Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-25 / 4. szám, Vasárnapi Új Szó

Kardos Márta algériai útijegyzetei A

lgír utcáinak forgalma bátran felveszi a versenyt bármelyik európai város forgalmával. Se vége, se hossza a gépkocsik áradatának, az átkelés csak az útkereszteződéseken biztonságos. De a meggondolatlan járókelők itt is próbára teszik a kocsivezetők türelmét, ami azért is kockázatos vállalkozás, mert az autók többnyire szédületes sebességgel robognak. Ne csodáljuk hát, hogy napirenden vannak a számos emberéletet követelő és nagy károkat okozó közlekedési balesetek. A gépkocsivezetők ennek ellenére rendkívül szolgálatkészek az idegenek iránt. Nemegyszer előfordult ott-tartózkodásom során, hogy a buszra való félórai hiábavaló várakozás után — ezen a pontatlanságon egyébként errefelé senki sem háborodik fel — autóstoppal jutottam el egyik vagy másik városba. Megkönnyebbülten szálltam be a kocsiba, de örömöm mindannyiszor csak néhány pillanatig tartott. Az őrületes iramban elakadt a lélegzetem az ijedségtől és nemegyszer hunytam be a szemem a már-már elkerülhetetlennek tűnő összeütközéstől tartva. Érthetetlen, miért oly sietős az útjuk — gondoltam magamban. Hiszen megérkezésünkkor vendéglátóim szinte kivétel nélkül valamennyien felajánlották szolgálataikat és készségesen mutatták meg a város egy-egy nevezetességét. He Az egyik fiatalasszonyt, akinek a kocsijára felkéredzkedtem, meg is látogattam szépen berendezett villájában. Nicole párizsi nő, néhány évvel ezelőtt ment férjhez egy algériai építészmérnökhöz, akit munkája az év legnagyobb részében a Szaharához köt. — Az óriási távolság miatt csak ritkán jár haza — panaszkodott a csinos fiatalasszony, aki — hogy nyomasztó magányát enyhítse — úgy benépesítette háza táját, hogy Noé bárkájának is dicsőségére vált volna ez az állatsereglet. A kertben a vizsla — természetét megtagadva — életre halálra szóló barátságot kötött a macskával, de a többiekkel is. Az udvaron kapirgáló Algír óvárosi negyede — a Casbah. és teherautógyára, mely a gépkocsialkatrészeket Amerikából és Franciaországból kénytelen behozni. A munkalehetőségek tehát eléggé szerények ahhoz, hogy megélhetést biztosítsanak mindenkinek. Ezért vállalnak munkát sokan külföldön, főleg Franciaországban, ahonnan szombatonként tömegesen látogatnak haza családjaikhoz. Az itthon maradottak e^y része a kikötőben talál elfoglaltságot, a többség pedig a kereskedelmi életben helyezkedik el. Kereskedők. Ez egyébARAB FÖLDÖN EURÓPAI SZEMMEL baromfi között győztes hadvezérként járkált és csak néha-néha vakkantotta el magát, hogy legalább ily módon figyelmeztesse felsőbbrendűségére ezt a szedett-vedett népséget, mely a félelem legkisebb jelét sem adva szaladgált körülötte. Nicole-nak saját bevallása szerint nem kis fáradságába került, míg ezt a békés hangulatot megteremtette kis birodalmában. Nehézségeit csak tetézte a kalitkájából állandóan kikívánkozó papagály, mely eleinte sehogy sem tudta felfogni, hogy örökös rikoltozásával különösen a házőrzőt idegesíti. De végül is valamennyien békét vagy talán inkább fegyverszünetet köötöttek egymással, mert a papagáj bőbeszédűsége időnként mégis csak kihozza őket a sodrukból. Hihetetlen, milyen gazdag az ilyen öreg vitéz műsora, még énekel is. Amikor már minden tudományával eldicsekedett előttem, a Marseillaise-zel fejezte be előadását. Kihasználom az alkalmat, hogy megköszönjem a vendéglátást. Búcsúzáskor Nicole elkéri a címemet: — Ha Prágába jövök, feltétlenül felkeresem — ígéri, majd megkérdezi, elkísérhet-e a városba. Hol szorít a csizma? Vendéglők és kávéházak mellett haladunk el, melyeknek teraszain hűsítőket szürcsölgetve ráérősen üldögélnek az emberek. Sokan dominóznak — ez errefelé a legkedveltebb társasjáték. A forróvérűek hevesen vitatkoznak egymással, de sokan csak úgy ímmel-ámmal beszélgetnek. Akiknek pedig nem telik az ilyen szórakozásra (a munkanélküliség a falu kivételével ugyanis még mindig elég nagy problémát jelent az országban), azok valamelyik park nagylevelű pálmáinak árnyékában keresnek menedéket a tűző napsugarak elől. A padon ülve vagy guggoló helyzetben újságot olvasnak, aszerint, hogy a pihenésnek ki melyik fajtáját részesíti előnyben. A munkanélküliség felől érdeklődöm. Nicole szerint ennek az oka az, hogy Algériának nincs számottevő ipara. Említésre méltó csupán acélgyára (a második acélgyár már épülőfélben van] ként a külföldről importált közszükségleti cikkek nagy választéka és az ennek megfelelő kereslet folytán itt a legkifizetődőbb foglalkozási ág. Persze csak a városban, mert a vidéki lakosság túlnyomó részben földműveléssel foglalkozik. A dolgos kezek munkája persze meglátszik a mezőkön. Míg a főváros közelében mindössze zöldségfélélt, és természetesen szőlőt termelnek, minél inkább távolodunk Algírtól, annál tarkább a vidék képe. A szőlőmezőkhöz végeláthatatlan narancs- és olajfaligetek csatlakoznak, melyeknek közepette sűrűen váltakoznak a mesterségesen öntözött, kitűnően ápolt paradicsom-, bab- és borsóföldek. Az itteni szubtrópusi éghajlatnak köszönhető, hogy a növények évente többször is meghálálják a beléjük fektetett kimerítő munkát. A tegnap árnyéka — A termés nálunk mindig bőséges — mesélik a parasztok Staouelliben, ebben a tipikusan arab kisvárosban, melynek főterén, a mecset előtt ad egymásnak esténként találkozót a lakosság apraja-nagyja. A jól végzett munka után szívesen elbeszélgetnek, persze csak a férfiak, mert a nők helye a háztatásban gyermekeik körében van. Sokhelyütt ezt tudomásukra is hozza a falusi kávéházak és vendéglők ajtajára kifüggesztett felirat, mely egyáltalán nem titkolja, hogy jelenlétük nem kívánatos a nyilvános helyeken. De csodák csodája, a nők nem sértődnek meg ezen a kíméletlen mondhatnám durva megkülönböztetésen, sőt természetesnek tartják ezt a mifelénk elképzelhetetlen udvariatlanságot. Ebből is látható, hogy a város egyelőre még nem formálta át saját képére a falut. A vidék asszonyai még nem tudják, hogy vidámabban, gondtalanabbul is élhetnének... Egyelőre még sok mindent nem tudnak, de ez nem jelenti azt, hogy ez mindig így lesz, hogy ilyenek maradnak ... Mert egyszer egészen biztosan ők is megelégelik majd igazságtalan sorsukat és lerázzák magukról őseiktől örökölt hagyományos bilincseiket.. . Talán már holnap, vagy holnapután... Ki tudja?... ETRUSZKOK Kutatás egy történelmi nép után • Milyen volt ábécénk őse • Az európai kultúra bölcsőjénél & Évezredek találkozása Tudósokat — történészeket és régészeket — régóta foglalkoztató kérdés: kik voltak a rómaiak ősei, illetve, milyenek is voltak az etruszkok. A történetírás kevés adattal szolgál az etruszkokról, az viszont bizonyos, hogy Róma még falu volt, amikor az etruszkok már virágzó kultúrával rendelkeztek, s ez döntő hatássaf volt a későbbi római kultúrára. A legutóbbi három évszázad alatt mintegy 10 ezer etruszk szöveg került elő különféle helyekről; etruszk írást találtak a