Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-22 / 18. szám, csütörtök

SZÜLÖK, N E V ELŐ K FÓR U M A Nemzeni öntudat, hazafiság, nemzetköziség m i9ľa I. 22. AZ IFJŰSAG erkölcsi nevelésében igen fontos szerepe van a szocialista hazafiságra és az ettől elválaszthatatlan internacionalizmusra nevelésnek. A szocialista hazafiság és nemzetköziség érzése viszont összefüggésben van a nemzeti öntudattal. Szocialista nemzeti öntudat nélkül ugyanis elképzelhetetlen az egyének hazafias és internacionalista érzelmeinek a kialakítása és elmélyítése. Tévedés tehát azt hinni, hogy a nemzeti öntudat és a szocialista hazafiság, a nemzeti öntudat és az internacionalizmus összeegyeztethetetlen érzelmek. Ellenkezőleg: e nemes erkölcsi tulajdonságok elválaszthatatlanul feltételezik egymást. A nemzeti öntudat a nemzeti közösség világos tudata saját mivoltáról, nemzeti létéről, lényegéről, szerepéről és értékeiről. A nemzeti öntudat tehát összefügg valamely nemzet múltjának és jelenének az értékelésével és a nemzeti értékek tudatosításával. A nemzeti érzelmekhez, öntudathoz való pozitív vagy negatív viszonynak jelentős szerepe van az ember életében, társadalmi magatartásában, ezért hiba lenne lebecsülni a nemzeti öntudat szerepét. A szocialista tudat kialakítása ugyanis megköveteli azt is, hogy kialakítsuk a szocialista ember egészséges nemzeti tudatát, mint a szocialista tudat részét, s hogy az egészséges nemzeti öntudattól elválasszuk az elvakult nemzeti indulatokat és előítéleteket. A nemzeti tényezők létezése történelmi realitás, hiszen a társadalmi fejlődés évszázadok óla összefüggésben van a nemzeti keretekkel. Ez pedig szükségszerűen visszatükröződik az emberek tudatában és magatartásában is. Természetesen, nincs ebben semmi rossz, nem kell ezt szégyelleni, hanem a nevelőmunka folyamán harcolni kell a nemzeti vonások nacionalista eltúlzása ellen. A nemzeti és hazafias ugyanis nem egymásnak ellentmondó, hanem egymást feltételező érzelmek. Zdenék Nejedlý nemegyszer hangsúlyozta, hogy az, aki nem ismeri a múltat, nem értheti meg a jelent sem, tehát nem tud megfelelően bekapcsolódni a jelen épitőmunkájába, és nem képes előrelátni a jövőt sem. A NEMZETI ÖNTUDAT tulajdonképpen a nemzeti büszkeség érzésében fejeződik ki. A nemzeti büszkeség érzését Lenin sem tartotta idegennek az öntudatos proletárforradalmároktől. Lenin azonban ennek a büszkoségérzésnek, az anyanyelv és a szülőföld szeretetén kívül, határozott szociális és politikai tartalmat adott, és összekapcsolta a dolgozó nép politikai harcával, a társadalmi haladással és a szocialista forradalom ügyével. A lenini módon felfogott nemzeti büszkeség érzése. magában foglalja szolgai múltunk kíméletlenül őszinte bírálatát és más népek teljes egyenjogúságának az elismerését, ugyanakkor nem tart igényt semminemű nemzeti magasabbrendűségre és nem irányul más népek ellen. A lenini értelemben vett nemzeti öntudat és büszkeségérzés alapja az a felismerés, hogy minden nemzet életében vannak olyan időszakok, olyan értékek, amikor és amelyekre minden nacionalista elfogultság nélkül joggal büszkék lehetünk. E nemzeti értékek feltárásához azonban a nemzeti múlt — a történelem, az irodalom, a zene- és képzőművészet, a tudományos és