Új Szó, 1970. február (23. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-15 / 7. szám, Vasárnapi Új Szó
ÉLŐ HAGYOMÁNY A fasizmus áldozataként elpusztult SEBESI ERNŐ (1893-1944) a polgári Csehszlovákia sokoldalú magyar írója. Tehetsége a drámában mutatkozott a legígéretesebbnek és legerőteljesebbnek. HALÁLJÁTÉK című drámáját — melyet Móricz Zsigmond is értékesnek tartott — a budapesti Nemzeti Színház 1926-ban műsorra tűzte, de a bemutatásra ismeretlen okok miatt nem került sor. Költőként Gömöri Jenő híres pozsonyi-bécsi folyóiratában a TŰZBEN tűnt fel. 1919. és 1943. között hat verseskötete jelent meg. Költői adottsága.it a műfordításban is érvényesítette: szlovák, cseh és német költőket tolmácsolt magyarra. Az epikában a novella volt a műfaja. Novellái — a folyóiratokban megjelenteken kívül - az 1929-ben kiadott MEGRÚGOTT EMBEREK című kötetben kerültek a közönség elé. itt közölt írását is ebből a kötetéből emeltük ki. T. L. Ez a papagáj előkelőbb volt, mint a többi kollégája, aki csak holmi utcasarkon produkálta magát. Ez a papagály úgy raccsolt, mint az a gróf, aki új gazdájának, a számtantanárnak adta ajándékba. A számtantanár á gróf kisfiát oktatta a számolásra és mellékesen a mértanra is, bár nem volt korlátoltabb, mint a többi gyerek. Igy került hát a papagáj ide a tanár lakásába, az előszobába, amelynek egyetlen érdekes bútordarabjává növekedett. Ő jelentette be a számtanlanárt. — Gáboch, mondta ilyenkor a papagáj, mert raccsolt és mert Gábornak hívták a tanárt. — Gáboch, adjál cukchot, Gáboch, itt van egy fiú. Gáboch, — gurgulázta tökéletlen torkán az állat. A tanár nagyon sokszor egyáltalán nem' igen vehetett tudomást az állat bejelentéseiről, mgrt úgynevezett hitvesi vitába elegyedett feleségéve). és az ernyővel megfenyegette a papagájt. Az állatnak borzasztó véleménye lehetett a nőről és azért nem ts respektálta, sőt most is hátat fordított neki és az ernyőn töltötte ki a bosszúját. Az asszony meggyújtotta a villanyt és egy tisztító mozdulattal vigasztalni próbálta az ernyőjét. A papagáj mintha nevetést hallatott volna. Az állat nem hagyta magát, védelmére kelt a megcsalt, védtelen alvó férfinak. A helyzet fenyegetővé kezdett nőni. Tavaszi éjszaka lesett kint. Az asszony rettegni kezdett ama gondolatra, hogy még meghallják a furcsa beszélgetést Most a diákra gondolt, a fiatal ruganyos testére és fiatalságának minden illatától még egyszer megrészegedett. Már nem is törődött a papagáj szüntelen vészjelzésével, odament az előszoba ablakához, kitárta mindkét szárnyát és belemártotta felhevült arcát a tavaszi hűvösségbe. A papagáj ezalatt nyilván berekedt és várakozó álláspontra helyezkedett. Az RÖGESZME Ez az asszony is tanár volt és sokkal ügyesebbnek bizonyult. a mesterségében, mint az ura, emiatt nagy féltékenységi harcok dúltak a tanár lelki otthonában. Kezdetben nagy zavarban lehetett a papagáj. Régebben a grófi szolgálatban úgy döntött, hogy a grófnak van igaza nődolgokban, bár ő maga is nőstény volt. A gróf cukorral etette a papagájt és ez igen hálás tudott lenni. A grófné is próbálta cukorral lekenyerezni az árulót, de ez késő volt. Ha végigment az előszobán a grófné, azt rögtön jelentette a grófnak^ Ebből a megfigyeléséből most nagy hasznot húzott a tanár. A legutóbbi időben egy diákember járt fel igen gyakran az asszonyhoz. Olyan időben volt ez, amikor a tanárnak órája volt. A papagáj szerette volna jelenteni a dolgot, de nem volt rá szava. Ez a diák nem hasonlított se a lovászra, se a sofőrre. (Ezeket még a grófi szolgálatból ismerte). A tanár, aki mindennap beszélt a papagállyal, észrevette az állat zavarát és ragaszkodásának jeléül felemelte a cukor napi adagját. Egy este onnan bentről furcsa, eddig sohasem hallott szavak jöttek fel a kalitkába, amely így este kis függő gyerekágynak tetszett a dróthálóval és az apró kis tálkával együtt. Az ajtó kipattant és az asszony kipirult arccal robbant ki az előszobába. Megvetéssel nézett fel a papagájra és kirohant az előszobából. A tanár feldúlt arccal rögtön kijött és egy rövid, de elszánt szót hajított az asszony után. Az állat felkapta ezt az új hangot, meg akarta