Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-10 / 8. szám, szombat

Destrukciók a történettudományban A Rudé právóban Viera Cbrabrová a propaganda idő­szerű kérdéseivel foglalkozva, felhívja a figyelmet az ideoló­gia terén mutatkozó komoly hi­bákra. Megállapítja, hogy az el­múlt időszakban különösen a történettudomány terén került sor általános destrukcióra. Fő­leg az újabb és a legújabb ko­ri történelem eszmei értékeit érintette ez a rombolás: a köz­társaság keletkezésével kapcso­. latban a szociális és gazdasági tényezők rovására aránytala­nul kidomborították a nemzeti tényezőket. Tanúi lehettünk több burzsoá politikus — főleg Masaryk és Beneš dicsőítésé­nek, valamint az első köztársa­ság burzsoá osztályjellege el­kendőzésének. Egyes történet­írók pártunk történetének ma­gyarázása során revízió alá akarták venni az alapvető for­radalmi értékeket. A CSKP bol­sevizálását úgy magyarázták, hogy az volt a forrása minden későbbi torzulásnak. Támadták a szovjet hadsereg szerepét ha­zánk felszabadításában és a Szovjetunióval való együttmű­ködést, illetve a szövetség gon­dolatát. 1948 februárjára nem úgy tekintettek, mint a mun­kásosztály győzelmére a bur­zsoázia fölött, hanem úgy ma­gyarázták, hogy ez a fordulat a tulajdonképpeni okozója a későbbi torzulásoknak. A cikkíró hangsúlyozza: pro­pagandánk egyik legfontosabb feladata történelmünk alapvető értékeinek megtisztítása, a marxista-leninista eszmék re­habilitálása. Ezzel egyidejűleg mindent meg kell tennünk an­nak érdekében, hogy pártunk jelenlegi politikáját az embe­rek helyesen értelmezzék, s hogy e politika meg is valósul­jon Sokan szimulálnak Arról, hogy mennyire elbur­jánzott nálunk a táppénzcsalás, figyelemre méltó kommentár jelent meg a Práce január 6-i számában. Josef Novaček, a kommentár szerzője megírja, hogy 1969. tíz hónapjában a betegsegélyzői előirányzatot 154 millió koronával lépték túl országos viszonylatban. Csak az ostravai bánya- és ko­hókörzetben naponta 49 500 dolgozó hiányzik a munkából. Az egész országban betegség címen naponta 250 000 dolgo­zó marad távol munkahelyéről. Ez annyit jelent, mintha pél­dául a dél-csehországi kerület egyetlen lakosa sem állna munkába — s ez hatalmas veszteséget jelent a népgazda­ságnak. A kommentátor az elburján­zott. kimaradások egyik okát abban látja, hogy a szakszer­vezeti üzemi bizottságok nem támogatják kellőképpen az or­vosokat, amikor azok dolgozni küldik a szimulánsokat. Az is jellemző például, hogy a leg­nagyobb ostravai üzemek szí­vesebben ^fizetnek büntetéskép­pen horribilis összegeket a le­vegő szennyezéséért, ahelyett, hogy rendszeres befektetések­kel korszerűsítenék az egész­ségtelen munkakörnyezetet. Az ostravai Csehszlovák Hadsereg Bányában a szakszervezet el­lenőrizte a betegeket. Egy szű­röpróba alkalmával kiderült, hogy 48 ellenőrzött beteg kö­zül 28 nem tartózkodik otthon. Az alkalmazkodó Junák A Tribúna január 7-i számá­ban František Homola a Junák cserkészszervezet pálfordulá­sával foglalkozik. Megírja, hogy a különböző legendákkal öve­zett, s a Junák „újjászületésé­ért folytatott húszéves harc" legújabb fejleménye az, hogy ez a cserkészszervezet a sajtó­ban és a programjában is a marxista—leninista