Új Szó, 1969. december (22. évfolyam, 282-306.szám)

1969-12-21 / 51. szám, Vasárnapi Új Szó

Washingtoni hétköznap Hol maradt Nixon ígérete: a jog és rend? • Amikor a rablótámadás megszokott esemény • Amerikában diadalt ül az erőszak Csütörtökön, október 30-án este hatkor a washingtoni rendőrfőnökség ügyeletese azzal adhatta át a szolgálatot kollégájának, hogy ezen a napon semmi különös esemény nem történt. „A szokásos nap volt". Mi történt ezen a hétköznapon, az elmúlt huszonnégy órában? Csütörtökön hajnalban az Alabama Avenuen levő benzlnkúthoz egy gépkocsi érkezett, három utassal. A vezető tízdolláros bankjeggyel fizetett és követte a kútkezelőt a pénztárhoz. Amikor az vissza akart adni, megérezte a -pisztolycső vasának hidegét. „Ide a pénzt. Az egészet!" A banditák elvitték a pénzt és távoztak. Röviddel később egy lányhang hívta a rendőrség ügyeletesét: Júlia Beckwith vagyok... Hazajelé tartottam a barátnőimmel — hangzott a történet — amikor négy fiúval találkoztunk. „Nem mehetnénk be egy percre magukhoz, telefonálni szeretnénk és a közelben, tudják, nincs fülke". A lányok beengedték a lakásba a szimpatikus fiúkat, akik azonnal kést fogtak rájuk: „Ide minden pénzt'. összerámolták a pénzt és az értékeket, majd távoztak. Néhány órával később a forgalmas Georgia Avenue egyik benzinkútjától érkezett telefonhívás. A kútkezelőt összeverve, megkötözve találták meg a mellékhelyiségben. „Elrabolták a pénzemet" — ezek voltak első szavai. Délfelé a Monroe utcai tisztítóból telefonáltak. „Mit kíván tisztíttatni a kedves vendég?" — kérdezte az üzletvezetőnő. „Tisztíttatni semmit" — felelte a belépő. „Adja ide a pénzt". Es mivel a pisztoly is előkerült, az üzletvezetőnőnek nem volt más választása. A bandita — mielőtt távozott volna — még fejbe vágta pisztolya agyával az üzletvezetőnőt. A következő telefon, bizonyos Thomsonnétól érkezett, akire kést szegeztek és pénzt követeltek: két dollár volt nála. Nem tett szert nagy zsákmányra az a rabló, sem, aki Wawry Allmond mérnökre szegezett pisztolyt egy autóbuszmegállónál: a mérnöknél három dollár volt. A következő jelentés a P utcából érkezett. Két lányra, akik egy földszintes ház előtt a járdán beszélgettek, fegyvert szegeztek: „Ide mindent a kézitáskából, vagy pedig kinyírunk". A kézitáska tartalmával a banditák távoztak. Később — estefelé járt már az idő — bizonyos Miron Schachter ügyéről érkezett jelentés. Schachtert leütötték és a járókelők találták meg: amikor magához tért, elmondotta, hat fiatal fiú — tizenöt-tizenhat évesek lehettek — állította meg. A fiúk kezében borotva volt és Schachtert csak azután ütötték le, hogy minden pénzétől, jegygyűrűjétől s az órájától is megszabadították. Azután a Falmer Highway-i étkezde Ugye következett, ahol egy magányos rabló jelent meg pisztollyal a kezében és a kasszát követelte. Nem volt világos annak a bűnügynek a motívuma, amelynek áldozata egy gyermek volt: a 12 éves Al Sylvester Farmert két férfi leütötte — majd elmenekültek. A kisfiút súlyos sebesüléssel a kórházba szállítottuk. Sokkal világosabb volt egy másik, késő esti ügy motívuma: a felső tízezer washingtoni szállodájából, a Hiltonból a hívatlan I •• 1 •• •• kulonos esemény nélkül vendég 10 ezer dollár értékű ékszerrel távozott... Ilyen volt egy eseménytelen hétköznap a washingtoni rendőrségen. Ami a rablást és hasonló erőszakos bűncselekményeket