Új Szó, 1970. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-19 / 42. szám, csütörtök

A iirizaniém — a köztadatban — őszi virág. Veiké Ctiuchle kertészetében azonban sikerült úgynevezett „fény-sokkok" se­gítségével kitenyészteni az egész éven át virágzó fajtát. I Karas felv. — CSTK) HETEN = SENKI? Országunk vezetői nem győ­zik eléggé hangsúlyozni a la­káskérdés megoldásának nép­gazdasági és politikai Jelentő­ségét. Befolyásolja mind az életszínvonal, mind a termelés alakulását. Annak ellenére, hogy e szakaszon az elmúlt ne­gyedszázadban többet tettünk, mint az előző társadalmi rend­szer két század alatt, a fejlő­dés nincsen arányban lehetősé­geinkkel és a társadalmi szük­séglettel. Az elkészült új laká­sok száma minden évben keve­sebb a tervezettnél. Miért? E kérdést évek óta vitatják a szervek és az egyének is, mi­niszteri és segédmunkási szin­ten egyaránt. Az eredmény? Tessék megnézni, miként épül nálunk 1970-ben egy lakótelep, és véleményt formálhatnak e vita eredményességéről. Az át­lagember, aki mindezt szemléli és nem lát az irányítás kulisz­szái mögé, sajátos logikával azt mondja: nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal... Valóban nem tudja vagy nem akarja tudni? Mert ez igen lé­nyeges. A nyugat-szlovákiai ke­rületi pártbizottság összegezve az eddigi tapasztalatait megál­lapította: „Nyíltan meg kell mondani, hogy bár a lakásépí­tés helyzetéről az elmúlt évek­ben minden szinten sokat vitat­koztak, de úgy érezzük mind ez ideig nem végeztek olyan átfő gó elemzést, amely objektíven feltárná a kedvezőtlen fejlődés okait, levonná belőlük a tanul­ságot és ésszerű, reális javasla­tot nyújtana a helyzet megvál­toztatásához. A lakásépítésért hét társa felel, sokrétű tevé­kenységüket senki nem koordi­nálja, hiányzik a fejlődés kom­plex és objektív felmérése. A feladatok nem teljesítésének okát minden szerv a másik tár­cában keresi, saját hibáit nem ismeri be, hogy elkerülje a bí­rálatot." Még csupán annyit: a lakás­építésben 1969. július elsejéig a kerületi nemzeti bizottságok töltötték be a koordináló sze­repét. Megszűnésük után színre lépett hét azonos jogokkal fel­ruházott felelős szerv. Közben itt van a Fejlesztésügyi- és Mű­szaki Minisztérium, amely biz­tosltja a társadalmi érdekek érvényesítését a beruházási po­litikában, ez felöleli a lakás­építést is. Logikusnak tűnik; e minisztérium töltse be a koor­dináló szerv feladatát, méghoz­zá olyan jogkörrel, hogy javas­latai és utasításai kötelező ér­vényűek lennének a lakásépí­tést végző tárcákra és szerve­zetekre. Mert régi tapasztalat: amiért heten felelnek, azért rendszerint senki nem felel. — cs — fíossz reklám 1970. II. 20. A TATRAN nevet viselő gyorsvonat Pozsonyból reggel 5,59-kor indul hosszú útiára, s a menetjegyhez az utasnak helyjegyet is kell váltania. Ez a vonat viszi el az embert, ha úgy tetszik a Magas-Tátrába, ahol jelei.leg az ország-világ csodálta sívilágbajnokság küz­delmei folynak. Igaz, magam csupán Pőstyénig utaztam, de hát a világhírű fürdőhely ugyanabban az irányban van. Zimankós volt a korareggel. Felkapaszkodtam a kettes szá­mú kocsiba, oda szólt a je­gyem. Hamarosan rátaláltam a 72-es ülőhelyre, s mivel a ko­csi másodosztályú volt, vala­hogy önkéntelenül a régi