Új Szó, 1969. december (22. évfolyam, 282-306.szám)

1969-12-05 / 286. szám, péntek

A mciiiífi kertje Az • igazság állandó és örök igyekezet arra, hogy kinek-kinek megadjuk a maga jogát. (Justlnianus Institutióij Amit erről az ügyről — levelekből, beszélgetésekből — tudok, az csak néhány fragmentum, de az ítélethez elegendő. » » * Róza néni nagyon egyszerű falusi parasztasszony, öt gyermeket hozott a világra, kettő meghalt, három él. Nemsokára hetvenéves lesz, a múltból ért a jelenbe, tehát végig kellett járnia több százezer osztályos társa útját. Volt libapásztorlány, városi uraknál szolgáló cseléd, kommenciós zsellér felesége, öt — mindig éhes —gyermek anyja. Csak valamikor 1950 körül kezdett egy kicsit „gömbölyödni" a sorsa, akkor épült az új ház is, a tornácos, a kétkapus, de amikor* már kezdett éppen nagyon szép és nagyon jó lenni, kivitték a férjét a kis falu temetőjébe. A három gyermek elszármazott a faluból, fészket raklak a városban, sokat kereső, tanult emberek lettek, ami végtelen nagy gyönyörűség Róza néni öreg szívének, és emlegeti is könnyes boldogsággal, hogy a gyermekeitől „még nagyon okos urak is tanácsot kérnek". Róza néni mindennap kimegy a temetőbe és elmondja a sírdombon nőtt vadrózsabokornak, hogy az éjjel megint fájt a reumája, meg az a kis csökött almafa, ott a kert végében, nem hoz többé gyümölcsöt, mert megfagyott. Néha valamelyik gyerek autója is megállt a kapu elölt, különösen gyümölcsérés idején, hoztak is tíz deka cukorkát, egy-egy tábla csokeládét, aztán betettek a csomagtartóba egy-két kosár illatos almát, édes, zamatos körtét, vagy ropogós diót, mikor mi termett, és Róza néni nagyon nagy szívbéli jóérzéssel nézett az elszáguldó gépkocsi után, amint a kerekek nyomán felszálló porfelhő elborította az út szélén őrködő hársakat. A baj fél évvel ezelőtt kezdődött. Akkor, amikor egyik menyének eszébe jutott, hogy abban a falusi kertben — nem egészen egy óráig tart autóval az út odáig — nagyon szép víkendházat építhetnének; milyen jó lenne az nekik is, meg a gyerekeknek is. Minden ismerősüknek van már víkendházuk, meg egy kis kertjük, csak nekik nincs, pedig nekik igazán lehetne, hiszen ott „a mama kertje", ami tulajdonképpen nem is a mamáé, hanem a három fiú öröksége, a mama csak haszonélvező. Beszéltem azzal a törvényszéki bíróval is, akitől Róza néni nagy bajában tanácsot kért. — A törvény szempontjából ez az ügy egyértelműen világos. Az örökhagyó házastársa örökli mindannak a vagyonnak a haszonélvezetét, amelyet egyébként nem ő örökölt. A haszonélvezet korlátozása csak olyan méretű lehet, hogy a korlátozott haszonélvezet a házastárs szükségleteit biztosítsa. Őszintén megmondom, ha ez az ügy „bírósági akta lesz", akkor két évtizedes bírói pályafutásom alatt első ízben feledkezem meg arról, hogy mire kötelez a talár és nagyon elfogult leszek ... természetesen Róza néni javára, akinfek ilyen aljas gyermekei vannak ... A feleségek — Róza néni három menye — megvitatták az ötletet és a férjek — Róza néni három fia — minden fenntartás nélkül zseniálisnak tartották. Persze, van az egésznek egy kis akadálya: a mama. A mamát nem lehel kitenni a házból. De hát egy drótkerítés is megteszi. Egy drótkerítés, ami megakadályozza az egy, szerű öreg parasztasszonyt abban, hogy a kertbe