Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-06 / 4. szám, kedd

zäsa és tökéletesítése, a párt felfegyverzése forradalmi stratégiával és taktikával. Lenin következetesen törekedett egy harcképes proletárpárt megszervezésére. Határozottan leleplezte a II. Internacionálé pártjainak opportunista gyakorlatát, amelynek révén ezek a pártok fokozatosan a szociális reformok pártjaivá váltak és belenőttek a burzsoá társadalom politikai rendszerébe, törvényes, elsősorban parlamenti módszerekkel korlátozták saját tevékenységüket. A bolsevikok példát mutattak arra, hogyan kell ügyesen összekapcsolni a legális és illegális, a parlamenti és a parlamenten kívüli, békés és nem békés harci eszközöket, rugalmasan használták ezeket a kialakult helyzettől függően. A bolsevikok nem tagadták meg a harcot a reformokért, de mindig alárendelték ezt a harcot, akárcsak egész tevékenységüket a forradalom előkészítése céljainak. Egy marxista párt sikeres tevékenységének, a munkásmozgalom fejlődésének és győzelmeinek elengedhetetlen feltétele Lenin véleménye szerint a kétfrontos harc: a harc az opportunizmus és a revizionizmus jobboldali és „balos" válfaja ellen. Forradalmi tevékenysége egész folyamán Lenin kérlelhetetlenül harcolt az olyan, a tudományos szocializmussal ellenséges áramlatok ellen, amelyek a marxizmus zászlaja mögé rejtőztek. Behatóan bírálta a „legális marxisták" és az „ökonomisták" reformizmusának burzsoá-liberális lényegét. A marxizmus forradalmi elveit oltalmazva és védelmezve Lenin kérlelhetetlenül küzdött a mensevizmus ellen, az oroszországi munkásmozgalom e legveszélyesebb opportunista áramlata ellen, élesen bírálta a jobboldali szocialista vezetőknek a nemzetközi küzdőtéren megnyilvánuló opportunizmusát. Ugyanakkor Lenin határozottan elutasította a kispolgári „ultraforradalmiságot", amely semmibe veszi az osztályharc ténylegesen adott feltételeit, olyan politikai kalandok felé sodorja a proletariátust, amelyek vereségre kárhoztatják a munkásmozgalmat. A bolsevik párt megteremtése új szakaszt nyitott meg az oroszországi és a nemzetközi munkásmozgalomban. A proletariátusnak most először támadt olyan szervezete, amely képes arra, hogy az új történelmi viszonyok között sikeresen irányítsa harcát saját társadalmi felszabadulásáért. 3. Abban az időszakban, amikor a kapitalizmus az imperialista szakaszba lépett és a proletármozgalom tömegessé vált, szükségesnek mutatkozott a marxista elmélet további fejlesztése, az új történelmi viszonyok megfelelő forradalmi stratégia és taktika kidolgozása. „A kapitalizmus fejlődése Oroszországban" című alapvető munkájában Lenin párhuzamot vont az oroszországi gazdasági valóság és a világkapitalizmus tendenciája között s kimutatta, hogy mindjobban élesedik a társadalmi-gazdasági antagonizmus városban és falun, sokoldalú elemzést adott a társadalom osztályszerkezetének változásaira vonatkozólag, felmutatta a proletariátus tényleges szövetségeseit a polgári demokrata és a szocialista forradalmakban. Meggyőzően kimutatta, hogy a munkásosztály, a forradalom fő mozgatója mellett igen fontos szerep vár a forradalmi harcban a parasztságra. V. I. Lenin bebizonyította, hogy a dolgozó parasztság társadalmi helyzete alapján, valamint a földesúri földbirtokrendszer megsemmisítésére irányuló törekvése révén objektíve érdekelt nemcsak egy polgári demokratikus forradalomban, hanem a tőke uralmának megdöntésében is, mert csak a szocializmus hozhatja meg az agrárkérdés gyökeres megoldását. Lenin elemezte a világméretű kapitalista agrár fejlődés