Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-06 / 4. szám, kedd

i* >1 összes Művel, 41. kötet, 15. old. — oroszul.) Napjainkban a „baloldali" revizionizmus gyakran együtt lép fel a jobboldali Opportunizmussal, a monopolista burzsoázia közvetlen eszközeként. A munkásosztály egységéért folyó harc szükségessé teszi nemcsak a jobboldali opportunizmus leküzdését, hanem a „baloldali" opportunizmusét is. A forradalom győzelmének elengedhetetlen feltétele, Lenin véleménye szerint, olyan szilárd szövetségi rendszer megteremtése, amely egyesíti a munkásosztályt minden olyan réteggel, amely az élet folyamata révén szembekerül a monopóliumok hatalmával. A kapitalista országok többségében a proletariátus fő szövetségesei továbbra is a dolgozó parasztok. A mezőgazdaság átállítása gépesített termelésre a parasztság gyors szétforgácsolódására vezetett. A monopóliumok és a kapitalista állam nélkülözésre és tönkre jutásra kárhoztatják a fő paraszttömegeket s így ezek tevékenyen bekapcsolódnak az antimonopolista koalíció résztvevőinek soraiba. A korunkbeli kapitalizmust jellemzi a növekvő antagonizmus a monopolista burzsoázia és a városi középrétegek között, amelyek egyre aktívabban támogatják a forradalmi munkásosztályt. A proletariátus szövetségesei között mind komolyabb szerepet kezd játszani a haladó értelmiség. A tudományos-technikai forradalom példátlanul meggyorsította az értelmiség rétegeződését, az értelmiség jelentős részét fizetett dolgozóvá változtatta, s ezek a kizsákmányolás rafinált módszereitől sújtva érdekeik és helyzetük alapján közelebb kerülnek a munkásosztályhoz. A forradalmi folyamathoz csatlakoznak az ifjúság új csoportjai. Az ifjúság élesen reagál társadalmi helyzetének alantas és kilátástalan voltára, egyre tevékenyebben indul harcba a kapitalista rendszer ellen. A kommunisták nagyra értékelik az ifjúsági mozgalom, s ezen belül a diákmozgalom fellendülését, úgy látják, hogy az fontos tényező az általános antimonopolista harcban. A kommunisták tevékenyen részt vesznek ebben a mozgalomban, terjesztik az Ifjúság körében a tudományos kommunizmus eszméit, segítik a fiatalságot, hogy megszabaduljon a jobboldali és balos eszmék befolyásától, állhatatosan felvilágosítják a fiatalokat olyan megmozdulások kilátástalanságáról, amelyek elszigeteltek a munkásosztály forradalmi harcának általános áramlatától. Lenin elemezte a tőkés országokbeli osztálycsaták menetét, s hangsúlyozta, hogy az osztályellentétek elkerülhetetlenül egyre élesebbé fognak válni, az osztályok harca egyre feszültebbé válik. Ilyen körülmények között „váratlanul" kipattanhatnak és rohamosan kibontakozhatnak éles politikai válságok, amelyeknek okai a legkülönbözőbbek lehetnek Ha megvannak a mély politikai válság objektív feltételei — jegyezte meg Lenin —, akkor a legkisebb és a forradalom igazi gócától legtávolabbnak tűnő konfliktusok is a legkomolyabb jelentőséggel bírhatnak, olyan mozzanatként, amelytől kicsordul a túlontúl teli pohár." (Lenin összes Művei, 17. kötet, 280. old. — oroszul.) A forradalom nagy vezetőjének ez az előrelátása napjainkban valóra válik, amikor is a legfejlettebb tőkés országokban időnként kirobbannak a dolgozók nagy csatái. Ezek a gazdasági ellentmondások növekedése következtében keletkeznek, továbbá annak alapján is, hogy a széles tömegeket erős felháborodás hatja át az állammonopolista tőke mindenhatóságának fojtó légköre miatt. Ezek a csaták néha ösztönös jellegűek. Annál nagyobb jelentőségűvé válik most Leninnek az az útmutatása, hogy a pillanat követelményeinek magaslatán kell lenni, ismerni kell a tömegek hangulatát, nem szabad elmaradni az egyre nagyobb forradalmi töltésű tömegmozgalom iramától. 