Új Szó, 1970. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-15 / 7. szám, Vasárnapi Új Szó

A színészek életéről a közönség rendszerint keveset tud. Néhány kivételtől eltekintve csak a színpadon látja őket, megtapsolja vagy elmarasztalja teljesítményüket, azután kialszanak a rivaldafények, legördül a függöny s a színész magáramarad. A nézők reagálásain keresztül értékeli társai és saját teljesítményét, azután estéről estére, ha még ugyanabban a szerepben is, megújult erővel lép a világot jelentő deszkákra. S közben már új feladatok megoldására készül, mert a művészetben a megtorpanás, megállás egy-egy személy elszürkülését, néha eltűnését is jelenti... Ez a munka és felkészülés a „kulisszák" mögött történik, ahova a néző ritkán pillanthat be. Ezért talán nem lesz érdektelen ha elbeszélgetünk a Magyar Területi Színház két színművészének, Ferenczy Annának és Turner Zsigmond eddigi tevékenységéről, gondjáról és további terveiről. Az apropó sem hiányzik: a legutóbbi bemutatón Az Anna Kareninában mindkettőjük teljesítményét a közönség elismeréssel fogadta. Ferenczy Annát hosszú idő után most üdvözölhettük újra a színpadon, Turner Zsigmond pedig húsz éve debütált először csehszlovákiai magyar színészként az akkori Állami Faluszínházban. Mindenem a színház Beszélgetés Ferenczy Annával (A szokásos „bemelegítő" szavak után sem folyik „protokolláris" mederben beszélgetésünk. Először a legutóbbi szerepéről, az Anna Karenlnáról esik szó.) ... Már néhány hét telt el a bemutató óta, de mégis gondolataim állandóan e körül forognak. Talán azért, mert nagyon tartottam ettől a szereptől. Tudja, Annát én sokáig nem szerettem. Valahogy ez a női típus távol állt tőlem, önzőnek, telhetetlennek, néha még szívtelennek is tartottam. Hetekig tartott, míg közelebb kerültem hozzá és kitárult előttem a lelkivilága is. Azután, mi tagadás, lassanként szívemhez nőtt Anna alakja. Megértettem, hogy igazi nő volt, szeretetre, boldogságra vágyott és elsősorban a társadalom hibája, hogy élete mégis tragédiába torkollott. Igazán nem az udvariasság mondatja velem, hogy köszönettel és hálával tartozom a dráma vendégrendezőjének Jozef Felbabának, aki a szokásos útmutatásokon túlmenően lélektani és pedagógiai tudását is felhasználva, aprólékosan megismertetett a figura valamennyi pontos tulajdonságával, biztos kézzel vezetett át minden akadályon és önbizalmat adott a fölmerülő problémák leküzdésére ... (Ezt az előadást már vidéken is látta a közönség. Ennek kapcsán kérdezem meg, milyen a színház vidéki közönsége és milyen jelenlegi darabokat kedvel leginkább? f ... Színházunk közönsége túlnyomó többsége vidéki. Olyan emberek, akik a napi fárasztó munka után szeretnének szórakozni, felüdülni. Ezért jobban kedvelik a könnyedt hangvételű darabokat, de szívesen megnézik a komoly darabokat is. A hangsúly szerintem nem annyira a műfajon van, hanem a darab és a rendezés minőségén. Ebből adódik az a véleményem, hogy színházunk sikeres működésének egyik fontos alapköve az átgondolt és céltudatos dramaturgiai terv, amely a különböző igényeket és az adott lehetőségeket figyelembe véve rögzíti a repertoárt. Ami pedig az Anna Kareninát illeti, idáig két helyen léptünk fel. Ekecsen igazán kiváló, hozzáértő közönségre leltünk, sajnos Bősön már más volt a helyzet. Gyakori bekiabálások, ízetlen megjegyzések zavarták az előadást. /Tulajdonképpen ezzel eljutottunk a következő kérdéshez. Önök mindannyian tájoló színészek. Mit jelent ez kissé részletezve és konkrétan?) Egészen pontosan: sok fáradságot. Hiszen délelőtt próba, délután kiutazás, este előadás, késő éjszaka vagy