léphessen, hogy esetleg nemkívánatos látogatóként megjelenjen gyermekei „nyári lakában", amikor azok éppen „úri" barátaikkal mulatoznak. Tehát csak a haszonélvezet korlátozásáról van szó, meg egy drótkerítésről. Emberségről, gyermeki szeretetről nincs szó, mert ezeknek a deklasszált kispolgároknak nincsenek emberi érzéseik, nincs etikájuk. Róza néninek 460 korona nyugdíjat hoz havonta a postás. Hát ez bizony nem nagy összeg. De a kertben megterem a levest ízesítő zöldség, a saláta gyenge levele, egy kis z^jld a nyulaknak, gyümölcs pedig annyi, hogy abból az „unokák részesedésén kívül" még eladásra is jut. Van egy kis pótlék a nyugdíjhoz, amit félre lehet tenni, amiért takarmányt vehet a tyúkoknak, vagy egy nagykendőt magának, ha már szakadozik a régi, ámbár ez a mostani már vagy tizenöt éve melegíti és még semmi baja sincs. Róza néni három fia — sokat kereső, tanult emberek — először szépen kezdték. Hogy milyen jó lenne a mamának, ha nem lenne mindig egyedül, mert mi lesz, ha beteg lesz, rosszul lesz, mennyire szebb lenne, jobb lenne, ha egy otthonban élne, hiszen az állam a legszebb kastélyokban, palotákban ad helyet az életben, gondban, munkában elfáradt öregeknek, ahol egész nap semmi dolguk, csak beszélgetnek, pihennek, morzsolgatják emlékeiket, összerakják az évtizedek omlékcserepeit, aztán még abban is gyönyörködnek, ami csúnya volt. De Róza néni, az egyszerű Róza néni, aki szinte saját vérével nevelte fel ezt a három „sokat kereső, tanult embert", ez egyszer nem hallgatott három „okos" fia szavára. Ekkor vágták szegény öreg fejéhez a paragrafus görbe bunkóját: a kert az ő örökségük, a mama csak a haszonélvező és a haszonélvezeti jogot korlátozni lehet. Róza néni három fiával személyesen szerettem volna beszélni. Sajnos, nem sikerült. Három hétig kerestem, hajszoltam a nyomukat, levelet írtam a címükre — eredménytelenül. Néhány nappal ezelőtt az egyik felhívott telefonon: — Ez magánügy, amihez a sajtónak semmi köze! Ha egy szóval említeni meri a lapokban, sajtópert indítunk! Bevallom őszintén: amióta tollat forgatok, nagyon sok ember fordult hozzám kéréssel, nagyon sok ember fenyegetett, de akik kértek vagy fenyegettek — mindig emberek voltak. Csak most, amikor Róza néni fia telefonált, éreztem úgy, mintha egy patkánnyal beszélgetnék. Egyébként — várom a sajtópert! PÉTERFI GYULA AZ ÖT NAP - ÉS A HATODIK... KAREL VYHNALÍK, a Szövetségi Munkaügyi és Népjóléii Minisztérium főosztályvezetője nyilatkozik az ötnapos munkahét problémáiról Az ötnapos munkahetet egy esztendővel ezelőtt vezették be, és azóta a főbb termelési ágazatokban az 1967. évi helyzethez viszonyítva mintegy két százalékkal csökkent a munkatermelékenység. Ezzel szemben a túlórák száma az év első negyedében az építőiparban 12, az iparban 22, a gépkocsigyártásban, valamint a vasúti forgalomban 24 százalékkal emelkedett. Ezek után ne csodáljuk, ha sokan azt állítják, hogy az ötnapos munkahét nem vált be, és a további károk elkerülése érdekében a szabad szombatok megszüntetését javasolják. • • Nem volna elhamarkodott ez a lépés? Ka r el Vyhnalík mérnök, a Szövetségi Munkaügyi és Népjóléti Minisztérium főosztályvezetője kérdésünkre ezt válaszolta: — A szövetségi kormány a tapasztalatok és a helyzet beható mérlegelése után megállapította, hogy az