Új Szó, 1970. március (23. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-10 / 58. szám, kedd

Nagy feladatok várnak a nemzeti bizottságokra EGY JÁRÁSI AKTÍVAÜLÉS MARGÓJÁRA Jól dolgozni annyit jelent, munista párt politikáját # Válasz a Kassa f tl MII 1970. III. 10. szama A galántai járási pártbizottság elnöksége és a jnb tanácsa a múlt héten járási aktívaülésre hívta össze a nemzeti bizottsági elnököket és a kommunista funkcionáriusokat. Az aktíva értékelte a járás nemzeti bizottságainak eddigi tevékenységét, megtárgyalta a legfontosabb feladatok, és ismertette hazánk felszabadításának 25. évfordulója tiszteletére a jnb által irányított üzemekben tett szocialista kötelezettségvállalásokat. Az aktíva kiemelte a nemzeti bizottságok kommunista funkcionáriusai munkájának a jelentőségét. Ivan Knotek, a járási pártbizottság vezető titkára beszámolójában nagyra értékelte a nemzeti bizottságoknak az elmúlt években a pártkitüzte feladatok megvalósítása érdekében kifejtett munkáját. Hangsúlyozta, hogy a nemzeti bizottságok a szövetkezetesítés Idején szívós és céltudatos harcot vívtak minden földműves megnyeréséért. Az 1968-as év bonyolult időszakában éppen a szövetkezeti falu volt a stabilizálás és a konszolidálás tényezője. A járás egykor korszerűtlen kisipari műhelyeiből jól megszervezett helyi ipari és építővállalat jött létre. A beszámoló nyíltan rámutatott arra is, hogy a nemzeti bizottságok sem voltak immúnisak az elmúlt időszak válságos helyzetében a politikai nyomásokkal szemben. Egyes jobboldali publicisták a nemzeti bizottságok múltban végzett tevékenységében nem találtak semmi pozitívat, sőt, a „konzervativizmus bástyáinak" nevezték a nemzeti bizottságokat és gyalázták becsületes funkcionáriusait. Ennek a hangulatnak a galántai járásban is voltak káros következményei. Például Boldogon felszólították a nemzeti bizottság elnökét, hogy hagyja el hivatalát, mert nem élvezi a nép bizalmát. Taksonyban a nemzeti bizottság elnöke fenyegető leveleket kapott azzal a felszólítással, hogy mondjon le tisztségéről, mivel elvesztette a lakosság bizalmát. Persze, csak néhányét, amint később kiderült. A járási pártbizottság azonban megállapítja, hogy a nemzeti bizottságok nem estek áldozatul e romboló erőknek. A meghosszabbított megbízatási időszakban a nemzeti bizottságok csak úgy tudnak helytállni, ha változatlan aktivitással működnek. Ma jól dolgozni annyit jelent, mint a kommunista párt politikáját megvalósítani. A nemzeti bizottságok fő küldetése a nép szolgálata. a helyi és az össztársadalmi érdekek egybehangolása, a szocialista törvényesség védelme, ami egyben a polgárok jogainak biztosítását is jelenti. A feladatok teljesítésének sikere nagy mértékben függ a nemzeti bizottságok aktivitásától. Ez viszont függvénye a képviselők és az apparátusok képességeinek, eszmei szilárdságának. Az aktív képviselők száma — akárcsak országos viszonylatban — a galántai járásban is csökkent. Különböző okoknál fogva 17 járási és mintegy 250 helyi, illetve városi képviselő leváltásával számolnak a járásban. A képviselők közül sokan elismerést érdemelnek munkájukért, de olyanok is akadnak, akik a legelemibb kötelességeiket sem teljesítették. A nemzeti bizottságok munkájának megjavítása a párt vezető szerepének következetes érvényesítésében rejlik. Nincs szó azonban a kompromittált munkamódszerek visszaállításáról, a nemzeti bizottságoknak a pártszervekkel való helyettesítéséről. Nem értenek egyet a nemzeti bizottságok mindennapi munkájába való operatív beavatkozással sem, és kizárják annak lehetőségét, hogy a párthatározatok mechanikus végrehajtóinak szerepét kénymint megvalósítani a komCsökkent az aktív képviselők -vidéki Jnb felhívására szerítsék rájuk. A párt vezető szerepe érvényesítését a beszámoló nagyon helyesen így határozta meg: „A nemzeti bizottságokban a pártpolitika hordozói a kommunisták, akikre ezt a küldetést a párt bízta. A kommunista képviselők eljárásának egységesítését szolgálja a pártcsoport, az apparátusban ezt a szerepet az alapszervezet tölti be. Tevékenységüket fel kell éleszteni és a nemzeti bizottságok igényes feladatainak szintjére