Új Szó, 1970. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-07 / 32. szám, szombat

k Hetvenöt év telt el azóta, hogy a Skoda-autógyár őse, a Laurin és Klement Volocipet gyár első gyártmánya, a Slávia motorkerékpár elindult világköriili útjára. A Skodagyártmányú gépkocsi neve ma világviszonylatban is jó csengésű s ez nem kis mértékben a jól értelmezett hagyománytiszteletnek, köszönhető, ami a korszerűsítés fogalmát is magában foglalja. A jubiláló Skoda-gyártmányok népes családjába tartozik az Octávia-Combi személygépkocsi is. Egy kis történelem Alig egy évtizeddel ezelőtt a boldog autótulajdonosok fitymálva kezelték azokat, akik Combi típusú autóra pazarolták a pénzüket. Abban az időben, amikor még nálunk az autózás kimondottan luxusnak számított, sok embernek nem menta fejébe, mire jó rontani a fényűzést jelentő személygépkocsit kimondottan praktikus célt szolgáló rakodőrésszel. Inkább fizettek néhány ezressel többet a limuzinért, mintsem vállalták volna azt a szégyent, hogy a kombinált típusú kocsijuk miatt netán holmi élhetetlen kertésznek, vagy egyáltalán praktikus embernek tartsák. A fejlettebb automobilizmussal rendelkező országokban azonban ekkor már régen eldőlt a vita a kombinált autőkarosszéria javára. Ez a felfogás egyre inkább érvényesült nálunk is, fe Jönösen a turizmus kedvelőinél. Ez oda vezetett, hogy az érdeklődők arányszáma messze meghaladta a limuzinkocsi vásárlókét s a kívánt egyensúlyt végül is az árszabályozással teremtették meg. Ezért van az, hogy minden autótípusnál a limuzin és combi ára között 5—10 000 koronás különbség van. A bemutatkozó A hosszú bevezető után ismerkedjünk meg végre a hazai Az Octávia-Combi „szülőházában" combi autótípussal és a gyárral, ahol készül. Az OctáviaCombi szülőhelye Kvasiny, egy észak-csehországi kisközség, a Rychnov nad Knéžnou-i járásban. Az autógyárat a Jawa motorkerékpárnak egyik társszerzője és névadója JanéCek építette itt a harmincas évek elején. Első gyártmányuk a Mlnor típusú, kétütemű motorral felszerelt négyszemélyes gépkocsi volt. A háború előtti években a Skoda vállalattál kooperálva hatszemélyes ú.n. kormánykocsikat gyártottak. A felszabadulás után némi huzavona után a kvasinyi fiókgyárat a Mladá Boleslav-i tröszthöz csatolták, s ekkor kezdődött az a fejezet, amely a Spartak tökéletesített típusainak gyártásán keresztül az Octavia-Combihoz vezetett. Miért Octavia-Combi Az autózás beavatott híveinek felesleges itt. bizonyítgatni az Octavia konstrukciós előnyeit. Még ma is sokan ezt a típust tartják a legjobb csehszlovák kocsinak. Számukra érthető, hogy az Octavia-Combi tulajdonképpen a közkedvelt és bevált típus variánsa. De van, aki azt kérdezi, ha már lényegesen újabb korszerűbb megoldású MB—1000-t gyártunk, miért ne lehetne megszerkeszteni ennek a combi-változatát? Az MB—1000-es, illetve 100-as valóban a legkorszerűbb konstrukciós követelmények alapján készült. Ugyanakkor éppen ez a konstrukció gördít komoly akadályokat a combi-változat elé. Ezek közül egyik legfontosabb a motor elhelyezése. A Volkswagen, amely ugyancsak farmotoros, ezt úgy próbálta megoldani, hogy fekvőmotort szerkesztett. A hátsó rakodótér azonban így sem volt eléggé tágas, s a motor sem