Új Szó, 1970. március (23. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-12 / 60. szám, csütörtök

A pártmunka mai feladatai és a kétfrontos harc jelszavának problémái (2) irta: ĽUDOVÍT PEZLÁR, az SZLKP KB titkára • Létezik „baloldali" elhajlás? Abból a megállapításból, hogy a jobboldal jelenti a fő veszélyt, logikusan az következik, hogy más veszélyek is fennállnak, amelyek ellen a pártnak harcolnia kell. Gyakran merül fel olyan nézet, hogy a jobboldali veszély ellenpólusa nemcsak elméleti síkon, hanem konkrét politikai helyzetünkben is a „baloldali" veszély. A mi feltételeink között milyen irányzatokat, politikai tényezőket neveznek leggyakrabban „baloldali" veszélynek? E veszély alatt elsősorban bizonyos politikai radikalizmust értenek, azt a törekvést, hogy meggyorsítsák az objektív politikai folyamatokat, tekintet nélkül a külső és a belső feltételekre, bizonyos fokú anarchizmust stb. Az ilyen veszély mindig fennáll a politikai életben, függetlenül a politikai platformtól, bizonyos körülmények között megerősödik vagy csökken, és nem jellemezhető kizárólag „baloldaliként". Saját tapasztalatainkból tudjuk, hogy ez a jobboldal frontján is felmerül. A jobboldali és szocialistaellenes erők soraiban is kialakult a radikális szárny, amelyet a KAN és különböző klubok képviseltek. A forradalmi kommunista mozgalomban valóban felmerültek és felmerülnek „baloldali" tendenciák. Lenin gyermekbetegségnek nevezi a baloldaliságot, és többnyire csak „emlegeti". Nem használja ezt a kifejezést rosszallólag; úgy jellemzi, mint az anarchizmus és fegyelmezetlenség elterjedését a pártban, mint olyan törekvést, hogy a politikai feladatok megoldásában még tovább menjenek, mint a Központi Bizottság. Így például Lenin 1911 nyarán megállapította: „Mi azt mondtuk, hogy minden kísérlet arra, hogy csak egy hajszállal is inkább balra térjünk, mint a Központi Bizottság, ostobaság és az, aki baloldalibb, mint a Központi Bizottság, elvesztette józan eszét. Nem ijedünk meg attól, hogy az ellenfél örül hibáinknak." Fennáll-e nálunk a mai körülmények között ilyen veszély? Nem tagadhatjuk a „baloldali" radikalizmus létezését és felmerülését. Ezek a nézetek és állásfoglalások azonban a marxizmus— leninizmus politikai platformjából Indulnak ki, és ezért semmilyen esetben sem vonhatunk párhuzamot az ilyen veszély és a jobboldali opportunista veszély között. Ezek a nézetek bizonyos szélsőséget jelentenek a normálizálódási folyamat keretében, a szocialista politikai rendszer felújítása keretében, és nem veszélyeztetik komolyan annak sikeres lefolyását. Á „baloldal" politikai platformja a szocialista társadalmi rendszer, a szocialista társadalom további fejlődése. A türelmetlenség és a politikai radikalizmus elsősorban az olyan régi elvtársak között merült fel, akik egész életüket összekapcsolták a párttal. Kapcsolatuk a párthoz becsületes ós őszinte. Ezt bizonyítja egész életük is. Abból az aggodalomból indulnak ki, hogy a pártnak nem sikerül következetesen megoldani a jobboldal és párton belüli képviselőik elleni harc problémáját. Attól a szándéktól vezérelve, hogy segítséget nyújtsanak a pártnak a problémák megoldásában, néha olyan követelésekkel lépnek fel, amelyek sok esetben a normalizálás adott időszakában megvalósíthatatlan feladatokból indulnak ki. Az ilyen, többnyire a káderproblémák megoldására összpontosuló radikális állásfoglalások és hangulatok bizonyos