Új Szó, 1969. december (22. évfolyam, 282-306.szám)

1969-12-05 / 286. szám, péntek

Hárskúti gyorsfénykép Mestrovlcs-kiállítáe Budaoesten c A

prága—kassai gyors Rozsnyó után, nemsokkal keleti végcélja előtt, hosszú alagútba fúrja magát. Földrajztanárom mondta annak idején: — Sohasem felejthetitek el, milyen hosszú a hárskúti alagút, mert a négy hármasból álló számjegyet könnyen regisztrálja az agy: 3333 méter. A hegy, melybe az annyira áhított alagutat fúrták, amúgy is csupa üreg, szebbnél szebb barlangok, belsejükben cseppkőképződmények találhatók, itt fedezték fel például a rozsnyói barlangászok a világ egyik legnagyobb összefüggő, egy darabból álló cseppkövét, a jóval harminc méter fölötti magasságot elért, a közönség számára már hozzáférhetetlen egzotikumot. A hegy alatt elterülő falucska Hármaskút néven ismert e vidéken. Különösen ősszel gyönyörűek a körülötte pompázó hegyek, fák, bokrok. A hnb-n Borsody Imre nevét említik: — Ű adja a legbőségesebb és leghitelesebb információkat községünkről — mondja a titkár és munkatársa. Borsody Imre a rozsnyói Bányászmúzeum alkalmazottja. A titkárnak igaza volt. Borsody élő lexikonnak bizonyult. Hárskútnak kb. 700 lakosa van, csaknem színmagyar falu, három szlovák család lakik itt, békességben megférve a magyarokkal. Az erdész, a pályamester és a kereskedő szlovák nemzetiségű, s ha arányítunk, elmondhatjuk, hogy a reformátusok is így, ilyen csekély számban lelhetők itt fel, a lakosok kilencvennyolc százaléka katolikus. Ennek különösen régebben volt óriási jelentősége, hiszen a hárskútiak példás egységről tettek tanúbizonyságot mindig. Merthogy a falu eléggé elszórtan fekszik, sajátos szokások ^fakultak ki lakosai között. A lány nem mehetett tizenhat éves koráig bálba, arról nem is beszélve, hogy más falu mulatságain sem vehetett részt. Különlegesnek számít, hogy a lakosok csaknem száz százaléka földműveléssel foglalkozott, ami szintén egy bizonyos egységet alakított ki. Eredet A községet Bencés-szerzetesek alapították a XIII. század körül. A Szoroskőn volt majorságuk, ezt Bence-lábnak hívják. A völgyben felépített kis kápolnát néhány házikó követte, s amikor a krasznahorkai vár börtönéből kiszabadult egy rab, el is kezdődött a falu történetének legértékesebb szakasza. A rab ugyanis egyetlen darab hársfából csaknem hetven centiméter magas szobrocskát faragott a börtönben, s menekülése közben otthagyta azt a házikók lakóinak. A völgyben számos hársfa és egy tisztavizű forrás volt. Innen tulajdonképpen a név is: Hárskút. A hársakat, sajnos, kivágták, de a falu lakossága újból be szeretné velük telepíteni környéket. Figyelmet érdemlő a szob rocska története. A második világháborúig gondosan őrizték a lakosok, ds a bcmbázáiok alatt eltűnt, s azóta csak a legendák szárnyain száll szépségéről a szó. Most újból kutatni fognak utána, hátha előkerül valamelyik padlásról! Kultúra A kultúrával a felszabadulás előtt a pap foglalkozott. Tradíció volt évenként egy színdarab betanulása és bemutatása. Az énekkar pedig kerek hetven esztendeje létezik. Nem volt olyan temetés vagy vallási ünnep, amelyen ne léptek volna fel. Budapestre is jártak szerepelni: híres énekkar volt a hárskútiaké, hiszen négyhangú volt vegyeskaruk, de létezett külön női és férfikar is. Sajnos, az utóbbi időben mintha pangana ez a szép munka, az öregebbek meg kl is halnak már ... Legutóbb például Mihók Anti bácsi, a kiváló basszus hunyt el. A hárskútiak — ha újból nekikezdenének — rövid időn belül az élvonalba tornászhatnák föl magukat, hiszen ahol hagyomány van, ott könnyebben megy minden. Képesek egyetlen este 4—5 népdalt begyakorolni! Egy jó, zeneértő és lelkes pedagógus talán fellendíthetné az ügyet. 