Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-04 / 2. szám, vasárnap

Ha mi építettük volna a piramisokat... HÉRüDüTOSZ azt állítja, hogy a Cheops-piramist százezer rabszolga építette. A modern tudósok ugyan a „történetírás atyját" nagyzolással vádolják, szerintük, a kezdetleges technika és a kerék ismerete nélkül is, jó munkaszervezéssel minden bizonnyal 4000 fellah is elegendő lett volna. Ki tudná azonban megmondani, hogy ma milyen sokáig tartana és hány emberre lenne szükség egy ilyen monstrum felépítéséhez? Az ám! Csakhogy ma nem építkeznek az uralkodó nagyobb dicsőségére és a halhatatlanság számára, ma a haszon, a rentabilitás az úr. S ez annál kegyetlenebb „törvény", mivel milliók és milliárdok hevernek az útszélen gazdátlanul, a kutya sem törődik velük, esetleg rejtélyes úton-módon meg-megcsappannak, és a társadalom — magyarán mondva — hoppon marad, senkinek semmi haszna sincs belőlük, sőt, inkább csak kára. Ilyen Csáky szalmája * az egészségügyi építkezés. Szlovákiában 97 kórház van, poliklinikával együtt, összesen 29 446 ággyal. A népegészségügyi intézetek hiányosak, sok helyütt többféle rendelő hiányzik, úgyhogy a betegeknek szakorvosi vizsgálatra utazgatniuk kell. A járóbeteg-rendelők és a poliklinikák 25 százalékának vannak csupán megfelelő helyiségei. A körzeti rendelőközpontoknak meg éppenséggel 85 százalékát kellene átköltöztetni, jelenleg 10 kórház van épülőfélben, ha készek- lesznek, a kórházi ágyak száma 6174-gyel szapo' dik. A négy épülőfélben levő poliklinika pedig újabb 1060 ágyat jelent majd. Hát igen, építkezünk. De hogyan? A NEMZETI BIZOTTSÁGOK Igazgatása alá tartozó egészségügyi közületek beruházási építkezési tervét a múlt év első felében mindössze 34 százalékra teljesítették, az építkezési munkálatok tervét pedig még ennél is kevesebbre, — csupán 29,3 százalékra. Az egészségügyi építkezések ugyanis az építővállalatoknak nem kifizetődőek, sőt mintegy 6 százaléknyi veszteséggel járnak, míg a más polgári építkezések hasznot hajtanak, átlag 8 százalékosat Mert hát az egészségügyi építkezésben lényegesen magasabb a mérce — hagyományos anyagok, pontos munka stb. —, mint egyebütt. Ha egy lakásban beázik a mennyezet, nem dől össze a lág! Arra vannak a lavórok, amíg a kőművesek méltóztatnak megjelenni. Közben persze az ember járhat Ponciv?*ól Pilátusig siránkozni ... De próbáljon csak a mennyezet egy kórházban beázni, mondjuk éppen a nrlt^asztal vagy az encefalográf fölött! Lám, lám, mekkora teher lehet rendes munkát végezni.. . Az SZSZK Legfelsőbb Ellenőrző Hivatalának ellenőrzési jegyzökönyve szerint az egészségügyi építkezésben a helyzet a következő: A bratislavaružinovi poliklinikát nem készítették elő a téli beruházási munkálatokra. Hiányoznak a kőművesek, az üvegesek, a lakatosok, az asztalosok. Munkaerőhiány miatt marad félbe az építkezés Malackyn, Alsókubinban, Breznóban, Kassán. Az utóbbi kórházának az építkezéséről a tervezett 220 munkás helyett az ellenérzéskor 130-cal kevesebb dolgozott. A zsolnai kórház építkezésén 80 munkás helyett mindössze 35 dolgozott. Állandó a munkaerőhiány Breznóban is. Tavaly csak fele annyi munkás dolgozott itt, mint amennyit tervez-, tek. A munkaerőtoborzás eredménytelen. AZ ÁTADÁSI HATÁRIDŐ nálunk rendszerint aránytalanul távoli. A inalackyi kórházat a tervek szerint 26 hónap alatt kellett volna fölépíteni, de valószínűleg 56 hónapig fog tartani, Besztercebányán 