emelni. A szervek pártcsoportjai és a jnb apparátusának alapszervezete elsőrendű feladatának tekintse, hogy a nemzeti bizottságokban a kommunisták végrehajtsák a párt politikáját, munkájukkal és személyes példaadásukkal a pártonkívülieknek mintaképei legyenek, és így vezessék őket." Külön figyelmet érdemel a galántai járás dolgozóinak széles körű munkakezdeményezése. Érthető, hogy mind a beszámoló, mind az azt követő vita részletesen foglalkozott az ország Szovjetunió által történt felszabadítása 25. évfordulójának tiszteletére vállalt kötelezettségekkel. A galántai járásban megértették, hogy a szocialista verseny jelentősége a nemzeti bizottságok számára is felbecsülhetetlen. A jnb által irányított vállalatok, üzemek dolgozóinak kötelezettségvállalásai merészek és mentesek a formalizmustól. A helyi, illetve városi nemzeti bizottságok öszszesen 54 községi, azaz városi kötelezettségvállalást tettek. Például azt, hogy összesen 4 071 600 órát dolgoznak le a lakosok a „Z" akció keretében. A szolgáltatásokat 1970ben egyebek közt úgy bővítik, hogy 500 000 darabbal több téglát, 50 000 darabbal több cserepet fognak gyártani. A felszabadulás tiszteletére vállalt kötelezettségek összértéke az egész járásban nem kevesebb, mint 136 347 242 korona. A járás kötelezettségvállalásai természetesen egyben választ jelentenek a Kasa-vidéki Jnb felhívására. Még sokáig sorolhatnánk, mi mindenre keresett és adott választ a járási nemzeti bizottsági elnökeinek és a nemzeti bizottságok kommunista funkcionáriusainak aktívája, amely a résztvevők számára feltárta a nemzeti bizottságok előtt álló feladatokat, és megmutatta a feladatok eléréséhez vezető utat. FÜLÖP IMRE A szocialista integráció A nemzetközi munkamegosztás a gazdasági növekedés egyik legfontosabb és legjelentősebb forrása. Az ötéves terv egyik fő feladata lesz, hogy egységes koncepciót dolgozzon ki népgazdaságunk beilleszkedésére a nemzetközi munkamegosztásba. Hatalmas iparunk számára határaink túlságosan szűkek. Hagyományos piacaink elvesztése — nagyrészt a háború utáni diszkrimináció folytán — az iparosítás kezdeti stádiumában álló új partnereink akkori sokrétű szükségletei (nagyrészt ugyancsak a tőkés világ hidegháborús diszkriminációja folytán a Szovjetunióra, az NDK-ra és Csehszlovákiára szorultak a partnerek) oda hatottak, hogy ipari termelésünk választéka fantasztikus arányban megnövekedett, természetesen a szakosítás kárára. Nem utolsósorban fékezte a szakosítást a hazai konzervatív és szűkkeblű gazdasági szemlélet is: inkább gyártunk mindent magunk, mintsem átengednénk néhány gyártmányfajta termelését más szocialista partnernek. A bizalmatlanság a szocialista partnerek áruja iránt ugyancsak megtette a magáét és az álpatriotizmus szűkkeblűségében elveszett a felismerés: a szakosítás partnereinknél is a minőség javítását eredményezné. Emellett nem volt mersz annak az egyszerű ténynek a kijelentésére, hogy például az NDK már megelőzött bennünket a gépipari termelésben! Pedig a szakosítás nagy erő: minden beruházás nélkül öt év alatt például 35 000 munkaerő megtakarítását eredményezhetné a gépiparban. A Közös Piac tagállamai gyártmányaik alkatrészeinek egyharmad részét nem gyártják, hanem behozzák — bizonyára, mert kifizetődő. De kár lenne szaporítani a szót — a szocialista integráció nemcsak szükségszerű, hanem a hatékonyság egyik legjelentősebb tényezője is, ez nyilvánvaló, s nyilvánvaló volt már a KGST megalakulásakor is. A hatvanas évek elején az NDK és Csehszlovákia már közvetlenül érezte gazdaságában az integráció szükségét. Akkoriban azonban a nagyobb méretű szocialista integráció az intézményesítés kérdésén feneklett meg, nevezetesen a közös tervezésen. Ma azonban az ökonómiai nyomás minden tagállamra oly erősen az integrálás felé hat, hogy a kérdést mint legidőszerűbb problémát, napirendre kellett tűzni. Ezzel foglalkozott a Kölcsönös Gazdasági Segítségnyújtás Tanácsának 23. ülése. A KGST megállapította a szocia lista integráció feltétlen szükségességét, s kitűzte alapelveit. Gazdaságunk szocialista integrálásának egyik kerékkötője volt — főleg a közeli múltban — a bizalmatlanság mesterségesen