Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-23 / 19. szám, péntek

Lenin tanítása a pártról és a csehszlovák valóság |Folytatás az 5. oldalról) pektivikus érdekeket az időszakos, pillanatnyi érdekek fölé, az internacionalista érdekeket a szűk értelemben vett nemzeti érdekek fölé helyezi. Ez a lényege annak a szerepnek, melyet a párt mint az egész szocialista társadalom vezető ereje betölt. Ez a biztosíték nemcsak a szektás hibák ellen, hanem az ellen is, hogy olyan revizionista felhívások hangozhassanak el, amelyek „nem osztályjellegű" pártot, nem osztályjellegű, hanem „általános emberi" szocializmust, demokráciát, szabadságot és más „emberi arculatú" elvontságokat követelnek — olyan felhívások, amilyenekkel gyakorta találkoztunk az 1968 januárja utáni demagóg propagandában. A kommunista párt küldetése nem korlátozódik a belső érdekek és viszonylatok szférájába. Különös napjainkban nem, amikor osztályszempontból megosztott világban élünk, amikor két világrendszer létezik, és a szocialista rendszert nagyszámú katonai-politikai tömb veszi körül. Ebben a helyzetben előtérbe kerül a proletár harc és a kommunista párt nemzetközi jellege. A munkásosztály nemcsak kivívni, hanem megtartani sem tudja a politikai pozíciókat a nemzetközi méretekben egyesült monopoltőke erőivel szemben, ha nem lesz hű a proletár internacionalizmus elvéhez. Ez az elv minden kommunista párt ideológiájának és politikájának elválaszthatatlan része. A marxista—leninista tanításnak e létfontosságú kérdését is megvizsgáljuk a csehszlovák eseményekkel összefüggésben, főként az 1968 januárját követő időszakban, amikor a különféle rendű és rangú reakciós áramlatok egyesültek a burzsoá nacionalizmusban, amelyről Lenin azt mondotta, hogy a legnagyobb veszedelem a munkásmozgalomra nézve. A szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus dialektikus összekapcsolása helyett ezeket az értékeket metafizikusán szembeállították egymással. Csak a nemzeti sajátosságot hangsúlyozták, elméletek láttak napvilágot az „emberi arculatú szocializmus" valamiféle kizárólagos „csehszlovák modelljéről" (melyet egyébként még ennek az elméletnek legismertebb hívei sem tudtak pontosabban meghatározni); ezt a modellt valamiféle „messiási szereppel" ruházták fel. Semmibe vették a szocialista világrendszerhez tartozó országok kommunista pártjainak kollektív tapasztalatait, lebecsülték a szocializmushoz vezető út általános törvényvényszerűségeit — amelyeket a nemzetközi proletariátus osztályharcának tudományos elemzése alapján tártak föl —, figyelmen kívül hagyták a szocialista országok kommunista testvérpártjainak baráti tanácsait, s mindez letérítette a pártot és a népet a helyes útról. Ma azonban már megértik, hogy hatékony -.internacionalista segítséggel, valamint a proletár nemzetköziség és a szocialista hazafiság elvének következetes megtartásával és valóra váltásával megtalálhatjuk a kivezető utat ebből a súlyos helyzetből. Lenin szavai kell hogy vezéreljék a pártot és a népet: „Valójában csak egyetlenegy nemzetköziség van: önfeláldozó munka a forradalmi mozgalom és a forradalmi harc fejlesztése érdekében saját országunkban, és ugyanennek a harcnak, ugyanennek az irányvonalnak és csakis ennek a támogatása (propagandával, együttérzéssel, anyagi eszközökkel) kivétel nélkül minden országban." (Lenin Válogatott Művei. III. köt. Budapest 1967. 