Új Szó, 1970. március (23. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-01 / 9. szám, Vasárnapi Új Szó

Fodor József napi 35,6 dg-os súlygyarapodást ért el a gondjaira bízott malacoknál. Számvetés a Királyfiakarcsai Efsz-ben Barlal Ferenc 19 malacot vá lasztott el egy-egy kocától. A

z állatgondozók ezen a napon a szokottnál korábban hagyják abba a munkát. Mert az egészen az ember bőrébe beivódó istálló, meg siló ,szagával mégsem mehetnek az ünneplők közé. Fürdés, gondos borotválkozás. Aztán előkerül az ünnepi, (mert már ilyen is van), amelyik jogosan rámoroghat a gazdájára: „No jó, hogy egy év után újra eszedbe futottam". Mert igaz ami igaz, ezek az állatgondozók nagyon mostohán bánnak az ünneplő ruhájukkal. Gyűlik, gyülekezik a nép a kultúrházban. Öregek és fiatalok, kucsmásak, kalaposak, de hajadonfővel is érkeznek néhányan. Kezdődik a gyűlés első aktusa, a megnyitó. Aztán Kovács István mérnök, a szövetkezet elnöke lép a mikrofonhoz. Terjedelmes beszámolója részletesen elemzi a múlt évi gazdálkodást. Múlt, jelen és jövő, okfejtés, bizonyítás és távlatfestés; mind-mind ott szerepel az elnöki beszámolóban. A név kevés, de a szám annál több a beszámolóban. Pedig az igazi számrengeteg még ezután következik. Akkor, amikor Fuchs Ferenc közgazdász kezdi elemezni a múlt évi gazdálkodást. Röpködnek a milliók, de a nagy összegedet előteremtő szövetkezeti tagok fejében aligha rakódik le belőlük egy is. Mert az a szám, amelyik számukra a leglényegesebb volt, vagy otthon lapul az asszony gondnoksága alatt álló kasszában, vagy a mélyen eltett betétkönyvben. Kinek-kinek mennyi jutott. Ezt az arcokról most még nem tudom megállapítani, mert valamennyi arc az előadó felé fordul. Szépen, csendben. Ha nem is jegyzik meg a számokat, azt érezték és érzik, hogy például 1962-ben másfél millió koronán osztozhattak a tagok a 822 hektáros szövetkezetben, 1969-ben pedig háromezer korona híján négymillió koronán. A korábbi évekről jobb nem is beszélni. Azért Balogh Vince, Sidó Béla és még néhány megkérdezett mégiscsak beszél. Ki többet, ki keveBIZTONSÁG ALKOTÓ ERŐ sebbet. Mielőtt azonban papírra vetem az ő véleményüket, hadd szóljak a közgazdász művéről, a legbeszédesebb „hallgatóról". Ezek a beszédes grafikonok ott függnek a falon, olyan hallgatagon, mint a sír. De ha figyelmesen nézegetjük, hát „megszólalnak". Első pillantásra az ötlik az ember szemébe, hogy a béralap további növekedése már nem fér rá az 1960-tól gondosan vezetett grafikonra. Pedig akkor ugyancsak alacsonyan kezdték a béralap jelölését. Több növénynél már a hektárhozamok is a „plafont" súrolják. Mondom is az ökonómusnak, hogy amint látom, az idén már gondok lesznek a grafikonnal, illetve a teljesítmények rávezetésével. — Az legyen a legnagyobb gondunk, — mondja nevetve a szimpatikus ökonómus. — Van papír elég, csinálunk újat. Inkább az a fontos, hogy szükség legyen rá. Ami azt illeti, ez a szükségóhajtás már nem kis igény. Mert például a 43,3 mázsás átlagos hektárhozamnál többet a mostani búzafajtákbői már csak szerencsés esztendőben lehet ki hozni. Néhány termelési szakaszon még van ugyan tartalék, de a föld is, a tehén is csak úgy ad többet, hogv valamiért valamit! Még egy dolog, amit a táblázattal kapcsolatban nem lehet elhallgatni, oszlopok és vonalak jelölik a járási átlagot és a szövetkezet eredményeit. Az előbbi kék, az utóbbi piros. És a piros mindig a kék fölött halad. De hadd szóljanak most már a beszélni kívánók. Éppen nem azok, akik a szövetkezetet megalakították, hanem olyanok, akik más munkaterületről cseppentek bele a közösbe. Hogyan látják ők, a félig-meddig kívülállók a királyfiakarcsai szövetkezet múltját és jelentét. Sidó Béla bognármester 1952-ben lépett be a közösbe. Neki is