ötnapos munkahét megfelel a népgazdaság lehetőségeinek. — Szeretném hangsúlyozni, hogy senkit sem köteleztünk annak idején a munkaidő csökkentésére. A vállalatokra bíztuk, cselekedjenek lehetőségeik szerint, ami azt jelentette, hogy csak azzal a feltétellel vezethetik be a szabad szombatokat, ha nem megy a termelés és a közszolgáltatások rovására. Az új intézkedések bevezetésére — amint ismeretes — nem került sor máról holnapra. Hiszen már 1964 óta kísérleteztünk a munkaidő csökkentésével. • Milyen eredménnyel végződött kísérletük? — A kísérleti üzemekben a csökkentett munkaidő ellenére fejenként 5—6 százalékkal emelkedett a munkatermelékenység. Ezeknek a tapasztalatoknak az alapján jelentettük ki azután, hogy az a vállalat, mely megteremti a szükséges feltételeket, lerövidítheti munkaidejét. Noha az eredmény nem maradt el, korántsem lehetünk elégedettek, mert a tervezett tíz százalék helyett tavaly mindössze íjyolc százalékkal emelkedett az egy órára eső munkatermelékenység. így az üzemek több mint másfél milliárd korona értékű áruval kevesebbet termeltek a tervezettnél. • Nem volna helyesebb tehát, lia mégiscsak visszatérnénk a hatnapos munkahéthez? — Ezzel nem sokat nyernénk. Hiszen szombatonként anlúgy sem dolgoztunk többet, mint öt órát, vagyis a munkaidő a hétköznapinak mindössze 75 százalékát tette ki. Ugyanakkor azonban a termelés ezeken a napokon a normálisnak alig 30 —40 százaléka volt. A mulasztásokat a munkaidő teljes ki- _ használásával kell behoznunk, úgy, hogy a termelés az év végéig mennyiségileg és minőségileg is elérje a kívánt színvonalat. E követelmény teljesítése nem lehetetlen, bár eléggé költséges, mert pillanatnyilag csak szabad szombatokon végzett túl órázással valósítható meg, ami azt jelenti, hogy az ezeken a napokon termelt áru ellenértékének a 70 százalékát kell kifizetnünk munkabér fejében. Ezért oly fontos, hogy az üzemek lelkiismeretesen felkészüljenek a soronkívüli műszakokra, hogy a rendkívüli termelés fedezze a rendkívüli költségeket. Ezt az elvet tartották szem előtt a párt- és a kormányhatározatok is, kimondva, hogy a szombati műszakok csak azokban az üzemekben kifizetődők, melyek hiánycikként nyilván tartott árút termelnek. • A rendkívüli műszakokát azonban a vasúti teherkocsik ki- és berakása esetében gyakran bírálják .. . — Ami az -iparban célszerű, az a vasúti forgalomban, ahol nincsenek^ munkaerőtartalékok, nem válhat be. Ezért az ötnapos munkahét nem vonatkozhat a vasúti dolgozókra. Nekik állandóan, tehát a hét minden napján és minden órájában — váltott műszakokkal — rendelkezésre kell állniuk. Olyan követelmény ez, melytől a jövőben sem tekinthetünk el. Nem engedhetjük meg magunknak ugyanis, hogy a szabad szombatokon a kiesés meghaladja a tíz százalékot. Az áruval megtömött vagonok néha napokig vesztegeltek az állomásokon. • A legtöbb építkezésen csak Hétfőn déltől péntek délig dolgoznak, 'flem csoda, hogy évekig eltart, míg felépítenek egy nagyobb épületet, vagy míg elkészül egy országútszakasz ... — Az építkezési dolgozók nagyobbára rossz munkaerkölcsét joggal éri bírálat. A legtöbb helyen későn kezdik és korán befejezik a munkát, de még a rendes munkaidőt sem használják ki. Ugyanolyan szervezési hibának tartom ezt, mint pl. azt, hogy nem dolgoznak váltott műszakban