Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-23 / 19. szám, péntek

Lenin tanítása a pártról és a csehszlovák valóság /ta: Dr. GUSTÁV HUSÁK, a CSKP Központi Bizottságának első titkára Közeledik a nemzetközi kommunista mozgalom és az összes forradalmi haladó erőik nagy Ünnepe: Vlagyimir Iljics Lenin születésének 100. évfordulója. Lenin forradalmi tanainaik követői mindenütt méltatják Vlagyimir Iljics történelmi nagyságát. Ezt teszik a csehszlovák kommunisták is, akiikre az ország politikai és gazdasági konszolidálása bonyolult felada. tokát ró az antiszocialista és revizionista erők nemrég lezajlott támadása után. E különleges, sajátságos tör ténelmi viszonyok között Lenin végakarata különösen időszerű; megvilágítja a csehszlovák társadalmi megrázkódtatás okait, s ugyanakkor megmutatja a kivezető utakat. A szocializmus Csehszlovákia fejlődésének egyedüli alternatívája Csehszlovákia legújabbkori története bebizonyította, "hogy a széles körű nemzeti felszabadító harc keretében biztosítani lehet a dolgozó nép, illetve politikai képviselője, a kommunista párt döntő befolyását, s a forradalmi átalakítások elmélyítésével el lehet érni a szocialista forradalom céljait a népi demokrácia útján. Ez ismételten megmutatta, mennyire eleven az a lenini eszme, amely szerint dialektikus kapcsolat áll fenn a nemzeti felszabadító harc és a szocializmusért, a demokráciáért — a szocialista rendszerért vívott harc között. Ezek az összefüggések különösen világosan föltárultak a párt előtt abban a konkrét helyzetben, amikor a munkásosztály a felszabadító harc során és különösen azután, hogy Csehszlovákiát felszabadította a szovjet hadsereg, új feladat előtt állt: ki kellett jelölni a kapitalizmusból a szocializmusba való történelmi átmenet útját, figyelembe véve azt, hogy a volt uralkodó osztály elárulta a cseh és a szlovák népet. A munkásosztályra történelmi küldetés várt — kezébe kellett vennie a nemzeti szabadság és az állami önállóság zászlaját, s szövetségben a többi dolgozó réteggel olyan kormányt kellett alakítania, amely nem engedi visszafelé forgatni a történelem kerekét. A szocializmus útjára lépni egyet jelentett az osztályellenséggel vívott következetes harccal. Az új Csehszlovákia építésére vonatkozó minden egyéb koncepció, mindazon elgondolás, amely az osztálybéke eszméjéből indul ki és a régi osztályszerkezetnek az új társadalmi rendbe való átvitelére épül, többé-kevésbé a München előtti kapitalista rendszer restaurálására irányuló leplezett kísérletnek bizonyult. A történelmileg egyedül helyes kivezető utat a marxi—lenini tanítás mutatta meg: a munkásosztálynak ki kell vívnia a demokráciát, uralkodó osztállyá kell válnia, saját tulajdonába kell vennie az alapvető termelési eszközöket, a proletárdiktatúra állatnának át kell térnie a népgazdaság tervszerű irányítására, meg kell valósítani az átmenetet a kapitalizmusból a szocializmusba. Igaz, kezdetben a kialakulóban levő társadalmi rendben igen erősen éltek még a kapitalizmus maradványai. Az egykori kizsákmányoló uralkodó osztályok sok olyan fontos pozíciót tartottak még a kezükben, amely lehetővé tette számukra, hogy fékezzék a szocializmus fejlődését, és restaurációs törekvéseikben ezekre támaszkodhattak. A proletariátus teljes diktatúrájáért még harcolni kellett. A megdöntött ellenséges osztályok és az országon belül, valamint a külföldön működő reakciós politikai erők még a dolgozó nép 1948 februári győzelme titán sem mondtak le a kapitalizmus restaurálásáról. Nemcsak az emberek gondolkodásában és szokásaiban fellelhető csökevényeket használták ki, amelyeket a külső ellenséges propaganda is táplált, hanem céljaik érdekében államunk számos intézményét is felhasználták. Ezeknek az erőknek a lázas tevékenysége, különösen 1968 első felében, újra bebizonyította, hogy nem békéltek meg az új társadalmi renddel, hanem csupán