Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-06 / 4. szám, kedd

V. !. Lenin úgy vélekedett, hogy az ország rendelkezik mindazzal, ami szükséges és elegendő a szocialista társadalom felépítéséhez. Mélyen hitt az ú), munkás-paraszt hatalom óriási szervező erejében, a forradalmi tömegek kimeríthetetlen alkotó lehetőségeiben. A szocialista építés kérdéseinek lenini felfogását tudományosan megalapozták és kifejtették a „Szovjethatalom soron levő feladatai", „A baloldali gyerekeskedésről és a kispolgáriasságről", „A nagy kezdeményezés", „A proletárdiktatúra korszakának gazdasága és politikája", „Az élelmiszeradóról", „A szövetkezetekről", „Forradalmunkról", „Hogyan szervezzük újjá a munkás-paraszt főiskolát", „Inkább kevesebbet, de jobban" című és más lenini munkák. Más, a lenini állásponttal szemben ellenséges pozícióból indultak ki a „baloldali kommunisták", a trockisták. A „baloldali kommunisták" azt a kalandor követelést támasztották, hogy mindjárt a kommunista elveket kell bevezetni, a szükséges gazdasági bázis előkészítése nélkül. A trockisták viszont azt hajtogatták, hogy reménytelen a gondolat, hogy a forradalmi Oroszország meg tudja állni helyét a konzervatív Európával szemben, csak a szocialista forradalomnak a nyugati országokban elsőrendű győzelme után győzhet a szocializmus a Szovjetunióban. A párt elutasította ezeket a kapituláns nézeteket, s az új társadalom felépítésének lenini tervét vette fel fegyvertárába. A szocializmus lényege abban rejlik — tanította Lenin —, hogy a termelési eszközök átmennek a nép tulajdonába, a kapitalista gazdálkodási rendszert felváltja a társadalom minden tagjának érdekeit szolgáló általános terv szerinti termelés. Ez az átmenet megvalósíthatatlan a dolgozók összes erőinek demokratikus megszervezése nélkül, anélkül, hogy a dolgozók aktívan részt vennének az állam tevékenységében. A szocializmus kapitalisták nélküli munkát tételez fel oly módon, hogy az állam és a társadalmi szervezetek a legszigorúbban ellenőrzik a munka és a fogyasztás mérvét. V. I. Lenin gúny tárgyává tette azokat, akik azt várták, hogy kész formában máról holnapra megjelenik egy ideális, ellentétektől és nehézségektől mentes társadalom. A szocializmus minőségileg új rendszer, amely alapvetően különbözik a kizsákmányoló társadalmaktól. Ugyanakkor a szocializmus a kommunista formáció első fázisa, amely a kapitalizmust követi és ezért még magán viseli a kapitalizmus anyajegyeit. A szocializmus fejlődése bonyolult folyamat, amelynek során megtörténik az átmenet a szocializmus társadalmi szervezetének alacsonyabb formáiból a magasabba, attól függően, „amit a kommunizmus gazdasági érettsége fokainak lehetne nevezni". (Lenin összes Művei, 33. kötet, 98. old. — oroszul.) A forradalom építő feladatainak megoldásához látva az oroszországi munkásosztály töretlen útra lépett, mérhetetlen nehézségekkel és akadályokkal találta szembe magát. A kommunista párt — alkotó tevékenységének mérvét tekintve példátlanul álló lelkesítő és szervező tényezőként — léptennyomon kénytelen volt választ keresni olyan kérdésekre, amelyeket soha senki nem oldott meg. Az új társadalom ellenséges kapitalista környezetben levő országban született meg. Lenin figyelmeztetett arra, hogy ez a környezet