Új Szó, 1970. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-22 / 8. szám, Vasárnapi Új Szó

ÉLIÁS BÉLA RIPORTJA A Heiem szentély Kyotóbon mondja. Elegendő tanácsot és segítséget kap, de sok az ellensége. Barátaira viszont biztosan számíthat. El kell nyomnia diktátori hajlamait és az időnként rátörő ingerültséget. Alaposan meg kell fontolnia elhatározásait, mert csak ez az út vezethet , sikerhez. S csak ily módon érheti el, hogy az emberek kellő tisztelettel vegyék körül. Ambiciózus ember, tele reményekkel és ötletekkel. Magánéletében boldog, szereti az életet. Nos, kedves olvasó, a japán nyomtatvány szerint ilyen ember vagyok én. Lehetséges. Azt azonban a sok pozitívum ellenére sem ígérhetem, hogy belátható időn belül simán szülök egy leányt vagy nehezen egy fiút. Inkább maradok a riportírásnál. Politika japán médra Feledni és feledtetni. Ebben lehelne összefoglalni a japán politika legfontosabb célkitűzését. A japánok tudatában mementóként él a második világháború, a hirosimai és a nagaszaki atombombúzás gombafelhőjé. japánban alkotmányba iktatták a békét, s az ország, amelynek ipara, gazdasága évente 13—15 százalékkal fejlődik, ma meglepően békés és nyugalmas képet nyújt a külvilág számára. Főként ha eltekintünk a japán társadalmat időnként megrázkódtató, elemi erővel kitörő munkássztrájkoktól és diáktüntetésektől. japán, gazdasági erejét tekintve a harmadik helyen áll a nyugati világban az Egyesült Államok és Nyugat-Németország mögött. Ez olyan öntudatot kölcsönöz a japán politikusnak, amely elgondolkodásra késztetheti amerikai partnereit. A japánok nyíltan hívei a vietnami háború mielőbbi befejezésének. Vajon miért? Mert úgy vélik, hogy ennek a háborúnak a vége az amerikaiak ázsiai jelenlétének a végét jelentheti. S kerekperec meg is mondják. Ha az amerikaiak kitakarodnának Ázsiából, légüres hatalmi tér marad utánuk. Ennek betöltésére a belső bajokkal küszködő népi Kína alkalmatlan. Marad hát Japán. S ml természetesen békésen, gazdaságunk erejével kívánjuk éreztetni ázsiai jelenlétünket. Hogy emellett gyors ütemben fegyverkeznek? Az csupán véletlen, s önvédelmi célokat szolgál. Meddig? Erre nehéz lenne Japánban őszinte választ kapni. Egyik este, poharazgatás közben vitába keveredtem egy japán politikussal. Európáról folyt a szó. Hogyan képzeli ön az európai kérdés megoldását? Egyszerű. Egymásnak kell ugrasztani az oroszokat és a nyugatnémeteket. Ha mindkettő legyengül, Európa békében élhet, fgy a japán. — Ön valójában maoista — felelem neki. — Hogyan érti? — Szeretné a hegytetőről szemlélni a tigrisek harcát. Ilyen politikával ma már nem lehet messzire jutni. De a feledésben és a feledtetésben sem! Milyen kicsiny Japán? lehiro Kawasaki, japán volt argentínai nagykövete cikket írt a tokiói Mainichi Daily News című lapban. Cikkében azon kesereg, hogy a japánok fizikailag és szellemileg egyaránt kicsiny emberek. Igaz, nagy dolgokat alkotnak, de hazájukban mindent kicsire szabnak. Azt mondják róluk, hogy a japánok kicsinyek a jó dolgokban és jók a kicsiny dolgokban. Ha a tranzisztorra értik, igazuk van. Hogy a japán vonatok fülkéi alacsonyak? Istenem. Hát a japánokra szabták őket. Útjaik viszont korszerűek és csodálatosan jól karbantartottak. Kormányhivatalaik tágasak és díszére válnának az Egyesült Államoknak is. A felkelő nap ma már több mint jelkép japánban. Olyan valóság, amely egyrészt irigységgel, másrészt aggodalommal tölti el mindazokat, akik japánban, ennek a nyersanyagban szegény, de munkaerőben, technikában dinamikus és roppant gazdag országban versenytársat látnak. S joggal. A japánok öntudata gazdaságuk fejlődésével párhuzamosan gyarapodik, s eljön az idő, amikor az