59. old.) A Csehszlovák Kommunista Párt egyenjogú nemzetek — csehek és szlovákok — egységes pártja, és belpolitikájában nagy gondot fordít a nemzetiségi problémák megoldására. Pártunk Központi Bizottságának legutóbbi plénumai, különösképpen az 1969 szeptemberi plénum, megteremtették a fel• tételeket ahhoz, hogy megszilárduljon a testvéri kommunista és munkáspártokkal a kölcsönös bizalom és a nemzetközi együttműködés. A korábbi pártvezetőség 1968 januárja után dezorientálta a párt jelentős részét nemcsak számos helytelen döntésével, hanem azzal is, hogy megtűrte osztályszövetségeseink rágalmazását, továbbá, hogy türelmet tanúsított azokkal a nyilvánvalóan antiszocialista és ellenforradalmi irányzatokkal és cselekedetekkel szemben, amelyek hordozója a nemzetközi antikominuniztnus által támogatottcsehszlovák reakció volt. Ez a vezetőség hosszú időn át próbálta félrevezetni legjobb barátait a nemzetközi kommunista mozgalomban. Azoknak a súlyos hibáknak és oaklövéseknek a bírálatával, amelyeket a Csehszlovák Kommunista Pált politikájában még a közelmúltban is elkövetett, pártunk egyúttal önkritikát is gyakorol az ország munkásosztálya és dolgozói'előtt, s a korunkban folyó világméretű osztályharc valamennyi forradalmi áramlata előtt is. Amikor következetesen hozzáfogunk a szocializmus további csehszlovákiai fejlődésével kapcsolatos bonyolult kérdések megoldásához, a lenini tanításnak különösen a következő két alapvető elvét hangsúlyozzuk: az osztályszemlélet szükségességét és a proletár internacionalizmust. A kommunista párt vezeti szerepe az előrehaladás alapja A Csehszlovák Szocialista Köztársaság január utáni fejlődését nemcsak az jellemezte, hogy bizonyos erők kételkedtek a kommunista párt vezető szerepének szükségességében, hanem az is, hogy nyílt támadásokat intéztek ezen alapvető elv ellen. Tagadták a párt erkölcsi és politikai jogát a szocialista társadalom vezetékére, arra, hogy a társadalmi fejlődés döntő ereje legyen. Megpróbálták kérdésessé tenni azt is, szükséges-e a párt fennállása a szocialista társadalomban. Elő akarták készíteni a talajt a kommunista párt felszámolásához, s ezért azt állították, hogy a társadalom az elkerülhetetlen törvényszerűség következtében amúgy is eljut a szocializmushoz, a kommunizmushoz. A marxizmus a társadalmi fejlődést a szocializmusban törvényszerű folyamatnak tekinti. Ugyanakkor Lenin nagy érdeme, hogy szétzúzta a spontaneitást hirdető elméleteket, .amelyeket a különböző opportunisták terjesztettek, mondván, hogy a kapitalizmus automatikusan átnő a szocializmusba. Lenin megindokolta annak szükségességét, hogy a kommunista párt aktív befolyást gyakoroljon a történelmi folyamatra. A mi csehszlovák gyakorlatunk is igazolta annak a lenini tanításnak a helyességét, hogy szükség van új típusú forradalmi pártra, a forradalmi osztálytudat hordozójára, a pártra — mint a társadalom vezető politikai erejére és a tömegek szervezőjére. Nálunk is számtalan irányzat és áramlat hirdette a spontán társadalmi fejlődést, tagadta a párt vezető szerepét, sőt azt állította, hogy a párt szerepe csekély és helyzete alárendelt. Különböző ideológusok megkísérelték szembeállítani a leninizmust a marxizmussal. A történelmi igazsággal ellentétben azt állították, hogy a marxizmus nem tulajdonított a kommunista pártnak semmiféle jelentőséget. Másfelől ezt mondották: Lenin azért alapította meg ezt a pártot, hogy a proli> tariátust alárendelje a pártvezetés akaratának, a kommunista párt manipulációjának tárgyává tegye, s hogy a pártnak a szocialista társadalomban betöltött vezető szerepe sajátságos, tisztán orosz jelenség, nem pedig nemzetközi elv. Mindezzel csökkentették a leninizmus jelentőségét, az SZKP történelmi tapasztalatainak jelentőségét, s a párt