Új Szó, 1970. március (23. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-13 / 61. szám, péntek

Ünnepélyesen megnyitották Előkészületek az osakai csehszlovák pavilont a Lenin-centenárium megünneplésére Osaka — Tegnap ünnepélyes keretek között nyitották meg az osakai világkiállításon a cseh­szlovák pavilont. A megnyitó ünnepségen megjelentek az EXPO 1970 japán szövetségé­nek képviselői, a külföldi ex­pozíciók főbiztosai, a szocialis­ta országok pavilonjainak dol­gozói, valamint azoknak a cé­geknek a képviselői, amelyek részt vettek a csehszlovák pa­vilon építésén. Az ünnepélyen megjelent dr. Rudolf Kožušník, Csehszlovákia tokiói nagykövete. A mintegy 300 jelenlevő vendég előtt Bo­huslav Chňoupek, a Csehszlovák Rádió központi igazgatója, a ki­állítási bizottság kormánybizto­sa mondott ünnepi beszédet. Be­széde bevezető részében hang­súlyozta, hogy ezzel az aktussal Csehszlovákia bekapcsolódott annak a 76 országnak a verse­nyébe, melyek részt vesznek az EXPO 1970 világkiállításon „Az emberiség haladásáért és egyet­értéséért" jelszó jegyében. Mi csehek és szlovákok hangsú­lyozta Bohuslav Chňoupek, hir­detjük ezt a jelszót, amely tel­jes mértékben megfelel nemze­teink humanista törekvéseinek. Chňoupek elvtárs elmondotta, hogy a csehszlovák pavilon jó alkalom arra, hogy megmutas­suk a világnak a szocialista or­szágépítésben elért sikereinket, bemutassuk haladó hagyomá­nyainkat és a szocializmus táv­latait hazánkban. Dr. Rudolf Kožušník nagykö­vet beszédében hangsúlyozta, hogy az utóbbi időben eredmé­nyesen fejlődnek Csehszlovákia és Japán kereskedelmi, gazdasá­gi és kulturális kapcsolatai és jó feltételek vannak a továbbfej­lesztésükre. Belgrád — Szerdán Belgrád­ban ülésezett a Lenin-jubileum ünnepségeit előkészítő szövet­ségi bizottság titkársága. Ezen az ülésen hangsúlyozták, hogy az ünnepségek országos jelle­gűek lesznek. Valamennyi szö­vetségi köztársaságban és a hadsereg alakulataiban bizott­ságokat alakítottak, amelyek számos akciót készítenek elő az évforduló megünneplésére. Meg­emlékeznek az évfordulóról az üzemekben, az intézményekben, az iskolákban és földművesszö­vetkezetekben. Az előkészítés­ben aktívan részt vesz a Jugo­szláv Kommunisták Szövetsége, valamint társadalmi politikai szervezetek. London — Nagy-Britannia Kommunista Pártja, az Angol— Szovjet Baráti Társaság és a szakszervezetek több ünnepsé­get rendeznek Lenin születésé­nek 100. évfordulója alkalmá­ból. A londoni British Múzeumban, ahol Lenin is járt, kiállítás nyí­lik meg. Több színdarabot, fil­met mutatnak be, előadásokat és más akciókat tartanak. Szófia — Bulgária, Csehszlo­vákia, Magyarország, az NDK, Lengyelország, Románia és a Szovjetunió pionírjai a Lenin­évforduló alkalmából 20 napos hajóutat tesznek a Dunán a Ra­gyecki nevű bolgár hajó fedél­zetén. A fiatalok Bratislava, Budapest, Belgrád és más váro­sok érintésével Izmail szovjet kikötőbe utaznak. Tovább tart az olasz kormányválság Vita milliók részvételével Róma — Saragat olasz köz­társasági elnök tegnap délelőtt a Quirinale-palotába kérette Amintora Fanfanit, a szenátus elnökét. Mariano Rumor és Aldo Moro kormányalakítási