katonai, politikai, gazdasági, ideológiai nyomással szüntelenül kísérletet tesz a kapitalizmus visszaállítására, vagy legalábbis a társadalmi gazdálkodás növekedésének, az új életforma kialakulásának, a szocialista tudat fejlődésének fékezésére. A történelmi tapasztalatok arra tanítanak, hogy a szocializmus felépítése mindig szívós ellenállást kelt a megdöntött kizsákmányoló osztályok, a régi világ erői és hagyományai részéről. A proletárállamnák el kell fojtania a burzsoáziának, a szocializmus ellenségeinek felforgató cselekményeit, közben le kell küzdenie a város és falu kispolgári rétegeinek, a régi értelmiség egy részének politikai ingadozásait. Ideológiaipolitikai téren ezeket az irányzatokat nemcsak a nyílt restaurációra törekvő erők juttatták kifejezésre, hanem a különféle jobbóldali és „baloldali" — revizionista elemek is. Lenin halála után a frockista ellenzék különösen fokozta támadásait a párt, a lenini eszmei hagyaték ellen. E támadások viharos helyeslést és támogatást váltottak kl a szovjethatalom közvetlen ellenségei részéről, Időben egybeestek a kapitalista környezet legagresszívabb erőinek támadásaival. Végeredményben a trockisták az ellenforradalom és a szovjetellenesség útjára sodródtak. Az egész párt, élén Központi Bizottságával a leninizmus védelmére kelt. Ideológiailag leleplezte és szervezetileg szétzúzta a trockizmust. Ugyanez a sors érte a jooboidali opportunistákat, akik a burzsoá ideologia szelleméuen revíziu alá vették a párt fő irányvonalát, felléptek az iparosítás gyors üteme, a mezőgazdaság kollektivizálása és a kuláksagnak mint osztálynak felszámolása ellen. Lenin hagyatékát teljesítve a kommunista párt, a szovjet nép nehéz és dicsőséges utat tett meg. A szociulizmus, amelynek elkerülhetetlen győzelmét a tudományos kommunizmus megalapítói bebizonyították, a szocializmus, amelynek felépítése Lenin vezetésével kezdődött, reális valósággá vált a Szovjetunióban. A szocialista világrendszer megalakulása új, történelmi jelentőségű eltolódást eredményezett a világ gazdasági és politikai erőinek rendszerében a szocializmus javára, nemzetközi méretekben gyakorlatilag igazolta a leninizmust. A szovjet népnek, a szocialista közösség népeinek hősies erőfeszítései alapjában véve megnyitották és kipróbálták az új társadalmi rendszerhez vezető utat a föld minden népe számára. 6. A szocializmus felépítésének fő eszköze a proletárdiktatúra. Ez teszi lehetővé a munkásosztálynak, a dolgozóknak, hogy a kapitalizmus erejével, a burzsoázia kapcsolataival, annak igazgatási tapasztalataival, a magántulajdonosi eszmevilággal és lelkivilággal szembehelyezzék a proletármeggyózodés, öntudat, szervezettség, íegyelem erejét. A Párizsi Kommün, három orosz forradalom tapasztalatait általánosítva, Lenin kibontakoztatta és határozott formába öntötte Marx és Engels tanítását a proletárdiktatúráról, mélyen feltárta, milyen történelmi jelentőségű a szovjet köztársaság, egy új típusú állam, amely mérhetetlenül demokratikusabu minden burzsoá parlamenti köztársaságnál. „Ha a forradalmi osztályok népi alkotó ereje nem alakította volna meg a tanácsokat — jelentette ki Lenin —, akkor a proletárforradalom Oroszországban kilátástalan dolog lett volna." (Lenin összes Művei, 34. kötet, 305. old. — oroszul.