régészeti ásatások során feltárt különféle régi edények, bronztárgyak, szobrok stb. mellett és ólomtáblákon. Igen becses leletnek számított a múlt században egy egyiptomi módra bebalzsamozott múmia lelete. Leginkább az etruszk írás izgatta a tudósokat. Az etruszk, ólatin betűk olvashatók voltak, ám olvasóik mégsem értették a szöveget. Falconi és Rallo olasz tudósok 1964-ben Rómától 70 kilométerre egy ókori templom maradványainak feltárása során három vékony aranylemezt talált. Két lemez felirata etruszk szöveg volt, a harmadiké viszont föníciai. Mind a három lemez pontosan egymásba illett, s aranytartalmuk is megegyezett. Az aranylemezek felirata Tiberius Velianus etruszk uralkodó parancsára Asrtarté pogány istennő dicsőítésére készültek. Ezt tartalmazta a föníciai szöveg. A további tüzetes tanulmányozás során bizonyos szavak egyezéséből rájöttek, hogy az etruszk és A pestumi freskór a vízbe ugró fiú. a föníciai szöveg azonos, csakhogy a föníciai az előbbinek értelemszerű szabad fordítása. A tudósok számára kiindulópontot jelentett a „timiase" és „turuke" szavak etruszk—föníciai egyezése, s rájöttek arra, hogy az aranylemezek szövege azt hirdeti, hogy az uralkodó templomot emeltetett az istennő tiszteletére. Az etruszk írás megfejtése egyébként a szovjet tudósokat is foglalkoztatta, akik a maya írás megfejtésénél alkalmazott számítógépes eljárással is próbálkoztak. Közelebb vitt a rejtély megoldásához Enzo Gatti modenai nyelvész felfedezése. Orvieto közelében etruszk sírfeliratokat talált. Kísérletezés közben a hiányzó magánhangzók bepótlásával megfejtette tartalmukat. A professzor megállapította, hogy az etruszk nyelv hasonló felépítésű volt, mint a szanszkrit, óhéber, egyiptomi, kopt, ugyanis a nyelvekben nem jelölik a magánhangzókat. Az etruszkokkal kapcsolatban érdekes összefüg géseket fedezett fel Mario Napoli, műemlékek felügyeletével megbízott régészprofesszor. Salerno tartományban megtudta, hogy Pestumban kőfejtés közben antik sírra bukkantak. Ezen nem lepődött meg, mert a tudósok feltételezték, hogy ezen a helyen időszámításunk előtti V. századból származó síroknak kell lenniük, mert egy híres, ma már romos Poszeidon-.templom közelében terült el hajdan 115 hektáron Poszeidonia ógörög város. Viszont feltűnő volt, hogy a kőfejtők lelete az egykori város határain kívül esett, mintegy másfél kilométerre volt a templomtól. Elkezdték a kutatást. Egymás után több sírboltot tártak fel. Az első sírban csak egy antik váza volt. A második és harmadik sírbolt üres volt, de a 4. sírboltban szenzációs látvány fogadta a régészeket: az 1 méter széles és 2 méter hosszú kősírban öt gyönyörű freskó díszlett. A falfestmények az időszámításunk előtti 480—470 évekből származtak, s görög festő művére vallottak. A képek zenészeket és lakomázókat ábrázoltak. A sírbolt tetejét is freskó díszítette — egy vízbe ugró fiú képe. Szakértői vélemény szerint a figurák szerves egysége, a mozgás kulmináló pillanatának precíz ábrázolása a görög mesterek ecsetjére vall, tárgyuk pedig a tarquiniai etruszk festményekre emlékeztet. A tudósok az eddigi leletekből arra következtetnek, hogy a görög kultúra annyira áthatotta az etruszkokét, hogy művészi alkotásaik sokszor megkülönböztethetetlenek a görög mesterekétől, ami azzal is magyarázható, hogy az etruszkok közelében hatalmas görög városok alakultak ki. Az egyiptomi és ógörög kultúrával szoros kap csolatot felmutató etruszk leleteket tovább tanul mányozzák. (L)