15. Az imperializmus világrendszerére komoly csapásokat mér a nemzeti felszabadító mozgalom. Napjainkban azok az országok, amelyek Lenin kifejezése szerint évszázadokon át a gyarmatosítók uralma miatt „kívül maradtak a történelmen", a politika objektumából a politika aktív résztvevőivé váltak. Ezekben az országokban gyorsan növekszik a szocializmus eszméinek és gyakorlatának tekintélye. A fejlődő országokban kialakult új viszonyokhoz alkalmazkodva az imperializmus állandóan változtatja taktikáját. Nemcsak katonai-politikai akciókhoz folyamodik, hanem nagyszabású anyagi ráfordításokat is vállal, hogy megbontsa a nemzeti felszabadító mozgalmat, szétzilálja e mozgalom gyenge, legkevésbé szilárd láncszemeit. Ennek során az imperialista politikusok arra számítanak, hogy kihasználják a nemzeti államok számos nehézségét, gazdasági elmaradottságát. V. I. Lenin többször hangsúlyozta a volt gyarmati országok hatalmas történelmi jelentőségű sajátosságát. „... Ezeknek az országoknak rendkívül fontos jellemvonása az — állapította meg —, hogy uralkodnak még bennük a kapitalizmus előtti viszonyok és ennélfogva ezekben az országokban szó sem lehet tisztán proletár mozgalomról." (Lenin Összes Művei, 41. kötet, 244. old. — oroszul.) Ezeket az országokat jelenleg is megkülönbözteti gazdaságuk megosztottsága, a nemzetek és osztályok kialakulási folyamatának befejezetlensége. A fiatal nemzeti államok közül az utóbbi években sok abba a szakaszba került, amelyet elkeseredett osztályharc, gazdasági bajok, államcsínyek és törzsi testvérháborúk jellemeznek. A nemzetközi imperializmus számít a nemzeti forradalmak ingatagságára és ellentmondásaira. Ellenforradalmi puccsokat szervez, támogatja a népellenes katonai diktatúrákat, nacionalizmust és szeparatizmust szít, a haladó áramlatok megbénítására törekszik. Az imperializmus és a reakció politikájával szemben állnak a szocialista orientációért küzdő erők. Az élet maradéktalanul igazolja, mennyire időszerű az a Lenin által kitűzött feladat, hogy a felszabadult államok sajátos viszonyai között ügyesen kell alkalmazni a forradalmi stratégia általános elveit. „... Helytelen az a feltevés — mondotta Lenin —, hogy a fejlődés kapitalista szakasza elkerülhetetlen az elmaradott népek számára." (Lenin összes Művei, 41. kötet, 246. old. — oroszul.) A történelem igazolta ezt a lenini következtetést. A gyarmati járomtól megszabadult népek, ha forradalmi erők vezetik őket és ők a világszocializmus támogatására támaszkodnak, az új korszakban a társadalmi haladás útján járhatnak, elkerülve a kapitalizmust. A fejlődésnek erre az útjára lépve egész sor állam államosította a nagyipart, sőt bizonyos esetekben a középipart is, földreformot hajtott végre, szövetkezésre ösztönzi a parasztokat, korlátozza és kiszorítja a külföldi tőkét, a helyi burzsoáziát. Mindamellett a szocializmusba való átmenethez nem elegendő a kizsákmányolók tulajdonának megszüntetése, a birtokukban levő termelési eszközök társadalmi tulajdonba vétele — tanítja Lenin. „... Hatalmas lépésre van szükség a termelőerők fejlesztésében, le kell küzdeni a kisárutermelés számos maradványának ellenállását (ez gyakran passzív ellenállás, amely különösen szívós és igen nehezen leküzdhető), le kell küzdeni az e maradványokkal összefüggő szokások és maradiság óráisi erejét." (Lenin összes Művei. 39. kötet, 15. old. — oroszul.) A nemzeti államokban a szocializmus győzelméhez vezető út magában foglalja a társadalmi fejlődés átmeneti fokozatainak történelmi szakaszát, amelynek során fokozatosan készítik elő a szocializmus anyagi és társadalmi előfeltételeit, alakul ki a munkásosztály és a néphez hű értelmiség. Nagy jelentőségűek azok a lenini tételek, amelyek szerint a nemzeti felszabadító forradalmak sikerét biztosítja a tömegek és elsősorban a növekvő munkásosztály aktív bekapcsolódása a társadalom vezetésébe, a munkásosztály szövetsége a parasztsággal, a széles körű demokrácia kibontakoztatása, a világszocializmusra és a nemzetközi munkásmozgalomra való támaszkodás. 