Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-06 / 4. szám, kedd

1 Biztos alap Az új év kezdete mindig bizonyos választóvonalat is jelent. Ilyenkor felmérjük a mögöttünk hagyott esztendő eseményeit, s egyúttal számot vetünk azzal, mit várhatunk az előttünk álló évtől. Üjévi beszédében ezt tette Ludvík Svoboda köztársasági elnök is. A tőle megszokott módon megfontoltan, reálisan értékelte a helyzc-tet, rámutatott a további fejlődés feltételeire és felszólította az ország népét, hogy ennek szellemében cselekedjen. 1969-cel nehéz évet hagytunk magunk mögött, hazánk történetében az egyik legnehezebbet, legbonyolultabbat. Kilátástalannak tűnő helyzetben kezdtük a tavalyi évet, mély ellentmondások marcangolták az országot, a szervezetlenség, a rendetlenség, az anarchia egyre mélyülő jegyeit viselte magán társadalmunk. A szocializmus nyílt és burkolt ellenségei zavartalanul tevékenykedtek, és egymást követő súlyos válságok szakadékába taszították az országot. A bizonytalanság napjait éltük át az év első hónapjaiban. Amikor az emberek este nyugovóra tértek, soha nem tudták, mit hoz a holnap. Az áremelkedés szinte állandó jellemzője volt mindennapi életünknek, a gazdasági élet bomladozni kezdett, a fegyelmezetlenség egyre nagyobb méreteket öltött az üzemekben, a termelés egyre csökkent, ugyanakkor a bérezés számos szakaszon ösztönszerűen alakult. Az áremelés ellenére egyre kevesebb lett az áru az üzletekben, ugyanakkor a lakbérek, a vasúti, a posta- és más díjszabások nagyméretű emelésének lehetősége fenyegetett. A legnagyobb szükségben van legközelebb a segítség — tartja a szólásmondás. Nálunk is bebizonyosodott, hogy társadalmunknak és vezető pártjának elég ereje volt ahhoz, hogy véget vessen az események kedvezőtlen fejlődésének, energikusan lekUzdje az ellenséges erők működésének következményeit, és fokozatosan kivezesse az ország szekerét a rendezetlen állapotok kátyújából, a válsághelyzetekből. A múlt év áprilisa egyike volt hazánk történelmi sorsfordulóinak, kihúzta a talajt azok lába alól, akik az „emberarcú szocializmus" és más pszeudoTudósítás a Vasműből IBI. szocialista jelszavak hangoztatásának leple alatt a szocialista rendszer alapjai ellen törtek, ezzel szemben megszilárdította azoknak a becsületes erőknek a helyzetét, amelyek 1968. januárja pozitív célkitűzésének megvalósításáért küzdöttek. Az áprilisi plénum óta végbement fejlődés azokat igazolta, akik kezdettől fogva támogatták a párt új vezetőségének politikáját. És ma teljes joggal állapíthatjuk meg, hogy ez volt a döntő többség. Hazánk lakosságának túlnyomó többsége arra az oldalra állt, amely „tiszta szívből azt kívánja, hogy köztársaságunk jól és sikeresen fejlődjék". És ez a többség a támogatást nemcsak egyszerű állásfoglalásképpen értelmezte, hanem tettekkel is bizonyította. Ennek eredményeképpen érezhetjük, hogy államunkban a helyzet egyre szilárdul. Távolról sem állíthatjuk azt, hogy már mindent megoldottunk. Nagyon is sok probléma vár még rendezésre. Azonban teljes joggal, a legnagyobb fokú realitással leszögezhetjük, hogy mindezek megoldására kedvező feltételeket, társadalmunk további sikeres fejlesztéséhez jő alapokat sikerült létrehoznunk. Győzött hazánk szocialista fejlesztésének lenini irányvonala. 