szított légköre, amely főleg annak hangoztatásában nyert kifejezést, hogy „a szocialista államokból nincs mit behoznunk, mert igényeink magasabb színvonalat követelnek, mint amilyet a szocialista partnerek felkínálhatnak". A valóság — bizony! — a fordítottja: 1968-ban (épp, amikor ezek a hangok hallatszottak) 16 százalékkal többet voltunk kénytelenek behozni a tervezettnél a szocialista országokból és a kivitelben több milliárdos paszszív számlával zártuk az évet, tehát nem volt mit ellenértékként kivinnünk! Viszont jövőre az eredeti 10,5 millió tonna nyersolaj helyett 15 millió szovjet olajra van szükségünk. Meg is kapjuk. A földgázimport a Szovjetunióból a tervezett 1 milliárd 800 millió köbméterről 3 milliárd 100 millió köbméterre nő. Közszükségleti árut 400 millió rubelért kérünk a Szovjetuniótól. de csak 300 millióért tudunk felkínálni... Rá kell végre döbbennünk, hogy a szocialista partnerek hatalmasat fejlődtek az utóbbi években és megválogatják, mit vesznek. Ha mi nem kínálhatunk fel megfelelő minőséget, vesznek másutt. De mi nem kínálhatunk fel megfelelő minőséget, ha egyszer kis sorozatokra szorítkozunk, kevéssé hatékonyan termelünk és így képtelenek vagyunk olyan mértékben növelni a minőséget, mint ott, ahol megfelelően szakosítanak. A hatékonyság hiánya a versenyképesség rovására megy. A hatékonyság kulcsa pedig a szocialista integrációban rejlik. A megválás egy-egy árufajta termelésétől leggyakrabban úgy tűnik, mint áldozat valamely KGST-partner javára. Mennyire nem így van, arról gazdaságunk nem effektív termelése tanúskodik a legjobban. Hatékony-e gyártmányunk, az a külföldi piacon mutatkozik meg, ott tűnik ki a társadalmi munkatermelékenység színvonala a világszínvonalhoz viszonyítva. A gépipar átlagban például 30 koronáért állít elő egy dollár értékű árut. De miért van ez így? Mert nagy az élő és főleg a holtmunka-rájordítás gyártmányainkban. Éppen ezt a problémát oldja meg a nagysorozat-termelés, tehát a kisebb választék gyártása, de nagyobb méretekben. Ezért egy-egy árufajta gyártásának feladása nem áldozat, hanem segítség, segítség ahhoz, hogy más gyártmányra nagyobb erővel összpontosíthassunk, ezt hatékonyabban gyárthassuk, nagyobb munkatermelékenységgel, olcsóbban, jobb minőségben és versenyképesen. Igen ám, de így gondolkoznak-e partnereink is? A KGST 23. ülése választ ad erre a kérdésre. Ez az ülés, amelynek következtetéseit a 24. értekezlet összesíti, a 25. pedig életbe lépteti, már meg is határozta a szocialista integráció alapelveit: a jövőben például nem lehet a KGST-nek passzív tagja, tehát vagy részt vesz az integráció valamely részében, vagy nem Uj szl szlovák zenemu bemutatója Március első bérleti estjén a Szlovák Filharmónia új szlovák zeneműt avatott. Rudolf Macudzinski tolmácsolásában Dezider Kardos op. 40-es jelzésű Zongoraversenyének bemutató előadását hallottuk. A zeneszerző legújabb műve a Filharmónia vezetőségének ösztönzésére született a zenei testület alapításának húszéves jubileumára. Korunk zenéjének megértését és befogadását, ami a hallgatóság számára nemegyszer kemény dió, nagyban megkönnyíti és elősegíti a jó előadó személye. Macudzinski professzorban ilyen elhitető egyéniséget üdvözöltünk a zongora mellett. Technikailag és zeneileg egyaránt kiválóan oldotta meg valóban nem könnyű előadói feladatát. Bravúros biztonságú, világosan formált, kitűnően öszszefogott tolmácsolásával valósággal magyarázta a versenymű bonyolult hangzás- és ritmusvilágát. Erőteljes zenei egyénisége, a vérében élő ritmusérzék, feszes, rugalmas tempóvételei ... mindez kibontakoztatta és érvényre juttatta a tartalmas kopozíció jellegzetes vonásait. Az est karmestere, Ladislav Slovák, a mai szlovák zene fáradhatatlan hirdetője az újdonságot a tőle megszokott műgonddal nyújtotta át a közönségnek. A karmester egyébként kellemes „keretjátékot" vont a modern produkció köré. A hangversenyt Vivaldi A-dúr „Vissz/tűng"-koncertjével nyitotta meg. A két hegedűszólót Vojtech Gabriel és Viliam Körinek adta elő. Gabriel koncertmester élénk beleérző készséggel muzsikált és finoman szólt a visszhang Körinek vonója alatt. Csakhogy a