Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-29 / 24. szám, csütörtök

A párt gazdaságpolitikájának időszerű feladatai (Folytatás a 2. oldalról) egy esetben kikényszeritett politikai bérintézkedés miatt következtek be. A béreket nagymértékben úgy fizették ki, hogy nem áll* összhangban a termelt haszonr I. Az elmúlt két év alatt a lakosság bevétele több mint 44 milliárd koronával emelkedett, ami hozzávetőlegesen 25 százalékos emelkedés. Természetes, hogy a bevételek ilyen hirtelen emelkedését nem lehetett a két év alatt kialakított forrásokból fedezni. A bevételek növekedését az sem fedezte, hogy ebben az időben a hazai piac egyensúlyának biztosítása érdekében emeltük a kiskereskedelmi árakat. A bérek gyors emelkedése nem volt egyenletes a lakosság valamennyi rétegénél. A lakosság egyes csoportjainál az összbevétel szintje nem változott, és ezáltal csökkent a reálbér értéke a fenntartási költségek szempontjából. Ez még tovább súlyosbítja a problémát. Viszont egyes esetekben a bérek érdemtelenül emelkedtek, s ez az emelkedés nem volt az elvégzett munka minőségének és menynyiségének eredménye, hanem különféle mesterkedéseké. A spekuláció nem maradhat büntetlen Az elmúlt két év légkörében, abban a légkörben, melyet gyakran a hamisan értelmezett Vállalkozás és kezdeményezés Jellemzett, különböző kétes szervezetek alakultak, melyek visszaélve a hazai piacon mutatkozó hiányosságokkal, a nagy munkaerőszükséglettel, nagy haszonhoz jutottak. Akkor, amikor gyakorlatilag megszűnt a bérek fejlődésének szabályozása és ellenőrzése, a szó szoros értelemben kereskedni kezdtek a munkaerőkkel, túlfizették az egyes dolgozókat. A szakképzett munkások gyakran elmentek az ólyan üzemből, ahol a munkát jól szervezték, megtartották a termelési normák jó minőségét és olyan helyekre mentek, ahol sokkal alacsonyabb munkatermelékenység mellett lényegesen magasabb keresethez jutottak. Hadd említsek egy példát, ámely nem egyedülálló. A krumSíni földművesszövetkezet a prostéjovi járásban mellékterinelésként jogtalanul építőmunkát is vállalt. Megállapodást kötött az építőbrigád vezetőjével, aki 81 dolgozót toborzott érre a munkára. A szövetkezetben senki sem ismerte őket, mégis mint állandó mezőgazdaSági munkásokat tartották őket nyilván. Különböző építkezéseken dolgoztak az észak-morvaórszági kerületben. Mint a földinűvesszövetkezet tagjai, adókedvezményes bért kaptak. A brigád vezetőjének átlagos havi fizetése 20 000 korona volt, a négy csoport vezetői 10—12 000 koronát kaptak havonta. Az ügyben bűnvádi eljárást indítottak. Még egy példa: a Sparta Smržovka testnevelési egyesület gazdasági részlegének tehergépkocsi-vezetői rosszul megkötött munkaszerződés alapján 10—15 ézer korona havi fizetést kaptak. A Brno melletti kudlovicei automotoklub, amelynek öt üzemrészlege van, „pisztolyokat" gyárt a vattacukor készítéséhez. A termelés szervezője egy év alatt 150 000 koronát keresett. Még számos ilyen esetet említhetnénk. A becsületes dolgozók jogosan háborodtak fel az ilyen, szinte erkölcstelen eljárás miatt, azok ellen, akik jól tudnak evickélni az ösztönösség és anarchia vizein, és mesés karriért tudnak csinálni országunk becsületes dolgozóinak rovására. A felsorolt példák csak a probléma egyik oldalára vetnek fényt. A másik, ugyancsak fontos oldala az, hogy ezek a „vállalkozók" többnyire nemzeti vállalatoknak végzett munkákért kapták fizetésüket. Ki adta belegyezését az ilyen bérek kifizetéséhez, milyen előírások, milyen utasítások, az állami és társadalmi eszközökkel való gazdálkodás