J A szovjet ájlam a gyakorlatDan hatalmas eszköznek bizonyult a szocialista tervszerű termelés kibontakoztatására, a társadalom kulturális színvonalának emelésére és a dolgozók kommunista nevelésére, a társadalmi és egyéni érdekek, az új jogrend megóvására, a szocialista vívmányok megvédésére, a nemzetközi torradalmi-felszabadító mozgalom támogatására. A proletárdiktatúra azt jelenti, hogy a kizsákmányolók demokráciáját felváltotta a dolgozók szocialista demokráciája, megkezdődött az igazi népi hatalom korszaka. A tényleges szabadság kivívását Lenin összekapcsolja elsősorban a munka felszabadulásával a töke igája alól, a dolgozók megszabadításával a kizsákmányolástól és a szellemi elnyomástól. A politikai szabadságjogokat — a szólás-, a sajtó-, a gyülekezési szabadságot stb. — mindig osztályálláspontból értelmezte, mint a dolgozók szocialista összefogásának, a szocialista ideológia terjesztésének feltételét, amely kizárja a szocialistaellenes propaganda „szabadságát", az ellenforradalmi erők szervezkedésének „szabadságát". A szocialista társadalomban a szervezés és az igazgatás a demokratikus centralizmus lenini elvére támaszkodik. Ez az elv előírja a gazdasági, a társadalmi és a kulturális építés egységes, központosított, tervszerű irányításának összekapcsolását a helyi kezdeményezés kibontakoztatásával, a közös célhoz vezető előrehaladás útjainak, módozatainak és eszközeinek sokféleségével. A tömegek szocialista kezdeményezésének kibontakoztatása, az új társadalom helyes vezetése szempontjából Lenin elengedhetetlen felételnek tartotta egyfelől a „területi elzárkózás", a lokálpatriotizmus megengedhetetlenségét, mert ezek teljes egészében közel állnak az anarchizmushoz, másfelől pedig „a bürokratikus centralizmus" eltűrését, „a demokratikus centralizmus összekeverését a bürokratizmussal és a sablonos munkával". (Lenin összes Művel, 38. kötet, 152. old. — oroszul.) Az új rendszer természetéből törvényszerűen következik a szocialista állam társadalmi bázisának fokozatos bővítése. A szocializmus felépítésével, amikor az egész nép szilárdan a szocializmus álláspontjára helyezkedett, a munkásosztály a szövetkezeti parasztsággal és a dolgozó értelmiséggel szoros egységben vívja osztályharcát a nemzetközi imperializmus, a burzsoá és a kispolgári ideológia ellen. A proletárdiktatúra állama az egész nép politikai szervezetévé válik, amelyben a vezető szerep a munkásosztályé, élén a munkásosztály élcsapatával, a kommunista párttal. A világ azonban alaposan megváltozott. Az Imperializmus egyszer s mindenkorra elvesztette azt a monopóliumát, amelyet 1917 októberéig a világ ügyelnek eldöntésében birtokolt, már nem uralkodó erő a nemzetközi küzdőtéren. Napjainkban teljes világossággal lepleződött le, hogy az imperialista stratégia nem képes elérni alapvető célját a szocialista rendszer megsemmisítésére. „A imperializmus nem elég erős ahhoz, hogy visszaszerezze az elveszített történelmi lniclatíváját, viszszafordítsa a mai világ fejlődését" — hangzik a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásának következtetése. A szocializmus történelmi offenzívában van. Ez törvényszerű eredménye annak, hogy testet öltött a lenini tanítás a forradalmi folyamatról, az öntudatos és céltudatos szocialista politikáról. Hasonlóképpen eredménye ez azon embermilliók szívós munkájának, akik létrehozzák a világszocializmus anyagi és erkölcsi hatalmát. 