volt 2,5 hektár földje, bérelt, meg részesként is művelt még hozzá ugyanannyit, de a kerékgyártőmunkával kapcsolatos rendelést is kielégítette a környéken. Tehát mesterember volt ő. Ám 1952ben már.kikopott a rendelésből, beállt tehát oda, ahol szükség volt rá. Hogy mi a véleménye a közösről? Halljuk a mestert. — Tizennyolc év alatt sok mindent meg kellett próbálni, de a legnagyobb erőpróba a belépés volt. Tudja, nálunk a 20 éve megalakult szövetkezetben az első típusban alig volt helybeli. Az idetelepült románok, akik a törzsgárdát képezték, csak azt várták, hogy adjon valamit a járás, mindjárt elosztották egymás között. Azóta ugyan már egy sincs itt, mert mikor a segítség arányában viszontszolgáltatást várt az állam, ők odébb álltak. Én kezdetben 37 munkaegyséA régi és az új elnök (balról): Kovács mérnök és Boréros Imre. mondtac „1954-ben négy hónapig egy fillért se kaptunk" ... Szóval ilyen is volt. A múlt évre például Bartal Ignác fejő 40 000 koronát vitt haza. Csaknem annyit, mint 1954-ben egy egész istálló fejőgulyásai. Hát azért jó ez a kis összehasonlítás. Egyáltalán nem volt azon semmi csodálkozni való, hogy amikor a zenészek rázendítettek a nótára, időnként a „szerszámok" hangját alig lehetett hallani. Mert azok az öregek, az alapító tagok a ma már 60—70 százalékban nyugdíjasok is kieresztették hangjukat. Vagy azért, mert a fülbemászó nótákat ők tudják jobban, vagy pedig azért, mert a szövetkezettől ők kaptak többet? Nem merném az utóbbit állítani. Nem csináltam ugyan felmérést, de a 70 évesek nyugdíja nem éri el az 500 korona havi átlagot. Az bizony nem sok. Éppen azoknak, akik a mezőgazdaság nagy átalakulását szinte énjük megtagadásával vészelték át, akik hónapokig nem kaptak egy fillért sem. Ám ne legyek ünneprontó ebben a meghitt, baráti hangulatú évzáró mulatságban. Hiszen megalakult a szövetkezetben a szociális bizottság és különös feladatként kapta, hogy mérje fel ezeknek a becsületben megőszült öregeknek a gazdasági helyzetét. Gondolom olyan céllal, hogy segítsenek a rászorulókon. Csak mellékesen. Van már jó néhány szövetkezet, ahol nem alakítottak bizottságot, de az idősebbek alacsony nyugdíját a taggyűlés határozata alapján 800 koronára kiegészítették. No, de hagyjuk már a gazdasági dolgokat, mert szól a zene, táncol, aki csak elfér a táncparketton, dalol, aki az asztalnál rekedt. A szövetkezetről, a gazdasági problémákról most már ritkán esik szó. De mielőtt a hajnal egy icipicit is megvilágítaná a keleti eget, már egyetlen állatgondozó sincs a teremben. Pedig vasárnap van. De hát a legtöbb élelmiszert akkor fogyasztja az ország lakossága, amikor erre a legtöbb ideje van. A mezőgazdasági termelésben ezért nincs, ezért nem lehet megállás. És a királyfiakarcsaiak ezt nagyon jól tudják. HARASZTI GYULA get kaptam, de hogy a munkaegységre mennyit, arról jobb nem szólni. — De mi volt az oka a gyenge eredményeknek? — Kinek volt kedve dolgozni, amikor a vezetők meg a funkciókra vágyók egymást marták. Most biztonságot érez az ember, hát van kedve dolgozni. Higgye el, a biztonság adja az erőt. Nekem például tavaly csaknem 2300 korona volt a havi átlagkeresetem. A természetbenin kívül. Bölcs József sem panaszkodik a fizetésre. Húsz évig dolgozott a járási építővállalatnál, itt sem keres kevesebbet. Csak többet, sokkal többet kellett dolgozni például azért a tavalyi 32 830 koronáért, mint a vállalatnál. — És többet dolgozik-e, mint a többi szövetkezeti tag? — Azt én nem mondtam. Csak azt, hogy ahhoz viszonyítva ... — Visszamenne? — Dehogy! Olyat már nem tennék. Bartal György az ifjú tagok közé tartozik. Január 1-én lépett be a szövetkezetbe. Szakmája: pék. Itt is a szakmájában dolgozik, a szövetkezet pékségében. Nem keres kevesebbet, mint