világnézet mellett tört lándzsát. Megszépí­ti a junák múltját, és e szerve­zet jelenlegi hivatalos tézisei már azt ls állítják, hogy a Ju­nák mindig a szocializmus esz­méit vallotta magáénak. Homo­le cikkében rámutat: 1948 után a Junák cserkészszervezet bebi­zonyította, hogy egyik „erénye" éppen az alkalmazkodás az új körülményekhez. A cserkész­mozgalom alkalmazkodott Hit­lerhez és Mussolinihoz, éppúgy, mint a valamikori csehszlovák cserkészszervezt a müncheni diktátumhoz. Érdekes, hogy a Junák szervezet ma társadalmi munkamozgalniict indít el, fe­lesküszik a szocializmusra, és Ígéri, hogy tagjait a tudomá­nyos világnézet szellemében fogja nevelni. Azonban tavaly nyáron sok cserkésztáborban istentiszteleteket tartottak. Az sem titok, hogy e szervezeten belliI külön alakulatok gondos­kodtak a vallási nevelésről. Nem elég hirdetni u jelszavakat A Národný výbory-ban, a cseh kormány hetilapjának első idei számában Karel Méstek, a Népi Kamara képviselője, volt földművelésügyi miniszter nyi­latkozik mezőgazdasági politika néhány kérdéséről. Annak a véleményének ad kifejezést, hogy az efsz-ek VII. kongresz­szusa határozatának ma is nagy a jelentősége és ezt a doku­mentumot a pártnak és a kor­mánynak teljes mértékben meg is kell valósítani. Az elmúlt időszakban hangoztatott „ag­rárprogramok" nem segíthetik, ellenkezőleg csak megkárosít­hatják a mezőgazdaságot. Az 1968 januárját követő idő­szakban végzett tevékenységé­vel kapcsolatban K. Méstek képviselő így nyilatkozott: Ha valaki az én tevékenységemet a mezőgazdasag terén dogmati­kusnak és konzervatívnak jel­lemezte, akkor én e megjelölést büszkén vállalom .. . Vélemé­nyem szerint Josef Borftvka nem rendelkezett semmiféle progresszív rendszerrel. Ogy cselekedett, mint egy falusi ko­csis, aki az ostorával csapkod­ja a trágyát. Nyilván azt hit­te, hogy elegendő meghirdetni a jelszavakat, nem kell gonkos­kodni a gazdasági feltételek megteremtéséről.. . Súlyosabb az a körülmény, hogy Borűv­kának húsz év alatt sikerült fejetlenséget teremteni a mező­gazdasági termelésben, különö­sen a mezőgazdasági gépgyár­tásban. Sőt, annyira ment, hogy a CSKP plénumán, még 1968. januárja előtt követelni merte a vegyipari beruházások csök­kentését azzal az indokolással, hogy állítólag nincs szükség annyi műtrágyára. Ogy vélem, rövid időn belül kiderül, hogy kinek volt igaza, mind a poli­tikai kérdéseket, mind pedig a mezőgazdaság irányítását érin­tő kérdésekben — válaszolta töb­bek közt Méstek képviselő a „Národný výbory" című cseh hetilap szerkesztőjének. Az idézett hetilap részletes anyagot közöl a magyarországi helyi államhatalmi szervek ke­letkezéséről és fejlődéséről. Ugyancsak közli Nyers Rezső­nek, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsá­ga titkárának nyilatkozatát a vállalatok önállóságáról. Ism) • •••SDDdDBHDHDDD - Ö J FILMEK­• •••HODDDIDQC1BDOD Királyi vadászat (francia—szlovák) A „királyitól", sajnos, éppoly távol esik ez a film, mint ma­ga a vadászat a királyi vadá­szattól, amely bizonyos monda szerint a villáinló-zivataros ég­bolton játszódik felhő-király és felhő-vad közreműködésével. Ennek a Királyi vadászatnak a témája sokkal inkább földi fo­gantatású: egy kiviruló