műszaki haladás stb. — illúzióktól és szépítgetésektől mentes, alapos ismeretére van szükség. Csakis ebben az esetben lesz a nemzeii öntudat és a nemzeti büszkeség érzésének tartalma annak felismerése, hogy nemzetünk mivel járult hozzá az egyetemes emberi haladáshoz, és mennyiben volt részese a pozitív történelmi törekvések megvalósításának. A magyar nemzeti és a csehszlovákiai magyarság múltját és jelenét mérlegelve nyugodt lelkiismerettel állapíthatjuk meg, hogy minden alapunk megvan a lenini módon értelmezett nemzeti büszkeség érzésére, hiszen népünk történelme bővelkedett szabadságharcokban, forradalmi és haladó megmozdulásokban, és kétségtelenül hozzájárultunk az egyetemes emberi haladás monumentális művének a létrehozásához és fejlesztéséhez. Ehhez azonban az is hozzátartozik, hogy meg kell szabadulnunk történelemszemléletünk hamis illúzióitól, saját múltunk mindenáron való szépítésétől és a más népekkel szembeni előítéletektől is. IFJÚSÁGUNKBAN olyan nem zeti öntudatot és büszkeséget kell kialakítanunk, amely az emberi haladással szembeni aktív elkötelezettséget jelenti. E haladás érdekében az ifjúságnak tudatosan vállalnia kell nemzetiségi hovatartozását, és aktív módon ki kell vennie részét népünknek az egyetemes emberi haladást szolgáló törekvéseiből. A haladás szolgálata azonban, reális nemzeti önismeretet kíván meg, amely — a pozitív és negatív nemzeti hagyományok közötti — tudatos választást jelent. A legtöbb embert érzelmi szálak fűzik a nemzet nyelvéhez, a kultúrához, a közösséghez, a szokások-' hoz stb. Mindez azonban csak akkor szolgálhatja az emberi haladás, a mi esetünkben a szocializmus ügyét, ha tudatos, érzelmileg is motivált aktív elkötelezettséggé válik. Az egészséges nemzeti öntudat kialakítása megköveteli azt is, hogy megszabaduljunk a nemzeti, „faji" és vallási előítéletektől. Az idősebb nemzedék tudatában, sajnos, még elevenen élnek az ilyen előítéletek. Esetünkben például a szlovák nemzetiségű embertársainkkal szembeni, illetve a szlovák nemzetiségű polgártársainknak a magyarokkal szembeni előítéletei, avagy mindkettőnek a cigányokkal, vagy a zsidókkal szembeni előítéletei, sajnos, még nem tűntek el, s ez nem kis mértékben fékezi ifjúságunknak a kommunista erkölcs szellemében történő nevelését. Arra van szükség, hogy a magunk és más nemzetek esetében is reálisan feltárjuk és elismerjük az adott nemzet pozitív értékeit, s ne Igyekezzünk a magunk esetében mindent pozitívnek, a más nemzet esetében pedig többnyire mindent negatívnak feltüntetni. NEMCSAK a nemzeti öntudatra és szocialista hazafiságra nevelésnek, hanem egész nevelésünknek egyik legnagyobb problémája az „iskola" és az „élet" kettőssége. Az iskolában tanult történelem például adatok, legendák, nevek és színes hősök keveréke. Az átélt és az idősebb nemzedék által előadott történelem azonban nem mindenkor egyezik az „iskolai" történelemmel. Nem ritka jelenség, hogy az idősebb nemzedék kétségeket támaszt a fiatalságban azzal, hogy a nemzeti történelem egyes eseményeit, vagy személyiségeit az iskolai tananyaggal ellentétesen értékeli. Az apák, nagyapák, édesanyák és nagymamák esetenként pozitív hőst csinálnak a nemzeti történelem azon személyeiből is, akik a valóságban sem