Új Szó, 1970. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-15 / 7. szám, Vasárnapi Új Szó

s MOZAIK j rgentína és Brazília, a két legnagyobb és legjelentősebb dél-araerikai ország a legutóbbi három évtizedben, a tömeges európai bevándorlás következtében gyors léptekkel indult meg az európaiasodás felé. E bevándorlók több tízezernyi algériai, francia bevándorlótól — mezőgazdától eltekintve kizárólag a nagyvárosokban telepedtek le. Nagyobb igényeik és a lassú, kényelmes mozgáshoz szokott helybeliékét túlszárnyaló munkaütemük gyorsan átalakította a nagyvárosok külső képét és szokásait. A gyaripati kornak a második világháborúig szinte érintetlenül fennmaradt hagyományait egy-kettőre új szokások, fejlettebb munkarendszerek és nagyobb igények váltották fel. Hogy a legjelentéktelenebbet, de talán a legfeltűnőbbet említsem: harminc évvel ezelőtt a déli félteke legnagyobb városában, a hétmilliós Buenos Airesban a sok ezer kávéház és vendéglő közül csak egyetlen egynek volt szabadban elhelyezett terasza. Ide is csak a város nagy kikötőjének természetes idegenforgalma szállított vendégeget, mert a „portenyó" (a Buenos Aires-iak bizalmaskodó elnevezése) szinte a flagellánsokra emlékeztető önkínzással, a szubtrópusi nyár hőségében is állig begombolt „komilfó" öltözékében inkább izzadt és szenvedett a belső termekben, mintsem a tenger közelsége folytán mindig lengedező szélben utcai teraszon üljön le. GUSTAVO AGUIRRE BUENOS SIRES-I LEVELE Szigorúan ellenőrzött, „erkölcsvédő" rendőri tilalom folytán a mnzikba be sem engedtek senkit kabát és nyakkendő nélkül. A vendéglőkben és kávéházakban nő még férfi kíséretében is csak gondosan elkülönített „családi szalonokban" foglalhatott helyet, ide viszont magános férfi be sem tehette a lábát. Ez a gyarmati kor „nőtiszteletnek" nevezett szokásainak álszemérmes maradványa volt... Az 1938-tól havonként tízezerszámra érkező európai bevándorlók hamar elfogadott és átvett szokásai ezt a képet alaposan megváltoztatták. Ma már talán nincs is kávéház, amelynek ne lenne terasza, bár titokzatos oknál fogva feketén kívül semmi meleg itallal—étellel nem szolgálnak. A portyenó — nemrég még elképzelhetetlen volt — kabát és nyakkendő nélkül ül le a fényes, préselt lemezzel fedett asztalokhoz, viszont külséjére nagyon kényes — piszkos vagy akárcsak nem frissen vasalt inget hónapszám nem látni. A mészárszékekben 15 évvel ezelőtt még ingyen adták az argentinek által lenézett állati belsőrészeket — tüdőt, nyelvet, vesét, májat stb., ezek azonban a bevándorlók által bevezetett „étlapreform" óta keresett cikkekké váltak. Azelőtt kivétel nélkül minden társadalmi rétegben az étkezés egy nagy szelet frissen sütött, s bizony gyakorta elég kemény marhahúsból, salátából és főtt burgonyából álló menü volt. Amit a bevándorló nem tudott megreformálni A munkaerőként és társadalmilag is megbecsült bevándorló mindenben a maga ízlése szerint alakította át új hazájának szokásait. Azazhogy „majdnem mindenben", mert igazán fontos dolgokban ez nem sikerült neki. A politikai DÉL-AMERIKA és az új bevándorlók Abol a befogadók alkalmazkodnak a befogadottak közszelleméhez • Egy földrész európaiasodik • Ha teher a házasság... • Ki felel az „erkölcstelenségért"? életben és az egyház által befolyásolt családjogi kérdésekben egy jottányit sem változott a helyzet. Itt a politikát — s ez talán Chilén kívül egész Dél-Amerikára jellemző — nem programok, pártok és eszmék irányítják, hanem majdnem kizárólagosan a katonák. Hisz már az is nagy „demokratikus haladásnak" számit, hogy az utolsó másfél évtizedben az ókonzervatív, régi dúsgazdag családok fiaiból álló haditengerészet befolyását az „ejercite" — a szárazföldi fegyveres erők magas rangú tisztjeinek vezetése váltotta fel. A bevándorlónak kénytelen—kelletlen bele kell nyugodnia, hogy számára e terület tabu marad. Amennyire lehetséges, igyekszik magát függetleníteni a politika következményeitől, s ellenük csupán gúnyolódó kritikájával védekezik. Ám nem tudja magát függetleníteni a családjogi törvényeket irányító egyházi befolyástól. Bár a papság hatalma egyéb területeken, állandóan csökken, ebben a kérdésben szilárd a pozíciója, s a dogmák, valamint az „erkölcs" védelmében egészen erkölcstelen helyzetet idézett elő. Válás nincs! — hajtogatja szigorúan és konokul az egyház hatása alatt álló államrend. Ám azt, „ami az égben megköttetett," a való élet a gyakorlatban számtalanszor feloldotta. Az úgynevezett parasztság — ugyanis európai értelemben vett parasztság itt nem létezik — nagyobbik része nem törődött papjainak szigorúságával, hogy „a válást az állam sem ismeri el", egyszerűen azért, mert nem akart válni. Ezért sem egyházi, sem állami előírás szerint nem kötött házasságot. „A szívben kell lennie a köteléknek, nem az anyakönyvben, — mondják —, ha a szívben nincs meg, a papír nem tud kötni". A parasztság