Új Szó, 1970. február (23. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-07 / 32. szám, szombat
Véget ért az SZLKP Központi Bizottságának plenáris ülése (Folytatás az 1. oldalról) Az igényes gazdasági feladatokra figyelmeztetett felszólalásában Miroslav Kováčik elvtárs, aki egyebek között azt mondotta, hogy az előttünk álló gazdasági feladatok jól képzett, becsületes kádereket követelnek valamennyi felelős beosztásban. Ezután a faipar néhány problémájáról beszélt és intézkedéseket javasolt, különösen a beruházások területén. Ladislav Š e 1 i g a elvtárs rámutatott arra, milyen igényes feladatok várnak ránk a népgazdaság tervezésében s figyelmeztetett a szövetségi államjogi rendezés egész rendszere stabilitásának és kölcsönös kapcsolatának szükségességére. A szakszervezetek problémáiról és a legutóbbi időszakban mutatkozó fejlődésével foglalkozott Vojtech D a u b n e r elvtárs. Rámutatott a szakszervezeti mozgalomban észlelhető egyes hibákra és fogyatékosságokra, valamint a jobboldali opportunista erők befolyására. Hangsúlyozta: a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalomban dolgozó becsületes kommunisták nagy erőfeszítéseket tettek az irányban, hogy a szakszervezetek igen aktívan támogassák a kommunista párt politikáját, ami a népgazdaság-fejlesztés igényes feladatainak teljesítését illeti. A plénum tanácskozásainak második napján elkezdték munkájukat a választott bizottságok is. A plénum folytatja tanácskozásait. Štefan N o v o t n ý elvtárs a vitában több konkrét javaslatot tett a párt gazdasági politikájának megvalósítására vonatkozóan. Részletesen elemezte főleg a beruházási építkezések területi elhelyezkedésének problémáját, amely már hosszú évek óta súlyosan nehezedik az állam gazdasági életére. Michal Baran elvtárs felszólalásában a népgazdaság rendszerének tökéletesítését célzó további utakat és módokat vázolt fel, rámutatott számos hiányosság okára, valamint azokra a lehetőségekre, hogy a jövőben mindezeket hogyan kerülhetnénk el. )ozef Kňažku elvtárs a pártalapszervezetek kommunistáinak tapasztalataira és állásfoglalására hivatkozva kifejtette, hogy a kommunisták túlnyomó többségükben egyetértenek a politikai, a gazdasági és az államapparátusban végrehajtott változtatásokkal és éppen ezektől várják a helyzet javulását nemcsak a népgazdaság terén, hanem az egész társadalomban. Egyben felhívta a figyelmet a káderek túlságosan gyakori áthelyezésére, amely az embereket — főleg a felelős beosztásban levőket — megakadályozza abban, hogy céltudatosan és hathatósan végezzék a munkájukat. Pavol Jonáš elvtárs hozzászólásában hangsúlyozta, véget kell vetni annak a tarthatatlan helyzetnek, hogy a népgazdaságban mindenki azt csinálja, ami eszébe jut, hogy mindenki csak a saját és sajátságos elképzelései szerint cselekedjék, növelve az anarchiát, és hogy csupán a saját érdekeit nézze. Itt az ideje a társadalmi és a gazdasági élet konszolidálásának. Társadalmunk minden egyes tagjának megelégedettségét csak akkor érhetjük el, ha rendet teremtünk a társadalmi élet minden területén. Ján D h e r elvtárs hangsúlyozta, hogy az utóbbi két év alatt átélt kritikus pillanatok nagy leckét jelentettek a számunkra. Most fontos, hogy ÜDVÖZLŐ LEVÉL JOZEF LENÁRT ELVTÁRSNAK (ČSTK) — Az SZSZK NF KB elnöksége tegnap Jozef Lénártuak, az SZLKP KB első titkárának az alábbi szövegű levelet küldte: Tisztelt Lenárt Elvtárs! Az SZSZK NF KB elnöksége örömmel fogadta a hírt, hogy az SZLKP KB első titkárává választották. Ebből az alkalomból jókívánságainkat fejezzük hí, és az SZSZK NF minden szervezetinek nevében ígérjük, hogy minden igyekezetünket, latba vetjük a CSKP KB januári plénuma és az SZLKP KB februári plénuma határozatainak teljesítéséért. Az NF szervezetei hozzájárulnak a dolgozók öntudatos és alkotó kezdeményezéséhez, amelynek eredménye a népgazdasági terv teljesítése és népünk élet- és kultúrszínvonalának emelése lesz. Ezt belső és külső kapcsolataink politikai konszolidációja elsőrendű feladatának tartjuk. így kívánjuk segíteni jelentős és felelősségteljes tisztsége betöltését, amelybe megválasztották, és