magának jegyezni, de lecsúszott a csőrén, nem tudott yele mit kezdeni. Csak annyit tudott, hogy a grófnál soha nem találkozott ezzel a szóval. Most először vette észre, hogy lecsúszott előkelő pozíciójából. A kalitkával szemben egy régi tükör lógott a falon. Az állat akaratlanul is viszontlátta magát és úgy találta, hogy orra még szomorúbbra görbült azóta, hogy idejött. Rossz éjszakája volt. 11. A tanár ípindgyakrabban használta az új szót. A papagáj ezalatt elleste a szónak minden titkát és most már némiképpen sejteni kezdte homályos értelmét. Sokszor a tanár ok nélkül is ismételgette ezt magában, tán csak azért, hogy hü spiclije még jobban megjegyezze. A papagály nagyon tehetségesnek bizonyult. Egyszer a Tanári konferencián az igazgatónak arra a kérdésére, hogy ki a legjobb tanítványa, a tanár a papagályt nevezte meg. Az igazgató rászólt a tanárra, a kollégák pedig sajnálkoztak rajta, mert be voltak avatva magánéletének minden keserű részletébe. A papagályban már a legkínosabb pontossággal rezonált a különös megnevezés és ilyenkor úgy találta a tanár, hogy a papagáj kopott zöld ruhája mintha szűknek bizonyulna a felháborodott állat részére, akkorákat fújt az magából. — Egészen biztos, hogy velem érez — állapította meg a tanár. Kis híja, hogy nem írt be neki egyest a noteszébe. De ez már őrület lett volna. Pedig közel járt hozzá. Mert az asszony már egy hétig nembeszélő viszonyba került a férjével. Már az a megvető titkos jelszó is elunatkozott az ajkán, most már csak a papagáj használta. Így nyugtatta meg lelkiismeretével a tanár felzaklatott idegeit. Most is ezzel köszöntötte. Mert az asszony most késő este — tizenegy felé járhatott — jelent meg az előszobában. A papagáj rögtön látta, hogy kívülről jött az asszony, bár sötét volt az előszoba. — Céda, céda — köszöntötte a papagáj az aszszonyt. Az asszony idegesen nézett rá. Az állat bírta a szemezést. — Céda, — mondta neki harmadszor, de fokozva. — Kuss, — üzent föl a nő Sebesi Ernő asszony felhasználta a fegyverszünetet és besietett a hálóba. III. A tanár alvó arcára a keserűség grimasza terpeszkedett. Az asszony meggyőződött róla, hogy mélyen alszik és akkor lábujjhegyen kiment a szobából. A papagáj meglátta ezt is. Már a külső ajtónál volt az asszony, amikor a papagáj elszólta magát. Az erénycsősz az éjjel nem aludt. Az asszony ebben a pillanatban még nem tudta, hogy mit akar. A diákot nagyon megkívánta. A szomszédos utcában lakott ez egy földszintes házban, nyitott ablak mellett. A papagáj olyan kegyetlenül nézett a szökési szándékkal elfoglalt asszonyra, hogy az asszony arra gondolt, ez az állat még a tervét is eltalálta,. A tervét, amit ha nem ma, de egyszer véghez kell vinni. Most hirtelen egy székre állt fel és kinyitotta a kalitka ajtaját. A papagáj most már szüntelenül rikácsolt és cédázta az asszonyt. A szobából valami nesz rezdült ide, ellenőrizhetetlen, titokzatos nesz. A papagáj már akkor az asszony kezében jajgatott . . . Céda, céda, — védekezett az állat, ahogy csak tudott. A szalonban a szék is felborult. A szobából most még fenyegetőbben jelentkezett az a nesz. A papagáj most már kérőn bámult az aszszonyra. De már vége is volt. Már körülfogta az állat nyakát és behunyta a szemét. Az állat még egyszer azt mondta: Cé... tovább nem bírta. A nő finom ujjai valami roppanást vettek tudomásul, rögtön utána kigémberedett a keze, a papagáj tompa zuhanással a padlóra esett. Az aszszony lenyúlt érte, még meleg volt a papagáj teste. IV. Mikor visszajött, éjfél lehetett. Maga se tudta, hogy jött haza, a kalitka nyitott ajtócskája számonkérőn mered rá. Most eszébe jutptt az a kis mellékutca és az a kanális, amelybe az állatot beledobta. A hálószobában a tanár még mindig aludt. Már levetkőzött az asszony és hirtelen beleszédült az ura ágyába valami szélhámoskodó mozdulattal. A tanár csak a gyöngédségét látta meg és ajkának furcsa, cinóber és kármin közt játszó színét. Az asszony lázas teste a diákért égett és minden lázas melegét a tanár foglalta le magának. És most mindent megbocsátott neki. Nem is kérdezte a kibékülés okát. Másnap a legnagyobb békében váltak el. Mikor már a tanteremben