Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)

1969-11-09 / 45. szám, Vasárnapi Új Szó

John Reed Szovjet-Oroszország szép Időket él. 1920 júliusa van. Az egyik tiszta, derűs nap követi a máslkat. Bármerre is menjen az ember vonaton, a gazdag ország minden sarkát művelik. A csődbe ment, feketézőkkel teli Észtország után, ahol a földek ugaron, a gyárkémények pedig füst nélkül maradtak, ahol rongyos koldusok szaladnak a vonat után kéregetve, az ehibernek az a benyomása támad, amikor átkel Szovjet-Oroszország határán, hogy gazdag, rendezett földre lép. A termények mindenütt zöldellnek, elvétve egy-egy faszénégető kemence küldi füstjét az égre, de ami ennél is sokkal többet mond, az az emberek megjelenése. Senki se jól öltözött, de senki sem jár rongyokban. Senki sem túltáplált, de senkin sem látszik, hogy éhezne. És a gyerekek! Ez az ország elsősorban a 'gyermekek országa. Mihden városban, minden faluban külön nyilvános gyermekétkezdék vannak, ahol jobb és több ételt kapnak, mint a felnőttek. A gyári munkások mostanában veszik ki kétheti fizetett szabadságukat. Munkáscsoportok mennek városról városra, ismerkednek hazájukkal, barátkoznak társaikkal. -A moszkvai szakszervezet titkárának, Melnicsanszkijnak irodájában összetalálkoztam egy szabadságos pétervári munkásküldöttséggel, akik azért jöttek, hogy látogatást szervezzenek a Kremlbe. A Néva torkolatában levő kis szigeteken, a.ho! az arisztokraták és millió-^ mosok nyári villái voltak, megnyitottak hat fejedelmi rezidenciát tele képekkel, faliszőnyegekkel, színházakkal, egy kaszinóklubot, egy színházat, egy csónakházat a város munkásai számára. Fehér damaszttal terített asztaloknál esznek, ezüst evőeszközökkel. És a kertek teli vannak virággal... Ez természetesen nem jelenti azt, hogy: SzovjetOroszországban minden rendben van, hogy az emberek nem ismerik az éhséget, hogy nincs szegénység, betegség és végtelenül elszánt harc. A tél borzalmai mindent felülmúlnak. Senki sem képzelheti el, mit élt át Oroszország. A közlekedés olykor teljesen megbénult, s az üzemképtelenné vált mozdonyok száma mindinkább felülmúlta a kijavítottakét. A vidéki raktárakban ugyan elegendő élelem volt és van, hogy az egész országot ellássák akár két évre is, de nincs mivel elszállítani. Pétervár hetekig kenyér nélkül maradt. Fűtőanyag sem volt, nyersanyag sem. Gyenyikin hadserege megszállta a doni szénbányákat, Groznij és Baku olajkútjait. A Volga természetesen befagyott és a különösen nagy hóesések eltorlaszolták a vasútvonalakat. Az egyetlen rendelkezésre álló fűtőanyag, a fa szállítása is csődöt mondott. Ennek különböző okai voltak, többek között a szervezetlenség és a szabotázsok. A kivágott fatömböket tavasszal nem úsztatták le a folyókon, hanem halomba rakva a vízparton tárolták, egészen addig, ameddig a vízszint le nem süllyedt. A nagy városokban — Moszkvában és Pétervárott — ez katasztrofális következményekkel járt. A házakat egész télen nem fűtötték. Voltak, akik halálra fagytak szobájukban. Az áramszolgáltatás akadozott — Moszkvában több héten át egyáltalán nem volt utcai világítás — és a villamosok csigák módjára másztak. Ugyancsak Moszkvában, egészen leállt a villamosközlekedés. Csicserin keze a külügyi népbizottságon megdermedt a hidegtől. Kraszin egy törött ablakú szobába burkolózva, kalapban és kesztyűben .. ír ft A A Vörös Hadsereg felállítása, szervezése, felkészítése, ellátása, felfegyverzése és szállítása nagy feladat, de még ennél is óriásibb a nevelési feladat, hiszen ilyen nevelőmunka még egyetlen hadseregben sem folyt. Iskolákat létesítettek a vöröskatona-tiszteknek, száz meg száz iskolát, ahol hathónapos gyorsított tanfolyamokon képezik tisztekké a katonákat, egyéves