16. A leninizmus mindent legyőző erejének igen fontos forrása, hogy alapvető lényege a proletárinternacionalizmus. Az internacionalizmus következetes megvalósítását Lenin korunk forradalmisága igazi próbakövének, a munkásosztály győzelmei zálogának tekintette. „A tőke nemzetközi erő — mondotta Lenin. — Legyőzéséhez a munkások nemzetközi szövetsége, nemzetközi testvérisége szükséges." (Lenin összes Művei, 40. kötet, 43. old. — oroszul.) Az internacionalista politika központi kérdésének Lenin a nemzeti és internacionalista szempontok helyes összehangolását tekintette a proletár pártok tevékenységében, a forradalmi mozgalom minden csapata akcióiban. Határozottan fellépett mindennemű nemzeti nihilizmus ellen, s arra tanította a forradalmárokat, hogy következetesen vegyék figyelembe a nemzeti érdekeket, védelmezzék valamennyi nemzet egyenjogúságának elvét, a függetlenségre, az önálló fejlődésre való jogát. Megmagyarázta, hogy a szocializmusért, a szocializmus felépítéséért, a szocializmus megvédéséért vívott harc 14 gyakorlat és az Ideológiai harc szükségleteivel. A filozófiában és a szociológiában mutatkozó szubjektivizmus bírálatával Lenin határozott csapást mért a politikai voluntarizmus és kalandorkodás ideológiai forrásaira. Elvi jelentőséggel bírnak azok a megnyilatkozásai, amelyekben fellépett a fatalizmus és az ösztönszerűség elképzelései, mint a jobboldali opportunizmus elméleti taktikai bázisa ellen. Lenin hangsúlyozta, milyen meghatározó jelentőségűek a társadalmi fejlődés objektív viszonyai és irányzatai, de ugyanakkor a történelmi körülmények mélyenszántó tudományos elemzését mindig összekapcsolta annak leghatározottabb elismerésével, hogy jelentős a tömegek, osztályok, pártok, valamint egyes személyek tevékenységének forradalmi energiája, kezdeményezése, öntudatossága, szervezettsége. Lenin dialektikus észjárása új lehetőségeket fedezett fel a forradalmi folyamat meggyorsítására. Ezek a lehetőségek a szubjektív tényező hatásával függnek össze olyan körülmények között, amikor már megértek az általános feltételek a kapitalizmusnak a szocializmussal történő felváltására. Ennek során a forradalom sikerének döntő feltétele — tanítja Lenin — a dolgozók készenléte és képessége a forradalmi akciókra, a dolgozók öntudata, szervezettsége, harci tapasztalata. 4. A marxista—leninista elmélet forradalmi átalakító szerepe, az elméletnek a forradalmi gyakorlattal való egysége a Lenin vezette bolsevik párt tevékenységében, ragyogóan megnyilvánult a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmében. Az 1917-es februári forradalom megdöntötte a cári önkényuralmat, hatalomra juttatta a burzsoáziát. A munkásosztály előtt gyakorlatilag merült fel a feladat, hogy át kell térni a harc új szakaszára: a politikai hatalom kivívására, a szocializmusért való harcra. Lenin felfegyverezte a pártot, a mun kásosztályt, a szocialista forradalomra való áttérés konkrét tervével. Az áprilisi tézisekben, az áprilisi pártkonferenciára és a VI. pártkongresszusra előkészített dokumentumokban, cikkeiben és felszólalásaiban Lenin óriási mozgósító erővel bíró stratégiai és taktikai jelszavakat adott ki. „Oroszországban a jelen pillanat sajátossága abban áll — jegyezte meg —, hogy át kell térni a forradalom első szakaszáról, amely a proletariátus elégtelen öntudata és szervezettsége következtében a burzsoáziának juttatta a hatalmat, a forradalom második szakaszára, amelynek feladata, hogy a proletariátusnak és a parasztság legszegényebb rétegeinek kezébe adja a hatalmat." (Lenin összes Művei 31. kötet, 114. old. — oroszul.) A bolsevikok azzal a pontosan meghatározott programmal indultak a szocialista forradalomba, hogy meg kell akadályozni a nemzeti katasztrófát, amelynek szélére került az ország a cárizmus és a kizsákmányoló osztályok bűnös politikája miatt. A bolsevikok mint párt nemcsak a régi társadalom megdöntőiként, hanem az új társadalom megteremtőiként is léptek fel. „Állam és forradalom", „Fenyegető katasztrófa és hogyan küzdjünk ellene", „Megtartják-e a bolsevikok az államhatalmat?" című munkák és más lenini művek ebből a korszakból a társadalmi-politikai és gazdasági átalakítások hatékony programjává váltak a párt részére. A programszerűen meghatározott célkitűzések világossága és a megvalósításukban érvényesülő következetesség lehetővé tette a bolsevikok számára, hogy kiszabadítsák a megalkuvó