fő irányvonalait, a falu osztálytagoződásának folyamatát, meghatározta, hogyan viszonyul a munkásosztály a parasztság különböző rétegeihez a forradalom különböző szakaszaiban, teljes elméletet és.programot dolgozott ki a földkérdésre vonatkozóan. „A szociáldemokrácia két taktikája a demokratikus forradalomban" című könyviben és más műveiben az 1905. évi orosz forradalom és az európai munkásmozgalom tapasztalatainak elemzése alapján Lenin bebizonyította, hogy mostantól kezdve a vezető szerep a felszabadító harcban a proletariátus kezébe megy át és a proletariátusnak egy polgári demokratikus forradalomban az egész parasztsággal való szövetség jegyében betöltött vezető szerepe elkerülhetetlenül átnő a proletariátus vezető szerepébe a szocialista forradalomban, amely a falusi szegényekkel, valamint a város és a falu minden kizsákmányolt tömegével való szövetségben megy végbe. „... A demokratikus forradalomtól most kezdünk áttérni... a szocialista forradalomra — jelentette ki. — Mi a megszakítás nélküli forradalom hívei vagyunk, nem állunk meg félúton." (Lenin összes Művel 11. kötet 222. old. — oroszul.) Ez a következtetés halomra döntötte a hagyományos szociáldemokrata dogmát, amely szerint a burzsoá forradalom után el kell következnie a kapitalizmus tartós uralma Időszakának. Lenin kimutatta, hogy az imperializmus korszakában közel került egymáshoz a demokratikus és a szocialista feladatok megoldása, s ilyen körülmények között különösen nagy jelentőségűvé válik az a politika, amelynek célja a proletariátus szövetsége a középrétegekkel a demokráciáért és a szocializmusért folyó harcban. A forradalmi események fejlődése Oroszországban és más országokban igazolta e lenini előrelátás helyességét. Lenin történelmi érdeme az imperializmus tudományos; elméletének megalkotása, az imperializmus természetének, ellentmondásainak, törvényszerűségeinek feltárása. Az imperializmus lenini elemzése, amelyet „Az imperializmus, mint a kapitalizmus legfelsőbb foka" című könyvében és más műveiben adott, közvetlenül folytatta és továbbfejlesztette K. Marx Tőkéjének eszméit. Lenin bebizonyította, hogy a kapitalizmus monopolista szakasza a tőkés rendszer utolsó szakasza, a szocialista forradalom előestéje. A világtörténelem új szakaszának sokoldalú elemzése lehetővé tette Lenin számára, hogy meghatározza a forradalmi mozgalom hatalmas lehetőségeit az imperializmus korszakában. Lenin felfedezte, hogy a kapitalizmus gazdasági és politikai fejlődését imperialista szakaszában az egyenlőtlen fejlődés törvénye jellemzi és arra a következtetésre jutott, hogy a különböző országok nem egyidejűleg jutnak el a szocializmusba és az imperializmus frontját nem feltétlenül a legfejlettebb országban lehet áttörni. Ez a következtetés a marxista tudomány új megállapítása volt, amely alapvetően megváltoztatta az új rendszer győzelmének feltételeiről addig alkotott elképzeléseket, világos harci távlatot nyitott meg az oroszországi és nemzetközi proletariátus előtt. Lenin már akkor előre látta a társadalmi fejlődés alapvető folyamatainak menetét, annak eredményeként, hogy a szocializmus győz egy vagy néhány országban, előre látta a két rendszer harcának elkerülhetetlenségét a világ küzdőterén. Az új történelmi viszonyokra alkalmazva Lenin sokoldalúan kidolgozta a nemzetiségi kérdést, felvette és megalapozta azt a gondolatot, hogy a proletár osztályharcot össze kell kapcsolni a nemzeti elnyomás megszüntetéséért vívott harccal, a szocializmusért folytatott küzdelmet a leigázott népek antiimperialista felszabadító