kora hajnalban térünk haza és másnap rendszerint minden kezdődik élőiről. Mégis, szeretek utazni, tájolni, mert egy-egy vidéki előadás sikere minden fáradságért bőven kárpótol. Azt viszont meg kell mondanom, hogy habár e téren is nagy javulás észlelhető, sok helyen, ahol vendégszerepelünk még mindig az alapvető higiéniai feltételek is hiányoznak s itt nagy önmegtartóztatás és erős akarat szükséges, hogy ilyen körülmények között fellépjünk. (Ezek után felteszem a sablon szerinti kezdő kérdést. Kérem, beszéljen a pályakezdésről, művészi célkitűzéseiről és — ezek megvalósulásáról.) ... 1950-ben a Nyitra melletti Gerencsérről kerültem az Állami Faluszínházba, majd 1952-ben a Magyar Területi Színházhoz szerződtem. Életem első szerepe Jirásek: Apa című drámájában Anyicska volt. Célkitűzéseim? Nem tudok nagy szavakat mondani. Szerény tehetségemmel szeretném a színházat és a közönséget szolgálni. Szép szavakkal, a legjobb tudásom szerint — a színpadon! Érdekes, hogy eddigi pályafutásom PILLANTÁS A KULISSZÁK MÖGÉ során sok orosz, vagy szovjet darabban szerepeltem. Azt hiszem igazuk van azoknak, akik szerint közel áll hozzám az orosz néplélek a maga szentimentális és ugyanakkor mégis öntudatos és reális valóságában. Különös szeretettel gondolok vissza Rozov: Boldogság merre vagy? című darabjában a szerelmes kis szomszédleányra, valamint Arbuzov: Egy szerelem történetében Válja alakjára. Ezek a kellemes emlékek, megvalósult álmok. Persze vannak kellemetlenek is... Például, annak ellenére, hogy lehetőségem volt, különböző körülmények miatt nem tanulhattam színművészeti főiskolán ... Tudom a színészt nem elsősorban az egyetem teszi tehetségessé, mégis a kellő végzettség hiánya néha talán felesleges gondot és kisebbségi érzést vált ki belőlem. Ezért a szabad időmet olvasással, tanulással töltöm, az utazás hosszú órái alatt legtöbbször könyvet tartok a kezemben és a sorokat böngészem. A bemutatók előtt és a próbák után, sok álmatlan éjszakán keresztül tépelődöm és töprengek egy-egy mozdulaton, jeleneten, vagy alakításon. Nem könnyű pálya, s többszörösen nem az a tájoló színésznek, de a sok fáradozással, sikerrel és sikertelenséggel együtt gyönyörű hivatás, melyet nemi tudnék elhagyni semmiért sem, mert mindenem a színház, ez az én éltető levegőm ... (S végezetül a titkos terveiről kérdem./ ... Először is remélem, hogy most már megszakítás nélkül játszhatom a színpadon. Ami a terveimet illeti a továbbiakban is a legjobb tudásom szerint igyekszem eljátszani minden rámbízott szerepet. De... van két olyan darab, amelyek említésénél mindig felsóhajtok, 1956-ban láttam Budapesten a Vígszínházban a Szent Johannát, s ebben Bulla Elma kiváló alakítását. Azóta is elevenen él bennem a ragyogó teljesítmény, de a pompás szerep is. A másik vágyam Tennessy Williams-darab, éspedig A vágy villamosának Blanche figurája. A jövőjét senki sem tudhatja. Lehet, hogy ez a két vágyam örökre vágy marad, de végtelenül boldog lennék, ha egyszer valósággá válna. Egy csésze fekete mellett Turner Zsigmonddal A jubiláló Turner Zsigmonddal komáromi lakásán beszélgettem a gőzölgő feketekávé mellett. Itt is olyan akár a színpadon, sikeresen alakítja „szerepét" az interjúalanyt. S így az eredetileg párbeszédnek tervezett találkozásból monológ lesz, melyet kérdéseim nem szakítanak meg, hanem inkább a megfelelő mederbe terelnek. — Az ilyen esetben kötelező adatokat Siposs Jenő a komáromi Színlapban már megjelentette. Budapesten kezdtem színészi pályámat olyan nagy színészek mellett, mint Ajtai Andor és Bulla Elma. A felszabadulás után először a Szlovák Nemzeti