ezt a „felbonthatatlannak" tartott köteléket tehernek tekinti és nem tartja elengedhetetlennek a legtöbbször Igen szilárd — gyakran nyolc—tíz gyermekkel megáldott — családi együttéléshez. Mexikói válás Az argentin és brazil törvények nem ismerik a válást. A látszat megőrzése végett kényszermegoldásként az ún. mexikói váláshoz ás házassághoz folyamodnak. A túl liberális mexikói családjogi törvény ugyanis megengedi, hogy a válni, illetve házasodni kívánók evégből ne is utazzanak oda. Elég, ha megjelennek, egy mexikói ügyvéd Buenos Aires-i megbízottjá előtt, hogy bemutassák irataikat és kérjék a válást kimondó végzést... Persze mindenekelőtt fejenkint 200—250 dollárt lefizetnek ... A válók az esetek többségében egyidejűleg új házasságuk elismerését is kérelmezik. Igy nem kétszeres díjat, hanem csak 75 százalékos többletet kell fizetniük. A válási végzéssel együtt az új házasság elismerése, a házasságlevél is két-három héten belül pontosan megérkezik. Meg sem kell és meg sem szokták várni. Ilyenkor a dollárok befizetését Igazoló Nációnál cassa pótolja az anyakönyvvezető hivatalos szavalt és a pap áldását. A nyugtával a zsebükben az ügyvédtől egyenest új otthonukba sietnek, hogy felvegyék a házastársi kapcsolatokat. Persze ezt a válást sem az argentin, sem a brazil állam nem ismeri el érvényesnek. Ám társadalmi szabályok és más lehetőség híján kényszermegoldásként elismerni kényszerülnek. A nagyvárosi argentinek és brazilok és már átvették ezt a rendszert. A törvények szerint az újszülött apjául az apaságot vállaló férfi nevét kell beírni a születési bizonyítványba. A „természetes gyermek" fogalmát Itt nem Ismeri a tövény. Hisz minden gyermek természetes! Az örökösödést pedig egymás javára tett közös végrendelettel oldják meg az érdekelt felek. Ez a túl gyors és könnyű válás és házasság, persze, erkölcsi tartalmát tekintve nem százszázalékos. Ám a legszigorúbb törvényeknek megfelelően kötött házasságok teherbírása és Időállása sem nagyobb. Az egyház rosszallóan nézi a helyzetet, és persze nem ismeri be, hogy erre az „erkölcstelenségre" éppen az ő „erkölcsvédő" befolyása késztette azokat, akik nem tudtak más megoldást találni. ABGENTIN TEHENÉSZ — A GADCHO Különös zsákmány A Carlna svéd halászhajó legénységét nagy meglepetés érte. A nyílt tengeren a hajó hirtelen visszafelé kezdett úszni, noha a motorok teljes erővel előre hajtották. A rejtélyre hamarosan fény derült: egy ellenkező irányban haladó tengeralattjáró akadt a kivetett halászhálóba. Megkapta a magáét Az egyik római labdarúgócsapat kapusa azzal a panasszal fordult a rendőrséghez,hogy felesége nem akarja beengedni a lakásba. A rendőrfőnök helyszíni vizsgálatot rendelt el. „Három potyagólt kapott — panaszkodott a kapus felesége. — Addig nem engedem be lakásunkba, míg meg nem ígéri, hogy becsületesen jog. edzeni". Érdemes? Róbert Dairy amerikai farmer az atomháborútól való félelmében különleges óvóhelyet épített, amelynek falai a nukleáris sugárzástól is megvédenek. Dairy nem az emberiséget akarja mégmenteni, hanem csak saját teheneit. Az óvóhelyre 31 tehén, egy bika és maga a farmer fér be. Dairy úgy vélekedik, hogy ha a világon minden tehén elpusztulna, csak neki lenne módja tisztafajú tehenek tenyésztésére. Ám kinek adja el teheneit? Krőzus aranyai Krőzus valószínűleg gazdagabb volt, mint azt gondoltam. Amerikai régészek 12 évi munka után Szardeisz ókori város romjai között az arany ipari gyártásának nyomaira bukkantak. A mai Törökország keleti részében fekvő Szardeisz a Gedzla termékeny völgye és a híres, aranyhomokot hordó Poctole folyó között fekszik. A városka több civilizáció kereszteződése volt a kőkorszaktól egészen Timur kán 1402. évi Inváziójáig. A régészek eddigi kutatásai nem vezetlek eredményhez. 1961 nyarán azonban egy nagy „aranygyár" nyomaira bukkantak. Hosszas kutatás után bebizonyították, hogy ez a kezdetleges gyár valóban az arany előállítására szolgált. A városban aranyat mostak és arany pénzérméket vertek. Krőzus 25 évszázaddal ezelőtt hetente több kiló aranyat gyártott. A tudósok szerint az utolsó lüdiai király ezzel a gazdagságával bizonyára leértékelte a legrégibb pénzrendszereket. Ötezer éves szobor A' Balti-tenger mocsaras partvidékén végzett ásatások során a régészek bálványt ábrázoló faszoborra bukkantak. A kultikus rendeltetésű alkotást ősrégi mesterek egy kétméteres égerfagerendából faragták ki. A szobor a köréje rakódott vastag iszapréteg jóvoltából teljes épségben megmaradt. Az ásatások eredményeként a tudósok megállapították, hogy a bálvány ötezer évvel ezelőtt az itt elterült s ma már feltöltődött tó partján állott. A lelőhelyet azoknak az óriási haltetemeknek maradványai szegélyezik, amelyeket — a tudósok feltevése szerint — a halászok áldozati szertartásai-kon istenüknek ajánlottak fel. A szobrot átadták a vilniusi történeti-néprajzi múzeumnak.