Új Szó, 1970. március (23. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-04 / 53. szám, szerda

Sebes Tibor1. JUDA OROSZLÁNJÁVAL NIGÉRIÁBAN Nigéria függetlenségének első évtizedében sohasem szűkölködött kíváncsi külföldi újságírókban. A „biafrai háború" harminc hónapja alatt pedig az újságírói Igazolványt viselő külföldiek éppen elég gondot okoztak a lagosi kormánynak ahhoz, hogy ne adjon könnyen vízumot a sajtó embereinek . Az Ikeja reptér is megér egy misét. .. Nem a szerencsén, hanem az irántunk érzett szimpátián múlt, hogy a negyedik napon, vasárnap reggel, Addisz Abebából történő továbbutazásom órájában telefonáltak; felvehetem a vízumot, mely az Imént érkezett kábelon Lagosből. S hogy ez milyen megkülönbőztetően kedvező elbírálást jelentett irántam, azt csak később ismertem fel, amikor fuda Oroszlánjának fedélzetén, — vagyis az etióp légitársaság gépén — két amerikai újságíróval repültem Nigéria felé. Tizenketten ültünk a 140 személyes gépen, amely-Khartúmon és Lagoson át Accrába tartott. De csupán két afrikai és jómagam Igyekeztem Lagosba, nőbe az utasok valamennyien oda készültek. Hetekig vártak hiába a beutazási engedélyre, hát megpróbálják ezt a „szomszédban", Accrában beszerezni. Vagy ahogyan az egyik amerikai — egyébként néger — kolléga mondta: „Accrában kivárni a kedvezőbb időket". Addig pedig a lagosi Ikeja repülőtér is megér egy riportot, néhány felvételt teleobjektívval az ott veszteglő felségjel nélküli segélyszállító repülőgépekről, a sátorlapok alatt tornyosuló ládahalmazokról j hogy miért nem jutnak el az „éhező biafraiakhoz" ?) és a közelben sorakozó MÍG vadászgépekről. Majdnem kitessékelték Lagosból... Néhány perccel később azonban az útlevélvizsgálók — hiába az érvényes vízum, s a külön külügyininisztériumi engedély! — engem is visszatessékeltek. Elvették az útlevelemet, repülőjegyemet, megragadták bőröndömet s Juda Oroszlánjához kísértek, hogy repüljek tovább Accrába. Hiába a magyarázkodás, a kérlelés, hogy tegyenek kiiiönbséget az „éhező Biafra" mellett hangulatot keltő nyugati riporterek és egy baráli újságíró között — az egyszerű katonák erre nem akarták vesztegetni az időt. Parancsnokuk a repülőgép feljárójánál várakozott — s ez volt a szerencsém. Ö megértette a különbséget újságíró és újságíró között, s én nigériai földön maradhattam! A következő percekben — amikor a B 707-es felemelkedett A

R: -a felé — már Lagosba igyekeztem, magamba szívtam a gépkocsi ablakán betóduló párás forró levegőt, amely gyorsan nedves ronggyá változtatta ruházatomat. Nigériai földön! De mindez mit sem számított. Hiszen Lagosban voltam, a lagúnákra épült háromnegyed milliós nyugat-afrikai metropolisban. Igaz, a város szívébe vezető mintegy 16 mérföldes utat szegélyező földszintes házikók Inkább valami óriási falura emlékeztettek, anúg elértük a lagúnákat vagy szigeteket összekötő betontekervényt — a bídés autóútrendszert. Ez a kis darabnyl jövő század mintha Tokióból csöppent volna ide. Előnyére legyen mondva, hogy a hídon túl Lagos is modernebb, magasabb, s európaibb — anélkül, hogy elveszítené afrikai arcát. A tengerparti Federal Palace Hotelt pedig akár Nizzából is kiszakíthatták volna. Hűs zuhanya alatt újból végigpergettem magam élőt: „belépésemet" Nigériába. A repülőtér este „bezár" — de már világítanak a neonok. Lehet, hogy túlságosan részletesen emlékeztettek erre az epizódra, de a repülőtéri fogadtatás kellően érzékelteti azt a politikai és érzelmi légkört, amely ma — néhány héttel a január 13-án véget ért polgárháború után — a külföldit fogadja Afrika legnépesebb országában. Amikor már elhallgattak a fegyverek, s a dzsungel oltalmazó sűrűjéből előmerészkedtek a puskaropogás elől bujdosó menekültek — a nyugati sajtótudósítók akkor próbálták a legnagyobb krokodilkönnyeket előcsalni a világközvélemény szeméből. Kissé nyíltabban fogalmazva: megpróbáltak visszatérni az elveszett „Biafrába". A Federal Palace-ban olyan újságíróhad tanyázott, hogy többen az étterem