Új Szó, 1970. március (23. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-13 / 61. szám, péntek
Ülésezett a szövetségi kormány (CSTK) — A szövetségi kormány tegnap dr. Ľubomír Strougal miniszterelnök vezetésével ülést tartott. Tanácskozott az új csehszlovák—szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés javasBÉKEVÉDÖK NYILATKOZATA latáról, amelyet fán Marko külügyminiszter ismertetett. Á szerződés aláírásáról a múlt év októberében a csehszlovák párt- és állami küldöttség moszkvai látogatása során állapodtak meg. Lenin és a békeharc [ČSTK j — A Lenin-centenárium alkalmából megtartott nemzetközi béke-szimpózium befejezéseként a csehszlovák békevédő szervek tegnap Eperjesen ünnepélyes nagygyűlést rendeztek. Jelen volt dr. Jozef Lukáš, a Csehszlovák Békebizottság elnöke, a Béke-világtanács tagja, továbbá a Cseh Béketanács, a Szlovák Béketanács és a szocialista országok küldöttségei, valamint Hedvig Sandmann, az Osztrák Béketanács küldötte. Megjelentek a kelet-szlovákiai párt- és állami szervek képviselői is. Az újtátrafiiredi szimpóziumról Ingnap nyilatkozatot adtak ki, melyben többek közt az alábbiakat olvashatjuk: „A szeminárium résztvevői megállapították, hogy V. I. Lenin neve elválaszthatatlan az emberiségnek az igazságtalan imperialista háborúk ellen, a tartós békéért és a népek boldogságáért vívott harcától. Mint az egész világ közvélemé nye, mi is fokozódó aggodalommal figyeljük a közel-keleti belyzet alakulását. A jelenlegi bonyolult nemzetközi helyzetben különösen fontosnak tartjuk az európai biz tonság problémájának megoldását, és ezért egyhangúlag támogatjuk a Varsói Szerződés tagállamainak javaslatát az európai biztonság kérdését megoldandó tanácskozás összehívására. Ismeretlen dokumentumok Dukláról A Naše vojsko kiadóvállalat negyedévszázados évfordulója alkalmából néhány nagy jelentőségű művet adott ki. Ezek közé tartozik mindenekelőtt a Lenin születése 100. évfordulójának tiszteletére „V. I. Lenin a hadseregről" címen megjelent könyv. Ludvík Svoboda köztársasági elnök, hadseregtábornok emlékiratai „Buzuluktól Prágáig" címen immár hatodszor látnak napvilágot. Svoboda elnök a Naše vojsko szerkesztőivel való találkozása alkalmával kijelentette, hogy további emlékiratain dolgozik. „Ismeretlen dokumentumok Dukláról" címen Svoboda elvtársnak további írása várható. Brezsnyev elvtárs ugyanis 120 okiratot ajándékozott nemrégiben neki magánlevéltárából, melyek a duklai hadműveletekről nyújtanak hűséges képet. Ez az első alkalom — mondották a Naše vojsko dolgozói —, hogy a Szovjetunió rövid időn belül megnyitotta levéltárát más szocialista ország részére. A nemzetközi szokások értelmében ugyanis legalább 50 évnek kell elmúlnia ahhoz, hogy ez megtörténhessen. -kmÚj törvényeket hagyott jóvá a Szlovák Nemzeti Tanács (Folytatás az 1. oldalról) vá képviselő beszédében hangsúlyozta, hogy az SZNT a Nemzeti Front javaslatára most választja meg először Szlovákia legfelsőbb bírósági szervének a tagjait. A képviselők egyhangúlag az SZSZK Legfelsőbb Bíróságának bíráivá választották: dr. Pavol Királyt, dr. Stefan Danist, dr. Jozef Kabátot, dr. Ervin Polakoviöot, dr. Eduard Krištofíkot, dr. Ondrej Kuzmĺkot, dr. Anna Mošnerovát, dr. Peter Zátureckýt, dr. Stefan VrbiStant, dr. Stefan Breier, dr. Miroslav KráľoviCot, dr. Pavol Dzurillát, dr. Viera Dančíkovát, Ladislav Fifeket, dr. Jozef Kočicát, dr. Tibor Erdélyszkýt, dr. fán Mihált és dr. Ivan Majernlket. Az SZSZK Legfelsőbb Bíróságának elnökévé dr. Pavol Királyt, helyetteseivé pedig dr. Stefan Danist és dr. Jozef Kabátot választották. Ezt követően az SZNT plénuma hat járási és kerületi bírót visszahívott tisztségéből, tizennyolc bírót pedig megválasztott a járási és kerületi bíróságok bírájává. Kérdés a miniszterelnökhöz Az SZNT plenáris ülésének befejezése el&tt Andrej Faglic képviselő a kommunista képviselők klubjának nevében interpellált