előbbi munkahelyén. Éppen csak a berendezést nem tartja korszerűnek. Csakhát az igényeket ez a kapacitás is kielégíti, hiszen a környék minden nagyobb falujában van pékség, Dunaszerdahely meg alig négy kilométerre fekszik innen. Balogh Vince 1951-ben lépett be a szövetkezetbe. Vele beszélgettem a leghosszabb ideig. De megkért, hogy ne írjak rőla. Mert egy ötgyerekes családapának a véleménye ... Jó, arról nem beszélek. De azt is KABOCIR... Pupák kartárs már a második estéjét töltötte lexikonok és idegen szavak szótárat felett, mégsem vergődött zöldágra. Sehol nem találta a kabocír szó magyar jelentését. Nincs több lexikon, se szótár. Kínjában vette a kabátját, s legényember lévén átballagott a közeli Sellő étterembe. Leült az egyik üres asztalhoz, s alig nézett körül, máris mellette termett az egyik pincér. — Parancsol, uram? — hangzott az udvarias kérdés. Pupák bánatosan felnéz és így szól: — Mondja, Jenőkém, tudja maga, mi az a kabocír?... — Kéremt — s máris ellibbent szolgálatkészen. Pupák csak bámult. No, gondolta, ez se tudja, azért ment el olyan gyorsan. A végén még vacsorát se hoz. Alig ért idáig gondolataival, fenő máris hozta a vacsorát: — Tessék, kérem, á la kabocírl Pupák kimeresztett szemmel nézte az eléje tett ételt, majd szánalmas hangon megkérdezte: — Mondja, Jenőkém, ez a kábocír?! —- Igen, uram — volt az illedelmes válasz. '— Jellegzetes francia étel. Pupák elfogyasztott valamit az eléje tett kabocírból, fizetett, majd hazaballagott. Otthon feljegyezte noteszébe a kabocír szó jelentését. Másnap munkába menet találkozott egyik mérnök ismerősével. Rögtön nekiszegezte a kérdést: — Te, Pista, tudod mi az a kabocír? — Nekem mondod, öregem! A gyárban egyebet se csinálnak, mint kabocíroznak. Munkás, mester, hivatalnok, vezető, sőt még az igazgató is. Erted? Mindenki kabocírozik. — Te is? — kérdezte félénken Pupák. — Pont én lennék a kivétel? Pupák értelmetlen arccal ment tovább. Éppen akkor ért az irodába, amikor a hangszóró értekezletet hirdetett. Egyenesen a nagyterembe sietett. Már voltak ott jónéhányan. Helyet foglalt. Alig ült le, mellé telepedett az egyik fiatal kartársnő a nyilvántartóból. — Mondja, kedves Kissné, mi az a kabocír? — Ugyan, kedves kartárs, az a silány rúzs szóra sem érdemes. Mit érdekli az magát? — Semmi kérem, csak úgy eszembe jutott — hárította el Pupák a kérdést. Az értekezlet alatt Pupákot csak ez a három felelet izgatta. A kabocír étel-e, valami gyári dolog-e, vagy pedig rúzsmárka. S amikor végeztek, kapta magát, bekopogott a tervezési osztály egyik szobájába, ahol Frici, egyik legjobb barátja dolgozott. — Ide figyelj, pajtást Mondd meg nekem, mi az a kabocír? — A kabocír? No, hát figyelj ide! Amikor a mechanizmus alapján az értéktöbblet lehetőségeinek intenzív kapacitását számoljuk kl, elsősorban az áruk és az árak arányát a piaci lehetőségek figyelembevételével kábocíroziálni kell, mert enélkül nincs reális kalkuláció, s ha ezt mellőzzük, fuccs a prémium. Érted, kérlek? — Iggeen ... — dadogta gépiesen Pupák, és kitámolygott a szobából. Egész nap az újonnan kapott magyarázat járt az eszében. S amikor az osztályvezető megúnta Pupák semmittevését, s rászólt, hogy mozogni ls kéne, így nyögött réveteg szemmel: — Igenis, osztályvezető kartárs, csak tudnám, mi az a kabocír? Erre a főnök felpattant. — Micsoda? Mi az a kabocír? Mondja, Pupák, moga egyáltalán nem szokott olvasni? — Szoktam kérem, de ezt a szót nem értem. — Na látja, azért nem érti, mert maga is kabocinál, mint ma is! — emelte fel a hangját a főnök, s tovább figyelembe se vette beosztottját. Pupák pedig ezen az éjszakán se tudott aludni. A kabocír járt az eszében, és szégyellte magát, hogy lám, mindenki talál rá magyarázatot, csak 6 nem ... BUDAI JÓZSEF