volt eléggé hozzáférhető. Hasonló tapasztalatokat szereztek a MB konstruktőrjei is. Ráadásul a rakodótér esetleges optimális kihasználása esetén, s ha ráadásul a hátsó ülésen is ülnek utasok, a hátsó tengelyekre nehezedő súly túlságosan nagy lenne az elsőkhöz képest. Fennáll még egy lehetőség, az, hogy az MB motorját előreszerelnék. Akkor viszont sok olyan szempontról kellene lemondani, amelyek főszerepet játszottak az M B jelenlegi megszerkesztésénél. Egy szó, mint száz, jobb megoldásnak mutatkozott az, hogy a combi-variáns alapja maradt a régi jó ismerős, az Octavia. Séta a gyártelepen A séta kifejezést nem pótmegoldásként „jobb híján használtam". Ahhoz képest, hogy Pozsonyból elindulván hóviharral, liósáncokkal kellett küszködnünk, valóban tavaszi sétának tűnt a terepszemle a napsütötte gyártelepen. Bent a műhelyekben, a csarnokokban sem fogadott zajos csattogás — hanem a szerelőmunka élénk, de kellemesen ható zsongása. Azon a csaknem 30 000 négyzetméteres területen, ahol a munkát végzik, szemünk láttára állt össze 936 darabból — ami egyébként mintegy 4000 alkatrészből áll — tiszta, új lakkszagú Octavia-Combi. Ez a folyamat évente mintegy 6000-szer ismétlődik meg a gyárban. Ennyi új kocsi hagyja el a kapuit, s ezen hozzávetőleg felefele arányban osztoznak a hazai és a külföldi vásárlók. Megfigyeltük, hogy az eddiginél sokkal nagyobb gondot fordítanak a karosszéria korrózióellenes tulajdonságai fokozására. A régebben használt Tlumox helyett az anyaghoz jobban tapadó, szintetikus szigetelő lakkot fecskendeznek azokra a részekre, amelyek ki vannak téve a víz, a sár és a téli időszakban a hó olvasztására használt só hatásának. További újítás az is, hogy az alapozó színt hatalmas kádban tartják, S az egész karosszériát ebbe mártják bele. Ily módon mindenhová eljut a festékanyag, és megakadályozza a rozsdásodást. Tökéletesítették a felső lakkozás égetésének módszerét ls. A kész karosszéria alagútszerű berendezésen halad keresztül és közben fokozatosan 130 C fokra hevítik. Az ilyen módszerű fényezés eredménye a szinte zománcszerű lakk. Az Octavia-Combi a második olyan autó Csehszlovákiában, amelynek gyártásában Szlovákia is részt vesz. Motorját a sebességszekrénnyel együtt Nagyszombatban szerelik össze. Lehet, hogy ez az első lépés ahhoz, hogy Szlovákiában önálló autógyártás alakuljon ki. Harmincöt év a motorizmus szolgálatában Harmincöt évvel ezelőtt hagyta el a JaneCek-gyár kapuját az első Minor. Kárpitozásán rajta hagyta kéznyomát az akkor tizenkilenc éves Oldrich Dúška is. A mai gyártásvezető az elfutott éveket úgy értékeli, mint a csehszlovákiai motorizmus érdekében tett szolgálatot. 0 kísért végig a gyártelepen, s mindenről olyan beavatottan tájékoztatott, mintha csak a saját otthonában kalauzolt volna. Ragyogó szemmel mutatta meg a gyár most épülő csarnokait, amelyek kétszeresen meghaladják az eddigiek területét. Ha minden jól megy, a második félévtől kezdve már kevesebb autótulajdonos fog szitkozódni pótalkatrészek hiá nya miatt. Beleértve az MB— 1000 — tehát a régebbi MB-pótalkatrészeit is — amely gyártását az új típus bevezetésével Mladá Boleslavban érthetetlen módon megszüntették. S itt fogják gyártani a csehszlovák autógyártás