1969 bonyodalmas és nehéz esztendejének ez nagy, és a jövőre nézve biztató eredménye. Az elmúlt hónapok, hetek és az új év első napjai újból és újból igazolják dolgozó népünk túlnyomó többségének azt a szilárd elhatározását, hogy maradéktalanul megvalósítja a kommunista párt által kitűzött programot. Az áldozatkész munka ezernyi példáját, az újraéledt szocialista munkaverseny szép eredményeinek és az új kötelezettségvállalásokban kitűzött merész céloknak egész sorát hozhatnánk fel annak igazolására, hogy az üzemek, a bányák, az intézmények, a hivatalok dolgozóinak többsége igaz hittel, teljes erővel és eltökéltséggel harcol a nehézségek leküzdéséért, hazánk sikeres fejlesztéséért. GÁL LÁSZLÓ Szlovákia legnagyobb, legtöbb dolgozót foglalkoztató vállalata a Kelet-szlovákiai Vasmű. Több mint 18 ezren keresik meg itt a kenyerüket, így a vállalati szakszervezeti bizottságnak munkajogi kérdésekkel ls naponta foglalkoznia kell. A vasmű országos viszonylatban is azok közé a vállalatok közé tartozik, ahol intézményesítették a szakszervezeti jogi tanácsadót. Ez az intézmény kizárólag a dolgozók érdekeit védelmezi és az alkalmazottak jogi felvilágosításával foglalkozik. — Hogyan vélekedik e tevékenységről maga a jogász, a tanácsadó? — kérdeztük dr. Alexander Rojkot. A vállalati szakszervezeti tanácsadó elsődleges feladata az alkalmazottaknak való tanácsadás. Ezt a dolgozók rendszerint munkába lépéskor, kilépéskor, áthelyezéskor stb. veszik igénybe. Ezenfelül én a vállalati szakszerve?Pti jog' tanácsadó szerepét abban is látom, hogy fokozatosan bővül e tevékenység által a dolgozók jogtudata. Ugyanis sok függ attól, hogy a lakosság mennyire ismeri a törvényeket és az előírásokat. Persze, itt én most nem a paragrafusokban való „kukacoskodásra" gondolok, hanem arra, hogy a törvények szellemének ismerete, közismertté tétele mind az egyén, mind pedig a társadalom számára hasznos. A törvények tanulmányozásakor — már ami a vállalatvezetőségek és a szakszervezetek viszonyát illeti — első tekintetre úgy tűnik, hogy e téren minden világos és egyértelmű. Egyes esetekben azonban ez távolról sincs így, és nemhogy az egyszerű dolgozók, hanem gyakran maguk a tapasztalt szakszervezeti funkcionáriusok is jogi tanácsadásra szorulnak. A szakszervezetek beleszólási joga — aszerint, hogy milyen jellegű ürügyről van szó — három kategóriába osztható. Az első csoportba tartozó ügyekben a dolgozók érdekvédelmi szervezete döntő, a vállalatvezetőséggel egyenlő értékű szavazattal bír. Viszont vannak ügyek, ahol a vállalat vezetőségével szemben a szakszervezetnek csak tanácsadó joga van. A harmadik kategóriába tartozó ügyeknél a szakszervezet képviselője — tisztségviselője — csak együttműködhet a vállalatvezetőséggel. Ez érthető és logikus is, hiszen a gazdasági jellegű kérdésekben a gazdasági vezetőké kell hogy legyen a döntő szó. — Milyen konkrét esetekben járt el a szakszervezeti jogász az eddigi gyakorlata során? — Sokéves tapasztalatról itt még nem lehet sző, hiszen a csehországi vállalatokban is még csak néhány helyen működik szakszervezeti jogász, Szlovákiában pydig a vasmű az első, ahol megteremtették ezt a státust. Csak úgy „kapásból" elmondok egy esetet. A hengerdében át akartak helyezni egy dolgozót. Az illető az intézkeTANÁCSADÓ dést méltánytalannak tartotta, tiltakozott. Ugyanebben az időszakban a dolgozó bejelentette, hogy szabadságra megy. Rendes évi szabadságát kívánta kivenni. Felettese a szabadságot megtagadta, mégpedig azzal az indoklással, hogy a dolgozó — fegyelmezetlen. Az ügy a vállalatvezetőség elé került. A dolgozóval a tárgyalásra én magam is