Új Szó, 1970. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-04 / 29. szám, szerda

A CSKP Központi Bizottsága legutóbbi plenáris ülésének vitája Bohuslav Lastovička elvtárs: Lastovička elvtárs bevezetőképpen a népgazdaság nehézségeiről beszélt, melyek kedvezőtlenül hatnak életünkre és a konszolidálási folyamatra. Ezz«l kapcsolatban hangsúlyozta: nem segítenek rajtunk a nyilatkozatok, konkrét lépéseket kell tenni a fogyatékosságok kiküszöbölésére és a problémák megoldására. A szorgalmas hangyamunka azonban hiábavaló lenne, nem hozna eredményt, ha az irányítás alapvető módszerei és eszközei rosszak lennének, és a tervezés rossz, alacsony színtű lenne. Akkor sem lenne értelme, ha az egész gazdasági életet szabadjára engednék, nem irányítanák, nem terveznék és nem hangolnák egybe. A továbbiakban konkrét példákon mutatott rá, hogyan deformálódott a gazdasági reform, hogyan alkalmaztak olyan eszközöket, melyek csupán azt a szolgálatot tették, mint bénának a mankó és nem adtak szárnyakat a fellendüléshez. Kijelentette, hogy az 1968-ban és 1969 feléig érvényesített gazdasági politikát és módszereket maga a gyakorlat döntötte meg. Kudarcot vallottak, mivel elhajoltak az érték marxista értelmezésétől, megsértették az értéktörvényt, megerősítették a gazdasági szubjektivizmust és avanturizmust, és egészében véve a marxistaellenes revizionízmus megnyilvánulásai voltak. Nem véletlen, hogy a gazdasági revizionízmus rendszere volt a bürokratizmus növekedésének és terjedésének a megnyilvánulása. Megéltük ennek gyakorlati megnyilvánulását ís, például akkor, amikor Smrkovský fél év alatt a kétszeresére növelte a Nemzetgyűlés apparátusát, és száma már meghaladta a képviselők számát. Tudjuk azt is, hogy az államhatalom és az államigazgatás szerveit, a nemzeti bizottságokat a különféle hirdetmények és intézkedések hálózata veszi körül, és így egy 150 házat számláló községben, ahol valamikor egy ember hivatalnokoskodott, most az elnök, a titkár és egy hivatalnoknő intézi az ügyeket. Az Állami Statisztikai Hivatal kiadványa nagyon érdekesen szemléltette a bürokratizmus elburjánzását A statisztikai közlöny tavalyi 23. száma közölte, hogy az építővállalatok dolgozóinak száma 1969 elejétől októberig átlagosan 3346-tal volt kevesebb, mint az előző évben. A cseh országrészekben 6547 építőmunkással lett kevesebb, Szlovákiában 714-gyel, tehát összesen 7261 munkással. Ez azt jelenti, hogy a munkások számának csökkenésével párhuzamosan gyorsan gyarapodott a hivatalnokok száma. Ezért nem véletlen, hogy az építkezési munkások és más dolgozók rámutatnak az egyre növekvő bürokratizmusra. Olyan hangokat is hallani, hogy a munkások nem bírhatják el az ilyen terhet. Figyelemreméltóak a statisztikai közlöny 24. számának adatai is. Eszerint 1958 és 1968 között a nem munkás kategóriákban dolgozók száma — ezer munkásra eső száma — 492-ről 659-re emelkedett, összevéve: ebben az Időszakban 654 000 munkással és 885 000 nem munkás kategóriában dolgozó alkalmazottal lett több, ami önmagában még nem lenne hiba és természetellenes, ha ennek megfelelően növekedett volna a munka a termelésben, a gépesítés és az automatizálás, és ezzel egyidőben a munkatermelékenység is. Sok fontos ágazatban, így például a segédmunkák terén a gépesítés a fejlett országokhoz viszonyítva nagyon alacsony szintű. A nem munkás kategóriák alkalmazottal számának növekedése nem nyilvánult meg a nyilvánosságnak nyújtott szolgáltatások minőségéhen és