harcával. A világtörténelem új fejlődési folyamatainak elméleti megvilágítása, a marxista módszertan tökéletesítése szükségessé vált. Ez a szükségesség, valamint az ideológiai harc feladatai megkövetelték a bolsevik párttól és vezetőjétől az időszerű filozófiai kérdések legmélyrehatóbb elemzését. Lenin „Materializmus és empiriokriticizmus", „Filozófiai füzetek" és más művei tovább fejlesztik és gazdagítják Marx és Engels műveinek a dialaktikus és történelmi materializmusra vonatkozó gondolatait. Lenin filozófiai „válogatást" végzett a Marx és Engels után felgyülemlett újabb tudományos problémák körében, megvédte és továbbfejlesztette a marxizmus világnézetének és módszerének alapelveit, behatóan bírálta az idealista és metafizikus elgondolásokat. El nem múló jelentőségű a materialista dialektikának Lenin által nyújtott további kidolgozása, a dialektikus materializmus ismeretelméleti problémáinak feltárása, Leninnek az az eszméje, amely szerint a természettudomány és a filozófia szoros kapcsolatban áll egymással. Lenin az évszázad első olyan gondolkodója volt, aki a korabeli természettudományos vívmányokban észrevette egy grandiózus tudományos forradalom kezdetét, fel tudta tárni és filozőfiailag alátámasztani tudta a nagy természetkutatók alapvető felfedezéseiben rejlő forradalmi értelmet. Ragyogó filozófiai magyarázatot adott azokra az új tudományos adatokra vonatkozólag, amelyek a természettudomány vezető ágaiban „az elvekkel való merész szakítás" időszakában jöttek létre. Az a Lenin által kimondott gondolat, amely szerint az anyag kimeríthetetlen, a természettudományos megismerés általános elvévé vált. V. I. Lenin minden oldalról megvizsgálta a társadalmi fejlődés dialektikáját, a gazdaság és a politika kölcsönhatását, a társadalmi lét és a társadalmi tudat kölcsönös kapcsolatát és sok más kérdést. A társadalmi fejlődés problémáinak Lenin által történt kidolgozása szorosan összefüggött a forradalmi 4 egyúttal a nép nemzeti érdekeiért vívott harc legjobb' módszere is. Az, hogy a forradalmárok minden osztaga eredményesen teljesítse országa nemzeti és társadalmi felszabadulásának feladatait, a szocialista világforradalom közös érdekeiért vívott harc elengedhetetlen feltétele. Ugyanakkor Lenin hangsúlyozta, hogy az internacionalista politika nem szorítkozik arra, amivel a nemzet járul hozzá a világproletariátus közös ügyéhez. A proletár nemzetköziséghez való hűség magában foglalja a forradalmi harcosok öszszes nemzeti osztagainak egyesülését egy egységes szövetségben a nemzetközi imperializmus legyőzése érdekében. Nemcsak a nagyhatalmak proletariátusa, hanem a kis országok munkásosztálya saját nemzeti jogaiért és érdekeiért harcolva ne feledkezzék meg arról a kötelességéről — mondotta Lenin —, hogy „harcoljon a kisnacionalista szűklátókörűség, elzárkózás, elkülönülés ellen, az egész és általános szem előtt tartásáért, a magánérdekek alárendeléséért az általános érdekekkel szemben". (Lenin Összes Müvei, 30. kötet, 45. old. — oroszul.) Minden más módszer végeredményben lecsúszást jelent a nacionalizmusba, amely a forradalom ügyének halálos ellensége. A nacionalizmus „a megosztás és a szétaprózás taktikájával... semmivé változtatja a minden nemzetiségű, minden fajú, minden nyelvű proletárok közeledésének és egyesülésének magasztos elvét". (Lenin Összes Művei, 7. kötet, 325. old. — oroszul.) A jelenlegi helyzetben a proletár nemzetköziség különösen időszerűvé válik, igen fontos előfeltétellé válik a társadalmi haladáshoz, az összes forradalmi erők összefogásához