1959-ben alakult meg Hárskúton a CSEMADOK. Tánccsoportjuk állandó jelleggel működött, bejárták a környéket, sőt, saját koreográfiájú táncuk is volt: a Májusfaállítás! Most is lenne tánccsoportjuk, ha lenMindhárom színikritikus, kollégáikhoz hasonlóan, megegyezik abban, hogy ez a bemutató jelentős eseménynek számít. Z. Rámpák erről így ír: „Az ember tragédiája a világirodalomban klasszikus műnek számít, ezért nincs mit csodálkoznunk, hogy a nemzeteink (értsd a szlovák és a magyar nemzet — szerk. megj.) között egészen az elmúlt évtizedekig uralkodó feszült viszony ellenére Madách művének három szlovák tolmá csolója is akadt." Hasonló véleményen van Mátrai-Betegh Béla is: „Lefegyverezve ... attól voltam, hogy a Szlovák Nemzeti Színháznak az ünnepi évadban, fennállásának 50. esztendejében eszébe jutott, hogy új fordításban az ünnepe hozzátortozójaként állandó műsoráne megfelelő helyiségük. És máris itt vagyunk a kultúiproblémánál. Hárskútnak jelen pillanatban nincs megfelelő kultúrháza. Ojat terveznek, az két év múlva épül fel, s akkor amolyan apró kultúrközponttá válhat Hárskút ismét. Olyanná, amilyen völt. Ugyanez a kultúrházproblpma, azaz helyiségprobléma hat a zenekar tevékenységére is, bár az működik. A zenekaroknak is hagyományuk van itt; néhányszor újjászervezték, s most nem is népi, hanem tánczenei jellegű. De rövidesen létrejön talán a népi is ... Szokások Érdemes lenne néprajzosoknak Hárskútra jönniük. Úgy vélem, valóságos kincsesbányára akadhatnának itt. Az eredeti májusfaállítás, a húsvéti huncutkodások, a lakodalmakban megfigyelhető különlegességek egyaránt feldolgozhatók és megmenthetők az utókor számára. A falu fekvése, bizonyos fokú elszigeteltsége is hozzájárul a sajátos szokások kialakításához, nem beszélve a Vidék szépségének, a hegynek-völgynek fantáziát mozgató erejéről. Nem kívánok részletesebben foglalkozni ezzel a nagyon vonzó és érdekes témával, még egyetlen szokás közzététele áráig sem, mert olyan gazdag ez a falu ilyen téren, hogy kár lenne aprópénzre váltani kincseit. Itt a kutatók tudnának érdemleges munkát kifejteni. Perspektívák Gazdasági vonalon is van egy-két elképzelésük a hárskútiaknak. Jólmenő szövetkezetükön kívül, melléküzemágként szobafestéssel és építéssel szeretnének foglalkozni, valamint továbbfejlesztenék a gyümölcsészetet. Tekintve, hogy a vidék gyönyörű, s jelentős az idegenforgalom, nem lenne meddő ötlet egy-két csárdaszerűség létrehozása sem. A szoroskői kilátóra tervezett juhászcsárdát mielőbb létre kellene hozni! És ha a csodálatos cseppkőbarlangok feltárására is akadna valahonnan mecénás! BATTA GYÖRGY ra vegye a Tragédiát. Meggyőzve pedig attól voltam, ahogyan a színház játssza ezt a művet." Vladimír Stefko a következőképpen értékeli a Tragédia színpadravitelét: „Minden dramaturgiai nehézség ellenére a Tragédiát manapság azért tűzik műsorra, mert a költő e művében az emberiség alapvető kérdéséről, az élet értelméről vall oly módon, hogy ennek eszmei irányai nem állnak távol a mai korszerű színház és filozófia témájától." Egyetértenek abban is, hogy a darab rendezőjének, Tibor Rakovskýnak, a szövegrövidítésekkel sikerült jórészt tömör, modern lüktetésű drámát létrehozni. Mátrai-Betegh és Štefko viszont kifogásolja a rendező koncepcióját: „Ádámnak és LuAZ UTÓBBI ÉVEKBEN újra serdülni kezd a nemzetközi képzőművészeti élet Budapesten. H. Moore, a Rómában élő Tóth Imre, majd Vásárhelyi Viktor (Vasarely) műcsarnoki kiállítása után most Mestrovics műveiben gyönyörködhet Budapest műértő közönsége, ezúttal a Szépművészeti Múzeumban, a Rembrandt emlékkiállítás szomszédságában. Iván Mestrovics — a legújabb magyar művészeti lexikon szerint: „horvát szobrász, a modern monumentális szobrászat egyik jelentős alakja" —, 1883-ban született a horvátor szági Vrpoljeben. Pásztorfiúként kezdte, Bécsben, Párizsban és Rómában folytatott tanulmányokat. Az első világháború befejezése után a zágrábi művészeti akadémia tanára lett. Splitben villát építtetett magának, amelyet halála után múzeummá nyilvánítottak. 