a nemzet, sem az egyetemes emberi haladás szempontjából nem játszottak haladó szerepet. Természetesen lehet ezen is segíteni, mégpedig úgy, hogy az idősebb nemzedék számára is lehetővé tesszük a múltban elfogadott nemzeti értékek átértékelését. Végül figyelembe kell venni azt is, hogy szemléletünk nem rekedhet meg csak a nemzeti határai között, mert ha a nem zetit kizárólagosnak tekintjük, akkor szűk látókörűek és korlátoltak maradunk. A társadalmi haladás pedig egyetemes — nemzetközi. A haladás egyetemességét azonban nem a nem zeti tényezőkkel, hanem a nemzeti szűk látókörűséggel kell szembeállítanunk. Az egészséges értelemben felfogott nemzeti ugyanis az általános, egyetemes emberi haladást segítí elő. ONÚDI JÄNOS A szegény milliomosok érdekében Lapunk január 8-1 számának „Szegény milliomosok" című vezércikke olvasóink, elsősorban is az érintettek körében egyre nagyobb hullámokat ver. Teljes mértékben érthető és indokolt ez, mivel a cikk olyan kérdést feszeget, mely számos embert érint, s éppen ezért nem túlzás azt mondani, hogy sok ember mindennapi életét befolyásoló, sőt, meghatározó társadalmi kérdésről van szó. Ugyanis a cikk arról szól, hogy az efsz-ek túlnyomó többsége ma már milliós vagyonnal rendelkezik, a tagok jövedelme évről évre nő, és hál' istennek egyre több szövetkezetről mondható el, hogy tagjai jólétben élnek.. Ám a milliomos szövetkezetek árnyékában ott élnek a szövetkezetek „szegényei" is. Azokról a munkában elfáradt, idős tagokról van szó, akiknek, mert dolgozni már nem bírnak, egyedüli megélhetési forrásuk a nyugdíj vagy az öregségi járadék. És bár államunk — különösen múlt év január 1-től — sokat tett is ezeknek az embereknek az érdekében, megszabadította őket a mindennapok legelemibb gondjaitól, mégsem mondható el, hogy ne szorulnának további segítségre, támogatásra. Különösen ott, ahol erre futná, és mint már említettem, a szövetkezetek zömében jutna is rá. Jó egynéhány szövetkezet van, melyekben alapvető kötelességüknek tartiák a munkából kiöregedett tagokról való gondoskodást. Nem akarom elismételni azt, amit Szarka István vezércikkében megírt, hogy ezek az idős emberek annak ideién a szövetkezeti mozgalom úttörői voltak, s tették és vállalták ezt olyan körülmények között, amikor több volt a nincs, mint a van. A helyzet, a mondanivaló illusztrálására hadd említsem föl egyik kolozsnémat olvasónk levelét, aki teljes mértékben egyetért említett cikkünkkel, írva „... hogy az említettek között jó magam is ott vagyok. Megértettem, hogy ezek a szegény milliomosok az ilyen magamfajta kivénhedt szövetkezeti tagok, akik tehetségükhöz mérten dolgoztak, amíg bírtak, hogy megteremtsék egy boldogabb jövő alapját. És most, mikor ez a legtöbb helyen már megvan, ők kiöregedtek, munkaképtelené váltak, most nagyon sok helyen nem törődnek velük." Ofvasónk örömmel konstatálja a cikkben felemlített Csécsi és a Bátorkeszi Efsz példáját, amelyekben nyugdíjkiegészítést adnak az öreg szövetkezeti tagoknak. Fején találva a szöget, nagyon megszívlelendő dolgot ír: „Csak azt mondhatom, érezzék ők is, hogy az általuk elültetett gyümölcsfa nekik is terem." Sajnos, a kolozsnémai szövetkezetről ezt már nem lehet elmondani. Általánosítható a jelenség, melyről