mennyiségében. Említést érdemel a nemzeti bizottságok számára küldött tájékoztatás ls arra vonatkozóan, hogy milyen Intézkedések ős utasítások érvényesek. A lista csak a lakásépítés terén 37 előírást sorol fel. Laštovička elvtárs befejezésül hangsúlyozta, hogy a jobboldali opportunizmus és a revlzionizmus elleni harc széles fronton folyik. Harcot jelent a jobboldal politikája, gyakorlata és azon fogyatékosságok ellen, melyeket a jobboldal okozott, és melyek számára megteremtette a feltételeket. Ebben látja a plénum tárgyalásának alapvető jelentőségét. A győzelemhez szükséges egy határozott koncepció, program, mely segítene abban, hogy a gyakorlatban érvényesítsük a párt nézeteit, és a kulcsfontosságú feladatok megoldására kifejtett törekvést helyesen irányítaná. Meggyőződésem szerint — mondotta — megvannak a reális lehetőségek ahhoz, hogy gazdaságunk aránylag gyorsan fellendüljön. Az előző plénumok és a Központi Bizottság mai plénuma meghatározta ehhez az alapirányzatot. Reálissá kell tenni, konkrétan át kell gondolni a további lépéseket. Ügy gondolom, mindnyájan érezzük, hogy helyes útra léptünk, amely sikerekhez vezet. Most minden attól függ, hogyan érvényesítjük a gyakorlatban az ismereteket és az új gondolatokat. Karel Valtera elvtárs: Valtera elvtárs felszólalásában a kereskedelem és a szolgáltatások kérdésével, ezek ellátottságával és fejlesztésük szükségleteivel foglalkozott. Elsősorban a műszaki alapról beszélt. Míg 1961—69-ben a kiskereskedelmi áruforgalom több mint 56 százalékkal emelkedett, az üzletek alapterülete csak 12 százalékkal növekedett. Az üzletek már 1961-ben nagyon rossz állapotban, sok esetben nem kielégítő állapotban voltak. Az üzlethelyiségek összetétele sem megfelelő. Az üzlethelyiségek 60 százalékának alapterülete nem volt nagyobb 40 négyzetméternél, és csak 13 százaléka volt 70 négyzetméternél nagyobb. Ráadásul többségük régi épületben volt elhelyezve. Az üzlethálózat évről évre roszszabb lett, mivel az igények növekedtek. Sajnos, az ez évi terv sem hoz nagyobb változást. A helyzet komolyságát bizonyítja, ha összehasonlítjuk, milyen befektetéseket eszközöl a kereskedelem nálunk, s milyeneket a környező államokban. A szocialista országok között az utolsó helyen állunk, miközben az utolsó előtti helyen álló Lengyelországnak 50 százalékkal több eszköze szolgálja az üzlethálózat fejlesztését. A vásárlás nehézségét bizonyítja az üzlethelyiségek egy négyzetméterére jutó lakosok száma. Míg nálunk egy négyzetméterre 5,1 lakos jut, az NDK-ban 3,5. Hasonló a helyzet a kereskedelmi alkalmazottak számát illetően is. A népgazdaság alkalmazottainak 7 százaléka dolgozik a kereskedelemben, míg az NDK-ban 11 százalék. Nálunk ezer lakosra 10 kereskedelmi alkalmazott jut, míg a fejlett országokban 36, tehát csaknem négyszer több. Ennek nagyon káros társadalmi következményei vannak, mivel így egy család szükségleteinek a beszerzésére naponta 60—70 perc szükséges, s ebből több mint 30 percet várakozással töltenek a vásárlók. Nézetem szerint még károsabb ennek politikai hatása. Az emberek úgy látják, hogy nem tudjuk biztosítani az üzlethálózat megfelelő színvonalát, nem tudjuk kiküszöbölni az üzletek előtti sorakozásokat, az eredménytelen árukeresést, az egyik üzletből a másikba való futkosást. Tudom, hogy a mai gazdasági helyzetben nem tudjuk teljes mértékben megoldani a belpiac súlyos problémáit. Meg kell azonban akadályoznunk, hogy a helyzet tovább romoljon. Valtera elvtárs