szere­lem kelleines-kedves eseményei valamilyen bizarr ötletből fa­kadt párhuzam kapcsán min­duntalan átszövődnek egy vad­orzó banda elleni küzdelem bo­nyodalmaival. A történet szereplői emellett meglehetősen különös emberek. Persze, nem jellemvonásaikkal vagy képességeikkel, hanem helyzetük adottságával, ennek a helyzetnek a különlegességé­vel. Három nő él egy hegyek­től-erdőktől övezett, kastélysze­rű évszázados kúriában — a ház megboldogult urának félig megtébolyult felesége, eladó­sorba cseperedett lánya és só­gornője. Életük sivár tartalma az egymásvigasztalás, a szép időkre való emlékezés és — akinek még lehet reménye — a szép időkről való álmodozás. Szomorú hétköznapjaikban kél fiatal vadász megérkezése okoz némi változást: először csak tudnak, beszélnek róluk, majd a-lány szerelemre lobban az egyik vadász, a rokonszen­ves Filip I Samy Frey) iránt. A vadászok kezdetben nem so­kai törődnek a hölgyekkel, va­dászni jöttek, nőügyeiket va­lahol a városban hagyták. A fő problémát a vadorzók gyaláza­tos ténykedése jelenti számuk­ra, s természetesen elsőrendű feladatnak tartják, hogy meg­tisztítsák tőlük a terepet. Az események ezután hol ki­sebb, hol nagyobb zökkenőkkel bonyolódnak a maguk útján, mígnem a végkifejlet pontosan az, amire kezdettől fogva szá­mítunk. Vagyis aztán csakha­mar rájövünk, hogy annak, amit a széksorból a vásznon peregni láttunk, tulajdonképpen semmi más célja nem volt, mint kellemetes sziesztába rin­gatni a némi kis kalandra, sze­relemre és egzotikumra vágyó igénytelen nézőt. S hogy a film ne csak a néző szemének és a szívének tessék, egy jó adag könnyen emészthető, felületes bölcselkedéssel is traktálják benne. A film alkotói (rendező: Francois l.eíerrier), többségben franciák, nem éppen élvonalbe­liek. A szlovák hozzájárulás leginkább a festői színhely, Szomolány gyönyörű hegyes-völ­gyes környéke, amelyet lean Badal felvevőgépe valóságos felfedezői lelkesedéssel fény­képezett. Úgyhogy a királyi va­dászatban ez a „legkirályibb". Elvarázsolt szerelem (spanyol) Ritka eset, hogy egy balett­ből ne balettfilm készüljön. Er­re példa az Elvarázsolt szere­lem, amelynek zenéjét a spa­nyolok egyik legnagyobb zene­szerző-híressége, Manuel de Falla komponálta 1915-ben. A balettből a spanyolok ugyan­csak egyik híressége, Francis­co Rooira Belela filmrendező szerkesztett táncokkal tűzdelt drámai történetet. Vagyis a ba­lett zenéjét is hulljuk, történe­tét is megismerjük és emellett filmszerű filmet látunk. Mint várható, a cselekmény, illetve a történet egyszerű: egy szépséges cigánylány, Candelas tragikus szerelméről szól. Can­delas úgy tudja, hogy szerelmét, a durva és erőszakos Diegot egy verekedés közben megöl­ték. Űj szerelemre lobban a ro­konszenves Antonio iránt. Csak­hogy ez az érzés sokkal több gyötrelmet, mint boldogságot jelent számára, ugyanis a „ha­lott" Diego rémséges „látomá­sok" formájában minduntalan közéjük áll. Diego kísértet-létét azonban Antonio rövidesen le­leplezi, s így kettőjük végső összecsapása — úgy látszik — elkerülhetetlen. Közbeszól azon­ban a témaindító verekedésben megölt cigánylegény fivéreinek vérbosszúja ... A balladai történetnek ez a váza természetesen sok-sok ér­dekes és drámai