Új Szó, 1970. március (23. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-11 / 59. szám, szerda

A pártmunka mai feladatai és a kétfrontos harc problémái Irta: CUOOVtT PEZLÁR, az SZLKP KB titkára (ifim 1970. III. 10. Egyes pártszervezeteket és párttagokat meglehetősen sokat foglalkoztatja a kétfrontos harc problémája. A pártsajtó lapjain is vita folyik erről a kérdésről. A nézetek eltérőek. Egyesek csalódtak és azért, hogy a CSKP Központi Bizottságának januári plenáris ülése és az SZLKP Központi Bizottságának februári plenáris ülése nem tűzte ki a kétfrontos harc feladatát. Ez természetesen nemcsak elméleti probléma, hanem nagyon komoly kérdés, amely nagyjelentőségű politikai életünk helyes megismerése, fejlődése és irányítása szempontjából. Ezért nagy jelentőségű a helyes válasz arra a kérdésre, vajon a mai körülmények között szükséges-e az ilyen jelszó kitűzése. Kétségtelen, hogy a kétfrontos harc feladatának kitűzése nagy politikai következményekel járna a párt egész munkájában és a fontos kérdések megoldásában. Ezt azok is tudják, akik ellenzik ezt a jelszót, és azok is, akik támogatják. Azt a kérdést, hogy a párt a normalizálás mai szakaszában hány fronton harcoljon, nem lehet absztrakt szempontból, a politikai fejlődés dinamikájától és a párt által megoldott feladatoktól függetlenül megítélni. E rörövid fejtegetésben ezért elsősorban a normalizálási folyamat mai szakaszának szempontjából foglalkozunk ezzel a problémával, de nem akarjuk lebecsülni a probléma elméleti mérlegelését. A problémát sok esetben el kell vonnunk az adott ország politikai harcának konkrét öszszefüggéseitől. Az elmélet érvényesítésében azonban mindig figyelembe kell venni az elméleti ismeretek érvényesítésének konkrét feltételeit, valamint a mozgalom taktikáját és stratégiáját. • Továbbra is a jobboldal jelenti a fő veszélyt A CSKP Központi Bizottságának ülésein 1968 novembere óta jóváhagyott valamennyi dokumentum a jobboldali veszély, mint a fő veszély elleni harc feladatát tűzi ki. Részletesen Ismerteti ezt a problémát a CSKP Központi Bizottságának 1969 májusi plenáris ülésén jóváhagyott irányelv. A pártunkban már régen 1968 januárja előtt felmerült jobboldali nézetek, hangulatok és állásfoglalások a január utáni időszakban fokozatosan egységes jobboldali politikai platformmá változtak. Az SZLKP Központi Bizottságának legutóbbi plenáris ülése egyértelműen megállapította, hogy a jobboldali erők céljai azonosak voltak Szlovákiában és a köztársaság más részeiben. Ezt bizonyítják a jobboldali politikai dokumentumok. Az elmúlt fejlődés elemzése azt mutatja, hogy a jobboldali politikai platform politikai tartalmát — anélkül, hogy teljességre törekednénk — a következő tények képezték: 0 a dogmatizmus elleni harc jelszava alatt a marxizmus— leninizmusnak, mint a pártmunka elméleti alapjának fokozatos revíziója; • átmenet a különböző, túlnyomórészt kispolgári jobboldali opportunista elméletekhez a szocializmus különböző „modell jelhez"; • szovjetellenesség és a nacionalizmusba való átmenet; • a párt szervezeti felépítése alapelveinek, elsősorban a demokratikus centralizmusnak elvetése; • a párt társadalmi vezető szerepe elvének tagadása; O a társadalom továbbfejlődése problémái és a nemzetközi összefüggések osztályszempontból történő megítélésének elvetése; • a szocialista internacionalizmus elvének tagadása. Ezeket a tényeket egyértelműen bizonyítják a különböző politikai dokumentumok, mint a „Kétezer szó" című ismert pamflet, az ún. vysoCanyi kongresszus dokumentumai, az SZLKP rendkívüli kongresszusának „Elmélkedések a kivezető utakról" című programdokumentuma. E tények alapján megkezdődött a párton belüli jobboldali erők és a párton kívüli szocialistaellenes erők fokozatos közeledésének folyamata. A politikai platform, a közelálló és közös célok és e célok elérésének eszközei képezték a jobboldal és a szocialistaellenes erők közeledésének alapját. 