Új Szó, 1969. december (22. évfolyam, 282-306.szám)

1969-12-21 / 51. szám, Vasárnapi Új Szó

Lengyelországi riport A „hérmasvároshan" — Gdansk, Sopot, Gdynia - ifjúsági találkozót ren deztek, amelyen vendégül láttak háromszáz szovjet fiatalt is. Felvételünk a Gdvniaí kikötőben készült, a szovjet hajó megérkezése után. f "dansktól keskeny földsáv nyúlik a Balti-tengerbe. E félszigeten minden: fa, kő és virág, a történelmet idézi. A város a második világháború előtt „szabad város" volt, de a lengyeleknek nemzetközi egyezmény biztosította a jogot, hogy a félszigeten katonai átrakőállomást létesítsenek, állandó helyőrséggel. Évek elteltével a város szabadsága „módosult", s mindjobban német befolyás alá került. A harmincas évejcben már nyilvánvaló: ugródeszkának akarja felhasználni a fasizmus. Látva ezt a lengyelek, megerősítik a helyőrséget, bunkerokat építenek a raktár és a kis kaszárnya védelmére. Ekkor még aligha sejtik a közelgő történelmi katasztrófát... Kimegyünk a város személykikötőjéhez. Csípős szél süvít a tenger felől Már csak két óránként indul a félszigetre a kishajó. Aki nem akar várakozni, autóbusszal vagy taxival tíz perc alatt eljuthat az emlékműhöz, de akkor elszalaszt egy csodálatosan szén élményt. Végighajózunk a város mellett, közelről szemlélhetjük, miként javítják a legnagyobb lengyel hajógyárban a tengerjárókat. Több mint fél órai út után ott kötünk ki. ahol a lengyel területet körülzáró kőkerítés keresztülszelte a félszigetet. A földsáv meglepően keskeny. Erődítmények, védelmi állások maradványait sehol sem látom. Olyan ez a terület. mint a szépen gondozott kert. Közepén országút nyújtózik. Mellette néhány tisztiiskolás kiskatona tanácskozik. Majd felvesznek egy-egy kavicsot és egymás után eldobják. Látni, hogy gyakorolták a dobást, a kavicsok a kis hajó mellett cuppannak a vízbe. Mikor a másik oldalra fordulnak, már nincs szerencséjük. A repülő kavicsok elakadnak a fák ágai között. Harminc évvel ezelőtt itt csonka fatörzsek szomorkodtak a bombatölcsérek között. Láttam eredeti felvételeket a múzeumban, kietlen puszta volt a félsziget. Ezeket a fákat már a háború után ültették. Közöttük gondozott ösvények kanyarognak, nagyobb tisztásra vezetik a látogatót. Egy sor kisebb-nagyobb fabódéban hűsítő italt, ajándéktárgyat és sok más egyebet vásárolhat a vendég. Ittt végződik az országút, innen már csak gyalogszerrel lehet tovább jutni. Elindulunk a széles betonjárdán. Az út kezdeti szakasza szabadtéri múzeumra emlékeztet. Kétoldalt hatalmas fényképek és táblák ismertetik a félsziget történetét, a Westerplatte védőinek hősi küzdelmét. Kísérőm — egy nyugalmazott őrnagy, a Hadtörténeti Múzeum munkatársa — másfél évtizede foglalkozik a „lengyel tragédiával", s a katonai szakértő bölcsességével mérlegeli az eseményeket, kut tatja az okokat. Ma már ismert tény, hogy Hitler először 1939. augusztus 26-án akarta megtámadni Lengyelországot. Egy nappal az említett határidő előtt szeptember elsejére halasztotta a támadást. A Westerplattén már hónapok óta érezték a közelgő veszélyt. Megerősítették az őrhelyeket. Augusztus 25-én közvetlen a félsziget mellett horgonyzott le a német tisztiiskola „Schleswlg-Holstein" nevű páncélhajója. A hivatalos jelentések szerint baráti látogatásra érkezett a szabad Ggansk kikötőjébe. A lengyelek jól ludták, hogy a látogatás csak ürügy, a hajó ágyúi bármikor eldördülhetnek. Henrych Sucharski őrnagy, a helyőrség parancsnoka világosan megmondta a katonáknak: csak a saját erőnkben bízhatunk. Bármi