Új Szó, 1970. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-19 / 42. szám, csütörtök

VÉGVÁRTÓL TEMESVÁRIG A város valamikor az elszigeteltség, végváriság, isten háta mögöttiség fogalomkörébe tartozott. Százados bélyegként hordta magán ezeket a jelzőket, jóllehet a példák sorát tudnánk idézni, milyen jelentős szerepet játszottak egyes végvárak az ország békéje, a haza nyugalma és biztonsága szempontjából, s hogy adtak mindeneknek vitézségből, bátorságból példát. „VitézekI mi lehet 1 Ez széles föld felett / Szebb dolog az végeknél?" — kérdezte a végek nagy énekese, Balassi Bálint, s mindjárt magyarázatul is szolgált: „Az fó hírért névért I S az szép tisztességért / Ök mindent hátra had nak". A szégyen-bélyeg érzékeltetésére elég néhány századot ugrani, s a lexikon „temesvári ütközet" címszavánál elidőzni. Ebből megtudhatjuk, itt zajlott le 1849. augusztus 9-én a szabadságharc utolsó ütközete. A Szegedtől hátráló magyar sereget — Kossuth felszólítására — a tétovázó Dembltiskitől Bem vette át. Egy váratlan osztrák támadás azonban Temesvárnál megakadályozta, hogy Bem csaf

atai Görgeyével egyesüljenek, gy aztán a Haynau táborszernagy vezette osztrák erők teljes győzelmet arattak, s maga Bem is súlyos sebesülést szenvedett. Négy nap múlva aztán végképp szertefoszlott a szabadságharcba vetett utolsó remény is ... A világosi fegyverletétel a mérhetetlen túlerővel szembeni tehetetlenség beismerése is volt. Persze, nemcsak a temesvári csata ér fel Világossal, hanem az a tény is mindent megmagyaráz, hogy százhét napig hiába ostromolták a várost, nem nyitotta meg kapuit a magyar szabadságharc csapatai előtt. A bélyegből tehát ennek a városnak jócskán kijutott. Amolyan kétarcú városnak mondják. Királyi székhely volt Köbért Károly korában, s otthont nyújtott Hunyadi Jánosnak, aki a temesi grófok támogatásával itt szervezte a török ellen csapatait. Balassi Bálint múzsája, a szépséges Losonczy Anna is itt időzött, s ahogy a villamos végállomásától nem messze, Szabadfalun — Temesvár egyik külvárosában — a parkban elhelyezett oszlop hirdeti: Bem tábornok itt léptette elő őrnaggyá (1849. május 3-án) Petőfit. Itt esküdött a király hamisan Hunyadi Lászlónak, hogy nem fogja rajta megbosszulni Ciliéi Ulrik megölését, s itt vérzett el Dózsa György dicső parasztserege, s az elfogott vezért itt végezték ki. Bármennyire is lehet a másik arc jellemzéseként ís neveket, tényeket idézni — megfordult itt Liszt Ferenc, színházi súgó volt Mihail Eminescu, fellépett Kodály Zoltán, s utcáin Európában először gyulladtak ki a villanyégők, s Kelet-Európa első vashídja a Begán készült — nemcsak Dózsa tüzes trőnja vált jelképpé, hanem a maradiság fojtogató levegője is. Eftimiu Murqu éppúgy rosszul érezte itt magát, mint Bólyai János, Csiky Gergely, Kiss József, vagy Camii Petrescu. A maradiságnak ez a mocsara szinte a krónikás , szavait juttatja - eszünkbe, aki a 164 éves török uralom alól felszabadult várost annak idején így jellemzi: „Lutum ponunt supra lutum et hoc nominant országutum" — azaz: sarat sárra raknak és azt ne vezik országútnak. A szürkeségnek ebben a lidércnyomásos világában egyedül Szabolcska Mihály érezte jól magát. Vele azonban a legelfogultabb lokálpatrióták sem dicsekszenek. Nemcsak a múzsa, a szellemiség nem tu dott itt évszázadokon át gyöke ret