ezután közölte, hogy évente körülbelül 125 ezer négyzetméternyi új üzlethelyiséget kellene építeni, ami körülbelül egymilliárd 400 millió korona beruházást igényelne. Ezenkívül mintegy 400 millió korona kellene évente a már meglevő üzlethálózat újjáépítésére. Az üzlethálózat fejlesztésére körülbelül egymilliárd koronát irányoztak elő, ami nem teszi lehetővé a mai helyzet megjavítását, sőt mintegy 60 000 négyzetméternyi üzlethelyiség teljesen használhatatlanná válik. Ezek a számok természetesen nem fejezik ki azt, hogy ennek következtében mennyire romlik a helyzet a vásárlás terén. Gazdasági fejlődésünk politikai és gazdasági szempontból legérzékenyebb része ma a belpiac. — A párt gazdasági politikájában nagy súlyt helyez a belföldi piac rendezésére, s Igy reményünk van arra, hogy az égető problémák megoldódnak. Oldŕich Paul elvtárs: Bevezetőül hangsúlyozta, hogy 1968-ban a falu a szocializmus pozícióin állt. Kiemelte földműveseink jó gazdasági eredményeit, és megemlítette, hogy a szocialistaellenes és a kommunistaellenes erők terveikben a falura is számítottak, itt is támogatást kerestek céljaik megvalósításához. Ezt bizonyítja a mezőgazdasági sajtó éles pártellenessége, a leplezett felhívások a zavargások előidézésére. Ilyen felhívásokkal fordult a falvakhoz Volný, Fort, Klánský és mások. A cseh mezőgazdasági dolgozók szövetségének megalakításáról szóló jičíni felhívás olyan politikai erőt akart kialakítani a falvakban, melyet pártellenes jobboldali vezetőség irányított volna. Olyan dokumentumokat készítettek elő a XIV. kongresszusra, amelyek elítélték a szövetkezetesítést és azokat, akik azt megvalósították. Történelmi tény marad — mondta Paul elvtárs —, hogy a falut nem sikerült elragadtatni és pártellenes lépésekre megnyerni. A szilárd állásfoglalás ellenére 1968-nak nagyon súlyos következményei vannak a falvakban, elsősorban a pártszervezetekben. Továbbra is tart a pártszervezetek passzivitása és funkcionáriusaik elkötelezettségének a hiánya. Ez annak a depressziónak a következménye, amelybe a párt áldozatkész tagjai kerültek, azok, akik életük egyharmadát a szocialista falu építésének szentelték, s akiket a Dubček vezette jobboldali pártvezetőség az osztályellenség támadásainak célpontjává tette. Az a tény, hogy ezekben a nehéz pillanatokban nem volt kire támaszkodniuk, az, hogy a párt soraiból és magából a pártsajtóból dogmatikus támadásokat indítottak ellenük, sokan támadták őket azok közül is, akiknek utasításait ők biztosították, — elvette kedvüket a politikai munkától. Ezek a tapasztalatok okozták, hogy a falu ma is nagyon bírálóan követi munkánkat, a pártszervezetek nagyon gondosan figyelik, hogyan küszöböljük ki a jobboldali hatásokat. Ezért nagyon helyesnek tartom, ha türelmesen megmagyarázzuk intézkedéseinket, gondosan megindokoljuk, s gondot fordítunk arra, hogy az emberek megértsék őket. Problémát jelent, hogy még nem tisztáztuk a szövetkezeti parasztok szövetsége alapszervezeteinek a feladatát. Ezek ott, ahol aktívan dolgoznak, az egységes földmű vesszövetkezet vezetőségéneik társadalmi funkcióját helyettesítik, vagy j)edíg ellenzékbe kerülnek vele. Ogy gondolom, hogy ez a néhány probléma — ami távolról sem jelenti azt, hogy valamenynyit megemlítettem — kiválóan bizonyítja, hogy a falu 1968ban elfoglalt pozitív állásfoglalása még nem jelenti azt, hogy ezen a téren minden rendben volna. Itt az ideje, hogy utánanézzünk, hogyan teljesítik a XIII." kongresszus határozatait, és