legközelebbi slágerét ís, az M B 100-Coupet, amelyre a gyors utazás, az elegáns autósport hívei már régóta nagy érdeklődéssel várnak. A gyártásvezető azonban nem csupán a gépeket, a munkafolyamatot, a gyártásprogramot ismeri. Jól ismeri a munkáso-: kat is. Tud beszélni a nyelvű* kön, hiszen velük, köztük nevelkedett. Már az ötvenes évek-i ben jó vezetőnek bizonyult, amikor a keze alatt a kárpitosrészleg évről évre elnyerte az üzemi vándorzászlót. Híres volt a kárpitosbál amelyet minden ilyen alkalommal megrendeztek. Most ötven ember helyett csaknem ezret igyekszik jó munkakollektívává kovácsolni. Nem könnyű feladat ez. Jelen voltam, amikor valaki telefonon kérte, tegye lehe< tővé, hogy valamilyen alkat-* részt megvásárolhasson egy ismerőse számára. Az illettő a régi gárdából való, együtt ke-i rültek a gyárba harmincöt évvel ezelőtt. Amikor a gyártási vezetőtől elutasító választ kapott, igyekezett a kérő rábe

j szélni. „De legyen eszed, nagyon kell nekem ez az alkatrész". Dúška így válaszoltí „Nekem, eszem? Nektek legyen. Én sértődhetnék meg azért, hogy ilyesmit kérsz. Kérj tőlem valami mást, mondjuk, hogy segítsek felásni á kertedet. S meglátod milyen barátod vagyok." f Igazán nagyszerű válasz. Amikor a múlt évben miniszteri kitüntetést kapott, ennek tartozéka volt egy Octavia< Combira szóló utalvány is. Nem is annyira az utalványnak, mint inkább annak örült, hogy olyan kocsira szól, amelyet az ő gyá-< rukban készítettek. PETRIK JÓZSEF A család legfiatalabb tagja legko^ rábban ébredt. Olyan korán, amikor a januári hajnal még nem birkózott meg a sötétséggel. A nagymama ts megmozdult, fel is kattintotta a kisebbik villanyt. A lányka pillantása az órára esett, ő is kiugrott az ágyból, s mindjárt azzal kezdte, hogy: — Jöhetne már ez a bátya. Sógoréknál ilyenkor már ... A nagymama közbevágott, letorkollta a kis duzzogót: — Majd jön, ha elvégezte a dolgát. Te csak légy nyugodt. De a lányka csak nem volt nyugodt, mert néhány perc múlva már indulnia kellett, hogy a nagymamától erre a napra átvett szolgálatot teljesítse és idejében nyissa ki az üzletet. Mert ugyebár a „kuncsaftok" ... A sógor meg a vendég csak hét óra tájban érkezett a színhelyre. Egy kicsit abban a reményben, hogy a vérengzés ben már aligha lesz részük, nekik csak annyi marad, hogy a gyilkosság nyomainak eltüntetésében segédkezzenek. De mégsem így történt. A bóllérré előléptetett tehenész, mármint a bátya még nem volt a tett színhelyén. Ám a kis asztalon már ott sorakoztak az erőssel, édessel, borral és sörrel telt üvegek, meg az üres poharak. A vendég azt a megtisztelő feladatot kapta, hogy töltsön, de szaporán. Ez a számára kiszabott töltögetési kötelezettség nem is esett különösebben nehezére. Már azért sem, mert ott bent vörösödött a tűzhely lapja, kint meg nem ts akármilyen éles foga volt az időnek. Közben megérkezett a böllér is. Nem jött egyedül, két markos kollégáját is magával hozta, merthogy az a „malacka" nem hízott meg annyira, hogy egykét ember is földre teperhesse. Azt mondták, olyan erős az még, mint a ló. Eközben persze a feladat nagyságához ~ *rten magát is erősítgette a most már népes társaság. De azért olyan két-hároru kupica után a böllér kerek perec kiadta