olvasónk — aki egyébként 77 éves —• ír, s éppen ezért — úgy vélem — nem árt, ha levelével kissé bővebben foglalkozunk. Leírja a szövetkezet megalakulásának körülményeit — helyesebb volna talán azt mondani: nehézségeit — s ezzel kapcsolatban azt, hogy abban az időben 12 koronát terveztek egy munkaegységre, amiből 6 koronát előlegként ki ís fizettek azzal, hogy a másik felét majd az évzáró közgyűlésen. Sajnos, ez a másik fe le csak majd maradt... (Hadd tegyem rögtön hozzá, mint oly. sok szövetkezetben. Hiszen tudok olyan szövetkezetről is, ahol a munkaegységre alig jutott 2 korona). Azóta a kolozsnémat szövetkezet annyira megerősödött, hogy a munkaegység értéke 26 korona, és ezt ki is fizetik. Valahogy úgy áll a dolog — állapltja meg olvasónk —, hogy míg bírta a munkát, a munkaegység értékének csak a felét fizették ki és most, hogy jól mennek a dolgok, nekik, az öregeknek ebből egy morzsányi sem jut. Az idős szövetkezeti tagok megsegítésének sokféle módja volna, így többek között az is, hogy néhány árnyí kertecskéjüket térítésmentesen, tehát ingyen megmunkálják. Ne értsen félre a Kolozsnémai Efsz vezetősége és tagsága, nem akarok beleavatkozni szuverén jogukba, de engedjék meg, hogy egyes dolgokról én is elmondhassam a véleményem. A bácsi, akiről szó van, elküldte a szövetkezet vezetősége által kiállított hivatalos számlát 17 ár földecskéjének a megműveléséről. Ez pedig a következőképpen fest. Semmiféle rendelkezés nem írja elő, hogy a szövetkezetek térítésmentesen kötelesek megművelni nyugdíjas tagjaik néhány árnyí földecskéjét, de semmiféle rendelet sem tiltja ezt. Anyagi helyzetük és lehetőségeik szerint a szövetkezetek vezetősége, illetve közgyűlése dönt erről. Ismerem Kolozsnémát, kis falu. Nem tudom, hány szövetkezeti nyugdíjas él ott, 25—30, vagy 40? A számlán feltüntetett tételekből csupán kettőt, a tnűtrágya és a vetőmag árát tudom respektálni. Összességében tehát milyen összegről lehet szó? 5—6, esetleg 10 ezer koronáról? Ezt ne bírná ki a szövetkezet, még akkor is, ha 1965-ben az árvíz súlyos károkat okozott? Nagyon szeretném, ha a szövetkezetek vezetősége és tagsága alaposan meghányná-vetné — különösen most, az évzáró közgyűlésen — mivel, és milyen formában tudna segíteni kiöregedett, nyugdíjas tagjain. Gondolják meg, hogy annak idején mit vállaltak ezek az emberek, és ha úgy vesszük, a mai állapotokhoz viszonyítva, nem sok jóban volt részük, s éppen ezért most kevéssel is beérnék. Csak ismételni tudom kolozsnémai olvasónk általánosítható megállapítását a nyugdíjas szövetkezeti tagokkal kapcsolatban': „Érezzék ök is, hogy az általuk elültetett gyümölcsfa nekik is terem." Miről ír egy 90 éves olvasónk? Levélíróink között szép számmal akadnak idősebb emberek is, de ritkaság az olyasmi, hogy egy 90 éves ember ceruzát fogjon és levelet írjon szerkesztőségünknek. Még ha valami sérelmét panaszolná fel, tanácsunkat vagy segítségünket kérné! Ez esetben nem ilyesmiről van szó. Éppen ezért meghatottan olvastam id. Szarvas Benő felsőpatonyi (dunaszerdahelyl járás) olvasónk levelét, aki közvetlen, őszinte szavakkal leírja életútját és elmondja véleményét a mai helyzetről, illetve a szocialista rendszerről. Szarvas Benő bácsi csupán abba nincs belenyugodva, hogy