padlóján aludtak ... És közben gyártották a híreket arról, hogy a „harc folytatódni fog", s hogy a „béke nem lesz hosszú" — és fgy tovább. Ebben a 60 milliós országban, amelynek határai között kétszáznyt törzs él, ahol az összekötő nyelv változatlanul az angol — a joruba és az ibó pincér is csak angolul érti egymás szavát — itt sohasem jelentett nagy kockázatot törzsi ellentétekről, törzsi összecsapásokról jósolgatni. De Nigéria immár túl van történelmének egyik legsúlyosabb megpróbáltatásán. Igaz, a lagosi repülőtér este hétkor „bezár" és csak reggel nyílik meg ismét a polgári légiforgalom számára, azonban ez éppen olyan múló rendelkezés, mint az elsötétítés volt. Lagos színes neonjai ismét világítanak, az üzletek és a piacok telve áruval, a mozik öreg amerikai filmeket játszanak, az apapai ipari negyedben termelnek a gyárak, a finom homokjairól és embert ragadó hullámjárói híres tengerparti strandon fehérek és feketék ezrei szórakoznak. Csak az árak emelkedése, az újságok cikkei — a polgárháborúról, a törzsekről és a kialakítandó nemzetről, a lázadás okairól és Nigéria jövőbeni útjáról — és egy vöröskeresztes zászlókkal teleaggatott hajó emlékeztet arra, amiről az egész világ beszél. KÖVETKEZIK: 2. Mi lesz az ibókkal? A reform ötödik éve A Lityeraturnaja Gazeta a fenti címmel közölte a napokban Birman professzor, szovjet közgazdász cikkét, aki több érdekes gondolatot vetett már fel írásban, előadásban gazdaságirányítási problémákról. Az időszerű témáról szóló cikkét alább kivonatosan közöljük. Az SZKP XXIII. kongresszusán kidolgozott és jóváhagyott intézkedések összessége, amely gazdasági reform néven öltött testet, voltaképpen az ország történetében a harmadik átfogó jellegű gazdasági reform. Arányaira és jelentőségére nézve a jelenlegi reform nem kisebb, mint az 1921-es átmenet az új gazdasági politika, a NEP korszakába és nem kisebb jelentőségű a gazdaságirányítás 1930— 1932-ben végrehajtott átszervezésénél sem. A reform gyümölcsöző hatása vitathatatlanul megmutatkozott a gazdasági tevékenység minden ágában, összes területein. Megnőtt a gazdaságilag megalapozott tervek iránti igényesség, a minőség iránti felelősség, valamint a rentabilitásra való törekvés. Egyesek szerint a társadalmi termelés üteme a mostani reform következtében a vártnál kisebb mértékben növekedett, nem történt „áttörés" a technikai haladás meggyorsításában, csak lassan növekszik a munka termelékenysége, a vállalatok túl sok munkaerőt alkalmaznak, egész sor iparág- ban u bérek gyorsabban növekszenek, mint u munka termelékenysége. A felsorolt nehézségek Birman professzor szerint is léteznek. Meg kell és meg is lehet velük birkózni, létezésük azonban nem szolgálhat ürügyül arra, hogy egyes közgazdászok és tudományos dolgozók az „önelszámolás veszélyeiről" elmélkedjenek. Az ilyesfajta hangulatokat az a gyermeteg elképzelés szüli, hogy a reformnak egyszerre — mintegy varázsütésre — meg kell szabadítani a gazdaságot az aránytalanságok miatt felhalmozódott összes nehézségektől, a rossz gazdálkodás jelenségeitől és más hasonló fogyatékosságoktól. Valójában még a legeszményibb gazdasági rendezésnek is szüksége van bizonyos — és nein is kevés — időre, hogy „szétfeszítse" a szűk keresztmetszeteket. Értelmetlenség és lelkiismeretlenség lenne azt következtetni,' hogy három-négy év alatt az összes problémák megoldódjanak. Birman professzor szerint négy és fél évvel až SZKP Központi Bizottságának 1965-ös szeptemberi plénuma után, a kérdés ez: gyökeresen kell-e megváltoztatni az elfogadott irányítási, tervezési és ösztönzési rendszer alapelveit vagy pedig csupán energikusan meg kell valósítani a kitűzött programot. A szovjet közgazdász szerint a gazdasági gyakorlat elemzése azt bizonyítja, hogy az említett változásokra nincs szükség. Az élet semmit sem cáfolt meg mindabból, amit a plénum elfogadott, és semmi jobbat nem javasol cserébe. A cikk a továbbiakban azt vizsgálja: mennyire valósult meg az elfogadott program^. A hibákat és