az imperializmus elleni további offenzíva céljából. A Nagy Októberi Szocialista Forradalommal megkezdődött gyakorlati forradalmi tapasztalat a történelemben először mutatott példát az összes forradalmi és demokratikus mozgalmak egyesülésére egy egységes áradatban. Ez a tapasztalat bebizonyította, mennyire mélyen megalapozott és gyümölcsöző a forradalmi erők egysége kérdésének lenini felvetése. A szocialista forradalmak győzelme az országok nagy csoportjában, a forradalmi munkásmozgalom sikerei, a nemzeti felszabadító forradalmak diadala, a nemzeti demokratikus államok létrejötte: íme ezt eredményezte a nemzetközi társadalmi forradalom erőinek egysége, együttműködése és kölcsönös segítsége. A nemzetközi szolidaritás a kommunista és munkásmozgalom sarkköve volt és ma is az. Lenin rámutatott arra, milyen fontos azoknak a konkrét történelmi sajátosságoknak, sajátos körülményeknek figyelembevétele, amelyeknek közepette minden pártnak tevékenykednie kell, de ugyanakkor mindig síkraszállt a kommunista mozgalom nemzetközi taktikájának egysége mellett. „A ,baloldaliság' a kommunizmus gyermekbetegsége" című munkájában azt írta, „mindig össze kell tudni egyeztetni a kommunizmus általános és alapvető elveit az osztályok és pártok kapcsolatainak azon sajátosságával, a kommunizmus felé vezető objektív fejlődés azon sajátosságával, amely minden egyes országot jellemez és amelyet tudni kell tanulmányozni, megtalálni és megfejteni". (Lenin összes Művel, 41. kötet, 74. old. — oroszul.) Az alapvető, a lényeges, a fő dologban mutatkozó egység nem szenved sérelmet, sőt biztosítva lesz — Lenin szerint — a részletek sokfélesége, a helyi sajátosságok, az ügy megközelítési módozatainak sokfélesége révén. A forradalmi erők egységének jelentősége a történelmi fejlődés során fokozódik. Minél inkább megérlelődnek a társadalmi fordulat előfeltételei, annál nagyobbak az e fordulat megvalósításáért küzdők sikerei, minél hevesebb az osztályellenség ellenállása, következésképpen annál fontosabb biztosítani a forradalmárok tartós együttműködését. Fél évszázaddal ezelőtt Lenin szükségesnek ismerte fel, hogy a kommunisták. kipróbált harci felhívása mellé — „Világ proletárjai, egyesüljetek!" — vegyék fel a gyarmatok és függő országok népeihez intézett felszólítást: „Világ proletárjai és elnyomott népei, egyesüljetek!". Napjainkban a Marx—Engels—Lenin eszméihez hű nemzetközi kommunista mozgalom új jelszót dolgozott ki, amely megfelel a forradalmi proletár internacionalizmus korszerű, gazdagodott fogalmának: „Szocialista országok népei, tőkés országokban élő proletárok, demokratikus erők, felszabadult és elnyomott népek, egyesüljetek a közös harcban az imperializmus ellen, a békéért, a nemzeti függetlenségért, a társadalmi haladásért, a demokráciáért és a szocializmusérti" Í7. Lenin kezdeményezésére megalakult a III. Kommunista Internacionálé, amely világméretekben egyesítette a marxizmus-leninizmust és a nemzetközi munkásmozgalmat. A Kommintern sikeresen megoldotta feladatait: felélesztette a munkásmozgalom nemzetközi jellegét, megmentette e mozgalom forradalmi tartalmát, amelynek komoly károkat okozott a IL Internacionálé vezetőinek árulása; feltárta a forradalmi perspektívát a kapitalista világ munkásosztálya, dolgozó tömegei előtt, megmutatta a harc világos és pontos módozatait az új történelmi viszonyok között; hatalmas munkát végzett a kommunista pártok megalakítása, ideológiai és szervezeti összefogása érdekében. A Komintern felszólította a világ kommunistáit és más dolgozóit, hogy