kurzusokon pedig a civileket. Ezekből az iskolákból a tehetséges ifjú „parancsnokok" ezrei kerülnek ki. A Vörös Hadseregben ugyanis csak egyetlenegy rang van, á parancsnoktői a szakaszparancsnokig. E tisztek zömét a munkásszervezetek küldötteiből, illetőleg a falvak által kiválasztott parasztfiúkból válogatják ki. A Vörös hadsereg legfontosabb szerve a politikaikulturális parancsnokság. Ez kommunistákból áll, és a kommunista párt irányítása alatt tevékenykedik. A politikai biztosok mind az úgynevezett poíit-otgyalíiez tartoznak. Minden egységnek megvan a kommunista komisszárja, aki naponta jelentést tesz a nagyobb egység szelleméről, a hadsereg és a polgári lakosság kapcsolatáról, a sorkatonák közti kommunista propagandamunka állásáról, a katonák közti esetleges elégedetlenségről, annak okairól stb. Minden egységben — szakaszban, században, ezredben — a kommunisták élcsapatot alkotnak, vezetik a harcot és példaadásuk propagandájával erősítik a katonák harci szellemét, politikailag nevelik őket. E munka mellett a polit-otgyel írás-olvasási tanfolyamokat tart, továbbá elemi technikai ismeretek és szakmákat oktat; e munkájuk a frontvonalakra ls kiterjed. A Nagy Színház, a Művész Színház művészei elutaznak a frontra, hogy a katonáknak eljátszszák az orosz drámairodalom remekműveit. A nagy múzeumok képeit is elviszik a frontra, a katonaklubokban művészeti kiállításokat és előadásokat rendeznek. Hatalmas mennyiségű irodalmi anyaggal látják el a katonákat. És az eredmények figyelemre méltóak. A hadsereg zöme természetesen a többé-kevésbé tudatlan parasztokból tevődik össze. A párasztok általában kényszeredetten vonulnak be ,a hadseregbe — kivéve, ha a fehérek által régebben uralt területről jönnek, vagy ha közel élnek a fronthoz, és hallottak a fehérek rémtetteiről — ilyenkor önkéntesen jelentkeznek. Tehát a hadseregbe bevonul egy kényszeredett, tudatlan legény, nem tud írni-olvasni, nem tudja, miért folyik a háború. Fél év múlva már általában ismeri a betűt, tud valamit az orosz drámáról, irodalomról, művészetről, megérti a háború okait, s eltökélten harcol a szocialista haza védelmében, vörös zászlók alatt énekelve vonul be az elfoglalt városokba. Egyszóval osztályöntudatos forradalmárrá válik. A Vörös Flotta száz százaléka, a Vörös Hadsereg negyven százaléka tud írni és olvasni... Gyenyikinék összeomlása, az Észtországgal kötött béke, úgy látszott, a polgárháború végét jelzi. Ogy tűnt, hogy bekövetkezett a várva várt lélegzetvételi idő, eljött az alkalom, hogy Szovjet-Oroszország minden erejét a gazdasági újjáépítés munkájára fordítsa ... Leszerelés helyett a hadsereget — szervezetét épségben hagyva — munkahadsereggé alakították át és feladatokkal bízták meg. Az egyik munkáshadosztály nekilátott kijavítani a hidakat, amelyeket Kolcsak lerombolt, és újjáépíteni a kelet felé haladó vasútvonalakat; a másik a Jugyenics áltar elpusztított szállítási vonalakkal foglalkozott, a harmadik fát vágott és szállított az északi erdőségekben; a negyedik az uráli ipari vidékre ment; az ötödiket elküldték a Volga mentére, hogy a parasztság segítségére legyenek a tavaszi vetéshez szükséges' talajmun'kákban. E politikai vonalat nem fogadták el minden ellenkezés nélkül. Mindenütt hetekig vitatták a helyi szovjetekben, a szakszervezetekben és pártbizottságokban, a sajtóban. Lenin világos magyarázatára volt szükség: itt nem a munkások valamiféle magánérdekekért való kizsákmányolásáról van sző, hanem egyszerűen olyan tervről, amely lehetővé teszi, hogy a maximális munkaerőt összpontosíthassák az orosz nép életének, a szovjeteknek, a forradalomnak a védelmére. Egyúttal érintetlenül maradt a Vörös Hadsereg szervezeti felépítése, hogy útját