vezető szerepéről szóló elv „nemzeti korlátozottságát" próbálták bebizonyítani. így akartak éket verni az SZKP és a CSKP közé, így akarták gyengíteni a CSKP befolyását a társadalom életére, felszámolni a párt vezető szerepét, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság szocialista fejlődésének legfőbb biztosítékát. A párt vezető szerepe ellen intézett támadások egyik fő iránya a „pluralista" csehszlovák politikai rendszer koncepciójának hirdetése volt. Ebben a CSKP nem a vezető erő, hanem csupán az egyik „egyenjogú partner" szerepét játszotta volna. E célból kiagyalták azt a tézist, hogy a CSKP vezető szerepének növekedése és megszilárdulása a párt jogainak bővítésével és a csehszlovák nép demokratikus jogainak korlátozásával jár, hogy a párt vezető szerepe a kommunisták hatalmi monopóliumát jelenti, s a dolgozókat, úgymond, alárendelték ennek a kommunista párturalomnak. Ezután könnyű volt „bebizonyítani", hogy a párt vezető szerepének elve kibékíthetetlen ellentétben áll a szocialista demokrácia fejlesztésére irányuló erőfeszítésekkel. Sajnos, ezeket a nézeteket a tömegtájékoztatás minden lehető eszközét igénybe véve rendkívül széles körben terjesztették. Ráadásul nemcsak nézetekről volt itt sző. A „pluralista" koncepcióból eredő számos politikai követelésnek már a megvalósításához is hozzáfogtak. Olyan politikai szervezetek jöttek létre, mint a KAN, a K—231; szociáldemokrata pártbizottságok és egyéb szervezetek alakultak azzal a céllal, hogy a Csehszlovák Kommunista Párt politikai ellenzékének szerepét töltsék be. A tömegtájékoztatási eszközök kicsúsztak a párt ellenőrzése alól és gyakorlatilag függetlenekké váltak tőle. Követelések hangzottak el úgynevezett szabad választások tartására — a CSKP „partner" szerepe mellett. A párt korábbi vezetősége — helyesebben annak jobboldali opportunista része — nem sokat foglalkozott annak bebizonyításával, hogy a leninizmus mint osztály-tanítás különbséget tesz a kapitalista és a szocialista társadalom között, s hogy nem lehet visszatérni a polgári demokrácia modelljére, mert a szocializmus a termelési eszközök társadalmi tulajdonán alapszik, s a szocializmus társadalmi és osztályszerkezete eltér bármely tőkésállam osztályszerkezetétől. A szocializmus és a kapitalizmus közötti alapvető elvi különbségekből adódnak a politikai pártok tevékenységének teljesen különböző gazdasági és osztályfeltételei. A kapitalista társadalomban a hatalom a burzsoázia kezében van és a kizsákmányolt nép ellen irányul. A szocialista társadalomban viszont minden hatalom a munkásosztály vezette dolgozók kezében összpontosul. A hatalmat a dolgozó nép gyakorolja olyan képviseleti szervei révén, amilyenek országunkban a Szövetségi Gyűlés, a Népi Kamara, a Nemzetiségi Kamara, a Cseh és a Szlovák Nemzeti Tanács, valamint a nemzeti bizottságok. Következésképpen nem lehet a szocializmusra ráaggatni a tőkés rendre jellemző viszonyokat. Ezért a Csehszlovák Kommunista Párt nem olyan szervezet, amely a társadalmon, a népen kívül, sőt a társadalom fölött áll, vagy amely a nép ellen irányul. A párt vezető erőként sohasem formált jogot a munkásosztály, a szövetkezeti parasztság és a szocialista értelmiség közvetlen adminisztratív irányítására. A párt azért van, hogy a népet szolgálja, de nem azért, hogy az elmaradott elemeknek tegyen szolgálatokat, s engedjen a pillanatnyi ösztönös hangulatoknak. Aki az élen halad, nemegyszer az ár ellen halad, s nem szabad, hogy pillanatnyi hangulatoknak engedjen. Semmi köze sincs a fatalizmushoz a párt azon meggyőződésének, hogy a nép