Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-31 / 26. szám, szombat

A tagkönyvcsere szolgálja a párt egységének megszilárdítását és akcióképességének fokozódását (Folytatás a 2. oldalról) lult, politikai és gazdasági feltételek között vezettük be, de meg kell mondanunk: pozitív eredményeket hozott. Ma nincs feszültség, vagy valamilyen veszélyes hangulat a nemzeteink közti kapcsolatban. Megvannak a feltételek a csehek és szlovákok kölcsönös kapcsolatainak megszilárdítására. A tapasztalatok hiányában az első időszak; ban a gyakorlatban nehézségek fordultak elő és még ma is adódnak, de a gyakorlat azt mutatja, hogy a föderáció, mint koncepció helyes. A föderáció bevezetésénél a nemzeti szervekre mint államrendezésünk új tényezőire helyeztük a súlyt. Most a párt elnökségében azt mondtuk, hogy a föderáció első éve után politikai szempontból azt kell előtérbe helyeznünk, ami nemzeteinket összeköti, ami megszilárdítja az egész csehszlovák államot, hogy az emberek tudatában egyre jobban behatoljon a közös csehszlovák öntudat, a szocialista értelmezésű csehszlovák hazafiság. A gyakorlat ezen a téren azt mutatja, hogy bizonyos fokig meg kell szilárdítanunk a szövetségi központot és a szövetségi szerveket, hogy a szövetségi és nemzeti kormányok közt necsak partneri viszony legyen, és a kulcsfontosságú kérdéseket necsak megvitathassák, hanem dönthessenek is róluk. Ezen a téren több intézkedést dolgoztak ki és többet törvényerőre fognak emelni. A párt- és kormányszinten elfogadott döntések értelme: szövetségi állam vagyunk, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy szilárd, egységes Csehszlovák Köztársaságot akarunk. Van, ahol túl messze mentünk, és ezeket a hibákat helyre kell hozni. Sokat beszélünk a proletár internacionalizmusról, elsősorban a Szovjetunióhoz és a testvérországokhoz fűződő kapcsolatainkkal összefüggésben. Ez helyes. A proletár internacionalizmust azonban belső kapcsolatainkban, elsősorban a cseh és szlovák nemzet kapcsolatában, valamint a nálunk élő aránylag nagyszámú nemzetiségi kisebbségekhez fűződő kapcsolatokban is érvényesítenünk kell. A nevelésben, a propagandában és különösen a pártsajtóban előtérbe kell helyeznünk ezt a kérdést. Valóban internacionalista gondolkodásunk sarkalatos kérdése, hogy a kommunista internacionalizmus gondolatát hazai viszonylatban is érvényesítsük. Nincs okunk arra, hogy megváltoztassuk a föderáció alapelveit. Ott, ahol nehézségek merülnek fel, ahol meg kell oldani különböző kérdéseket, ahol problémák adódnak, meg kell őket oldanunk és meg is oldjuk. Ebben Csehszlovákia Kommunista Pártjának, mint egységes programmal és célokkal rendelkező egységes központi bizottság által irányított pártnak, mint egyesítő és integráló erőnek fontos szerepe van. Pártunkban meghonosodtak a föderáció bizonyos elemei még abból az időszakból, amikor a nemzeti szervek, azaz a cseh iroda és az SZLKP Központi Bizottsága fontos szerepet játszott a régi politikai vezetőség ellen. Az új helyzetben ezeket a kérdéseket is meg kell oldanunk. Egységes programelvek alapján kell egybehangolnunk irányításunk egyes láncszemeit, de konkrét akciókban is, mivel ezzel egész pártunk ereje jelentősen megsokszorozódik. Csak néhány szót a külpolitikai kérdésekről. Az utóbbi négy hónapban is következetesen folytattuk azt a politikát, melyet központi bizottságunk április óta folytat a külpolitikai kérdésekben. Ma leszögezhetjük, hogy