volt, akkor gondolt arra, hogy nem üdvözölte a papagájt, pedig ez rendes szokása volt. Aznap öt diákkal kevesebb szekundázott be a számtan keserves leckéiből. Az asszony most már biztos volt a dolgában. V. Az ebédre különös gondot fordított A csirke már ott illatozott ki meleg párákban a tányéron. A tanár bejött és homlokon csókolta az asszonyt. A diák az előszobában letette a rajzokat — Alászolgája, — hangzott a diák köszöntése. Vissza se köszönt neki a tanár, mert ugyanakkor az aszszony harapta vissza az ajkát. A tanár nagy étvággyal ült le az asztalhoz. Megnézte a csirkét és nevetve megjegyezte: — Nézd csak, akár a papagáj. Az én papagájom. — Az asszony nem válaszolt, mert a csirke lábával vesződött éppen. A csirke lába kétségbeesetten védekezett, még ott lógott ki a tanár szájából, de aztán eltűnt. A tanár jóízűen lakmározott tovább. Most fölkelt. — Szegény kis papagájom, még ma nem is láttam — és mozdulatot tett az előszoba ajtaja felé. Az asszony felrezzent: — Csak nem fogsz most kimenni? Mégis csak jobban szereted a papagájt, mint engem, — és örült, hogy elsírhatta magát előre védekezésből. De azért elpirult és a tanár észrevette a pirulás gyanús foltjait. — Miért pirulsz? — kérdezte a tanár, de akkor már kint is volt az előszobában. — Szent Isten! rohant be — hol a papagáj? Hol az én papagájom? De ez már nem is kérdezve volt, hanem ordítva hangzott. Az asszony hallgatott. A tanár leült a pamlagra és gondolkozott. Rögtön utána fölugrott. — Hol a papagájom? — Az asszony kiszaladt a konyhába. A tanár odament a tányérhoz. A csirke még mindig ott párolgott, a szétszaggatott testét nézte, sovány lábacskáját, mellcsontjait, beszakadt bordáit és megdöbbent. Megint elgondolkozott. Az éjszaka jutott eszébe. A kibékülés előtti órák hasztalan várása. Valami lármára emlékezett. Aztán az asszonyra, ahogy kísértetiesen fehérlett előtte ingében. Most megint visszanézett a tányérra. Felkapta a tányért, de ez kiesett a kezéből. A padlón ott feküdt a feldarabolt csirke. Leguggolt hozzá és akkor valami eszébe jutott. Kiszaladt a konyhába. Az asszony a padon ült és csöndesen sírt. A tanár egy brutális fogással becipelte az asszonyt a szobába. — Itt a papagáj, itt a papagáj — és a csirkére mutatott a földön. — Meg akartad etetni veleml Meg akartad etetni velem! — Az asszony megrezzent. Miket beszélsz? Mi van veled? — Mi volna velem? Mi volna velem? — Az asszony összecsapta a kezeit. — Miért mondasz mindent kétszer? — Én nem mondok semmitse kétszer... Én nem mondok semmitse kétszer... — válaszolt bambán és önfeledten. És felröhögött. Rögtön utána vinnyogni kezdett, mint valami kutya. Az asszony már az ajtónál termett és kétségbeesetten nézte a tanárt. Ez elvágódott, de rögtön talpraugrott. Most a hasát fogta. — Hallod? Hallod? Céda... Céda .. . A papagáj mondja! Megettem a papagájt! — Az asszony ezalatt eltakarította a csirkét a földről. A tanár most már bizonyos volt benne, hogy megette a papagájt. — Te voltál, te voltál, te céda, te céda — és fenyegetően közeledett az asszonyhoz. VI. Este már egy cellában beszélgetett a tanár a hasával. A papagájt ott érezte és örült a társaságának. — Ugye te vagy? — biztatta magát föltevésében és különös és félszeg figyelemmel hunyorgatott a hasára. És gyöngéden simogatta magát a papagáj miatt. Az orvos szánakozó szemekkel pislogott be a rácson keresztül. A tanár most belenyúlt a zsebébe és a noteszét húzta ki. Jöjjön ' ki Darvas László. Na, mi lesz? A háromszög belső szögeinek összege mennyi? Nem felelsz? Elég, elég, nem elég, Megbuktál. Jöjjön ki a Schwarz. Te se tudod? Senkise tudja? Jöjjön ki a papagáj. Az én papagájom. Ez tudni fogja. — És a hasára fülelt. — Na felelj szépen. Nem hallom. Hogy mondod? Nem tudod? Te se tudod? — Most már az egész személyzet nézte a leckéztető tanárt. — Hát akkor egy más kérdést: Mi a Pythagorasz tétele? Az ápoló akaratlanul is bemosolygott a tanárhoz. Ez visszanevetett rá, aztán szigorúan rászólt: — Mit röhög, kérem? — És egészséges tekintettel végigmérte. Az ápoló valami orvosi tévedésre gondolt. De csak egy percre, mert a tanár most meg újabb kérdést adott fel a papagájnak.