Új Szó, 1970. március (23. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-20 / 67. szám, péntek

Rendhagyó interjú egy taxisofőrrel GYŰLÖLTE A FASIZMUST A szaggatott vonallal megjelölt ajtajú, tehát a taxiszolgálat tulajdonát képező szürke Volga halyánykéken kivilágított műszerfalán a sebességmérő mutatója lassan kúszik felfelé: 50, 60, 70, 80. Aztán megállapodik. Az országút Hetény és Marcelháza között kifogástalan: száraz, sima, a motorban is van még jócskán „szusz", de a KN 12—26-os rendszámú gép kocsi vezetője, Paraizs Sándor nem nyomja tovább a gázpedált. Kímélni kell a kocsit és az országút egyébként sem versenypálya. Aki gyorsabban akar menni, szálljon repülőgépre! Alkonyodik. Elhagyatott helyeken, erdők, rétek mellett suhan a kocsi. A sofőr éles szemmel figyeli az utat. Ügyelni kell, mert sohasem tudni, mit hoz a következő másodperc. Beszélgetünk. Csak úgy, unaloműzésből. — Nem bánta meg, hogy taxis lett? Megtalálta a számításait? — Igen érdekes szakma ez. Napjában sok-sok emberrel ismerkedem meg. Akarva-akaratlanul hallom mérnökök, orvosok, tanárok beszédét, és sokat tanulok. Az út is változatos. Ki erre, ki arra megy. Szinte a szemem láttára készülnék el új házak, intézmények. Sokszor kíváncsian várom, milyen állapotban van a kultúrház, az iskola egy olyan faluban, ahol néhány héttel ezelőtt jártam és akkor kezdtek hozzá az építéséhez. — Mi szükséges ahhoz, hogy valaki taxis lehessen, hol és hogyan lehet megtanulni ezt a szakmát? — A Vállalat csak gyakorlott és többéves tapasztalattal rendelkező gépkocsivezetőket alkalma. De ez még nem minden. Az új ember először a javítóműhelyben dolgozik, azután a legtöbb esetben tehertaxira kerül «s csak évek múltán kap Volgát. Erre az alapos begyakorlásra szükség is van, mert ml Pozsonyba, Prágába, Budapestre, Brnóba, Győrbe és még sok más városba is járunk, ahol nagy a forgalom és komoly gyakorlatot kíván a vezetés. Én is szerelőként kedtem, sőt még halottszállító autóval is jártam. Ha erre gondolok, még ma is borsózik a hátam... A taxis a mindennapi élet napszámosa. Reggel, délután, este, éjszaka, karácsony estéjén, újév első napján ott ül a volán mellett. Ha kérdezik, beszél, ha nem, gondolataiba mélyed, de szemét egy percre sem veheti le az úttestről. Az éjszakai utazások, a sűrű ködök néha kimerítik. (ólesne pihenni, de menni kell, mert" az utasnak dolga van és azért megy taxival, hogy minél előbb célhoz érjen. — Ha marcona kinézésű, esetleg italos embert visz éjjel, nincsenek visszás érzései? — Őszintén szólva, olykor vannak. Arra gondolok, ha ez az ember leüt egy elhagyatott helyen, napok kellenek, míg rám találnak. Bár azért mi sem tegnap „léptünk le a falvédőről". Ha este hosszabb útra megyünk, megmondjuk a velünk együtt szolgáló kollégának az útirányt és azt is, hogy körülbelül mikor jövünk vissza. Ha hosszú ideig elmaradunk, utánunk jönnek. Míg Paraizs Sándor beszél, a Volga szorgalmasan nyeli a kilométereket. — Nem szokták beugratni? Olyan címre megrendelni, ahol senki sem várja? — Ritkán ilyesmi is előfordul, de mi óvatosak vagyunk. Ha ismeretlen egyén — főleg nő — telefonál, megkérdezzük a számot és visszahívunk. Azért hangsúlyoztam ki a nőt, mert ők tettek legtöbbször „lóvá" bennünket. Dunaradványnál a református templommal szemben a kocsi lelassított. — Itt építkezem — mondotta a taxis —, s ha elkészül a ház, kevesebb gondom lesz. Igaza van Paraizs Sándornak: érdekes és nem mindennapi foglalkozás a taxizás. Alig egy félórája utazunk együtt és máris sokat tudunk egymás öröméről, gondjáról. — Nézete szerint hogyan lehetne tovább javítani a taxiszolgálat munkáját? — Ha az utas előre megmondaná, mennyi ideig szándékozik igénybe venni a kocsit, az sokat segítene, mert előfordulnak esetek, hogy órákig megvárakoztatnak bennünket és így nem' tudjuk lebonyolítani a