ország vezető politikusaiban ismét életre kel a vágy, hogy kitörjenek a második világháború veresége által rájuk kénysze rített korlátok közül. Egy nemrég tartott közvéleménykutatás megállapította, hogy a megkérdezettek több mint negyven százaléka híve az atomfegyverkezésnek. A bi\atalos politika még kitart amellett, hogy az Egyesült Államok atomernyője alá kell helyezni Japán védelmét. Ismét: csak meddig? Mikor jut el Japán arra az elhatározásra, hogy egyszerűbb, ha korszerű technikájával önmaga biztosítja ezt a védelmet? Talán öt, talán tíz éven belül, de csaknem bizonyosan. S ebben az esetben az az ország, amely szűknek érzi a nemzetközi helyzet szabta ruhát, az az ország, amely hadipotenciál nélkül kicsinynek, félkarúnak érzi magát, vajon milyen irányban indul el? Erre a kérdésre nem nyolcmillió japán isten, hanem a jövő adja meg a választ Jopón lányok „Expo 70" ruhában (A szerző felvételei) hetne futószalag is? Órákon át figyeltem a futószalagok mellett ülő, ördögi kézügyességgel tevékenykedő japán lányokat, akik szépségben talán nem vetekszenek a gésákkal, de alkotó munkában maguk mögött hagyják sok ország szakmunkásait. Fürge kezük alól évente több mint tízmillió magnetofon és tranzisztoros rádió kerül a japáni és világpiacra. S nem túlzás azt állítani, hogy az ősi japán színházakban a harcos szamuráj hangját is ezek a tranzisztorok továbbítják a kedves nézőkhöz. Aligha van még egy ország a világon, ahol annyi tranzisztor forogna közkézen, mint japánban. Ezek után az sem lepett meg, hogy a középkori japán erődítményekben modern lift Aszállítja a látogatókat a legfelső emeletre, hogy kényelmesen, kifulladás nélkül szemlélhessék az erőd közelében égfelé nyúló gyárkéményeket és televíziós tornyokat. Mindezért persze fizetni kell. Nem csak a kényelmes kilátásért, hanem az ipari csodáért is. S japánban a legjobb fizetőeszköz maga az ember. Az emberi munka, amely még akkor is magas áldozat, ha viszonylag jól megfizetik. Milyen ember vagyok? A

nap első sugarai ugrasztanak ki az ágyból. Az ablakhoz sietek, hogy életemben először nappali megvilágításban lássam Tokiót. Szállodámmal szemben a japán császárok ősi palotája. Mögötte, ameddig a szem ellát, a hatalmas, hátborzongatóan nagy város. Végeláthatatlan épulettcnger, ember- és kocsiáradat. Tokió áttekinthetetlenül nagy, megfoghatatlan és lenyűgözően modern város. Furcsa érzés, hogy velem együtt él, lélegzik és talán csodálkozik több mini tízmillió ember. Ugyanabban a városban, más és más fedél alatt. Szomszédom, nem a szállodában, hanem a palotában talán még az igazuk álmát aluszsza. A császár, akit valaha Istenként tiszteltek, ma egy a százmillió japán közül. Középtermetű, csendes kis ember. Azt mondják, akkor érzi igazán jól magát, ha tengeri növény- és halgyűjteményével pepecsel. Tokió utcáin aligha találkozhat vele a közönséges halandó, de ha mégis összefut vele, egyszerű családapának nézné. 1901-ben született, s az egyetlen olyan uralkodó a világon, aki egy évszázad óta hatalmon lévő uralkodóház leszármazottja. A japán ember szemében Hirohito császár már nem isten. Legfeljebb szimbóluma valaminek, ami nincs többé, afféle hivatal', amely legalább olyan megmagyarázhatatlanul furcsa, mint maga japán. Ö is része annak a sokarcúságnak, ameh/ oly kiismerhetetlenné, s japán istenekkel emberközelbe kerültem. Annál is inkább, mert a japán ember számára nemcsak az az isten, ami láthatatlan, hanem általában minden. Valahol azt olvastam, hogy a japánok nem kevesebb, mint nyolcmillió (8 000 000! f istent tartanak nyilván. Vagyis csaknem minden tíz japánra jut egy isten. Hogyan lehetséges ez? Roppant egyszerű. Japánban isten lehet az állat, a