a megoldatlan feladatokat felsoroló szkeptikusokhoz intézve szavait, felhívja a figyelmet arra, hogy új gazdaságirányítási módszerek helyett mindössze új terv- és elszámolási mutatókat alkalmazunk, amit a decemberi plénumon az Állami Tervbizottság, az egész tervezési apparátus, valamint a minisztériumok címére intézett bírálat is megerősít. A reform következetes megvalósítását szorgalmazva arra kel buzdítani a vállalatokat, hogy — szakítva az eddigi gyakorlattal — teljes mértékben vessék latba tartalékaikat a terv kidolgozásakor, a tervező szerveket viszont arra inti, előre tartalékoljanak bizonyos kapacitásokat, pótlólagos szükségletek kielégítésére. A professzor hangsúlyozza, hogy a műszaki haladás mindig papíron marad, amíg a termelőeszközök eddigi elosztási rendszerét csak lassan, vontatottan váltják fel a nagykereskedelmi módszerek és a „bázisokon" történő vásárlás. A „scsekinói kísérlettel" kapcsolatban (rögzített béralap mellett kevesebb, jobban fizetett emberrel többet és jobbat lehet termelni) megjegyzi: jóllehet ez a kísérlet teljes mértékben sikerült, mégis egyes főTöbb nőt a tűzoltó-egyesületekbe A n ..'ai pulgáriiáborii idején mintegy másfél millió biafrai polgári személy hall meg, az áldozatok fele gyermek. Népgazdaságunk bármely ágazatát is nézzük, nyugodt lelkiismerettel állapíthatjuk meg, hogy a nök férfi módra helytállnak. Arról nem is beszélve, hogy a második műszak elvégzését sem hanyagolhatják el. Gyereket nevelnek, sőt megteremtői a boldog családi fészeknek. Egyszóval: elismerést és megbecsülést érdemelnek. A nők a tűzoltó-egyesületekben is méltóan helytálltak és helytállnak. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy az 1964-es 1968as években a különböző versenyeken évente 110 női tűzoltócsapat vett részt. Nem hiányoznak a nemzetközi versenyekről sem. A poprádi járási Lučivná község önkéntes tüzoltó-egyesületének női csapata az ausztriai Krems városkában a múlt év júliusában megrendezett nemzetközi versenyről az aranyérmet hozta haza. Fel kell figyelni azonban arra a tényre, hogy az utóbbi években a tüzoltö-egyesületek nőtagjainak a száma csökkenő irányzatot mutat. A statisztika szerint 1964-ben Szlovákiában 22 473 nő volt tagja a tűzoltóegyesületeknek. Ma azonban a 129 538 tagból rsak 6315 a nő, vugyis a tagiéiszám 4,8 százaléka. Az elmúlt öt év alatt — főleg az üzemi egyesületek felszámolásával — Szlovákiában 16 038-cal csökkent a Csehszlovák Tűzoltó Szövetség női tagjainak a száma. Mindezt még betetőzi az a tény, hogy a 3528 helyi önkéntes tűzoltó-egyesület csapataiban csak 536 a nő, vagyis 15,1 százaléka. Különösen kritikus e téren a helyzet az érsekújvári, a dunaszerdahelyi, a kassai, a nagykürtösi, a michalovcei, a svidníkl és a vranovi járásban, ahol a tűzoltó-csapatoknak csak 1—3 százaléka nő. Mindjárt le kell szögezni, hatóságok és minisztériumok nagyon tartózkodóan tekintenek erre a módszerre, A szovjet professzor szóváteszi azt is, hogy gyakorlatilag a nyereségnek még mindig csak nagyon csekély hányada az, amely felett a vállalatok rendelkeznek. Ezzel összefüggésben rámutat: ha a vállalat szá

i mára közömbösnek bizonyul a nyereség növelése, akkor a gazdasági viszonyok egész rendszere a „levegőben lóg". Birman szerint az árképzés tökéletlensége akadályozza az új termékek bevezetését. Az árrendezés terén a reform éveiben sok minden történt — Jegyzi meg —, de sajnos a szükségesnél kevesebb történt annak érdekében, hogy ösztönözzék a technikai haladást. A továbbiakban síkraszál), hogy a rei'or.not határozottabban terjesszék ki „felfelé ', mivel csak így kaphatnak „zöld utat" a reform elvei a gyakorlati életben. Mint megjegyzi: a reform egyelőre főleg vállalati szinten valósult meg. A reform következő szakaszának az a rendeltetése, hogy a gazdálkodás új feltételeit kiterjessze a fő irányító szervekre, következésképpen a minisztériumokra is. A reform következő szakasza, a további előrehaladás záloga, hogy le kell küzdeni az irányítás gazdasági