korábban vállalt fuvarokat, ilyenkor aztán a taxist szidják, pedig ő is mérgelődik és tűkön ül. Ha már a problémákról beszélünk, megemlítek még egyet: Igen hasznos lenne, ha kaphatnánk állandó és nemcsak 15 kilométeres határsávforgalomra érvényes szolgálati útlevelet. Főleg nyáron járunk sokat Magyarországra, és lassan már nem marad hely a bélyegzők számára az ötévre szóló útlevelünkben. Ml KÉSZÜL BRNÓBAN A brnói kiállítások igazgatóságának képviselői tegnap Kassán tájékoztatták az újságírókat arról, hogy ez év első felében két jelentős rendezvényre kerül sor a kiállítás teljes területén. Az első nemzetközi jellegű. Ugyanis április 21—28-a között rendezik meg Brnóban a közszükségleti cikkek első nemzetközi kiállítását, melyen 130 külföldi és 300 hazai vállalat, üzem és kisipari termelőszövetkezet képviselteti magát. Szlovákiából 34 közszükségleti ipari cikkeket gyártó üzem állítja ki termékeit. Ezek között találjuk a homonnai Chemlon, a kassai „Módna tvorba" kisipari szövetkezet, az eperjesi Autodružstvo. a Frucona. az Odevné závody, a bártfai Sportvýroba és a svili Chcmnsvit vállalatot. A másik akció — áriimintavásár, amely május 29-én kezdődik és június 7-én ér véget — abban különbözik a nemzetközi kiállításlól, hogy a kiállított termékeket az érdeklődők meg is vásárolhatják. Ezen a rendezvényen Kelet-Szlovákiát elsősorban löbb helyi gazdálkodási iizem képviseli, köztük a kassai Drevovýroba, a királyhelmeci és a rozsnyói járási iparvállalatok, az eperjesi Kovo és a késmárki Turo bútorgyártó iizem. A Čedok utazási irodának a sajtóértekezleten megjelent képviselői kijelentenék, hogy mindkét rendezvényre szervez egyéni és csoportos utazásokat Kclet-Szlovákiából. —ik Papír terven felül A gömörhorkai cellulózüzem dolgozói munkavállalásokkal kezdték az 1970. évet. Elhatározták, hogy V. I. Lenin születése 100. és hazánk felszabadulása 25. évfordulójának tiszteletére 240 tonna cellulózt és _____ 573 tonna csomagoláshoz szük47J séges hullámpapírt gyártanak. Állami támogatás nélkül, saját lq7

n erejükből felszereltek egy hul" lámpapír-gyártó gépsort, melyIIl. 20. segítségével jelentős mértékben növelik az üzem terme5

lését. Volcsko elvtárs elmondotta, hogy a múlt évhez viszonyítva az idén több mint egymillió koronával emelkedik az üzemben gyártott áruk értéke. Az üzem teljesen önellátó, nem. igényel állami dotációt. 1970 elején az üzem dolgozóit több probléma megoldása elé állította a kedvézőtl.en időjárás: gyakori volt az áramszünet és zavarok mutatkoztak a szénellátás terén is, de az üzemi pártszervezet a gazdasági vezetőkkel együtt mindent megtesz az akkor keletkezett lemaradás mielőbbi behozására. PRIHR ADSZKÝ LAJOS Taxis . . . egy foglalkozás a millió közül. Sokan azt mondják: könnyű nekik. Fűtött, kényelmes kocsiban „furikáznak". Pa"raizs Sándor és kollégái napjában átlagban 200—"250 kilométert tesznek meg. Hóban, latyakban, ködben, éjjel, nappal. Ez pedig már nem mondható kéjutazásnak. Ha a szakmát leszóló, hozzá nem értő emberek taxisofőrként járták volna keresztül kasul az országot az idei szokatlanul kemény télben, nekik kellett volna kijavítaniuk szelekben, hóviharokban a motorhibákat, másként nyilatkoznának. Megáll a kocsi. Megérkeztünk. — Most hová, merre? — kérdezem még a sofőrtől. — Először a dohánygyárija, azután egy keresztelőre, majd a szigetre a második keresztúthoz. Azután meg majd oda, ahová hívnak. Még egy utolsó üdvözlet és a Volga elindul az országúton, mely városokat, falvakat köt össze és így — közvetetten — emberi sorsokat is. Olyan az út, •> mint a testet átjáró ideg- és érrendszer. Egy ilyen úton ismertem meg én is egy egyszerű embert. Egyet a sok millió közül, aki a maga munkaterületén jól végzi a munkáját, s írtam meg ezt a rendhagyó riportot. Azért rendhagyó, mert utasként és nem újságíróként szálltam be a kocsiba. A riport pedig — ahogy mondani szokás — magától állt össze. Nemhiába mondják, a téma az utcán hever. Én is ott találtam rá .. . ÁDLER KÁROLY partizánparancsnok születésének 60. évfordulójára Ikomlósi) Ha a fasiszta német vérebek 1944-ben Dobsina főterén ki nem oltják éleiét, Adler Károly ma tölthetné be hatvanadik életévét. A levočai fogtechnikus már ifjú korában tevékenyen részt vett a munkásosztály felszabadításáért vívott harcban. Esküdt ellensége volt a német fasizmusnak és az általa megmételyezett szlovák klerikálfaslzmusnak. 