mensevikek és eszerek pártjának befolyása alól az e pártokra hallgató emberek jelentős részét, a maguk számára nyerjék meg a dolgozók többségét, megalakítsák a szocialista forradalom politikai hadseregét. Egységes áramlatban egyesült a munkásosztály harca a szocializmusért, az egész nép mozgalma a békéért, a parasztok harca a földért, az Oroszországban élő elnyomott népek nemzeti felszabadító harca. Az 1917. évi február és október közötti időszakban a bolsevik párt Lenin vezetésével példát mutatott, hogyan kell alkalmazni az osztályharc különféle formáit és módszereit, hogyan kell azokat ügyesen összekapcsolni és váltogatni, megválasztani minden percben a leghatékonyabb formákat és módszereket. Lenin sokoldalúan kidolgozta a forradalmi helyzetről és a fegyveres felkelésről szóló tanítást, s ezzel igen nagy értékkel gazdagította a marxista elméletet. A párt akkor indította rohamra a tömegeket a kapitalizmus ellen, amikor ehhez kialakultak a megfelelő objektív és szubjektív körülmények, amikor megérett az egész nemzetre kiterjedő válság, amikor a harc egész menete révén már elő volt készítve erre az emberek tízmillióinak tudata, akarata és szenvedélye. A bolsevik párt Lenin vezetésével gyakorlatilag valósította meg azt a marxista követelményt, hogy a felkelést művészetként kell felfogni. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom példát mutatott a világnak az alapvető társadalmi problémák megoldására: a kizsákmányolók hatalmának megdöntésére és a proletárdiktatúra bevezetésére, a burzsoá és földesúri magántulajdonnak társadalmi, szocialista tulajdonná változtatására, az agrárkérdésnek a parasztok javára történő igazságos megoldására, a függő népeknek a gyarmati és nemzeti elnyomás alól történő felszabadítására, a szocializmus felépítéséhez szükséges politikai és gazdasági előfeltételek megteremtésére. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom a szocialista világforradalom első győzelmes aktusa volt. Alapvetően megváltoztatta egy nagyhatalom politikai, társadalmi és gazdasági arculatát, újabb, magasabb színvonalra emelte a nemzetközi felszabadító mozgalmat, „megmutatta az egész világnak a szocializmushoz vezető utakat és a burzsoáziának, hogy közeleg diadalának vége" — mondotta Lenin. (Lenin összes Művei, 37. kötet, 30. old. — oroszul.) Oj fejezet kezdődött a világtörténelemben. VI. A szocializmus a leninizmus eszméinek megtestesülése 5. Október győzelme után a leninizmusban központi helyre kerültek a szocialista építésnek, a világforradalom kibontakozása távlatainak elméleti és gyakorlati kérdései. Leninnek, a bolsevik pártnak világtörténelmi érdeme, hogy ők irányították a világ első szocialista társadalmának megteremtését. Az, hogy a Szovjetunióban sikeresen felépült a szocializmus, más országok szocialista útra léptek: Marx—Engels—Lenin tanításának tényleges valóra válását jelenti. Az Oroszországban történt szocialista átalakulások megindították bolygónk társadalmi arculatának forradalmi átalakulását, megbízható állami bázist teremtettek a nemzetközi felszabadító mozgalom számára. A szovjet példa óriási forradalmasító hatást gyakorolt a világ többi részére. Mostantól kezdve — mondotta Lenin — a két tábor — a szocialista és a kapitalista tábor — harca alkotja a világpolitikának, a népek kölcsönös kapcsolatainak tengelyét. A legnehezebb probléma, amelyet kezdetben a szovjet köztársaságnak meg kellett oldania, az előtte álló feladatok nagysága és az anyagi, kulturális szegénység közötti szakadék áthidalása volt. Az országban megszilárdult az élenjáró politikai rendszer, létrejött az alapvető termelési eszközök társadalmi tulajdona. Ugyanakkor az országban túlnyomó volt a kisárutermelő mezőgazdaság, észrevétette magát a technikaigazdasági elmaradottság is, amely az első világháború, a polgárháború és a külföldi intervenció pusztító következményei miatt még jobban elmélyült. Ilyen körülmények között rendkívül élesen vetődött fel a kérdés, van-e lehetőség hazánk szocialista fejlődésére és melyek ennek módozatai. 5 /