1968 augusztusa után ezek az erők csaknem teljesen egyesültek. Tekintettel arra, hogy a párton belüli jobboldali erők és a párton kívüli szocialistaellenes erők tevékenysége veszélyes helyzetet teremtett, melyet a polgárháború előtti feszültség jellemzett, fennállt az ellenforradalom veszélye, nyilvánvaló, hogy a normalizálás folyamatának legfontosabb célja a jobboldali opportunista nézetek, állásfoglalások és hangulatok, valamint ezek képviselői az egyének és csoportok elleni harc kell, hogy legyen. A csehszlovákiai társadalmi válság nem 1968 januárjában keletkezett, hanem már jóval előtte, mint a súlyos gazdasági helyzet, valamint a január előtti politikai vezetőség súlyos hibáinak és tehetetlenségének a következménye. A párton belüli jobboldal kihasználta ezeket a tényeket és fokozatosan kialakította a politikai platformját. Január megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy leküzdjük az akadályokat a további szocialista fejlődés, a hibák és hiányosságok kiküszöbölésének útján. A CSKP Központi Bizottságának elnökségébe befészkelődött jobboldali csoport, valamint a jobboldali központok tevékenysége következtében fokozatosan csökkent azonban az egész párt akcióképessége, és megrendült az egész politikai rendszer. Az 1968 májusi plénum volt az egyik utolsó lehetőség arra, hogy kihasználjuk a január adta lehetőségeket. Az országban elmélyült a politikai válság, és olyan helyzet alakult ki, amelyet az ellenforradalom fokozatos ideológiai és politikai fellépése jellemzett. A párt marxista—leninista forradalmi jellege felújításának, valamint a párt társadalmi vezető szerepe felújításának döntő fontosságú feltétele a jobboldali erők elméleti, politikai és Ideológiai követelményeinek következetes szétzúzása. A jobboldali nézetek és hangulatok elleni harc nagyon igényes feladat, melyet még távolról sem fejeztünk be. A CSKP Központi Bizottságának és az SZLKP Központi Bizottságának legutóbbi plenáris ülésein elfogadott dokumentumok azt mutatják, hogy a párt továbbra is mint a fő veszély ellen harcol a jobboldali opportunizmus ellen. A jobboldal ideológiai és politikai veresége nélkül nincs remény arra, hogy sikeresen befejezzük a normalizálás folyamatát. A jobboldali erők elleni harc lényegében kétféle: intézményes és ideológiai-politikai. Az Intézményes azt jelenti, hogy az állami és elsősorban pártszerveket és szervezeteket következetesen meg kell tisztítanunk a jobboldali opportunista nézetek és gyakorlat képviselőitől. E feladat következetes teljesítése nélkül és anélkül, hogy megtisztítanánk a pártot azoktól, akik politikai szempontból már rég eltávolodtak a párttól, akik nem értenek egyet programjával, és tudatosan szervezték a szocialista politikai rendszer destrukcióját, hosszú ideig tartó párton belüli válság és feszültség feltételei alakulnának ki, ami lehetetlenné tenné a társadalom további fejlesztése fontos feladatainak pozitív megoldását. A Központi Bizottság a tagkönyvcserével kapcsolatban rámutatott, hogy