nóta jutott eszembe: „Hetvenkettes baka vagyok én..." A végén kisült, hogy a gondolat nem is volt túl bizarr. Kitűnő öszeha­sonlítást alapul szolgált. Vala­mikor éppúgy nem kímélték u 72-es, vagy más „regimenthez" tartozó bakákat, mint most ben­nünket, az említett vonat uta­sait. A fülkében dermesztő hideg fogadott, pedig az Indulásig csupán öt perc volt hátra. Mindannyian mélyen a télika­bátba bújva vártuk a fejlemé­nyeket, s alighanem egyöntetű­en a még mindig kellemetlen­kedő influenzajárványra gon­doltunk ... Bazinnál jártunk, amikor be­toppant hozzánk a kalauz. Azonnal megkérdeztük, miért nem fűtenek, hiszen a hideg farkasordító, még tart a fűtési idény, megfizettük a jegy-, va­lamint a gyorsvonati felár, meg a helyjegy árát, s talán még valamilyen fűtési pótlékot is szívesen megfizettünk volna. Kalauzunk hétpróbás ember lehetett. /)ngol nyugalommal igy válaszolt: „A rendező pá­lyaudvaron nem volt, aki a fű­tésre kapcsolja ezt a szerel­vényt. Amikor erre a vágányra állították a vonatot, azonnal bekapcsoltam a fűtést, de ez majd csak később érezteti hatá sát." A jegyeket lekezelte, majd tisztelegve tovább ment. Nagyszombatnál már mind az öt útitársam aludt. Nekem ébernek kellett lennem, hogy a vonat célállomásomon túl ne vigyen. Amikor Pöstyénbe értünk, már lassan érezni lehetett a mérsékelt fűtés hatását. Akkor eszméltem, hogy talán mégsem ok nélkül hívják „tátrainak" ezt a gyorsvonatot. Amikorra a festői vidék közelébe ér, bizo­nyára kellemesen fűtöttek a kocsijai, fülkéi. Elvégre mégis­csak azokat kell előnyben ré­szesíteni, akik a világbajnok­ságra utaznak. Mit nekik most holmi Pöstyénl Az majd ké­sőbb, a szép, melegebb idő be­köszöntésével lesz érdekest Odáig csak „mini" az út. s a divat hovatovább a „maxi". Dolgom végeztével hamaro­san ismét a pöstyéni állomáson voltam. Ismét villany mozdony vontatta, — de ezúttal személy­vonattal, — utaztam hazafelé. A következetesség kedvéért itt sem fűtöttek. Mentségükre le gyen mondva, hogy a szerel­vénynek aligha lehetett ideje a „bemelegítésre", hiszen a kiin­duló állomás Púchov volt, s az Pöstyénytől „csak" 76 kilomé­terre van. Még az a jó, hogy a fülké­ben úgynevezett inasgyerekek ültek. Vidámságuk, életkedvük, kópéságuk valóságos pótfűtés­ről gondoskodott. Mégiscsak mérsékelte a hideget. Egyébként mindkét említett esetben hajszálpontosan indí­tották a vonatot és ugyanúgy érkezett meg rendeltetési he­lyére ,.. ZALA JÓZSEF Lenin és a modem Az alábbi Írást Bonifatyij Kedrov szovjet akadémikusnak a Béke és Szocializmus cini ú folyóirat 1989. novemberi szá­mában azonos címmel meg'e' nt tanulmánya alapján közöl­jük. Ismeretes, hogy Lenin feszült fi­gyelemmel kí­sérte kora ter­mészettudomá­nyának fejlődé­sét és maga is intenzíven fog­lalkozott a ter­mészettudomá íiyi eredmények filozófiai általá­nosításával. Tette ezt pedig szo­ros kapcsolatban a marxista forradalmi tanítás előtt álló harci feladatokkal, nevezetesen azzal, hogy tevékenyen védel­mezze a marxizmust a inachiz­mus és más antimaterialista áramlatok táborából kikerült újsütetű filozófiai revizionisták támadásaival szemben, továbbá hogy Marx és Engels tanítását alkotó módon gazdagítsa a tu­domány legújabb adataiból le­vont filozófiai következtetések­kel, miközben