ünnepnapokon is. Ilyenkor még az országutakon is megszűnik a munka, holott köztudomású, hogy a gépek csak akkor kifizetődők, ha kihasználják őket. Sokat elnéztünk ezeknek a dolgozóknak, mert beláttuk, hogy hátrányosabb helyzetben vannak, ugyanis míg távolabb eső munkahelyükre érnek, az utazással hoszszabb időt töltenek el. Erre a körülményre voltunk tekintettel, amikor a napi 9 órás műszakok mellett engedélyeztük nekik az ötnapos munkahetet. • Ám az sem hallgatható el, hogy nemcsak az építkezésekről, hanem — az ötnapos munkahét bevezetése óta — a legtöbb munkahelyről már pénteken délben elszállingóznak a dolgozók. A hétvégi üdülés megkezdését fontosabbnak tartják, mint a munkát. — Igen, ez így igaz. Amikor bevezettük a szabad szombatokat, senki sem tételezte fel, hogy sokan visszaélnek majd e kedvezménnyel ... Tény azonban, hogy valamennyiünk éleKétszer a nevelésről Kártyázás ablakban A minap a kassai Partizán moziban voltam. Hogy ezt miért tartom említésre méltónak? Egyszerűen azért, mert boszszankodtam miatta. Persze, nem a vetített film, hanem az ott „garázdálkodó" néhány suhanc viselkedése miatt. Talán nem is suhancok, hanem tanköteles gyerekek voltak. Már jóval a vetítés kezdete előtt a mozi bajáratánál szaladgált — miközben egy-egy várakozónak is nekifutott — az a néhány gyerek, akiről szó van. Talán mondanom se kell, hogy közben cigarettáztak és mindenki hallatára trágár szavakkal tarkították beszédüket. A legnagyobb illetlenségnek mégis azt tartottam, hogy néhány gyerek beült a mozi bejárata melletti ablakba és ott kártyázott. Igen, az ablakon ülve kártyáztak. S hogy a lehető legnagyobb feltűnést keltsék, „kellően" hangoskodtak is. Nem hiszem, hogy a város vezetősége ne találná meg az ilyen jelenségek felszámolásának a módját, ha teljes határozottsággal látna hbzzá. A mozi alkalmazottjai aligha tehetnek valamit az utcagyerekek említett viselkedése ellen. Nyilván az sem az ö érdekük, hogy a gyerekek bent a moziban nem kártyáznak — szerencsére ott sötét van. Sajnos, fütyörészni, megjegyzéseket tenni a vetített filmről — sötétben is lehet. Nevetséges vagy szomorú? Tegnap egy fiú és két lány ült mellettem a cukrászdában. Elcsépelt témáról: iskoláikról, de főleg tanáraikról beszélgettek. Nem is figyeltem oda, amíg fülemet ezek a szavak meg nem ütötték: —' Mi K. tanárnőnkön annyit röhögünk, hogy már szinte sajnálom szegényt! — mondta a fiú, s a lányok máris kuncogtak, pedig még nem is tudták, miért nevetséges a tanárnő. . A fiú nem soká váratott a csattanóval: — Van a nyanyának egy állatian huligán lánya — magyarázta. — Nos, ez a csaj azt tesz az anyjával, amit akar. Néha idegileg teljesen kikészíti. Különösen azzal, ha bejön az iskolába, és így szól a mutterjához: „Szia, mami! Hol az ebéd? Majd meghalok az éhségtől!!" Vagy ilyesmit mond: „Mami, szükségem van egy tízesre!!!" Ilyenkor az osztály pukkad a röhögéstől. Természetesen a tréfás történeten a lányok is jót kacagtak. Bevallom, én is nevetségesnek találtam ezt a történetet, pedig tudom, hogy alapjában véve nagyon is szomorú. (fiilöp) tét megnehezíti az áruhiány, az, hogy minden csekélységért be kell járnunk az egész várost, és se vége, se hossza a sorbanállásnak. Ez a helyzet sürgős megoldást igényel, ha nem akarjuk, hogy az emberek tönkremenjenek a nagy hajszában. Ezért jelent oly nagy problémát az ötnapos munkahét a kereskedelemben és a közszolgáltatásokban. A dolgozók ui. bevásárlásaikat rendszerint péntekre hagyják, persze munkaidőben. Ezt a Tűrhetetlen helyzetet az a téves felfogás idézte elő, hogy a kereskedelemben dolgozó nők kijelentették, ők is élvezni akarják a szabad szombatokat. Csakhogy míg a