amelyben Üdvözli a szlovák nép. Meg vagyunk győződve arról, hogy az SZLKP vezető tisztségébe aktívan hozzájárul majd a baráti cseh nemzethez, a szocialista táborhoz és különösen a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolataink további elmélyítéséhez. Tanácskoztak a Nemzeti Front képviselői (ČSTK) — Prágában tegnap ÍHésezett a CSSZSZK NF KB elnöksége. Az ülést Evžen Erban, a CSSZSZK NF KB elnökevezette. Az elnökség meghallgatta a CSKP KB januári plenáris ülése eredményeiről szóló beszámolót. Felhívja a Nemzeti Front valamennyi tagszervezetét, hogy a CSKP KB plénuraának határozatait társadalmi küldetésükre tekintetfel dolgozzák fer. Az elnökség a továbbiakban megvitatta a hazánk felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából rendezendő akciók előkészítését és ebből a Nemzeti Frontra háruló feladatokat. Az ülés végén jóváhagyta idei elsťj negyedévi munkatervét. A tanácskozást a Nemzeti Front képviselőinek és az NF kerületi bizottságai titkárainak országos értekezlete követte. Az értekezleten részt vettek a sajtó, a rádió és a televízió képviselői. A Nemzett Front feladatairól a januári plenáris ülés határozatai alapján Miloslav Vácin vezető titkár számolt be. A vitában felszólaltak az NF, egyes képviselői. A vita bebizonyította, hogy a Nemzeti Front a konszolidációs folyamat támogatására irányuló igyekezetében Csehszlovákia Kommunista Pártjának vezetésével figyelmét elsősorban a CSKP KB januári plénuma hatarozatainak megvalósítására és az „ahogyan fogunk dolgozni ma, úgy fogunk élni holnap" jelszó megértetésére irányítja. AZ SZSZK FŐÜGYÉSZÉNEK BEIKTATÁSA (ČSTK) — Ondrej Klokoč, az SZNT elnöke tegnap iktatta be dr. Michal Benőiket a Szlovák Szocialista Köztársaság főügyészének tisztségébe. Az ünnepélyes beiktatásra az SZSZK főügyészsége dolgozóinak és Szlovákia kerületi ügyészeinek ülése keretében került sor. Klokoč elvtárs ebből az alkalomból rámutatott az SZSZK főügyészségének jelentős küldetésére a törvényesség betartása felett gyakorolt felügyeletében. Kiemelte a főügyészség felelősségét az álolyan programunk legyen — s ehhez tartsuk magunkat —, amelynek alapján közösen mozgósítani akarjuk az életet. Az embereknek érdeke a nyugodt, alkotó munka, s a párt biztosan támogatásra talál a népben. A vitában felszólalt Gustáv H u s á k elvtárs, a CSKP KB el so titkára is. Nagyra értékelte a párt- és gazdasági dolgozóknak az utóbbi hónapokban végzett munkáját és hozzászólt az SZLKP KB plénumának tárgyalásain szereplő lényegesebb kérdésekhez. A vita végén pozitívan értékelte a plénum munkáját Jozef L e n á r t, az SZLKP KB első titkára és magasan kiemelte különösen azt a tényt, hogy a plénum tárgyszerűen dolgozott, mélyen elgondolkozott napjaink politikai, tKeinélyi és gazdasági kérdései felett. A vitában a központi bizottság 16 tagja, illetve póttagja szólalt fel. Felszólalásaikban igazolták a kommunista pártnak és a pártvezetésnek a párt vezető szerepe következetes érvényesítésére irányuló általános erőfeszítéseit. A szocialista terv és az állami gazdaságirányítás említett feladatait a felszólalók úgy fogadták, mint a gazdaságunk konszolidálásához és fejlesztéséhez vivő utat, és úgy fogják fel, mint gazdasági életünk aránylag gyors orvoslásának reális lehetőségét. Ez az egész folyamat legfőbb párt- ás állami szerveink által hozott határozatok becsületes teljesítésétől függ. Kétnapos tárgyalásának végén Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának plénuma határozatot fogadott el a párt gazdaságpolitikájának kérdéseiről, és politikai-szervezési intézkedéseket hozott a CSKP KB plénuma tagkönyvcseréről szóló határozata biztosítására. Ezek az anyagok a CSKP KB és az SZLKP KB előző két plénumán elfogadott dokumentumokkal együtt alapul szolgálnak egész pártunk tevékenységéhez a legközelebbi időszakban. Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának plenáris ülése az Internacionáléval ért véget. Baráti találkozó (ČSTKJ — Dr. Jan Némec, a CSSZBSZ központi titkára, a CSSZK igazságügy-minisztere a prágai Valdštejn-palotában megnyitotta a CSSZSZK területén ideiglenesen állomásozó szovjet katonaság központi csoportja ének- és táncegyüttese tagjainak találkozóját, melyet tegnap este a CSSZBSZ Központi Bizottsága a csehszlovák néphadsereg politikai főcsoportfőnökségével karöltve rendezett, ennek a művészi együttesnek Csehszlovákiában való megalapítása első évfordulójának alkalmából. A találkozón részt vett Alois Indra, a CSKP KB elnökségének póttagja, a KB titkára, a szövetségi és a cseh kormány tagjai, valamint a csehszlovák politikai és közélet további személyiségei. Jelen volt Sztyepan Vasziljevics Cservonyenko, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete, a nagykövetség tagjai és M. T. Morozov vezérőrnagy, továbbá a CSSZSZK területén ideiglenesen állomásozó katonaság központi csoportjának képviselői. Korszerűsítik a tőketerebesi lamhatalomnak ezen a jelentős területén. Utána dr. Ján Fejei, a CSSZSZK főügyésze tartott beszédet, melyben köszönetet mondott a törvényhozó testületek részvevőinek az SZSZK főügyészsége megalakításának előkészítésében kifejtett munkájukért. Dr. Michal BenCík, az SZSZK főügyésze azután beiktatta tisztségébe dr. Štefan Ozimnýt, a CSSZSZK főügyészének eddigi szlovákiai helyettesét, 6 bevezette az SZSZK főügyészének első helyettesi tisztségébe. Több mint 105 millió korona ráfordítással korszerűsítik a tőketerebesi élelmiszerkombinátot. Jelenleg már befejező szakaszába érkeztek a munkálatok, melyek az idén közel 20 millió koronát igényelnek. A korszerűsítés következtében a tőketerebesi cukorgyár kapacitása 24 óránként már az idén 1650-ről '1750 tonnára növekszik. A csokoládégyár az új berendezések segítségével évenként 2200 helyett 4670 tonna csokoládét és cukorkát állít elő. —tk Wilson válasza Kosziginnak Moszkva — Nagy-Britannia moszkvai nagykövete péntek délelőtt átnyújtotta Koszigin szovjet miniszterelnöknek Wilson brit kormányfő válaszát. Az amerikai AP hírügynökség hivatalos forrásokra hivatkozó értesülései szerint Koszigin miniszterelnöknek a Közel-Kelettel foglalkozó üzenetére Wilson az alábbiakkal válaszolt: — Emlékeztetett arra, hogy az 1967. évi hatnapos háború után Nagy-Britannia teljes fegyverembargót javasolt, de az abban az időben egyik fél sem fogadta el azt az indítványt; — Nagy-Britannia jelenleg nem látja gyakorlati hasznát annak, hogy a Közel-Keletre CEAUSESCU: fegyvert szállító országok teljes embargót, léptessenek életbe, mindazonáltal hajlandó arra, hogy a közel-keleti béke létrejötte előtt a fegyverszállítások korlátozásáról tárgyaljon; — Nagy-Britannia a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatának végrehajtása mellett száll síkra; — Nagy-Britannia fontosnak tartja a tűzszünet helyreállítását. Az AP hírügynökség szerint Wilson válasza „mérsékelt és nem polemikus" hangvételű* Nagy-Britannia tanácskozott Washingtonnal és Párizzsal, mielőtt megfogalmazta volna a választ. Az európai biztonság ügye elsőrendű kérdés Bukarest — Bukarestben a Katonai Akadémia nagytermében véget ért a Román Szocialista Köztársaság fegyveres erői minisztériuma alapkádereinek kétnapos tanácskozása. A fegyveres erők harci és politikai felkészítésével foglalkozó értekezleten beszédet mondott Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára, az Államtanács elnöke, a hadsereg legfelsőbb parancsnoka. Felszólalásának bevezető részében méltatta a román fegyveres erők politikai és katonai felkészülése - terén 1969-ben elért eredményeket és külön kiemelte a katonáknak a szocialista építés munkájához való gazdasági szempontból fontos hozzájárulását. ' Az esetleges imperialista agresszióra való felkészülés fontosságáról szólva Ceausescu rámutatott, hogy egy ilyen háborúban Románia nem egyedül fog harcolni, mivel tagja a Varsói Szerződésnek. Minden intézkedést megteszünk a hadsereg harcképességének fokozásáért és biztosítjuk, hogy szükség esetén teljesíthesse mind a román nép iránti kötelességét, mind pedig a többi szocialista országgal való kapcsolatok keretében vállalt kötelezettségeit, A továbbiakban röviden kitért a román népgazdaság műit évi eredményeire és az 1970-es év, az ötéves terv utolsó éve feladataira majd