elmentem és — a Munkatörvénykönyvre hivatkozva — bebizonyítottam, hogy az áthelyezés elleni tiltakozásnak a törvény biztosította szabadság kivételéhez, annak tehetővé tételéhez semmi köze. Az ilyen ügy első tekintetre apróságnak, jelentéktelen esetnek tűnik. Viszont az érintett fél számára jelentős esemény volt, meg egyúttal próbaköve is az egész szakszervezettel szembeni viszonyának. Néhány esztendeje, a Munkatörvénykönyv megjelenése idején úgy tűnt, hogy a vállalatok és a dolgozók viszonya minden esetben tisztázódott. Ma már világos, hogy — mint a jogász gyakorlata is bizonyítja — itt is sok olyan rés van, amely félremagyarázásokra adhat okot. Ezért fontos, hogy egy-egy döntés előtt a jogász a szakszervezeti funkcionáriusokat is ellássa tanácsokkal. Itt távolról sem gáncsoskodásról, a gazdasági vezetéssel való ujjhúzásről van szó, hanem egyszerűen a szocialista törvényesség megtartásáról. A jogász szavaiból az derült ki, hogy a szakszervezet — és ez igen helyes — az esetek döntő többségében nem kívánja kiélezni a helyzetet, a konfliktusokat. Ellenkezőleg, éppen azáltal, hogy a törvényekre hivatkozik, megrázkódtatások nélkül igyekszik megoldani a kérdéseket. Dr. Rojko viszont arra is rámutat, hogy az ilyen igyekezet a vállalatvezetőség részéről is megnyilvánul. Vannak viszont olyan helyzetek is, amikor sem a szakszervezeteknek, sem pedig a vállalatvezetésnek nincs módja a probléma azonnali megoldására. Ilyen eset például akkor fordul elő, amikor egy dolgozó azt követeli, hogy munkahelyén a képzettségének megfelelő funkciót tölthessen be. A vállalati és az állami szakiskolák számos munkásból technikust képeztek ki, igen sok technikus pedig főiskolai képzettségre tett szert. Ez nagyjából összhangban is evan a Vasmű szükségleteivel. Viszont vannak „fázis-eltolódások", amikor vagy a technológiai berendezések színvonala múlja felül az általános szakképzettségi színvonalat, vagy az általános szakképzettség magasabb szintű, mint a technológiai berendezések nívója. A két tényező viszonya egy-egy időszakban részlegenként, üzemenként is különböző. Az egyén természetesen legszívesebben azonnal a képzettségének megfelelő munkakörbe lépne. Felettese viszont — annak tudatában, hogy aránylag rövid ldö múlva az ő részlegében, üzemében is korszerűsödik a technológia — legszívesebben továbbra is megtartaná az illető dolgozót. Az ilyen esetekben is fontos szerepet játszhat a szakszervezeti jogász. Egyrészt felvilágosíthatja a hozzá forduló dolgozót, hogy joga van a képzettségének megfelelő munkahelyre és hogy ezt a jogát milyen módon érvényesítheti. Másrészt közvetítő is lehet az üzemi vagy a vállalati vezetőség és a dolgozó között. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a vezetőség és a beosztottak közötti légkör javulásához a jogász is jelentősen hozzájárulhat. — A törvények ismerete, illetve azok fokozatos megismerése — mondja dr. Rojko — a dolgozókat felelősségtudóbbakká teszi. Nem egy olyan embert ismertem már, aki — hogy frappánsul fejezzem ki magam — mindjárt azzal fenyegetőzött: „írok a köztársasági elnöknek ..." Kis ügyekből, helyben megoldható problémákból is nagy dolgot csináltak. És nem egy közülük a legkülönfélébb intézményeket valóban el is árasztotta leveleivel. Rájöttem, hogy az ilyen típusú emberekkel — érdemes foglalkozni. Jogaik és kötelességeik megismerése után más, békésebb természetű emberekké válnak. A Vasmű — tizennyolcezer ember