1944. augusztus 29-én a Szlovák Nemzeti Felkelés napján önként jelentkezett a Levoča környékén tevékenykedő Sečansky kapitány által irányított partizán csoportba és bátor tevékenységével közreműködött az ellenség felgöngyölítésében és ártalmatlanná tételében. A Szlovák Nemzeti Felkelés idején és a további napokban Poprád környékén vezette a harcot a német fasiszta egységek ellen. Az ellenség nyomására Štitnik térségében helyezkedett el az általa vezetett partizánegységgel együtt. Az alakulat tagjait szlovák és magyar harcosok képezték. Čierna Lehotán Ádler partizáncsoportja egyesült a Petőfi partizánrészleggel, amelynek parancsnoka a rozsnyói származású Fábry István volt. Az egyesült partizánalakulat parancsnokává Ádler Károlyt választották. A legénység egyszerűen „apának" nevezte. Helyettese Fábry István volt. A Petőfi részleg így megerősödve nagyobb hadműveletekre is képes volt. Rövid Idő alatt több német katonai egységet semmisített meg, nagyobb mennyiségű hadianyagot zsákmányoltak. A partizánok erkölcsi erejét és harci készségét fokozta, hogy a környékbeli bányászok nagy számban csatlakoztak a Petőfi partizánrészleghez. A partizánok nyolc községet szilárdan a kezükben tartottak. A részleg ekkor 280 tagot számlált. Tekintettel arra, hogy a partizánharcok taktikája nem engedett meg nagylétszámú harci egységet, elhatározták, hogy ketté válnak. A németek és nyilasok széles körű hajtóvadászatot indítottak ellenük, állandóan a nyomukban voltak. Röviddel a kettéválás után az „apa" csoportját súlyos veszteség érte. A németek bekerítették őket, Ádlert több harcostársával együtt elfogták és 1944. december 20án Dobšina főterén kivégezték. Születésének — meg neai ért — 60. évfordulóján Szlovákia népe kegyelettel gondolt e bátor és tántoríthatatlan kommunistára, emlékét megőrizzük. RO)ÁK DEZSŐ VÁDOLÓ AKTÁK Kíváncsian nyitok be a rimaszombati jnb ifjúságvédelmi osztályára. Az íróasztal mögött két fiatal nő az aktákat rendezgeti. Már éppen meg akarom szólítani őket, amikor egy asszony jön be, kezében papírokat szorongat. — Már megint hónapok óta nem fizeti a férjem a tartásdíjat mondja elcsukló hangon. — A két gyerek, de főleg a kisebbik állandóan beteg, nem dolgozhatok . .. Bartus Lászlóné — akihez az asszony a szavát intézi — elgondolkozva néz maga elé, majd megáll és megkeresi az Om 179/5S számú aktát. Az irattartó vastagsága elárulja, hogy E. I. egykori bátkai lakos gyakran változtatja munkahelyét. Feleségével hosszabb idő Pótmama a gyermekotthonban. Hát nem szeretetre méltók? óta nem él, s a gyerekekre is szívesen nem fizetne, ha utol nem érné a törvény keze. Tartozása nem sok, mindössze 4 ezer 710 korona, de a két gyermeket nevelő anyának egész kis vagyon. S hogy férje tartozása mennyi lesz, amíg ismét megtalálja, ki tudná megmondani. — A múlt évben 360 esettel foglalkoztunk — mondja Bartusné, amikor magunkra maradtunk. — Ebből 210 eset tartásdíj volt. 55 ifjúsági bűnözést és gyermekes házaspár 13 válását jegyeztük fel. Persze mindehhez hozzájönnek még az előző években le nem zárt ügyek. Találomra kezembe veszem az Om 76/57-es aktát. Vastagsága felülmúlja az előbbiét. J. Jozef két gyermeket hagyott Rimaszombatban, egyet pedig Csehországban. Állandóan csavarog, gyakran változtatja munkahelyét. Tartozása