fa, a hegy, a szikla, a folyó, a völgy, sőt bármiféle eszme is. S ha mindezt megkeverjük az elhunyt ősök istenszerű tiszteletével, teljessé válik a kör. Talán ebből fakad az a tény, hogy a japán istenek megle, pően emberforma júdk. Itt vannak például az alapvető fontosságukként nyilvántartott istenek. Számuk hét. fejlődéssel terhes mlndennapiságának. Tranzisztorizált szamuráj Osakábnn, ahol rövidesen megnyílik az „Expo—70", az idei világkiállítás, egy délelőttöt üzemlátogatással töltöttem. Itt döbbentem rá, hogy a japánok számára az isteneknél és a vasárnapi szórakozást nyújtó szentélyeknél is sokkal fontosabb az ipar és mindaz, ami a korszerűséget jelenti. Matsushita úr nagyüzemében tranzisztoros rádiókat, magnetofonokat és televíziókat, számláló gépeket és hűtőszekrényeket gyártanak. Olyan mennyiségben, amely párját ritkítja a technika századában. Ha a hegy lehet isten, miért ne leoly vonzóvá teszi ezt a távolkeleti szigetországot az ide látogató külföldiek, főként az európaiak számára. Tokióban békésen megfér egymás mellett a régi és az új, a tömjénillattól terhes pagoda a korszerű építészet beton- és üvegcsodáival, az ősi kimonó a miniszoknyával, a kényelmetlen fapapucs a nálunk is közkedvelt magas szárú női csizmákkal. Japánban mindez természetes, egymást ellentmondásaiban is kiegészítő jelenség. Istenek és szentélyek Japán vendéglátóim derűsen reagálnak szerény érdeklődésemre. Mi az Japánban, ami a külföldieket elsősorban érdekli? A gésa és a vallás. E válasz mélységes igazságáról egy felejthetetlenül szép és izgalmas érdekes körúton győződtem meg. Tekintettel a kötelező szocialista erkölcsre a gésákat nem szorgalmaztam, de a Vagyis a hét minden napján lehet egyet-egyet tisztelni közülük. Sorrendben: a halászok és a kereskedők, a gazdaság és a parasztok, a művészet és a zehe, a háború, a bölcsesség, a hosszú élet és a koldulás istene. Mindegyikük szabályos funkciót tölt be az emberek életében. Kedvesek, joviálisak és istentelenül humánusak. Kivéve talán a háború istenét, aki az egyik templomban fölöttébb harcias pillantással méregetett, amikor ironikusan rámosolyogtam. Végül is ez a funkciója. Személyesen a legtöbb istennel a Sanjusangendo Templomban találkoztam, a világ legnagyobb fából épített templomában, ahol szép katonás sorban összesen ezer (1000 j isten áll emberemlékezet óta. S ki tudná megszámlálni, ezernyi szentélyben hány isten várja, hogy néini beléptidíjért elcsodálkozzon rajta a hívő japán és a hitetlen külföldi? Az istenek szerény részvényeseivé lettek a mai japán élet ipari Kyotóban egy utcai jós rávesz, hogy vásároljak tőle előre kinyomtatott jövendőmondó lapot. Kiválasztom azt a lapot, amelynek borítékja születésein hónapját és napját viseli. S egy derűs negyedóra alatt megtudom belőle, hogy valójában milyen ember is vagyok. Szerencsés karakter, van magához való esze, elhatározásai általában sikerülnek. Célját rendszerint eléri az életben. Házassága váratlan és szép szerelemből fakadt, s a betegségek messze elkerülik. Hajlamos a vitatkozásra, csökönyösen védelmezi álláspontját, de ha meggyőzik tévedéséről, kész a megbékélésre. Eddig rendben iš lenne a dolog. Most követ kezik a bökkenő. Sima lefolyású szülésnek néz elébe, de ha fiút szül, az nehezebb lesz. Te jóisten! Még elképzelni is rossz. De menjünk tovább Tőkét szándékozik befektetni, telket akar vásárolni, okosan bekalku lálva a jövendőbeli közlekedési útvonalakat ls. Karrierje szépen ível. Nyitva áll előtte az a lehetőség, hogy középkáderből felsőfokú vezetővé váljon. (Hm. Nem is rossz! J Magabiztos jellem. Anyagi viszonyaiban viszont erősen ki van téve a Nap és a Hold váltakozásainak. Hol fel, hol le? Nem