ereszteni, de elűzte a város azokat a tehetségeket is, akik itt születtek. Aligha van város, melynek múltja ennyire sötét volna. Érthető hát, hogy az utókor mindent megtesz, hogy ledolgozza azt a hátrányt, melyet a századok raktak rá. Mintha csak a falai közül az apjának üzenő ifjabb Bólyai szavait szívlelték volna meg, az elmúlt két és fél évtizedben szinte „a semmiből egy úf, más világot" teremtettek. Temesvár ugyanis az ország egyik legjelentősebb ipari központfává nőtte ki magát. Az ország egyetlen kalapgyára me'lett az ipari üzemek sorát s az itt készülő termékek garmadát említhetnénk. A gépipar itt éppúgy képviselve van, mint az épületanyag-, bútor-, vegy-, textil-, bőr-, cipő-, gyufa, vagy az élelmiszeripar. S ehhez a hét vasútvonal találkozása nemcsak mozgalmasabbá teszi a körképet, hanem a fontosságot ís aláhúzza. Nem is beszélve arról, hogy a felszabadulás óta eltelt időszakban Temesvár egyetemi várossá is fejlődött. A felszabadulás előtt alapított Műegyetem megháromszorozta fakultásait, s új irányzatok, az agronómiai Intézet, az egyetem, az orvostudományi intézet és a pedagógiai főiskola társult hozzá. Csaknem tizenhatezer diák készül itt ma korszerűen felszerelt laboratóriumokban, előadótermekben a maga választotta pályára, a nagy Életre. Ezek alapján a hétszáz éves jubileum alkalmából joggal nevezhette az egyik cikkíró Temesvárt a jövő városának. Az a város ugyanis, mely a magyar történelemben oly sötét szerepet játszott, most nemcsak új történelmet ir, hanem a szellemi javak mennyiségi felhalmozódása területén is olyan eredményt mutathat kl, mely eddigi fejlődésében páratlan. Az elmúlt évtizedekben nemcsak a népességben, hanem a lakosság összetételében is nagy változásokon esett át a város. Korábbi jellegét azonban részben ma is tartja: nem bronzba öntött emlékművek, hanem az együttlakó románok, magyarok, németek és szerbek sok évszázados testA BÁNSÁGI MÜZEUM BEJÁRATA véri együttműködése, közös harca érleli az összefogás új eredményeit. Ily módon aligha csodálkozhat a szemlélő azon is, hogy a Bega bal partján a közelmúltban még csaknem a város központjáig nyúltak a kukoricaföldek, az utóbbi években azonban az egyetem korszerű épülete s a diákotthonok sora szinte várost teremtett a városban. A most épülő új sugárút is itt halad el, s ez köti majd össze az egyre szépülő belvárost a gyárvárossal. Bármennyire furcsa is, az évszázadok ellenére fiatalodnak, cslnosodnak a városok. S ezt a tényt a hétszáz éves Temesvártól sem lehet elvitatni. A város azonban ma nemcsak ipari központ, hanem a főváros után itt működik a legtöbb hivatásos művészeti intézmény is. Három színháza, operája, filharmóniája, népi együttese olyan ékessége ma Temesvárnak, melyet más városok is irigyelhetnek. S mindez biztos jele annak, a város maximális igyekezetet fejt kl azért, hogy megszabaduljon a nevéhez tapadt előítéletektől, s a provincializmus kísértő szellemétől. Ma már az igazibb arcát mutatja a város a jövő felé, s ez az arc, ha nem ls minden vonatkozásban, de jobbára feledteti a letűnt korok sötét árnyait, s az élet új realitásait helyezi előtérbe. FONOD ZOLTÁN SZÜLŐK, NEVELŐK FÓRUMA A szocialista humanizmus A, DECEMBER 30 SUGÁRÚTON KÉSZÜLT FELVÉTEL A SZOCIALISTA ERKŰLCS egyik alapvető kategóriája a humanizmus. A fogalom emberséget, emberhez méltót