kiküszöböltük a köztünk és az SZKP, valamint a többi testvérpárt és állam között keletkezett nézeteltéréseket, konfliktusos helyzeteket, s állami és pártszinten is megteremtettük a bizalmat és barátságot. Ezt egyértelműen bizonyítja az egész világ előtt párt- és állami küldöttségünk Szovjetunióban tett látogatása, a tárgyalások eredménye és a közös közlemény. Ezt bizonyítják a többi testvérpárt képviselőivel megvalósított hasonló találkozók is. Megállapíthatjuk, hogy pártunk kijutott a nemzetközi kommunista mozgalmon belüli elszigeteltségből, hogy szilárd láncszeme a nemzetközi és kommunista munkásmozgalomnak, hogy teljes mértékben felújította szövetségi kötelezettségeit, testvéri kapcsolatait a szocialista államokkal, így tehát biztonsága szavatolva van. És most nyugodtan foglalkozhatunk a többi problémával. A párt szilárdítása és a tagkönyvcsere 1970 I. 31. Néhány szó az előttünk álló problémákról. Azt mondjuk, hogy 1970 Csehszlovákia konszolidálásának valamennyi terület konszolidálásának az éve. Szilárd, biztonságos alapot kell teremtenünk 14,5 millió lakosunk élete és munkája számára és távlatot kell biztosítanunk számukra. Egyes konkrét szakaszokon is ezt a feladatot tűzzük ki. Természetesen egyes területeken, így pl. a népgazdaságban nem fejezhetjük be a konszolidálást, de itt is nagyon jelentős eredményeket érhetünk el. Mindezt azért, hogy 1971-ben megtarthassuk pártunk kongresszusát, majd az általános választásokat, és felújíthassunk minden szervet úgy, ahogy a pártalapszabályzat és az állam törvényei előírják. A konszolidálási folyamatban a legfontosabb láncszemet ebben az évben ls pártunk valamennyi szerve és szervezete alkotja. Célunk, hogy elérjük a párt egységét, megtisztítsuk sorait, felújítsuk harciasságát és akcióképességét, valamint társadalmi vezető szerepét. Ezt a célt szolgálja a pártigazolványok cseréje. Megismerkedtek a Központi Bizottságnak a kommunistákhoz és az alapszervezetekhez intézett levelének javaslatával, valamint azoknak a politikai-szervezeti irányelveknek a javaslatával, melyek szerint az Igazolványcserét végrehajtjuk. Ez a politikai dokumentum politikai alapot jelent. A párttagokhoz fordulunk, hogy megtudják, mit akar a párt, s hogyan értékeli az egyes kérdéseket, hogy minden egyes párttag megmondhassa, mivel ért egyet, mit nem ért, hogy lássa esetleges hibás állásfoglalását, eljárását és ezt helyrehozza. Ez a politikai dokumentum jelentősége. A politikai-szervezeti irányelvek célja, hogy ne veszítsük el a becsületes embereket, de ugyanakkor ne maradjanak ellenségek a pártban. Ezek az irányelvek lehetőséget adnak a kerületi és járási pártbizottságoknak, hogy a szervezetben uralkodó helyzet szerint válaszszák ki a módot, határozzák meg a politikai akciót végrehajtó csoportot, és beavatkozzanak ott, ahol az akció eredményei esetleg ellentétben állnának a Központi Bizottság irányelvével. Ezen a téren nagy politikai munka vár ránk. Ha becsületesen akarjuk végrehajtani az igazolvány cserét, ha el akarunk beszélgetni minden egyes párttaggal, ha meg akarunk mindenkit érteni, meg akarjuk magyarázni azokat a kérdéseket, amelyeit nem világosak, ha felül akarjuk bírálni, hogy gondolkodásában lés cselekedeteiben mi a helyes és mi a helytelen, akkor ezt nem Intézhetjük el úgy, mint valami határozat jóváhagyását. Ez megköveteli, hogy az akciót végrehajtó funkcionáriusok jól átgondolják munkájukat, türelmesek