éppen ezeket az adatokat a revizionisták és a nyílt antimarxísták ís igyekez­tek a maguk céljaira felhasz­nálni. Lenin következtetései ezen a területen megőrizték aktuális jelentőségüket napjainkban is, amikor új történelmi viszonyok között lényegében ugyanazok a feladatok merülnek fél előt­tünk, mint azelőtt: a marxiz­mus—leninizmus védelme el­lenfeleinek támadásaival és tor­zításaival szemben, és a mar­xista elmélet alkotó továbbfej­lesztése az emberiség társadal­mi-gazdasági és tudományos­technikai haladására vonatkozó legújabb adatok filozófiai álta­lánosítása útján. Márpedig ez az általánosítás ma éppúgy, mint a század elején, feltétle­nül magába foglalja azt, hogy konstruktív választ keressünk azokra a kérdésekre, amelyeket a természettudományban nap­jainkban végbemenő forrada­lom vet fel a filozófia előtt. A természettudományi forradalom és ennek szakaszai Lenin behatóan elemezte a természettudományok állapotát a századfordulón, feltárta lé­nyeges vonásaikat és jellemez­te fejlődésük új szakaszát. Az egyik ilyen fontos vonás volt a természettudomány leg­újabb forradalma, amely a XIX. század kilencvenes évei­nek derekán kezdődött és mind a mai napig tart. A rönt­gensugaraknak, az elektronok nak a radioaktivitás jelenségei­nek a felfedezése, a kvantumfi­zikának és a relativitáselmélet­nek a megalkotása és a fizika területén abban az időben elért más nagy eredmények nyomán tarthatatlanokká váltak azok a régi, metafizikus elképzelések, amelyek szerint az atomok az anyag „utolsó", „oszthatatlan^, legegyszerűbb részecskéi, a ve­gyi elemek pedig átalakíthatat­lanok és változtathatatlanok. Az atomokról kiderült, hogy összetettek, szétrombolhatók, tovább oszthatók, a vegyi ele­mekről pedig, hogy képesek kölcsönösen ágymássá átala­kulni. Megdőlt az a régi felfo­gás is, hogy a mechanikai tö­meg az anyag állandó tulajdon­sága, hogy a tér és az idő a mozgó anyaghoz viszonyítva külső és változatlan formája az anyagnak, tarthatatlannak bizo­nyultak az energiáról, a fény­ről és más jelenségekről alko­tott régi elképzelések is. Ez megkövetelte a régi elméletek és fogalmak radikális felülvizs­gálását és olyan új elméletek és fogalmuk megjelenésére ve­zetett, amelyek összeegyeztet­hetetlenek a régebben kiala­kult nézetekkel. A fizika fejlődésének Lenin ál­tal elvégzett elemzése alapján több szakaszt különböztethe­tünk meg az egész XX. századi természettudomány legújabb forradalmában. Az első szakasz a XIX. szá­zad végétől a XX. század hú­szas éveinek derekáig tartott. Ennek középpontjában az anyag elektronelmélete állt. En­nek alapján hozzáfogtak egy olyan új, elektromágneses, fizi­kai világkép kialakításához, amely felváltotta a régi, me­chanikai világképet. Éz a sza­kasz ugyanazokkal a felfedezé­sekkel kezdődött, amelyekkel a természettudomány egész leg­újabb forradalma is megindult, s azzal ért véget, hogy Bohr a részecskére mint szigorúan megszakításos (diszkrét) kép­ződményre vonatkozó klasszi­kus elképzelések alapján meg­alkotta atoinmodelljét. Bohrnak és más kiváló fizikusoknak azok a kísérletei, hogy leküzd­jék az e modell és a valóság között mutatkozó ellentmon­dást, végül is oda vezettek, hogy mindinkább tarthatatlan­ná vált az elektront „klasszi­kus