milyen szabályai alapján? Ezek az emberek nem éreznek felelősséget, prédának tekintik az állami eszközöket, megsértik a szocialista törvényességet, mivel azt gondolják, hogy senkinek sem áll jogában ellenőrizni és felelősségre vonni Őket. Szigorúan fel kell lépnünk az ilyenek ellen. Bírálni fogjuk az olyan dolgozókat és funkcionáriusokat, akik elnézik az ilyen helyzeteket, és azokat, akik megsértik a jogszabályokat, következetesen felelősségre vonjuk. A kormány a CSKP Központi Bizottsága elnökségének javaslatára intézkedéseket foganatosított, hogy megakadályozzuk a munkaerővel való kereskedést, hogy a kis termelőegységek visszakapják eredeti küldetésüket és elejét vegyük a különböző spekulációknak. Természetesen a közszolgáltatásokat és a kisebb szocialista vállalkozásokat fejleszteni kell, de csak olyan formában, mely biztosltja a helyes jutalmazást, az arányos árat és a szolgáltatások állami irányítását, ellenőrzését. A szomszédos szocialista országok példája azt mutatja, hogy ez a probléma sikeresen megoldható a szocialista társadalom érdekeivel összhangban. A piac ellátásának javítása minden termelő feladata A hazai piac helyzete természetesen kedvezőtlen gazdasági és politikai következményekkel jár. Csökkenti a munka Iránti érdeklődést, és megnehezíti a gazdasági konszolidálásra kifejtett törekvést. A lakosság bevételét nem fedezi minden esetben áru az üzletekben. A keresettebb termékek gyorsan elfogynak, és Igy égyes közszükségleti cikkek vásárlása fárasztó hajszával, Sorban állással jár. Ez a helyzet tarthatatlan. Az ez évi terv ezért első helyre teszi a hazai piac helyzetének megjavítását. Ezt elsősorban aktív úton akarja elérni. A lakosság szükségleteit biztosító árukból 5,4 százalékkal többet juttatunk a piacra. Ezenkívül a terv bizonyos tartalékkal számol az olyan nyersanyagok behozatalát illetően, melyekből bizonyos fajta textilárut és cipőt gyártunk majd terven felül egyhiilliárd korona értékben. A közszükségleti cikkekkel való ellátás megjavítása érdekében nem szabad visszariadnunk a rendkívüli intézkedésektől sem. Ez évben el kell érnünk, hogy azok az üzemek ls, melyek nem termelnek hagyományosan közszükségleti cikkeket, segítsenek az ilyen árufajta termelésében. Ezért azt javasoljuk, tegyék valamennyi igazgató és pártszervezet feladatául ezekben az üzemekben, hogy felülvizsgálva lehetőségeiket, segítsenek. Helyes lesz, ha elsősorban azt követeljük meg: minden üzem igazgatója válaszoljon arra a kérdésre, mit tehet üzeme a hazai piac érdekében. Véleményünk szerint sokat tehetnek anélkül, hogy nagyobb igényeket támasztanak a munkaerő és a nyersanyag iránt. Ezzel kapcsolatban rá kell mutatnunk, hogy az elmúlt év alatt kb. 14 milliárd koronával emelkedtek a termelési tartalékok. Ez óriási mennyiség, amely a nemzeti jövedelem tavalyi emelkedésének jelentős részét jelenti. A nyilvántartás és a statisztika nagy hiányosságai miatt nem ismerjük pontosan a tartalékok összetételét, mégis azt feltételezzük, hogy nagyobb részük nyersanyag és más anyag. Ezek egy részét felhasználhatnák a közszükségleti cikkek kiegészítő termelésére. Nem akarjuk azt a látszatot kelteni, hogy ez a terv legfontosabb kérdése. Iparunk színvonalát figyelembevéve nehéz megérteni, hogy sok olyan termékünk hiánycikk, melyek előállítása műszaki szempontból nem Igényes, és termelésüket minden különösebb erőfeszítés nélkül csaknem minden üzemben megszervezhetnék. Miért hiánycikk például sok ipari és mezőgazdasági szerszám? Miért hiánycikk a kályha, és miért nincs elegendő edény? Miért nem