13. Azzal kapcsolatban, hogy az Imperializmus világrendszere megérett a szocialista forradalomra, e rendszer egész sor láncszeme pedig máris elszakadt, Lenin döntő jelentőséget tulajdonított annak, hogy kialakuljanak és megerősödjenek a forradalom végigvitelére hivatott erők. Október után Lenin ezen erők köZött a központi szerepet az új, szocialista társadalmat építő országok munkásosztályának, dolgozóinak szánta. Ettől a fordulóponttól kezdve a szocializmus győztes erői a forradalmi mozgalom élcsapatává válnak. A szocializmus kilépett a világ küzdőterére és ez fokozza a tőkés államok proletariátusának forradalmi lehetőségeit, újabb távlatokat nyit nr.-g a nemzeti felszabadító mozgalom fejlőd ; *!,)':n. Napjainkban — Lenin zseniális jővcnclú'ésérwk magfelelően — a szocializmus a történelmi fejlődés legbefolyásosabb társadalmi erejévé nőtt, a társadalmi haladás gigászi meggyorsítójává vált. A mai világ arculatát „a gazdálkodás két módjának, két formájának — a kommunista és a kapitalista gazdálkodásnak" párviadala határozza msg. (Lenin összes Művei, 42. kötet, 75. old. — oroszul.) A két rendszer versenyének jelenlegi szakaszában különösen időszerűen hangzanak Lenin szavai, amelyek szerint a szocializmusnak a világforradalomra való hatása szempontjából a fő emelő a szocializmus gazdasági politikája, az új társadalom olyan technikai-gazdasági bázisának megteremtése, amely felülmúlja a kapitalizmus termelő erőit. „Ha megoldjuk ezt a feladatot — mutatott rá Lenin —, akkor világméretekben, bizonyosan és végérvényesen nyertünk." (Lenin összes Müvei, 43. kötet, 341. old. — oroszul.) A szocialista világ forradalmi stratégiájának másik oldala, írta Lenin, a következő: „A szocialista proletariátus forradalmi mozgalmának támogatása az élenjáró országokban... A demokratikus és forradalmi mozgalom támogatása minden országban általában, de különösen a gyarmatokon és függő országokban." (Lenin összes Művei, 38. kötet, 76. old. — oroszul.) Az SZKP következetesen szem előtt tartja ezt az útmutatást. Nem volt és nincs olyan forradalmi mozgalom, a néptömegek olyan megmozdulása nemzeti és társadalmi felszabadulásukért, amely ne kapott volna hatékony segítséget Lenin pártjától, Október országétól. A világszocializmus befolyását és tekintélyét sokban meghatározza, hogy a hatalmon levő marxista—leninista pártok „teljesen más nemzetközi kapcsolatokat hoznak létre". (Lenin összes Művei, 42. köt. 107. old. — oroszul.) Az imperialista politikával, amely a háború és az agresszió, más országok, népek leigázásának politikája, a szocializmus szembehelyezte a népek közötti béke és barátság lenini politikáját. A szocialista külpolitika előmozdította és mozdítja ma is, hogy a néptömegek egyre aktívabban kapcsolódnak be a harqba a nemzetközi kapcsolatok igazságos, demokratikus elvei diadaláért. Lenin hagyatékéhoz híven az SZKP fáradhatatlanul szívén viseli a béke megszilárdítását. Külpolitikai tevékenységének célja békés viszonyokat biztosítani a szocializmus és a kommunizmus építéséhez, megteremteni a legkedvezőbb légkört minden ország dolgozóinak felszabadító harcához, valamennyi nép társadalmi és gazdasági haladásához. Ugyanakkor az ellentétes rendszerű államok békés egymás mellett élése — mutatott rá Lenin — éles politikai, gazdasági és Ideológiai harcot tételez fel a szocializmus és a kapitalizmus, a munkásosztály és a burzsoázia között. A békés egymás mellett élésnek semmi köze az osztálybékéhez és a legcsekélyebb kételyt sem támasztja az elnyomott népek ama szent jogát illetően, hogy minden eszközt felhasználhatnak felszabadulásuk érdekében, még n fegyveres harcot is. A szovjet nép támogatta és támogatja ma is a vietnami nép igazságos felszabadító háborúját az amerikai imperializmus ellen, más olyan népek Igazságos háborúit, amelyeket imperialista agresszió ért. 14. A fejlett tőkés országokban a fő forradalmi erő a munkásosztály, amely az imperializmus fellegváraiban harcol az imperializmus ellen. Lenin nagyra becsülte az ipari államok proletariátusét, s