epizóddal egé­szül ki, de a film leginkább megcsodálni való érdeme — s ez Beleta rendező nem minden­napi tehetségére vall —, hogy a mitikus jelenségek szinte egy­másba olvadva váltakoznak a reálisnak felfogható cselek­ménnyel, vagyis már-már haj­landók vagyunk elhinni: életből ellesett valós történetet látunk. Hajlandók vagyunk erre annak ellenére, hogy ugyanakkor Bele­ta stilizálásából (a közbeékelt táncok, a túlfeszített rejtélyes­ség) egyértelműen kiviláglik: egy mesét mond el. A film pompás cigány életké­pei mellett főként a Candelast kitűnően játszó és még ki­tűnőbben táncoló La Polaca nyeri meg tetszésünket. La Po­laca Spanyolország talán leg­népszerűbb táncosnő-csillaga. Mint a látottak is bizonyítják, színészi képességei úgyszólván vetekszenek táncművészetével. Ugyancsak híres táncos és hí­res koreográfus az Antoniot alakító Antonio Gades. Kettő­jük természetes, tehetséges já­téka eredményezi talán legin­kább, hogy élmény számba me­nő film az Elvarázsolt szere­lem Angelika III. (francia—nyugatnémet­olasz) Talán mondani sem kell, hogy Angelikára ebben a rész­ben még az előzőknél is na­gyobb megpróbáltatások, illetve kalandok várnak. Miután kisza­badult XIV. Lajos „érzéki kar­mai" közül, nekivág a végtelen­nek, hogy hőn szeretett férjét felkutassa. A végtelen ezúttal a Földközi-tenger, s a dióhéj, amelyben hánykolódik rajta, hol egy francia hadihajó, hol pedig egy kalózhajó, de meg­esik, hogy csak egy szál lenge ruhája. Most is meg akarják erőszakolni, most is kínozzák, sőt rabszolgapiacra hurcolják, ám őt nem lehet megtörni. Persze, derekas helytállásának a jutalma most sem marad el: rengeteg bonyodalom után vég­re találkozik szerelmetes urá­val. Sajnálni való, hogy ez a találkozás sem fenékig tejfel, sőt még rossz véget is ér, de hát Angelika nem lenne Ange­lika, ha végtére már megnyu­godna, vagy nyugton hagynák. A III. rész szomorú vége ter­mészetesen új kalandok sorát jelzi — most majd egy szul­tán birtokában. j szó) Az or^fci (03ZSZSZK) kohásza­ti kombinátban nemrég helyez­ték üzembe a csehszlovák gyártmányú lemezhengersort. (CSTK—TASZSZ felvétel) Az utóbbi időszak legnépsze­rűbb intézkedéseinek egyike az árbefagyasztásokról szóló kor­mányrendelet. Közzététele kap­csán több millió családban meghányták-vetették a mikro­és makro-ökonómiai kérdése­ket. Ogy hisszük, hogy úgy­szólván maradéktalanul minde­nütt úgy könyvelték el az in­tézkedést, hogy: gondoskodik róla a párt, nehogy a gazdasá­gi konszolidáció terhét a kis­embernek kelljen viselnie. Az államhatalom végrehajtó szer­ve — a kormány — konkrét intézkedéseket hozott a megle­vő életszínvonal biztosítására. Ez az intézkedés legfeljebb egy-egy túlságosan is mohó vál­lalat számára tűnhet népszerűt­lennek, olyan helyen, ahul az utóbbi években, hónapokban nyakló nélkül és erkölcstelenül kihasználták a szabadabbá tett árképzés adta lehetőségeket. Népszerűtlennek ez az intézke­dés csak azok számára tűnhet, akik az új gazdaságirányítási rendszerben a konszolidálást nem több termeléssel, hanem iizelmekkel akarták elérni. Dr. Ignác Rendek miniszter­nek, a Szövetségi Árhivatal el­nökének a nyilatkozata — úgy hisszük — sok közgazdász számára tanulságos megnyilat­kozás voll. Elsősorban