Új Szó, 1969. december (22. évfolyam, 282-306.szám)

1969-12-21 / 51. szám, Vasárnapi Új Szó

A kéjelgés keresetszerű űzése A

gépkocsivezető felismeri utasát. — Ho»á tetszik parancsolni, igazgató úr? A hölgy szólal meg. — A lakásomra. — Előbb talán kocsikázunk egyet. Húzza le az ablakokat, jót tesz a friss levegő ... A Volga a külváros utcáin kanyarog. A gépkocsivezető a tükörből figyeli utasait, akiknek arcát egy-egy pillanatra megvilágítja az utcai lámpák fénye. Az asszony hízelegve a férfi vállára hajtja a fejét. Harminc körüli, érett szépség. Egész lénye, öltözete, a nyakán és karján csillogó ékszer, a hollófekete haja —• minden így egybevetve méltóságot kölcsönöz neki. Nem, nem azok közé tartozhat, akik szépségüket nap nap után ilyen mulatóhelyeken pénzért árulják ... — Nekem is van feleségem ... — Hagyjuk most ezt. .. Ügyre feljössz? — Majd máskor. -r- Hagynád kárba veszni ezt az éjszakát. .. —• Nagyon sajnálnád? — Bizonyára. A férfi a zsebébe nyúl. — Hogy ne veszíts semmit... — No! No! — szisszen fel az asszony. — Miért ilyen durván? — Mióta durvaság valakinek pénzt adni? Az asszony sóhajt. — Hja, a gavallérok valóban végleg kivesztek ... A lovagok nem hagytak utódokat. . . Ogy látszik, ebbe bele kell törődnünk . . . — ??? — Ha már kedveskedni akarsz — a kedveskedni szót megnyílt ja — meglephetnél takérdezi a férfi kissé ingerülten. — Aminek egy asszony örül. .. Vagy, amit magára ölthet ... Mit tudom én, ezen már te törhetnéd a fejed ... A férfi lehúzza ujjáról a pecsétgyűrűt és átnyújtja az aszszonynak. — Elégedett vagy? . — Látod, ezt is csak odave>ted ... — Kicsikém, nem vagy te túl igényes? — Oh! Csak egy picike gyengédséget kérek. — Minden asszonyhoz gyengéd vagyok. Ogy bánok velük, akár a virággal: leszakítom, kifizetem az árát és odébb állok. — Azt is lehet másként csinálni, nem ilyen megalázóan. Például ezt a gyűrűt szépen az ujjamra húznád ... Es megcsókolnád itt az ujjamhegyét... Hát olyan nehéz ez? — Tessék beszállni.. . Tótbpál Gyula felvétele m^mÉmm&mmm vetkezik: VAN SAJÁT AGYAM ., A pecsétgyűrű — Ahogy a filmekben. Ügy-e? — Nem. A filmekben minden jól végződik. Egy férfi nem rontja el az asszony estéjét. Ellenkezőleg: megszépíti. A férfiasságával . .. — Mondd, mit akarsz még tőlem? — Még? Téged! Azt keresem nálad, amit a férjemnél nem találok meg. Nem érted? A Volga megáll az új lakónegyed egyik bérháza előtt. —• Várjak? — kérdezi a sofőr. — Igen — válaszolja a férfi. — Majd hazavisz. A taxis többet nem kérdez. A kormányra dől. Máskor ilyenkor nagyokat szundít, de most nem jön álom a szemére. Arra a kettőre gondol. Az asszony nem olyanféle, mint azok a lányok, akik testükkel keresik a kenyerüket. Ö nem a pénzt hajszolja, hanem a férfit. Asszonyi vágyait próbálja kielégíteni. Férfit, kalandot keres. Azért az ajándékra is igényt tart. Anyagiasság vagy csak a kielégülés tartozéka? Nehéz lenne megmondani. Nem először vihetett férfit a lakására, amikor férje távol volt. Mi is a különbség közte és a lányok között, akik nyíltan árulják magukat? A leányok álképűség nélkül bocsátják áruba testüket. Ez az asszony ma idegen férfinél keres kielégülést. Talán éppen a hitvesi ágyban ... Holnap a férjét vonja karjaiba. Talán csak hitvesi kötelességből... Hát a férfi? ű is valamit keres. Az asszonyi csókban, az idegen ölelésben. Mélyebb érzelmek nélkül — egyszerűen csak pénzért. Megvesz egy kalandot, egy csókot, egy asszonyi ölet. Az asszony, az ölelés neki csak áru — kifizeti és az övé. Önző és könyörtelen. Bizonyára a pénz tette azzá, amit könnyedén szór. Úgy hírlik, könnyedén is megy hozzá. Olyan raktárnak a vezetője, amelyben keresett árut tárolnak. Könnyű így meggazdagodni... Szlogálataiért őt is kifizetik, gondolja, ő ugyanígy fizethet meg másokat. Saját jövedelmére gondol. Mennnyire be kell osztani. 6s mennyire meg kell érte dolgoznia. Még éjszaka is, amikor mások pihennek, szórakoznak, szerelmeskednek. A bérház folyosóján felgyúl a fény. Nemsokára nyílik a kapu. A férfi még sebtében csókot nyom az asszony homlokára, az még utána szól: — A telefonszámot egy cédulán a zsebedben megtalálod ... Délelőtt hívhatsz ... Ojra felbúg a Volga motorja és elindul egy másik ház felé, ahol talán a férjet bontott hitvesi ágy várja ... • ZSILKA LASZLÔ A férfi ötven felé közeledhet. Ismert személy a taxisok körében. Szerencséjüknek tekintik, ha a kocsijukba ül. Ogy tudják, nagy lerakat vezetője. Időnként meg-megjelenik az éjszakai mulatókban. Olyankor könnyedén szórja a pénzt. — Úgy-e feljössz hozzám ... >» turbékol az asszony. — Ma talán nem. — Legalább egy kávéra .. . — Majd máskor. Felkacag. — Ezt úgy mondod, mintha elfelejtenéd, hogy férjem is va n ... — Csak nem a lelkiismeret szólalt meg? — És ha mégis? Ián valami ajándékkal De nem így ... A férfi hallgat. A gépkocsivezető elgondolkodik. Hány sorsot ismert meg így fuvarozás közben! Az utasok ott hátul úgy viselkednek, mintha ő itt se lenne... A háború alatt is gépkocsivezető volt. Tiszteket hurcolt. A katonai kocsikban a sofőrfülke vastag üveggel volt elválasztva, hogy ne hallja, mit beszélnek az utasai.

1 A tisztek beszélgetése titok volt. Olykor százak, ezrek sorsáról döntöttek, s annak nem volt szabad előre kitudódni. Az emberek saját sorsukról nyíltabban beszélnek. — Miféle ajándékkal? — Havat szitál a szürke téli égbolt a ferences barátok pozsonyi templomára. A torony egyik ablakából szomorú galamb nézi a téli világot A falak megszokták — a telet is, a nyarat is, a galambokat és az embereket is, a múló idő változásait is..* Adatok bizonyítják, hogy a kolostor már 1240-ben fennállt, a templomépítést Kamantz Máté szerint, aki 1558 körül a rend titkára volt, 1280-ban kezdték meg IV. (Kun) László király parancsára. Ezt az adatot igazolja Gonzaga Ferenc rendfőnök (De Origine Seraphicae Religionis etc. Romae 1587), Wadding Lukács (Annales Minorum — 1733) és Pethő Gergely (Magyar Krónika — 1738). A csúcsíves stílus eredeti szépségéből alig maradt valami az utókornak. Háború és tűzvész, pusztította az egyhajós templom ősi falait, kontár kezek tömték be repedéseit és 1590, szeptember 5-én úgyszólván teljesen elpusztította a földrengés. 1897-ben másolattal helyettesítették a gótikus tornyot, az eredeti ma a Duna túlsó partján, a Ligetben málladozik elfeledve és pusztulásra ítélve. A gótika könnyed szépségét kedvelők riadtan és ellenszenvvel nézik a szárnyoltárok barokk bujaságát, amit még az 1717. május 13-án consecrált főoltár és a szentély 1726-ból származó vasrácsának szépsége sem tud ellensúlyozni.-Azonban a templom ismerői elkérik a sekrestyében tébláboló öreg szüléktől a János kápolna kulcsát. Az 1591-ben épült kápolna úgyszólván maradéktalanul őrzi eredeti stílusjegyeit, csak néhány —• műértő szemmel felismerhető — részlet tanúsítja, hogy 1831ben avatatlan kezek végezték a restaurálását. Sajnos a kápolna ma — lomtár, csak a felhők felé kapaszkodó falai gyönyörködtetnek. Felemelem a kriptákhoz vezető lépcsők vasfödémét. Lent a mélyben, a falakba vájt üregekben, régen-halt szerzetesek pihennek. Az üregeket befalazták és csak a kőtáblákra vésett nevek adnak hírt arról, hogy ki és mi volt földi életében az, akinek élettelen testét a közel hét évszázados falak zárták magukba. A carnarium, a csontház még tisztábban, egységesebben őrizte meg eredeti stílusát, mint a kápolna föld feletti része. Állok a sejtelmes sötétségben és szinte látom, amint a kolostor felől halkan csoszogó sarukban, ajkukon monoton zsolozsmákkal, kezükben égő gyertyákkal, közelednek a szerzetesek. Társukat temetik . .. sikolt a lélekharang ... a falban sötét üreg vár a távozóra és a kripta tömör falai visszaverik a középkori himnusz szavait... dies irae dies illa, solvet saeclum in favilla . .. Nem, nem a harag napja következik, hanem karácsony. Ünnep, amelynek édes pogány szépsége győzelmesen átragyog a babonák, mágus-legendák kopott köntösén ... Aztán mosolyogva mormolom a régi legendát... ... Karácsony éjszakáján, éjféli mise Idején, a pozsonyi Ferencesek templomában kilépnek a kriptákból a halott szerzetesek és felcsendül ajkukon a hozsannázó, dicsőítő ének. Aki Pozsonyban születtél és még soha nem lépted át a város határát — állj meg a vén falak között karácsony éjjelén és hallgasd a halottak énekét... Legenda, mese, csak arra jó, hogy a krónikás letegye szerény ajándékként az olvasó csillogó fenyőfája alá. Néma a halottak ajka és a sírüregek nyílását betonnal zárták el, ami elmúlt, azt a falakba kötötték és csak az egykori kőfaragó mesterek kezenyoma hirdeti emléküket. A dal az élők ajkán csendüL Gyermekeink, unokáink ajkán, amikor puha kicsi szívük boldogsága kibuggyan ajkukon és hangjuk úgy cseng, mint az egymást csókoló régi, metszett kristálypoharak. A dal ott zeng a házak párás ablakszemei mögött, a meleg családi fészkekben... ; A dalt a szívünkben őrizzük és nem titokzatos földöntúli erők hatalmát és dicsőségét zengi, mert új és szép a mi dalunk: az ember dala a békéről... az ember dala az ember boldogságáról. PÉTERFI GYULA