v kereskedelemben elhelyezkedett kb. 400 000 személy közül 300 000 a nő, addig az egész népgazdaság mintegy 6 millió dolgozót tart nyilván, akiknek a fele, vagyis 2,5—3 millió tartozik a gyengébb nemhez. Helyesnek tartja, hogy a többség alkalmazkodjék a kisebbséghez, és ezzel olyan felfordulást okozzon országszerte, mint amilyennek ma tanúi vagyunk az üzletekben és a villamosokon? A helyzetet megnehezíti, hogy nemcsak az üzletek nyitvatartási ideje, hanem a szolgálta tásoké is egybeesik a normális munkaidővel, úgyhogy a dolgozó nő pl. még a fodrászhoz iš csak munkaidőben mehet. Mivel azonban még az útlevélosztály sem hajlandó eltérni normális munkaidejétől, külföldre készülő polgáraink sincsenek kedvező helyzetben. Képzelje el, az idén hatóságaink 500 000 útlevelet adtak ki. Saját tapasztalatomból tudom, hogy legalább nyolc órába telik, míg az ember kézhez kapja útlevelét. Az 500 000 útlevél tehát az államnak ötszázezer munkanapba került. Egy esztendő alatt csupán útlevéliigy miatt 2000 dolgozó teljesítménye veszett kárba . . . • Mi következik mindebből? — Nem vitás, ha azt akarjuk, hogy a dolgozók maradéktalanul kihasználják munkaidejüket, akkor ezt teljes mértékben lehetővé kell nekik tennünk. Ezért, ha még oly kellemetlen is, a közszolgáltatásoknak és az üzleteknek is feltétlenül alkalmazkodniuk kell az igényekhez. De ettől eltekintve bebizonyosodott, hogy a szombatonként nyitva tartott iiiletek ezen a napon sokkal nagyobb forgalmat bonyolítanak le, mint hétköznapokon. Csakhogy míg másutt, még a szocialista államokban is, például Jugoszláviában és Romániában magam is tanúja voltam ennek, természetesnek tartják a nyitvatartást késő estig, sőt szombatonként és vasárnaponként is, nálunk az üzletek személyzete a bérpótlék ellenére sem akarja megérteni, mi a kötelessége. • Milyen konkrét intézkedéseket javasol tehát? — A leghelyesebbnek az' iartanám, ha az üzletek korábban nyitnának, a déli órákban, pl. 11—15 óra között zárva volnának, "de meghosszabbítanák az esti elárusítás idejét. A személyzet természetesen váltott műszakban dolgozna. A nemzeti bizottságok feladata, hogy rendet teremtsenek a dolgozók általános megelégedésére. A követelmények természetesen a hely és az évszakok szerint módosulnak, az üzletek nyitvatartása iránti érdeklődés figyelembevételével. Nagy hibának tartom, hogy pl. a papírkereskedések a többi üzlethez hasonlóan szeptember elején, az iskolaév kezdetén is 18 órakor zárnak. Mikor vásárolják be a szülők gyermekeik részére az íróeszközöket, füzeteket, ha nem munkaidő után? Célunk, hogy az elárusítás színvonala és minősége megfelejen az igényeknek. Mindez sürgős intézkedéseket feltételez, melyek azonban nem a szabad szombatok megszüntetésére, hanem a fegyelem és a munkaerkölcs megszilárdítására irányulnak. Ehhez kérjük a lakosság megértését és jóindulatát, mert a tét nagy: jobb, nyugodtabb életünk megalapozása. KARDOS MÁRTA