legyenek és áldozatkészek. Elvtársak, bizonyos kockázatot vállalnunk kell. Elsősorban a kerületi és járási bizottságokban alaposan meg kell fontolni a dolgokat. Miben rejlik a kockázat? Elsősorban abban, hogy pártéletünkben a leggyengébb láncszemet az alapszervezetekkel és a párttömegekkel folytatott munka jelenti. Az arra vonatkozó számadatok és tények, hogyan ülnek össze a pártszervezetek, hány szervezet egyáltalában nem ülésezik, milyen a részvétel ezeken a gyűléseken, hány párttag egyáltalában nem jár a pártszervezet gyűléseire, ki jár ezekre, hogyan és miről tárgyalnak nem azt bizonyítják, hogy kedvező lenne a helyzet ezen a téren. Megértjük, hogy a kerületi és járási pártbizottságoknak nehézségeik voltak. Újjászervezkedtek, megtisztultak. Sok funkciót új elvtársak töltenek be. A tájékozódás, megismerkedés időt igényel. Ezeket a nehézségeket megértjük, de észre kell vennünk azt is, hogy országos viszonylatban túlságosan sok a hiányosság az alapszervezetekkel folytatott munkában, és efelett nem hunyhatunk szemet. Biztosítanunk kell, hogy minden üzemben, minden szervezetben, minden faluban helyesen hajtsák végre az igazolványcserét. A kérdést tüzetesen át kell gondolnunk. Elsősorban a járási szerveknek, mivel a teher nagy része éppen rajtuk nyugszik majd. Természetesen valamennyi magasabb szerv, így a Központi Bizottság is segíti majd őket. Ha mindent csak formálisan hajtunk végre, akkor kár pazarolni az energiát. Az akció során senki sem végzi ol helyettünk azokat a feladatokat, melyek a pártra különböző területeken várnak. Az igazolványcserével egyidejűleg a pártnak normális életet kell élnie, normális munkát kell kifejtenie. Rendkívüli figyelmet az alapszervezeteknek A gyakorlatban kell érvényesítenünk azt, amit valamikor ősszel az elnökség levelében írtunk: figyelmünket az alapszervezetekre, az üzemekkel és a kommunistákkal folytatott munkánkra kell összpontosítani. Munkánk súlypontját az alapszervezetekbe kell áthelyezni, oda, ahol az üzemek, falvak, hivatalok, szövetkezetek politikai és gazdasági problémáit oldják meg. Az irány tehát — az alapszervezetek! Ki kell dolgoznunk munkatervünket. A pártigazolvány-cserével összefüggésben ezt most egyelőre elkerülhetjük. Ha ez azonban politikai akció lesz, akkor a szervezetekben politikai hatást kell kifejtenünk. Mindazoknak • az erőknek, melyekkel a járások és a kerületek rendelkeznek és melyeket nélkülözni tudnak a központban, az 1 500 000 kommunista körében kell dolgozniuk. Csak így érhetjük el célunkat: a kommunisták mozgósítását, a kötelezettségek fokozását, a passzivitás felszámolását, a párt megtisztítását stb. Egyszerűen mondva az a feladatunk, hogy pártunkat magasabb fokra emeljük. Ez az értelme ennek a nagy politikai akciónak, amely hatalmas eredménnyel végződhet. El kell érnünk, hogy minden párttag, aki a pártban marad, fokozza aktivitását, hogy mindnyájan tudják, miért vannak a pártban. Fel kell ébreszteni bennük a kommunista büszkeséget. Ezt valahogy elfelejtettük. Elvtársak, fokoznunk kell igényességünket a funkcionáriusokkal szemben is. Fokozott igényességet kell tanúsítanunk a központi, a kerületi, a járási és az összüzemi pártbizottságok funkcionáriusaival szemben. Sokáig türelmesek voltunk, megértettük a helyzetet, de most a járásokért és kerületekért felelős elvtársakat is felelősségre kell vonnunk, ha a politikai munka nem megy úgy, ahogy kellene, ha nem teljesítik a