1942-ben kiszabadult az usztasák fogságából s akkor Olaszországba távozott. A háború után, hazatért, de 1947-ben kivándorolt Amerikába. 1954-ben látogatott haza, miután 1952ben zágrábi házát múzeum céljára átengedte szülőhazájának. 1962-ben halt meg Amerikában. Párizsban Rodin-nél, Bourdelle-nél és Maillol-nál tanult, Rómában Michelangelot tanulmányozta. E mesterek valamennyien nyomot hagytak stílusán, úgyszintén a német F. Metzner, aki a lipcsei Népek csatájához készített monumentális szoborcsoportokat, és a belga G. Minne is. De nem tagadta meg a magával hozott bizáncias jellegű íiépi elemeket sem, s egész művészetét áthatotta a nemzeti érzés. Végül is kialakult egyéni stílusa. A kiállításra a zágrábi és a spliti múzeumból hozott anyag mintegy félévszázad munkásságából ad átfogó képet. Némi hiányérzet szükségképpen támad, hisz csak a megmozdítható munkák közül lehetett szállítani s például a chicagói indián lovasszobrokról (1928) még fotók sem kerültek bemutatásra. Ugyanezt mondhatjuk a koszovói csata színhelyére tervezett hatalmas emlékműről is, amelyből csak A koszovói lány című szobor került fölállításra, mivel a tervezett emléktemplom megépítése elmaradt. Ami első pillantásra is meglepő, az, hogy ez az őserejű művész milyen szuverén módon vetette le azokat a hatásokat, vagy ha úgy tetszik, eresztette át magán azt, amit a nagy mesterektől tannlt. Rodin nyugtalan formaképzése, Bourdelle és Maillol zömök, tömör aňyagformálása, Michelangelo befelé forduló és mégis tragikus külsőségek közt megnyilvánuló, cifernek a kapcsolata, a viszonya, az egymáshoz való aránya az, ami a Szlovák Nemzeti Színház Tragédia-előadásában vitás. Rakovský rendezésében kapcsolatuk lazább a szokottnál, de az igazinál is. Ádám mintegy magára maradva, Lucifertől is elhagyatva az ember történelmi küldetésével, a sorsával küzd, Lucifer mindvégig csak az Orral áll pörben, nem lázítva de nem is nevelve Ádámot." (Mátrai J. „Ilyen koncepció eredményeképpen — folytatja ugyanezt a gondolatot, Stefko — a cselekvések mögött elmaradnak a lélektani és gondolati motívumok, Ádám így csak sajnálatra méltó ember marad, aki igyekszik, gyakran fogja el őt az elkeseredés, hogy aztán a legkisebb reménysugár új életoptimizmust adó tűzzé lobbanjon." A főszereplök játékáról a magyar kritikus így ír: „Ez az arányeltolódás természetesen nem marad következmények nélkül a színészi játékra sem. L. Haveri alakításában ... a rendező koncepciója folytán hiányzik a drámai feszültség, az az esély, hogy el is bukhat. Ez az Ádám győzelemre van teremtve, s játékával inkább a mű zárómondatának egyik felét igazolja, mMit a másikat, a küzdőkészséget. így azután Orral vívott párbajában démonibb Lucifer támadt Ct. Filčík alakítáformabontó feszültsége, ugyanakkor Minne s talán Lehmbruck simára fegyelmezett fölületképzése mind-mind művészetét gazdagította. Mestrovics művein a hatások csak villanások, a mintaképek iránt portrékban és egyéb művekben kifejezett hódolat ellenére is. Mert nemcsak a Gondolkodó (1915) tiszteletadás Rodin-nek, hiszen a romantikusan formált Rodin portré (1914) is látható a kiállításon. Sőt Michelangelo portréja (1926) is, döbbenetesen eltalálva