részecskének" tekintő kon­cepció. Kiderült, hogy az elek­tronok, a fotonokhoz hason­lóan, dialektikusan ellentmon­dásos képződmények: egyidejű­leg hullámokként is, anyagi ré­szecskékként (korpuszkulák­kónt) is viselkednek. A forradalom második szaka­sza századunk húszas éveinek derekán kezdődött, amikor megjelent a kvantummechani­ka. A kvantummechanika a már korábban megalkotott relativi­táselmélettel összefogva telje­sen forradalmasította az anyag­ra és mozgásformáira, a mikro­folyamatokat szabályozó tör­vényszerűségek jellegére vo­natkozó fizikai nézeteket. Az addigra már elavult elektro­mágneses világképet, amely megőrizte a „klasszikus koncep­ció" legfontosabb vonásait, egy új, kvantummechanikai, re­lativisztikus koncepció váltotta fel. Lenin ennek az új szakasz­nak még csak a közvetlen előz­ményeit láthatta. Kimutatta, hogy a természettudományban lényegében folytatódott az a legújabb forradalom, amelynek kezdetét már korábban elemez­te. A harcos materializmus je­lentőségéről című cikkében (1922) Lenin nyomon követte a természettudományi forrada­lom további menetét, megvizs­gálta a rádium felfedezésétől Einstein relativitáselméletéig terjedő felfedezések egységes sorát. Einsteint itt a természet­tudomány egyik nagy átalakító­jának nevezte. A természettudományi forra­dalom harmadik szakasza a magfizikával függ össze. Ezt a szakaszt a fizika területén a harmincas években elért ered­mények készítették elő, kezdve a neutron felfedezésén és vé­gezve a nehéz atommagok (urán stb.) hasadásával, ame­lyet közvetlenül a második vi­lágháború előtt sikerült megva­lósítani, s amely megnyitotta az atomenergia korszakát. Ez a szakasz tulajdonképpen még nem fejeződött be, de már ki­rajzolódnak a körvonalai a kö­vetkező szakasznak, amely a fi­zikának a legelemibb' részecs­kék (a protonok, a neutronok stb.) mélyére való behatolásá­val és a modern természettudo­mány más kiemelkedő eredmé­nyeivel függ össze. Hogyan igazolódnak Leninnek a jövőre vonatkozó megállapításai? Filozófiai munkáiban Lenin számos nagyszerű gondolatot vetett fel a természettudomány­ra, elsősorban a fizikára vo­natkozólag. Sokan ismerik pél­dául Leninnek azt a sajtóban is gyakran kommentált megállapí­tását, hogy az elektron ugyan­olyan kimeríthetetlen, mint az atom, hogy a természet végte­len. Ez a megállapítás óriási módszertani jelentőségre tett szert. Valóban, miután az atom oszthatatlanságának, megvál­toztathatatlanságának évezre­des koncepciója megbukott, két merőben ellentétes út kínálko­zott az anyagstruktúra problé­májának megoldására. Az egyik megoldás hívei megkísérelték az újonnan felfe­dezett részecskére, áz elektron­ra átruházni azt, amit korábban az atomnak tulajdonítottak: a megváltoztathatatlanságot, az abszolút egyszerűséget, a „ki­meríthetőség"-et, egyszóval azt vallották, hogy nem az atomok, hanem az elektronok az anyag­nak az „utolsó" részecskéi, amelyek megismerésével állító­lag kimerül az egész anyag megismerése és amelyeknél ezért véget is érnek a világra vonatkozó ismeretek. E felfogás szerint az előző tudósnemzedé­keknek az volt a hibájuk, hogy nem a megfelelő konkrét fizi­kai részecskét ruházták fel a világépület legkisebb téglájá­nak tulajdonságával, mert ez nem az atomok, hanem