meg nem értést eredményeznek. Képviselőik nem tudatosítják, hogy a kádermunka a normalizálási folyamat elválaszthatatlan része, ám ezt nem lehet elszakítani dinamikájától, holott ők rendszerint az egész normalizálási folyamatot csak káderkérdésekre redukálják. Gyakran nem tudatosítjuk, hogy az ilyen irányzatok és állásfoglalások megerősödésének megvannak az objektív okai. Lényegében ez a jobboldal és a szocialistaellenes erők 1968. évi fellépésének eredménye. Bizonyára nem véletlen, hogy a jobboldali erők támadásai elsősorban a párt régi, hü tagjai ellen irányultak, akik a párttal együtt részt vettek a nehéz osztályharcokban. A CSKP Központi Bizottságának elnöksége a jobboldal hatása alatt az 1968 augusztusa előtti időszakban nagyon helytelenül viszonyult ezekhez az elvtársakhoz. Az osztályellenségnek mint „konzervatívakat", dogmatikusokat és „deformátorokat" áldozták fel őket. A pártvezetőségnek ez az állásfoglalása a kommunistáknak azt a nemzedékét sújtotta, amely részt vett a fasizmus elleni harcban, az államosításban, az 1948. évi februári eseményekben, az egységes földművesszövetkezetek megalapításában, és melynek döntő érdeme van abban, hogy hazánkban győzött a szocializmus. Paradox helyzet alakult kl: az egyik oldalon növekedett a pártvezetőségben a jobboldali képviselők kultusza, viszont a másik oldalon üldözték a becsületes, hű párttagokat, akik a párt céljainak megvalósításáért nagy áldozatokat hoztak. Az 50-es években a kommunistáknak éppen ezt a nemzedékét sújtották a törvényellenes megtorlások. Elég, ha csak megemlítjük a sok szlovák partizánparancsnok, kommunista sorsát. 1968 válságos helyzetében éppen ezek a párttagok, a heves támadások ellenére, bírálták a vezetőség elvtelen politikáját. Országunk történelmében nincs még egy példa arra, hogy egy párt vezetősége legönfeláldozóbb, leghívebb tagjait áldozta volna fel ellenfeleinek. Szomorú tény, hogy ezt az erkölcstelenséget, pontosabban mondva, árulást Csehszlovákia Kommunista Pártja vezetőségének jobboldali képviselői követték el, egyesek szándékosan, mások attól a vágytól vezérelve, hogy növeljék népszerűségüket. A Vasil Bifak körül csoportosuló elvtársak érdeme, hogy Szlovákiában felléptek az ilyen káros politika ellen. A jobboldal képviselői a pártvezetőségben a gyűlölettől, a dicsőséghajhászástól elvakulva feláldozták bajtársaikat, és élvezték a hazai, valamint a külföldi politikai ellenfelek dicsőítését. Lenin szavai szerint ebből a szempontból a szélsőbaloldaliság, a szélsőséges irányzat mozgalmunk jobboldali opportunista bűneinek büntetése. Fzért annak a bizalmatlanságnak, hogy a vezetőség nem tudja következetesen kiküszöbölni a jobboldali hangulatokat, és nem tud fellépni képviselői ellen, objektív alapjai vannak és csak átmeneti jelenség. Milyen út vezet az ilyen radikális „baloldali" nézetek és hangulatok kiküszöböléséhez? Kiküszöbölésük csakis a keletkezésük okai következetes elhárítása révén lehetséges, tehát a jobboldali opportunizmus képviselői elleni következetes harc. A párt Központi Bizottsága valamennyi tagjának elvhű politikai állásfoglalásával kell megteremteni a bizalmat a párttagok széles tömege — köztük a régi kommunisták — és a pártvezetőség között, amit a pártvezetőség jobboldali képviselői megbontottak. Akárcsak életünk más területein, a mai pártvezetőségnek ezen a téren is fizetnie kell elődei hibáiért. Azonban könnyebb előidézni az