jelent. A humanizmus a társadalmak fejlődésével a történélem folyamán más-más tartalommal telítődött, legtöbbször azonban csak árnyalataiban változott. A fogalom Cicerótól származik, de őt megelőzően ís ismert volt. Időszámításunk előtt alakult ki a keresztény humanizmus, melynek legjellemzőbb vonásai közé tartozott a szívjóság, a megbocsátás, az együttérzés, a túlvilági életre való előkészítés, a földi élettől való elfordulás, az uszketizmus. Ilyen módon lefegyverezte az embert természetes jogainak kivívásában és ezzel az önkényeskedő feudális rendek hű kiszolgálójává vált. A 14—16. század között virágzott az a nagy szellemi áramlat, mely a középkori világnézet elleni harc formájában nyilvánult meg. Ez volt a reneszánsz humanizmus. Követői az alapvető emberi jogok kivívását, az embert mivoltában lealacsonyító aszketizmus elleni harcot, a földi örömök szabad élvezetét, a természetes emberi képességek maradéktalan kifejlesztését stb. hirdették. Ezzel az irányzattal közeli rokonságban volt a felvilágosult humanizmus, melynek hirdetői a társadalom megváltoztatását az értelem és a műveltség eszközével akarták elérni. Ezért a nép kiművelésének, felvilágosításának a szükségességét hirdették. A kapitalista társadalom egyre nagyobb arányokat öltő visszásságának orvoslására jött létre az utópista humanizmus, amelynek követői az emberiség gondolatát az egész társaidalombra kiterjesztették. Mindenki számára teljes egyenlőséget hirdettek, de tanaik és példamutatásuk nem terjedt el, mert nélkülözték a realitást. A kapitalista társadalomban is megtaláljuk a humanizmus legkülönbözőbb árnyalatait. Ám tudatosai) mellőzik az ember társadalmi szerepének kiemelését, eltekintenek azoktól a politikai és gazdasági feltételektől is amelyek között az ember él. így válik a humanizmus a burzsoá osztály ideológiai eszközévé, melynek alkalmazásával azt a célt követik, hogy eltereljék a figyelmet a kapitalista társadalom embertelen viszonyairól. A humanizmus osztályérdeket takar, ezért korlátozott érvényű. Nem válik össztársadalmi méretűvé ós gyakorlati jellegűvé, mint a szocialista társadalomban. A SZOCIALISTA HUMANIZMUS minőségileg más, mint a megelőző társadalmak humanizmusa — az igazi humanizmussal egyenlő. A szocialista társadalom számolta fel teljesen a kizsákmányolást, és ebben a társadalomban nyílik igazán lehetősége mindenkinek arra, hogy a humanizmus eszméinek megfelelően teljes mértékben kibontakoztassa egyéniségét. Ez nemcsak a szellemi, hanem a fizikai képességek kibontakoztatását is jelenti. Az ember felszabadul minden kényszer hatalma alól. Céljainak kitűzésekor és azok megvalósításakor módja van arra, hogy alkotó képességét maximálisan érvényesítse. Tevékenysége mindig közösségi tartalmú, ezért megszünteti elidegenedését a munkától és önmagától. Azt is mondhatjuk hogy a szocialista humanizmus visszaadja önmagának az embert. A szocialista humanizmus legfontosabb jegye az embertársakhoz való viszony, az ember szeretete és megbecsülése. Természetesen ez a viszony és kölcsönös megbecsülés nemcsak a felnőttekre vonatkoztatva érvényes, hanem a gyermekek és a felnőttek, illetve a felnőttek és a gyermekek viszonylatában is. Nemcsak a gyermekeknek kell tisztelniök és megbecsülniük a felnőtteket, de a követelmény fordítva ls érvényes. A szocialista humanizmus megköveteli