nemzetközi kérdésekkel, Románia külpolitikájával foglalkozott. Leszögezte, hogy a szocialista államokkal való együttműködés e külpolitika alapja, ugyanakkor Románia széles körűen fejleszti együttműködési kapcsolatait az összes országgal. Az európai biztonság kérdéséről szólva rámutatott, hogy a szocialista országok javaslatainak kedvező fogadtatása után megvannak a kedvező feltételek ahhoz, hogy az európai államok határozottabban cselekedjenek és kieszközöljék e földrész biztonságával foglalkozó konferencia összehívását. A német kérdést érintve szólott az Európában, illetve az NSZK-ban végbement változásokról, amelyek különösen a Brandt—Scheell-kormány megalakulása, a közvélemény pozitív irányú eltolódását tükrözik' ős megteremtik a feltételekét a kérdések reálisabb szellemű felvetésére. Az aggasztó közel-keleti helyzetről szólva hangsúlyozta, hogy a Biztonsági Tanács 1967 novemberi határozata alapján a térség kérdései megoldhatók. A vietnami helyzetről szólva hangsúlyozta: „Ügy véljük, hogy fokozott tevékenységgel rá kell venni az Egyesűit Államokat a vietnami háború megszüntetésére, csapatainak kivonására, lehetővé téve a vietnami nép számára, hogy saját maga oldja meg problémáit, minden külső beavatkozás nélkül.'" MAGVAR—CSEHSZLOVÁK POSTAI, TÁVKÖZLÉSI MEGÁLLAPODÁSOK A magyar Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium, valamint a csehszlovák postai és távközlési szövetségi bizottság vezetői február 3—6 között Budapesten a két országot érintő postai és távközlési kérdésekről tárgyaltak. Megállapították, hogy a két ország között 1948 ban kötött távközlési és az 1952-ben létrejött postai kétoldalú egyezmény már elavult. Helyettük ójat készítenek elő és irnak alá még ebben az évben. A televízió közvetítések minőségét is javítják. A tárgyalásokról készült jegyzőkönyvet pénteken frta alá dr. Csanádi György, magyar közlekedésiéi postaügyl miniszter, csehszlovák részről Karel Hoffmann, a csehszlovák postai- és távközlési szövetségi bizottság elnökminisztere. ÜJ CSEHSZLOVÁK NAGYKÖVET BUKARESTBEN Bukarest — Tegnap megérkezett Bukarestbe Miroslav Sulek, Csehszlovákia áj bukaresti nagykörete. A repülőtéren a román külügyminisztérium képviselői és a baráti országok diplomáciai képviseletelltek vezetői fogadták Csehszlovákia megbízottját. Ott voltak a csehszlovák nagykövetség dolgozói is. SZOVJET—CSEHSZLOVÁK EGYEZMÉNYT ÍRTAK ALÁ Meszkva — A Martimex külkereskedelmi vállalat képviselői tegnap Moszkvában egyezményt írtak alá a Szudoimport szovjet külkereskedelmi vállalat képviselőivel csehszlovák hajók eladásáról a Szovjetuniónak. A csehszlovák külkereskedelmi vállalat vezérigazgatója elmondotta a CSTK tudósítójának, hogy az 1971—72. évre szóló egyezmény értelmében 25 darab 2700 tonnás teherhajót és 20 darab szivattyúállomást szállítunk a Szovjetuniónak közel 500 millió korona értékben. ECUADOR KI.NÖKE MOSZKVÁBAN Moszkva — Maguerizo ecuadori elnök, aki hivatalos látogatáson a Szovjetunióban tartózkodik, tegnap a Szovjetunió Külkereskedelmi Minisztériumának vezetőivel tárgyalt a két ország közti kereskedelmi kapcsolatok kiszélesítéséről. Ecuádor főleg déligyümölcsöt, a Szovjetunió pedig gépi berendezéseket exportál. CjABB HÁBORÚS BÚN0ST KERESNEK A spanyol kormány letartóztatás! parancsot adott ki Degretle volt belga háborús kollaboráns, a belga fasiszták volt vezetője ellen. Degrelle 1945 májusában, közvetlenül a második világháború utált érkezett Spanyolországba, ahol álnéven telepedett le. Most Madridban ól és csak tavaly novemberben jelent meg először a nyilvánosság előtt, amikor leánya férjhez ment Madridban. A belga kormány, amely őt távollétében háborús bűnösként halálra ítélte, többször is kérte kiadatását a spanyol hatóságoktól. • Rakéta pottyant a nyugatnémet Wesegach nevű hajó fedélzetére az Atlanti-óceánon. A Satum—5 rakéta darabjai szerencsére nem okoztak súlyosabb károkat. • James E. Lövell az Apollo —13 parancsnoka, a földre való Visszatérése után felhagy aktív Űrhajós működésével. Lövell, aki 42 éves, a legtapasztaltabb amerikai űrhajós Eddig bárom űrrepülésen vett részt. 1970. II. 7.,