érzékenyen, de ugyanakkor következetesen kell értékelnünk a párttagok és funkcionáriusok politikai felelősségét az elmúlt Időszak válságos helyzeteiben, Ahogy a vallásos szervezetek nem egyesítik az ateistákat, úgy a kommunista párt sem egyesítheti azokat, akik nem értenek egyet a programjával, akik antikommunisták; a párt csak így lehet akcióképes. A jobboldali opportunizmus elleni ideológiai-politikai harc elsősorban a jobboldali politikai platform elleni következetes harcot, valamint ennek elméleti, politikai, ideológiai és ismeretelméleti okainak leleplezését jelenti. A két világrendszer harcának feltételei között ez hosszas feladat, és nem is csehszlovák különlegesség. Az antikommunizmus inint forradalomellenes elmélet és gyakorlat a fejlett kapitalista hatalmak állampolitikájává vált, melyek hatalmas eszközöket fordítanak terjesztésére. Az 1968. évi csehszlovákiai események nagyon tanulságosak. Teljes mértékben beigazolódott Lenin azon téziseinek helyessége, hogy a társadalomban nincs ideológiai vákuum. Ott, ahol nem ml dolgozunk, ahol nem fejtünk ki intenzív politikai nevelő tevékenységet, ott azonnal dolgozni kezdenek politikai ellenfeleink. A jobboldali nézetek és hangulatok elleni harc politikai nevelői aszpektusa szempontjából nagy jelentőségű az elmúlt időszak elemzése, melyet még nem fejeztünk be. A részproblémákon dolgozó kollektívák már ma figyelemre méltó következtetéseket vontak le. Már az eddigi elemzések alapján egyértelműen megállapíthatjuk, hogy Csehszlovákiában 1968-ban a jobboldali és szocialistaellenes erők közös erőfeszítéssel ellenforradalmi puccsot kíséreltek meg. Az ellenforradalom hazai és külföldi szervezői felhasználva az 1956. évi magyarországi események tapasztalatait, nem a fegyveres terrorra, hanem elsősorban a lakosság tudatának ideológiai destrukciójára, a szocializmus értékelnek kétségbevonására fordították figyelmüket. Az ellenforradalmi erők a szocializmus megújhodásának leple alatt a demokratikus szocializmus jelszavával léptek fel. A fordulat előkészítésének időszakában nem alkalmazták a fegyveres terrorra jellemző erőszakos formákat, és így a lakosság egy része kételkedett abban, hogy Csehszlovákiában valóban ellenforradalmi kísérletről volt szó. Az eddigi elemzés azt mutatja, hogy az ellenforradalmi erők előre megfontolt tervvel léptek fel, mely szerint az utolsó szakaszban erőszakkal megdöntötték volna a szocialista társadalmi rendszert. Igy például a szovjetellenesség tanulmányozása azt mutatja, hogy a jobboldali erők milyen hoszszú ideig, tervszerűen készültek Csehszlovákia és a Szovjetunió nemzetei hagyományos barátságának megbontására, és rámutat, hogy a mai antikommunizmus milyen aljas módszereket használ a szocialista társadalmi rendszer elleni harcban. Tovább ra is alapos tanulmányozás tárgyát képezik a jobboldali és szocialistaellenes erők fellépésének formái és módszerei. A lakosság egy részében az ls kételyeket ébresztett, hogy vajon Csehszlovákiában valóban ellenforradalmi fordulatot akartak-e végrehajtani, mert az öt szocialista ország szövetséges csapataínak megérkezése következtében nem következett be az ellenforradalom utolsó szakasza, azaz a kommunisták és a szocializmushoz hű emberek tömeges legyilkolása. Az ellenforradalom azonban nem folyamodik mindig a harc fegyveres formáihoz. Tekintettel arra a tényre, hogy az ideológia ls a politikai rendszer része, a társadalmi fordulat szervezői csaknem mindig az előtt a feladat