az elektronok sajátja. Ez a felfo gás teljesen megtartotta a régi fejtegetési módszert, az anyag megszakítottságának régi értel­mezési módját. Sok fizikus vá­lasztotta ezt az utat az elekt­ron felfedezése után, amikor bebizonyosodott, hogy az ato­mok (burokrészükben 1 elektro­nokból állnak A második út ennek szöges ellentéte volt: az elektron fel­fedezése azt bizonyította, hogy az anyag diszkrét részecskéire vonatkozó régi nézetek alap­jukban hibásak voltak. A XIX. század végi és XX. szás­zad eleji fizikai felfedezések megmutatták, hogy a termé­szetben egyáltalán nem létez­nek semmiféle „utolsó", abszo­lúte megváltoztathatatlan, „ki­merített" részecskék. Éppen ezért nem szabad a legújabb természettudományi forradalom által megcáfolt „kimeríthetősé­get" és megváltoztathatatlansá­got az atomokról az elektro­nokra átruházni, hanem elvben el kell vetni minden flven el­képzelést. Ezen az úton indult el Lenin. Ez volt az egyetlen helyes út, az egyetlen helyes elméleti és egyúttal általános módszertani következtetés a fizika akkori forradalmi felfedezéseiből. Le­nin ezt írta: „ ... A természet végtelen, mint ahogy végtelen legparányibb részecskéje is (beleértve az elektront)..." (Lenin összes Művei. 18. köt. Budapest 1964. 292. o.). Pedig a fizikusoknak akkor és sok évvel később is még nem állt rendelkezésükre semmiféle olyan közvetlen adat, amely alátámasztotta volna ezt a né­zetet. Lenin az egész tudomá­nyos fejlődés általános mene­tének dialektikus elemzése alapján vonta le következteté­sét, s ez a következtetés nagy­szerű tudományos előrelátás­nak bizonyult. Ám nem min­denki hallgatott Leninre. Tör­téntek kísérletek arra is, hogy az elektronokat olyan anyagi pontoknak tekintsék, amelyek nélkülözik a belső struktúrát és csupán jelentéktelen, kime­ríthető számú fizikai tulajdon­sággal rendelkeznek. Csupán az ötvenes években érte döntő csapás az elektron „kimeríthetőségének" koncep­cióját. A fizikusoknak sikerült kísérleti úton megkezdeni az elemi részecskék mélyébe való behatolást. Ily módon a mo­dern fizika fél évszázad múltén ragyogóan igazolta a lenini prognózis helyességét, és bebi­zonyította, hogy éppen ez a prognózis jelöli ki most az ele­mi részecskék egész fizikájá­nak, fő fejlődési útját. Persze, az anyag szerkezetére vonatko­zó szokásos elképzelések szem­pontjából az ilyen új nézetek, amelyek szerint a struktúra elemei nem eleve készen adot­tak, hanem az összetett ré­szecskén belül születhetnek és pusztulhatnak, rendkívül külö­nösnek, extravagánsnak tűn­hetnek. De éppen ezzel a kü­lönösségükkel és szokatlansá­gukkal igazolják igen meggyő­zően azt, amit Lenin az ú] természettudományi felfedezé­sek furcsaságáról írt. Az utóbbi időben néhány ter­mészettudós olyan vélemény­nek adott hangot, hogy a filo­zófia semmiben sem segítette és nem segíti a természettudo­mányt, hogy Lenin művei el­avultak és nem nyújthatnak se­gítséget a modern tudósoknak. Márpedig az imént felhozott példa világosan mutatja, meny­nyire tarthatatlanok az tlyen állítások, amelyek vagy tájéko­zatlanságból, vagy a filozófiá­val szembtsui előítéletekből fa­kadnak. Lenin persze nem határozhat­ta meg konkrétan, hogy milyen (Folytatás a 8. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents