Új Szó, 1970. március (23. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-01 / 9. szám, Vasárnapi Új Szó

JUBILÁL A SZLOVÁK NEMZETI SZlNHÁZ [m -a N 6/3 rájának, mellyel a modern szlovák opera elindult európai hírű hódító útjára. A prózai részlegben is merész kísérletezések születnek: Capek után Arthur Millert is felfedezik a szlovák közönségnek, majd utána S. de Beauvoir és 0'. Casey egy-egy müve is színpadra kerül. Új, tehetséges, fiatal színészekkel erősödik a társulat, hiszen úgyszólván egyszerre bukkan fel Kráioviőová, Huba, Pántik, Záborský, Dibarbora, Valach, Chudík és mások, akikkel együtt a színház már a legigényesebb feladatok megvalósítására is képes. Az ígéretes kezdetet sajnos, nem követte sikeres folytatás. Az ötvenes évek politikai légköre a színházra is rányomta bélyegét, s annak ellenére, hogy 1953-ban megalakul a második pozsonyi színház, az Üf Színpad is, éveken keresztül nem láthat rangos előadást a fővárosi közönség. Az első biztató jelek 1954ben bukkannak fel, amikor a Windsori víg nők Zachar rendezésében 200 előadást ér meg, s az operaházban pedig Jan Cikker Juro Jánošíkja talál rendkívül kecl.e^ő fogadtatásra. Az 1955-ös év nagy eseménye a párizsi TNP színház vendégjátéka, Gerard Philippel az élén. S néhány hónap múlva megnyílik az új, korszerű Hviezdoslav Színház és ezután az opera és a színiegyüttes ís önálló helyiséggel rendelkezik. A következő évadban a Szlovák Nemzeti Pillanatkép az idei évadban be m itatott Km ber tragédiájáról {/,. Grftberová és L. Haveri). J. Vavro felvételei ligy értékes felvétel: Andrej Bagar Goldoni: A legyező cimü komédiájában. Partnere: Karol Machata. Fél évszázad Thália birodalmában Fennállásának ötvenéves jubileumát ünnepli a Szlovák Nemzeti Színház. 1920. március 1-én, a volt Városi Színház színpadán, megvalósult a szlovákság évszázados álma; a többi fejlett nemzethez hasonlóan nekik is lett reprezentáns színházuk. A politikai és társadalmi viszonyok a színház megalakulásában és tevékenységében is tükröződnek, más szóval: Thália „szentélyének" létrajötte viszonylagos társadalmi jólétet igényel, gondoljunk csak Periklész korára Görögországban, vagy több évszázaddal később I. Erzsébet és XIV. Lajos uralkodásának idejére Angliában, illetve Franciaországban. A mai formájához hasonló színház az iparosítás rohamos fejlődésével és a városok kialakulásával egyidőben jött létre. Kezdetben a dúsgazdag kereskedők, később a politikai hatalomra törekvő, s azt megkaparintó polgárság adományaiból kezdtek működni az első színházak. Közép-Európában az elmaradott gazdasági viszonyok következtében ez a folyamat a 19. század első felében érlelődött tettekké: a már eddig működő gyér számú műkedvelő színiegyüttesek után a század elején Csehországban, majd néhány év múlva Magyarországon is megalakult a Nemzeti Színház. A szlovák polgárság még a magyarországi viszonyok között is aránylag gyenge volt, nem tudta felvenni a versenyt tehetősebb konkurrenseivel szemben, távolról sem tudott szert tenni olyan gazdasági pozíciókra, mint a csehek a németekkel szemben, s emiatt nem tudták hathatósan támogatni a szlovák kulturális életet sem. Az igazság érdekében azt is hozzá kell tennünk, hogy — enyhén szólva — a magyar uralkodó körök sem fejtettek ki aktivitást a nemzetiségek kulturális életének felkarolása érdekében. így a szlovák kultúra színvonalas fejlődése csak az első Csehszlovák Köztársaság megalakulása után valósulhatott meg. E kis történelmi kitérőt azért tartottuk szükségesnek, hogy megvilágítsuk, miért csak viszonylag ilyen későn, századunk első negyedében alakult meg a Szlovák Nemzeti Színház. Ám a nem éppen kedvező történelmi hagyatékot nem volt könnyű felszámolni. 1919 novemberében megalakult ugyan a Szlovák Nemzeti Színház Társulása Vavro Srobár szlovákiai megbízott irányításával, de az akkor jórészt német és magyar ajkú újdonsült szlovák fővárosban nem volt sem hagyománya, sem embere a szlovák színjátszásnak. Ezért itt is, mint a kultúra és a tudomány számos területén, cseh származású személyeket kértek fel közreműködésre. Leszerződtették a Kelet-csehországi Színtársulatot, ez az együttes kezdte meg működését Pozsonyban 1920. március 1-én. Az első ünnepélyes bemutatón Smetana operáját, a Csók-ot adták elő. Nem sokkal később „prózai" premierre (Mrštik: Maryša), sőt balett-bemutatóra is sor került (Délibes: Coppélia). Az első színházi évadban (mindössze négy hónapig tartott) 67 bemutatót tartottak (26 színmű, 20 opera, 19 operett és 2 balett) s már ez is világosan elárulja, hogy kezdetben a színvonallal nemigen törődtek. Ennek ellenére a kezdeti lépés sikeres volt, mert megfelelő talajt készített elő a szlovák színházkultúra felvirágoztatására. Nem egészen három évvel a színház megalakulása után a társulat élére a tehetséges, cseh származású színművész, Oskar Nedbal került, akinek első lépése volt, hogy fiatal szlovák színművészeket szerződtetett a társulathoz, éspedig /. Borodáčot, O. Borodáčovát, A. Bagart és később rendezőként V. Jamnlckfjt. Az ő nevük egybeforrt a színházzal, hiszen kimagasló érdemeket szereztek a hivatásos szlovák színművészet megalatül az operaegyüttes ís. 1925-ben került sor az első szlovák opera ősbemutatójára (J. B. Bella: Wieland Kovács). A színház jövője szempontjából nagy jelentősége volt a pozsonyi Zenei és Drámai Akadémia megnyitásának (1925), melynek feladata volt a szlovák színészutánpótlás nevelése. Ezekben az években több neves színházi társulat vendégszerepelt Pozsonyban (a moszkvai MCHAT; Burian D 34-es színháza], s korszerű játékuk jótékonyan befolyásolta a vendéglátó társulat további működését. 1932-ben az együttes kettéválik: külön szlovák és cseh társulat alakul. A két együttes profilja is különböző: a szlovák részleg elsősorban klasszikus hazai és külföldi művek bemutatására törekszik, a cseh társulat viszont elsősorban kortársdrámairodalom színpadravitelével kísérletezett. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a bécsi színházak szinte hetente vendégszerepeltek a szlovák fővárosban, akkor elmondhatjuk, hogy a pozsonyi közönség bőven válogathatott a különböző műfajú színházi előadások között. Mégis a sikeres előrehaladás ellenére sokáig hiányzott egy valóban kiugró előadás, amely eseményt jelentett volna, legalább szlovákiai méretben. S ha végignézzük a pozsonyi színház első köztársaságbell repertoárját, csak egy ilyen nagy visszhangot kiváltó, elsőrangú előadást találunk, P. Zvon: Boldogultak bálját, melyet a tehetséges V. Jamnický tanított be. Az operaegyüttes két európai jelentőségű bemutatóval is büszkélkedhet: Wagner: Tristan és Izoldájával, valamint Sosztakovics: Orosz lady Macbethjével, amely egyúttal európai ősbemutató is volt. 1939-ben a cseh színművészek kénytelenek voltak elhagyni Pozsonyt, de politikai okból több szlovák színész is távozásra kényszerült (Bagar, Gregor, Meličková). Sokan közülük aktívan részt vettek az ellenállási mozgalomban. A. Bagar megszervezi a Frontszínházat, amely kis falvakban és gyakran az erdőkben új erőt, lelkesedést öntött a fasizmus ellen küzdő harcosokba. 1945 tavasza: a felszabadulás, a lendületes újrakezdés időszaka. Április végén „A forradalom és harc költészete" címmel forró légkörű irodalmi esttel nyitotta meg kapuit a színház, majd utána még ebben az évadban számos szovjet és szlovák szerző — Siinonov, Puskin, Pogodin, Karvaš, Králik — müvét is bemutatták. 