inflációt, mint kiküszöbölni, könnyebb rombolni, mint építeni, könnyebb a bizalom megrendítése mint a megnyerése. A bizalom légkörét ebben az esetben sem lehet kikényszeríteni. Gyakran hangzanak el olyan szavak, hogy hozzanak adminisztratív intézkedéseket az Ilyen nézetek ós hangulatok képviselői ellen. Az ilyen követelmények lehetetlenek. A reálisan létező radikális nézetek és hangulatok kiküszöbölésének kérdése az ilyen hangulatok képviselőivel folytatott intenzív politikai nevelőmunka problémája is. Politikai nevelőmunkánkban állandóan magyaráznunk kell a párt előtt álló feladatokat, meg kell ismertetnünk a párttagokkal a normalizálás egyes szakaszaínak sajátosságait, a harc taktikáját, és elsősorban következetesen politikai állásfoglalással, a kitűzött feladatok következetes megoldásával arra kell törekednünk, hogy bizalmat teremtsünk. • Az adminisztratívbürokratikus irányzat Természetesen a politikai fejlődésben más veszélyek is fennállnak. A komoly veszélyek közé tartozik az a törekvés, hogy a társadalom fejlődése bonyolult problémáinak megoldását adminisztratív-bürokratikus megoldással helyettesítsék. A társadalmi problémákhoz való bürokratikus hozzáállás képviselőinek jellemző vonása, hogy e problémák formális oldalára helyezik a súlyt, elszakadnak a reális élet szükségleteitől, és lebecsülik a politikai nevelőmunka jelentőségét. Az adminisztratív-bürokratikus irányzat veszélye abban rejlik, hogy fékezi a tömegek mozgását és alkotó kezdeményezését a szocialista társadalom fejlődése egyes szakaszaiban, a gazdasági és politikai feladatok megoldásának folyamatában. A mai politikai vezetőség arra törekszik, hogy a mély társadalmi válságot elsősorban ideológiai-politikai módszerekkel és csak a legszükségesebb esetekben hatalmi-politikai eszközökkel oldja meg. Az 1968 augusztusa előtti időszak politikai feszültsége olyan helyzetet teremtett, amely a polgárháború előtti időszakra jellemző. Tekintettel a válság mélységére, a történelemben valóban egyedülálló, hogy a társadalom az ilyen válságot ideológiai-politikai eszközökkel küzdje le. A válság megoldásának ilyen módszerét elsősorban az a tény tette lehetővé, hogy a szövetséges csapatok megérkeztek területünkre. Ez a tény meghiúsította osztály-politikai ellenfeleink minden olyan reményét, hogy fegyveres harcot folytathassanak a szocialista társadalmi rendszer ellen. Természetesen akkor, amikor politikai rendszerünket felforgatták, amikor a párt a helyzet normalizálására törekszik, törvényszerűen felmerülnek olyan hangok is, amelyek adminisztratív-bürokratikus és hatalmi-politikai megoldásokat követelnek. Ezek alkalmazását nem lehet teljesen kizárni, mivel a politikai rendszer stabilizálása eszközeinek kiválasztása nem csupán a párt politikájától függ, hanem egyúttal a hazai ellenfelek ellenállásának formáitól és intenzitásától, valamint a külföldi ellenfelek politikájától is. Ezeknek az irányzatoknak megvannak a gnoszeológiai okai is. Sok ember úgy gondolja, hogy a megoldás hatalmi-adminisztratív formájának alkalmazása jelentősen meggyorsítaná a normalizálás megoldásával kapcsolatos objektív folyamatokat. Ez azonban csak látszat. A valóságban az ilyen eszközök alkalmazása megnehezítené azt a további szakaszt, amelybe a normalizálás folyamatának befejezése után lépnénk, vagyis a gazdasági, politikai és kulturális problémák, társadalmunk további fejlődése pozitív megoldásának szakaszát. Az a tény, hogy a mély politikai válságot lényegében ideológiai nevelőeszközökkel, az okok elemzésével, intenzív nevelőmunkával és a lakosságnak a Központi Bizottság által kitűzött feladatok megvalósítására való mozgósításával küszöböljük ki, a mai politikai vezetőség érdeme. Tudatosítanunk kell, hogy a normalizálás folyamata a valóságban csak a CSKP Központi Bizottsága áprilisi plénuma után és azután kezdett fejlődni, hogy Husák elvtárs a pőrtvezetőség élére került. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag nem is egy éve. Tekintettel arra, hogy a politikai vezetőség a január előtti időszakban a türelmes politikai nevelőmunka helyett gyakran az elvtelen liberalizmust alkalmazta, és más lehetőségek híján széles körben alkalmazta a megoldás adminisztratív-bürokratikus módját, a lakossághoz fűződő kapcsolatban nagy jelentősége van a pártvezetőség mai politikájának. A dolgozók jelentős része még mindig élénken emlékezik vissza arra, hogy hatalmi-adminisztratív eszközöket használtak, mégpedig nemcsak az osztályellenség ellen — a legtöbb esetben kétségtelenül belyesen —, hanem a hű párttagok, a munkásosztály szövetségesel, Igy például a parasztság és az értelmiség egy része ellen is. A dolgozók széles rétegeit elsősorban a társadalmi válság megoldása ideológiai-politikai módszereinek következetes érvényesítésével, széles körű türelmes politikai nevelőmunkával, a feladatok helyességének magyarázásával és a lakosság mozgósításával nyerhetjük meg a párt mai politikája számára. A hatalmi-adminisztratív bevatkozás csak ott indokolt, ahol nincs kellő lehetőség az ideológiai-politikai megoldás érvényesítésére. Felvetődik a kérdés: vajon a politikai problémák hatalmi-adminisztratív megoldásának irányzata „baloldali elhajlá! nak" minősíthető? A politikai platform szempontjából bizonyára nem. Ezeket a módszereket ugyanis a politikai platformoktól függetlenül nemcsak nálunk, hanem más országokban is alkalmazzák. A hatalmi beavatkozás a jobboldali politikai platform, a jobboldali és szocialistaellenes erők programjának fontos része volt. A politikai élet dinamikájában csaknem mindig jelen van az a törekvés, hogy a bonyolult társadalmi problémákat hatalmi-adminisztratív módszerekkel oldjuk meg. A feltételektől függően ez a törekvés erősebb vagy gyengébb. A mai körülmények szemszögéből nézve megállapíthatjuk, hogy ez a törekvés egyre gyengébb lesz, a normalizálás sikeres folytatásától függően. 1970. III. 12. ÍRÓ ÉS OLVASÓ találkozáson gyakran szegezik mellemnek a kérdést — hogyan születik a téma ... Bevallom őszintén, ezen magam is sokat gondolkoztam ... Nos — azt hiszem általában így történik ... Az ember érzi, hogy valami hiányérzete van, valami egészen különös nyugtalanság kínozza. A normális ember, aki nem lesz íróvá, ilyenkor rögtön orvoshoz szalad és megméreti a vérnyomását, de orvosi rendelet nélkül is beszed néhány dynilt. Akiben a megszállottság vírusa burjánzik, annak ilyesmi eszébe sem jut. Az forgolódik kis ideig a saját tengelye körül, míg végre különös kényszer folytán előszed egy papírlapot és ír. Gyakran már egész fiatal korában, ír tavaszról, szerelemről, őszi levélhullásról, vándorló felhőkről, álmatlan éjszakákról. Ha az 'lletőnek van vonatkozása a mához, akkor traktorokról is írhat, termésbetakarításról, esetleg ringó búzatábláról... Mindettől azonban az írdogáló ember még nem lesz íróvá, íróvá akkor válik, amikor tudatosodik