a besztercebányai Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeuma ügyében. Már a januári plenáris ülésen felvetették, hogy az SZNF Múzeumának eszmei elrendezése nem felel meg a valóságnak, kaotikus érzéseket ébreszt a látogatókban, nem domborítja kí a felkelés jelentőségét, a nép igazságos, forradalmi harcát, azokat a célokat, amelyekért a felkelők küzdöttek. Stefan Sádovsklj miniszterelnök-helyettes az interpellációra válaszolva kijelentette, hogy a kormány foglalkozik a kérdéssel, s a Művelődésügyi Minisztériummal együtt megteszi az Intézkedéseket. A bírálatot annál is inkább jogosnak tartja, mert a múzeum nem tükrözi hűen a nép forradalmi hagyományait, és nem hangsúlyozza eléggé barátságunkat a Szovjetunióval. A kormány nevében ígéretet tett, hogy meggyorsítják a múzeum eszmei elrendezésének tisztázását. (P. b ] — JÁN MARKO külügyminiszter tegnap fogadta az állomáshelyéről távozó Ivan Ivanovics Udalcovot, a prágai szovjet nagykövetség tanácsosát. — PRÁGÁBA érkezett tegnap a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének pártmankásküldöttsége D. Kladarinnak, a |KSZ állandó konferenciája tagjának vezetésével. — ÉSZAK-MORVAORSZÄGI tartózkodásának második napján Sztyepan Vasziljevics Cservonyenko prágai szovjet nagykövet kíséretével meglátogatta Ostravában a Forradalmi Harcosok Múzeumát. — AZ SZSZK Oktatásügyi Minisztériuma és a Szlovák Tudományos Akadémia pedagógiai társasága országos szemináriumot rendezett tegnap Besztercebányán, melynek témája: „V I. Lenin — a nevelés és a műveltség". — A NÉPI KAMARA művelődésügyi bizottságának tagjai Prágában dr. Tomáš Trávniček bizottsági elnök vezetésével megtartott ülésükön jóváhagyták első félévi munkatervüket. Van jövője a nagyüzemi libatenyésztésnek Munkaértekezleten találkoztak tegnap Cíferen a szlovákiai baromfifeldolgozó ipar és a nagyüzemi libatenyésztéssel foglalkozó mezőgazdasági üzemek képviselői, hogy megvitassák a libamáj termelése terén múlt évben elért eredményeket és az idei feladatokat. Miloš Martinka mérnök, a szakágazat termelési és kereskedelmi igazgatója elmondotta, hogy tavaly 7459 kiló libamájat exportáltak, s ezzel népgazdaságunknak 100 000 devizakoronát szereztek. A peredi szövetkezet 371, a gútal pedig 233 kiló libamájat termelt. Amint mondotta, a nagyüzemi libamájtermelést tavaly kezdték el. A francia gépi libahizlalási módszer megfelelő, de mivel nem voltak meg a kellő tapasztalatok, az eredmények sem voltak a legjobbak. Ezt mutatja egyébként az is, hogy az exportált libamájnak csupán 1,6 százalékát lehetett első minőségű osztályba sorolni — amelyért kilónként 472 koronát fizettek —, míg a franciáknál ez az arány 90 százalékot tesz ki. Beszédében említést tesz arról, hogy a szakágazat az Idén Bulgáriába szervez tanulmányi utat. Ugyanis a nagyüzemi libamájtermeléssel itt már négy éve foglalkoznak és az eredmények figyelemre méltóak. Leszögezte, hogy a libamáj és a libahús exportálása kifizetődő, hiszen 1 dollárt 28 korona ráfordítással szerzünk. A vita során a baromfifeldolgozó üzemek és a termelők elmondották múlt évi észrevételeiket, s annak a meggyőződésüknak adtak kifejezést, hogy a nagyüzemi libatenyésztésnek jövője van. Szükséges azonban, hogy az eddigieknél Jobb legyen a termelők és a baromfifeldolgozó ipar viszonya. -nj* Dr. Ľubomír Strougal, a CSSZSZK miniszterelnöke ma este 19.35 órakor az esti tvhiradó keretében válaszol dr. Jan Zelenkának, a Csehszlovák Televízió központi igazgatójának kérdéseire. Március 19-én Erfurtban lesz a Stoph—Brandt találkozó Berlin — Willi Stoph, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke és Willy Brandt nyugatnémet kancellár március 19-én az NDK-beli Erfurtban találkoznak. Az NDK kormányának e javaslatában állapodott meg csütörtökön a találkozó műszaki és protokolláris előkészítésével megbízott két német küldöttség. Megszabott ütemterv szerint folytatódik