kísérletének kudarca után a megfigyelők két feltételezést hangoztatnak az olasz állam két legfőbb közjogi személyiségének tanácskozásá­val kapcsolatban. Egy utolsó kormányalakítási kísérlet következik, amelyre ez­úttal a szenátus elnöke kapna megbízást; vagy az új választá­sok lehetőségét vizsgálják meg. A 62 éves Fanfaniról, aki már négy ízben volt miniszterelnök, azt mondják, hogy nem óhajt miniszterelnöki megbízatást vál­lalni. Az Olasz Kommunista Párt többször kinyilvánította, hogy a Jelenlegi körülmények között ellenzi az általános választáso­kat. Pajetta, az OKP vezetőségi tagja azt írta az Unitéban: „Az általános választásokat azok a csoportok sürgetik, amelyek ezeket a represszió légkörében kívánják megrendezni, ellentá­madásnak szánják a munkások ősszel kivívott sikereivel szem­ben. Saragat megbeszéléseivel egy­időben országszerte több millió olasz munkás hagyta abba 15 percre a munkát. Az általános sztrájkot a három nagy szak­szervezeti szövetség hirdette meg tiltakozásképpen, mivel szerdán Vicenzában egy helybe­li textilgyáros puskával megse­besített tíz munkást. Moszkva — A Szovjetunió legnagyobb jelentőségű belpoli­tikai eseménye az SZKP Köz­ponti Bizottsága, a Miniszterta­nács, a Szakszervezetek Köz­ponti Tanácsa és a Komszomol Központi Bizottsága levelének már hetek óta tartó országos arányú megvitatása. A doku­mentum témája: a termelés tar­talékainak jobb kihasználása, a termelékenység és a gazdasá­gosság, a takarékosság fokozott meggyorsítása. Az iparban és a mezőgazda­Újabb letartóztatások a ciprusi merénylettel kapcsolatban Nicosia — Az AP rendőrségi forrásokra hivatkozva közli, hogy a rendőrség szerdán ki­hallgatás céljából őrizetben tar­totta a ciprusi rendőrség kü­lönleges nyomozó osztályának három tagját és egy polgári egyént, aki korábban maga is rendőr volt. A kormány szóvivője nem erő­sítette meg, de nem is cáfolta a letartóztatásokat. Az AP azon­ban emlékeztet arra, hogy ko­rábbi nyilatkozatában maga Ma­kariosz elnök is elismerte, hogy a rendőrség soraiban vannak „korrupt elemek" is, amelyek a Cipruson tevékenykedő illegá­lis terrorszervezetekhez tartoz­nak. Az UPI amerikai hírügynökség utal a merénylők személyével kapcsolatos találgatásokra, s megállapítja, hogy a gyanú egyre inkább Enozisz híveire terelődik. Az amerikai hírügynökség sze­rint Makariosz elnök ellen elkövetett merénylettel kapcso­latban szerdán Famagustában további négy személyt tartóz­tattak le és ezzel kilencre emelkedett az őrizetben tartott személyek száma. sági üzemekben, a vállalatok­ban valódi össznépi tanácsko­zás folyik. A tavaly decemberi központi JSizottsági plénum szel­lemében a munkások és minisz­terek, kolhozparasztok és aka­démikusok fejtik ki véleményü­ket őszintén és nyíltan a tárgy­hoz szólóan. A felszólalásokból az a meggyőződés csendül ki, hogy teljes mértékben helyes a dokumentumnak az a megálla­pítása, hogy a Szovjetunió a nyolcadik ötéves terv befejezé­sén dolgozva, a gazdasági és társadalmi fejlődés olyan új ha­táraihoz érkezett el, amikor a népgazdaság további fellendíté­sének kulcskérdésévé lett a munka termelékenységének és a termelés