az utasítást: — kötelet. Ez az utasítás a házbelieknek szólt, akik — felismervén a helyzetet — pillanatok alatt előteremtettek egy megfelelőnek tartott kötelet. A böllér megnézte, bólintott, s a társaság elindult a malacka szálása felé. Ott aztán a böllér próbálkozott azzal, hogy helyes belátásra bírja a malackát, vagyis engedje, hogy egyik első lábára rákösse a kötelet. Ez a müvelet aránylag elég rövid idő alatt és elég könnyen meg is történt. Ezután Igyekezett kitessékelni a halálra ítéltet összkomfortos otthonából, s mivel ez nem ment egészen egyszerűen, néhány felszólítás után a böllér gumicsizmájának orra is segített a további teendő megértésében. Igen ám! De mikor a malacka kívül került zárt otthonából, nem átallotta, •hogy azonnyomban kimutassa a böllér és a közte levő súly- és erőkülönbséget. Lábai megfeszültek, s a következő pillanatban pattant a kötél. ságból lett egy kis bonyodalom. Mert ugyebár mindenki azt szerette volna, hogy ilyen tiszta bőrrel kerüljön a neki szánt helyekre. Igen ám, de hiába volt fenn a saroglyán, a pörzsöléstől meg a sok meleg víztől úgy felázott a talaj, hogy ott nem foghattak a boncoláshoz. Alkalmatosabb helyre kell vinni, de ki emeli fel azt a malackát. A Kl NEM HISZI — Csülökre, fiúk! — kiáltotta a böllér. Lógta is mindenki, ahol csak érte. ' Még a lábán maradt félméternyi kötél is kézbe került, s néhány cselgáncsozást utánzó fogás után oldalára fordult őkegyelme. Aztán hiába rúgkapálózott, kiomlott a vére. De menynyi vére! Jutott még a földre is, mert a szegény állat sehogy sem akarta megérteni, hogy a saját vérét önti a földre, ha a nagyművelet közben a lábát mozgatja. Végül is megnyugodott. Csak hát nem éppen azon a helyen, amelyet a böllér kiszemelt számára, hogy ott „tisztába tegye". De most már engedelmeskedett a túlerőnek és a megfelelő helyre került. Ezek után úfra a kupica következett, hogy leöblítsék a vérengzés izgalmait. Majd fellobbant a láng a pörzsölőben. Előbb ugyan még két nedves zsák került a „malacka" hátára, hogy épségben maradjon a nyúzandó rész. Ogy is maradt. Közben elkezdődött a találgatás, hogy milyen súlyú lehet a nagy darab állat. A gazdasszony szerint sovány még szegény, azért is volt olyan erős. Aztán mondanak egy számot. — Kétszázötven kiló azért biztosan van benne. — Van abban kétszázhatvan is. A böllér sejtelmesen mosolygott. — Majd én megmondom dekára. — Hol vesznek akkora mérleget, amelyen ezt az állatot megmérhetnék — érdeklődött a vendég. — Ott a konyhamérleg. A vendég megcsóválta a fejét és várt. Majd meglátjuk, hogyan mérik meg konyhamérlegen ezt az óriást, amelyet eközben már olyan tisztára pörzsöltek, vakartak és mostak, hogy szinte ragyogott. Es éppen ebből a nagy ttsztaMert nehéz ám. Fordul, billen. De hát mindenképpen tiszta helyre kell vinni. Nosza, ide mindenki. Ám hiába állják körül vagy hatan, a saroglya csak nem akar felemelkedni. — Akkor húzzuk — javasolta a böllér. l/ötelet! — most már erösebbet — kötöttek a saroglyára, azzal húzták hárman, kettő tolta, egy meg tartotta, hogy le ne forduljon. No, így valahogy helyére került a malacka, éppen csak annyi történt még közben, hogy egynek a kerítés, másnak a jeges hó horzsolta le a bőrt a kezéről. Ugye, nem