illeti, ezekből Washingtonban — a hiteles statisztikai kimutatások tanúsága szerint — többet követnek el, mint az ország bármelyik más nagyvárosában. (Chicagót Európában — és Amerikában is nem kevesen — a bűnözés fővárosának tartják. Nos, Chicagó valóban nem kolostorváros, de 1968-ban a százezer lakásra eső rablások száma itt Washingtonban majdnem kétszerese volt az ottaninak. j. lószándékú humanisták, nevelők, szociológusok a bűnözés elleni harcot az ország egyik legfontosabb belső problémájának nevezik. Vannak, akik rámutatnak a szélesebb összefüggésekre: a vietnami háború mélységes romboló hatására, az infláció elleni intézkedésekkel egyidejűleg növekvő munkanélkülisédre, az iskolák alacsony nevelési színvonalára, a családok szétzüllésére a gettókban s az erőszak kultuszára, amely egyben milliós üzlet bizonyos tvállomásoknak és könyvkiadóknak. Mások a bűnözés elleni harc kulcsát abban látják, hogy több rendőrre, nagyobb fegyverhasználati jogra, több tárgyalóteremre, bíróra és példásabb bírói ítéletekre van szükség. Ez utóbbi felfogás eredetinek éppenséggel nem nevezhető ... A közbiztonság hiányának jelei szembetűnőek és kézzelfoghatók. Egész negyedek lakói — főleg persze tehetősebbek, a jobbmódú fehér családok — kiköltöznek a biztosabb fehér elővárosokba, még akkor is, ha Washingtonban dolgoznak. Inkább vállalják az időrabló utazás minden nehézségét. A város sötétedés után kihalt, gyalogost alig látni. A kivilágított Fehér Ház akár egy elhagyott fényes díszlet egy sötét, néma színpad közepén. A belvárosi kereskedések, az áruházak lerakatokat létesítenek az elővárosokban és a City-bell főüzletek a hét legtöbb napján már röviddel sötétedés után zárnak. A város belterületén sorvad az üzleti élet s az idegenforgalom is. Az autóbuszok félóránként vagy még ritkábban közlekednek és az utasok, akiknek nincs meg a pontos viteldíjuk, nem számíthatnak pénzváltásra. A sofőrök — akik itt egyben kalauzok is — nem dolgoznak pénzzel, amióta több kollégájukat meggyilkolták és kirabolták. Az utas a pénzt egyenesen a kocsihoz erősített acélperselybe dobja ... A félelemnek megvan a maga láncreakciója: a lakosok, akik nem bíznak a jogrendben, fegyvert vásárolnak, sokan egész arzenált halmoznak fel. Ez gyakran előre nem látott eseményekhez vezet: ahol sok a tartalékban lévő fegyver, ott mindig akad olyan is, amely váratlanul elsül... ... Richard Nixon elsősorban annak köszönheti választási győzelmét, hogy a közbiztonság hiányát bírálta s bedobta a kortesharcba a „low and order" — „jogot és rendet" követelést. Nem volt még egy város, amelynek közállapotait olyan élesen bírálta volna, mint Washingtonét. Az új adminisztráció azonban, mint a nemzetközi s a belpolitikai élet más kérdéseiben, a bűnözés ügyében sem jutott előre. Idén ősszel Washingtonban több rablás volt, mint bármikor korábban. És a rablások, amelyek a világ más nagyvárosaiban kikerülnének az újságok első oldalára — itt már régóta csak kishírben szerepelnek, vagy ott sem — csupán a rendőrség ügyeleti naplójában találhatók. Hol állt Herooes vara i m Heródes ártatlan volt a betlehemi kisdedek legvilkolásában • A régészet fényt derít a legende ík világára • A szikárius ok — a régmúlt szabadságharcosai LEGENDÁK NYOMÁBAN _____ Jeruzsálemtől nem messze, a Holt-tenger nyugati partvidéke közelében egy megközelíthetetlen sziklatömb emelkedik. Mély szakadék választja