hatékonyságának erőteljes növelése a tudomá­nyos-műszaki fejlesztés meg­gyorsítása alapján. A vitában résztvevők a hatal­mas szovjet gazdasági eredmé­nyekről olyan összefüggésben beszélnek, hogy „nincs ok meg­pihenni a babérokon". A most folyó vitát a szerve­zők és a benne résztvevők is csupán a feladat első kezdeti részének tekintik. A hibák fel­tárása és a következtetések le­vonása után mindenütt megkez­dődik az előremutató javasla­tok és határozatok tettre vál­tása. 1970 III. 13. I^iíg február a nyugalom hónapja volt Jugoszlávia politikai életében, márciusra már nem illik ez a jelző. Tito elnök hazaérkezése nyolc afri­kai országban tett látogatásáról, a közel-keleti béke és bizton­ság kérdéseit és az el nem kö­telezett államok készülő csúcs­értekezletét helyezte a jugo­szláv külpolitika előterébe. Egyes nyugati körök igyekez­tek lebecsülni Tito elnök afri­kai útjának, valamint az el nem kötelezettségi politika legfőbb képviselői közé tartozó vezető afrikai államférfiakkal folyta­tott tárgyalásainak jelentőségét. Ügy látszik, az elnök afrikai útja Jugoszlávia számára hasz­nos volt, s elmélyítette együtt­működését Zambiával, Tanza­niával, Kenyával, Ugandával, Etiópiával, Szudánnal, az Egye­sült Arab Köztársasággal és Lí­biával. D ar-es-Salaajnban április­ban előkészítő tárgyalá­sokat folytatnak az el nem kö­telezett országok kormányfői értekezletének időpontjáról, he­lyéről és programjáról, sőt a jugoszláv sajtó célzásaiból ki­tűnik, hogy az értekezlet való­színűleg a nyár elején, az ENSZ­közgyűlés jubileumi 25. üléssza­ka előtt ül össze. Ezen az ülés­szakon ugyanis az el nem köte­lezett országok határozott prog­rammal akarnak fellépni. Tito elnök afrikai útjával Jugoszlá­via azt is bebizonyította, hogy szolidáris az arab néppel, amely kénytelen szembeszállni a kí­vülről, főként az Egyesült Ál­lamok bizonyos körei által tá­mogatott izraeli agresszióval. J elentős esemény volt dr. Kari Schiller nyugatné­met gazdaságügyi miniszter belgrádi látogatása. Mint isme­retes, Nyugat-Németország egyik legnagyobb gazdasági és kereskedelmi partnere Jugoszlá­viának, s e téren az eddigi első helyről a másodikra szorította Olaszországot. A kétirányú álta­lános árucsereforgalom és a szolgáltatások volumene tavaly elérte a 828 millió dollárt, az Jlftí JAKOIBLK belgrádi level* gatása. Látogatása és Mirko Tepavac jugoszláv külügyi ál­lamtitkárral folytatott tárgyalá­sai megerősítették a jugoszláv— ciprusi jóviszonyt. Ciprusról azt mondják, hogy Jugoszlávia után a második európai el nem kö­telezett ország és az el nem kö­telezettség politikájának kitartó követője. A két miniszter tár­gyalásai eredményesen fejeződ­tek be, tovább bővül a két or­Politikai és társadalmi aktivitás Jugoszláviában idén pedig meg kell közelítenie az egymilliárd dollárt. Igaz, Jugoszláviának az NSZK-val szemben 226 millió dollár ösz­szegű tetemes kereskedelmi hiá­nya van, de mint Toma Granfil, a szövetségi végrehajtó tanács tagja a tárgyalás során sejteni engedte, lehetőségek vannak e hiány fokozatos felszámolására, főként a jugoszláv kivitel és az NSZK-ból származó nem keres­kedelmi bevételek