előtt állnak, hogy megbontsák a lakosság szocialista politikai öntudatát, ideológiai téren előkészítsék a fordulatot, az emberek gondolkozására hassanak. Ezért a pártmunka nagyon fontos feladata, hogy kiküszöböljük az emberek tudatából a jobboldali és szocialistaellenes erők fellépésének következnie nyeit. MAGYAROK CSEHSZLOVÁKIÁBAN TANULMANYOK ÉS VISSZAEMLÉKEZÉSEK Évek óta hiányérzetet okoz, hogy a rangos csehszlovákiai magyar líra és a biztatónak ígérkező csehszlovákiai magyar próza és dráma mellett igen gyér írásos termés tanúskodik a csehszlovákiai magyar tudományos élet teljesítményéről. (Történetírás, nyelvtudomány, szociológia stb.). Mostanában azonban már azt észleljük, hogy kezd megtörni a jég. Néhány hete jelent meg a Magyarok Csehszlovákiában című tanulmánykötet. A napokban hagyta el a nyomdát Dallos István A Híd vallomása című irodalomtörténeti vonatkozású kötete. Hamarosan megjelenik Deme László nyelvtudományi kérdéseket elemző írásainak a gyűjteménye. És az hallatszik, hogy nemsokára több hasonló kiadvány kerül még az asztalunkra, és a jövőben rendszeresen jelennek majd meg hazai vonatkozású tudományos jellegű munkák. Mindez azt bizonyítja, hogy a sokáig hiányolt csehszlovákfai magyar tudományos élet kibontakozóban van. A Magyarok Csehszlovákiában című gyűjteményt az Epocha Könyvkiadó jelentette meg. A hét csehszlovákiai és magyarországi szerző életünk egy-egv sajátos területéről ad átfogó képet. Zdenka Holotíková: Közös út — közös harc címmel a délszlovákiai munkás- és parasztmozgalmak történetét eleveníti meg. Marta Korálková Adalékok a kassai munkásmozgalom történetéhez (1917—1921/ című tanulmánya Kelet-Szlovákia haladó mozgalmairól nyújt áttekintést. Vigh Károly Egy harcos évtized Csehszlovákiában című írása a losonci Herz Sándor életével ismertet meg. Róják Dezső Dél-Szlovákia kommunistáinak antifasiszta harca a visszaemlékezések tükrében című portrésorozatában Vadász Ferenc, Winkler Soma, Edelmenn Dávid, Fábry István, Szász Imre, Vajnár Mátyásné, Balogh József, Pálenyik Ferenc, Denkmayer Sándor, Choleva Béla, Vikukel Béla, Kovai Miklós• és mások mondják el az ellenállási harcokkal kapcsolatos emlékeiket, fura

f Zvara A magyar dolgozók részvétele a szocialista Csehszlovákia építésében című tanulmánya azt a magatartást elemzi, amelyet a csehszlovákiai magyarság 1945-től napjainkig tanúsított. Botka Ferene Munkássajtó és Csanda Sándor a Csehszlovákiai magyar irodalom szocialista hagyománya című tanulmánya sajtónk, illetve Irodalmunk egyik legjelesebb ágának a történetét írja meg. A kötet tulajdonképpen a csehszlovákiai magyarság ötvenéves munkásmozgalmi harcának, a jobb életért folytatott küzdelmünknek néhány eseményét és alakját mutatja be. A tanulmányok — ha színvonalukat tekintve nem is egyforma értékűek, és ha néhány elírás, illetve stiláris hiba miatt boszszantóak is — kivétel nélkül érdekesek, értékesek és sok új adattal gazdagítják ismereteinket. A legnagyobb érdeklődésre talán mégis Juraj Zvara írása számíthat. Zvara a tőle megszokott nyíltsággal, alapossággal és követ kezetes marxista terminológiával ecseteli az 1945 utáni csehszlovák nemzetiségi politika fény- és árnyoldalát és azt, ahogy ebben az időszakban — tehát a felszabadulástól napjainkig — a csehszlovákiai magyarság Csehszlovákiához és a szocialista építéshez viszonyult. Úttörő munkát vállalva végigkíséri a Csemadok fejlődését, és tárgyilagosan értékeli az 1968 januárját követő eseményeket