mindig voltak disznóöléskor ilyen problémák. Mert a 25—30 évvel ezelőtt egy szegényparaszt azzal dicsekedett, hogy jó hízót vágtam, akkor azt a „jó" hízót két ember oda vihette, ahová akarta. Hát így nehezül manapság a disznóvágás. No, de menjünk sorjában. Lekerült az állat testéről az egyik, majd a másik első sonka, közben egy pohárka szíverősítő is a garaton. A hátsó sonkát a vendég vette át a böllér kezéből. Szerencsére csak a boncolóasztalnak használt ajtót érintette a sonka, de rántani azért jót rántott a jobb kezén. Utána kellett kapni a ballal ts. Aztán mtkor a hasát ts felvágták, a vendég már nagyon kíváncsiskodott, mikor és hogyan fogják lemázsálni. Talán darabokban? Mikor a belsőrészekkel együtt a vese is előkerült, a böllér diadalmasan nézett, s az egyik vesét a markába nyomta: — No, ezt kell megmérni. Minden deka tíz kiló. Erre mérget lehet venni. A vendég kételkedve nézett a böllérre, meg a bólogató többlekre, de mérget semmiképpen nem vett volna a veseelmélettel kapcsolatos pontosságra. De azért elindult, hogy mérlegre tegye a vesét. Hát az bizony nem nyomta le a húszdekás súlyt. Vagy másfél dekával kevesebb volt. — Az nem létezik — harciaskodott a böllér. — Annak több mint negyed kilónak kell lennie. Olyan 26—27 dekának. — De ennyit mutat a mérleg. — Akkor rossz a mérleg. Ezen aztán volt egy kis véleménykülönbség, de miután lecsúsztatott a társaság egy-egy újabb pohárkával, kezdett kialakulni az egység; — már miért ne lehetne rossz a mérleg és miért ne lehetne ezzel a veseelmélettel kapcsolatosan ezer eset közül egy kivétel. Darabolták tovább a nagy darab ál latot. Mármint a böllér, a többiek megfogták, ahol fogni kellett. Amikor a fejre került sor, a bárdhoz legközelebb a vendég segédkezett. A széles bárd nehezen birkózott meg a kemény koponyacsonttál. Oda is szólt a böllér a háziáknak: — A fejszét hozzátok ide. — Csak úgy magának még azt is megjegyezte: — Az éles, mtnt a borotva. Tegnap köszörültem. A keskenyebb élű és a bárdénál sokkal hosszabb nyelű szerszám gyorsan vágta, roncsolta a disznófejet. Olyanynyira gyorsan, hogy a vendég nem állta meg szó nélkül. — No, no, ha már disznófejet vág ts, azért az enyémet csak kímélje. — Nem kell félni — mondta és hatalmasat suhintott a két kézre fogott fejszével. A nagy disznófej orra nem volt alátámasztva, a lógó fej csontja visszarúgta a fejszét és a következő pillanatban a vendég jobb kezéből fröcscsent a vér. Pedig nem is mélyen érte a csontot a balta, de a vér, az ömlött vastagon, amíg elkötéssel meg nem állították, aztán, ha nehezen is, de kötés került a kézre. E kis tjedelem is lecsillapult egy pohárka pálinka után. A böllér csak azután jegyezte meg, hogy: — Másodszor is elfolyt annyi vér, mintha egy nyolcvankilós malacot vágtam volna. (Disznót azért nem akart mondani.f Ezzel — ha csak a délelőttinél sokkal kellemesebb élményekkel tarkított disznótoros vacsorát nem számítjuk folytatásnak — a sebesült vendég már csak szemlélője lehetett a disznóvágásnak. Így volt, Igaz volt. Aki nem hiszi, annak elárulom: — Azért csak három héttel került sor erre az írásra az esemény után, mert a vastag kötés miatt nem tudtam tollat fogni a kezembe. HARASZTI GYULA m. 1970. II. 7. 8