervek minden közösségi fokon (az elsődleges közösségektől az osztály-, iskolai szakkörökön keresztül a pionírközösségekig) és az önkormányzati szerveken keresztül létrejön az önkormányzás képessége, mely a közösség fejlettségének a leglényegesebb vonása. Minden közösségnek alapvető létformája a fejlődés. A fejlődésben szakaszokat különböztetünk meg. E szakaszok abban különböznek egymástól, hogy változik bennük a követelést támasztó és irányító pedagógus, valamint az ifjúság önirányító szerepe. A fejlődés első szakaszában „még minden közösségben feltétlenül szükség van az ellentmondást nem tűrő formában nyilvánított követelésre. A követelés fejlesztésének második foka akkor áll be, amikor egyik aktivista a másik után a mi pártunkra áll... (a pedagógus vagy más irányító pártja). Végül a harmadik szakasz, amikor már maga a közösség követel." (Makarenko). Ennek a harmadik szakasznak a jellemzéséhez Makarenko még hozzáteszi, hogy a fejlődés eredményének legmagasabb foka, „amikor az egyén önmagával szemben ugyanazt követeli, mint a nevelő". A nevelés során felmerül a kédés: hol kezdődnek a vázolt szakaszok, melyik fejlődési fokon, és hol fejeződik be a fejlődés? Erre megközelítő pontossággal ezt lehetne válaszolni, hogy „az iskoláskorú tanulók közösségeinek fejlődése folytonos és szakaszos is, spirálvpnalú, melyben legalább három nagyobb fázist (alsó tagozatos, felső tagozatos, középiskolai időszakok), s azon belül több szakaszt, mint minőségi fordulópontot találunk." (Szvétek S. 1965). AZ ELMONDOTTAKBAN felvázoltuk a közösség fejlődésének legfontosabb törvényszerűségeit, melyek ismerete ugyan önmagában nem elég a nevelőmunka sikeréhez, de a nevelési gyakorlatban a hozzájuk való alkalmazkodás fokozhatja a közösségkialakító és formáló munka tudatosságát, s ezen keresztül eredményességét. KULACS DEZSŰ