módszereivel szemben táplált bizalmatlanságot, s a gazdasági módszerekkel át kell itatni a főbizottságok és minisztériumok, az ellátó- és tervezőszervek munkastílusát és metódusát. Az a feladat, hogy meg kell erősíteni a központi állami népgazdasági tervezést, és egyidejűleg ki kell bővíteni a vállalatok gazdasági önállóságát. Mentesíteni kell őket a kicsinyes gyámkodástól, a tervek és mutatószámok szüntelen változtatásától. Törvénybe kell iktatni a vállalatok és egyesületek reform adta jogait és létre kell hozni e jogok gyakorlásának jogi és gazdasági mechanizmusát. A reform — hangsúlyozza befejezésül Birman professzor — bebizonyítja a Kommunista Párt gazdasági politikájának életerejét és megalapozottságát, s további fejlődése újabb, még nagyobb sikereket fog eredményezni. hogy a tüzoitócsapatoknak a munkájából nem minden nő veheti ki a részét, de a szövetségek, illetve a helyi önkéntes tűzoltó-egyesületnek a tagja lehet. Ha a gyakorlatokon, a tűzoltói kiképzésen nem is vesz részt, hasznos munkát végezhet a nevelőmunka terén, főleg a gyerekek körében. Hogy miért van erre szükség? Szlovákiában 1968-ban a gyerekek 297 tüzet okoztak. Az anyagi kár 3 006 114 korona, s ugyanakkor 7 gyermek lelte halálát a lángokban, 5 pedig megsebesült. Ki harcolhat a legjobban a gyermekek okozta tüzesetek ellen, ha nem a nők, az édesanyák, Vannak ágazatok, mint a szövetkezet, az egészségügyi, a kereskedelem stb., ahol túlnyomórészt nők dolgoznak és ezáital a munkahely tűzvédelméből is reájuk hárul a nagyobb feladat, vagyis a lehetőségek szerint az aktív tűzoltó-tevékenységből is részt kell vállalniuk. Egyes községekből a férfiak idegenbe járnak dolgozni. Az ilyen helyen kell, hogy a nők vegyék kezükbe a tűzvédelmet, mert egy időbeni, szakszerű beavatkozás letörheti a vörös kakas szárnyát. Sajnos, még mindig akadnak a tűzoltó-egyesületek vezetői és tagjai között olyanok, akik a tűzoltóságot a férfiaknak „sajátítják" ki. Ezt igazolja az egykét évvel ezelőtt megtartott szociológiai felmérés is. A megkérdezetteknek csak 48,1 százaléka helyesli a nők tűzoltóegyesületekben való tagságát, 7,2 százaléka pedig ezzel teljesen nem ért egyet. Az ilyen álláspontok eredményezik aztán, hogy a helyi önkéntes tűzoltóegyesület vezetősége nem is fordít gondot a női tagok toborzására. A központi bizottságot ls el kell marasztalni, mivel meggondolatlanul megszüntette a martini központi tűzoltóiskolát. Mélyebben lehetne elemezni a hibákat. Ám többet ér, ha a feladatokról szólunk. Az első helyen a női tagok számának növelése áll. A járási konferenciákon újra életre kell hívni a nők munkáját, irányító bizottságokat. Járási szinten mielőbb meg kell kezdeni az iskolázást azokban a községekben, ahonnan a férfiak idegenbe járnak munkába, női aktív tűzoltócsapatokat szükséges létrehozni. Ehhez azonban szükséges az egyenruhák biztosítása is, 8 nem utolsósorban pedig az, hogy a nők tűzoltói tevékenységét kellően megbecsüljék és értékeljék. Persze nem arról van szó, hogy most egyszeri tagtoborzásí akcióba kell kezdeni, hanem, megfontolt, meggyőző munkát kell végezni a nők körében. Ebben a munkában igen nagy segítséget nyújthatnak a helyi nemzeti bizottságok és a nőszövetség helyi szervezetei. Jó lesz, ha a helyi pártszervezet is érdemlegesen foglalkozik az említettekkel. A Tűzoltó Szövetség járási bizottságának és a Szlovákiai Nőszövetség járási vezetőségének is meg kell až együttműködés lehetőségét teremtenie, éppen úgy, mint ahogy azon a központi szervek fáradoznak. Javítani kell a tűzoltó-egyesületek szervezeti és kulturális munkáját, hogy a nők is jól érezzék benne magukat, Nem kívánhatjuk, hogy a nök — akikre odahaza munka vár — semmitmondó gyűléseken órák hosszat üljenek dohányfüstben stb. Meg kell érteni, hogy a tűzoltó-egyesületekben és azok tűzoltócsapataiban egyre több nőre van szükség, mert csakis így végezhetünk e téren még jobb munkát, s csakis így lesz biztonságosabb a falvak és mindnyájunk élote. NÉMETH JÁNOS 1970. 111. 4.