el a környező tájtól. A szikla jelenléte a pusztaságban önmagában kuriózum, a a legnagyobb feltűnést azonban hajófedélzetre hasonlító lapos tetejével kelti. Ezen a 600 méter hosszú és legszélesebb részén 200 méter széles plátön valaha vár, ' méghozzá nem is akármilyen fellegvár emelkedett, amelynek romjait a legutóbbi két évtizedben tárták fel, s csak az utóbbi években kezdték tüzetesen tanulmányozni. A várhoz rémes legendák fűződtek, melyek azonban ma már nem legendák: történelmi lényegüket tndományos módszerekkel teljesen tisztázták. Nagy Heródes, Júdea királya időszámításunk előtt 40-től 4-ig uralkodott mint a rómaiak szövetségese. Durva, kegyetlen természetű uralkodó volt. A saját feleségét és három fiát is kardélre hányatta. A gaztetteiről szóló legendák azonban nem mindig pontosak, S az evangéliumban emlegetett betlehemi kisdedek legyllkolásához semmi köze sem volt, hisz már négy évvel Krisztus feltételezett születése előtt meghalt. Politikai céljai elérésében Heródes semmilyen eszköztől nem riadt vissza, gyanakvó természetű volt, az ellenállás legkisebb megnyilvánulását vérbefojtotta. Uralkodói képességeihez azonban nem férhet kétség: jól kijött a rómaiakkal, élvezte bizalmukat, s ennek köszönheti, hogy új területekkel gyarapíthatta júdeai királyságát. Belpolitikájában letörte a júdeai papság hatalmát, s érthető, hogy ezzel magára vonta haragjukat. A zsidó papok hitehagyottat, renegátot, sőt idegent láttak Heródesben, aki lelkes híve volt a hellén kultúrának, s azt mindenütt meg akarta honosítani, továbbá nagyszabású vár-, város-, templom-, színház- és fürdőépítési programot valósított meg, gyakran új adók ktróvásával. Nem meglepő, tyv>y tevékenységével maga ellen Ingerelte a hagyománytisztélőket. Josephus Flavius zsidó származású római történetíró leírása szerint Heródes sem jobb, sem rosszabb nem volt kora uralkodóinál. S mivel nagykoncepciójú, a távlatokat is látó uralkodó volt, világosan látta, hogy egy népmozgalom egyszer véget vethet önkényuralmának. A jövőre gondolva az említett .nehezen megközelíthető terepen várat épített magának és családjának, hogy szükség esetén menhelyül szolgáljon. Igy készült el azon a helyen, amelyen időszámításunk előtt a II. században a híres (onathán hadvezér várat emelt, egy villaerőd, Heródes műve. Építését i. e. 30-ban kezdték el, s Josephus Flavius is említést tesz róla. Hat kilométeres kígyóút vezetett fel az erődbe. A villaerődöt — Maszadát vagy Macadát Nagy Heródes halála után fia, Archelaos foglalta el. Öt azonban i. sz. 6-ban megfosztották trónjától, s akkor egy római helyőrség állomásozott Maszadában. Valószínű, hogy akkoriban Josephus Flavius is itt járt... Mint említettük, Nagy Heródes menedékhelyül építette az erődöt. Elsősorban Kleopátra egyiptomi királynőtől tartott, aki vissza akarta szerezni a fáraók egykori palesztinai területeit. Amikor a parthusok elfoglalták Jeruzsálemet, Heródes rövid ideig meggyőződhetett a Maszada fellegvár biztonságáról ... A római helyőrség kivonulása után a Maszada ismét menedékhely lett, mégpedig hosszabb ideig. I. sz. 66-ban népfelkelés tört ki Júdeában. A véres harcok 73-ig tartottak, borzalmaikat Josephus Flavius is ecseteli A zsidó háború című könyvében, A római légiók ugyan 70. körül már „rendet teremtettek" az országban," Maszada azonban továbbra is ellenállt. Ugyanis itt húzták meg magukat a legelszántabb