a gyermekek szeretetét, tiszteletét és megbecsülését. A gyermekekkel szemben támasztott követelmények és a kijáró tiszteletnek mindig arányban kell lennie. Mint Makarenko mondja: adjunk meg a gyermeknek mindent, ami fejlődéséhez szükséges (bizalom, szülői szeretet stb.), de ne kapjon meg semmit, amire nincs szüksége. A problémakörhöz tartozik az ember és a gyermek önbecsülése is. Fontos jellembeli tulajdonsága az mindenkinek, mert életérzést, életstílust alakít, eszményképet formál, elveket kristályosít. AZ EMBERI KAPCSOLATOKRÓL szólva nem hagyhatjuk figyelmen kívül a másik nemhez való viszonyt sem: az édesanyához, a feleséghez és általában a nőkhöz való viszonyt. Ez a kérdés különösen napjainkban időszerű, amikor a férfi és a nő viszonyában nagyon sok visszásság tapasztalható. Tudnia kell minden szülőnek, hogy a házastársak közötti embertelen viszony súlyos nyomokat hagy a gyermekek lelkében. Egyre gyakrabban tapasztalhatjuk, hogy a fiúk és a lányok közti viszonyra a cinizmus, a lebecsülés, a megalázás és az egyenjogúság tagadása a jellemző. A szocialista humanizmus az ilyen viszonyt elítéli, s a nők teljes egyenjogúsága és megbecsülése mellett száll síkra. Teljes mértékben hibás az a felfogás, miszerint a szocialista humanizmus mindenkivel szemben az elnézést, a toleranciát hirdeti. Az igaz, hogy a társadalom építésébe aktívan bekapcsolódó közösségi ember megbecsülését írja elő, de ugyanakkor differenciál is. Semmi ok nincs arra, hogy becsüljük és szeressük a társadalom és a közösség ellenségeit, az elnyomókat, a becsteleneket, hazánk ellenségeit és a jogtalanság képviselőit. Furcsán hangzik, de mégis igaza van Cser Andornak, amikor azt mondja: „A szocialista humanizmusban a szeretet oly elválaszthatatlanul öszszefügg a gyűlölettel, amilyen szétválaszhatatlanok a mágnes pólusai." Nagy művészek, írók és költők között többen, amikor a haza ellenségeiről nyilatkoztak, gyakran használták a „szent gyűlölet" kifejezést, melynek a szocialista társadalomban is megvan a természetes létjogosultsága, csakúgy, mint az osztálytársadalmakban, E „szent gyűlölet" klasszikus példáját szolgáltatják Petőfi forradalmi versei közül a királyellenes versek, melyekben a nép lángoló szeretete mellett megtalálhatjuk a szent haragot, gyűlöletet is. A szocialista humanizmus lényegéhez tartozik a baráti seglteniakarás és a konkrét segítség is. Ezzel kapcsolatban kell szólni a passzív és az aktív humanizmusról. A jó érzése, a megértéssel vlseltetés, a befelé forduló filantrópizmus — paszsziv; ezzel eszemben tényleges cselekvésekben, tettekben megnyilvánuló humanizmus — aktív. A szocialista humanizmusra ez utóbbi jellemző. A társadalmi tevékenységben szintén ennek az aktivitásnak, harcosságnak kell megnyilvánulnia. A SZOCIALISTA HUMANIZMUS nem szorul országhatárok közé, hanem fajra, nemzetiségre stb. való tekintet nélkül minden ember megbecsülését, segítését és elvtársi eyüttműködését hirdeti és valósítja meg. Legfontosabb feladatának az ember és a társadalom további fejlődéséhez nélkülözhetetlen anyagi feltételek létrehozását tekinti. A szocialista humanizmus tulajdonképpen csak a közösségben bontakozhat ki teljesen. Ennek megfelelően bármely tevékenység, tett, állásfoglalás vagy magatartás megítélésekor első és alapvető a közösség szempontja. KULACS DEZSŐ 1970.