feladatokat. A járásért vállalt felelősség minden téren a munka kiértékelését jelenti, és azt, hogy számot adjanak a vezető pártszerveknek. Az 1968 januárja után a pártban megnyilvánult szabadságot sok helyütt így értelmezték: azt teszek, amit akarok, elvégre senkinek sem vagyok felelős. Bárki tetszése szerint küldözgethetett határozatokat fel és le. Bárki azt ismert el a vezetőség tagjai közül, akit akart. Ebből a „szabadságból" a szervezeti szabályzatoknak megfelelő normális állapotba, a demokratikus centralizmus normális rendszerébe kell jutnunk, ami azt jelenti, érvényesülnie kell az irányítás fokai szerinti felelősségnek. Ezt nem azért említem, mintha kedvemet lelném benne, hanem azért, mert kerületi és járást szerveink és a központi szervek is rendkívül nagy feladatok előtt állnak, s ott, ahol a feladatokat nem fogják teljesíteni, vagy rosszul fogják teljesíteni, felelősségre kell vonnunk az elvtársakat. Milyen legyen a pártfunkcionárius? Funkcionáriusaink óriási többsége erejét és idejét nem kímélve önfeláldozóan dolgozik, s ezért semmiképpen sem akarom lebecsülni munkájukat. Tudom, milyen a helyzet, de mi is kénytelenek vagyunk nagyon bírálóan megmondani, hogy munkánkban — a vezető szervek munkájától kezdve egészen le — még sok a fogyatékosság. Egyébként a kongresszus előtt munkájával igazolja magát mindenki. A párttagság igazolja a funkcionáriusokat. Szeretnék néhány szót szólni a kommunista funkcionárius tulajdonságairól is. Nem erkölcsprédikálásként, hanem azért, mert az elmúlt Időszakból felmaradtak még negatív jelenségek, melyeket az emberek nagyon bírálnak. Önök tudják, hogyan néznek arra az emberek, ha egy kommunista funkcionárius szerénytelenül viselkedik az emberek előtt, ha pöffeszkedik, mint egy kényúr vagy kormányzó. Ezért kívánatos a szerénység, az áldozatkészség és elvszerűség a munkában, nem pedig az álláspontok változtatgatása, az állandó alkalmazkodás a környezethez és különféle nyomáshoz. A politikai dolgozó alapvető tulajdonsága — becsületes viszonyulása a dolgozó emberhez és annak fájdalmaihoz — ez pártunk hagyománya, s ez jellemző funkcionáriusaink és dolgozóink nagy többségére. Ki kell azonban pellengéreznünk az olyan eseteket, amikor egyes elvtársak túllépik e kereteket. Igy hovatovább valamilyen fennhatósággá válnak, amely hatalmi szervek segítségével kormányoz, s nem lennénk a tömegek bizalmának elnyerésére törekvő politikai mozgalom. Ha megengedik, hogy szót vesztegessek rá, a meddő politizálásból is sok volt már. Talán az előző évek de az 1968 —69-es időszak örökségeként maradt ez ránk. Csupa „alapvető világproblémákkal", káderezéssel stb. foglalkozunk, de háttérbe szorul a normális mindennapi apró munka. Ennek véget kell vetni. Természetesen az elvtársaknak joguk van álláspontra helyezkedni bármilyen kérdésben, ám az a fontos, hogy mire helyezzük a súlyt. Ezen a téren is meg kell szilárdítanunk a fegyelmet, teljes mértékben érvényesítenünk kell annak a levélnek az Irányvonalát, melynek tervezetét önök elé terjesztettük. Megegyeztünk abban, hogy a levélben közvetlenül idézni fogjuk a szervezeti szabályzatnak minden egyes tag kötelességeire vonatkozó kitételeit. Az érvényes szervezeti szabályzat nagyon szép dolgokat fogalmazott meg, de nálunk mintha elfelejtették volna, hogy létezik valamilyen szervezeti szabályzat, hogy a párttagnak nemcsak jogai, hanem kötelességei is vannak a politikai életben és munkahelyén. Szándékosan