53 hónap helyett 89 hórtapra számítanak. A legégbekiáltóbb aránytalanság azonban Alsókubint sújtotta: a 340 ágyas kóház 4 év helyett 8 és fél év múlva kerül tető alá. Természetesen a belső berendezés szállításának idő terve az épületátadási határidőhöz igazodik. Ilyenformán pedig a drága, százezrekbe kerülő műszereket a legtöbbször egyáltalán nem megfelelő raktárhelyiségekben őrli az !dő vasfoga, nem beszélve arról, hogy elfektetésük a társadalom kárára megy. Sokszor szoktunk egyet és mást a fejlett kapitalista államok viszonyaihoz hasonlítani, tegyük meg hát most is. Az NSZK-ban egy 600 ágyas kórház fölépítése 4 évig tart, nálunk kilencig, Svédországban egy 300 ágyas kórházat 3 évig építenek, nálunk 8 évig. Akarva, nem akarva meg kell állapítanunk, hogy ez az aránytalanság mégiscsak túl nagy! S ez a fölöttébb káros „láncreakció" — munkaerőhiány, anyaghiány stb. —, úgy látszik, a következő évek folyamán sem fog megszakadni. Az 1970re tervezett 23 egészségügyi objektum helyett csak 11-et kezdenek építeni, de átadni még ennél Is kevesebbet fognak, minden bizonnyal csnk egy harmadát annak, amenynyit kellene. Nem vitás tehát, hogy ez a helyzet még jó néhány évig elhúzódik. Most meg lehetne kérdezni, vajon nálunk nem léteznek szankciók, pönálék s hasonlók? Nos, a ml építővállalataink minden bizonnyal csődbe jutnának. És egyáltalán, kit bírságoljunk? Földanyánkat, amiért munka nélkül egy gramm meszet, agyagot vagy téglát sem hajlandó „adományozni"? Vagy azokat a munkáskezeket, amelyek egyszerűen nincsenek, még jó pénzért, borravalóért sem? A munkaerőpiac egyesek számára nagyon is előnyös, másoknak még távolról sem. Sajnos, rendszerint ott, ahol a legnagyobb a szükség. Az egészség minden bizonnyal minden ember legdrágább kincse, de azért tökéletes közönnyel szemléljük a kórházak építésének csigalassúságát, a drága műszerek pusztulását, s a rosszul fizetett egészségügyi személyzet fokozatos gyérülését. Ha azonban egy kicsit joboan körülnézünk, rájövünk, hogy nem is vagyunk olyan szegények, van pénzünk, sőt sokszor nincs is mire költenünk. Nyilván senki sem akarja ezeket a parlagon heverő anyagi eszközöket a társadalom hasznára fordítani. A JELEK SZERINT az egészségügyi építkezésre vonatkozó intézkedések Szlovákia kormányának 1969. június 6-án hozott határozatán alapszanak. Ennek a határozatnak kellene eltüntetnie az előnytelen árkülönbséget a többi beruházási építkezéssel szemben. A határozat abból a követelményből indul ki, hogy az egészségügyi építkezést központi fontosságú feladatként kell kezelni. Azonban olyan helyzetbe kerülünk, amelyben elmondhatjuk: „ahol nincs, ott ne keress". Márpedig az építőiparban 12 000 munkaerő hiányzil^. Valóban ellenkezik a józan észszel, hogy az egymilliárd koronába kerülő kassai kórház építkezésén naponta alig néhány tucatnyi ember ténfereg, a tervezett több mint 200 helyett. Pozsonyban pedig elég elmenni a Ružinov lakónegyedbe, ahol az épülőfélben levő poliklinika állványai úgy merednek az égnek, mint valamilyen középkori kísérteties várrom. Itt aztán már hosszú hetek óta egy fia élő lelket sem lehet találni. A LEGNAGYOBB PIRAMIS építése, úgy mondják, húsz évig tartott. Kezdetleges eszközökkel, tropikus hőségben. Nálunk viszont a technika századában háborítatlanul hevernek az építőtelkeken a leszerelt daruk, felvonók, betonkeverők — és senkinek sehol sem hiányoznak. Annak idején