a múlt év végéig — Rimaszombatban 13 ezer 621, Csehországban 4970 korona, vagyis összesen 18 ezer 591 korona. A börtönt is megjárta már, de úgy látszik, nem okult. — Nemcsak gondatlan apák, hanem gondatlan anyák is vannak — töri meg a csendet Bartusné, majd bizonyításul előveszi az Om 330/69 iktatószámot viselő iratcsomót. — M. Božena 12, 10 és 6 éves gyermekeit a férjére hagyta, ő maga a kávéházakat járta. A fiataloknak fizetett, az idősebbekkel fizettetett. Végül is betörésért előzetes letartóztatásba helyezték. Hasonló eset legalább 10—15 van a járásban, persze mindegyikről nincs tudomásunk. Miközben részletesen ismerteti a tragikusnak mondható esetet, magamban azt latolgatom, hogyan tartják el gyermeküket azok, akiknek nem fizetnek tartásdíjat. Pokoli életük lehet... — Ha nem találjuk meg a keresettet, a saját eszközeinkből segítjük ki a rászorulókat. Évente erre a célra 100 000 korona áll rendelkezésünkre — tájékoztat Bartusné. — Segítség?! Igen! így is nevezhetjük. Csakhogy ... Hányszor kell Rimaszombatba utazniuk, a bírósághoz fordulniuk, bogy gyermekeik számára előteremtsék a betevő falatot. Ahol csak egy gyermek van, vagy már nagyobbak a gyerekek, s élnek a nagyszülők, még csak megvannak valahogy, ha egészséges édesanyja munkát vállalhat. Mi történik, ha ez nem így van? Törvényeink ugyan gondolnak erre is, sajnos, megtartásukat sok helyen nem veszik komolyan. — Súlyos gondot okoz az is, hogy járásunkban szép számmal vannak olyan szülők, akik ugyan együtt élnek, de gyerekeikről nem gondoskodnak, nevelésüket az utcára bízzák — mondja az Ifjúságvédelmi osztály előadója. — Itt van pl. a kis Erika. A nagymamájával van a legtöbbet. Felügyelet alá kellett helyezni. Vagy nézzük az Om 13/ 69-es aktát. Öt gyermek közül hármat a gyermekotthonban kellett elhelyezni. Az ifjúságvédelmi osztálynak minden községben vannak bizalmijai. Ezeken keresztül szereznek tudomást azokról a szitlőkről, akik nem törődnek"gyermekeikkel. Persze ott van a nemzeti bizottság is, csakhogy amint az esetek igazolják, nem fordítanak erre kellő gondot. Őszintén meg kell mondani azt is, hogy a jnb illetékes dolgozói is így vannak ezzel. A tervezett 4 munkaerő helyett csak 3 van, nincs az osztálynak saját autója, s így az ügyek nagy részét levelezés útján intézik, ami lassítja az ügyintézést. — Az ember néha azt sem tudja, hol a feje — mondja Bartusné. — Nem fizet az apa? Forduljunk a bírósághoz, persze csak abban az esetben, ha tudjuk tartózkodási, illetve mi'.n kahelyét. Ennek elintézése minimum 3—4 hónapot vesz igénybe. Ezen változtatni kellene. Erre már a felsőbb szervek az illetékesek! Az említett osztályon tavaly 55 ifjúsági bűncselekményt jegyeztek fel. Az egyik legtöbb gondot okozó bűnözővel az Om 185/64. akta iratain keresztül Ismerkedtem meg. Mint gyerek — aki az utcán nevelkedik —, zsebtolvajként kezdte. V. B. aztán a gyermekotthonba került, ahonnan időnként 3—4 napra rendszeresen megszökött, aztán önként visszatért. A gyermekotthonon kívül eltöltött időt lopással töltötte. Végre 15 éves lett és viselt dolgaiért 6 hónapra nevelőintézetbe került. — Nem könnyű a dolgunk — mondja az előadó. — Sok-sok problémával kell megismerkednünk, megbirkóznunk. Itt van például egy 15 éves kislány, Teherbe esett, s most keressük az apát... Amint mondja, három férfival elment „traktorkázni" ... Egyet sem ismer közülük. Hogy megtaláljuk-e az apát? Talán, de addig térdig koptatjuk a lábunkat. Az akták, az esetek vádolnak. A vádlott a legtöbb esetben ismert. Mégis úgy tűnik nekem, hogy szigorúbb törvényekre volna szükség. Egyben figyelmeztetnek is az emberi nemtörődömségre, könnyelműségre, s arra is, hogy az ifjúságvédelmi osztályra nemcsak Rimaszombatban, hanem országszerte nagyobb gondot kell fordítani, és tekintélyüket minden fórumon növelni kell. NÉMETH JÁNOS