Új Szó, 1970. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-08 / 6. szám, Vasárnapi Új Szó

Az Elérhetetlen föld című versantalógia 1969-ben jelent meg Budapesten. Kilenc fiatal magyarországi költő verseiből épít Angyal János frappáns antológia-palotát. Azért mondom, hogy palotát, mert a versek a mindennapok realitásában gyökereznek, nem lebegnek légüres antivilágban, nem rugaszkodnak el a magyar irodalom gazdag hagyományaitól, hanem belőle szökkennek magasba, új színekkel gazdagítva a magyar irodalmat. Az antológia bevezetőjében Nagy László találóan határozta meg a szerzők valóságlátásának okát: „ ... kétkezi dolgozók gyeremekei. Mint ilyenek átélték és fölfogták szüleik létformáját, ismerik ténylegesen és eléggé a fizikai munkát, az őket körülvevő dolgokat, a természetet, az anyagi világot." Szemléletük a gyermekkor naiv felfogásából nő ki. Szinte szemünk előtt terebélyesednek gondolataik a fizikai metamorfózis és a gondolati elmélyülés paralelitásában. Pl. Győri István már tudatosítja a célját: ... csak ez a vers találja meg akit keres! A vers szolgálat: küldetés. A szubjektum objektivizálása. Társadalmi érdek, s ha kell, a történelem tudatosítása is. De — mint az antológia anyagából kiderül — nem idealizálás, hanem a társadalmi elferdülések tudatosításának racionális lírai realizációja. A szerzők világszemléletükben szocialisták. Problémákat vetnek fel, különcködést és elidegenedést utasítanak el. A néphez való hűség, a földön a röldért való felelősség hevíti lírájukat igazivá. Csaknem mind a második világháború szülötte. Tudatukban él a háború véres borzalma. Éppen ezért önmaguk tüzével küzdenek a tűz és a füst ellen: a világégés embert lealázó megnyilatkozásai ellen. Van erejük a harchoz: Az anyaggal hadakoznak, mely harc emberséget eredményez: kollektív humanitást: „Erőnk a téglák és vasak, törött üvegek halmazai között vastag olajban tükröződik,..." (Mezey Katalin: Erőnk)' Az antológia szerzőinek az erőssége a természet Ismerete Is. Verseik néhol erős természeti kép alapzatára épülnek. Azonban nem érezhető itt Szentimentális természetbe való menekülés, hanem az ember és á természet dialektikus egységének a megnyilvánulása. Nincs távol tőlük a paraszti világ sem. Ott lapul mindennapi témájuk mögött. Ilyenkor nyers, tömény, meztelen képek születnek: „Borzong a vén tyúk, hull á tollá, Reszkető lábán alig állhat. Hátán kakasunk. Lovagolva Gajdol szerelmet udvarának." (Molnár Imre: Borzong a vén tyúk) Érezni lehet a versekben á látás tisztaságát. Egy-egy szó alkalmazásával szinte totális érzést tudnak kelteni az olvasóban. Verstisztaságuknak az egyszerűség a függvénye. Az egyszerűség azonban nem eredményez filozófiai elsekélyesedést. Ellenkezőleg! Épp a környező világ újfajta szemlélete teszi verseiket frissé, őszinte önkifejezéssé. Az antológia versanyagának tekintélyes részét képezik a szerelmes versek. Ezek nem szirupos öncsalás-vetületek, hanem erőt sugároznak, s az optimizmus prizmáján keresztül, az érzések fókuszában tiszta emberi érzéseket csillantanak fel.: „Jöjj hozzám minden időben patyolatban, megviselődtem gyere színekkel megáldottan eszméletembe ágyazottan — általam virágzón velem viselősen." (Kiss Benedek: Hívogató) Oláh János verseiben a tárgyak nem egyenlőek csak önmagukkal. Az alkotójuk a használhatóság szférájába emelve önmagától kondenzál beléjük értéket. S íme csaknem ott tartunk, hogy az értelem nélküli dolgoknak is van a verseiben magatartása. (A vers fogalombázisának a magatartását a költők irányítják). Általában az antológiában primér szerepet játszik az alkotók szűkebb pátriájának a motívuma. Könnyedén, sallangmentesen énekelnek róla: egyesülni tudnak a haza, a szülőföld jellegével, tradíciójával, sebeivel. stb. Néha már az olvasónak az a benyomása, hogy „minden út haza vezet". „Gyerek voltam itt. Már mindig hallom zúgni az erdőt Nyirkos ösvényeken tejeskannák kocódnak össze". (Konc József: Táj) Humanitásuk egyenes és szilárd jellem-forrásból táplálkozik. „Olyan mint aki megszokta hogy kimondja a véleményét akkor is ha magáért akkor is ha másokért beszél" (Koncí Dürer: Hans Imhof arcképe) Érezhetően ezek a sorok többet jelentenek egyszerű magatartásnál. Olyan kiforrott jellemről van itt szó, amely távol áll a