Szlovákia kőműveseinek a híre beszárnyalta egész Európát. Igaz, most is nagy a hírük — csakhogy ellenkező előjellel. A társadalom pedig vár. És várnak a betegek, és majd azok is, akik még csak ezután betegszenek meg. MARTA PÄLKOVÁ Megszűntek a helyi népbíróságok A helyi népbíróságok működését szabályozó törvény mindössze 1961 áprilisa óta volt érvényben. Célja a dolgozók aktív bevonása a bíráskodásba. A helyi népbíróságok egész tevékenységét a nevelőmunka jellemezte és intézkedéseik is megfeleltek ennek a célkitűzésnek. A figyelmeztetés, a nyilvános megrovás, a pénzbüntetés, valamint a dolgozók áthelyezése más munkahelyre — ezek voltak az üzemekben alakított helyi népbíróságoknak a bűnösök megbüntetésére irányuló kizárólagos lehetőségei. Hogyan dolgoztak ezek az intézmények és milyen eredményt értek el? Helyenként megállták helyüket. Voltak olyanok, amelyek feladataikat maradéktalanul teljesítették, másutt azonban olyan dolgok is előfordultak, amelyekkel i törvény nem számolt. A hely! népbíróságok tanácsainak tagjai ugyanis nem voltak jogászok, csupán élettapasztali.íokkal felfegyverzett, választóik bizalmát élvező személyek, akik nem egy esetben csak nehezen küzdöttek meg problémái,V.kal. Gyakran olyanok fölött kellett Itélkezniök, akik, minthogy jogot tanultak vagy mert a köz érdekeivel már többször is öszszeütközésbe kerültek, j<L«an kiismerték magukat a paragrafusok útvesztőjében, mint bíráik. Az ilyen, többször büntetett, kétes elemekkel és huligánokkal a helyi népbíróságnak nem volt könnyű dolga. A laikus tanácstagok többnyire idősebbek, esetleg nyugdíjasok voltak, ne csodáljuk hát, ha nem minden esetben álltak a helyzet magaslatán és nem mindig sikerült megakadályozniuk, hogy a bűnöst a tárgyaláson a jelenlevők ne tartsák hősnek, hanem inkább megvetésben részesítsék, úgy, ahogyan arra magatartásával rászolgált. A helyi népbíróságok tárgyalásai mindig nyilvánosak voltak, hogy azokon a bűnös ismerősei is részt vehessenek. Kezdetben ez a módszer kétségtelenül teljesítette küldetését. Idővel azonban állandó nézőkként mindig ugyanaz a közönség vett részt a tárgyalásokon. Kíváncsiak, szenzációt hajhászok és sokszor a bűnös barátai, akik olyan légkört teremtettek a tárgyalóteremben, hogy szinte lehetetlenné tették a tárgyalás befejezését. Ilyen körülmények között sokszor furcsa jelenetekre került sor. Előfordult pl., hogy a koronatanút magas pénzbírsággal sújtották, míg a bűnös „megúszta" puszta figyelmeztetéssel. De az is megtörtént, hogy az édesanyjával durván bánó fiúra kirótt pénzbírságot maga az anya fizette meg a tárgyaláson, s nem ment ritkaságszámba az sem, hogy a megrögzött, közismerten iszákos egyének részegen jöttek a tárgyalásra és botrányos viselkedésükkel az egész tanácsot megszégyenítették. Ezzel a „hőstettükkel" persze többi hasonszőrű társuk őszinte elismerését vívták ki... Ám a legmeggyőzőbb bizonyíték, hogy a helyi népbíróságok nem mindig teljesítették nevelőmunkájukat általános megelégedésre, az a tény, hogy a bűnözők legnagyobb része — súlyosabb bűncselekményekkel vádolva — Idővel mégiscsak a járásbíróság elé került. Ezekkel a tényekkel magyarázható, hogy a helyi népbíróságokról 1961 áprilisában kiadott 38. számú törvény 1970. január 1-től hatályát vesztette, így kívánja ezt az Igazságügy konszolidálódása. Ám ez nem a hálátlanság jele a volt tanácstagokkal szemben, akik annyi szabad idejüket áldozták