növelésével. A tárgyalások folyamán jugo­szláv—nyugatnémet gazdasági, ipari és műszaki együttműködési kormányközt vegyes bizottságot létesítettek. Ez a kormányközi bizottság elsősorban a jugoszlá­viai nyugatnémet gazdasági be­ruházások fokozásának lehető­ségét fogja kutatni, tekintettel arra, hogy törvényes lehetősé­gek vannak idegen tőkének ju­goszláviai vállalatokban törté­nő befektetésére. A Jövő majd megmutatja, mennyire lesz elő­nyös Jugoszláviának ez az együttműködés. I^iárcius elején nem kevés­bé jelentős esemény volt Szpirosz Kiprianou ciprusi külügyminiszter belgrádi láto­szág kereskedelmi és kulturális együttműködése és szinte azo­nos véleményen voltak a jelen­legi égető nemzetközi problé­mákat illetően. Ciprus megbíz­ható partnerre talált Jugoszlá­viában függetlenségének meg­őrzésére és a szigetország prob­lémáinak olyan megoldására irányuló törekvésében, hogy ez­zel mind a két legnagyobb nem­zetiség elégedett legyen. B elpolitikai és társadalmi kérdések körül is lázas aktivitás volt tapasztalható. So­kat cikkeztek különféle árucik­kek emelkedő árairól, ami a szakértők véleménye szerint veszélyezteti a jugoszláv dolgo­zók életszínvonalát. Nemcsak az élelmiszerek drágulnak, ha­nem a villamos áram, néhol a szén, a vasúti áruszállítás stb. díja is. Januárban a kiskereske­delmi árak tavaly januárral szemben 8,2 százalékkal voltak magasabbak, éspedig az élelmi­szereké 9,8 százalékkal, a szol­gáltatások díja pedig 9,2 száza­lékkal. A létfenntartási költsé­gek ebből kifolyólag átlag tíz százalékkal emelkedtek. Már­cius elején a Jugoszláv Szak­szervezetek Szövetsége Taná­csának Elnöksége is foglalko­zott az áremelkedéssel. Megál­lapították ugyan, hogy a világ­piac is hatással van az árak emelkedésére, ám sokkal inkább ludas a félbemaradt jugoszláv gazdasági rendszer. Az elnökség javasolta, hogy a közszolgálta­tások díja maradjon meg az ed­digi színvonalon, ugyanakkor indítsanak nyilvános vitát az árak emelkedésének és a hazai piac ingatagságának okairól. A jugoszláv szakszervezetek nem­régen olyan javaslattal is elő­álltak, hogy dolgozzák ki az alapvető létfenntartási cikkek jegyzékét, s ezek árát ne emel­jék, hanem így védjék a mini­mális keresetű családokat. A Horvát Szocialista Köztár­saság Végrehajtó Tanácsának a közelmúltban tartott ülésén rá­mutattak a dolgozókat sújtó bi­zonyos gazdasági nehézségekre. Annak ellenére, hogy az ipari termelés januárban múlt év azo­nos hónapjához viszonyítva 8,2 százalékkal nőtt, emelkednek az árak és a létfenntartási költsé­gek, sőt ezenfelül még nehéz­ségek is vannak egyes üzemek és vállalatok fizetésképtelensé­ge miatt. Ez befolyással van a dolgozók jövedelmének csökke­nésére. A végrehajtó tanácsülé­sén megállapították, hogy tíz­ezer dolgozót foglalkoztató 69 vállalat ötödével kisebb béreket fizet, 1500 dolgozót foglalkozta­tó tíz vállalal pedig az év ele­jén egyáltalán nem folyósította a béreket. Fontos, hogy az illetékes kor­mány- és társadalmi szervek tisztában vannak e tényekkel, foglalkoznak velük, és a követ­kező hónapokban bizonyára ja­vaslatokat tesznek a problémák megoldására. ULÁNBÁTORBAN, Mongólia