tudnánk megszervezni a lakások befejezéséhez szükséges kiegészítő termékek termelését? Ez bizonyára nem nehéz feladat, és meg is tudjuk majd valósítani. A hazai piac érdekében a megoldás aktív útját hangsúlyozzuk, azaz a termelés növelését, a közszükségleti cikkek gyártásának fokozását, mégsem konszolidálhatjuk a hazai piacot anélkül, hogy a bevételek fejlődését ésszerűbb útra terelnénk, hogy a bevételek megfelelnének a kialakított értékeknek. Az ez évi terv nem számol a bérek és bevételek befagyasztásával. Az átlagos nominálbérek továbbra is emelkedni fognak: a népgazdaságban kb 2,9 százalékkal. Az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy ez az ütem nem akadályozza a munkatermelékenység növekedésének ösztönzését. A múltban a bérek évi emelkedése nem egy esetben alacsonyabb volt, és mégis lényegesen gyorsabban fokozódott a munkatermelékenység, mint ma. Megállapíthatjuk, hogy a terv a hazai piac helyzetét aktív úton akarja megoldani, de egyúttal keresik a helyzet megjavulásának különböző utólagos és rendkívüli lehetőségeit is. Javulást azonban nem érhetünk el, ha az eddigi fejlődéshez mérten nem korlátozzuk jelentősen a bérek és a lakosság összbevételének emelkedését. A lakosság fogyasztásának olyan fejlesztése, mint az elmúlt két év alatt volt, a tartalékok jelentős részének felhasználása, a hazai piac tartalékainak jelentős kimerítése, a fogyasztás növelése annak árán, hogy két év alatt külkereskedelmi fizetési mérlegünk szaldója több milliárd koronával megromlott, ez azt jelenti, hogy a lehetőségek figyelembevétele nélkül élünk s ezért ezen már ez évben fokozatosan változtatnunk kell. Hogy felmérhessük, milyen rendkívül gyorsan fokozódott az elmúlt két évben a fogyasztás, hasonlítsuk össze az 1967. és 1965. évben, valamint az 1969. és 1967. évben eladott áru mennyiségét. 1967-ben 1965-höz viszonyítva pl. egymillióval több felsőruhát adtunk el, 1969-ben 1967-hez viszonyítva már 4 millióval többet. Harisnyaféléknél ez az összehasonlítás a következő: 3,5 millió pár és 22 millió pár, az alsóneműnél: 2 millió darab és 11 millió darab, cipőnél: 600 000 pár és 4 millió pár, rádiókészülékeknél: 32 000 darab és 190 000 darab, kályhánál: 46 000 darab és 220 000 darab, barnaszénnél: 370 000 tonnával való csökkenés, majd több mint 2 millió tonnával való emelkedés, a hús- és hentesárunál: 26 ezer tonna és 43 000 tonna. Ezek a számok nagyon meggyőzően bizonyítják, milyen aránytalan helyzetbe kerültünk 1968-ban és 1969-ben, miért olyan súlyos a helyzet ma a hazai piacon. A beruházási aránytalanságokat le kell küzdenünk Elvtársak! Ugyancsak régóta gondot okoznak nekünk a beruházások. A megkezdett építkezések és a befejező építkezési munkálatok közti aránytalanság következtében állandóan emelkedett a megkezdett építkezések száma. Az új létesítményeket lassan helyeztük üzembe, a felépített létesítmények nem nyújtják a tervezett teljesítményt, az építkezések aránytalanul sokáig tartanak, közben gyakran megváltoznak a tervek, emelkednek a beruházások árai; mindez azt eredményezi, hogy gazdaságunkban inflációs jelenségek mutatkoznak. A vállalatok kereslete a beruházásokkal szemben lényegesen nagyobb, mint a szállítók lehetősége. A szállítók előtt a beruházók hosszú frontja áll, akik készségesen alkalmazkodnak a szállító bármiféle feltételeihez. Nyilvánvaló, hogy az ilyen helyzet azt eredményezi, hogy csökken a szállílók által átadott munka minősége, nem tartják be pontosan a kivitelezési terveket és túllépik az előirányzott árakat. Hogyan teljesítsük ilyen körülmények