megingathatatlanul szálljanak síkra az első szocialista ország megvédéséért. Lenin eszméit követve a Kommunista Internacionálé egy negyed századon keresztül világos válaszokat adott a munkásosztály, az emberiség előtt felmerült alapvető kérdésekre: a háború és béke kérdésére, a demokráciáért, a fasizmus ellen vívott harc kérdésére és olyan problémákra, mint a nemzeti felszabadító mozgalom fejlődése, a szocializmus szerepe és a tömegek megnyerésének módozatai a szocialista forradalom számára. Számos olyan gondolat, amelyet a Komintern vetett fel, tartósan a marxizmus—leninizmus fegyvertárába került. A Komintern lenini iskoláját kijárta sok kommunista párt, amely a nemzetközi munkásmozgalomban megőrizte, továbbfejlesztette és megszilárdította a forradalmi irányzatot. Mint Lenin mondotta, csak ilyen pártok vezetésével „képes a proletariátus kibontakoztatni forradalmi nyomásának teljes erejét... érvényesíteni saját teljes erejét." (Lenin Összes Művei, 41. kötet, 187. old. — oroszul.) V. I. Lenin lankadatlanul gondot fordított a nemzetközi kommunista mozgalom alakulására és fejlődésére, megfogalmazta az új típusú marxista párt tevékenységének legfontosabb elveit. Korunk marxista—leninista pártja: forradalmi párt, amelynek egész tevékenysége arra irányul, hogy előkészítse a proletariátust „az államhatalom kivívására és emellett a hatalom megszerzésére a proletárdiktatúra formájában". (Lenin összes Művei, 41. kötet, 189. old. — oroszul.) Ilyen párt megtestesíti a törhetetlen forradalmi hűséget, a fenntartás nélküli bátorságot és elszántságot; az osztály öntudatos élcsapata, amelyet szoros kapcsolatok fűznek a tömegekhez és amely a tömegek élén halad. Lenin arra törekedett, hogy „a párt a forradalmi proletariátus élcsapatává váljék oly módon, hogy nem távolodik el a tömegektől, hanem egyre inkább közeledik hozzájuk, felemeli a tömegeket a forradalmi öntudatra és a forradalmi harcra". (Lenin összes Müvei, 44. kötet, 420—421. old. — oroszul.) internacionalista párt, amelynek — tanította Lenin „elsőrendű és legfontosabb feladata a harc az internacionalizmus fogalmának és politikájának opportunista és nyárspolgári-pacifista torzításai ellen". (Lenin összes Művei, 41. kötet, 166. old. — oroszul.); egységes harcképes szervezet, amely a demokratikus centralizmus elveire épült, képes tömöríteni a munkásosztályt, a dolgozókat a forradalmi harcban, kérlelhetetlen az opportunizmus és a szakadárkodás bármely fajtájával szemben. A marxizmus eszméinek és gyakorlati vonalának „egy marxista centralizált politikai párt" felel meg — állapította meg Lenin. (Lenin összes Müvei, 39. kötet, 222. old. — oroszul); olyan párt, amely lankadatlanul elsajátítja azt a bonyolult művészetet, hogyan kell alkalmazni a marxizmus általánsí elveit a konkrét viszonyok között, képes arra, hogy bármely helyzetben megvédje a munkásmozgalom végső céljait. Lenin határozottan elítélte „az opportunizmus által támasztott részleges követelések felvételét a párt programjába, valamint azokat a kísérleteket is, hogy részleges követelésekkel elhomályosítsák, vagy helyettesítsék az alapvető forradalmi feladatot". (Lenin Összes Müvei, 54. kötet, 348. old. — oroszul.)' Egy komunista párt elutasítja azt az opportunista tételt Is, amely szerint „a mozgalom minden, a végső cél semmi". Hasonlóképpen elutasítja a dogmatikus szektásságot, amely ölbe tett kézzel várja a nagy eseményeket, miközben egyáltalán nem képes erőket táborozni és tömöríteni az ilyen események megvalósításához. A lenini eszmék alapján fejlődő mai kommunista világ-