a szovjet hadgyakorlat f J Mqszkva — Biiloruszia második világháborús csataterein harmadik napja a megszabott ütemterv szerint folyik a szovjet hadsereg „Dvina" elnevezésű, nagyszabású hadgyakorlata, amelyben valamennyi fegyvernem képviselteti magát. A hadgyakorlatokat Grecsko marsall, a' Szovjetunió honvédelmi minisztere személyesen irányítja, s m-oo-emlélik azokat a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői törzskarának képviselői, valamint az említett államok moszkvai katonai attaséi is. A szovjet honvédelmi miniszter személyes vendégeként van jelen a gyakorlatokon Szárdár Abdul Vali, az afgán hadsereg ezredese. A laoszi kormány üdvözli a hazafias front javaslatait (Folytatás az 1. oldalról) Ismét megnövekedtek az amerikaiak veszteségei Dél-Vietnamban Saigon — Az utóbbi napokban hirtelen ismét megnövekedtek az amerikaiak veszteségei a dél-vietnami harctereken. Bár az elesettek száma az elmúlt héttel összehasonlítva mintegy kétharmaddal csökkent, ezzel szemben a sebesültek száma 338-ról 803-ra emelkedett — jelentette be a saigoni amerikai katonai szóvivő, s hozzáfűzte, hogy ez rekordot jelent az elmúlt hat hónapban. A Da Nang-i amerikai katonai támaszponton zárt ajtók mögött megkezdődött annak az öt amerikai tengerészgyalogosnak a kihallgatása, akiket 16 vietnami nő és gyermek meggyilkolásával vádolnak. A kihallgatás célja annak megállapítása, vajon rendelkezésre állnak-e olyan bizonyítékok, amelyek feltétlenül szükségesek a bíróság számára. Mindeddig nem közöltek részleteket a gyilkosságról. A közvélemény mindössze azt tudja, hogy néhány bambuszból készült kunyhó alatt találták meg a holttesteket, Saon Thang községtől mintegy 500 kilométerre. Da Nang közelében. Nincs haladás a párizsi értekezleten Párizs — A Vietnamról tárgyaló négyes értekezlet csütörtöki 58. ülésén nem jutottak előbbre a tárgyaló felek. A négy küldöttség egyik vezetője sem volt jelen, csupán helyetteseik vettek részt a megbeszéléseken. Nguyen Minh Vy, a Vietnami Demokratikus Köztársaság képviselője megvádolta az Egyesült Államokat, hogy januárhoz viszonyítva februárban a háromszorosára fokozta a VDK területének bombázását. Nguyen Minh Vy továbbá közölte, hogy kormánya támogatja a Laoszi Hazafias Front javaslatának öt pontját a laoszi kérdés megoldásával kapcsolatban. A palesztinai gerillák nem vonulnak ki az Izraellel szomszédos területekről (Folytatás az 1. oldalról) — ezúttal a Szovjetunió ENSZküldöttségének székhelyén. A négy nagyhatalom mindeddig titokban tartja eddigi tárgyalásainak eredményeit, azonban bizonyos nyugati körökből olyan hírek szivárogtak ki, hogy a megbeszélések bizakodásra adnak okot, alaposak és reálisak. Ennek ellenére néhány politikai megfigyelő rámutat, hogy a négy nagyhatalom között néhány csúcskérdésben még mindig jelentősek a véleménykülönbségek. Az amerikai ENSZ-küldöttség köreiben megállapították, hogy Gunnar Jarring küldetésének felújítását nem lehet a közeli napokban várni. Az Arab Liga felhívása Kairó — Az Arab Liga Tanácsa, amely az EAK fővárosában ülésezik, felhívást tett közzé, amelyben aggodalmát fejezi ki Gyógyítható a rák? Erre a milliókat érdeklő kérdésre adtak választ tegnap a sajtó képviselőinek Szlovákia legnagyobb onkológiai intézete osztályvezető főorvosai. Ha a rosszindulatú, tehát rákos daganat keletkezésének és kiváltó okainak minden tényezőjét ma még nem ls Ismeri az orvostudomány, és a betegség kezelésének a megválasztása körül is több kérdést szükséges tisztázni, a címben feltett kérdésre mégis azt válaszolhatjuk, hogy igen. Gyógyítható, csak idejében, tehát a betegség kezdeti stádiumában kell orvoshoz fordulni és nem szabad elfeledkezni egy, talán még ennél is fontosabb teendőről, a szűrővizsgálatokról. Az SZSZK Egészségügyi Minisztériumának főonkológusa, dr. Juraj Ďurkovský doc. elmondotta, hogy három fő kezelési módot alkalmaz az orvostudomány a rák