és teljesedik írói felelősségérzete. Akkor már a fenti procedúra körülbelül így zajlik le: Leülök az írógép elé. Ujjaimban különös bizsergést. érzek. Ilyesmit érezhet a zeneszerző, akinek lelke mélyén újfajta dallamok sűrűsödnek, amivel úgy kopognom, csak azután szólal meg. Halkan, hogy rajtam kívül senki se hallja. — M t lesz? — kérdezi hárfaszólamú hangon az én Múzsám. Magban ázüietifo a téma ? érzi — minden alkalommal úgy érzi —, egeket lehet ostromolni Nos, én is úgy érzem. /Minden ilyen érzület után javításra szorul az írógépem, mert úgy verem ki rajta gondolataimat, mint zongoravirtuóz a halhatatlan szimfóniát.) Nos — azután ... illetve még azelőtt, mielőtt az írógépen val-ó zongorázást elkezdeném, észreveszem, hogy a szobában nem vagyok egyedül. Ami természetes is. Velem szemben helyet foglal ilyenkor a Múzsám. Az én Múzsám nagyon szimpatikus nőszemély, kicsit hasonlít hozzám, csakhogy rajta nem hagyott nyomot az idő. Az alkotandó mű címét minden esetben zavartalanul hagyja le— Színdarab... — felelem többnyire magabiztosan. —• Hm, igent És miről jog szólni? f A Múzsám kissé pongyolán kezeli a magyar nyelvet.) — Nos... — felelem —, nem mindennapi téma ... Szerelem! — Jó! És aztánl — Hogyhogy aztán? Két fiatal, egy fiú meg egy lány szeretik egymást... — Valóban újI — De a szülők ellenzik a házasságot, ők azonban szembeszállnak minden akadállyal... — GiccsI — ... még a szülői szigorral is, amely engesztelhetetlen, míg végül a háláiban keresnek menedéket ... — Ezt Shakespeare előtted sokkal jobban megírta. És meglehet, mások is ... —• TévedszI — szegülök ellent a Múzsámnak. — Az én fiataljaim ugyan •— a háláiban keresnek menedéket, de végül mégiscsak életben maradnak, összeházasodnak, a nő gyereket szül és csak évek múltán a harmadik felvonás végén eszmél arra, hogy egész élete tévedés volt, ezért aztán ... — Ibsenizmüs ... _ — Végre ís, mindent megírt már egyszer valaki... — Hogyan állunk a mai témákkal? — Minden téma mai, ha a mai ember szemével nézem. — Például... — Például... a lány lehet traktoros is, vagy brigádvezető. — Már jobb! — Aki hevesen küzd a szerelméért, aki a szomszéd termelőszövetkezet agronómusa ... Mondd' Muszáj annak a fiúnak feltétlenül agronómusnak lennie? — Lehet kitüntetett vájár is. — No jó. jöjjön az a téma! — és kopogni kezdek, majd hirtelen a Múzsára pillantok. — Mondu! Biztos vagy abban, nogy ezt még nem írta meg senki? — Ezt nem lehet eleget hangoztatni! — válaszolja a Múzsám és eltűnik, mert ami ezután következik, ahhoz reá már egyáltalán nincsen szükségem. Ahhoz már elegendő egy jó dramaturg vagy lektor, aki azt ajánlja, hogy a traktoroslány ne menjen feleségül a kitüntetett vájárhoz, részben azért, mert ahol traktoroslány van, ott ritkán fordul meg vájár, hacsak nem jön haza szabadságra a falujába ... akkor viszont fennakadás áll be a mezőgazdasági termelésben, mert ha a traktoroslány eltávozik a vájárral, választania kell a szerelem és a kötelesség között. .. Hopp! Hiszen ez egy egészen jó gondolat! Remélem, még nem írta meg senki és ha a színház dramaturgja nem akad fenn azon, hogy a kitüntetett vájárnak már van menyasszonya, a rendező nem kifogásolja, hogy a vájár, aki pozitív hős, a szocialista realizmus törvényeinek ellenszegülve miért hagy hoppon egy csilléslányt... No mindegy — majdcsak kialakul valahogy ... NA, TETSZIK LÁTNI, hát így születik a téma! Holnap hozzá is kezdek! DÁVID TERÉZ