történjék is, fél napig tartanunk kell az állásokat, ezt várja tőlünk az ország. A katonai szakértők a 12 órát a védők maximális teljesítményeként említették. X—4,45 1939. szeptember elsején hajnali 4 óra 45 perckor tüzet nyitott a német páncélhajó a félszigetre. Ugyanekkor indult az általános támadás Lengyelország ellen, megkezdődött a második világháború. Az már kevésbé ismert tény, hogy e háborúban az első bombákat, az említett időpont előtt negyed órával dobták lengyel földre. Tczew város mellett a Visztula hídjá nak felrobbantását akarták megakadályozni. Tervüket meghiúsították a lengyel aknászok. A folyóba zuhanó vashíd megállásra kényszerítette a német páncélvonatot. Ettől függetlenül a második világégés kezdete a Westerplatte névhez kapcsolódik. Az őrnagy előhúzza a félsziget térképét. E terület hadászati szempontból nem jelentett különösebb értéket. A félsziget és a város közötti kikötő keskeny csatornává szűkült és a 2—3 emeletes raktárakból a nehézgépfegyveresek minden mozgást megakadáAhol a második világháború kezdődött • 182 katona hősi küzdelme* Hét nap, amely örök témája marad a lengyel irodalomnak • A hazaszeretet és a bátorság szimbóluma nyen. A bátorság kevésnek bizonyult a túlerővel szemben. Szeptember ötödikén Hitler Varsóban szemléli a győztes csapatok bevonulását. Propagandája szeretné elhitetni a világai: véget ért egy villámakció, megszálltuk Lengyelországot. Ez egyúttal azt is jelentette, a mi hadseregünket senki nem tarthatja fel, ml leszünk a világ urai. Eltitkolták, hogy a lengyel csapattestek szervezetten harcoltak, s az utolsó csapatok csak 35 napi küzdelem után tették le a fegyvert. A Westerplatte parancsnoka rádióból értesül az eseményekről. Látja, hiábavaló a vérontás, nem akarja élve pon keresztül. Az egymást váltó német alakulatok létszáma négyezer kö rül mozgott, 65 ágyú- száz nehézgépfegyver, a hadihajó ágyúi és repülőgépek szórták a halált a védőkre. A védőállások és a bunkerok közötti te rület alig több mint egy négyzetkilométer. Ide csak akkor léphetett német katona, amikcrr a kis csoport önként letette a fegyvert. Ez a tény hatalmas erkölcsi tőkét jelentett a lengyel ellenállás történetében. Kitartás ra, bátorságra buzdította a nemzetet a legsötétebb elnyomás éveiben. A szabadság utáni vágy hatalmas oldozatok árán formálta az ellenállást. 1939—45 között minden egyes nap át„A nagy nemzet is elbukhat, de cšak a hitvány pusztul el" Emlékmű a Westerplattén. lyozhattak. A tenger felől a német páncélhajó „uralta" a területet. Nem jelentett nagyobb akadályt a kőkerítés sem, amely a szárazföldön határolta el a lengyel területet. Az első félórás ágyútűz után csak kőhulmaz maradt az erős kapu helyén. Innen indult az első támadás. A németek tömött sorokban tódultak át a résen. Ez is bizonyítja, nem számoltak a védők ellenállásával. A kaszárnya és a raktár az első támadás után összedőlt, de az első roham visszaverése önbizalmat öntött a védőkbe. Az első nap kétszer bombázták a félszigetet, megrongálódtak a kiépített védelmi állások, de úgy látszott, hogy a bunkerek biztos védelmet nyújtanak. Másnap újból bombázással kezdődött a küzdelem, megszakadt a telefonösszeköttetés a három védelmi állás és a parancsnokság között. Elszántan védekeztek. A könnyű- és a nehézgépfegyvereken kívül volt néhány gyalogsági ágyújuk is. Éjszaka az őrszemek előrekúsztak, a romok közül figyeltek, hogy ne érhesse váratlan támadás a csoportot. Nappal az ágyútűz elől a bunkerokban kerestek védelmet. Egymás után verték vissza