Vivaldi muzsika és az előadás jóleső harmóniáját két kellemetlen mozzanat zavarta meg. Az első tétel után a későn jövők zajos mozgolódással foglalták el helyüket, ami mind a művészekre, mind a publikumra hangulatrontőn hatott (az egyes tételek között sem szabadna beengedni az elkésetteket), a harmadik tétel előadása alatt pedig valamiféle kattogás vagy kalapálás szólt bele a valóság érdes hangjával, Vivaldi puha álomvilágába. Nem mindig könnyű magyarázatot találni arra, hogy egyik-másik mű miért maradt mostohagyermek. Haydn 97-es számú C-dúr szimfóniája is alaptalanul szorult háttérbe ismertebb szimfónia-testvérei mellett, mert nagyjából ebben a műben is megtaláljuk a haydni muzsika vonzó sajátosságait. A műsorzáró C-dúr szimfónia könnyed, oldott muzsikálás légkörében hangzott el. HAVAS MÁRTA tarthat számot az ebből származó előnyökre. Viszont nem minden tagállamnak kell minden akcióban részt vennie. Az ötéves tervek koordinációja — lényegében ez az integráció és szakosítás gyakorlati része — szerződéses alapon történik. A közös tervezés nem valamiféle „interplan" formájában, hanem ágazatok és területek szerint történik, tehát szabad választást tesz lehetővé, kivel miben egyeztetjük a tervet. Az érdekeltséget az integrációban bizonyára növeli a terv, hogy az adósságok visszafizetése kb. 10 százalékban aranyban, vagy szaba don átváltható pénznemben történjék. Az államokközi kapcsolatok a jövőben súlyosabb anyagi felelősséggel járnak majd. Lehetőség nyílik a vállalatok és termelőszervezetek közti kapcsolatok fejlesztésére ... A szocialista integráció új mozzanatai kapcsán megkérdez tük Stanislav Vlna elvtársat, a KGST állandó csehszlovák képviselőjének helyettesét, a 23. ülésszak résztvevőjét, milyen akadályok késleltetik az integráció gyorsított megvalósítását, így válaszolt: — Az ökonómiai serkentők és szabályozó eszközök, amelyek a szocialista országokat az integrációba terelik, még csak népgazdasági szinten érezhetők, nem nyúlnak le egészen a vállalatokig. Az egyezmények ma még a szervek — az objektív követelményeket látó és felmérni tudó szervek —• ügyét képezik inkább, mintsem a termelő egységekét. Ezért most fontos feladatunk, hogy saját ökonómiánkban megteremtsük az Integráció feltételeit. Ez lényegében a terv és a piaci kapcsolatok összhangba hozása úgy, hogy mindkettő együttesen a legoptimálisabb mértékben az objektíven szükséges nemzetközi együttműködés felé hasson. A központi tervező szervekben tehát érezhető és felmérhető a szocialista integráció szüksége. Ügy véljük, ez érezhető lenne az üzemekben is, csak valutarendszerünk elkendőzi ennek közvetlen hatását. Mindenképpen világos azonban, hogy a szocialista integráció olyan hatalmas eszköz népgazdaságunk hatékonyságának növelésére, hogy minden áron szükséges bekapcsolódásunk. Nem létezik olyan „áldozat", amely az integráció révén ne térülne meg kamatostul. Hiszen partnereink bármelyikének gazdasági felemelkedése, termelési színvonalának növelése — ha a mi zsebünkből menne is, bár nem megy — csak előnyös számunkra, mert lehetővé teszi a túlméretezett és tarthatatlan választék-termelésünk csökkentését és behozatallal való helyettesítését. A felszabadult kapacitások pedig a szakosítást — az oly hatékony és szükséges szakosítást — szolgálhatják. Egyrészt tehát az integráció gazdasági vonatkozásban úgyszólván minden áldozatot megér. Másrészt viszont politikai szempontból is mérhetetlen a jelentősége: még egy 1968-at egyszerűen nem engedhetünk meg magunknak. Az összefüggés kézenfekvő: ki tagadná, hogy a politikai válság okai a gazdasági életbe nyúlnak viszsza (nemcsak nálunk, hanem pl. a magyarországi 1956 esetében is)? Nagyrészt a szocialista integráció hiánya, s ennek folytán a kevéssé hatékony termelési színvonal okozta a válságot. Viszont a szocialista gazdaságok egybefonotísága, egymásra utaltsága még a válságos helyzetben is biztos támasza — gazdasági, alapvető támasza — lehet, és kell, hogy legyen egy szocialista országnak. Amely politika ilyen támaszra épít — az józan politika. A szocialista integráció ezért józan gazdaságpolitikai irányvételünk sarkalatos elve. VILCSEK GÉZA