ő eredetileg lőgérpatonyi volna, illetve ma is ott lakik, de annak idején, mikor megalakult a szövetkezet, a három községet: Lőgérpatonyt, Csécsénypa.tonyt és Benkepetonyt egyesítették, s az összevont falvakat Felsőpatonynak nevezték el. Bár Szarvas Benő bácsi, mint írja, a község régi elnevezéséhez van szokva, nem bánja, hogy megváltozott a név „ ... hogy megváltozott minden, mivel megváltozott a ml helyzetünk is. Például én nem adhatok elég hálát a felszabadító szovjet hadseregnek, hogy vérét ontotta azért, hogy felszabadítson bennünket a rabság alól. Én különösen nehéz életet éltem, annyi földem sem volt, ahová a fejem lehajthattam volna, mégis felneveltem tizenegy gyereket." Szarvas Benő bácsi nagyon is meg van elégedve a sorsával, bár csak 445.— korona nyugdíjat kap. Mint írja — ha nem ez a rendszer volna, akkor már rég koldusbotot foghatott volna. Még most ls akadnak emberek, akik visszakívánják a múltat, holott munkájuk után- nekik is megvan a tisztességes megélhetésük. „Én azt kívánom — fejezi be levelét Szarvas bácsi —, hogy csak ennél roszszabb helyzet sohasem legyen, bár én már nem sokáig élvezem." Mi továbbra is jó egészséget és megelégedett életet kívánunk Szarvas Benő bácsinak. Anyaián rendeződött a helyzet Lapunk január 8-i számában e hasábokon Lebó Vince olvasónk levele alapján foglalkoztunk azzal, hogy Anyála-pusztán az üzletvezető betegsége miatt az élelmiszerboltot bezárták, s így az ottaniak naponta Érsekújvárra vagy Naszvadra voltak kénytelenek utazni, hogy legalább kenyeret vásárolhassanak. Az esettel kapcsolatban bíráltuk a Jednota komáromi igazgatóságát, s egyben magyarázatot kértünk arra vonatkozóan, hogyan lehetséges az, hogy Anyalát heteken keresztül kenyér nélkül hagyták. Válaszlevelében a komáromi jednota elismeri a kritika Jogosságát és csak annyiban kér helyreigazítást, hogy az üzletvezető nem november 25-vel került betegállományba, mint ahogy olvasóink írta, hanem december 1-vel. Ennek bizonyítására elküldték a naszvadi péküzem szállítóleveleit, melyek szerint az anyalai üzletvezető november 25. és 29. között mindennap átvette a megrendelt kenyeret és péksüteményt. Viszont megfelel a valóságnak, hogy az anyalai üzlet december 1-től 22-ig zárva volt, és a lakosság ellátásáról senki sem gondoskodott. Bár december (20-tól 23-ig a hófúvások miatt ' ezen a vidéken az utak járhatatlanok voltak, az üzlet átadását lebonyolították és december 23-án az új üzletvezető megkezdte az árusítást, úgyhogy karácsonyra és újévre az anyalaíak minden szükséges élelmiszert helyben beszerezhettek. E napokra szóló szállítóleveleket a komáromi Jednota szintén megküldte szerkesztőségünknek. Levele befejező részében a komáromi Jednota elismeri, hogy az üzletvezető betegségéről s így az üzlet zárvatartásáról tudomásuk volt ,,... de arra gondolni sem mertünk volna, hogy a több éves tapasztalattal rendelkező körzeti instruktor, áz üzletvezető, aki azelőtt leltározó ellenőr volt, ugyanabban az épületben levő és a Jednotához tartozó vendéglátó üzem vezetője, valamint az anyalai lakosokból megválasztott 5 tagú felügyelő-ellenőrző bizottság megfeledkezzen erről á legelemibb feladatról." Hiába, így van az, amikor a sok bába között elvész a gyerek. BATKY IASZLO