elrejtőztek, s gyűlölettel a szívükben várták az első alkalmat az újabb támadáshoz. Amikor úgy látták — 1968 januárja után —, hogy ütött az órájuk, előbújtak rejtekhelyükről és akcióba léptek, hogy a demokrácia, a szabadság, a humanizmus és a haladás nagy eszméinek leple alatt szétzüllesszék a szocialista társadalmi rendet, lerombolják gazdaságunkat és kultúránkat. Arra akartak kényszeríteni bennünket, hogy letérjünk az 1945 májusában választott útról és áttérjünk a kapitalizmusra, vállalva az ebből eredő összes következményeket. Ez a nemrég végbement öszszecsapás a népeink előtt álló két történelmi alternatíva képviselői között ismét megmutatta, hogy a szocializmus építése csak következetes osztályharc eredménye lehet. Újra nyilvánvalóvá tette azt az ismert igazságot, hogy a szocialista társadalom építése csak a marxilenini elvek alapján, a proletár internacionalizmus elvei alapján valósulhat meg, és ha bármilyen mértékben eltávolodunk ezektől az elvektől, utat nyitunk a régi társadalom erői előtt. A csehszlovák nép az ország felszabadulásának 25. évfordulójára készül, s ebből az alkalomból összegezni fogja munkájának eredményeit. Bátran elmondhatjuk, hogy a népünk által választott út helyes volt, hiszen a szocialista társadalmi rend győzelmét hozta számunkra. Csehszlovákiában megszűnt a kizsákmányolás, fölépültek a szocializmus alapjai. A? ' "> termelés több mint nésére emelkedett, s ere'' ket értünk el a mezőgsz ban is. Teljes mértékben zonyosodott, hogy helyes v a parasztság áttérése a nagy üzemi szövetkezeti gazdálkodásra. Szociális téren és az életszínvonalat tekintve is szép eredményeket mondhatunk magunkénak, habár ebben a vonatkozásban is sok minden van még, ami jogos bírálatot érdemel és kijavításra szorul. Vitathatatlanok sikereink a kultúra, a tudomány területén és az alkotó művészetben. Az utóbbi tíz esztendőben, különösen 1968 januárja után azonban fejlődésünk más értékeléseivel is találkoztunk. A reakció úgy beszélt ezekről az évekről, mint népeink történetének sötét időszakáról, a baklövések és hibák sorozatáról, az egy helyben topogás és a hanyatlás időszakáról. Munkánk eredményeinek ilyen lekicsinylése és lebecsülése ellen joggal tiltakozunk. Nem egyéb ez, mint annak a kispolgári ideológiának megnyilvánulása, amely utópiává változtatja a szocializmust, s ennek következtében mélységesen lenézi a nép alkotó munkájának eredményeit, a párt forradalmi politikáját. Nem rejtjük véka alá, hogy a múltban sok volt a súlyos torzulás és hiba. Ezek oda vezettek. hogy az évek során át egyre növekedtek és szaporodtak a megoldásra váró problémák. Mi nem akarjuk elhallgatni a hibákat. Ezért úgy véljük, hogy egyik feladatunk az utóbbi években kifejtett tevékenységünk elemzése. Az elmúlt 25 esztendő pozitívumaiból indulunk ki és még intenzívebben kívánjuk folytatni a szocializmus építését. Az új politikai vezetés nem akarja megismételni az 1968 januárja előtt a párt és az állam élén álló politikai vezetés hibáit és melléfogásait. Ez a vezetés nem tudta a vezető szervekben és az egész pártban idejében felismerni és megoldani a társadalmi fejlődés valóban új problémáit, s ezzel összefüggésben biztosítani a további elméletiideológiai felvilágosítást és az új problémákból eredő feladatok következetes megvalósítását, saját fogyatékosságainak felszámolását. Az élet által napirendre tűzött új problémák idejében való elméleti és gyakorlati megoldása a párt kötelessége, a társadalomban betöltött élcsapatszerepének feltétele és kifejezése. Ezt a feladatot pártunk az 1968 januárját követő időszakban sem teljesítette megfelelő módon. Nem gondoskodott arról, hogy a napirendre került kérdéseket következetes marxista—leninista álláspontról kidolgozzák. Ota Šik, Ivan Sviták és hozzájuk hasonló más teoretikusok opportunista és revizionista módon értelmezték a mai valóságot a gazdaság, a