fel önzetlenül a közös ügy érdekében. Ök tudják, hogy nem egy esetben sikerült megfékezniük á lejtőre jutott bűnöst. A jövőben a helyi népbíróságok munkakörét a jobb eredmények érdekében a járási és a körzeti bíróságok veszik át, sokkal szélesebb jogkörrel. —k— Nőnek, mint eső után a gomba A titok nyitja a rendszeres és a helyes táplálkozás • Az iskolai étkezés előnyös H A Csallóközben sincs minden rendben Általános jelenség, hogy gyermekeink az utóbbi években gyorsabban nőnek és fejlettebbek, mint régente. Erre a megállapításra természetesen elsősorban az orvosok figyeltek fel, akik a rendelkezésükre álló statisztikai adatok álapján nemcsak észrevételeik okára „ mutatnak rá, hanem azokból fontos következ§f§ tetéseket is levonnak. Dr. Vladislav K a p al i n docens, a prát gai Higiéniai Intézetben a gyermekek és a ser| dülőkorú ifjúság fejlődését ellenőrző osztály • í vezetője az említett kérdéssel kapcsolatos tapasztalatairól így nyilatkozik: — A párizsi Nemzetközi Gyermekközponttal együttműködve, azonos módszerek alapján, rendszeresen félévenként összehasonlításokat végzünk a gyermekek fejlődését illetően születésüktől kezdve 13 éves korukig. Ezenkívül a londoni, a párizsi, a stockholmi, a moszkvai, de még a más világrészekben élő gyermekek fejlődését is nyilvántartjuk. Meglepően örvendetes észrevételeink alapján megelégedéssel szögezhetem le, hogy jövő nemzedékünk a világ legfejlettebbjei közé sorolható. • Fizikai vagy szellemi fejlettségükre gondol? — Természetesen elsősorban fizikai fejlettségükre, de nem vitás, hogy szellemi képességeikben sem maradnak el angol, francia, svéd, vagy svájci kortársaik mögött. Ezzel szemben azt is meg keli mondanom, hogy szembeötlő a különbség a mi gyermekeink és az afrikai gyermekek között. Ez utóbbiakra ugyanis — pl. a dakari gyermekekre — eleinte a rohamos fejlődés jellemző. Ám 10—12 hónapos korukban kezdenek visszamaradni... • Ennek oka bizonyára az ottani éghajlati viszonyok ... — Korántsem! Inkább az ellátásukkal magyarázható. Mert anlíg az anya táplálja gyermekét, nincs semmi baj. Elválasztása után azonban sokkal változatosabb kosztra volna szükségük az apróságoknak. • Ügy tudom, a gyermekek fejlődésének az üteme a mi körülményeink között sem mindig egyforma. — Minden attól függ, hogy milyen adottságokkal jönnek a világra és mit nyújtunk nekik születésüktől kezdve. A rendelkezésünkre álló adatok alapján -az egykorú gyermekeket is rendszeresen figyelemmel kísérjük, sőt összehasonlításaink a múltba is visszanyúlnak. így pl. tudjuk, hogy a mai tízévesek magassága megfelel azokénak, akik 1895-ben a mieinknél 26 hónappal voltak idősebbek. Lényeges eltérések mutatkoznak a különböző városokban és a különböző falvakban élő gyermekek esetében is. Helyenként fejlődésük üteme ma sem különbözik a 40 év előttitől, másutt viszont éppen ellenkezőleg, olyan rohamosan nőnek, mintha nem is napjainkban, hanem 10—15 évvel később, mondjuk 1980-ban élnének már. Még egy érdekes megfigyelésre tettünk szert. A kizárólag odahaza étkező gyermekeket összehasonlítva azokkal, akik részben odahaza, részben pedig az iskolában étkeznek, kiderült, hogy az előzőek túlságosan alacsony, vagy túlságosan magas növésííek, és sok közöttük az elhízott, _ illetve nagyon sovány gye'rek. Az átlagos típusú, az arany középutat betartó gyermekek tapasztalataink szerint azokból kerülnek ki, akik részben odahaza, részben