ezzel kapcsolatban, hogyan fejlesztik és érvényesítik azokat a gondolatokat, amelyek január pozitív eredményét jelentik. A pártpolitika alapkérdéseit nyíltan, elvi szempontból, rugalmasan kel lene. megoldanunk, és sokkal többet kellene magyaráznunk, érvelnünk. A falusi pártfunkcíonáriusoknak érezniük kell, hogy tiszteljük múlt és jövő munkájukat, s hogy a felsőbb szervek teljes mértékben támogatják őket. A pártigazolvány-cserével kapcsolatban több embert kell küldeni falura, körülbelül három aktivistát egy-egy községbe, de olyat, aki ismeri a falu politikai helyzetét, a falu problémáit, az itt érvényesülő hatásokat, s ezeket meg is tudja magyarázni és oldani. Nem halogathatjuk tovább egyes szervezeti és gazdasági problémák megoldását, mivel ezek fékezik a mezőgazdaság gyorsabb fejlődését. Paul elvtárs beszéde további részében a különböző gazdasági szövetségek aránytalanul magas számáról beszélt. Ezek közül sok szövetség létezése nem indokolt. Követelte, hogy teremtsenek rendet ezen a téren. Rámutatott a mezőgazdaság fölöslegesen komplikált szervezési és irányítási rendszerére. A szakemberek jelentős száma adminisztratív funkciót tölt be. Továbbá azt követelte, hogy dolgozzák ki a mezőgazdaság távlati koncepcióját. A mezőgazdaság nem dolgozhat egyik napról a másikra. A tudománynak és a központnak figyelemmel kell kísérnie a falun születő új dolgokat, segíteni kell őket, s ugyanakkor befolyásolniuk kell fejlődésüket. Paul elvtárs befejezésül a mezőgazdaság mai problémáival foglalkozott, majd megemlítette az 1970. évi tervet. Hangsúlyozta, hogy a problémák megoldását elsősorban a tudományosműszaki forradalom következetes érvényesítésében kell látnunk. Üres szalmacséplés, és a falu fölösleges ingerlését jelenti, ha csak beszélünk erről, és nem teremtjük meg az ehhez szükséges feltételeket. Az e kérdésnek szentelt elégtelen figyelmet példázza az olyan munkák létesítésének a megoldása, ahol a legnagyobb a munkaerőhiány. Elsősorban gépek kellenének a burgonya és a cukorrépa begyűjtésére, és gépesíteni kellene az Istállókban végzett munkát. Nem tudom, kinek a hibája: a Mezőgazdasági Minisztériumé-e vagy az iparé, de nagyon kevés ilyen gépünk van. Amíg nincsenek ilyen gépeink, úgy gondolom, nyíltan meg kel mondanunk, hogy a megoldás lehetetlen a dolgozók számának növelése nélkül, de ez már nem csak a mezőgazdaság ügye. A földműveseket nem kényszeríthetjük arra, hogy könyörögni járjanak a brígádmunkáért, vagy pedig arra, hogy viseljék a következményeit annak, hogy a munkaerőhiány miatt saját háztáji földjüket sem tudják megművelni. A kormánynak nyíltan állást kellene foglalnia ebben a kérdésben, most, a legközelebbi napokban, akkor, amikor előkészítik a termelési-pénzügyi terveket. Blažej Kochman elvtárs: Kochman elvtárs felszólalása első részében a XIII. kongreszszusnak a párt gazdaságpolitikájára vonatkozó határozata nem kielégítő teljesítésével foglalkozott. A határozatnak elsősorban a termelési-műszaki alap kihasználására, az egyensúly felújításához szükséges tartalékok kialakítására, a termelőerők gyorsabb fejlesztésére, a tudomány és technika érvényesítésére, a gazdaság struktúrájának megváltoztatására vonatkozó részeit nem teljesítették. A mi üzemünkben is azt hittük, hogy strukturális változásokat hajtunk végre, hogy magasabb béreket biztosító termelésbe megyünk át. Az eddigi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy nem minden felettes szerv értette meg teljes