a belső viharzó karaktert éppúgy, mint a jellegzetes külső vonásokat. A tematika is gazdag. Egyháztörténetből apostolok és madonnák láthatók, a szenvedésben szinte, fantasztikusan eltorzuló, a fájdalmaktól már-már üvöltő Jób ülő alakja mellett. — A nemzeti történelemből Krajievič Markó-ra emlékeztet egy lovasszobor. (1910). Korokon átnéző és világomlásokon magát átmentő embert faragott fába Ádám (1933) Atlasz-szerű alakjában. — Az anyaság mint minden igazán nagy művészt, Mestrovicsot is számos szép alkotásra ihlette: Madonna gyermekkel (1916), Madonna Jézussal (1916). Mestrovics a szecesszió korában indul, de e stílus emlékét csak a Hosszúnyakú váza (1908 j oldalán látható domborműves figurák vonalasan képzet drapériáján fedezhettük föl. S talán még erre utal a művésznél a kicsavart, görcsbe torzuló testhelyzetek iránti vonzódás Anya görcsben (1929), de egészen más lelki tartalmakkal. Némelyik alakján a ruha redőzete gótikus emlékeket Idéz. —- Az antik világra emlékeztet a Mai Laokoón (1906) a Kariatida (1908), a Tanulmány a Kyklopszhoz (1928) és az Atlantída (1946). — Meghitt lírát áraszt a Vesztaszűz (1916 — 1917) imádságos lélekkel formált hivő alakja, az Asszony lanttal (1918), a Leány lanttal (1918), a Táncosnő (1924). Mestrovics szobrászata erősen kötődött az építészethez, sok-sok alkotását ezért csak elölnézetben mintázta meg. A BRONZBA ÖNTÖTT, köbe, márványba, fába faragott alkotások a század egyik legnagyob szobrászáról tanúskodnak, méltó társáról annak a Medgyessy Ferencnek, aki ugyancsak kivételes életművet hozott létre a nagy horvát kortárssal egyidőben. Mily kár, hogy nem lehet ilyen életmüveket egyszerre és egymás mellett bemutató kiállításokat, rendezni. A Mestrovics-kiállítás tömegeket vonzó síkere biztatás még nagyobb szabású nemzetközi bemutatókra. SZÍJ REZSŐ sából mint a Tragédia valódi Lucifere." Érdekes, hogy Mátraival ellentétben Stefko elismerően nyilatkozik Haveri és FilCík alakításáról és ugyanezen a véleményen van Rámpák is: „Haverinek Ádám szerepében ... sikerült meglepően jól eljátszani rendkívüli szerepét. Ugyanilyen dicsérő hangnemben szólhatunk FilCík játékáról.'' Éva alakítóiról (Z. Grúberová és E. Poláková) mindannyian eléggé tartózkodóan nyilatkoztak. A többi epizódszerepben M. Gregor (Michelangelo), V. Strnisková (londoni utcalány), valamint L. Dočolomanský (francia márki) teljesítményét emelik ki. Mindhárman elismerően szólnak Ladislav Vychodil díszletterveiről is. „A Tragédiát előadni minden társulat számára igényes feladatot jelent. Ezért elismerés illeti a pozsonyi bemutató létrehozóit, a rendezőt, a díszlettervezőt és a színészeket is — írja végezetül Rámpák. MátraiBetegh Béla pedig így fejezi b3 értékelését: „Különös öröm vjlt a jubiláló pozsonyi színházban egyik legnagyobb szellemi értekünket majdnem ötven évi hallgatás után megelevenedni látni. S bizonyára nem maradna haszon nélkül hazai előadásainkra nézve Az ember tragédiáját szlovák művészek játékában vendégül látnunk." SzjMár emeletes házak épülnek a faluban (Borsody Imre felvétele) A POZSONYI BEMUTATÓ SAJTÓVISSZHANGJA Még egyszer Az ember tragédiájáról Több mint egy hónappal ezelőtt mutatták be a pozsonyi Hviezdoslav Színházban Madách remekművét. A bemutató után lapunk hasábjain elemeztük a premier pozitívumait és hiányosságait. Ugyanígy más lapokban és szakfolyóiratokban is megjelentek a mi lehetőségeinkhez képest terjedelmesebb recenziók, melyek közül a,leginkább figyelemre méltónak Mátrai-Betegh Béla, Vladimír Stefko és Zoltán Rámpák kritikáit tartjuk. Most az ő értékeléseik alapján térünk vissza még egyszer a Tragédia pozsonyi bemutatójához.