az iskolában étkeznek. • Mivel indokolható ez és milyen következtetést vontak le megállapításukból? — Többfélét. Mindenekelőtt bebizonyosodott, mennyire fontos a rendszeres étkezés és az, hogy a helyes táplálkozás döntő módon befolyásolja az egészséget. Még mindig gyakori jelenség ugyanis, hogy a gyermekek a fehérjedús tej és tejtermékek helyett több lisztes és zsíros ételt fogyasztanak. Ennek természetes következményeként jó színben vannak ugyan, meghíznak, de alig nőnek. Mert a növést csak azételek megfelelő összetétele biztosíthatja. Összegezve: a gyermekek fejlődésének a feltétele tehát a rendszeres táplálkozás és ami ugyanilyen fontos: a változatos koszt. Sok helyütt, sajnos, még mindig nem tartják be ezeket a követelményeket, • Hogyan oldható meg ez a probléma? — Tapasztalataim alapján az iskolai étkezések mellett emelek szót, feltéve, hogy az ételek elkészítését ellenőrizzük és ha a gyermekek valóban megkapják mindazt, amire szervezetük biológiai szempontból igényt tart. További elképzelésein, hogy sokkal előnyösebb volna, ha a többgyermekes családoknak nyújtott segély tetemes részét pénz helyett inkább természetbeni pótlékok képeznék. Meggyőződésem ugyanis, hogy a gyermekek helytelen táplálkozásának oka többnyire nem gazdasági problémán alapszik. Ismeretes, hogy a világon a legfejlettebbek a holland gyermekek. Ugyanez állítható a mieinkről is, de csak egyéves korukig. Mi ennek az oka? Az anyák megértették — és a szülési szabadság is lehetővé teszi e

zt hogy csecsemőiknek naponta legalább egy órát a friss levegőn kell tölteniük. Ez persze ineg is látszik egészségtől kicsattanó pirospozsgás kis arcukon. Csakhogy a 2—3 éves apróságoknak különleges táplálkozásra volna szükségük és még többet kellene ~a levegőn lenniök. Ám az ő igényeik iránt — szinte hihetetlen, de mégis így igaz — az anyák már nem tanúsítanak ilyen megértést. B Ha összehasonlítanánk a csehországi és a szlovákiai gyermekek fejlődését, kiknek a javára dőlne el ez a felmérés? — A szlovákiai gyermekek, véleményem szeFint, kissé visszamaradottabbak, átlagos fejlődésüket tekintve. Ennek oka részben az, hogy a szlovákiai városok és falvak közötti szociális különbségek ma is eléggé tetemesek. Noha — amint már hangsúlyoztam — az ételek megfelelő összetételének nagy fontosságot tulajdonítunk, az ottani kedvezőtlen jelenség többnyire a felvilágosodottság hiánya. Nem gondolok a bratislavai és a többi nagyobb városban élő családokra, amelyekre nem lehet panaszunk ezen a téren. Ám bizonyos vidékeken mint pl. a Csallóközben is, a szülök gyermekeik rendszeres és megfelelő táplálkozásának — bár az anyagiakat tekintve megengedhetnék maguknak ezt a „fényűzést" — nem tulajdonítanak kellő fontosságot. • Még milyen körülmények fontosak a gyermekek fejlődése szempontjából? — Természetesen a fejlődésben a hormonoknak és a mirigyeknek is nagy szerep jut. Vannak orvosok, akik a szülők kívánságára hormonokkal igyekeznek elősegíteni a gyorsabb fejlődést, főleg a gyermekek növését, anélkül, hogy életmódjuk megváltoztatását tanácsolnák. Véleményem szerint ezek az orvosok igen helytelenül járnak el. Többet ártanak, mint használnak ezzel a fiatai szervezetnek. Noha a gyógyszer kétségtelenül növésre serkent, ám mihelyt egy bizonyos ma gasságot elér a gyermek, tovább nem nő, úgyhogy a végén mégiscsak alacsonyabb marad, mint az orvosi beavatko zás nélkül. KARDOS MARTA 197U. 1. 4.