megjegyezte, hogy ez a proletariátus „a mi fő reménységünk, fő pillérünk". (Lenin összes Müvei, 37. kötet, 363. old. — oroszul.) Az élet meggyőző erővel cáfolt rá a burzsoáreformista és kispolgári anarchista teoretikusok divátos tételére, amely szerint a nyugati dolgozókban „kialudt" a forradalmiság. Az utóbbi évek osztályütközeteiben az Imperialista államokban élő munkásosztály a világ elé tárta szervezettségét, harcos offenzív szellemét, készségét határozott akciókra a demokratikus és a szocialista eszmények érdekében. Megmutatta, hogy magával tudja ragadni a széles tömegeket, még az új körülmények között is, amelyeket mélyreható változások jellemeznek gazdaságilag, a dolgozók szociális és társadalmi viszonyait és társadalmi öntudatát Illetően. A nemzetközi helyzetről és a Komintern alapvető feladatairól szóló előadások tervvázlatában Lenin megállapította, hogy a munkásosztály „erejének öt társadalmi tényezője" van: 1. a munkásosztály száma, 2. szervezettsége, 3. helye a termelés és az elosztás folyamatában, 4. aktivitásai 5. képzettsége. Mióta Lenin kifejezésre juttatta ezt a gondolatot, a munkásosztály létszáma erősen megnövekedett, mérhetetlenül fokozódott szervezettsége és politikai aktivitása, általános műveltségi színvonala és szakképzettsége. Magának a kapitalista valóságnak hatására egyre nagyobb számban vannak új szakmájú munkások és értelmiségiek, akik az élenjáró technika kezelésével vannak összeköttetésben. Ezek mindinkább felismerik, hogy teljes mértékben az állammonopolista rendszertől függnek, meggyőződnek arról, hogy új társadalmi renddel kell felváltani a kapitalizmust, csatlakoznak az imperiallstaellenes áradathoz. Lenin állandó gondot fordított a munkásosztály egységének biztosítására. Felhasználta a forradalmi harcnak azokat a tapasztalatalt, az Októberi Forradalom utáni évek tanulságait, amikor Is a szociáldemokrata Jobboldali vezetők opportunista politikája szakadást Idézett elő a proletárok soraiban és elősegítette a burzsoázia uralmának fennmaradását sok európai országban. Lenin felszólította a kommunistákat, ne sajnálják az erőfeszítéseket, hogy „egyre jobban és jobban bevonják a tőke elleni harcba a munkások széles tömegét". (Lenin összes Müvei, 45. kötet, 131. old. — oroszoul.) Lenin dolgozta ki az egységes munkásfront gondolatát, amelyet a kommunista pártok fegyverüknek tekintenek. Sürgetve a proletariátus valamennyi csapatának, politikai pártjának és szakszervezetének szolidáris akcióit, Lenin arra tanított, hogy nem szabad engedni a meggyőződésből, hanem elszántan védelmezni kell a forradalmi marxizmus, a proletár nemzetköziség elveit. A proletariátusra gyakorolt burzsoá befolyás fő eszköze — miként Lenin életében is — továbbra is a jobboldali szociáldemokrácia. Ennek politikája objektíve segíti a monopóliumokat és a kapitalista államot, hogy feltartóztassák a proletariátus forradalmi akcióit, fékezi a proletariátus harcát a szocializmusért, támogatja az imperializmus külpolitikáját, kommunistaellenes Irányvonalat követ. Mindamellett az igazi osztályérdekek felismerése, az imperializmus ellen, a tömegek alapvető Jogaiért, a demokráciáért és a békéért vívott harc érdekeinek felismerése mind mélyebben hatol be a szociáldemokrácia soraiba is. A szociáldemokrata tömegekben növekvő vonzódás tapasztalható a dolgozók egységfrontjának helyreállítására; számos esetben a kommunisták kezdeményezésének eredményeként már bizonyos sikerek születtek ezen az úton. A proletárok sorai egységének visszaállítását gátolták és gátolják ma is a szélső-„baIoldaliak", a szélsőséges áramlatok, amelyek — mint Ijenin megjegyezte — „a munkásmozgalom opportunista bűneinek sajátos büntetését jelentik". (Lenin 30