fővárosában megnyílt a szocia­lista országok konferenciája, melyen a kozmikus térség ku­tatásával kapcsolatos együttmű­ködés lehetőségeiről tanácskoz­nak. — A hírt a Moncame hír­ügynökség közölte. FRANCIAORSZÁG szerdán hi­vatalosan közölte, hogy bezárja konzulátusát Salisbury-ban, Rhodésia fővárosában. Norvé­gia, Dánia, az Egyesült Álla­mok, Olaszország és Hollandia után Franciaország a következő állam, mely megszüntette kon­zuláris kapcsolatait a Smith­féle fajüldöző rendszerrel. A SPANYOL FŐVÁROSBAN csütörtökön letartóztatták Jesús Garciát, a Spanyol Kommunista Párt Központi Bizottságának tagját. IRAK TEGNAP megünnepelte a kurdokkal megkötött egyez­mény létrejöttét, mely a tíz évig tartó háború befejezését, valamint az ország északi ré­szén élő kurdok nemzeti jogai­nak az elismerését jelenti. ROY MASON brit kereskedel­mi miniszter Bukarestből törté­nő távozása előtt a Scinteia cí­mű lap számára a következőket mondotta: „A közgazdaság javí­tása szempontjából rendkívüli jelentősége van az összes or­szággal folytatott kereskedelem fejlesztésének. E célból döntöt­tünk úgy, hogy kereskedelmi kapcsolatainkat a keleti orszá­gokra is kiterjesztjük. Elmond­hatom, hogy figyelemre méltó haladást értünk el". JOHN LYNG norvég külügymi­niszter háromnapos bukaresti látogatásának befejezésekor szerdán sajtókonferenciát tar­tott, melyen kiemelte a nor­vég—román kereskedelmi és kulturális kapcsolatok kibőví­tésének lehetőségét. A COLUMBIANA AVIANCA elnevezésű kolumbiai légifor­galmi társaság egyik Boeing 727 típusú utasszállító gépét négy fegyveres férfi útirányá­nak megváltoztatására kénysze­rítette. Feltételezések szerint a repülőgépet Kuba irányába té­rítették el. AZ ENSZ BIZTONSÁGI TANÁ­CSA szerdán este folytatta a rhodesiai helyzet megvitatását. A tanács összehívását 39 afri­kai ország kérte. Határozott in­tézkedéseket sürgetnek. A JUGOSZLÁV SZÖVETSÉGI VÉGREHAJTÓ TANÁCS szerdai ülésén elfogadta a Jugoszlávia és az Európai Gazdasági Kö­zösség között folytatott záro­tárgyalásokről szóló jelentést. GHANAI KORMÁNYKÜLDÖTT­SÉG tartózkodik Moszkvában, ahol megvitatja majd a két or­szág kereskedelmének kilátá­saival összefüggő kérdéseket. RASID KARAMI libanoni mi­niszterelnök fogadta a Moszk­vai Városi Tanács küldöttségét, amely Iszajevnek, a tanács vég­rehajtó bizottsága első elnök­helyettesének vezetésével tar­tózkodik Bejrútban. AZ SZKP KÖZPONTI BIZOTT­SÁGÁNAK meghívására szerdán Moszkvába érkezett a Mongol Népi Forradalmi Párt pártmun­kás-küldöttsége Lhanszurennek, a Politikai Bizottság tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével. Elrabolták a Sao Faüló-i japán főkonzult Sao Paulo — Nubuo Ogucsi Sao Pauló-i japán főkonzult szerdán délután elrabolta egy fegyveres csoport. A hatóságok úgy vélik, hogy politikai akció­ról van szó, hasonlóan ahhoz, ahogy Elbrick amerikai nagy­követ elrablása történt a múlt évben. A főkonzul munkahelyéről ha­zatérőben volt, amikor öt, pisz­tolyokkal és gépfegyverekkel felfegyverzett személy megállí­totta gépkocsiját. A diplomatát egy Volkswagenbe kónyszerí­tették, amely ismeretlen helyre távozott vele.

Next

/
Thumbnails
Contents