állja egy, esetleges orvtámadásnak. (S valóban ez az orvtámadás hamarosan bekövetkezett.) Végül is a tervet mindenütt jóváhagyták, magában a hadseregben is. A III. hadosztály az Urálban felhívást intézett a munkásokhoz és a parasztokhoz, hogy elvégezte harci feladatát, és a „munka frontjára" vonul, egyidejűleg igényt tart arra a megtiszteltetésre, hogy elnyerje az Első Vörös Munkáshadosztály elnevezést, és elnökéül Trockijt választhassa. Más hadosztályok is követték e példát. Oroszország legnépszerűbb emberei álltak e hadosztályok élére. Egy beszélgetés során Lenin azt mondta nekem, hogy a munkáshadosztályok létrehozása kísérlet volt, és ha nem bizonyult volna népszerűnek, akkor megszüntették volna őket. Lehetetlen ugyanis az emberekkel hatékony munkát végeztetni, ha azt ők maguk nem akarják. — A világ többi részével szemben nekünk megvan az az előnyünk — mondta —, hogy kísérletezhetünk, kipróbálhatunk bármiféle elképzelést, amit jónak látunk, és ha azok nem válnak be, meggondolhatjuk magunkat és kipróbálhatunk valami mást. A munkások tudják, hogy a kommunista párt, amely a szovjeteket irányítja, mindenképpen a forradalmi munkásosztály pártja, hogy az ő érdekükben harcol a kapitalista kizsákmányolás ellen. Bíznak bennünk . . . Fordította: RAÁB GYÖRGY JURU NAGIBIN Amikor még Vászja, ez a kilencéves kisember éppen az új iskolaévhez gyűjtögette az erejét, amikor vendégeket vártak a nyaralóba. Egyszerre két ünnepelt is volt: Olga Szergejevna, a gazdaasszony, s Ólja, a legidősebb Muromec-lány. A Muromec-lányok szinte már valamennyien felnőtt emberek voltak: komoly diákok, de azért mindenkor szívesen barátkoztok Vászjával. Bár Vaszjo — az igazat megvallva — úgy döntött, hogy csakis Óljával játszik. Együtt szedtek az erdőben gombát, mogyorót, fenyőtobozt, s együtt kutatták fel a pacsirtafészkeket. Közben Ólja sok-sok érdekes, új dologra tanította meg Vászját. Vászja csak akkor érezte magát nagyon esetlennek és boldogtalannak, amikor Tanyával kellett együtt lennie, s ilyenkor mindenben ellenséget látott. Vászja szerint az ösvényeken is azért voltak kiálló gyökerek, hogy ő azokat ne vegye észre, hasravágódjon bennük. És az ágak is, amelyek máskor oly szeli-, dek és símogatóak voltak, most mindig azon igyekeztek, hogy az ő szemét verjék ki. Még kedvenc pihenőhelye: kicsi padja is hegyes szögeket mutogatva fogadta. Máskor a kert teljhatalmú urának képzelte magát, de Tánya mellett bizony csak úgy érezte, hogy alig több egy picike bogárnál. S mégis: amikor azt kérdezték tőle, hogy melyik Muromeclány tetszik neki jobban, kertelés nélkül mondta ki Ólja nevét: ám a felelet után mintha azon (topta volna magát, hogy nem mondott igazat. Megérkeztek a vendégek, elsőként hárman, a férj, a felesége és a kutyájuk. A férj magas volt, gondosan borotvált, olyon mint egy filmszínész. Rákiáltott a kutyájára, egy sötétszürke, lomha bulldogra, amelynek állandóan folyt a nyála. A kutya egyáltalán nem törődött a körülötte folyó eseményekkel. Csak állt nyugodtan a gazdája lábánál, lihegve szedte a levegőt, s szürcsölve szívta viszsza a nyálát. A kutya gazdája csak akkor rántotta meg a pórázt, amikor egyegy nyaraló német ott haladt el mellettük. S ilyenkor rá is kiáltott az állatra: — Maradszt nyugton! Hallottad, mit mondtam?! És ez nagyon határozottan hangzott, a nyaralók mindig kedves mosollyal nyugtázták. A kisfiú meg szinte elnémult az elragadtatástól, bár sejtette, hogy mindez csak játék lehet. Aztán újabb vendégek jöttek, többnyire férfiak, s hangosan, vidáman beszélgettek. A gazdaasszony és a Muromeclányok vendégei voltak vegyesen. Először külön ültek egymástól, de később egy-kettőre barátságot kötöttek, amolyan gyors és könnyű nyaraló-barátságot.