gyógyításánál: sebészeti beavatkozást, besugárzást és vegyi, más szóval gyógyszeres kezelést. Évente sok ember hal meg rákbetegségben, ami nem az orvosok, hanem a betegek tudatlanságával magyarázható. Sokan idegenkednek a szűrővizsgálatoktól, mások nem hisznek benne, pedig azok az emberek, akik valaha rákosak voltak, s ma közöttünk járnak — és nagyon sokan vannak ilyenek —, éppen a szűrővizsgálatokon való részvételüknek köszönhetik az életüket. Az Egyesült Államokban például 100 000 lakosra átszámítva több a rákbeteg mint hazánkban, ott mégis alacsonyabb a betegek elhalálozási száma. Ez pedig nem az agyonkürtölt „csodaszereknek" köszönhető — ugyanis az ottani orvosok sem tudnak többet a rákról, mint a mi orvosaink —, hanem a tömegek körében hatékonyan végzett felvilágosító munka eredményének. Felmerült a kérdés, vajon mi okozza a rákot? Több tényezőt ismerünk — mondották az orvosok —, de akadnak még hézagok ls. Kétségtelen, hogy a dohányzás is egyik kardinális okozója a betegségnek. Hazánk százezer lakosra átszámítva világviszonylatban a 6. helyen áll az emberek rákbetegségben történő elhalálozása terén, de — és ez megdöbbentő megállapítás — európai viszonylatban az első, világviszonylatban pedig a 3. helyen áll a dohányzás terén. A statisztikai adatok azt bizonyítják, hogy a rákos megbetegedések hazánkban is évről évre magasabb számot érnek el. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ténylegesen többen halnak meg rákban, mint 10 vagy még több évvel ezelőtt, hanem azért kapunk évről évre magasabb számokat, mert a korábbi évekhez viszonyítva egyre pontosabb statisztikát vezetnek az elhalálozásról. Az orvosok többet boncolnak és tévedhetetlenül kimutatják a halál okát. A jelenlevő szakemberek elmondották, hogy még jobb eredményeket érhetnének el a rákkezelés terén, ha a már emiitett és évente minden polgáron legalább egyszer elvégzett szűrővizsgálaton kívül alkalmazhatnák a Betatron nevű besugárzógépet és a Thermograf nevű műszert, amelyeket külkereskedelmi szerveink eddig — devizahiányra hivatkozva — nem hoztak be. Több orvosra, kórházi ágyra is szükség lenne, mert tanácsadói szolgálatra például igen kevés orvos jut, és Szlovákia legnagyobb és a műszaki berendezések szempontjából legrangosabb onkológiai intézete is mindössze kétszáz ágyas. fk. I.) azokkal az izraeli tervekkel kapcsolatosan, hogy Gaza megszállt övezetéből 300 000 palesztinait telepítenek ki. A felhívás felkéri az Egyesült Nemzetek Szervezetét, hogy vállaljon felelősséget a palesztinai probléma megoldását illetően, és hozzon hatékony intézkedéseket Izrael ellen, amelyek egyszer s mindenkorra véget vetnének Izrael agresszivitásának, illetve annak eddigi következményeinek. A felhívás többek között hangsúlyozza, hogy az izraeli agresszió következményeként 1948 és 1967 között 1 millió 700 ezer palesztinait űztek el otthonából. Az Izvesztyija válasza Moszkva — Az Izvesztyija szerdai számában szemére veti a Reuter, az AP, a New York Times, a londoni Daily Telegraph, valamint az angol BBC moszkvai tudósítóinak, hogy szolgálatot tettek a cionistáknak. A lap szerint a szóban forgó moszkvai tudósítók egy becsempészett levelet, amelyet „egy moszkvai csoport nyilatkozatának" tüntettek fel, terjesztettek a városban. A csoport a „nyilatkozat" szerint „bármely pillanatban készen áll arra, hogy mindent hátrahagyva, akár gyalog is Izraelbe menjen". Az „okmány" stílusa meglepően hasonlít azoknak a rágalmazó irományoknak a stílusához, amelyek szép számmal kerülnek kl az ideológiai aknamunka és rágalmazás nyugati szakértőinek tollából, — mutat rá az Izvesztyija. OLAF PALME svéd miniszterelnök csütörtökön kétnapos látogatásra Bonnba érkezett. Nyugat-németországi látogatása során megbeszéléseket folytat majd az Európai Gazdasági Közösség kiszélesítéséről, a tervezett európai biztonsági konferenciáról és az NDK—NSZK tárgyalásainak kérdéseiről.