foglaltuk bele a levélbe, hogy ha majd szó lesz róla, minden egyes párttag elolvassa, mit kíván és vár el tőle a kommunista párt szervezeti szabályzata. Ezzel összefüggésben legalább valamit szeretnék mondani a pártsajtóról. Pártunkban hagyomány, hogy egy párttag járatja és olvassa a pártsajtót. Igaz, ma az emberek hallgatják a rádiót és nézik a televíziót, ez azonban a kommunistának kissé kevés. Elvégre behatóbb tájékoztatásra van szüksége a politikai, nemzetközi és gazdasági problémákról. Ezért, ha az emberekkel beszélünk, nem unszolni, hanem meggyőznünk kell arról, hogy olvassák a pártsajtót. Mindennapi apró munkánkban ne feledkezzünk meg a kérdésről. • Hatékonyabban kell foglalkoznunk a gazdasági Pártszerveink ez ideig rendkívül kevés figyelmet szentelnek a gazdasági kérdéseknek. Figyelemmel követjük a kerületi pártbizottságok, a járási és üzemi pártbizottságok múnkáját, s meg kell mondanunk, hogy szerveink nagyon elégtelenül foglalkoznak a konkrét gazdasági problémákkal. E központi bizottsági ülés után az elhangzott és megjelölt nagy feladatokon kívül határozott fordulatnak kell bekövetkeznie abban, ahogyan az összes pártszervek a gazdasági kérdéseket kezelik. A pártszervek — az üzemi, Járási és kerületi bizottságoktól egészen a Központi Bizottságig — felelősek a hatáskörükbe tartozó terület gazdasági helyzetéért és fejlődéséért. Nemcsak az ipari titkár, hanem a kollektív szerv is felelős. A szerveknek ki kell értékelniük a dolgokat, látniuk kell a problémákat, dolgozniuk kell megoldásukon. Történt bizonyos javulás, de még nem lehetünk elégedettek, mert ha a párt nem fog Itt segíteni, vagy nem fogja ellenőrizni a gazdasági szerveket is, nera fogja segíteni a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalmat és a többieket, akkor kl tegye ezt meg? A pártnak a gazdasági problémák megoldásáért vívott küzdelem élére kell kerülnie. Csehszlovákia népgazdasága minden nehézség ellenére is fejlett és egészséges. A dolgok helyes Irányítása és megszervezése mellett sokkal nagyobb teljesítményekre képes. Noha egyes dolgokat nem oldunk meg egy vagy két év alatt, lehetőségeink vannak nagyobb sikerekre. Fontos, hogy valamenynyi pártszerv abban a szellemben, ahogy Itt tárgyalunk, a határozat elfogadása után nagyon konkrétan foglalkozzék e kérdésekkel. Társadalmunk anyagi eredményeiért is felelősek vagyunk, hisz ezektől függ az emberek szociális élete. Számunkra a gazdasági feladatok a második pártprogramot jelentik. Ez nemcsak a termelésben közvetlenül dolgozó elvtársak mindennapi munkája. Minden dolgozó, bárhol ls dolgozzék, köteles foglalkozni e kérdésekkel. Ha a párt nem, akkor senki más nem lendíti ezt előre. A gazdasági vezetés önmagában képtelen valamennyi problémát megoldani. Ily égetően áll előttünk a kérdés. Annál ls Inkább, mert nálunk főképp az utóbbi években sok szakaszon és gazdasági téren is megfigyelhettük, hogy kiveszett a felelősségérzés, a fegyelem, az előírások és törvények kötelező volta. Hüla elvtárs említett néhány esetet. Irattáskám tele van ilyen konkrét esetekkel. A szemük ls tágra nyílna a csodálkozástól, ml minden történhet nálunk, miféle és mennyi baj van nálunk. És teszünk ellene valamit? Többnyire nem történik semmi. Mi következik ebből? Az, hogy törvényesítettük a felelőtlenséget. Ha valaki felelőtlenül Jár el, és számít arra, hogy felelősségre vonják, orvoslás történhet. De (Folytatás a 4. oldalon) i