történelem, a filozófia és a jog területén, s ez a volt pártvezetőség néhány tagjának közvetlen támogatására talált. A párt vezetősége nem vette föl' kellőképpen a harcot ezekkel a nem-marxista és nem-leninista nézetekkel, s nem adott semmiféle helyes marxista—leninista elemzést. Az új politikai vezetés nem akarja és nem fogja megismételni a január megelőző időszak politikai vezetésének egyéb hibáit sem. Az akkori vezetés, jóllehet hangoztatta, hogy el akarja kerülni a politikai feszültség végleges következményeit, a gyakorlatban, amikor hatékony intézkedéseket kellett tenni a válság igazi okainak kiküszöbölésére, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az új politikai vezetés az utóbbi hónapokban politikájával és az állandósult társadalmi válság megszüntetését célzó törekvéseivel bebizonyította, hogy le tudja vonni a múlt tanulságait, a maga oldalára tudja állítani a nép egészséges, haladó erőit. Munkájának alapvető értelmét abban látja, hogy egészében kibontakoztassa a szocialista társadalmi rendszert, minden tekintetben megerősítse a Csehszlovák Szocialista Köztársaságot, és megteremtse a feltételeket a társadalmi rendünkben rejlő előnyök és mozgatóerők teljes kihasználásához. Amikor egész politikai muiikánkban megvalósítjuk ezt a minőségi fordulatot, a tudományos forradalmi elméletből indulunk ki, amelyről Lenin ezt írta: „A marxizmus abban különbözik minden más szocialista elmélettől, hogy az objektív helyzetnek és a fejlődés objektív menetének elemzésében tanúsított teljes tudományos józanságot kitűnően összekapcsolja azzal, hogy elismeri a tömegek forradalmi energiájának, forradalmi alkotóerejének, forradalmi kezdeményezésének jelentőségét — és természetesen elismeri ennek jelentőségét az egyes személyek, csoportok, szervezetek, pártok esetében is, amennyiben képesek kipuhatolni és realizálni az egyik vagy másik osztállyal való kapcsolatot." (Lenin öszszes Müvei, 16. köt. Budapest 1968. 21. old.) 1970. Védelmezzük az osztályharcos szemléletet és a proletár internacionalizmus elvét I- 23. a leninizmust joggal nevezték az imperializmus korszaka 5

marxizmusának, és szent meggyőződésünk, hogy ez egyúttal a kapitalizmusból a szocializmusba való világméretű átmenet egész történelmi korszakának a tanítása is. A nemzetközi kommunista mozgalom képviselőinek 1957., 1960. és 1969. évi tanácskozásán adott marxista-leninista elemzés értelmében a leghaladóbb, legforradalmibb, a korszak központjában álló társadalmi erő a munkásosztály és marxistaleninista pártja. Ennek a dolgozó tömegek körében betöltött vezető szerepe a szocialista forradalom és a szocializmus építése folyamatának általános törvényszerűsége. Érvényes ez a szocializmus csehszlovákiai fejlődéséért vívott harc adott szakaszára is. A munkásosztály ideológiai, világnézeti álláspontja, történelmi érdeke, küldetése és célja — ez az alapvető kritériuma annak a differenciálódási és egyesülési folyamatnak, amelynek élén a Csehszlovák Kommunista Párt áll. Az említett alapvető politikai elvet ért támadásokkal szemben tanúsított opportunista türelem csupán megnyitotta a kaput a reakció különböző rendű és rangú képviselői előtt, akik azzal a jelszóval léptek a politikai küzdőtérre, hogy nem a munkásosztály, hanem „ennek az országnak az értelmisége" követelje magának a politikai hatalmat, az „elitnek" kell kormányoznia. Olyan áramlatok is jelentkeztek, amelyek azt állították, hogy „elérkezett a pillanat, amikor a forradalmi kezdeményezést a diákság veszi át a munkásvezérek kis rétegével együtt", valamint, hogy „a munkástömegei! a másodhegedűs szerepét töltsék be", és így tovább. Közvetlenül ezzel, a szocialista társadalom osztályait és szociális csoportját egymás sal szembeállító eszmei zűrzavarral függtek össze a munkásosztály élcsapata, a Csehszlovák Kommunista Párt ellen intézett támadások is. Gyakorta hangzottak