mértékben e lépés jelentőségét, mi a lényeges, s eddig nem támogatták elég aktívan ezeket a strukturális változásokat. Ezt bizonyítja, az 1970. évi terv előkészítése. Tavaly a Győzelmes Február Üzem gazdasági vezetőségének képviselőit meghívták a Szövetségi Ipari Bizottságba. Megtudták, hogy az ipar szükségleteinek a fedezésére évente 250 millió korona értékű csomagoló- és töltőautomatát hozunk be külföldről. Ugyanezen az ülésen megállapították, hogy az ilyen berendezéseket gyártó egyetlenegy csehszlovákiai üzem csupán 40 millió korona értékű ilyen berendezést tud biztosítani a csehszlovák élelmiszeriparnak. Ezért felhívtak bennünket és más üzemeket, hogy kezdjük meg a szükséges berendezések gyártását. Természetesen az 1970. évi terv előkészítése idejében újból a termékek értéke szempontjából értékelték a tervet, annak ellenére, hogy az üzemigazgatók és más gazdasági, valamint politikai dolgozók többsége sejtette, milyen helytelen ez a mutató, milyen rossz következményekhez és intézkedésekhez vezethet. Engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatban megemlítsek egy példát. Ma a nehézgépiparban a termékek árának 5 százalékét jelentik a bérek. Ez azt jelenti, hogy a 100 koronáért árult termék előállításáért 5 korona bért fizettünk. Ha ebben a helyzetben valaki elrendeli, hogy egy üzem 10 százalékkal növelje a termelést, ez azt jelenti, azt akarjuk, hogy 110 koronáért termeljen, miközben a bérek 5,50 koronára emelkednek. Ez természetesen ideális helyzet lenne. Nem leplezzük azonban, hogy ez a helyzet csak akkor állna fenn, ha nem változnának meg a termékek. Amennyiben ilyen változásra kerül sor, akkor minden attól függ, hogy az új termék több munkát vagy kevesebbet igényel-e. Amennyiben a ráfordított munka mintegy a felével csökken, akkor az üzem egyazon bérért kétszer többet termelhet, így te-hát 100 százalékkal növelheti a termelést anélkül, hogy lényegesen nagyobb erőfeszítést fejtene ki. A gazdasági téren hozott intézkedések Ilyen helyzetet teremtettek, és szinte arra kényszerítették az üzemeket, hogy ezen az aránylag egyszerű, kényelmes, de annál veszélyesebb úton haladjanak. Nem logikus, ha a termelés növelését követeljük a vállalattól, de ugyanakkor nem vesszük figyelembe, hogy a vállalat több munkát igénylő termékeket fog gyártani. így például az említett automaták 20 százalékkal több munkát igényelnek, ami azt jelenti, ha az üzemben a bérek részaránya 5 százalék volt, ezentúl az új termékek értékének 20 százalékát jelentik a bérek. így tehát a termelés azonos értékének megőrzésével az üzem négyszer több munkát fordít arra, hogy a gyártmányok azonos értékét megkapja. Nyilvánvaló, hogy az üzem csak akkor eszközölhet ilyen strukturális módosítást, ha a" felettes szervek ésszerűen átgondolják az egész problematikát, és a módosítást úgy hajtják végre, hogy az üzem teljesíthesse tervét. Sajnos, a helyzet olyan, hogy csak elméletileg támogatják ezeket a változásokat. Ezeket nem azért mondom, hogy csökkentsék az üzemek feladatait. Ellenkezőleg. Én is azt akarom, hogy feltárjunk minden rejtett tartalékot, de ugyanakkor nem tartom ésszerűnek, ha gépiparunk csak az alacsony áru termékek gyártására összpontosul. Valamennyi szinten foglalkozni kell ezz«l a kérdéssel, el kell oszlatni a nézeteltéréseket, és reálisan meg kell kezdeni a strukturális változások megvalósítását. Kochman elvtárs befejezésül a Győzelmes Február Üzem pártszervezetének tapasztalatairól beszélt. 197U. II. 4.