között a lakásépítés tervét, bár direktív módon határozzuk meg őket, ha az építőipari szervezetnek sok más, előnyösebb partnere van?! Elrettentő példa arra vonatkozóan, miként élnek vissza a szállítók a helyzettel az, amikor új objektumok felépítésére volt szükség a tűzvész áldozatául esett épületek helyén a Mladá Boleslav-i Autógyárban. Két építőipari vállalat, a jugoszláv Union Engineering cég és a prágai Armabeton vállalat nyújtott be ajánlatot. Az Armabeton vállalat ajánlatában, amelyet a vállalatigazgató írt alá, magasabb költségvetési árak és kétszerte hosszabb építési idő mellett olyan követelmények és feltételek is szerepeltek, hogy ajánlatukat nem fogadhatták el. Az űj építkezést ezért a jugoszláv cég biztosítja. Az Armabeton vállalat ugyanis amellett, hogy árkedvezményeket, pótlékokat, s rendkívüli jutalmak formájában a bérek emelését követelte, még kivételeket is kívánt a nyereség utáni befizetések, a bérfejlődés szabályozása stb. alól s ezenkívül ajánlatában még azt is követelte, hogy a vállalatnak ne kelljen teljesítenie kötelezően előírt feladatait s 1000 személykocsit kapjanak előnyösen, sorrenden kívül, alacsonyabb, esetleg rezsiáron azok a dolgozók, akik kötelezettséget vállalnak, hogy legkevesebb három évig dolgozni fognak az építkezésen. Ilyen ajánlatot küld egy szocialista vállalat igazgatója, s emellett még el sem pirul! A költségvetési árak növekedéséről tanúskodik például a kassai egyetemi kórház építése. Az építkezést 1967-ben kezdték meg 368 millió korona előirányzott beruházással. Ma már 426 millió koronáról beszélnek, egyes újabb hírek szerint azonban már további lényeges áremelést készítenek, s megközelítően 600 millió koronáról beszélnek. Az építkezés emellett 8 évet vesz igénybe — az épületet csak 1975-ben fejezik be. Nem szenzációhajhászásról van szó, hanem arról, hogy az ilyen eseteket szigorúan felül kell vizsgálni. Amennyiben megállapítjuk a társadalom érdekeinek megkárosítását, a felelős dolgozókkal szemben foganatosítani kell az összes szükséges következményt. Az olykor a kaióztevékenységgel határos eljárást feltétlenül nem fogjuk törvényesíteni. Nagy nehézségeket okoz az a tény, hogy számos kapacitás, amelyet régen üzembe kellett volna helyezni, illetve azok, amelyeket ugyan „üzembe helyeztek", máig sem nyújtják a tervezett teljesítményt. Legalább néhány példa: késik az üzembe helyezés terminusa a poöeradyl és mélniki jelentős villamos erőművek esetében. Ez ideig nem szolgáltatja a teljes tervezett kapacitást a mokrái cementgyár. Hasonló a helyzet a strážskei ammőniagyár és a pferovi titánfehér-festékgyár esetében is. Nagy nehézségekkel adjuk át rendeltetésének a vresovái gázgyárat, a Veselí na Morave-i csőhegesztő és csőhúzó üzemet stb. Amennyiben például Pferovban a teljes tervezett kapacitással gyártanák a titánfehér festéket, ez megközelítően 140 millió korona értékű gyártmányt adna népgazdaságunknak. Sok a megkezdett építkezés Az ez évi terv a következő akciókra kívánja összpontosítani az erőket: Az utóbbi két évben és különösen 1969-ben nagymértékben megnövekedett a megkezdett építkezések arányszáma. Az ez irányú fejlődést ezek az adatok bizonyítják: 1967. december 31-én a megkezdett építkezések értéke egészben véve 101,5 milliárd koronát képviselt, 1968-ban — ugyancsak az év végén — elérte a 107,2 milliárd koronát, az elmúlt év december 31-én pedig — becslés szerint — 123—126 milliárd korona körül mozgott. Ez tehát egy éven belül 16—19 milliárd koronás növekedést jelent, annak ellenére, hogy megközelítően az év derekán