előbb-utóbb megérti: objektív érdekeinek a párt az egyetlen kifejezője. A párt és a tömegek kapcsolatának elve nem azt jelenti, hogy a tömegek uszályában haladjunk, s a mozgalomban részt vevő elmaradott elemek színvonalához igazodjunk. A párt mindenekelőtt úgy erősítheti tömegkapcsolatait, ha kifejleszti a tömegekben a szocialista öntudatot, előre viszi a mozgalmat, világos feladatokat állít eléje és nem befolyásoltatja magát a pillanatnyilag adott látszólagos érdekektől. A párt feladata „nem az, hogy passs'"an szolgálja a munkásmozgalmat minden egyes szakaszában, hanem az, hogy az egész mozgalom érdekeit képviselje, hogy megmutassa ennek a mozgalomnak végső célját, politikai feladatait, és hogy megőrizze e mozgalom politikai és eszmei önállóságát". (Lenin Összes Művei. 4. köt. Budapest 1&G4. 347—348. old.) Egyesek nálunk a Németországi Kommunista Párt „baloldali" ellenzékének régi érveit ismételgetik, azét az ellenzékét, amelyet Lenin „A »baloldaliság« mint a kommunizmus gyermekbetegsége" című művében bírált. A „baloldali" kommunisták úgy tették föl a kérdést, hogy ki gyakorolja a diktatúrát: a kommunista párt, vagy a proletárok osztálya, a kommunista párt diktatúrájára kell-e törekedni, vagy a proletárok osztályának diktatúrájára. Szembeállították a pártot a tömegpárt vezéreivel, a vezérek diktatúráját a tömegek diktatúrájával. Lenin elítélte és hihetetlen eszmezavarnak nevezte az ilyen kérdésföltevést. „Mindenki tudja — írta —, hogy a tömegek osztályokra oszlanak; hogy tömegeket és osztályokat egymással szembeáirítani csak olyanformán lehet, ha a társadalmi termelésben elfoglalt helye szerint nem tagolt óriási többséget általában véve szembehelyezzük azokkal a kategóriákkal, amelyek a termelés társadalmi szervezetében külön helyet foglalnak el; hogy az osztályokat rendszerint és a legtöbb esetben, legalábbis a modern civilizált országokban, politikai pártok vezetik; hogy a poltikai pártokat általános szabályképpen a legtekintélyesebb, legbefolyásosabb, legtapasztaltabb, a legfelelősségteljesebb tisztségekre megválasztott egyének, úgyne•vezett vezérek többé vagy kevésbé állandó csoportjai vezetik. Mindez ábécé." (Lenin Válogatott Művei, III. köt. Budapest 1967. 185. old.) Lenin kigúnyolta azokat, akik megpróbálták szembeállítani a tömegeket a vezérekkel. „Ha valaki odáig. megy ..., hogy a tömegek diktatúráját általában szembeállítja a vezérek diktatúrájával — írta —, értelmetlenséget és ostobaságot követ el, amin csak nevetni lehet. Különösen mulatságos az, hogy valójában a régi vezérek helyébe, akik egyszerű dolgokról egészen józan nézeteket vallanak, valójában ... új vezéreket tolnak előtérbe, akik hihetetlen ostobaságokat és zagyvaságokat beszélnek." (Lenin Válogatott Művei. 111. köt. Budapest 1967. 186. old.) A Csehszlovák Kommunista Párt politikája a dolgozók valóságos objektív érdekeit fejezi ki és védelmezi, tekintet nélkül arra, hogy a dolgozók egy része ezt a tényt még nem ismeri fel. Ezért ném volt igazuk azoknak, akik úgy beszéltek a pártnak a dolgozókhoz fűződő viszonyáról, hogy az a kommunisták hatalmi monopóliumából eredő tekintélyre épül. Egyes elvtársak tudatosan vagy nem tudatosan — legjobb szándékaik ellenére — annak a kizsákmányolók és tulajdonosok úgynevezett új osztályáról szóló elméletnek az álláspontjára tévedtek, amely szerint a kommunisták abszolút hatalmat összpontosítanak a kezükben, kezdve a termelési eszközök tulajdonától egészen az államhatalomig és a végrehajtó hatalomig. Ezek az úgynevezett demokratikus szocializmus szociáldemokrata elméletének