1949-ben nagy esemény volt az Operában: ekkor volt a premiere E. Suchoň: Örvény című opeSzlnház is szélesre tárta kapuit a neves külföldi és hazai szerzők előtt: Rómeó és Júlia, Optimista tragédia, Ivanov, Haramiák, Pillantás a hídról, Éjféli mise mind egy-egy jelentős állomása a már európai színvonalúvá fejlődött színháznak. A társulat új tagokkal erősödik, ekik közül különösen Króner, Filőik és RomanCik nevét kell megemlíteni. Ám érzékeny veszteség is éri a színházat: az ötvenes évek végén eltávozik az élők sorából J. Borodáő és A. Bagar ... 1962-ben megnyílik a Kis Színpad, ahol elsősorban mai szerzők — Mrožek, Havel, Albee, Pintér, Osborne és mások műveit mutatják be. Rövid visszapillantásunk során nem feledkezhetünk meg a szlovák szcenográfia fejlődéséről sem, mely valójában csak a felszabadulás után tette meg első tapogatódzó lépteit és ma már, különösen L. Vychodil jóvoltából, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy világhírnévre tett szert. Az ötvenéves Szlovák Nemzeti Színház ma kétségtelenül a legrangosabb szlovák színházi társulat és néhány előadásával határainkon túl is elismerést szerzett. Mégis talán nem leszünk ünneprontók, ha a jubileum kapcsán néhány hiányosságról is szót ejtünk, melyek a további eredményes munka kerékkötőivé válhatnak. Véleményem szerint a színháznak még ma sincs hozzáértő közönsége, amely egy-egy arra érdemes bemutatót rangos eseménnyé avatna. S ez a tény még a legtehetségesebb színészt is befolyásolja, s könnyen a rutinmegoldás és az elszürkülés felé vezeti. Nyílt titok az is, hogy az operaegyüttes előadásainak látogatottsága rendkívül alacsony, ezért a legjobb szólistáink és rendezőink továbbfejlődésük érdekében külföldi szerződéseket vállalnak. Remélhetőleg az elkövetkező évadokban sikerül kialakítani a Kis Színpad profilját, s ezzel együtt talán a Színház hozzáértő törzsközönségét is. Nem lehet szó nélkül elsiklani afölött sem, hogy az utóbbi időben hiányoljuk a Szlovák Nemzeti Színház színpadán az ifjúsági és gyermekelőadásokat, melyek évekkel ezelőtt közkedveltek és látogatottak voltak. Ezek a hiányosságok azonban eltörpülnek a színház fél évszázados működésének sikerei mellett. S ezek az eredmények biztosítják azt, hogy a Szlovák Nemzeti Színház a jövőben is rangjához méltó színvonalon képviseli majd odahaza és külföldön a szlovák színházkultúrát. SZILVÁSSY JÓZSEF kulásában és sikeres felzárkózásában az európai színvonalhoz. A színházban ezután felváltva játszottak szlovák és cseh nyelven. Sikeres lépéseket tettek az eredeti szlovák drámairodalom felkarolása érdeké ben is. Már az első évadban színre vitték az akkori szlovák irodalom jeles személyiségének, Jozef Gregor Tajovskýnak két egyfelvonásosát; a Bűn és a Szolgálatban címűt. 1925ben pedig V. Jifikovský rendezésében bemutatták P. O. Hviezdoslav monumentális drámai alkotását, Herodes és Herodias-t, amellyel a társulat bebizonyította, hogy már igényes színművek eljátszására is képes. S ekkor tehetséges szlovák drámaírót is felfedeztek Ivan Stodola személyében. Első színpadi bemutatkozása (Miniszter urunk), majd röviddel utána (A számadó felesége) is osztatlan sikert aratott. A húszas évek végén komoly lépéseket tettek a legismertebb külföldi színpadi alkotások bemutatása érdekében. Shakespeare és Goethe művei után 1926-ban Madách Imre remekműve, Az ember tragédiája került színre Hviezdoslav fordításában és V. Jifikovský rendezésében. Jelentős fejlődésen ment keresz-