munkahelye, Szlovákia egyik legkorszerűbb vállalata. Szinte szimbolikus, hogy az országban elsőként a szakszervezeti jogászt is angazsálták az új típusú ember kialakítása nemes célkitűzésének megvalósítására. Az egyén és a társadalom hasznára. TÓTH MIHÁLY 1970. I. 6. A felszabadulás 25. évfordulójának tiszteletére a CSKP KB felhívása nyomán országos méretű munkaverseny bontakozik ki. A szocialista építés évtizedeiben kipróbáltuk már a munkaverseny sokféle formáját A jelenlegi mozgalom formája a jelek szerint a következő: csatlakozás a különféle ágazatokban létre jött kezdeményező felhívásokhoz. A felhívások és a csatlakozás hozzájuk úgy történik, hogy rendszerint a pártszervezet kezdeményezésére az üzem-, vagy vállalatvezetőség és a szakszervezeti bizottság felméri a lehetőségeket és a szükségleteket, ezek alapján a legfontosabb szakaszokra intézkedési tervet dolgoz ki és megállapítja — az eredeti tervnél lehetőleg nagyobb — irányszámokat. Ezt a tervezetet a munkahelyeken, gyűléseken megvitatják, felmérik mit kell nekik tenniük, hogy az irányszámokat teljesíthessék, esetleg követelményekkel fordulnak más részlegekhez, s végül megszavazzák a felajánlást. Az egészüzemi, vagy vállalati felajánlás alatt ott van a pártszervezet, a szakszervezet képviselőinek és az igazgatónak az aláírása. önkéntes felajánlásról van szó és ezért ennek teljesítéséről a múltban rendszerint szakszervezeti versenyfelelösök gondoskodtak. Nemteljesítés esetén a versenyfelelősnél gyülemlő adatok a szakszervezeti bizottsághoz kerültek, és ez próbált intézkedni a helyzet javulása érdekében. A munkaverseny egyértelműen szakszervezeti ügy volt. Szolgálati síkon csak másodlagosan, közvetve M u n ka versenyt, de milyet? foglalkoztak a versennyel. „A verseny segíti a gazdasági feladatok teljesítését" — szokták mondani a gazdasági vezetők. Tehát a verseny a munkások, műszakiak hozzájárulása, segítsége volt a szolgálatilag csupán az eredeti tervfeladatokért felelős vezetők szemében. Szolgálati síkon ma is csupán az eredeti tervfeladatokért felelős a gazdasági vezető, azonban a felszabadulási verseny során új gyakorlat kezd kialakulni: a kezdeményezés szervezése, figyelemmel kísérése és a felajánlások teljesítése hovatovább nagyobb mértékben kezd a gazdasági vezetés ügyévé válni. A gazdasági-termelési egységek vezetői akkor végeznek jó munkát, ha az üzemükben gyártott árufajtából kielégítik a követelményeket és ezt a termelést nyereséggel valósítják meg. Nyilvánvaló, hogy érdemlegesen az e célokat követő szervezési munkát a legjobban „profi" színvonalon lehet végezni. Ez már akkor is ismeretes volt, amikor a versenyfelelősök intézménye megszületett — kizárólag erre a munkára függetlenítették őket. Sajnos azonban ez a dolgozó rendszerint csak a nyilvántartást vezette, a szervezési kérdésekbe beleszólása úgyszólván nem volt, s munkája lassan átvedlett propagáciővá. Természetes, hogy mind a verseny, mind az általános termelési feladatok szempontjából a legjobb szervezési munkát az végezheti, akinek ez a hivatása, szolgálati vonatkozásban is ezt végzi. A fentebb vázolt felismerés jellemzi sok helyütt a most kibontakozó felszabadulási versenyt. A terv, a piac, a lehetőségek, az önköltségek színvonala, a korszerűsítés feladatai, stb. adatai a gazdasági vezetésben összpontosulnak és az illetékes pártszervek ezért logikusan a gazdasági vezetés kommunistáihoz fordultak, amikor a kezdeményezés fellendítésének szüksége