a kormány fokozatosan betiltotta az új beruházási akciók megkezdését. Bebizonyosodott ugyanis, hogy már a múlt év közepén több új beruházási akciót kezdtek meg, mint amennyivel a terv az egész 1969. évben számolt! A befejezetlen építkezések számának növekedése azt eredményezi, hogy az építkezési idő aránytalanul hosszú. Például 1969-ben 116 millió korona költségvetési beruházással megkezdték a galántai kórház építésének második szakaszát. A múlt évben egymillió koronát fordítottak a beruházásra, ebben az évben pedig csak 4 millió korona ráfordítással számolnak. Hasonló a helyzet az érsekújvári kórház építésénél is, ahol a 237 millió korona költségvetési beruházásból tavaly 2 millió korona értékű munkát végeztek el, ebben az évben pedig 10 millió koronával számolnak; a toporCanyi kórház építésénél az előirányzott 93 millió koronából 1969-ben csak egymillió koronát ruháztak be, ebben az évben pedig csak 6 millió koronával számolnak. Nem nehéz kiszámítani, milyen hosszú ideig fog tartani az építkezés, ha két év alatt az előirányzott költségvetési beruházásoknak csupán 5—8 százalékát realizálják. Ezek és a hasonló, a beruházási építkezést jellemző tények bizonyítékai annak, hová vezetnek az e téren érvényesülendő önszabályozás hatékonyságára vonatkozó illúziók; márpedig ennek a népgazdasági területnek tárgyi megoldása döntő módon befolyásolja — több évre előre — a népgazdaság részarányosságának fejlődését. A terv szerepe a beruházások területén gyakorlatilag egyetlen kötelező mutatóra korlátozódott — az egész népgazdaságban újonnan épülő építkezések limitjére. A szállító-átvevői kapcsolatok gyakorlatilag teljesen fellazultak — mindazokkal a visszásságokkal együtt, amelyek ebből adódnak. Az ez évi tervben egész sor intézkedéssel számolunk, amelyek orvosolni kívánják az említett hiányosságokat. Megkezdjük a beruházások tervszerű elosztását és növekedési ütemük lényeges lassítását. Emellett az építőipari kapacitások egész kibővítését lényegében a lakásépítés megerősítésére fordítjuk. Az elmúlt évhez viszonyítva az 1970. évre szóló tervben lényegesen csökkentjük az újonnan megkezdett építkezések terjedelmét — még a kormánynak az erre az évre szőlő állami terv előkészítésére vonatkozó irányelveivel hasonlítva is. Engedélyezési eljárást vezetünk be minden beruházásnál, amelyek ebben az évben kezdődnek meg, s amelyeknek költségvetési ára meghaladja az 1,5 millió koronát. Az új kapacitások építésének megkezdésénél az elkerülhetetlen óvatosság azzal is összefügg, hogy szüntelenül csökken a meglevő állóalapok kihasználása. Ami a szabad munkaerő forrásait illeti, ezzel már nem számolhatunk, különösen a Cseh Szocialista Köztársaságban nem. Emellett csupán az ebben az évben megkezdésre kerülő építkezések feltételezett volumene arra vall, hogy befejezésük után megközelítően 20 ezer munkaerőt kell majd biztosítani számukra. Ha abból indulunk ki, hogy az építkezés átlagos Ideje nálunk kb. 5 év — és az elmúlt négy év folyamán sem volt eltérő a helyzet — előttünk áll a probléma: hol szerezzünk mintegy 80—100 000 új munkaerőt az elmúlt években alapított kapacitások számára, amelyek a legközelebbi öt év folyamán igényeket kezdenek támasztani új munkaerőkkel szemben. Emellett a munkaváltás arányszáma iparunkban nagyon alacsony: az élelmiszeriparban 1,3, a gépiparban 1,7 körül, a tüzelőanyagot előállító iparban átlag 1,4 alatt mozog s az utóbbi években évről-évre rosszabbodik. A statisztikai adatok azt bizonyítják, hogy ez az arányszám az összes szocialista or(Folytatás az 5. oldalon)