azért, mert az árbefagyasztás szere­pét és várható következményei­nek a pozitívumait nem ab­szolutizálta. ló jel ez Arra lehet belőle következtetni, hogy a csehszlo­vák gazdasági életben befelleg­zett végre a „mantinelizmus­nak", a szubjektív „elmélete­ken" alapuló gazdaságpolitiká­nak, amelynek tarthatatlansága sokszor csak évek után és mil­liárdos károk hatására mutat­kozott meg, bizonyítódott be. Dr. Rendek mindjárt a fris­sen hozott kormányhatározat kommentálásakor figyelmezte­tni! arra, hogy az árbefagyasz­tás — nem mindenható intéz­kedés, hatására a gazdasági konszolidáció nem következik be automatikusan. Sőt, az in­tézkedésnek veszélyei is van­nak. Esélyek és veszélyek A kormány tehát a gazdasági konszolidációt folyamatként ér­tékeli, egy-egy intézkedést — hogy úgy mondjuk — történel­mi kategóriaként értékel. Ál­landóan az analízisek mikrosz­kópja alatt tartja valamennyit, hogy hatásukat, aszerint, hogy pozitív vagy negatív hatással vannak-e a fejlődésre, fokozza vagy csökkentse. Kétségtelen, hogy az árbefa­gyasztás többek között inflá­ciót megelőző intézkedés is, hi­szen nem egy vállalat éppen a felelőtlen árfokozás révén ju­tott árufedezet nélküli bevétel­hez és ennek hatására fokoz­hatta abnormális mértékben a béralapot. Viszont az is tény, mint ezt dr. Rendek is megál­lapította, hugy az árbefagyasz­tás bizonyos termelési ágaza­tokban vissza is üthet, mégpe­dig azáltal, hogy a vállalatok egy egy közszükségleti cikk vagy más termék előállításában, termelésének fokozásában nem lesznek eléggé érdekeltek. Hogy a helyzet miként ala­kul, azt az dönli el, hogy a mostani, gazdaságilag rendkí­vüli helyzetben az államhatal­mi végrehajtó szervek miként érvényesítik a vállalati csoport­érdekekkel szemben az egész társadalom érdekeit, hogyan szólnak bele a vállalatok ter­melő tevékenységébe. Sokan bizonyára elképedve teszik fel a kérdést: vajon nem a direktív irányításhoz, a túl­zott centralizmushoz való visz­szatérést jelenti-e ez? Nem szívesen tesszük, de hadd hívjuk fel az ilyen kér­déseket feltevők figyelmét ar­ra, hogy még a legmélyebb gazdasági liberalizmussal kér­kedő tőkés országok is mindig központi, direktív intézkedések­hez folyamodnak, ha az ország gazdasági életében baj van. A modern ipari országok életé­ben mind nagyobb szerep jut a központnak. A lukésurszágok­ban az ilyen intézkedéseit a magántulajdon mentése érde­kében történnek. A szocialista országokban viszont a rendkí­vüli direktív intézkedéseknek — ha már egyszer szükséges­sé válnak — a gazdasági élei felfrissítése a céljuk. Az energikus gazdasági intéz­kedéseket hozó kormány — ahogy már több miniszter is ki­jelentette — tehát nem várja ölbetett kézzel, hogy miiyen eredményeket hoz az árbefa­gyasztás. Az intézkedés hatását állandóan, szinte napról-napra ellenőrzi. Ellenőrzi, hogy mi­ként hat ez a fogyasztóra, meg bogy milyen reakciót vált ki a termelésben. Főleg a — terme­lésben. Várható, hogy a közel­jövőben majd a kormány és az egyes vállalatok közötti vi­szonyban is következnek be változások. A tét nem jelenték­telen. Arról van szó, hogy gaz­daságunk mikor lesz megint teljes egészében fejlődőképes. TÓTH MIHÁLY 197tt í. 10.

Next

/
Thumbnails
Contents