platformjára tévedtek, amely szembeállítja egymással a szocializmust és a demokráciát. Az eszmei egység és a párt akcióegysége Hííség az új típusú párt lenini elvéhez Lenin különösen nagy nyomatékkal hangsúlyozta a proletariátus politikai pártja egységének és az egység erősítésének jelentőségét. Ez nélkülözhetetlen föltétele, egyszersmind lényeges jellemvonása a vezetőnek a munkásosztály élcsapatának, a proletariátus politikai hatalmának kivívásában és a kommunista társadalmi rend felépítésében. Pártunk, Lenin tanait szem előtt tartva és híven a lenini hagyatékhoz, az elmúlt időszakban nagy figyelmet szentelt a pártegység problémáinak; arra törekedett, hogy ^zt az egységet a konkrét történélmi viszonyok között teremtse meg és biztosítsa. Az idők során a párt gazdag és értékes tapasztalatokat gyűjtött. 1968 januárja után a tapasztalatok sok esetben keserűek voltak. E tapasztalatokból elsősorban nekünk, csehszlovák kommunistáknak kell tanulnunk. De hasznosak lehetnek a többi testvérpárt számára is. A kommunisták egységének kialakulása bonyolult folyamat. A párttagok tudatában megy végbe, és az egység megnyilvánul mind az elmélet, mind pedig a gyakorlati politikai tevékenység területén, a pártpolitika kidolgozásában és végrehajtásában. Az 1968 januárja óta eltelt hónapok egyik legfontosabb tanulsága annak felismerése, hogy a Csehszlovák Kommunista Párt egysége nem valamiféle parttalan és határtalan dolog, hanem megvannak a maga elvei, megvan a maga konkrét tartalma, értelme és missziója. A pártegység értelme abban rejlik, hogy a dolgozó tömegek élén haladó pártnak minden helyzetben akcióképesnek kell lennie, vagyis képesnek kell lennie arra, hogy megvalósítsa saját határozatait, elvezesse a dolgozókat a kommunizmushoz. Ezért a CSKP egységének megteremtéséről és megszilárdításáról szólva is helyénvaló nemcsak az a kérdés, hogy milyen alapon, miért, milyen cél érdekében egyesüljünk, hanem az is, hogy kivel egyesüljünk. Kommunista pártunk egysége, illetve ennek az egységnek a megteremtése csakis úgy képzelhető el, ha a marxizmusleninizmus tudományos világnézete alapján állunk és ezt továbbfejlesztjük; ha a CSKP programjához és a kongresszusokon, valamint a központi bizottsági plénumokon elfogadott határozatokhoz tartjuk magunkat, mert ezek kifejezik a párt politikájának tartalmát a jelenlegi szakaszban; ha e politika megvalósítása során figyelembe . vesszük az alapvető stratégiaitaktikai vonalat; és ha az egész pártélet, pártépítés és -tevékenység alapvető törvényeként szem előtt tartjuk a párt szervezeti szabályzatát. Ez az, amiért a CSKP nem egyesülhet és nem is fog egyesülni a hangsúlyozott nemzeti kizárólagosság, a nacionalizmus eszméje alapján, nem egyesülhet és nem is fog egyesülni a szovjetellenesség alapján. Ellenkezőleg, az új pártegység elérésének az az egyedüli helyes marxista—leninista útja, hogy a munkásosztály tudományos világnézetének fő eszmei alapján, a fejlett szocialista társadalom országunkban való felépítése alapján, a proletár internacionalizmus és a szocialista hazafiság, a Szovjetunióval és a töb bi szocialista állammal, valamint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalommal való legszorosabb együttműködés, szövetség és barátság elvei alapján egyesüljünk. A pártegység megteremtése bonyolult folyamat, s két egymással kölcsönösen összefüggő aspektusa van. Mindenekelőtt az eszmei egységről, az alapvető kérdésekben való egységről van szó. Ezt az eszmei egységet, mint Lenin tanította, a szervezeti egység támasztja alá, s ez vezet az egységes cselek1970. I. 23. 6