Színházba, innét 1950-ben az Állami Faluszínházba, majd a komáromi társulathoz kerültem. Sokan megkérdezték már tőlem, hogy annak idején miért cseréltem fel a kőszínházat a tájolással. Most is mint máskor, azt felelem a nyelvi nehézségek miatt és azért, mert kultúrát terjeszteni falvakban nehéz, de nemes küldetés. Ogy érzem, hogy a tájoló színész jobban tudja becsülni hivatását és saját munkáját. Húsz éve 2. A jubiláló Turner Zsigmond. (Nagy László felv.) járom a magyarlakta falvakat, s most a jubileum kapcsán visszapillantok az eltelt időszakra, értékelem saját tevékenységemet is. Több mint ötven darabban szerepeltem eddig. Első komáromi bemutatkozásom Urbán Ernő: Tűzkeresztség című drámájában Talabér Miska figurája volt, s legutóbb Tolsztoj remekművében Karenint játszottam. Sokfajta figurát keltettem életre, csaknem mindegyik a szívemhez nőtt, mégis ifjúságom egyik leghőbb vágv,a, hogy egyszer a Hamletet alakíthassam a mai napig nem teljesült... — A színész a próbák és az előadások után sokat töpreng. Én az utóbbi időben a közönségünkről gondolkozom. Lehet, hogy ez csak szub1. Felvételünk az Anna Karenina egyik jelenetében örökítette meg Ferenczy Annát. jektív megállapítás, de úgy vélem ma már a vidéki közönség egy része nem olyan hálás mint évekkel ezelőtt volt. Pedig a színész munkájának honoráriuma a gázsin kívül a taps, tehát a közönség elismerése és érdeklődése. E nélkül minden színház és színész tevékenysége értelmetlenné válik. Remélem, és az Idei előadások iránti érdeklődés arra enged következtetni, hogy az előbb említett állapot csak átmeneti és újra sikerül bennsőséges kapcsolatot kialakítani közönségünkkel. — A továbbfejlődésünk szempontjából nagy hiányosságnak tartom, hogy aránylag kevés lehetőségünk nyílik a színházon kívüli tevékenységre. Csak egy színházban szerepelni és évente 4—5 bemutatón közreműködni kevés, ez előbbutóbb az elszürküléshez és a negatív értelemben vett rutinos játékhoz vezet. Ezen kívül évente még néhányszor fellépünk a rádióban, ami új színt és új feladatot jelent életünkben, de egymagában ez sem elegendő. Tudom a tévészereplésekre, filmezésre nálunk nincs lehetőség, de viszont szerintem jobban kellene élni a szinészcserékkel. Megfelelő kapcsolatot kellene fenntartani nemcsak magyarországi színházakkal, hanem a hozzánk hasonló kisebbségi magyar társulatokkal Erdélyben és a jugoszláviai vajdaságban. A színésznek az új környezet megújulást jelent és lehetőséget teremt egyrészt a tapasztalatszerzésre, másrészt pedig a színészi játék és kifejezésmód sokrétűbbé tételéhez. — Ogy hiszem ez rendhagyó jubileumi beszélgetés lesz, mert kevés az ilyenkor megszokott fennkölt, magasröptű szólam. Ha csak maga nem tesz hozzá, nem is lesz benne, mert én a huszadik színházi évadomat csak egy állomásnak tekintem, felmérem eddigi munkámat. A siker mellett látom a hiányosságokat, melyek leküzdésével a már említett nemes küldetésünk még hatásosabb lehetne. Célkitűzésem két évtized multán is ugyanaz: igényesen és korszerű eszközökkel terjeszteni a színházkultúrát elsősorban a csehszlovákiai magyarság körében. Remélem, egészségem is megengedi, hogy tudásom és tehetségem legjavát nyújtsam e cél valőraváltása érdekében. A krónikás ,ezekután egy pillanatra elcsodálkozik, hogy a szép szó művészei magánéletükben mennyire csínján bánnak a kifejezésekkel, de azután rájön, hogy ez így van rendjén, mert helyettük mindennél ékesebben beszél eddigi sikeres színészi működésük, és a fölösleges szavak nemcsak a színpadon, hanem az életben ts közhelyekké degradálódnak, ha hiányzik mögöttük a megfelelő tartalom. SZILVASSY JÓZSEF