felmerült. Az üzemi, vállalati felajánlások teljesítésének biztosításán ma a gazdasági vezetés politikailag érdekelt lett. Ez jelentős mozzanat, amely formailag ugyan nem új, de a gyakorlatban most kezd csak megvalósulni. A dolgozók által vállalt nagyobb feladatok előfeltételeit a műhelyek, kisebb munkahelyek önmaguk nem teremthetik meg — ezért maradt a múltban sok felajánlás csak papíron —, ezt csak a szolgálatilag e szakaszért felelős magasabb vezető teremtheti meg. Bármennyire is nem demokratikusnak hangzik, de a felajánlások teljesítése hatékonyabb és biztosabb, ha fentről lefelé, szolgálati síkon teremtik meg hozzá a feltételeket. Úgy tűnhet, hogy ez a mai gyakorlat mellékvágányra tolja a szakszervezetet, amelynek szinte kizárólagos ügye volt mindeddig a verseny. Valóban: például a Handlovál Bányák versenybizottságában 8 gazdasági vezető, de csak 2 bányász és 1 külszíni dolgozó van. Hasonlóképpen a besztercebányai Magasépítő Vállalatban a versenyszervezés a vállalati igazgatóságról a 8 üzemegység gazdasági vezetői felé irányul szolgálati vonalon. A szakszervezet partner, amely a vállalások megszavazását hivatott biztosítani, a feladatnak azt a bizonyos demokratikus elemét. A felajánlás önkéntességét tehát előkészítése biztosítja. Elfogadása után azonban az érdekelteknek szolgálati ügyévé válik a vállalt feladatok teljesítése. A versenymozgalom belső szervezeti struktúrájának ilyen harmóniája eszményinek tűnik. A gyakorlat során, persze, problémák adódnak, főleg a vállalatokközi kapcsolatokból eredően. De, mint a Felső-Garam menti üzemek kezdeményezésének sikere bizonyította — ahol az új gyakorlat már meg-megmutatkozott — a hangsúly áthelyezése a gazdasági vezetésre a versenymozgalom javára válik. A szakszervezet érzi, hogy az ilyen „szolgálati síkra terelt" verseny mozgalomban csökken a részvétele. Handlován például követeli, hogy egészítsék ki a versenybizottságot a azakszervezetek képviselőivel paritásos alapon. Ügy vélik, a bizottság jobban dolgozhatna, ha minden bányából egy bányász K részt venne munkájában, aki a műhelybizottságot képviselné. Kétségtelen, hogy kizárólag szolgálati ügyet faragni a kezdeményezésből nem lehet. A szakszervezetnek az előbbiekben vázolt konkrét feladata van az önkéntesség elvének megvalósításában. Ezenkívül a szakszervezetnek ügyelnie kellene arra, hogy a versenyben ne csak a vállalat gazdasági céljai érvényesüljenek, hanem a verseny összhangban legyen a kollektív szerződéssel és a dolgozók jogaival, az egészségvédelemmel, munkabiztonsággal, stb. A szakszervezetnek tehát feltétlenül részt kell vennie a versenyszervezésben ma ls. De nem lehet újraéleszteni azt a gyakorlatot, amikor a verseny sikere esetén a gazdasági vezetés aratta le a babérokat, a sikertelenség esetén pedig a szakszervezetre, szolgálatilag felelősségre nem vonható szervre hárították a felelősséget. Ogy véljük, hogy a szükséghelyzetben, rendkívül súlyos gazdasági viszonyok közepette született versenyszervezési forma — a gazdasági szervek felelősségének fokozása — pozitív mozzanat a versenyformák történetében. Az önkéntes vállalás után a kötelező teljesítés, a kezdeményezés eredményessége számára a megfelelő feltételek megteremtése szolgálati úton, a gazdasági vezetők eddiginél nagyobb mérvű bekapcsolódása a versenymozgalomba — sokat ígérő jelenség. Ilyen gyakorlattal az eddigi versenymozgalmak sok formális kinövésétől szabadulhatunk meg. VILCSEK GÉZA