mozdulatlanságtól, közönytől, részrehajlástól: amelyet az igazság kinyilatkoztatása vezérel. Elmondható az is, hogy a versek nagy részében a domináló téma a közvetlen környezet: gyár, egyetem, iskola stb. A magány, az én-kérdés, a szubjektív problémák hangszerelője Kovács István. Ö az antológia jelleg-perifériájára szorul. De nem az élmény költői realizációja, hanem a témaválasztás miatt. Azonban, hogy tévedésbe ne essünk, az ő lírája sem teljesen intim tárgyú, csak nála sír fel legerősebben önmagáért a lélek: „Nem állok össze egy egésszé a darázs-szemű világ mozaiklapja alatt" (Kovács István: Kinyíló ejtőernyők) E szerény ismertetésen belül is figyelmet érdemelnek a többi mellett Rózsa Endre Napszakok és Öregek tánca című versei, bár a vizuális hatást célzó betűformák feleslegesek. Érdekes főleg az Öregek tánca világképe. Szinte egy versen belüli képek asszociálják bennük az élet sokrétű mozzanatait. A költemény általában — ahogy mondani szokják — önmagáért beszél. Baj van vele, ha magyarázni kell! Utassy József a ... I című versében így látja a magyar múltat: „S dér-zápolyák, zúzmara horthyk.. .1 Micsoda forradalom, hit, micsoda március volt itt!" Az antológia csaknem minden résztvevője programmal jelentkezik. Miniatűr programok ezek, a társadalom fejlődését, előrehaladását célzó törekvések. Végezetül még csak annyit: Minden verskedvelő lelki felüdülést, hitet, reményt és gyönyörűséget nyer az antológia olvasása közben. SZ1TÁSI FERENC OLAH JÁNOS: ELÉRHETETLEN FÖLD Itt lakom a barnasisakos dombok oldalán, mint egy ezüstlabda, olyan fehér a házam. Kint esik az eső: az ágak között meg-megbotlik, csontjai lehullanak a földre. Én a szobámban ülök egy háromlábú széken, körülöttem szerszámok porosodnak. Gondolataimban, mint egy mély folyóban lesüllyednek az emlékezés roncsai. Ismertem egy kovácsot, sokszor jártam nóla, én is vertem a vöröslő patkót. Tudtam, milyen engedetlen a vas. Néha kiültünk a küszöbre, térdünknek támasztva fáradt karjainkat, és beszélgettünk. Nem volt a szívünkben semmi, ami kioltotta volna az évszakok roppant illatát, míg verőfényes őszi napokon a domboldal száraz füvei közül néztük a robogó fellegeket. MEZEY KATALIN: ÍGY KÉSZÜL Járunk az egyhangúság emlékművei közt, hol oszlopot épít a vízcsepp, csak türelem, csak türelem, csak türelem. Jég ül a szempillánkra, ráncboglya hullik az arcra, vállunkról lemossa a húst ez a csepp de türelem. Igy készül minden a föld mélyén, idelenn, csak türelem, csak türelem, türelem, türelem. MOLNÁR IMRE: HŐSÖK Egyetlen barátom ma itt ez a rejtélyes szürke kőfal. Az égen távozó repülőraj zúgja a búcsú hangjait. Závár csattan, a fény vakít. Mellemben pompás golyóval fekszem a magasló gyombon temetetlenül napokig. A sorsom ez. A hősök sorsa. Sírunk virággal teleszórva, s dühtől fetrengve - ez most a cikk hallgatjuk, hogyan magyarázzák emlékünket félre a gyávák, a kegyelet nyájas szónokai. GYŐRI LÁSZLÓ: LIDÉRC Ür homokján tapos a láb, levegő dombján fúj a szél, o szél, a szél, a zöld lidérc Tejúton csücsölő fabáb. Haja ha leng, a bál, a tánc, a hegedű, a macskabél, meg a fómhúr, a titkos érc, egyaránt feszül s egyaránt ernyed el, hejehujo, járd! föl, egyre föl! e tűz, e kéj lobog, lobog, de senkiért, volna, van, de semmi más, belénktaposó délibáb, repülő vasgolyós füzér — s mi hullunk s mondjuk: nincs tovább, levegő dombján fúj a szél, a szél, o szél, a zöld lidérc, tejúton csücsölö fabáb. 1 d KONC JÓZSEF: KÖNYVEIM CEMENTES ZSÁKBAN Nem jöttem lármával este érkeztem meg Két bőrönd sporttáska és külön a könyvek cementes zsákban összekötözve erősen ez volt minden csomagom tudásom szinte földig görnyedten míg végigballagtam a fények alatt egy albérleti szobáig — aznap keresték az új barátok Hamuszínű nogykabátom elmaradt magával vitte még o télen aki nálam is jobban fázott Elgondoltam míg egy pár cipőmet kibokszoltam este hogy ez a cipő sokfelé járt velem A rávalót borsodi vasmunkások között kerestem Mit lehet elvenni tőlem ha én nem engedem? A sugárúton lépésről-lépésre útbaigazítottak a fák találkozóm volt a mezőkkel összeért bennem o világ kőudvarokon már a pázsit is kizöldül Megjöttem hat kicsit több tudással o férfiavatás láthatatlan sebeivel könyveimet a cementes zsákból fejem olá raktam sorban legyenek kéznél ha kell •I^HBHl