a gyalogság támadását, pedig csak a földszinti lőréseket használták, mivel a felső emelet már romokban hevert. Lőszerük volt, konzervük ls, de szomjukat nem tudták oltanl. A füstös levegőben alig tudtak lélegezni. Csak a lőréseknél jutottak frissebb levegőhöz. Itt váltották egymást, figyeltek, ne közelíthesse meg az ellenség a bunkert, mert ha 'gránátot dobnak a lőrésbe, mind elpusztulnak. Szeptember harmadikán Gdanskba érkezett Hitler, s a tábornokok nagy bosszúságára még mindig folyt a harc „az arasznyi földért". Sucharski őrnagy, a helyőrség parancsnoka ekkor már tudta, országszerte folyik a küzdelem, a Westerplatte most már csak egy csatatér a sok közül, ahol megkísérlik a lehetetlent, feltartani a túlerőt. — A német propogandagépezet világgá kürtölte: lehengereltük Lengyelországot. Hazugság. A nemzetet nem kényszerítette térdre az első ütés. Azt is bejelentette a német rádió, hogy megsemmisítették a légierőnket, mielőtt felszállhatott volna. A gépek zöme ekkor már nem volt a hangárokban, tábori repülőtereken elrejtve várták a parancsot. Gajus Bekker német történész 1964-ben kiadott könyvében megírta, hogy a németek szeptember 1- és 28-a között 564 repülőgépet vesztettek Lengyelországban. Ekkor 1800 géppel rendelkezett a német légierő. A lengyelek 397 gépéből 333 semmisült meg. Vagyis harcoltak a lengyel pilóták, méghozzá keméeltemettetni a katonáit. A kis csoport a szó legszorosabb értelmében a föld alatt élt. A katonák a végső kimerülés határén mozogtak, de az önkéntes megadásról nem akartak hallani. Csak hosszú vonakodás után tűzték ki a fehér zászlót. A kaszárnya előtti téren gyülekezett a kis csapat. Most már a német gyalogság is előmerészkedett a kőfal mögtil és lövésre kész fegyverrel figyelték mozdulataikat. — Ez a tisztás volt a kaszárnya udvara. Itt történt a nagy gesztus. A német tábornok a felsorakozott csapat előtt adta vissza Sucharski őrnagynak a kardját és a kitüntetéseit. Ezzel bizonyította: a németek még az ellenségben is megbecsülik a hőst . .. További viselkedésükkel meghazudtolták ezt a gesztust. Most gondozott virágágyakat látunk a valamikori téren. A fák mellett, a kaszárnya romjai előtt megtorpan a látogató. Minden romot eltakarítottak a félszigetről, kivéve ezt az egyet. Ezt az épületet a második világháború kezdetét jelentős első lövések döntötték romba. Innen nyílegyenes gyalogjárda vezet a félsziget végén felépített hatalmas emlékműhöz. 182 katona, altiszt és tiszt védte ezt a föklsávot hét nalag háromezer lengyel halálát jelen tette. Hatmillió lengyel pusztult el a háborúban, ebből 600 000 áldozta éle tét a Vörös Hadsereg oldalán hazája felszabadításáért. A többieket elnyel ték a koncentrációs táborok, lemészá rolták őket a németek. Állunk az emlékmű előtt, beszélge tünk. Fiatal pár halad el mellettünk, virágcsokrot visz. Az őrnagy int, a nyomukba szegődünk. A csokrot az emlékmű talapzatára helyezik, s ál) nak, egymást átölelve. Az őrnagy hozzájuk lép, előbb a nőnek, majd a férfinak nyújtja a kezét. Egy percre odaáll melléjük, fejet hajt, aztán lassan visszajön. — Ismerősei? — Nem. Holnap lesz az esküvő jiik ... Gdanskban a háború után nemes szokássá vált, hogy a jegyesek az esküvőjük előtti napon kimennek a Westerplattéra, virágcsokrot visznek az emlékműhöz. Amikor ezt hallom, újból érzem — amit két hét alatt oly gyakran tapasztaltam —, a lengyel ľiatalok forró szeretettel ápolják a szabadságért elesett hősök emlékét Számukra a Westerplatte a hazasze retet és a bátorság szimbóluma. CSETÖ JÁNOS N