forradalmárok, a szikáriusok. (A sfea latinul tőrt jelent.) A római légiók előnyomulása miatt szorultak Ide, de nem adták meg magukat. A rómaiak magának a júdeai uralkodónak, Flavius Silvának vezetésével körülzárták az erődöt, hogy megostromolják. Ez azonban nem volt könnyű feladat, mert szinte megközelíthetetlen volt az erőd, védői pedig Eliazar vezetésével mindenre elszánták magukat. A rómaiak fallal vették körül az erődöt, s mindenüvé őrszemeket helyeztek el, hogy az ostromoltak ne menekülhessenek el. Amikor az erőd lakólnak sorsa megpecsételődött, helyzetük reménytelenné vált, Eliazar megmagyarázta embereinek, hogy jobb meghalni, mint a rómaiak rabszolgájává lenni. Akkori napiparancsként hangzott ez a felhívása: „Jól tudom, hogy a rómaiak dühösek, mert nem uralhatnak bennünket és elestek a zsákmánytól. Csak az élelmiszerkészleteket hagyjuk meg, hogy halálunk után bizonyítsák: nem az éhség űzött minket a halálba, hanem mi választottuk inkább a halált, mint a rabszolgaságot, mint az eleve elhatároztuk'' Ezután az erőd védői, a férfiak búcsút vettek szeretteiktől és ... megölték őket. Senki sem lágyult el. Aztán összehordtak minden értéket, egy halomba rakták és meggyújtották. Utána kisorsoltak maguk közül tíz férfit, hogy végezzen a többivel. Ezután a tíz ember választotta ki maga közül az utolsót, aki ledöfte kilenc társát, majd maga is kardjába dőlt. Egy öregasszony és öt kisgyermek mégis megmenekült. A vénasszony Eliazar rokona volt, és a föld alatti vízvezetékcsatornában rejtőzött el a gyerekekkel. Ök mesélték el aztán a történteket a rómaiaknak. Josephus Flavius szerint azon a végzetes napon 960 szikárius halt meg. Másnap a rómaiak hidat vertek Maszada megközelítésére és lázasan keresni kezdték a kincseket. Hiába ... Az V. században szerzetesek tanyáztak Maszadában, aztán csend ülte meg az egykori vár romjait. Mintegy 130 évvel ezelőtt kezdtek érdeklődni a történészek Heródes vára iránt. A feltárási munkálatok azonban nagy nehézségekbe ütköztek, s ezért csak 1953-ban kezdődhettek meg igazán. Rendszeres munkát azonban csak az utóbbi időben fejtenek kl mintegy kétezer tudós bekapcsolásával. Az eddigi leletek szerint megállapították, hogy Heródes erődje luxusvilla volt. Freskók, fekete-fehér mozaikok borították a szobákat. Ékességei voltak a félköralakú oszlopcsarnokkal szegélyezett teraszok, melyek azonban még a szikáriusok megjelenése előtt megsemmisültek. Ettől délre raktárhelyiségek komplexumának és római stílusú nyilvános fürdőknek maradványaira bukkantak. A szikáriusok főként a kazamatákat lakták. Találtak utánuk pénzérméket, melyeknek veretése alapján bizonyos történelmi dátumokat kiigazíthatnak. Huszonöt csontvázat is kiástak: 15—22 év közti nők, 22—60 közti férfiak és 12 évesnél kisebb gyerekek csontvázaira bukkantak. A szikáriusok — Maszada utolsó védőinek maradványai voltak. A legértékesebb leletnek bizonyos szentlrásrészleteket tartanak. Ilyen például egy töredék a Zsoltárok könyvéből. Hasonló szövegeket csak az ún. Holt-tengeri tekercsek tartalmaztak, s a régészek összefüggést vélnek felfedezni azok szerzői és a szikáriusok között. Ugyanis Maszada védői között is voltak esszéusok, a zsidók és a keresztények közti átmenetet alkotó szekta tagjai. A tudomány még további összefüggésekre is fényt deríthet, s talán majd újra kell Írni a történelmet... (A Nyegyelja nyomán L. L.)