is. Mint olyan, aki a szövetség életében nem vett tevékenyen részt, sok mindent csak másodkézből tud. Megállapításai és következtetései azonban így is helytállóak. A Csemadok közel két évtizeden keresztül a kulturális és a politikai felvilágosító munka eszközeivel a proletár nemzetköziség és a szocialista hazafiságra nevelés szolgálatában állt. Azon fáradozott, hogy emelje a csehszlovákiai magyar dolgozók általános és szakmai műveltségét, elősegítse a szocialista építést. A dolgozók körében megbecsülésnek örvendett, és számos sikert ért el. Tagságának túlnyomó többsége a legválságosabb napokban is hitet tett a munkásosztály hatalma, a szocialista országok egysége mellett. Néhány felelőtlen egyén azonban — meggondolatlan tetteivel és kijelentéseivel — komoromittálta a szervezetet, bomlasztotta egységét és a szövetségnek más szerepet szánt, mint amire az eredetileg hívatott. Az, hogy a szélsőségek szervezeti formában nem nyilvánultak meg, annak tulajdonítható, hogy a Csemadok legfelsőbb vezetésében az ideológiailag ingatag időszakban ís volt egy erős, egészséges mag, amely fékezte az indulatokat és ahol tehette, szembeszállt a jobboldali megnyilatkozásokkal. Sajnálatos, hogy később (1968—1969-ben) a Csemadok vezetőségéből többnyire azok kényszerültek kiválni, akik hosszú időn keresztül lelkesen dolgoztak azért, hogy a szövetség teljesítse hivatását, akik az eseményeket józanul ítél. 3k meg, és akik a legválságosabb napokban ís tudták, hogy mit kell tenni, hogy hol a helyük. Az 1968-as állásfoglalás, amelyet az akkori vezetőség „Javaslat" és nem „követelés" vagy „határozat" formájában terjesztett elő, mint ahogy azt néhányan ma magyarázni próbálják, a lényegét tekintve józan, megfontolt marxista tervezet a nemzetiségi problémák megoldására. Mai szemmel néhány kitétele naivnak és irreálisnak tűnik. De még így sem állítható az — amit egyesek állítani próbálnak —, hogy ez az anyag indította el a súrlódást, a népeink körében fellángolt nacionalista hullámot. A nacionalizmus nem 1968 Januárja vagy márciusa után keletkezett. Mint ideológiai fertőzöttség élt ez már jóval január előtt is. „Fellángolását" és leplezetlen megnyilvánulását egyrészt a januárt követően megbomlott közrend, az államapparátus és a biztonsági szervek megbénítása, másrészt a tájékoztatás hiánya okozta. A mi esetünkben az említett állásfoglalást a szlovák és a cseh sajtó csak kéthónapos késéssel közölte. Azok, akik a megjelenését megelőzőleg a sajtóban és másutt véleményt mondtak róla, csak hallásból, ráadásul igen elferdítve értesültek tartalmáról. Nem véletlen, hogy mikor végre 1968 májusában napvilágot látott, az uszító hangok alábbhagytak, és a józanul gondolkodó szlovákok ls — ahogy Zvara írja — „mérsékelt hangú" állásfoglalásnak tekintették. A nacionalizmust tehát nem a mi „nacionalizmus"-unk, a szélsőségeket nem a mi „szélsőségünk" váltotta ki. A csehszlovákiai magyarok körében az volt a helytelen, hogy ahelyett, hogy megőriztük volna az egységet és közösen szálltunk volna szembe a pártellenes, a jobboldali, a nacionalista és az antiszoclallsta jelenségekkel — politikai vakság, egyéni ambíció vagy más miatt — belső viszálykodás kezdődött, és egyesek nem a hibákat, nem a tényleges ellenséget, hanem azokat kezdték bírálni, akiket a tudatos ellenség is bírált. A tanulmány több fontos kérdésre nem tér és nem ls térhetett ki. Ám így is — mint a kötet többi írása — fontos és hiteles dokumentuma életünknek. BALAZS BELA