el hisztérikus felhívások a kommunistáknak a szakszervezetekből, a nemzeti bizottságokból való kizárására, sőt a kommunista párt tevékenységének és magának a pártnak be tiltására is. A munkásosztály és pártja el len intézett nyílt támadások mellett (amelyek mindenekelőtt a párton kívül álló jobboldaliak harcát jellemezték) a párton belül, sőt annak vezetőségében is tapasztalható volt olyan jelenség, hogy meghátráltak a munkásellenes, antiszocialista erők nyomása elől, s ezt nem.egyszer azzal leplezték, hogy szavakban a munkások érdskeit „védelmezték". Ám hogy ez miként volt a valóságban, jól mutatja például az önkényesen összehívott (és a párt által elítélt) úgynevezett XIV. kongresszus küldötteinek összetétele: mindössze 17,4 százalék volt közöttük a munkás. Semmi sem olyan hazug, mint. a „munkáspolitika — kommunisták nélkül" jelszó. Történelmi távlatból nézve ma tisztán állnak előttünk a reakció igazi céljai: lekicsinyelni, tagadni annak a munkásosztálynak a történelmi küldetését, vezető szerepét, amely az egyedüli következetes forradalmi osztály az egész történelmi harc folyamán, így a burzsoázia fölött aratott győzelem után is, egészen addig, míg eltűnnek az osztályok általában. (£z, a. lenini prognózis szerint, akkor fog bekövetkezni, amikor a kommunista párt teljesen egygyéolvad a munkásosztállyal, amikor az egész munkásosztály kommunista lesz, és amikor a kommunizmus megszűnik harc tárgya lenni.) A reakció azt erősítgette, hogy a munkásosztály már betöltötte történelmi miszszióját; ebből logikusan következett az a megállapítás, hogy nincs létjogosultsága a munkásosztály politikai szervezetének, beleértve fegyveres erőit — a Népi Milíciát, amely 1948 februárjában született meg a burzsoázia ellen vívott küzdelem sajátos viszonyai között. A reakció támadást intézett a párt társadalmi vezető szerepét hangsúlyozó elvek és az annak megvalósítását biztosító egész mechanizmus ellen is. A csehszlovák munkásosztály, kommunista pártjának vezetésével, mint már mondottuk, nagy történelmi lépést tett a szocializmus útján, s ennek jelentőségét nem tudja elbagatellizálni a reakciós jobboldali erők hoszszú időn keresztül folytatott nihilista propagandája sem. Ezek módszere az, hogy egyoldalúan felnagyítják »a hibákat és hallgatnak a történelmi vívmányokról. A szocialista építés két évtizede természetesen nem volt elegendő ahhoz, hogy teljesen megváltoztassuk a társadalmi valóságot, különösen a társadalmi munkamegosztást. Ezek jellege folytán a társadalom továbbra is két — baráti —- osztályra tagolódik, a munkásságra és a parasztságra, azonkívül fennmaradtak a különbségek a fizikai és a szellemi munka között, a város és a falu között. A munka eredményei még nem olyanok, hogy a nemzeti jövedelmet a társadalom minden tagjának szükségletei szerint lehetne elosztani, s ezért a jövedelmet a végzett munka alapján osztják el. A kapitalista csökevények, valamint a káros burzsoá ideológia leküzdéséért folyó eszmei harc az országon belül sem vesztette el antagonisztikus jellegét. A csehszlovák események ismét meggyőzően bizonyították, hogy a munkásosztály szerepe a szocializmus építésének ebben a szakaszában is a politikai hatalom megszilárdítása és védelme, a legszélesebb dolgozó tömegek bevonása e hatalom további demokratizálásába. A parasztság, az értelmiség, az ifjúság, a legkülönbözőbb társadalmi csoportok csak két feltétel mellett érhetik el specifikus érdekeik kielégítését: ha kielégítik a munkásosztály alapvető érdekeit — vagyis megvalósul a szocializmus sikeres fejlődése —, és ha magukévá teszik a munkásosztály politikai álláspontját. A kommunista párt, a munkásosztály pártjaként összhangba hozza ezeket az érdekeket, mégpedig úgy, hogy a kollektív érdekeket az egyéni érdekek fölé, a többség érdekeit a kisebbség érdekei fölé, a pers(Folytatás a 2. oldalon) (Folytatás a 2. oldalon)